Nógrád. 1970. december (26. évfolyam. 281-305. szám)

1970-12-17 / 295. szám

?4 de szép a karácsonyfa! Apukák, anyukák jönnék- mennek ezekben a napok­ban. Hónuk 'alatt fenyőfa. A fát hazaviszik, elrejtik a gyermekek elöl, aztán kará­csony estéjén „elhozza majd a Télapó”. Csilingel a csengő, gyer­mekek szaladnak a szobá­ba. ÁlmélkodnaJc, nézik, csodálják a fát, örülnék. „Jaj, de sáép fa, hogy csillog a sok dísz, milyen magas, egészen a plafonig ér” — lelkendeznek, a szülők meg­elégedetten néznek egymás­ra. Dicsérik a fát a szom­szédok, a vendégek Is. Meg­kérdezik: „hol vettétek, mennyibe került?” A fa alatt ajándékok lesznek és más­nap a gyerekek, amikor ta­lálkoznak, elmondják egy­másnak ki, mit kapott Elő­ször a fenyőfát dicsérik. „Nekünk nagyon nagy fánk van, egészen az égig ér” — mondja az egyik. „A miénk is nagy, gyertya és nagyon sok szaloncukor van rajta” — így a másik, és folyik a vita, kinek van szebb kará­csonyfája. Gyermekek még, g nem tudják, hogy kará­csonykor tulajdonképpen minden fenyő egyforma szép. A fa a békességet, a szere- tetet jelenít Apukák jönnek-mennek ezekben a napokban. Nap­pal mennek, « hónuk alatt a kabátban ott la­pul a balta. Este jönnek, hónuk alatt a baltával, s ke­zükben a fenyőfával. A sö­tétben jönnek ezek az apu­kák, Azért a sötétben, hogy kevesen ismerjék meg őket Ok az ügyes, e leleményes apukák. Nem mintha szegé­nyek lennének, s nem lenne pénzük fenyőfára. Talán még dicséretet is kapnak otthon az anyukáktól, mert lám. gondolnak családjukra. Esetleg többször is fordul­nak, s jut. fenyőfa a roko­noknak, ismerősöknek is. „Jaj, de szép a karácsony­fa” — éneklik majd a gye­rekek. s átmélkodnak a fa alatt. Örülnek apukájuknak, akinek a fát köszönhetik. Az apuka is boldog és eszé­be sem jut, hogy egy jelzőt kellene a neve mellé bigy- gyeszteni, de ez nem illik ilyenkor, karácsonykor, a szeretet ünnepén... — ács — Moziélet Rómeó és Júlia Világsikert, aratom. alkotást mutat be december 17-től 19-ig a saLgótarjám Novem­ber 7. Filmszínház. Franco Zeffirelli filmje, a Rómeó és Júlia mindenhol nagy tetszés­re talált. Ez a mű — mind felfogásban, mind a színészeik kiválasztásában — teljesen újszerűén dolgozza fel a hal­hatatlan szerelmesek históriá­ját. A filmben tizenévesek ele­venítik meg Shakespeare vi­lághírű szerelmeseinek tör­ténetét. Zeffirelli alkotásában Shakespeare új életre ébred. Ezzel egyidejűleg a mai fia­talság számára is izgalmassá válik. A szereplők Shakespeare nyelvét beszélik, a kosztümök a korai tizenötödik századot ábrázolják, de a tizenhét éves Leonard Whiting és a tizen­öt éves Olivia Hussey Zeffirel­li rendezésiében vérpezsdítőén huszadik századivá alakította az örök történetet. A film be­mutatja a fiatalok lázadását a szülők törvénye ellen, a világ ellen; az ifjú nemzedék harcát, a felnőttek egymás közötti ellenségeskedését, s ezzel szemben két gyerek-em­ber ösztönös, őszinte és ake­Jelenet a Rómeó és Júlia című filmből dáíyőkat nem ismerő szerel­mét. A filmszínház mindhá­rom nap fél, négy és hét Órai kezdettel vetíti a remek al­kotást. December 20-től 23-ig az el­ső és a második előadáson a Győztes Robin Hood című gzí_ nes jugoszláv—olasz filmet újította fel a filmszínház. Csak 8 órától a svéd film­művészet kiemelkedő alkotó­jának Ingmar Bargmannak legújabb művét, a Rítust vetí­tik. A film érdekes képet ad egy háromtagú varieté csoport tagjainak dekadens, érzékisé­get hajszoló világáról, és ar­ról, miiként avatkozik bele durva módon életükbe a tár­sadalom jogi szerv eze tériek képviselője. A főszerepeket Ingrid Thúlln, Anders Bk, Gunnar Bjömstand és Erik Hell alakítják. Feínőttek az úttörőkért JUBILEUMRA készül az úttörőmozgalom: 1971 júniu­sában ünnepli zászlóbontásá­nak negyedszázados évfordu­lóját. Természetes tehát, hogy a most folyó tanévet az ün­nepségsorozatra való gondos felkészülés gondolata hatja át. A gyermekek ünnepe szerves részét, tulajdonképpeni záró­akkordját képezi a felszabadu­lásunk 25. évfordulóját kö­szöntő programnak, mintegy jelképezve, hogy é* mozgalom megszületésének lehetőségét is a felszabadulás biztosította. Alig van olyan jelentős ün­nepség, társadalmi megmozdu­lás, melyen ne találkoznánk a felnőtteket verssel, dallal, vi­rággal köszöntő piros nyakken­dő« úttörőkkel. Kitüntetés minden gyermeknek, aki ün­nepélyes külsőségek között szólhat a felnőttekhez, meg­köszönheti áldozatos munká­jukat, amely nélkül az úttörő- mozgalom nem érte volna el közismerten nagyszerű ered- - ményeit. A dicséret elsősor­ban a mozgalom elhivatott patrónusait illeti, de köszönet jár minden nemes cselekede­tért, amely az úttörők, a jö­vő generációja érdekében tör­tént. Kétségtelen ugyanakkor, hogy sokakat adottságaik, kö­rülményeik — legjobb szándé­kuk ellenére — eleve távol tartanak a mozgalomtól. Mégis meglepő és elgondolkodtató számadatok birtokába kerül­tünk a Hazafias Népfront pe­dagógiai bizottságának egyik mikrovizsgálata nyomán. Ki­derült például, hogy a meg­kérdezett 38 szülő közül 22 is­meri az úttörőmozgalom cél­kitűzéseit és segít a feladatok megoldásában, 5 csak ismeri, de nem segíti, 11 (!) pedig nem ismeri és nem segíti a mozgalmat. Külön elemzés tárgya lehet­ne, vajon mi az ok» a szülők ilyen mérvű passzivitásának, azt azonban mindenfajta vizs­gálódás nélkül megállapíthat­juk: az úttörők az ünnepi számvetésre készülőben sem nélkülözhetik a felnőttek tá­mogatását, sőt most van csak igazán szükség a fáradhatat­lan, segítő kezekre. Az Or­szágos Úttörő Etaökség — és ennek megfelelően a megyei és városi elnökségek — jubi­leumi programjában is ki­emelten kapott helyet e gon­dolat: „Törekvésünk, hogy az ünnepre való felkészülés min­den kisdobos és úttörő szá­mára maradandó élményt je­lentsen. Mivel az ifjúság — így a gyermekek — nevelése is az egész társadalom feladata, ezért fontosnak tartjuk, hogy a jubileum kapcsán a felnőttek figyelmét fokozot­tabban a kisdobosok és az út­törők — a Magyar Úttörők Szövetsége — munkájának se­gítése irányába fordítsuk." KÉTFELÉ kell választanunk — noha szerves egységet al­kot — a segítségnyújtás hiva­talos, vállalati, intézményi szinten történő formáját és az egyéni, jó szándékból fakadó tenmiakarást. Az iskolákat, az úttörőcsapatokat patronáló üzemektől, vállalatoktól az erkölcsi támogatás mellett ta­lán ez évben is kérhetnek a gyermekek némi anyagi segít­séget Bizonyosak lehetünk benne, hogy kérésük ezúttal még inkább meghallgatásra ta­lál. Sok száz gyermeknek bizto­sítottak színvonalas kulturális programot eddig is a közmű­velődési intézmények — mű­velődési otthonok, könyvtárak, klubok —hatókörük mégis a gyermekek kisebbségére ter­jedt ki csupán. A közművelő­dés időszerű feladata a gyer­mekmunka színvonalának emelése. Természetes, hogy az intézmények — az egymás közti „munkamegosztás” fi­gyelembevételével — jelle­güknek megfelelő módon kell, hogy foglalkozzanak az úttö­rőkkel. Közös feladat azonban, hogy a programok sok gyer­meket vonzzanak, színeseb­bek, az úttörőmozgalom cél­kitűzéseivel összehangoltabbak legyenek, hiszen ha a gyer- í A baiassagyammaibi bútor­boltban rendezett kiállítás vé­gén, melyen a helyi Ipoly-bú- torgyár mutatta be legújabb termékeit, a véleménykutató • lapok kitöltői között több ér­tékes támgynyereményt sorsol­tak ki. A közönség nagy érdeklődé­se közepette először tíz váza és ugyanennyi cigaretta-dísz­doboz talált gazdára. Egy-egy fotelt, illetve egy asztalt Gald­meket több oldalról érik azo­nos hatások, jellemének ala­kulására mélyebb befolyást tu­dunk gyakorolni. Mindehhez a közművelődési intézmények, a társadalmi és tömegszerveze­tek, valamint az úttörőelnök­ségek, csapatvezetőségek az eddiginél is szorosabb együtt­működésére van szükség. Mit kérhetnek az úttörők a szülőktől? Elsősorban figyel­met, érdeklődést mozgalmi munkájuk iránt, hiszen aki odafigyel e tevékenységre, aligha tudja megtenni, hogy ne vegyen részt benne, akár­csak egy jó tanács erejéig. Nagy terveik vannak születő­ben — kiadványok fogalma­zódnak, kiállítások, találkozók, fesztiválok, táborok szerve­ződnek — és ha ki-ki saját le­hetőségeihez mérten minimá­lis támogatást is nyújt — el­mondja saját emlékeit a gyermekkoráról, segít felku­tatni a régi dokumentumokat, végez néhány óra társadalmi munkát, segít a táborozás elő­készítésében, mint avató szü­lő egy könyvvel válatlanul meglepi pártfogoltját s ki tudná felsorolni a segítség- nyújtás formáit — a tervek valóra váltásához: máris nö­veltük a mozgalom pártoló- tagjainak számát, a felnőttek ügyévé is tettük az úttörő- mozgalom jeles évfordulójá­nak méltó megünneplését. A CÉL AZ, hogy a jubileu­mi év jelmondata: „Tettekkel köszöntjük az úttörőmozgalom negyedszázados évfordulóját!” ne csak a gyermekek, hanem a felnőttek körében is legyen közismert és valóban cselek­vésre serkentő. Csongrády Béla mann Imrémé, Doviosács Ist­vánná és Gólya Ferenc —* mindhárman balassa gyarmat’ lakosok — nyert. A főnyere­mény, a NOGRAD garnitúra heverő je viszont Felaőpetény- be került: Zábonszky Csabáné viheti haza. A bútorteiáMás az Ipoly bútorgyár igazgatójának, Szed­ték Sándornak a zárszavai v*; élt véget. Felsőpetényi nyertes Féget ért a bútorki állítás Vöröskor János: A fekete macska visszatér HÉMRtGEHY Virradat előtt értünk Bakonyfürtre. ahol M ed gyessel es a felkeltett vasúti forgalmistával hármasban lerakod­tunk. , Arra a kérdésre, hogy a falusi vasútállomásra érkez­ve, tapasztalt-e valami rendkívülit, Tóth némi töprengés után azt válaszolta, hogy „talán”. Az egyik szekrény — háromajtós, középen tükörrel felszerelt stílbútor —, a leemeléskor háromszor olyan nehéznek bizonyult, mint Szolnokon, amikor kocsira rakták. Tóth, bár hajnalban természetesen sokkal fáradtabb volt, mint induláskor, a súlykülönbséget rendkívül nagynak érezte. Az ügyhöz akkor nem fűzött megjegyzést, annál kevésbé, mert út­közben olyan holmit is berakhattak a szekrénybe, amit Szolnokon még külön rámoltak fel. Tóth az állomásról Veszprémbe hajtott, s az ottani szállodában aludt/ A szöveg, amit az elhárítok a budapesti központtól kaptak, befejeződött, de a kérdésekre, amiket nyitva hagyott, a „revizoroknak” kellett felelniük. A három tesztnek, akik az új adatokat beírhatták a nyomozás üres kockáiba. Elsőnek a főhadnagy szólalt meg: — Mi keresni valója lehetett Medgyesnek az útmenim tanyán? Milyen segítséget kaphatott volna egy idegen parasztcsaládtól? A legtöbb, hogy ágyat vetnek a kis­lánynak. De fekhely a kocsin is volt. Nyilvánvaló, hogy rosszukét esetén orvos és gyógyszer keli, s ezzel a ta­nyaiak nem szolgálhattak volna. Medgyes, úgy Látszik, nem is tartott rá igényt. Sem ott, sem az útjukba eső községeikben. Ha a lány valóban rosszul van, apja a leg­közelebbi faluba viteti, ahol orvost talál. A tanyára te­hát más okból akart betérni Olyan okból, amit a vezető előtt eltitkolt. A kocsi megállt de Medgyes hirtelen mást gondolt. Vajon miért? Tény, hogy végül csak dolgát vé­gezni ugrott le... Ébert tagadóam rázta a fejét. — Ez sem egészen stimmel. Ha lánya a kocsin tar­tózkodott, ú.gy Illett volna, hogy Medgyes legalább pár lépéssel távolabb menjen. Arra. hogy a nyomorék kislány — 43 — is lekászálódjon a teherautóról, 6 te dolgát végezze, és apja segítségével visszatornázza magáit, két perc kevés volt Mindez, az útközben, feltűnően súlyossá vélt szek­rénnyel együtt, legalábbis gyanússá íessá az éjszakai fu­vart Feltehető, hogy a nedvesség, amit a gépkocsivezető a teherautó végénél észlelt a földön... — Mondd ki — bólintott Beke. — Esetleg vér volt... Sötét és borús esite lett. mire Beke Zailay alezredes násfai irodájába lépett Meggyújtotta a villanyt és abla­kot nyitott. A friss levegő üde orgonaszagot hozott a Kölcsey utca kertjei felől. Pár perc múlva megjelent Király. Mere"? és élszénit arca kevés optimizmusról vallott, de láthatólag felvértez­te magát a kihallgatásra. Az őrnagy leültette, és cigarettáival kínálta, majd bizalmas hangon megkérdezte: — Remélem; tud hallgatni? — Jelenítem, igen. — Helyes. Szeretném, ha segítségemre lenne. — Értettem. . — Maga a gyakorlat éjszakáján a lősaerszállítmányt követő kocsiban ült. Ha nem aludt, látnia kellett ennek a teherautónak a farát. Végig szemmel tarthatta. — Így volt. — Megtörténhetett-e, hogy arra a kocsira felcsempész­hettek valamit? — Jelentem, ezen magiam is sokat töprengtem már. Azt hiszem, igen. — Hallatlan! — csattant fel. Beke. — És miért nem jelentette? — Vártam, hogy hívatná fog. — Ez igaz. — Beke úgy tett, mintha elszégyélllné ma­gát az igazságtalan heveslkedéeért. — Ne vegye zokon... — Éjjel, amikor az oszlop megállt a sorompónál, • szinte abban a pillanatban. Gruber tizedes kinyitotta a kocsdajtót. Mondom, a megállás pilla,naitában, amikor mi még csak fékeztünk. Az ajtó ekkor eltakarta az útmenti árkot, ahonnan feldobhattak valamit Gruberéknak. Király, miközben elképzelését közölte, magabiztos és határozott volt. De hangja az utolsó szavaiknál hirtelen színtelenné vált. A nyitott ablakon egy fekete cica ugrott a szobáiba. — Kidobom — mondta az őrmester szolgálatkészen. — Hagyja — legyintett Beke, s szórakozottan magsd- mogatta a cica fejét. A macska az asztalra telepedett és dorombolni kezdett. — Tehát Gruber tizedes... — Társa, Boda, a gépkocsivezető afféle burzsoá elem. Jazz-gitáros, vagy mi. Bekalandozta a fél világot... — Király sokatmondóan nézte Bekét, majd lopva a macská­ra pillantott. A cica éppen szemközt ült vele. — Igen. ezt figyelembe vesszük. Tudjuk, hogy Mün­chenben is járt.. . • Beke felállt, sétálni kezdett a szobában, majd az asz­tal túloldalához lépett, háttal Királynak. Alakja meet eltakarta a macskát A lámpa ekkor hirtelen kihunyt a szoba sötétbe bo­rult. — Áramszünet — mondta rekedten Király őrmester Az őrnagy az ajtóhoz lépett kinyitotta. A folyosón is vaksötótsóg volt. — Ogy tudom, kettős áramellátásuk van... Király nem felelt azonnal, A kis, izzó parazsat nézte, a fekete macska szemét amelynek nem volt párja, s amely fenyegetően ragyogott felé a sötétben. Homlokán folyt a verejték. Keze lassan a revolvere után nyúlt az­tán erőt vett magán és elengedte. „Nem vagyok észnél!’’ — gondolta. — Igen — nyögte M, s közben az asztalhoz hajolt hogy megriassza, és kizavarja a macskát — Ejnye — mondta az őrnagy —, mi baja azzal a cicával? Bake az asztalhoz lépett és háttal Királynak, a cica fölé hajolt. Az állat nyivákolt. „Most most fog rájönni!” Az őrmester úgy érezte, hogy ütnie kell, ütni és menekülni. De reszketve és ha- lalsápadtan a helyén maradt. Zsebkendőért nyúlt és le­törölte aroáról a verejtéket. A villany kigyulladt. Beke visszasétált az asztal túl­oldalára és gyanútlan arccal leült. — Rágyújtunk? Az őrnagy, miközben tüzet adott, látta, hogy Király őrmester krétafehór. — Na, maga nem jól bírja a sötétségiét! Mielőtt az őrmester felelt volna, az ajtón belépett Ébert. — Jelenítem... — kezdte. — Várj! — Beke Királyhoz fordult: — Köszönöm, hogy elmondta, amit tudott. Hasznát veszem. Most tá­vozhat. Király inogva vigyázzba vágta magát, majd sarkom fordult és kébuitan kiment, A százados elmosolyodott. — Ezt. úgy látom, kikészítettük. Beire a zsebébe nyúlt, és egy darabka ragtapaszt húzott elő. — A cica tisztességesen viselkedett, kellőképp bírta a félvakságot Jókor is dobtad be. Persze, amikor a sö­tétben letéptem róla a tapaszt azért nyivákolt egyet. Ha szemöldöke van, alighanem az is vele jött volna.. Mind­egy, az a fontos, hogy hasznos dublőz volt! Király min­denesetre nem tudta megkülönböztet™ a valóditól .. Az, ha nem mérgeztek meg. most nyilván a bakonyfürti állo­máson sétálgat.. (Folytatjuk) .

Next

/
Thumbnails
Contents