Nógrád. 1970. november (26. évfolyam. 257-280. szám)

1970-11-15 / 268. szám

Loptak, csavarogtak Ciprus! barangolás (IV.) ü szecsenyi tizek Szécsényiben a mai napig beszédtéma azoknak a fiúknak az esete, akik lopások egész sorát hajtották végre a járási székhelyen,. A múlt évben kezdték s egészen leleplezé­sükig folytatták a gaztetteket. Ügyüket a Balassagyarmati Járásbíróság tárgyalta, s a vádlottak padján tíz szécsényi fiú ült. A teljes nevüket nem irthatjuk le, mert fiatalkorú­ak. Hatan 16 évesek, négyen pedig 15 éves korukban kerül­tek bíróság elé. Jellemző rá­juk, hogy idejüket csavargás­sal töltötték. Nem is egy fiú jellemzésében ezt olvashatjuk: kártyázik, iszik. A bűncselek­mények szellemi vezére a 16 éves K, László és a 15 éves B. Tibor1 volt. Ök ketten és G. József közelebbi barátságban voltak, míg a többiek alkal­manként csatlakoztak hozzá­juk, amikor egy-egy „akciót” elterveztek, végrehajtottak. Galamb helyett szalámi Nézzünk egy csokorravaiót a történtekből. Sok esetben az olvasók talán azt mondják: ugyan kérem, gyerekes csíny­tevés, hiszen görögdinnyét vagy almát lopni egy-egy al­kalommal nem nagy bűn. Va­lóban nem az, de nemcsak er­ről van sző. Az olvasók figye­lemmel kísérhetik, hogy a szé­csényi fiúk esetében is ho­gyan lettek a kis dolgokból nagy dolgok. . K. László kerékpárvázat akart venni a MÉH-telepen. Kapott negyven forintot, de vásárolni nem tudott, mert a MÉH-te lep zárva volt. A fiút elkísérte a telepre B. Tibor is. Nem zavartatták magukat. Be­másztak a telepre, s a raktár­ból kilopták a kerékpárvázat. K. László megf igyelte, hogy az ÁFÉSZ bútorraktárában a munkások bőrszíjakkal moz­gatják a bútorokat. Milyen jó lenne azokból nadrágszíjat ké­szíteni — gondolta K. László, és B. Tiborral elloptak két szíjat. Az 1320 forint értékű szíjakat aztán elajándékozták, eladták. Felfedezték, hogy a Forgách-kastély romkertjében — itt volt egyébként a talál­kozóhelyük —, van egy rak­tár, amelyre senki nem fi­gyel. K. László, B. Tibor és G. József bement a raktárba az ablakon át és pingpong- labdát, tűzőgépet, kerékpár- dinamót loptak. Később Sz. József, B. László és V. József is felfedezte a rejtekhelyei, és vitték a kézilabdát és a fut­ball-labdát. Elloptak három pokrócot is, leterítették a vár­kertben és napfürdőztek. A fiúk egyre gátlástalanabbak lettek. K. László és B. Tibor vezetésével három fiú elindult galambot lopná. Bementek az egyik ház portaijára, s miután galambot nem találtak, feltör­ték az éléskamrát. Galamb helyett szalámit, befőttet és töltőtollat loptak. Sütemény a Peter*fillérekért K. László és B. Tibor az egyik napon bement a temp­lomba. Ne gondoljuk, hogy áj- tatoskodni. Ellopták az egyik perselyt, feltörték és a Péter- filléreken süteményt vásárol­tak. B. Pál tudott egy másik perselylopásról is, amit két gyermekkorú fiú hajtott vég­re. A feltörésénél — miután a kicsik nem bizonyultak szak­értőnek — segédkezett és ka­pott is 50 forintot jutalmul. „Meglátogatták” az egyik ál­talános iskolát, amelyet tata­roztak. B. Pál ötlete volt, hogy meg kének nézni, mit ta­lálnak a suliban. Este történt a „látogatás” amikor K. Lász­ló, B. Tibor, B. Pál és G. Jó­zsef „szétnéztek” az iskolában. Szétszerelték a telefont, ki­nyitották a szekrényeket. Egy más alkalommal K. László, B. Tibor és B. László a járási könyvtárba ment, sejthetjük, hogy nem olvasni, hanem lop­ni. Találtak egy pénzes­kazettát, ellopták. Mái1 a med­ve bőrére ittak, de nagy volt a meglepetésük, amikor fel­nyitották a kazettát, s ahban pénzt nem találtak. r ízletes volt a nyúl pecsenye A görögdinnye, sütemények után nyúlipecsenyére fájt a foguk a szécsényi fiúknak. K. László és B. Tibor ellopott két anyanyulat. Az egyiket elrej­tették, a másikat pedig meg­sütötték. ízletes volt a nyúl- peosenye Sz. Józsefnek és B. Lászlónak is. ök is ott szor­goskodtak a tűznél. Annál bosszúsabb volt a tulajdonos, aki nem tudta mire vélni, ho­vá tűnhettek az értékes nyu- lak. Említettük a járási könyvtárat. A fiúk újra visz- szatértek ide is csakúgy, mint a romkertben levő raktárhe­lyiségbe. öten jöttek, s borot­vakészlettel, töltőtollal és go- lyóstollal távoztak. Itt említ­jük, hogy K. László és Sz. József egy alkalommal Ba­lassagyarmaton szórakoztak és lekéstek az autóbuszjáratot. Gyalog indultak hazafelé, s a kórháztól loptak egy kerék­párt: Elkerekeztek örhalomig, ott eldobták a járműveket — megijedtek, hogy keresik a tetteseket — és gyalog mentek tovább. Sikerült aztán galam­bot is lopniuk. A változatos­ság kedvéért P. Józsefnek és B. Pálnak. A galambokat el­adták. Szándékosan hagytuk utoljára a „farsulaf*’ (legna­gyobb „haditettét”. A színhely ezúttal is a MÉH-telep volt. K. László és B. Tibor 8 kilogramm vörös­rezet vitt be a telepre, s a réz­ért 44 forintot kaptak. A fiúk kevesellték a pénzt, s elhatá­rozták, hogy este betörnek a MÉH-telepre. Ez év május 9- én este 9 és 10 óra között vég­re is hajtották a betörést. Ha csak kártyáról lett volna szó, még hagyján, de emellett el­vitték a kazettát is, amelyben 9200 forint volt. A pénzt el­rejtették, a kazettát pedig a várkert kútjába dobták. A pénzből K. László és B. Tibor vígan költekezett, mígnem Sz. József és G. József tudomást nem szerzett a lopott pénzről. Nem volt mit tenni, a mara­dók összeget negyedelték a fiúk, s fejenként 1900 forin­tot osztottak szét. Szimatot kapott V. József is, s ő is pénzt követelt. Ekkor Sz. Jó­zsef 300 forintot adott V. Jó­zsefnek „hallgatási díj”-ként. Börtönben az érteimé szerzők Hogyan történhetett, hogy 15—16 éves fiúk mintegy más­fél éven át sorozatban köves­senek el bűncselekményeket? A magyarázatot elsősorban a rendezetlen családi körül­mények között kell keresni. A fiúk szülei bizony nem sokat törődtek gyermekükkel. Az al­kohol ezúttal közvetve játszik szerepet. Nem egy fiú apja iszákos, s amikor pénze van, a kocsma az otthona. Hazaté­réskor napirenden voltak a veszekedések a szülők között. Nem egy apában éppen alko­holos állapotban „támadt fel” a nevelő. Egyébként nem. Megkockáztatjuk, hogy ezek­ben az esetekben a fiúk — érthetően — menekültek ott­honról, s inkább csavargással töltötték idejüket. Az alkalom, az irányítás hiánya pedig tol­vajt szül még Szécsényben is. A Balassagyarmati Járásbí­róság K. Lászlót és B. Tibort halmazati büntetésül egy év hat hónap szabadságvesztésre ítélte. A büntetést mindkettő­jüknek a fiatalkorúak börtö­nében kell eltölteni. G. József büntetése 6 hónap szabadság­vesztés ugyanúgy, mint B. Lászlónak, Sz. Józsefnek ésB. Pálnak. Utóbbi három fiú sza­badságvesztésének végrehajtá­sát a bíróság feltételesen 3 évi próbaidőre felfüggesztette. B. János és V. József büntetése: 8 hónap javító-nevelő munka 20 százalékos bércsökkenés mellett, míg P. Józsefet 6 hó­nap javító-nevelő munkára ítélte a bíróság 20 százalékos bércsökkenés mellett. A bíró­ság T. Károlyt egy évi próbá­ra bocsátotta. A vádlottak közül hárman tudomásul vet­ték az ítéletet, a többiek eny­hítésért fellebbeztek. Száz nyelven Szokacs László Elsüllyessthetetlen anyahajé Nicosiában, de másutt Is az országban, feltűnően sok a katona, a fegyveres őrhely, a homokzsák, a szügesdrót. Miután I960, augusztus 16-án a sziget kivívta függetlensé­gét, felszabadulva az évszáza­dos angol gyarmati elnyomás alól, s Malkairdosz érsek veze­tésével megalakították a köz­társaságot, sorompóba léptek a külső imperialista erők. A több évszázada békésen együtt élő, néhány évvel ezelőtt még az angol gyarmatosítók éllen függetlenségükért közösen harcoló görög—török lakossá­got sikerült szectibeáillítainiok egymással, olyannyira. hbgy 1963. karácsonyán fegyveres összetűzés-sorozat kezdődött. A rend fenntartására, a testvérharc megszüntetésére 1964. március 27-én a sziget­re, hétezer tagú ENSZ-béke- haderőt vezényeltek, amely azóta is ott tartózkodik. Á kéksapkás ENSZ-katonák több nyelven beszélnek, katonai dzsippel, s állig felfegyverkez­ve száguldanak az utcákon. Akik pedig nincsenek szolgá­latban, a bárokban ülnek, rendszerint hölgyek társasá­gában, ellepik a tengerparti fürdőhelyeket, strandokat, csa­patokba verődve költik a pénzt a Lódra Street-an, a főváros „Váci utcáján” Az ENSZ-katanákön, no, meg a helyi fegyveres erők tagjain kívül a szigeten tartózkodik bizonyos számú angol, török és görög katonaság is. Igen, az angolok a ciprusi függet­lenség 10. esztendejében is oíit-tartózkodnak, mint két ha­di támaszpont tisztjei, kato­nái, polgári alkalmazottai. (Jól értesült körök mór három tá­maszpontról beszélnek.) — Nem formálisak-e hát a szigetország vezető politikusa­inak a katonai támaszpontok megszüntetésével kapcsolatos nyilatkozatai?! — kérdeztem több alkalommal. A válasz meglehetősen komplikált volt Legtöbbjük a szigetország földrajzi fekvéséből indult ki. Ciprus kis ország, de fontos geopolitikai pont, így bizonyos körök arra spekulálnak, hogy NATO-bázissá változtassák. A szigetországban az imperialis­ta hatalmak — ez nyílt titok — csak az „efcüllyeszthetet- len repülőgép-anyahajét” lát­ják. Makariosz így fogalmaz: .Ciprus létrejöttéinek első per­iétől különböző külföldi ér­dekek középpontjában áll”. Bzpirosz Kiprinau külügymi­niszter szerint pedig: „Túl sok idegen érdek metszi egy­mást e kis földrészen”. (Ne­hezíti a függetlenségi harcot, hogy az angol támaszponto­kért csinos összeget kapnak a ciprusiak.) A szigetország NATO-bózisi- sá való átalakításáért tett lé­pések — mint azt a helyzet ismerői elmondották — elég körmönfontan történnek. Tá­madni Makariosz független­Történehnet őrző oszlopéit j ségi póütiikáját, s végrehajta­ni az enoziszt (csatlakozás Görögországhoz). E politika szószólói elsősorban a Cipru­si Nemzeti Frontba tömörült, az erőszaktól és a terrortól sem idegenikedők tábora. Bi­zonyítja ezt az idei esemény­sorozat is. Március 8-án me­rényletet követnek el Maka­riosz elnök ellen, néhány nap­ra ró eliteszik láb alól Poli- karposz Jorgadziszt, a volt belügyminisztert, aki állítólag évi 30 ezer dollárért az ame­rikai titkosszolgálatnak dol­gozott, s szerepet játszott az érsek helikopterének lelövé- sében. Kipattan; Makariosz merénylői, akiket a helyszí­nen elfogtak, a rendőrtiszti is­kola raktárából „vételezték” fegyvereiket. Ezek szekerét tolja a ciprusi nagybui-zsoá- zia, s az émozisz hívei a ki- tiai püspökkel, Ciprus máso­dik számú egyházi méltósá­gával az élen a lakosságra nagy befolyású görögkeleti egyház is. Űgyannyira, hogy a templomok tornyain görög nemzeti zászlók lengenek. Az enozisz gondolata megtalálha­tó bizonyos polgári körökben is. Legfeljebb annyi a különb­ség köztük: egyikük az angol orientációt, másikuk az ame­rikait tartja előnyösebbnek. Egyben azonban mind meg­egyeznek: egy tál lencséért eL adnák az országot, s az eno­zisz gondolatával nem kisebb­re vállalkoznak — miután Görögország a NATO tagja —, minit arra, hogy az egyesülés­sel Ciprust is azzá változtas­sák. A Szovjetunióban nincs olyan város, település, falu, ahová ne hatolt volna be a könyv. A közkönyvtárak sűrű hálózata borítja a 15 szövetségi és 20 autonóm köztársaság, a 8 autonóm terület és a 10 nem­zeti körzet területét. A forradalom előtt Közép- Ázsiában a lakosság 90 száza­léka nem tudott írni-olvasni, sőt egyes helyeken az írástu­datlanság 100 százalékos volt. Például, ezer kirgizre csupán hat írástudó jutott. A mai Kir­gizia területén összesen három kiskönyvtár, Tádzsikisztán­ban pedig mindössze két könyvtár volt. Már a szovjethatalom első éveiben, függetlenül a gazda­sági nehézségektől, igen nagy figyelmet fordítottak a könyv­tárügy szervezésére. Ma min­den szovjet ember, bármilyen nemzetiségű, bárhol lakik, in­gyen használhatja a 350 000 könyvtár bármelyikét és anya­nyelvén írt könyvet olvashat. A Kirgiz Köztársaságban ma összesen 9363 ezer kötettel fel­szerelt 1210 könyvtár működik. A könyvekhez nem számítot­tuk hozzá a tudományos, szak­mai, iskolai és egyéb könyve­ket. Hasonlóan meglepőek a vál­tozások a többi köztársaság­ban. Pl. a Litván SZSZK-ban, ahol a század elején még száz lakosra egy könyvtári könyv jutott, ma a könyvtárak szá­ma a százszorosára növeke­dett. A könyvtárügy fejlődése valamennyi nemzetiség köré­ben elválaszthatatlanul össze­függ a szovjet könyvek kiadó­nknak megszervezésével és fejlesztésével. Az ország több mint 40 nemzetisége csak a Nagy Októberi Szocialista Forradalom után kapott egy­séges írásjeleket, s csak ez­után jutott hozzá anyanyelvén könyvekhez, napilapokhoz és folyóiratokhoz. Ma a Szov­jetunió népeinek 89 nyelvén adnak ki könyveket és újságo­kat. A szövetségi köztársaság­ban 53 nemzeti kiadó, az au­tonóm köztársaságokban pe­dig 16 kiadó naponta sok száz­ezer könyvet, folyóiratét és újságot jelentet meg. A könyv­tárakban központosították minden egyes nép nemzeti iro­dalmának legjobb műveit. 4 NÓGRÁD — 1970. november 15., vasárnap j Tizenegy ember A közelmúltban Balassagyarmaton a ne­gyedik ötéves terv építkezéseinek egyezteté­sére szervezett tanácskozáson valamennyi, a lakás, a közmű és a kommunális beruházás­ban érdekelt építővállalat képviselője jelen volt. Rajtuk kívül képviseltették magukat az építtetni szándékozók is: a városi tanács és az érdekelt vállalatok, és mint ilyenkor len­ni szokott, egymás után fogalmazódtak meg az építőkhöz címzett kérdések, kívánságok, vagy éppen panaszok. Egy felszólalás azonban merőben eltért a többiektől. Nem kérést, kívánságot, hanem éppen ellenkezőleg, ajánlatot tartaliAazott. Szakács Ferenc, a megyei Vendéglátó Vál­lalat balassagyarmati kirendeltségének veze­tője bejelentette, hogy szívesen átadnák va­lamelyik építővállalatnak tizenegy tagú épí­tőbrigádjukat. A bejelentés azért is érdekes volt, mert az építők néhány perccel koráb­ban a kifogásokat éppen a nagymérvű lét­számhiányra hivatkozva próbálták elhárítani. Szakács Ferenc azt is elmondta: az egy mű­vezetőt, öt kőművest és hat segédmunkást magába foglaló, jól összeszokott brigád je­lenleg egy másfél millió forintba kerülő, me­legkonyhás falatozó építésén dolgozik; válla­lata az emberekkel együtt természetesen a generálkivitelezői hatáskört is szeretné átad­ni. A bejelentést — mint a problémák rende­zésére irányuló jó szándékú javaslatot — ál- talánbs tetszés, megelégedés fogadta. Az ér­dekelteknek a tanácskozás szünetében lebo­nyolított, oldott hangulatú beszélgetéseit hall­gatva az embernek az veit a benyomása: a szóban forgó tizenegy munkásért rövidesen „új gazdák”, új munkakínálók jelentkeznek. Furcsa dolbg — de nem így történt. Ér­deklődés — akárcsak egy telefonbeszélgetés erejéig — nem mutatkozott az építőipariak részéről. így hát írásunk további néhány so­rát egyenesen annak az öt-hat építőipari vál­lalatnak címezzük, akik a balassagyarmati építkezésekben érdekelve vannak: mit jelent ez, miért non próbálták meg a brigádot ma­gukhoz hívni? Talán nincs szükségük ember­re? Mert ha így áll a dolog1, akkor fe­lesleges — sőt mi több, helyét meg nem álló kijelentés — volt az építkezések elhú­zódása miatt a létszámhiányra hivatkozni. Ha viszont tényleg szükség volna a dolgo­zókra — s ez utóbbi feltételezés a valószí­nűbb— akkor mi akadályozta meg őket ab­ban, hogy lépéseket tegyenek, érdeklődjenek ez ügyben? Hány hétnek, hány hónapnak kell eltelni ahhoz, hogy szavaikon kívül tetteik is felelősségről tanúskodjanak? Szerencsére azonban jócs­kán vannak olyan erők, ame­lyek Ciprus függetlensége mel­lett, az enozisz ellen foglal­nak állást. Eredetileg csak a baloldal, a ciprusi dolgozó nép haladó pártja, az AKEL (kommunista párt) és a rend­kívül erős baloldali szakszer­vezetek tiltakoztak a Görögor­szághoz való, feltétel nélküli csatlakozás ellen. Ma azon­ban már felzárkózott a bal­oldal mellé a lakosság nagy többsége, elítéli a terrort, és a népi erők egysége mellett egységes a ciprusi nép e kér­désekben, mi sem bizonyítja jobban, minit a júliusi válasz­tás: a szélsőjobboldali nem­zeti demokrata párt, egyetlen mandátumot sem kapott, mit. a kommunisták 9 jelöltet in­dítottak, s mind a 9-et meg is választották! A júliusi hatalmas válasz­tási siker, sajnos, nem jelejiti azt, hogy a Ciprus független­ségét veszélyeztető erők meg­adták volna magukat. Elővet­ték régi. jól bevált receptjü­ket a görög—török viszály felszítását. Fodor László Következik: A zöld vonat két oldata » L.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents