Nógrád. 1970. november (26. évfolyam. 257-280. szám)
1970-11-01 / 257. szám
Varga Csabai Kesernyés colaíz 1 A magnó lassan me-*-• legedett be. Régi, öreg jószág. Összeszorítottam szám. Újra a tegnapi esténe gondoltam. A magnó szeme zölden hunyorgott. Az éjjel nem akart előbújni a hold. Pislákoló, cingár fejét felhőköpeny alá dugta. Ravasz Volt és makacs. — Az a tegnapi éjszaka! — üvöltött fel a magnó. Kinéztem az ablakon. A fák koronái eltakarták a piszkos park kopott padjait és kitaposott virágágyasait. Akár az éjjeli hangulatom. A fogpiszkáló nyárfák között kirajzolódtak a felhőperemre kapaszkodó hold ujjai. A tekercs lassan forgott. Ügy éreztem, mintha forró kakaót innék vagy méregerős házi szilvapálinkát Testem bizsergett, izmaim erőfeszítésre vágytak. — Az a tegnapi éjszaka! — kiabálta a cinege hangú éneKülönös világhá kerültem. A dal üteme, zenéje más csillagra vitt. Szemem elhomályo- , suit, mint a belehelt vonatablak. Ez a másik csillag az én belső világom volt. Nem beszéltem, mégis szavakat mondtam. Nem kiabáltam, de együtt énekeltem a szólógitárossal. A virágok! Az ég virágai! A csillagok! Hol vannak a csillagok? A hold? Képzeletemben széttártam a karom. Sötét utcák. Égő gyertya alakú fák. Tá.. tá.. Tátá! Megint a cingár fejű hold. A szemek! A szemek! Váratlanul kijózanodtam. ’ Honnan jött ez a sós, tengeri szél? Már csak a magányom, a kudarcom éreztem. És valami kesernyés colaízL Üres lettem, mint a feldöntött ládák. Szégyelltem a látomásaim, az önvesztő mámort O A ml zenekarunknál »■ “• merkeditem meg vele.1 Hosszú, barna haja, törékeny, hártya bőre és fekete mélyen ülő szeme volt Legtöbbször szürke, rövid ujjú pulóverben járt, a puha anyag alatt kidomborodtak kemény mellei. Kicsit zárkózottnak látszott keveset beszélt ügy éreztem súlyos, kínzó szerelmet vár. ö nevezett el Mannának. Mosit sem tudom miért. Ml közöm lehet a mannához, a pénzhez. Az első randevúnkon elmondtam, hogy nem érdekel a forint, a rang és a görög homlok. Azt hittem engem keres. Sokáig harcoltam érte, amíg szívesen találkozott velem. Előzőleg lg beültünk megnézni egy-egy filmet, de kölcsönösen unatkoztunk. Vagy inkább, nem tudtunk olyat mondani egymásnak, ami saját magunkat is meglepte volna. Órákig töprengtem, azon, miről meséljék, hogyan, hogy legalább egyszer teljes szívből nevessen. A második találkozás után felmentünk az egyik barátomhoz. Három fiú és három lány szorongott a pici, hurka szobában. A magnó erős, recsegő hangja átitatta a bútorokat és újjongósra vágyó életünket. Itt csókoltam meg először. Néhány nappal később újra felmentünk ehhez a barátomhoz. Az édesanyja beengedett minket a fia szobájába. Egész este egyedül voltunk, simogattam az arcát, homlokát és egyszer-kétszer a derekát. Csókolgattam a száját. Szótlanul tűrte. Másnap este mér hiába vártam egy ékszerbolt kirakata előtt. Később a legkedvesebb barátnőjének azt mesélte, hogy gyáva ég hülye var gyök. Q Dobszóló. Zaklatott, ide'''* ges ütem. Kihagyott hangközök. Forgott, forgott a tekercs. A beatdal vízesést idézett Zúhozott, bugyborékolt a viz. Tompa, mégis rendkívül éles fájdalmait éreztem. Két órán keresztül vártam az ékszer- bolt előtt . HANN FERENC: Profán vers eddig csak pince padlás meg rossz raktár Jutott lakásul nekem ágyaim fölött glóbuszok görcsén szunyókál a Történelem légyszárnyon szerelem dong lefogom korongszemét ▼etköztetesn Misztérium Nézd! az alkony <U hátgerincemen fonják szakállam égi guzsalyok védő bölcső a csípőd zuhanok Őrültség volt, hogy nem beszéltem. Hiába mondtam volna ed érveimet, nem történt volna másképpen. Nem magyarázhattam meg, hogy nem azt akarom, amit a barátaim. Mit ér az? Inkább szerettem volna, amiről a borozgató, sejtelmes beaténekek papolnak: szerelmet, si riogatást. De ő nem tehetett másként. Olyan őrjöngést kutatott, ami elfeLejiteifci vele örömtelen hétköznapjait. Hozzám hasonlóan. Csak ő is írásban reménykedett, meg én is. Egyszer voltam csak boldog. Évekkel ezelőtt történt, amikor minden szombaton táncolni jártam. Amikor felkértem, azzal kezdte, hogy ugye szép a haja színe. Mosolygott, vadul forgott, minden számra táncolni akart. Imádta a zenét, nem engedett szóhoz jutni, csacsogott, magával rágódott A táncest uitán hazakísértem, pedig kint lakott a város szélén. Akkor ismertem meg először a virágokat," a csillagokat, az éjszakát. A hold akkor sem akart előbújni. Volt is, meg nem is. Egy hosszú, dús növényzetű réten kellett átmennünk. Bokrok és virágok között. Hirtelen leült az ösvény szélére. — Csókolj meg! — mondta — Szeresd az ég virágait! A Képtelen vagyok meg. u* változni. Mindenkiben, mindenhol őt keresem. Szombatonként újra és újra táncolni megyek. Követem a barátaim. Mást nem tudok csinálni. Valakivel táncolok, némelyikkel lefekszem, és így tovább. Csak őt nem találom Tegnap hajnatodatt. mire elindultam haza. Utcánk fölött már világosodott az ég. A lámpáit egyre gyérebben világítottak. A megöregedett, hajlott hátú bérházak kisértek. Jöttem hazafelé. A nagy, tölgyfaajtók félág nyivta. Az ablakok ugyanúgy. Békesség és csend. A megszürkült falak között hangtalanul múlnak az életek. A lakók korán kelnek és korán fekszenek. Éjszakáik nyugtalanul telnek, a páradús melegben nehezen alszanak. Leültem a parkban. Néztem a kiitapasott virágokat. Megvártam, amíg kisüt a nap. Gyöngyözött az arcom. Még soha ennyire nem élveztem a meleget. Elfelejtettem, hogy kit keresek. Fészekrakók... AZ IFJÜ menyecske így szólt: x — 1969. május 29-én volt az esküvőnk. Pécsre mentünk nászúira. Amikor hazajöttünk, Józsi bácsi — az elnök — kezünkbe adta a háromszoba- összkamfortce lakásunk kulcsát. — Ne tessék tréfálkozni — szóltam én — hiszen a lakás, de különösen egy háromszobás, összkomfortos lakás nemcsak nálunk Magyarországon, hanem világszerte a legnagyobb dolog. — Már pedig ez nálunk Simaságon így van, — mondta mosolyogva, de határozottan Horváth Pálné, a simasági termelőszövetkezet beosztott könyvelője s arra kért, győződjek meg erről. Az ifjú asszonyka kicsit restelkedett, amikor betessékelt a gyönyörű lakásba, mert hogy a három szobából még csak (!) kettőt tudtak szépen berendezni. De a konyhában villanytűzhely ég, s a csempés fürdőszobában villanyboyler adja a meleg vizet. Hasonló körülmények között lakik — az elmúlt évben épült — két egyemeletes, egyenként négyszobás háztömbben még hét fiatal házaspár, a téesz. traktorosai, ifjú szakemberei. És ezek melett épül újabb három tömb, 12 háromszoba- összkomfortos lakás. Tavasszal adják át a fiataloknak. Az olvasó most már jogosan felteheti a kérdést: hol van ilyen falu, termelőszövetkezet Magyarországon ? Vas megyében. A Kisalföld és a kőszegi hegyek találkozásánál öt falu: Nemesládony, Sajtoskál, Lőcs, Nagygeresd és Simaság határát egyesítő faluközpontban, Simaságon. Persze ehhez azt is hozzá kell tenni mindjárt, hogy Vasban is csak egy ilyen téesz — faluközpont van —, ahol a vezetők jogos büszkeséggel mondhatják — ha megépül az újabb 12 lakás —, hogy fiatal tagjaiknak — egyelőre nincs lakásproblémájuk. — Ki volt ennek a nagyszerű akciónak a kezdeményezője? A fiatalok. Maga a KISZtitkár: Szabó Géza, a szerelőműhely szakmunkása, aki szintén érdekelt, s bár még nem volt meg az esküvője, ta' vasszal ő is kulcsot kap. Az Ifjú lakásdgénylő szerződést köt a KISZ-lafcásépítő szövetkezettel és befizet készpénzben 30 000 forintot. A la kás 145 000 forintba kerül. A fennmaradó részt 25 év alatt 320 forintos törlesztéssel, kétszázalékos kamattal egyenlíti ki. Amikor vizsgálódásaim közben idáig értem, megint csak olyan érzésem támadt, hogy tájékoztatóim tréfálkoznak velem. Mert ki hiszi azt el, hogy manapság egy háromszo- bás, összkomfortos lakás — mégha falun is — csak 145 ezer forintba kerül. — Nálunk, Simaságon eny- nyiibe kerül, — mosolyognak rám titokzatosan, aztán előkerülnek a dokumentumok. A TERVEZÉST a téesz fiatal építésztechnikusa: Kovács István készítette. Ö már családos, két pici gyermeke is van. Tavasszal ő is az űj lakásba költözik. Nem véletlen, hogy az ifjú szakember háromszobás, erkélyes, tágas lakásokat tervezett azoknak is, akik már bent laknak, de még egy gyermekük sincs. Majd lesz, mondja határozottan, s hozzáteszi: hamarabb lesz, mintha a fiatalok a szülőkhöz, albérletbe, vagy szoba-kony- hás lakásba költöznének. Mi nemcsak a két induló fiatal jogos igényét szeretnénk kielégíteni, hanem a Szó nemesebb értelmében igazán családi fészket rakunk. Az építkezést — kivitelezést — a termelőszövetkezet építőbrigádja végzi. A téesz így a kivitelezés költségeiből 15 százalékot elenged. Ez az összeg kb. 30 000 forint. (Hozománynak is csinos kis összeg.) Vagyis a téesz ezen a munkán semmit nem keres. Hanem ezen a megállapításon a téesz elnöke: Szabó József — a fiatalok szeretett Józsi bácsija — derül a legjobban s kijelenti: — Ezen a munkán, illetve a KISZ-lakásépftkezésen éppen a téesz keres és talál legtöbbet. Mert nálunk nem kell félni a tagság elöregedésétől. A 800 téesztagnak a fele 40 éven aluli. Közel 100 azoknak a száma, — húsztól—harmincéves korig —, akik majd tíz év múlva igazgatják ezt a gazdaságot. — De honnan veszik a fiatalok azt a harmincezer forint készpénzt, amit az indulásnál be kell fizetniök? A KÉRDÉS felesleges volt, mert Simaságon pénz is „terem”. Az egy tagra jutó átlagos évi kereset — tartósan 22—23 ezer forint körül mozog. A fiatalok gyakorlatában ez azt jelenti, hogy egy ifjú traktorosnak, szerelőnek, mezőgazdásznak, vagy egy borjúnevelő kislánynak meg van az évi 30—35 000 forintos jövedelme. Mi lesz a falusi, kertes — villaszerű családi házak építkezésével ? • Ilyen is épül. Kinek nehéz ebben a faluban? Válasz helyett megmutatják a múltra emlékeztetőt is. a hajdani uraság cselédházaiban még mindig szorong néhány család, de persze nem közös konyhán. Ezeket is korszerűsítették, ahogy lehetett. Ezekben is modern lakberendezés van, ugyanúgy megtalálható itt a tévé, a háztartási gép, mint az új háromszobás összkomfortosokban. Csak éppen kicsik és nem komfortosak. — Amíg élünk — mondják az idősebbek —, nekünk már ez is megteszi. Utánunk lebonthatják, mert a gyerekeink már úgy sem laknának itt, újat, szépet akarnak. És nemcsak akarják, hanem tesznek is azért, hogy legyen. KÖNNYŰ nekik — mondják erre megint az idősebbek —, amikor mi indultunk, vagy akárcsak 15—20 évvel ezelőtt, vajon ki kezeskedett volna értünk ? Honnan lett volna nekünk 30 000 forint készpénzünk? Hát igen. Honnan lett volna? És most lehetne idézni ennek a termelőszövetkezetnek is a kezdeti nehézségeit, vagy még élőbbről is a kisparaszti élet lelkeket gúzsoló, kaparj kurta szellemét. De minek. Aki a fáról gyümölcsöt sízakít, nemigen firtatja hon- nan lett. Természetes. A .simasági téesz fiataljai is természetesnek tartják, hogy igényeiknek megfelelő lakásba költözhetnek. Becsületesen dolgoznak, s tisztességgel kifizetik majd a lakás árát. MAJD... tehát nemcsak jelenük van, hanem — ezzel a szelíd kötéssel, illetve a 25 évre szóló fizetési kötelezettséggel — jövőjük is. És az is eldőlt, hogy itt, a faluban, a téeszközösségben van ez a jövő. Megtalálták. Dávid József A szovjet kultúra napjai eseménysorozat keretében szovjet képző- és éremművészeti kiállítást rendeztek Budapesten, a Műcsarnokban (MTI fotó Saebeüédy Géza felvétele) Konzerv Kétévenként meglátogatom külföldre szakadt hazámfiát, mert szeretek utazni, és aztán egy ideig szeretek ott lenni, ahova utaztam. Ezelőtt vagy nyolc évvel, első utamról, hoztam haza két kiló kéttojásos zsengelicét, meg két pár melltartót. (Azokat a kupolákat külföldön párosával adják, felfűzve.) Akkor széttéptek a rokonok és ismerősök, meg vagyok őrülve, ha egy vagonnal hozok, akkor is kevés, minden pénzf megadnak érte. Aztán hoztam húsz pár melltartót és harminc kiló nyolctojásos zsengelicét. A kutyának se kellett. Ica néni- azt kérdezte tőlem, mennyi tíztojásos zsengelice kell, de friss, hoz nekem a közértből. A melltartókba pedig fiam, — tette hozzá — ültess tyúkot. De izlandi rovarport, négycsillagosat, azt hozhatsz. Azóta nem hozok semmit, és azóta van költőpénzem. Most pillanatnyilag egyedül ülök angolhoni barátom lakásán, és nézem a külfüldi képeslapokat. (Csak a Jeepeket értem.) Neki valahova el kellett mennie, mondta, ha megéhezek nyissak konzervet. Amelyiket akarom. Nézem a képeslapokat, és közben vakargatom spánielje fületövét. A kutya külföldi születésű, egy szót sem ért magyarul, de azért jól megvagyunk egymással. Képeket nézek, és vakargatok. Éhes vagyok. Külföldön állandóan éhes vagyok. Ilyenkor rendszerint felszedek két-három kilót, ami még nem lenne akkora baj, de itthon képtelen vagyok leadni. Itt a baj. Éhes vagyok. Letettem az újságot, és körülnéztem valami ennivaló után. Ezt a konzervet ismerem, ezt is ettem, na, nézzük csak, ez valami új! Ez „fogyasztásra kerül”. A spaniel őrült izgalommal ugrál körülöttem. Kiborítom az ételt egy lábosba. Nem tudom mi lehet, ilyet még soha nem ettem. A felfedező izgalmát érzem. A kutya őrjöng. Szimpatikus kutya. Feltehetően szeret enni. Megmelegítettem, és megettük. Ezek a fránya idegen szakácsok! Soha nem éreztem ilyen ízeket, de jó volt. Elál- mosodtam. A kutya mellém feküdt, rátette fejét a váltamra, és az arcomba szuszogott. — Hé, álomszuszék, — rázott fel a barátom —. öltözz, elmegyünk a moziba. Egy remek svéd filmet adnak. Ettél valamit? — Ezt a konzervet. Jó volt. Barátom gyanakodva forgatta az üres dobozt, majd mindént elsöprő, fergeteges kacagásba kezdeit. Lerogyott fi karosszékbe, térdét csapkodta, és levegő után kapkodott. ' — Mi bajod van? ... Éhes voltam. Te mondtad, hogy ehetek, amit akarok... — Foainl kezet Rozival. Rozi. adj pacsit a bácsinak. — Ne hülyéskedj, — mondottam sértődötten —, mi ez a cirkusz ? / — Köszönd meg Rozinak a vendéglátást. A konzerv ugyanis az övé. Kutyaeledel... Deák Gusztáv NÓGRÁD — 1970. november 1., vasárnap 9
