Nógrád. 1970. november (26. évfolyam. 257-280. szám)

1970-11-01 / 257. szám

PETŐFI SÁNDOR:

ARANY JANOS

„Édes kényszer

árad a serlegből, szivet melegítő, Ébresztve reményt boldog szerelemre, dionüszoszi drága ajándék.

Magasba röpíti a férfi gondolatát,

mint lebben a fátyol...

annak, ki iszik, szárnyat kap a lelke.”

Bár megyénk nem tartozik az igazi bortermelő vidékekhez, mégis az októberi veröfényben szinte minden faluban találkozunk ünnepi öltözékben táncoló, színes jelmezekbe öltözött fiatalokkal, akik szüreti mulatságra hívogatják a nézőket, a vigasságkedvelő embereket.

A szőlő művelése nem tartozik a legkönnyebb munkák közé. Nagy szakértelmet, törődést követelő munka ez, így nem csoda, l\a a szüret végeztével már a régi görögök is lerótták tiszteletüket a szőlő istenének, Dionüszosznak. A görögöknél

különösen nagy ünnep volt ez, hisz’ az ókori ivók és írók egybehangzó állítása szerint, a régi görögök tiszta vizet szinte egyáltalán nem ittak. E helyett a vízzel hígított bor volt kedves italuk, többnyire 2 rész borhoz 3 rész vizet kevertek (Csak a gonosz ördög sugalmazza a sanda fel- tételezést, hogy egyes italboltvezetőink talán ezt a görög egészségügyi szabályt alkalmazzák, amikor óvakodnak „töményen” kiszolgálni a hegy levét.)

Alábbi összeállításunkban a világ- és magyar irodalom alkotásaiból válogattunk. Kívánjuk az olvasónak, hogy víg poharazgatás közben leljék örömüket e dalok olvasásában. Nem az alkoholizmus elleni küzdelmet akarjuk megtorpedózni, ezért elöljáróban József Attila vidám figyelmeztetését adjuk:

„Ne feledd, hogy régi szabál: Csak mértékkel egyél-igyál. Kövérség korai vénség. tehát móddal, ó vendégség, Az angyalok sose esznek, mégis gyönyörűek lesznek.

Messziről jött jámbor vendég, hallgasd meg a bölcs intelmét: pulykamelltől hull a hajad, jobb tehát, ha tálba marad. Szépiát szaporít a kappan,

nem viszi le semmi szappan. A fekete török átok, dehát úgyis, megisszátók. Megmondták az apostolok, nem inni valók a borok.

KOVACSICS, IVAN CORAN: (horvát költő 1913-1943):

SZÜRET

Zengett a nóta, puttonyba került, levágva, lerántva, bezúzva a fürt. De bennem a tar venyigéknek bánata szállt át csendesen; a szívünket is így letépték és összezúzták, kedvesein.

Hordták a szőlőt a kádba amott rikongó, fiatal puttonyosok.

Meztelen két karjuk könyékig csupa kék, csupa vér-maszat. Nem volt tőke szedetlen. Megdördültek a mozsarak.

Elvitték a szőlőt. Egymás után ült el a hegyben a hang, a vidám.

Hol az az ősz? Hol vagy te? És mind a jó dalos? Mind a madár?

Édes szőlő, keserű bú — így!

Szólt az a dal — az is beh fáj!”

• fIllyés Gyula fordítása)

ALKAIOS:

B o r d a 1 o k

KÖLCSEY FERENC:

Wem keíl a bajnak önmagad adnod át. mert el mit érez, ha mindig a gond gyötör, barátom’ Ámde drága gyógyszer bort a pohárba töltve inni.

Élstig várni minek? Rajta, igyunk, elfut a nap hamar, nagy kancsókba a bort fejtsd le, fiú, tarka edényt ide, mert Zeus és Semelé gyermeke volt az, ki nekünk adott bort, mely bánatot és gondot elűz. Töltsd meg a serleget, egyharmadra keverd és ne pihenj, érje utói az új színig telt poharunk.

ANTONIO MACHADO: (spanyol, 1875-1939):

Szomjúság

BORDAL

Igyunk derűre, igyunk borúra, Ügy is hol kedvre. Ügy is hol búra Fordul az élet. Kedved a jó bor Jobban éleszti. Búdat a jó bor Messze széleszti S elmulat véled.

Minden por, álom, S füst e világon: Mi haszna gázol A boldogságon A hír barátja?

Ha dob riadt a harc reggelére. Patakban omlik Hullámzó vére,

S bérét más látja.

Jó tudni nékünk, hogy ivásra valók a földön a kupák.

De rossz nekünk, hogy mégse tudjuk, mire váló a szomjúság?

(Kosztolányi Dezső fordítása)

LI TAJ-PO: (kínai, 698-762):

Békétlen, bús, Senyved magába, Kétség s remény közt Vár s fél a kába Percet s esztendőt. Miért törődöl Szűk életeddel.

Napod ma mit nyújt Köszönve tedd el,

S hagyd a jövendőt.

Pityizálás a Holddal

Boroskancsóm magamban szopogatom künn a virágos réten, a határban.

Kupám emelve szóltam föl a Holhoz, hogy küldje le árnyam s legyünk mi hárman.

Csakhogy a vén Hold nem bírt vélem inni, az árnyam is csetlett-botlott setéten.

De ott maradtak, mint jó cimboráim, vigasztalgattak a tavaszi éjen.

Aztán daloltam és a Hold vigyorgott, táncoltam és árnyam bokázva forgott.

A hű komák lassan hozzám szegődtek, végül berúgtam, s elvesztettem őket.

(Kosztolányi Dezső fordítása)

$» NÓGRÁD - 1970. november 1., vasárnap

Reggel vagy este Szélben vagy csenddel Eljön magától Sorsod mit rendel: Miként nyár és tél. Ernyőt keress, ha Készül borulni. Szenvedj, ha nem tuds. hová vonulni: Fordulhat a szél.

Éld a jelenlét Percét s óráját Együtt lefutja Jó és rossz pályáját.

S együtt huny véled. Igyunk derűre.

Igyunk borúra,

Ügy is hol kedvre.

Ügy is hol búra Fordul az élet.

A BOROZÓ

■Gondűző borocska mellett Vígan illan életem;

Gondűző borocska mellett. Sors, hatalmad nevetem.

S mit ámultok? ha mondom. Hogy csak a bor istene,

Akit én imádok, aki E kebelnek mindene.

És a bor vidám hevében Füttyentek rád, zord világ! Szívemet hol annyi kínnak Skorpiói szaggatták.

Bor taníta húrjaimra Csalni nyájas éneket;

Bor taníta elfeledni.

Csalfa lyányok, titeket.

Egykor majd borocska mellől A halál ha űzni jő:

Még egy korty — s nevetve

dűlök

Jégöledbe, temető!

EZ AZ ÉLET

Ez az élet egy tivornya:

Inni kell, ha rád jön sorja,

Az örömbül, búbánatból,

Karcos borbul, kéj-zamatból.

Inni hosszút és körömre,

Kedvet búra, bút örömre;

Sok megissza vad-őszintén: Egy-kettő vigyázva, mint én.

Kivel egykor én mulattam, Többnyire már pad alatt van:

Én, ki a mámort kerültem,

Helyt maradék, hol leültem.

De, ha végignézek romján,

Oly sivár, dúlt e tivornyán!

Mért nem ittam úgy, hogy jó-rég Én is a pad alatt volnék?

Csendes dalok

IGYUNK

AKineK nincs szeretője,

Bort igyék,

S hinni fogja, hogy minden

lyány

Érte ég.

S igyék az, a kinek Pénze nincs,

S az övé lesz a világon Minden kincs.

És igyék bort az, akinek Búja van,

S a bú tőle nyakra-főre Elrohan.

Sem szeretőm, sem pénzem. Csak bánatom,

Másnál háromszorta többet Ihatom.

Igyunk biz azt egy-egy kicsit, Ne szégyelljük, ha jól esik; Hiszen egy-két ital bortul Ez a világ fel nem forduL

S ha felfordul: mit én bánom! Abba’ sincsen semmi károm, Tán kit a sors fejre buktat, Akkor ismét talpra juthat.

Ha felfordul: Isten neki!

Tán bizony még használ neki: Mélyen leszánt a jó gazda,

Ügy esik alul a gázzá.

JUHASZ GYULA:

AZ IVÓ

MADÁCH IMRE:

BORDAL

Kivert a végzet. Ideballagok Mellétek, boros, piros asztalok.

Élet szegénylegénye, bús betyár, Itt rám felejtés édes mérge vár.

Elrepülnék, olyan széles

Jó a kedvem,

Hogyha ilyen jó helyen nem Lennék itten.

Cimborák közt, kik közül a Tele pohár

Minden kicsinyes érdeket Elmosott már.

Hej, bár lenne a pohár nagy, mint a tenger.

És égész egy országból így Mosná azt el!

Forrna össze minden szív mint Szíveink ma,

Míg tart köztünk a pohárnak Bújdosása!

Fel barátim, a pohárral

Üjra-újra

A j-égszfvű józanoknak

Bosszújára,

Kik szívüknek mámorát csak Megkacagják

S a költészetet számokkal Elriasztják.

Volna mámorunk bár tenger

Vad viharja,

Hogy kőszikla leiköket meg Rázni bírja.

Tudnák meg, mi korcs az élet,

Hogyha józan,

Minden szépnek, nagynak

anyja

Mámorban van. BABITS

Sötét az élet, de piros a bor,

Boros bíborban az öröm daloL

Fekete éjben, lelkem éjjelén,

Ez öröm lángját élesztgeterp én.

Tudom, hogy éget és eléget ez,

De egyszer így is, úgy is vége lesz.

Ó addig forrjon, mint a must szivem Édes vadul és édes szelíden.

Villogjon billikomom fenekén A rubin vágy és a smaragd remény!

A borban régi őszök fénye ég,

Szüreti tűznek önti melegét.

És néha mézes, mint a régi csók,

És fanyar, mint a tűnt illúziók.

És keserű, mint sorsunk, a cudar,

És néha furcsa vágyakat sugall:

Szeretni újra, újra élni még,

És ekkor érzem, hogy már itt a vég.

Meghalni százszor, szépen, így lehet.

S köszönteni a hűtlen életet.

A hűtlen asszonyt, mindent, ami szép, És kárhozat és üdv és semmiség.

MIHÁLY:

1 Őszi pincézés

Fenékig most, mind éltesse Akit gondol,

Éltében ki legkedvesebb

Tünde mámor.

íme én is felköszöntlek.

Aki értesz,

S hogyha nincsen olyan e bor. Méreggé lesz.

Mért nincs a fenék oly messze, Mint a csillag,

Hpgy míg szárazon marad

majd.

Én meghaljak.

Hej. mert hogyha e bor elfogy És reggel lesz:

Szerelem, barátság, mámor, Minden elvesz.

1-SO VERS

mely a Bor szellemének ébredését a szőlő roncsaiból a Feltámadáshoz hasonlítja

A nap ocsúja most csorog; piros levél a venyigén; ' a présház felé megyek én; a nagy kulcs zajjal megforog,

Csöndes a tanya, nincs dolog. Szunnyad a must a csömögén, s a pince tikkadt melegén pihennek boldog óborok.

A sárga murci bugyborog; ébred a must a csömögén, mint Lélek a holt váz felett.

Ó pinceszáj, illatos kripta! így leng e bús présház felett a Feltámadás drága titka

J-DIK VERS

mely Krisztus urunkat s Bacchus istenhez hasonlítja

Mert Bacchus is példázza öt,

a szabadító, szabad Űr, ki vérét adja italul, s e vérben kedvet és erőt.

Azért jámborul kérjük őt:

Add italodat. Bacchus úr, melytől az ember nem búsúl, s áldd máskor is e hegytetőt.

s úgy akkor is, meg máskor is, bár must csurran föl vagy

bor-íz

amint a hébért szürcsöli nyáron, vagy őszi hamar estén komoly tanulsággal teli megy haza az igaz keresztény.

Az oldált összeállította: Csukly László

ADY ENDRE:

Elillant évek szőlőhegyén

Tort ülök az elillant évek szőlőhegyén, s vidáman buggyan torkomon a szüreti ének.

Ónos, csapó esőben ázom s vörös-kék szőlőlevelekkel hajló fejem megkoronázom.

Nézem a tépett venyigéket, hajtogatom részeg korsómat s lassan, gőggel magasra lépek.

A csúcson majd megállók, földhöz vágom a boroskorsót s vidáman jó éjszakát kívánok. .

t

1

0

V