Nógrád. 1970. november (26. évfolyam. 257-280. szám)

1970-11-07 / 262. szám

Nógrád vendége volt

L G. Opanaszenko

a Beloruas Állami Táneegyüllea művészeti vezetője

A n|éizQtér€ax még tamlbölit a vastaps, de Opainaszenikio mester, a Belorusz Állami Táncegyüttes művészeti vezetője rendületlenül áUllt a függöny mellett és '^gy-ikét tanácsot adott ismétlés előtt táincosiai- náík. Mine legördült a függöny, hiába kerestem a színpadion!, már csiatk a művelődési központ klubjában akadtam rá. Alexander Grigorjevics az az ember, aki niam- csak követei az emberektől, hanem ítész is értük. Esteit is szeneitek együttesének tagjai, hemcsiaik mesterségbeli tudásáért. amellyel tíz év alatt viliághírű együttest varázsolt a viJág különböző színpadjaira. Beszélgetésünk is ehhez a témáihoz kapcsolódott: — melyek voltak azok a Iköve- telmlányiefc, amivel Jciváiiogáit- ták Itíz évvel ezelőtt, az együttes tagjait?

Ebben az évben lese tizenegy ediik éve, hogy megalakítottuk a Bétorusz Alűiatmi Táncegyüttest — mondoltta a művészeti vezető. 1959 végén a Belorusz Szoóaiiiste Köztársaság Minisziterltaináicsa határozatot hozott az együttes létrehozására. Különböző műkedvelő csoportokból válogattuk ki a táncosokat. A ba- iettmiester áltól megszabott líövietelmlényetaet kieflílétt teljesíteni mind a négy fordulóban. így alakult ki a csoport magja, melyben öt hivatásos művész is helyet kapott. És íme: itíz év alatt a társulat hivatásos művészek együtteséivé vált, olyan helyet és rangot sikerült kivívnia. hogy

tagjai lettünk a nagy hármasnak, amelybe a Mojszejev-, az Ukrajnai-együttes és immár mi tartozunk. Igyekeztünk eltávolodni azoktól a sémáktól, amelyék már gyökeret eresztettek, megkövieseditek néhány együttesünknél.

A belorusz táncegyüttes* mint a díszelőadáson is meg- fígyeflihettük. a népi hagyományokat baletteliemekikel ötvözi egybe. Ez különös színt aid táncaiknak, s egyben meghatározza a nehézségi fokot Is. Következő kérdésiünkkel ezt az egységet kutattuk: — hogyan lehet összeötvözni ezt a különálló két területet?

— Ez a balettmesterek alap- vető feladata — . válaszolta Opanaszenko mester. — A táncművészeknek ismerniük keil népük érzéseit, hangulatait, rezdüléseit, s ezt mozgásban Hőéül kifejezniük. Minden táncukban egy-egy novella lantailmát alkarjuk kifejezni. Éppen ezért igén' nagy figyelmet szentelünk az együttes tagjainak színészi képzésére, valamint arra, hogy táncosaink érezzék a kor érzéseit és hangulatait. Ezekből születnék a már említett novellák.

Alexander Grigorjevics Opanaszenko elmondotta, hogy jelenleg a belorusz együttes az egyetlen csoport a Szovjetunióiban., amely határozottan törekszik a cselekményes tánc irányába. Nemrég színre vittek egy egyféLvomásOs táncjátékot, amely a belorusz partizánok honvédő harcát ábrázolttá. Jelenleg etnográfiai sorozatot készítenek élő. Évszá- kok címen. Ebben azt akarják bemutatná, hogyan tévéA jó példa követése

Romhány járt elöl a jó példával, amikor a hétsági járásban először, öregek napközi otthonát létesített. Példát mutattak a romhányiák abban. is, hogyant kell az otthont valóban otthonossá, barátságossá varázsolni.

Mint minden új, először s

romhányiák kezdeményezése sem aratott osztatlan sikert a járásban. De hamarosan követte a példát Nógrád község, s ma már további négy község: Nagyoroszi, Diósjenő, Tereske és Nézsa igényli az öregek napközi otthonának létrehozását.

Társadalmi, községi összefogással, s főiként a tsz-ek segítségével lehetővé válik, hogy az elkövetkező években mind a négy otthon létrejöjjön. A tsz-ek hozzájárulása különösen kívánatos, hiszen az ő problémájuk is az idős emberekkel való törődés. A tsz- nyugdíjak alacsony volta, a hiányos ellátottság miatt a rendszeres szociális segélyezésre fordítható összeg nagy részét volt tsz-tagok kapják.

A napközi otthonok létesítésével olcsó, változatos, az öregek szervezetének megfelelő étkeztetést, rendszeres orvosi felügyeletet és szórakoztató elfoglaltságot biztosíthatnák az idős embereknek.

ketnyikedik népük tavassizail, nyánon* ősszel és télen.

*

Az együttes — azt is mondhatnánk — ^gyerek korú”. En_ mek ellenére figyelemre méltó turnéikat bonyolítottak le. Sokat szerepelitek a Szovjetunió, ban, de sóikat tapsoltak táncaiknak az NDK-bam, Jugoszláviában, Szaráéiban, Libanonban. Belgiumban, Hollandiában. A szerepäipsek mellett mód nyílik arra is, hogy találkozzanak különböző emberekkel, szétnézzenek, véleményt alkossanak.

— Hogyan születik, alakul a tánc, hogyan valósulnak meg az elképzelések?

Ügy látszik, hogy az Érdemes: művész címmel kitüntetett mester elevenéibe tapintottunk. mert nagy /lelkesedés, sei és átéléssel, hosszú perceken, keresztül mondta, mintegy ans poeticádként a mű születését.

#

— Meggyőződésem szerint az alkotás már azelőtt is él és lélegzik, mielőtt a színpadra kerül. Él a nép leikében, hagyományaiban, szokásaiban, de még nem kapta meg azt a művészi formát, amelyet a kor megkövetel ahhoz. hogy élvezhető és átélhető Hegyen a közönség számáré. A baiettmestennek Ugyanolyan sorsa, és alkotómunkája várni mint a zeneszerzőnek, a költőnek vagy az írónak. Neki is meg kell ismerkednie a valóságnak azzal a darabjával, amit ábrázolná akar. Csak ezután ülhett az asztal mellé, hogy megírja a szövegkönyvet. Májd a komponistával és a képzőművész- szél valló együttműködés következik. Az alíktetófolyamat árnyalatairól természetesen nagyon nehéz beszélni, ez egyben az alkotói folyamat bonyollulitságát jelenti. Egy jó alkotás gyorsan is megszülethet, s másik pedig nehezen és hosszú idő alatt. Előfordul, hogy alkotói zsákutcába kerül az ember, ebből kultúráltan kell kikerülni. Éppen ezért az alkotócsoportnak szorosan együtt kell működnie, mert csak ennek eredményeként születhet igazi, teljes értékű művészi alkotás,

Eddig tartott a vallomás, s örültünk* hogy megszólaltattuk Alexander Grigorjevics Opanaszenikót Abban a reményben váltunk el, hogy találkozunk, mert várjuk visz- sza az együttest miinél előbb Salgótarjánba.

M. Zs.

Veszély ielena kiállításán

(Salmeczi Tóth János fényképe)

Egy város a partner

A vizek közeléből egy ember idejött a hegyek közé Salgótarjánba. Ismerkedik a várossal. Talán észreveszi, hogyan dőlnek romba a hajdani Fő utca utolsó maradványai a város közepén. Mert, ha lassan is, lebontja az ember az elavult épületeket, hogy újakat húzzon a helyükre. Itt-ott új házaink mellett a romok illata terjeng mint gyorsan illanó láthatatalan füst. Évről évre egyre inkább „emlék-várossá” válik a régi Salgótarján. Nyugdíjasok emlegetik az apró terek padjaim.

Venesz Ernő, a salgótarjáni megyei József Attila művelődési központ igazgatója a dinamikusan alakuló város mindennapjaival ismerkedik. Mini mondani szokták, néhány hét, pár hónap még az emberek közötti felületes ismeretségekhez is kevés. Még kevesebb, ha egy város a partner! Módszeresen kell tehát hozzáfogni az ismerkedéshez. Mit jelent ez a megyei művelődési központ igazgatójának esetéiben?

'W

— Természetesen az építés,

az új város külső nyomait is éseme vettem — mondja Venesz Ernő. — A közművelődés munkása számára azonban mindenekelőtt a város társadalmi szerkezete, a rétegződés pontos megismerése, az emberek különböző csoportjaiban jelentkező, vagy éppen nem jelentkező igények számbavéf) aratómmal három évvel ezelőtt

•*-' ismerkedtem meg. Fázós október végi nap volt, s a kikötői daruk halott madárként, mozdulatlanul álltak a síneken. Csak a szél lábalta az acélvar- kocson lelógó hatalmas kanalakat.

A folyóról jöttem, friss erőt merítve ebben az október végi napban, mikor egyszerre megelevenedett a környék. Megjöttek! Megjöttek! — hallottam a kiáltásokat, s mindenki, aki körülöttem élt, légzett, a dokk mellé állt. Végignézték, ahogy a tolóhajó „bezavarta” az öbölbe a három uszályt. A behemót víziszörnyek méteres hullámokat csaptak, hamarosan a betonpart mellé állták. A parancsnok felszaladt a lépcsőn, s a visszatérő ismerős boldogságával nyújtott kezet az ittenieknek. A többiek az uszályokon maradtak, ledobták a több mázsás horgonyokat. Közben hangosan üdvözölték az alig karnyújtásnyira tőlük álló darusokat, munkásokat. Betolták a vagonokat, s a kikötői emberek valamire vártak. Borisz hol van? — kérdezte a művezető a parancsnoktól. Itt van — válaszolta gyorsan a kérdezett —, sajnos, beteg. Alig, hogy kimondta a szavakat, a munkások máris az uszályon termettek. Siettek, de Borisz megelőzte őket, elébük lépett bekecsében, szemei lázban égtek, és egymás után megölelte őket. Hogy vagy? — kérdezte egyenként az emberektől, mintha őket fektette volna le az orvos, s ő lenne az egészséges. És mindjárt válaszolt is helyettük: — természetesen jól, igaz? A munkások megveregették Borisz vállát, előkerült a flaska is, hogy köszöntsék a folyó vándorát, aki három-négy hetenként fut be a kikötőbe, hozza az éhes vasmű eledelét, az ércet.

Ekkor ismertem meg Boriszt, ezt a

ff

Ünnepi jegyzet

Jól van"

harmincéves, szőke hajú, mindig mosolygós fiatalembert. Szálfa termetével kiemelkedett a többiek közül, csak mosolygását láttam és hallottam a hangját, hogy jól van, mert csak ennyit tudott magyarul, de ennél jóúal többet takart a szíve. Aztán kérdezősködött. Két tolmács is kevés lett volna egy délelőttre, mert ő mindent tudni akart, mi történt három hét alatt, míg ő a Dunán hajózott. Örült az egyik darus újszülöttjének és sírt a boldogságtól, mikor meghívták lakásavatóra.

Boriszért rajongtak a kikötői munkások. Egyszer kiszámították, nyolcvanezer tonna ércet hozott fel a Dunán. Borisz örült a számnak, de elégedetlen volt: lehetne még több is — mondta bánatosan.

Tavasszal levelet kaptam tőle, hogy meglátogat. Nemvárt örömet okozott szálkás írása. Áprilisban megjelent, egyszál zakóban, és mi dideregve jártunk mellette felöltőben, kalapban, kesztyűben.

— Nagyon szép — mondogatta méterenként, ahogy végigvezettem a tarjául utcán. Megállt a kirakatok tükrénél, alaposan végignézte a választékot. A Pécskő Üzletháznál összecsapta kezét, s csak annyit mondott: — jól van. Aztán oroszra fordította mondókáját, és lelkesebbnél lelkesebb szavak hagyták el száját. Én hallgattam, boldog voltam, hogy megértett bennünket, hogy

átragadt rá is a mi fázunk, a fölfelé

törekvés, az igényesség öröme. Aztán leállt beszélgetni az utcán, mint az igazi meós, aki a termékben nemcsak az anyagot, a minőséget nézi, hanem a készítők lelkivilágát is.

Az emlékműnél lehajtotta fejét, egy könnycsepp végiggördült az arcán. Csak később mondta meg, hogy apjára emlékezett abban a percben, akinek az Alföldön emeltek fejfát. Azt hittem, Boriszt megtöri ez az egy perc, de ő mint aki újjászületett, viruló arccal tekintett le a hegyről a városra és megindultan mondta: — Drúzsba! Vengerszkaja—szovjetszkaja drúzsba!

A járókelők megálltak, körénk gyülekeztek a gyerekek is. Borisz megsimogatta a kicsik fejét és csak az általa ismert szavakat ismételte: jól van, jól van.

Este barátaimmal ismerkedett a város presszójában, majd otthon folytattuk a beszélgetést. Nem számítottam erre a találkozásra — mondotta kezét fáradtan az arca elé téve —. nem gondoltam, hogy itt látjuk egymást viszont. Tudod, mi olyanok vagyunk, akik mindig örülnek a barátok, testvérek sikereinek. Én egyszerű ember vagyok — felmutatta nagy lapát kezét —, de nemcsak nálunk, nálatok is látom, mit csináltatok huszonöt év alatt. S ha az emlékműnél megrendültem is egy percre, szívem kemény maradt, mint a kezem.

Tf Ibúcsúztunk. Ereztem barátsága őszinteségét. Ezek jutottak most eszemben, a forradalom ötvenhármadig évfordulóján ahogy ismét felidéztem barátom, Borisz látogatását, s a barátság nyolcvanezer tonnás nyo- matékú kézszorítását.

Molnár Zsolt

tele a legfontosabb. Anélkül, hogy ne isimemők, s hiteles felmérések áltel ezeket az adatokat, egy lépést sem tehetünk a módszerek kidolgozásában. Ezért ezt az időszakot én úgy nevezem magamban, hogy az információszerzés időszaka. Legalábbis, számomra így van. Persze, nemcsak én, aiZ intézmény sem működhet .jó eredménnyel, pontos tájékoztató hálózat megszervezése nélkül. Felméréseket készítünk, pontos adat- sorozattal, rendszeresen meglátogatjuk az üzemi művelődési otthonokat, a járási művelődési központokat, érdeklődünk munkájukról, profiljuk alakulásáról, és így tovább. Mindez azt a célt szolgálja, hogy pontosan lássuk: milyen a talaj a kulturális vetéshez?

Ez a munka természetesen nem fejeződik be egyik napról a másikra, a fiatal igazgató szerint, legalább egy évig is eltart. De ez szükséges ahhoz, hogy az alapokat jól le tudják rakni. A türelem a jó munka érdekében kell.

Venesz Ernő a népművelési munka valamennyi ágát ismeri, hiszen volt már művelődési otthon igazgató — Paimonhalrrfen például alkalma volt a gyakorlatban elsajátítani a hálózati tevékenységet —. de népművelési felügyelőként, művelődésügyi osztály- vezetőként is a közművelődés mindennapi gondjai közé tartozott Győrött.

Kissé tréfásan jegyzi meg, s látni, hogy komolyan gondolja:

— Kisebb ambícióm nem volt, mint a világot „megváltani”. Vagongyári segédmunkásként és osztályvezetőként ezért dolgoztam. Váci Mihály szavaival élve minden emberi butaság, közöny ellenére bízom abban, hogy érdemes a küzdelem. Ezek, persze, költőd szavaik. De mi jelenti optimizmusom alapját? Elsősorban az a szisztematikus, tudatos várospolitika, amelyet Salgótarjánban tapasztaltam. A Nógrád megyei párt- és állami vezető testületek, s a városi párt-, tanácsi sőt társadalmi szervek egységes koncepciója alapján munkálkodnak a város kulturális centrummá alakításán, kisugárzó hatásának növelésén. E kultúrpolitika szolgálatáért épült ez a központ, de ezt szolgálja az Ezer szakember Salgótarjánnak mozgalom is.

Egyszóval: a tárgyi és a személyi feltételeket tudatosan '-‘vánják megteremteni, s ez a tudatosság az eredmény elsőrendű záloga.

*

Venesz Ernő mindennapi tevékenységének kialakításához a párt irányelveiből, a pártértekezletek anyagából meríti az alapvető gondolatokat. Az értekezletek anyagának tanulmányozásakor az a pontosság és következetesség az irányadó számára, amely ez anyagokból árad, akár az ipar- sitruífctúna alakulásáról. akár a kulturális élet ágazatainak elemzéséről van szó.

— Az első munkatársi értekezleten felhívtam a figyelmet erre — mondja az igazgató. — S megjegyeztem azt is, hogy a népművelés nem ötletparádét, hobbygyűjte- ményt jelent. Éppen ezért mi tudományos igényű felmérést készítünk, s ennek alapján kívánjuk módszereinket meghatározni. Előfordulhat, hogy amit teszünk, nem lesz látványos, de legjobb szándékunk szerint, népművelés lesz.

■¥E gondolat jegyében kívánják — egyébén kívül — megerősíteni a központ módszertani csoportjának tevékenységét. Távlati tervként szerepel egy külön csoport létrehozása is, amely folyamatos szociológiai tevékenységet végezne. A szakfelügyeleti rendszert úgy kívánják majd megyei szinten is megvalósítani, hogy a szak- felügyelők az intézményhez kötődjenek. Így a művelődési központ olyan tudományos alap lesz, amely a szellemi igényszint pontos ismeretével, s egyéb ismeretekkel szolgálja a város, s az egész megye közművelődését. Az igazgatói tanács pedig, amely a járási, üzemi művelődési otthonok vezetőiből áll, olyan „agy- tröszt”-öt alkot, amely képes lesz az úgynevezett intézmény- profilirozásra, s széles körben szervezi azt a „gépezetet”, amely mind jobban kialakítja majd az összehangolódás gépezetét. A központ a helyi szolgáltatásait is ennek jegyében kívánja megszervezni. Erről — a téma tágassága miatt — külön alkalommal szólunk majd.

A szándék maü a megvalósulásban teljesedik ki, hiszen minden szándék mércéje a megvalósulás.

T. E.

A Mosolyrend új lovagjai

Lengyelországban három évvel ezelőtt alakították a világ egyetlen ilyen jellegű „érdemrendjét”: a Mosolyrendet, melyet gyermekek adományoznak felnőtteknek. E kitüntetést évente kétszer osztják: a tavasz első napján és a nyár utolsó napján. A kitüntetésre rendkívüli ünnepélyes keretek, különleges „szertartások” közepette kerül

sor.

Ez év szeptember 30-án a varsói 60. számú általános iskolában került sor az idei második kitüntetésre. A Mosolyrendben ezúttal több kedvelt ifjúsági író és előadóművész részesült: Ewa

Szelburg-Zarembina, Irena Piotrowska, Alina és Czeslaw Centkiewicz. Boleslaw Kobus és mások.

NÓGRÁD - 1970. november 7., szombat