Nógrád. 1970. november (26. évfolyam. 257-280. szám)

1970-11-29 / 280. szám

Kádár János vita beszéde

(Folytatás az 1. oldalról)

Hadd jegyezzem meg, hibát követnének el k a termelőszövetkezeti ti., akik most az átmeneti nehézségek miatti kesergéöük-ben, vezetőség- cserével próbálnák megoldani a kérdést. Ha vezetőink rendesen, becsületesen dolgoznak, tartsák is meg őket és dolgozzanak velük tovább.

Ami pedig a nehézségeket és azok leküzdését illeti: először is a mi, szocialista alapokra helyezett mezőgazdaságunk életerős, nehézségeket is elviselni képes népgazdasági ágazattá változott. Már nem egy szárazságnál, árvíznél megállapítottuk, hogy ha nem lenne a mezőgazdaságban kollektív

A parasztság öntudatában — merem mondani, hogy mar kollektív és szocialista tudatában — is nagyot fejlődött. Ezt bizonyítja például, hogy az árvíz sújtotta szövetkezeteknek mintegy kétezer termelőszövetkezet nyújtott közvetlen segítséget tehetsége szerint, összesen 140 millió forint értékben. Azt hiszem, hogy aki ismeri — itt írók is vannak, akik azt mondják, hogy ismerik — az emberi, különösen a paraszti lelket, az kellően tudja értékelni, hogy ez mit jelent öntudat tekintetében. Mindez bizonyítja, hogy a munkásosztály helyesen dönt és határoz, amikor számít a paraszti testvérosztályra, azzal szövetkezik és együtt halad a szocializmus építésének útján.

Viannak talán, akiknek kétségeik voltak, hogy helyes volt-e a IX. kongresszus állásfoglalása, amely szerint a parasztság jövedelmi viszonyait, a munkásosztály, a parasztság, népünk egyesült erejével országosan és átlagban a munkásosztály szintjére felemeltük. Ez — elvtársak — történelmi lépés volt. Ebből semmit se szabad sajnálnia egyetlen munkásembernek sem ellenkezőleg büszkének kell’ rá lenni. Ennek gyümölcseit a jövőben minden komoly feladatunk megoldásánál élvezni fogjuk.

Ami pedig az idei év nehézségeit illeti: a munkásosztály Bohasem hagyta még cserben a parasztságot. Mellette áll most is állama, pártja, kormánya. Sokat bíráltuk az építőipart és azt hiszem, még «okáig fogjuk is bírálni. Mégis, ha az ember, akárcsak a tv_híradóban megnézte az árvíz sújtotta vidéket a víz levonulása után.

Hadd említsem például a nők helyét és szerepét a közéletben. A párthatározat óta nem telt el sok idő és nem volt olyan sok esemény, ahol az e tekintetben bekövetkezett változást le lehetett volna mérni. Egy esemény azonban biztosan volt, mégpedig a pártban — ez pedig általában példaként szokott szolgálni. A kongresszusi előkészületek során a Központi Bizottság határozatának politikai és morális ereje következtében a pártvezetőségek újjáválasztá- sakor az elvtársnők száma a korábbihoz képest 33 százalékkal, tehát egy harmaddal növekedett. A mintegy 140 000 tisztségből 34 000-et — ez

mintegy 27—28 százalék — most elvtársnő tölt be. Ha ezt a példát valóban követjük, s minden más területen és minden más vonatkozásban így fogunk a nőkre vonatkozó központi bizottsági és kormányhatározatok végrehajtásához, akkor évről évre érezhetően jobban megoldódnak a nők társadalmi kérdései.

Vannak azonban olyan kérdések, amelyeket még központi bizottsági vagy kor- mányhatározattal, sőt még kongresszusi határozattal sem lehet megoldani. Nem lehet például határozattal előimi ; zt, hogy az emberek kit és hogyan tiszteljenek. De amikor mindenütt, itt a kongresz- szusi vitában is, a felszólalók

erő, és hozzáteszem, a munkásállam ereje, akkor mindezeknek szörnyű következményei lettek volna. Így pedig átvészeljük e közbejött nehézségeket.

öntudatában, magabiztossá, ságában a parasztság is más, mint volt akár tíz esztendővel ezelőtt. A kongresszus is hallotta, hogy az árviz által legerősebben sújtott keleti megyékben. ahogy a víz lement, s az emberek valamelyest magukhoz tértek, az esedékes mezőgazdasági munkákat teljes mértékben, a terveknek megfelelően, sőt azokat túlteljesítve elvégezték. Minden bajnak ez a legfőbb és a legjobb orvossága, minden ezzel kezdődik.

és most, az azóta felépült szép é6 korszerű, emberhez méltó házsorokat bizonyítva látja, hogy amit a párt, a kormány, munkásosztályunk mondott és ígért a bajba jutottaknak, azt teljesítette — mégpedig igen rövid idő alatt. A Központi Bizottság, a kormány megtette a megfelelő Intézkedéseket, a termelőszövetkezeti parasztságot pedig felhívta, hogy mozgósítsa saját erejét, de ami a saját erejéből nem megy, ott érzi és érezni fogja a segítséget. Egyetlen egy termelőszövetkezetet sem engedünk

tönkremenni, mert most nehézségetek vannak. (Nagy

taps.)

Nagyon sok felszólaló foglalkozott a nők társadalmi

helyzetével. Valóban eleven, égető kérdéseket vetettek fel, így például azt, hogy a nők. nek még mindig nehéz vezető posztra jutniok, hogy az „egyenlő munkáért egyenlő bért” elvét még nem sikerült mindenütt érvényesíteni; hogy gondok vannak a bölcsődei, az óvodai helyekkel. Ez mind igaz, és jó, hogy itt a kongresszuson is szóba került

A Központi Bizottságnak — mint ahogy a beszámolóban is említettük — van elvi döntése, a Minisztertanácsnak vannak átfogó határozatai mindezekben a kérdésekben. Teljes megvalósulásukhoz évekig kell következetesen dolgoznunk, mert itt nem olyan dolgokról van szó, amelyeket egy hét alatt, egy határozattal meg lehet oldani. A társadalmi igazságosság olyan nagy kérdéséről van szó, amelyet ezredévek alatt nem tudtak megoldani, érthető hát, ha a szocializmusnak is kell erre egy kis idő. De javulni fog a helyzet, aminek vannak már jelei is.

megállapítják, hogy a termelésben résztvevő aktív munkaerő 41 százaléka nő —, s azonkívül minden ember tudja, hogy még ezen kívül mi vár az aktív keresőknek erre a 41 százalékára a háztartásban, a nevelésben — akkor azt kell mondanunk, hogy bér határozatot hozni nem tudunk, de áld kommunistának vagy egyáltalán felvilágosult embernek tartja magát, az tisztelje a dolgozó nőt! (Nagy taps.)

Van ennek egy, talán nem is olyan fontosnak tűnő viselkedésbeli, mondhatnám illemszabályszerű oldala. Hányszor látjuk, hogy elmaradott emberek — nem mondom, hogy férfiak, mert minek vegyünk magunkra külön vádakat — (derültség) —, az egyenjogúsítást úgy értik, hogy elfelejtenek illő módon előre köszönni, holott már százéves illemkódexekben is elő van írva: ha a férfi nővel találkozik, ő köszönjön előre, vagy, ha villamoson nincs hely adja át a helyét.

Mindez csekélységnek tűnik, de rendkívül fontos: mi ne úgy értsük az egyenjogúságot, és főleg ne merüljön ki harcunk abban, hogy egyen- jogúsítottuk a nőket, tehát ugyanúgy dolgozhatnak, mint a férfiak, s ugyanúgy nem köszönünk nekik sem, mint ahogy néha egvmásnak sem köszönünk. (Ütemes, nagy

taps.) Mert a természet törvényein senki sem tud változtatni, és ha a szó fizikai értelmében terhet kell cipelni, a nő mindig gyengébb lesz, segíteni kell neki, és mindig tisztelni is kell, ha nagy terhet vesz magára.

Az ilyen alapállás, segíteni fog abban, hogy a konkrét kérdésekben — az egyenlő munkáért egyenlő bért elvének magvalósításában, csakúgy, mint másokban is, egy kicsit gyorsabban haladjunk előre.

Nagyon örülök, hogy itt. a kongresszuson, nagy ipari vállalatok felelős férfivezetői is komolyan beszéltek erről a kérdésről, hiszen nemcsak a központi szervek kezében vannak eszközök és lehetőségek, de helyben is. És, ha nem egy 23 tagú kormány, vagy egy száztagú Központi Bizottság, hanem 10 és 100 000 felelős vezető fog mindezzel komolyan foglalkozni, akkor helyben megtalálják a ki nem használt lehetőségeket, tartalékokat, eszközöket a helyzet javítására. Ez viszont elvtársak — már párthatározat, nem úgy, mint az illemkérdés, amit. egyébként a magam részéről szintén javasolnék komolyan venni. (Nagy taps.)

E kérdésnél maradva, szeretnék még néhány 6zót szólni az anyák tiszteletéről. A IX. kongresszuson elvi döntés született a gyermekgondozási segély bevezetéséről. Ez meg is történt. Sok más is kell még, bölcsőde, óvoda és egyéb is, hogy valóra válhasson az a szándék, ami ezt a tényleg eredeti és úgy látszik sikerült elgondolást, a gyermekgondozási segélyt megfelelőképpen kiegészíti.

Szeretném itt is hangsúlyozni mély meggyőződésemet, hogy a család gyarapodásához, a gyermekek neveléséhez anyagi eszközök kellenek. Mi materialisták, jól tudjuk, hogy csak sóhajból megélni, gyereket nevelni, nagyon nehéz. De merem állítani elvtár- sak, változtatnunk kell egy jelenleg eléggé elterjedt — bár nem uralkodó — szemléletmódon is. Ha ki-ki saját lelkiismerete szerint latolgatja, hogy tv-t vesz inkább, vagy kocsit, mintsem, hogy gyerekük legyen, az ő dolga. Itt kötelező törvények nincsenek. De ha ez odáig fajul, hogy megszólják az állapotos anyát, mert nem saját jólétével törődik, akkor ezzel nekünk, kommunistáknak szembe kell szállnunk. Aki a társadalom normális törvényei, az emberi természet nemes vonásai szerint él, azt nem lehet csúfolni, mi ezt nem tűrhetjük. (Nagy taps.) Van persze női hiúság is, van aki arra gondol, ha szül, már nem lesz olyan karcsú. (Derültség.) Ez lehet, de szebb lesz emberi és általános értelemben. (Nagy taps.)

Aki szeret számolgatni, . az számoljon, ha kell és ha ráér. De azért az, hogy gyermek legyen vagy sem, az nem lehet csak a számítgatás kérdése. Hogy mibe kerül a zokni, a gyerekkocsi, a pelenka, ezzel mindig számolni kell, de a jövő generáció léte nem lehet csak számítási 'kérdés. Tudjuk, milyen nehéz biztosítani két fiatalnak akárcsak azt az egy szobát is, amivel elindíthatják önálló életüket. Aztán, ha megvan, eléldegélnek ők sokáig, mondván, ha lesz még egy szoba, majd lesz gyerek is. Pedig, aki a felszabadulás előtt született és most itt ül, azt hiszem, azok közül nagyon kevés lenne itt, hogy ha akkor is így számolgattak volna, ilyenfajta igények jöttek volna számításba. (Élénk derültség, nagy taps.)

Sokféle igény vetődött fed a vitában — így a textilmunkások, a pedagógusok és mások fizetésének emelése és egyéb problémák. Az igényeket sokféleképpen lehet kezelni. Hadd említsem példaként a közellátást. Bizonyára emlékeznek az elvtársak, hogy olyan években amikor egész évben Igen csak gyenge volt a közellátás nevezetesebb alkalmakra — felszabadulási ünnep, párt- kongresszus, karácsony — mdeiavították azt. (Derültség.)

Ahogy tapasztalhat iák — letértünk erről az útról, nem állítjuk, hogy egész évben príma az ellátás, de azt legalább már megoldottuk, hogy

nemzeti ünnepen, kongresszuson sem jobb, mint máskor. (Elénk derültség, nagy taps.) Azt viszont merem állítani, hogy mosit az átlagszínvonal van odyian, mint régen a nagy

Hosszan sorolhatnám az igényeket Azt, hogy hol kellene még beruházás, fizetés- emelés, méghozzá minél gyorsabban, annál jobb. De azt hiszem, helyes az a gyakorlat, hogy a pártkongresszus nem az üzletek feltöltésének, nem a beruházások kiosztásának, és nem a fizetésemeléseknek a napja.

Az anyagi igények kielégítésével akkor kell pártkongresszusnak foglalkoznia, amikor annak általános politikai, társadalmi oka, jelentősége van. Ha az életszínvonal normális és rendszeres javításáról van sző — például egyes rétegek fizetésének emeléséről —, szükségtelen, hogy abban pártkongresszus határozzon.

Négy év múlt el a IX. kongresszus óta. Nem akarom felsorolni mindazokat az életszínvonal-javító intézkedéseket, amelyeket e négy év alatt bevezettünk. Nem kellett tehát várni a X. kongresszusig, sok kérdést megoldott közben a Központi Bizottság, a kormány, vállalataink, és ez volt a helyes, az egészséges, ez az életszínvonal fejlesztésének normális útja.

Mindebből az is következik, hogy ha itt, a kongresszuson, nincs is döntés, nem kell e kérdésekben a XI. kongresszusig várni, mert a Központi Bizottság és a kormány soha egy percig sem várakozott, mindig megadta azt. amit meg lehetett és meg kellett adni.

Elvtársak! Szóltunk a beszámolóban az idei évről. Ismertettük a harmadik ötéves terv teljesítésének várható eredményeit. De akinek akár csak a legkisebb háztartáshoz is köze van, nagyon jól tudja, hogy egy gazdasági évet le kell zárai. Emlékezzenek csak arra, hogy a tavaszi árvíz idején az ország vezetésének mi mindent kellett tennie, milyen gyorsan kellett intézkednie, hogy a termelést, az ellátást, a normális élet feltételeit biztosítsa, s elmondhatjuk, sikerrel és mindvégig biztosította is. Még ahol a víz ömlött, még ott is meleg ételt ettek esite az emberek. (Hosz- szan tartó taps.)

Arra kérem tehát a tisztéit kongresszust, hogy a Központi Bizottság beszámolójában kifejtett álláspontot fogadja el: adjon módot és időt az illetékes szerveknek, hogy pontosan megvonják ennek az évnek a mérlegét. Azért, elvtársak, mert ami várható, nem egyformán jelentkezik a főTisztelt kongresszus! Kedves elvtársnők! Kedves elvtársak!

A beszámoló nem tudja felsorolni a pártmunka minden területét. A párt szempontjából minden pártmunka — a legkülönbözőbb tömegszervezetekben, állami és társadalmi szervekben végzett tevékenység — esvformán. rn“',1'-üünnepeben volt. (Élénk derültség, nagy taps'.) Megjegyzem, ne felejtsük el, hogy az említett helytelen gyakorlat idején más fejlődési periódusban voltunk.

könyv két oldalán. Ha mi pél_ dául a negyedik ötéves tervben 40 százalékos nemzeti jövedelemnövekedést terveztünk volna a reálisan tervezhető 30—32 százalék helyett, akkor reményeinket tekinthettük volna tervnek. De mihelyt a parlament megszavazza, az előirányzat törvényerőre

emelkedik, és mivel nálunk törvényes rend van, minden törvényt végre kell hajtani. Elkezdjük tehát szétosztani azt, ami még nincs meg, és ezzel aláássuk a dolgozók — a textilesek, a vasmunkások, a pedagógusok, s a többiek — életszínvonalát. Felelős vezetés így nem járhat el.

Több felszólaló foglalkozott a közerkölcs gyűjtőcíme alatt említhető kérdésekkel. A beszámolóban is megfelelő hangsúllyal esett szó az öntudat és az érdekeltség viszonyáról Mind a kettőre szükség van. A szocializmus építése megköveteli a szocialista tudatosság erősítését, az önzetlenség és áldozatkészség szellemét, sőt a lelkesedés szellemét és azt, hogy anyagilag is ugyanabba az irányba hasson az ösztönzés. És amennyiben ez közerkölosi kérdés, az az álláspontunk, hogy a szociálizmust még egy ember is nehezen építi másodállásiban, de egy nép másodállásban nem tudja felépíteni, csak a főállásban. (Derültség, nagy taps.). Szerencsére így is van, így is építjük.

A csepeli pártértekezleten az egyik felszólaló a munka- erkölcsről szólva azt mondta: kényszer volt egykor a munka, vagyis a kapitalista rendszerben, majd dicsőség, most meg egyesek számára szívesség. (Derültség.) A szocializmust azonban szívességből nem építheti senki. Társadalmunkban a munka minden jog alapja. A szocializmus a munka társadalma, amelyben a munkaképes embernek dolgoznia kell, hogy jogai legyenek, (Taps.), így tartja ezt a szocializmus minden tudatos híve, minden tisztességes ember. A munka nálunk becsület dolga is kell, hogy legyen. És ha netán akadnának olyanok, akik ezt nem fogadják el, ahogyan annak idején társadalmi osztályok számára volt kényszer a munka, majd most egyes emberek számára lesz az. Be fogjuk nekik bizonyítani, hogy nálunk nem lehet munka nélkül és a többi dolgozó rovására jól megélni. (Taps.)

lönböztetés nélkül fontos. (Taps.) Értjük ezt a nem kommunistákra gondolva is. Aki társadalmilag hasznos munkát végez, dolgozzék bármilyen területen, annak munkáját tiszteljük, becsüljük, elismerjük.

Szeretnék szólni még a kommunista vezetőkhöz, az alapszervezeti vezetőkhöz csakúgy, mint a területi pártbizoti-*"ok

vezetőihez. Voltam az idén a

VIII. kerületben látogatóban. A pártbizottság üléstermében, ahol beszélgettünk volt a falon egy Lenin-port.ré. Az idő telt-múlt, és utána mondtam az elvtársaknak: még valami kell arra a falra: egy óra. Nálunk, a Központi Bizottságban Lenin arcképe és egy óra van a falon. Ez sok mindent kifejez. Ha ránézünk, Lenin és az óra együtt megmondják, hogy mit, s milyen irányban, milyen szellemben és mikor kell tenni. Az óra meg külön még azt is mondja: az idő halad, siessünk mi is, amennyire tőlünk telik.

Itt a kongresszuson öröm volt hallgatni, hogy a felszólaló elvtársak majdnem mindegyike — és aki külön nem is fogalmazta meg, benne volt a felszólalás értelmében — hangoztatta, ők maguk és a kollektívájuk, amelyet képviseltek, készek a X. kongresszus határozatainak megvalósításáért dolgozni.

Munkásoktól, parasztoktól, értelmiségiektől, a társadalom minden rétegétől naponta százával érkeztek a kongresszushoz üdvözlő táviratok, levelek. E levelekben teljesített munkafelajánlásokról értesítettek bennünket, és ugyancsak majd mindegyikben szó volt arról, hogy készek a párt X. kongresszusa határozatainak megvalósításáért dolgozni. Ez ía a bizalom megnyilvánulása és kifejezése a becsületes mun- káamentalitásnak: nemcsak

azt kell mondani, hogy igen. hanem meg is kell csinálni azt, ami soron van és elvégzendő.

Pártunknak van írott programnyilatkozata, amely még a két munkáspárt egyesülésekor született. E programban is — amelyből sok minden megvalósult már — benne volt, hogy pártunk célja a szocialista társadalom felépítése. Van marxista—leninista irányvonalunk, amelyet továbbra is követnünk kelL Van bevált szövetségi politikánk, amelyet továbbra is alkalmaznunk kell, hogy a kommunisták és * pártonkívüliek még jobban tudjanak tömörülni. A párt a tömegekkel összeforrva dolgozik — még jobban össze kell forrni a jövőben. A néppel, a népért dolgozunk — így kell tennünk, amikor a X. kongresszus határozatainak megvalósítása kerül sorra. Pártunk eddig is internacionalista egységben harcolt a kommunista és munkáspártokkal együtt — a jövőben még ösz- szeforrottabban kell együtt dolgoznunk a szocializmust építő testvéri népekkel.

Elvtársak! A kongresszus vitája igazolta, hogy azonos módon gondolkodunk az összes fő kérdésben, és ez a legfontosabb a további munkánkhoz. Kérem az elvtársakat, hogy fogadják él válaszomat és bízzák meg az újonnan megválasztandó Központi Bizottságot, hogy hasznosítsa a felszólaló élvtársak tanácsait, azt az erőt, szemléleti egységet, azt a munka- és harckészséget, valódi marxista—leninista gondolkozást, kommunista öntudatot, internacionalizmust, amely pártunk X. kongresszusát jellemezte. Meg vagyok győződve, hogy a Központi Bizottság mindezt hasznosítani is fogja közös ügyünk javára.

Köszönöm figyelmüket. (A kongresszus résztvevői felállnak; hosszan tartó, nagy taps.)

2 NÚCRAD - 1970. novembei 29., vasárnap

Munkásosztályunk, államunk segíti a parasztságot

Tisztelni, segíteni keli a nőt

Nálunk minden jog alapja a munka

Siessünk, amennyire tőlünk telik