Nógrád. 1970. november (26. évfolyam. 257-280. szám)

1970-11-28 / 279. szám

Tanácskozik pártunk X. kongresszusa (Folytatás az I. oldalról) — Büszkéik vagyunk közok­tatásunk forradalmi változá­saira, vívmányaira, de ered­ményeink itt sem htcnályosít- hatjáik el a gondoikat, a nö­vekvő igényeket Vajon elég figyelmet kap-e az a tény, hogy nincs megfelően kidol­gozva az általános iskoláiktól az egyetemig az egységes köz­oktatási és szakoktatási kon­cepció? Az igények abban fo­galmazódnak meg, hogy köz­oktatásunk igazodjék jobban a gazdasági, a politikai és a kulturális szükségletekhez, társadalmi összefogással, ha­tékonyabban biztosítsa a munkás-paraszt gyermekek to­vábbtanulásénak lehetőségeit — Az ifjúságnak és a fel­inőtt társadalom intézményei­nek közös gondja és kötelessé­ge, hogy a ma fiataljaiból olyan felnőtteket neveljen, akiknek életfelfogását és ma­gatartását a marxizmus—lená- mázmus igazsága határozza meg. akik hazafiak és inter­nacionalisták, közéleti, kö­zösségi embereik, akik életük értelmét nem az önző szerzés­ben látják, hanem a közös­ségért vállalt áldozatkész munkában és harcban; akik­nek egyéni boldogsága elvá­laszthatatlan a szülő, a testvér, a barát, a haza, a szocialista közösség, az emberiség boldo­gulásától ! Minderre nekünk kell megtanítani a felnövekvő nemzedéket, mert környezete nem formálja automatikusan teljessé az új ember tulajdon­ságait. Ezután a párt Központi Bi­zottságának ifjúságpolitikai határozatáról szólt Horváth István és hangsúlyozta: — Megtisztelő bizalom szá­munkra^ hogy a párt a jövő­ben még nagyobb szerepet szán ifjúsági szövetségének, a magyar ifjúság egységes poli­tikai tömegszervezetének a közéletben, a KISZ-tagok és az egész ifjúság nevelésében, a párt utánpótlásának biztosí­tásában. Tevékenységünk ti­zenhárom esztendeje azt mu­tatja, hogy szövetségünk lé­nyegében betöltötte hivatását, teljesítette a párt által kitűzött feladatokat. Ugyanakkor mi is érezzük, hogy sok formális vonás található még szövetsé­günkben. hogy nem jó dolog az, ha mechanikusan másol­juk a pánt munkamódszereit, ha nem törődünk eleget az ak­tív és a kevésbé aktív fiatalok differenciált igényeivel, az életkori és rétegsajátosságok- kaL — Örömmel üdvözöljük azt a javaslatot, amely leszállítja a tagfelvételi korhatárt 18 év­re a pártban. Bízunk abban, hogy ezzel tovább gyarapszik az ifjúság körében is a kom­munisták tábora és a KISZ- ben aktívan tevékenykedő fia­tal párttagok száma. A magyar ifjúság jó munkával, jó ta­nulással. a felszabadulási ju­bileum és a Lenin-centená- rium méltó megünneplésével, munka versennyel készült, tár­sadalmi életünk nagy esemé­nyére: pártunk X. kongresszu­sára. Ifjúságunk ott volt a ta­vaszi pusztító árvíz megféke­BENKEí ANDRÁS zésénél, az új szabolcsi házak felépítésénél. Nem hiányoznak a fiatalok onnan sem. ahol kevésbé látványos, hétköznapi feladatok megoldására van szükség. Jól érezzük magun­kat és optimisták vagyunk —, mondotta befejezésül a KISZ központi bizottságának első tit­kára. Pócsik Lajos, a maglódi gépgyár művezetője a párt gazdaságpolitikájáról szólva megállapította: ez a gazdaság- politika harc útján valósul meg. Bencs Tibomé, a bara­bási Béke Termelőszövetkezet főállattenyésztője, Szabolcs- Szatmár megyei küldött fel­szólalása során a megye hely­zetéről adott számot. Kiss Ist­ván Kossuth-díjas szobrász- művész az alkotóművészek számára nyújtott lehetőségek és feltételek kedvező voltáról szólt. Pétervári Jánosné, a kis­kőrösi Vegyesipari Ktsz üzem­egységvezetője, Bács-Kdskun megyei küldött a megye mező- gazdaságának eredményeit, valamint munkahelyének né­hány gondját ismertette. Garai Gábor Kossuth-díjas költő, budapesti küldött, a magyar írók munkájával, feladataival, irodalmunk helyzetével fog­lalkozott. Ebédszünet után Biszku Bé­lának, az MSZMP Politikai Bizottsága tagjának, a Közpon_ ti Bizottság titkárának elnök­letével folytatódott a tanács­kozás. Elsőként Benkei András belügyminiszter, Szabolcs- Szatmár megye küldötte emel­kedett szólásra. titkára a felsőoktatási intéz­ményekben folyó oktató-, kuta­tó- és nevelőmunka összefüg­géseivel foglalkozott. Moravecz Ferenc, az Egyesült Villamos­gépgyár munkása, budapesti küldött hangsúlyozta: termé­szetesen mi is azt akarjuk, hogy emelkedjen az életszín­vonal, de tudjuk, hogy ezt elsősorban jobb munkával le­het elérni. Ezután Nemes De­zső, a szerkesztő bizottság el­nöke tett jelentést a kongresz- szusnak a határozattervezethez érkezett javaslatokról. Az elnöklő Biszku Béla ez­zel a Központi Bizottság és a Központi Ellenőrző Bizottság beszámolója feletti vitát le­zárta. Kérte, hogy akik nem kaptak szót a vitában, hoz­zászólásukat juttassák el a kongresszus titkárságához, amely természetesen továbbít minden észrevételt a Központi Bizottsághoz. Bejelentette to­vábbá, hogy Brutyó János, a Központi Ellenőrző Bizottság elnöke, a második napirendi pont előadója a zárszótól el­tekint. Ezután szünet következett. Szünet után nagy taps köz­ben Kádár János, az MSZMP Központi Bizottságának első titkára lépett a szónoki emel­vényre, hogy megtartsa vita­záró beszédét. (Kádár elvtárs beszédét vasárnapi számunk­ban közöljük). Kádár János hosszan tartó, nagy tapssal -fogadott vitazáró­ja után az elnöklő Biszku Béla bejelentette, hogy a határozat- hozatal következik. Először a Központi Bizottság beszámoló­ja felett szavazott a kongresz- szus. az elnök megállapította, hogy pártunk X. kongresszusa egyhangúlag elfogadta a Köz­ponti Bizottság beszámolóját. Ezután a határozati javaslat­ról szavazott a kongresszus. Az elnöklő Biszku Béla kérte a kongresszust, hogy a beterjesz­tett határozati javaslatról a szerkesztő bizottság elnöke ál­tal előterjesztett módosítások­kal együtt szavazzanak. A kongresszus egyhangúlag el­fogadta az MSZMP X. kong­resszusának határozatát. Ezt követően a Szervezeti Szabályzatot módosító javas­latról szavaztak a küldöttek: a kongresszus egyhangúlag el­fogadta a Magyar Szocialista Munkáspárt Szervezeti Sza­bályzatának módosítását. A Központi Ellenőrző Bizott­ság jelentését a kongresszus szintén egyhangúlag elfogadta. A kongresszus pénteki ülé­sét ezzel befejezte, szombaton reggel 9 órakor zárt üléssel folytatja a munkáját. (MTI) Fokozottan védjük a társadalmi tulajdont •— Jelentem a kongresszus­nak, hogy a Belügyminisztéri­um kommunistái és egész sze­mélyi állománya a törvénye­ket betartva, a Központi Bi­zottság és a forradalmi mun­kás-paraszt kormány irány, mutatásait követve, eredmé­nyesen munkálkodtak a IX. kongresszus határozatainak végrehajtásán — mondotta, majd így folytatta: — mun­kánk irányításában és elle­nőrzésében folyamatosan érez­tük és tapasztaltuk a Közpon­ti Bizottság gondoskodását, a megyei, a területi pártszervek segítőkészségét. Az elmúlt években tovább erősödött, cél­tudatosabbá és hatékonyabbá vált együttműködésünk a töb­bi bűnüldöző szervvel és a társ fegyveres erőkkel, testüle­tekkel. Tovább erősödött a belügyi szervek egysége, együttműködése. Elmondta: a belső ellensé­ges elemek tevékenysége és befolyása az elmúlt évtized­ben folyamatosan csokiként. A kizsákmányoló osztályok ma­radványainak bomlása és po­larizálódása, gyorsuló beil- ieszkedésük szocialista rend­szerünkbe állandó tendenciát mutat. A szocialista társada­lom építésében elér t eredmé­nyeink, a párt tömegbázisának kiszélesedése és megszilárdu­lása, valamint szövetségünk a Szovjetunióval, a Varsói Szer­ződésben tömörült országok­kal egyértelművé tette, hogy a kapitalizmus restaurálása Magyarországon nem lehetsé­ges. Ezután arról szólt, hogy a Belügyminisztérium munká­jának homlokterében a bűnö­zés megelőzése, az elkövetett bűncselekmények felderítése és bizonyítása áll. — Fokozott erőfeszítéseket teszünk a társadalmi tulajdon és a népgazdaság védelme ér­dekében. Eközben sok problé­mával találkozunk. Ma sem könnyű elhatárolni például — különösen gazdasági területen — az ésszerű kockázatot a hi­báiktól és a hibákat a bűnök­től, megítélésükben meglehe­tősen széles körben tapasztal­ható bizonytalanság, bátorta­lanság. Pártunk politikai iránymu­tatását követve betartottuk és a jövőben is betartjuk azt az alapvető elvet, hogy ideológiai kérdésekben tévelygők, vagy ellenséges világnézetű — de egyébként ellenséges tevé­kenységet nem folytató — személyekkel a marxista vi­lágnézetet és nem a rendőrsé­gét kell szembeállítani. Ami a politikai ellenzékiség kérdését illeti: amíg az nem el­lenséges tevékenység, ha­nem a nézetek nyílt össze­ütközése, addig nincs helye a belügyi szervek adminisztra­tív beavatkozásának. Azért teszem ezt szóvá e helyen, hogy a közvélemény ne a Belügyminisztériumtól várjon beavatkozást olyan politikai, kulturális és kifejezetten gaz­dasági ügyekben, amelyekben a bűncselekmények gyanúja nem áll fenn, s politikai, más állami vagy gazdasági szerv intézkedésére volna szükség. A közbiztonság fokozottabb védelméről szólva hangsú­lyozta: a bűnüldöző munka egyre erőteljesebben a vissza­eső, veszélyes bűnözők tevé­kenységének korlátozására, visszaszorítására irányul. A bűnözés alakulását általában csökkenő tendencia jellemzi, még akkor is, ha egyes bűn­cselekményfajták száma időn­ként növekszik, és előfordul­nák súlyos, a lakosságot. a társadalmat joggal nyugtala­NÓGRÁD - 1970. november 28., szombat m'tó bűncselekmények is. Vannak még — különösen Budapesten és a nagyvárosok többségében — a társadalom rendjére és biztonságára foko­zott veszélyt jelentő huligán, konok bűnöző elemek. Velük szemben joggal vár erélye­sebb fellépést a közvélemény és erre kötelez bennünket a Központi Bizottság határoza­ta is. Az imperializmus fellazító politikájával még sokszor megzavarja a politikailag ki­alakulatlan, világnézetileg in­gatag embereket. Ezért feltét­lenül indokolt az ilyenfajta imperialista aknamunkával szemben az erőteljesebb poli­tikai-ideológiai fellépés, ame­lyet a Központi Bizottság be­számolója sürget. A továbbiakban a Belügy­minisztérium ügyintéző »mun­kájának további egyszerűsíté­séről szólt a miniszter, majd ez úton is köszönetét mondott a lakosságnak, a munkásőrök- nek és önkéntes rendőrök tíz­ezreinek, mindazoknak, akik egyre inkább segítik a Bel­ügyminisztérium szerveit. a közbiztonság, a rend fenntar­tását. Kovács Eva, a budapesti Kossuth Zsuzsa Gimnázium igazgatója, fővárosi küldött, egyebek között hangsúlyozta: oktatási-nevelési rendsze­rűnk korszerűsítése, magasabb szintre emelése egyik alap­kérdése a szocialista társada­lom fejlődésének. A következő felszólaló Erdei Ferenc, a Magyar Tudományos Aka­démia főtitkára volt. Beszédé­ben nagy teret szentelt a táv­lati tudományos kutatási terv méltatásának. Hangsúlyozta, hogy ily módon tudjuk leg­főbb erőinket a társadalmilag legfontosabb célokra koncent­rálni. Posch Gyula, a Magyar Op­tikai Művek vezérigazgatója, budapesti küldött az üzem ter­melési eredményeiről, a dolgo­zók nagy versenykedvéről számolt be. Yakub Demir, a Török Kommunista Párt Köz­ponti Bizottságának első titká­ra rámutatott: a szocialista Magyarország sikerei jelentő­sek minden nép számára, _amely harcol az imperializmus "ellen, nemzeti és társadalmi felszabadulásáért, a békéért, a demokráciáért és a szocializ­musért. Dr. V. Nagy Lukács, a Keszthelyi Agrártudományi Egyetem mosonmagyaróvári kara párt-esúcsseervezetének Testvérpártok küldöttségeinek látogatásai üzemekben Az MSZMP kongresszusán résztvevő néhány külföldi de­legáció pénteken üzemeket lá­togatott meg. Az Ikarus-gyár vendégei voltak a Német Szocialista Egységpárt küldöttségének tagjai, Friedrich Ebertnek a politikái bizottság tagjának vezetésével. A gyárlátogatásra a delegációt elkísérte Szurdi István, az . MSZMP Központi Bizottságának tagja. A ven­dégek baráti eszmecserét foly­tattak a gyár párt- és tömeg­szervezeti, valamint gazdasági vezetőivel, majd megtekintet­ték a szereidét. Friedrich Ebért kijelentette az Ikarus-autóbusaok az NDK-foan is jól ismertek. A Román Kommunista Párt küldöttsége Paul Niculescu Mi- zilnek, a kb végrehajtó bizott­ságának és állandó elnökségé­nek tagjaival, a kb titkárával az élen meglátogatta a Ma­gyar Hajó- és Darugyár an­gyalföldi gyáregységét. Elkí­sérte a delegációt dr. Dimény Imre, az MSZMP KB tagja. A vendégek megtekintették a gépműhelyt, a hajóépítő rész­leget, ezt követően pedig ba­ráti beszélgetésen vettek részt, ahol megismerkedtek a gyár munkájával, terveivel. Az Olasz Kommunista Párt küldöttsége, élén Agostino No­vellával a politikai bizottság tagjával, Veszprém megyébe látogatott. Ütjük Veszprémből, ahol a megyei és járási párt­bizottság vezetői fogadták őket, a Herendi Porcelángyár­ba vezetett. Megismerkedtek a nagy múltú gyár munkájá­val és megtekintették a por­celánmúzeumot. Az olasz testvérpárt delegációját vidéki látogatására elkísérte Óvári Miklós, a KB tagja, a Közpon­ti Bizottság osztályvezetője is. Németország Kommunista Pártjának küldöttsége Max Réimann-hal a központi’ bi­zottság első titkárával az élen meglátogatta az Egyesült Iz­zót. A delegációt az újpesti gyárlátogatásra elkísérte Ben- ke Valéria, az MSZMP Köz­ponti Bizottságának tagja. Nagy-Britanmia Kommunis­ta Pártjának delegációja Bert Pearce, a politikai bizottság tagja, a párt walesi szekció­jának titkára vezetésével fel­kereste a Csepel Vas- és Fémművek szerszámgépgyá­rát. A vendégeket a párt- és társadalmi szervek képviselői, valamint a Csepel Művek gazdasági vezetői fogadták és tájékoztatták a gyár múltjá­ról, jelenlegi működéséről, to­vábbi terveiről. A Nyugat-berlini Szocialis­ta Egységpárt küldöttsége Hans Mahle, a pártelnökség irodájának tagja, a Die Wahrheit főszerkesztője veze­tésével Bács-Kískun megyébe látogatott. Kecskeméten a megyei pártbizottság vezetői fogadták a delegációt és tájé­koztatták a megye mezőgaz­daságának. iparának fejlődésé­ről, és a IV. ötéves tervben végrehajtandó célkitűzésekről. Ezt követően a városi pártbi­zottság vezetőinek társaságá­ban felkeresték a helyi Ma­gyar—Szovjet Barátság Ter­melőszövetkezetet. A Görög Kommunista Párt küldöttsége KÓsztasz Kolijan- nisznak, a kb első titkárának vezetésével — Papp Lajosnak, a KEB tagjának kíséretében — a Beloiannisz Híradástech­nikai Gyárba látogatott Meg­ismerkedtek a gyár munkájá­val és baráti eszmecserét foly­tattak a gyár párt- és tömeg­szervezeteinek képviselőivel, á gazdasági vezetőkkel, a párt­munkások, a szocialista bri­gádvezetők egy csoportjával A Luxemburgi Kommunis­ta Párt küldöttsége Domini­que Urbany elnök vezetésévé! az Orion Rádió- és Villamos­sági Vállalatot kereste fel Kimmel Emilnek, az MSZMP Központi Ellenőrző Bizottsága tagjának kíséretében A gyár vezetői tájékoztatták a vendé­geket munkájukról, legköze­lebbi terveikről, majd megte­kintették a kongresszusi mun- kaversenyben kitűnt gyáregy­ségeket. (MTI) Vietnami szolidaritási gyűlés a székesfehérvári Videotonban Pénteken, a X. pártkong­resszuson résztvevő vietnami pártküldöttség Hoang Van Ho- annak, a Vietnami Dolgozók Pártja Politikai Bizottsága tagjának vezetésével a Székes- fehérvári Videoton Rádió- és Televíziógyárba látogatott. Elkísérte a delegációt Kállai Gyula, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, az ország­gyűlés elnöke, Csémi Károly altábornagy, a honvédelmi mi­niszter első helyettese és Ja- kus Jenő, hazánk hanoi nagy­követe. A gyár tanácstermében Lé­vai András, a nagyüzemi párt- bizottság titkára tartott tájé­koztatót a 12 000 dolgozót fog­lalkoztató híradástechnikai gyár munkájáról. Többek kö­zött elmondotta, hogy sok vi­etnami fiatal tanulja meg, vagy gyakorolja a híradás- technikai szakmát a Video­tonban. A tájékoztató után a vendé­gek megtekintették a televí­zió- és a rádiógyáregység üze­meit és a gyár bemutatóter­mét. Az üzemek dolgozói mindenütt szeretettel köszön­tötték őket. Délután a gyár dolgozói szo­lidaritási gyűlésen találkoztak a vietnami nép képviselőivel. Lévai András köszöntője után Kállai Gyula emelkedett szó­lásra. Beszédének bevezetőjé­ben utalt arra, hogy a párt X. kongresszusának munkáját barát és ellenség egyaránt fi­gyelemmel kíséri. Barátaink őszinte örömmel íidvözlik si­kereinket, ellenségeink pedig keserű szájízzel kénytelenek tudomásul venni, hogy Ma­gyarországon nem az ő vágy­álmaik szerint alakulnak a dolgok, ellenkezőleg lendülete­sen haladunk előre a szocia­lizmus útján. A kongresszus — hangoztat­ta a továbbiakban —, a párt internacionalista politikáját, s a népünk szívében élő test­véri szolidaritás érzését fe­jezte ki, amikor őszinte szív­vel, s nagy lelkesedéssel üd­vözölte az imperializmus el­leni harc frontvonalában küz­dő hős vietnami nép képvise­lőit. Népünk mindvégig szoli­dáris a vietnami nép harcá­val. A székesfehérvári Videoton- gyár dolgozói megértették a szolidaritás és az együttmű­ködés lényegét. Élen jártak a Vietnami Demokratikus Köz­társaságot segítő mozgalom­ban. amiért a kormány őszin­te elismerését tolmácsolta. — Nagy örömömre szolgál — hangoztatta végül a szónok —, hogy itt erősíthetem meg népköztársaságunk álláspont­ját, politikánk lényegét e kérdésben: szolidárisak vol­tunk, vagyunk és leszünk viet­nami testvéreink küzdelmével, s erőnkhöz mérten továbbra is minden segítséget meg­adunk a végső győzelem kiví­vásához. . Kállai Gyula nagy tapssal fogadott beszéde után Hoang Van Hoan szólalt fel. A vietnami nép — hangsú­lyozta bevezetőben —, őszin­tén örül a testvéri magyar nép sikereinek, majd rámutatott a Vietnami Demokratikus Köz­társaság bátran szembeszáll az amerikai agresszorokkal és biztosan halad a végső győze­lem felé. Eredményesen építi a szocializmust, fokozza ka­tonai és gazdasági erejét. Az amerikai imperialisták minden erejükkel a háború további folytatásán, „vietna- mizálásán” fáradoznak. Be­avatkoznak Kambodzsában és kiterjesztik a háborút az egész Indokínára. Az a.gresz- szorok szándékait ismét lelep­lezték a november 21-i lakott területeket érintő gyilkos bom­bázások. Ez az újabb agresz- szió, amely a világ békeszerető népeinek nagy felháborodását váltotta ki, nemcsak az impe­rialisták militarista arculatát, hanem Nixon amerikai elnök július 7-i ötpontos békekezde­ményezésének demagóg jelle­gét is leleplezte. Vietnam hős népe azonban bátran szembe­száll támadóival. Ho Si Minh elnök végrendeletét követve fokozza harcát a végső győ­zelemig. Hoang Van Hoan ezután a szocialista tábor és ezen belül a magyar nép szolidaritásáról beszélt. Nagy tapssal fogadott beszé­dét a magyar és vietnami nép megbonthatatlan barátságának éltetésével fejezte be. (MTI)

Next

/
Thumbnails
Contents