Nógrád. 1970. október (26. évfolyam. 230-256. szám)
1970-10-23 / 249. szám
Elkészült a jövő évi költségvetés Ülést tartett a KISZ Nógrádi megyei végrehajtó bizottsága tegnap a délelőtti órákban a megyei pártszékház vb- termében. Az ülésen első napirendi pontként megvitatta és jóváhagyta a Végrehajtó bizottság a KISZ megyei bizottsága és alsóbb szerveinek jövő évi költségvetésre vonatkozó javaslatot. Ugyanebben a témakörben hárompontos határozati javaslatot fo- gadott el a végrehajtó bizottság. Ebben többek között megállapította, hogy a tag díjfizetéssel kapcsolatos mun ka nem elsősorban adminisztratív, hanem politikai feladat. Ennek megfelelően a tagfelvételi és tagdíjmunká- val a jövőben sokkal alaposabban és folyamatosan kell foglalkozni. A jövő évi költségvetésen Hévül arra is határozatot hoztak, hogy ki kell dolgozni az elkövetkező öt évre szóló távlati gazdasági fejlesztési tervet. Ezt követően a végrehajtó bizottság meghallgatta és megvitatta az ifjúságpolitikai határozat feldolgozásának tapasztalatairól .szóló előterjesztést. Megállapította, hogy néhány helyen még mindig csak anyagi kérdésnek tekintik az ifjúsági munka támogatását, amin a jövőben változtatni kell. De ugyanakkor a hatékonyabb mozgalmi munkában a KISZ-szervezetek házatáján is bőségesen van még tennivaló. Az ülés befejező részében az 1970. évi nyári vezetőképzés tapasztalataival foglalkozó jelentést tárgyalták meg. Még mindig gond, hogy a munkahelyek nem mindegyike engedi el továbbképzésre a fiatalokat, pedig az ifjúságpolitikai határozat nyomán egyre növekszik az ifjúsági vezetők szerepe és feladata. A követelményeknek csak úgy tudnak eleget tenni, ha a fiatalok állandóan gyarapítják tudásukat és vezetői készségüket. HÖGRÁD i* ■' '''o' . iCd Ifmtoiter 25 — november lt újabb szállítási akció Eredményes Tolt r rendkívüli fuvarozást műszak Mivel a vasút nem tudott maradéktalanul eleget tenni a népgazdaság fuvarozási igényeinek, szükség volt arra, hogy az elmaradást a fuvarozó vállalatok segítsenek pótolni. Mindez jelentős feladatot rótt a Volán Tröszt vállalataira, így Salgótarjániban a Volán 2. sz. Vállalatira is, amit akikor még AKÖV-nek neveztek. Ez az esztendő sok gondot zúdított a dolgozók nyakába. A hosszú, hideg, csúszós telet követte az ország keleti részében bekövetkezett árvíz, aminek elhárításában a dolgozók derekasan kivették részüket. Az árvíz elleni védekezésben húsz billenős, az azt követő helyreállításban öt billenős és tizenkét platós gépkocsi vett részt. Amíg a gépjárművek ott dolgoztaik, addig a megyében felkínált árukat nem tudták elszállítani. Az igények kielégítésére október 10—11-én, valamint 17—18-án rendkívüli fuvarozási műszakot tartottak. Legfontosabb feladatuknak tartják az állami TÜZÉP-tele- pek tűzifával való ellátását, az útépítési program megvalósításához szükséges anyagok kiszállítását, valamint a lakosság részére a tüzelőanyag házhoz szállítását. Az előlbb említett követelményeiknek jórészt eleget tettek. A Ipolyvi- déki Erdő- és Fafeldolgozó Gazdaságnál mindkét vasárnap több mint 50—50 gépkocsi fuvarozott. Az Eger—Salgótarján TÜZÉP Vállalat salgótarjáni és szécsényi telepéről sok családnak vittek tüzelőanyagot. A kőbányák alacsony termelése miatt az Egri Közúti Építő Vállalatnak, valamint a Közúti Igazgatóságnak kevesebb alapanyagot küldtek, mint amennyit gépkocsi-kapacitásuk lehetővé tett. A rendkívüli fuvarozási műszakokban majdnem 30 000 tonnát juttattak el rendeltetési helyére. A szombati napokon 300—300, vasárnaponként 230—230 gépkocsi volt munkában. Az áruk szállításában részt vett valamennyi öttonnás és öt tonna feletti gépkocsi, sőt a szombati napokon valamennyi öt tonna alatti kapacitású gépkocsit is bekapcsolták a fuvarozásiba. A rendkívüli műszak sikeres teljesítését elősegítették a fuvarozó vállalatok, köztük az Ipolyvidéki Erdő- és Fafeldolgozó Vállalat, valamint az Egri Közúti Építő Vállalat. A megyében elmaradt szállítási feladatok elvégzése azonban nemcsak a 2-es sz. Volán kizárólagos feladata. A jövőben valamennyi tehergépjárművet üzemeltető vállalatnak és szövetkezetnek be kell kapcsolódni a fuvarozási igények kielégítésébe. A 2-es Volán Vállalat dolgozói által végzett fuvarozási műszakok eredményei jó alapot adtak ahihoz, hogy az október 25. és november 1. között újra megrendezésre kerülő rendkívüli fuvarozási műszakokon a megye közületi és szövetkezeti gépkocsiparkja jó eredményeket érjen el. NAPTAR 1970. október 23:, péntek, Gyöngyike napja. A Nap kel: 6.14, nyugszik: 16.43 órakor. A Hold kel: 23.35, nyugszik: 14.12 órakor. Szeles idő Várható időjárás ma estig: felhőátvonulások, szórványosan kialakuló esővel. Mérsékelt, napköziben megélénkülő északnyugati, nyugati szél, hűvös idő. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet ma: &—13 fok között. — NEMZETISÉGI viseleti és használati tárgyak gyűjtése folyik Alsópetényben és Nógrádon. Mindkét faluban az általános iskola helyiségeiben helyezték el az egyre bővülő néprajzi nemzetiségi anyagot. KaffiarakiáHitás 'Salgótarjánban Szujó Zoltán és Molnár Béla kiállítása október 25-én nyílik meg Salgótarjánban, a megyei József Attila Művelődési Központ klubtermében. A tárlatot, amely november 6-ig lesz látható, Iványl Ödön festőművész nyitja meg. Szujó Zoltán, a Nógrád. megyei Élelmiszer-kiskereskedelmi Vállalat grafikusa. Munkái szerepeltek a budapesti vastutas képző- művészeti kör fővárosi és szolnoki tárlatán, a Nógrád megyei képzőművészeti stúdió kiállításain, s a VI. északmagyarországi területi tárlaton Molnár Béla, az Egri Tanárképző Főiskola harmadéves hallgatója. Képei az egri országos diáknapok kiállításain és a Nógrád megyei képzőművészeti stúdió tárlatain is láthatók voltak. — Kétnapos lóverseny lesz Salgótarjániban szombaton és vasárnap, a megyei lövészklub rendezésében. A Décsei Ferenc nevét viselő emlékversenyre eddig nyolc klub, köztük a Bp. Honvéd, az Újpesti Dózsa és a Központi Lövészklub küldte el nevezését. Nem lehet megkülönböztetni Néhány hete egy NDKgyártmányú Jcályhacsempe- prést helyezitek üzemibe a rom- hányi cseré pkál ybagy árba n. Mivel a korábban öntési él-, járással készüli; csempék nem váltak be, sok volt a seJej-t, minőségük nem érte el a kézzel gyártott csempék minőségét, ezért a megrendelők nem szívesen vásárolták ezt a terméket; az új gépet is fenntartással fogadták. A prés azóta beváltotta a hozzátfűzött reményeket. Egy- egy műszakban 2—2500 síima csempét állít elő, amelyek „összeházasíthatok” a kézzel formázott kezdő-, sarok- és befejező csempékkel. Nem is lehet megkülönböztetni, hogy melyik készült géppel és melyik kézi munkával. A kézi formázott áru mennyiségét előreláthatóan megkétszerezik, ha valamennyi sima kályhacsempét géppel készíthetnek. TITKA Maya Nicolescu ötlete nyomán írta: cs. Sebők Imre Horváth Tinin, rajzolta: Fel hí Tits! A Pénzügyit és Staámviteli Főiskola az 1971)72. oktaftá&i évre felvételi előkészítő tanfolyamot szervez Salgótarjániban Megfelelő számú jelentkező esetén Balassagyarmaton is. A tanfolyamra azok kérhetik felvételüket, akik munkaviszonyban állnak, középiskolai érettségijük vagy azzal egyenértékű középiskolai képesítő oklevelük van. Kérhetik továbbá felvételüket azok is, akik nem rendelkeznek érettségi oklevéllel, de a PM Könyvviteli Tanulmányi Felügyelősége által kiállított képesített vagy ennél magasabb könyvelői képesítést igazolni tudnak. Jelentkezés határideje: 1970. november 15. Jelentkezés előre elkészített formanyomtatványon történik, melyhez csatolni kell az érettségi vagy számviteli képesítésről szóló oklevelet, továbbá 450.— Ft tanfolyamdíj befizetését igazoló postai csekkszelvényt. A jelentkezéssel kapcsolatos tájékoztatást, s a jelentkezési lapot a megyei tanács vb pénzügyi osztályán, (telefon: 11-511 Varga Albert megyei számviteli felelős adja. Megalakult a Hazafias lÉégtfroat Tizenhat évvel ezelőtt, 1954. október 23-án ült össze a Hazafias Népfront alakuló kongresszusa. A népfrontmozgalom folytatójává vált a Magyar Frontnak, a Magyar Nemzeti Függetlenségi Frontnak, s a Függetlenségi Népfrontnak, ugyanakkor a múlttal szemben nem egyszerű folytatást jelentett, hanem valami újat: mindenekelőtt azt, hogy jóval szélesebb alapokon épült fel elődjeinél. A Hazafias Népfrontban nincs egyéni tagság; csatlakozhatnak hozzá mindazok a tömegszervezetek, társadalmi egyesületek, politikai, gazdasági, kulturális szervezetek, amelyek a szocializmus építését magukénak vallják. A Népfront, mint mozgalom, összefogója, szervezője a széles dolgozó tömegek politikai, gazdasági, társadalmi aktivitásának. A mozgalom legfelsőbb szerve az országos kongresszus, folyamatosan pedig az országos tanács, illetve annak elnöksége irányítja a mozgalmi munkát. Az elmúlt másfél évtized tapasztalatai azt bizonyítják, hogy a Hazafias Népfront eredményesen tölti be fontos politikai, társadalmi szerepét. — Elkészült az a szocialista szerződéstervezet, amelyet a Kohász művelődési központ kötött a 211-es sz. Mü.M. Intézettel és a Malinovszkij úti Általános Iskolával. A kulturális szerződéskötés november 7-e tiszteletére jött létre. Versenyszerű rejtvényfejtés A balassagyarmati Mikszáth Kálmán Művelődési Központban működő rejtvényklub október 26-án úgynevezett gyakorló összejövetelt tart a központ klubhelyiségében. Ezúttal a résztvevők értékelik a legutóbbi pécsi rejtvényfejtési verseny tapasztalatait, s szó lesz a további tervekről. A rejtvényklub egyébként a következő versenyek előtt bővíti a versenyszerű rejtvényfejtéssel foglalkozó tagjai számát, ezért felkérik a rejtvénysport barátait, hogy kísérjék figyelemmel a klub tevékenységét, rendezvényeit. Különösen a fiatal rejtvénybarátokra számítanak. — LOVASSÁGI SZAB- LYÁKKAL kardpárbajt vívott szerdán egy uruguayi miniszter és egy szenátor. Egy 1920-as törvény értelmében Uruguayban a „becsületbeli ügyek elintézésének” ez a formája változatlanul megengedett. ameddig valamelyik fél megsebesül. Javítják a gátakat A felmérések szerint még az idén 1,3 millió köbméter földet kell beépíteni a gátakba. A szamosi gátszakadásoknál, továbbá a Túr, a Kraszna és a Fehér-Körös mentén a ki- áradi víz visszavezetésére nyitott kapuk helyén már befejezték a gátak helyreállítását. A szolnoki Vízügyi Igazgatóság dolgozói is jórészt begyógyították már a Tisza-gátak- nak azokat a sebeit, üregeit, amelyeket a hullámverés és a rohanó ár „harapott” ki a töltésekből. Honismereti aktivisták találkozója A megye honismereti aktivistái részére rendeznek továbbképzést október 25-én Salgótarjánban, a József Attila művelődési központban. a tanácskozáson dr. Glatz Ferenc, a Magyar Tudományos Akadémia Történettudományi Intézetének munkatársa a helytörténetírás kérdéseiről tart előadást, majd dr. Molnár Pál, a Nógrád megyei Múzeumi szervezet, igazgatója a honismereti mozgalom megyei tapasztalatairól és a további feladatokról szól. Dr. szabó Béla történész a honismereti mozgalom tízéves évfordulója alkalmából a Budapesten tartott konferenciáról számol be a honismereti aktivistáknak. — DÍSZELŐADÁS keretében mutatják be november 5-én Salgótarjánban a fiatalok életéről szóló Nagykorúság című szovjet filmet. Az ünnepi bemutatón a hazánkban tartózkodó szovjet filmdelegáció tagjai is részt vesznek. — Még az év végén megkezdődik, s a tervek szerint 1972. szeptember elsejére befejeződik a balassagyarmati új fiú- kollégium felépítése. Mint ismeretes. az építkezésre a kollégium régi épületének fagombásodása miatt kerül sor. — Október 22-ig harmincán jártak a szocialista és kapitalista országokban üzletkötő körúton, valamint tapasztalatszerzés céljából a salgótarjáni öblösüveggyárból. —s LORD CARRINGTON brit hadügyminiszter szerdán egy katonai intézmény munkatársai előtt panaszkodott, hogy a brit hadsereg súlyos létszámhiánnyal küzködik, mert képtelenek elegendő önkéntest toborozni. — Hatszáz fiatallal többen tanulnak az idén nemzetiségi nyelvet a rétsági járás nemzetiségi jellegű községeiben, mint 1968-ban. Két községben német, másutt szlovák nyelv- oktatás folyik, tantervi, illetve szakköri munkában. — A salgótarjáni síküveggyárban is bemutatták a Honvédelem a hazáért című kiállítást, amelyet az MHSZ Nógrád megyei vezetősége rendezett. Káposztaszüret Dej táron Befejezték a gabonavetést a dejtárí József Attila Termelőszövetkezetben. A rozsot már korábban földbe tették, a mag szépen kelt, a növény jól bokrosodik. A vetési munkálatokkal párhuzamosan történt az 50 hold káposzta betakarítása is. Szervezett, gyors munkára volt szükség, hiszen naponta égy-két vagon káposztát szedtek. A termés egy részét a MÉK-vállalatnak, másik résizét saját savanyítóüzemükbe szállítja a szövetkezet. A dejtáriuk a savanyúság értékesítésére kötöttek szerződést az idén a FÜ~ SZÉRT-tel. — TANKERÜLETI NAPLÓ 1862-ből. Bokor községben megtalálták egy 1862-ben megkezdett úgynevezett tankerületi naplót, amely magyar és szlovák nyelven íródott, és Bokor, illetve a környező falvak kulturális életéről sz/ól. NÓGRÁD a Magyar Szocialista Munkáspárt Nógrád megyei Bizottsága és a Megye. Tanács lapja. Főszerkesztő- GOTYAR GYULA, szerkesztőség: Salgótarján, Petöti a L Telefoni 22-M. 22-95. 22-96, 22-97 Főszerkesztő- 12-94. Belpolitikai rovat: 14-40. Sportrovat: 11-59. Éjszakai szerkesztés: 13-05. Kiadja a Nógrád megyei Lapkiadó Vállalat. Felelős kiadó: VIDA EDIT. Kiadóhivatal; Salgótarján, Petőfi r , ■ Telefon- to-29 Terjeszti: a Mar var Posta. Előfizethető: a helyi postahivataloknál és a kézbesítőknél. Előfizetési díj egy hónapra 20 forint. Előállítja: a Nógrád megyei Nyomdaipari Vállalat. Salgótarján. Petőfi u. X, Felelős vezető: PAPP GVORGX igazgató. Index-szám: 25OT2.