Nógrád. 1970. október (26. évfolyam. 230-256. szám)
1970-10-24 / 250. szám
AZ MSZMP NÓGRÁD MEGYEI BIZOTTSÁGA ÉS A MEGYEI TANÁCS LAPJA XXVI. ÉVF., 250. SZÁM ARA: 80 FILLER 1970. OKTÓBER 24., SZOMBAT Kekkoneii: Európában új fejlődési irányzat fan kibontakozóban Köves Tibor, az MTI kiküldött tudósítója jelenti: Az ENSZ tíznapos jubitéu-. mi ülésszakának utolsó előtti napján, pénteken érte el protokolláris csúcspontját: a délelőtti és a délutáni ülés 13 szónoka sorában nem kevesebb, mint 7 államfő és 3 kormányfő volt. Urho Kekkonen firm elnök hangsúlyozta: példa a történelemben” — bí csomagtervét a VDK kormondotta Kekkonen. mányának korábban elhangEzt követően került sor Jan zott javaslataival és ígj pró- Marko csehszlovák külügymi- hálják elérni a vietnami kér- niszter felszólalására. dés békés politikai rendezéA csehszlovák külügyminisz- sét. tér után Edward Heath brit a délelőtti ülésen felszólalt kormányfő emelkedett szólás- rnég Somoza tábornok, Nicara- ra, általános fejtegetésekbe bo- gUa elnöke és Per Borten nor- esótkozott arról az .ismert el- vég miniszterelnök. A pénteki bukaresti lapok ismertetik Nicolae Ceausescu- nak, a román államtanács elnökének a New York-i külpoli'- A továbbiakban sürgette az tikai társaság vacsoráján el- ENSZ békefenntartó szerepé- hangzott beszédét. Hazája külpolitikájáról szóleurópai és más kontinenseken levő szocialista országokkal való kapcsolatok fejlesztésének, ugyanakkor nagy jelentőséget tulajdonít annak is, hogy széles körű együttműköméletről, hogy a Nyugatot és _ . , .. a Keletet megosztó problémák TTc-A i * Szovjetem mejie^ szembe kell nézni az es az USA sok teruteten folyó élesebbé váló új kihíversengese az_ utóbbi evekben vással. észak-dél közti .bizonyos fokú egyutbmukodes problémákkar irányában halad a vilagbeke fenntartása érdekében”. A finn államfő rámutatott: nek fokozását és síkra szállt a Európában olyan új fejlődési tőkebefektetések növeléséért a va kijelentette, hogy Románia irányzat van kibontakozóban, fejlődésben elmaradt térsé- különös figyelmet szentel az amely remélni engedi, hogy a gekben. nem túlságosan távoli jövőben Európa helyzetét Heath csu- az európai államok bdztonsa- pán .,az európai integráció kigát nem a két felfegyverzett szélesítésének” szorgalmazásé- iomto közötti félélem egyensú- val összefüggésben érintette, lyára alapozhatják, hanem a a brit miniszterelnök után nemzetek közötti kölcsönös Gandhi indiai miniszterelnök dést alakítson ki a világ va bizalomra és együttműködés- emelkedett szólásra. Az ENSZ lamennyi államával, tekintet re. Egy európai biztonsági ér- erényeiről és hibáiról szólva nélkül azok társadalmi rend- tekezlet összehívásának elő- hangsúlyozta, hogy a világ- jére. mozdítására vállalt finn sze- szervezetnek a következő 25 A továbbiakban a vietnami repne utalva Kekkonen hang- évben az eddigieknél erőtelje- és közel-keleti konfliktussal súlyozta: Finnország, amely- sebben kellene támaszkodnia foglalkozott részletesebben. az el nem kötelezett és fejlő- A nagyhatalmak felelősségedé országokra. amelyeknek nek kérdéséről a román állétérdeke a nyugodt, békés lamtanács elnöke kifejtette, nemzetközi légkör megterem- hogy az enyhülés és a nem- tése. zetközi együttműködés kialaIndira Ganbi végül a leg- kításában egyaránt fontos sze- égetőbb nemzetközi kérdésről rep hárul valamennyi kis szólva kifejtette véleményét a és nagy országra, részvételük közel-keleti és a vietnami nélkül a világ egyetlen pnob- konfliktus rendezéséről. A vi- lémáját sem lehet megolda- biztónság és a felvirágzás etnami rendezésre vonatkozó- ni. olyan új korszakának kezde- an azt indítványozta, egyezte»- A román—szovjet kapcsolatét, amilyenre még nem volt se össze Nixon elnök legutób- tokát jónak minősítette. (MTI) nek semleges státuszánál fogva módja van baráti kapcsolatokat fenntartani minden érdekelt országgal, az továbbra is azon lesz, hogy minden tőle telhetőt megtegyen az európai biztonság és együttműködés előmozdítására. Európa. két világháború forrása, talán megláthatja a Fejlesztik a bútorgyártást A SZOT és a kormány képviselőinek megbeszélése A Szakszervezetek Országos Tanácsa titkárságának tagjai — Gáspár Sándornak, a SZOT főtitkárának vezetésével — megbeszélést folytattak a kormány képviselőivel: Bénikéi András belügyminiszterrel, dr. Korom Mihály igazságügy-miniszterrel és dr. Pap Lajossal, a Minisztertanács Tanácsi Hivatala elnökével. A megbeszélésen a dolgozók ügyeinek intézéséről, a szocialista törvényesség fejlesztéséről, a közrend, közbiztonság, további megszilárdítás árnak kérdéseiről volt szó. A részvevők egyetértettek abban, hogy minden érdekelt szerv részéről további intézkedések szükségesek a dolgozók ügyeinek gyorsabb, kulturáltabb. bürokráciamentes intézése érdekében. Ehhez a szakszervezetek a maguk részéről az eddiginél is hathatósabb támogatást biztosítanak. A Tejipari Vállalat szécsényi telepén félkilós adagokba csomagolják az étkezési túrót A Minisztertanács legutóbbi ülésén a kormány elfogadta a bútorgyártás és a bútorkereskedelem nagy arányú fejlesztésének tervedről szóló előterjesztést, amely célul tűzi ki a következő öt évben a torkereskedeknet is. A forgalom 1960 óta mintegy 2,5-sze- resére nőtt, az üzlethálózat bővülése azonban ezzel nem tartott lépést. A jövőben Budapesten kettő — hat-nyolc ipalr, főként dunántúli elhelyezkedését. A jövőben a Tiszántúlon, . a Duna—Tisza közén és Észak-Magyarországon is fejleszteni kívánják a bútorgyártást. A bútoripar fejlesztésére vidéki városban egy-egy — búforgalom 50 százalékos növelé- mintegy kétmilliárd forintot toráruház, továbbá négy köziét. fordítanak majd. A következő ponti raktár felépítését terveA Könnyűipari Miniszté- években a bútorgyártás foko- zik. Célszerűnek látják minta riumban az MTI munkatársé- zásával és korszerűsítésével után értékesítő áruházak látnak elmondották: ahhoz, hogy párhuzamosan fejlesztik a bú- rehozását is. a tervidőszak végére a hazai bútoripar termelése az 1970. évi mintegy 4,8 milliárd forintról 7,2 milliárdra emelkedjék, szükségessé válik az ágazat egészének nagyarányú rekonstrukciója. A terv az, hogy a jelenleg működő 103 üzem és telephely közül 14 minisztériumi és tanácsi vál- ! alatot korszerű technikai színvonalat képviselő termelőegységekké fejlesszenek. Nemcsak a termelőkapacitás bővítését szorgalmazzák, hanem az legfejletteb gyártási módszereket is be kívánják vezetni a jelenlegi gyártmányösszetétel megváltoztatása érdekében oly módon, hogy inkább az olcsóbb lakószobák gyártása növekedjék. A modul-méretben szerkesztett, egy alaptípusból 12—14 variációban készülő bútorok alkalmazkodnak a házgyári lakások méreteihez. A meglevő üzemek korszerűsítésével a számítások szerint 1,7 milliárd forinttal több értékű bútort készítenek majd. de szükségessé válik két új bútorgyár építése is. A tervek szerint Mátészalkán lakószobabútorgyár, Mohácson pedig új székgyár létesül. Az új gyárak telepítésénél A diósjenó’i termelőszövetkezet melléküzemágában a székesfehérvári VIDEOTON-gyár figyelembe veszik a bútor- szere negyvenezer darab „Zsiguli’: szovjet FIAT gépkocsirádió keretet készítenek [avuló élet- és munkakörülmények Ä MEDOSZ megyei bizottságának ütése A MEDOSZ Nógrád megyei javításában tevékenyen közre- ban, ha a szállások önkorbizottsága az Erdő- és Fafel- működtek az üzemi szakszer- mányzati szerveit tovább erődolgozó Gazdaságnál, a Mátra- vezeti bizottságok. sítenék. Hiszen segítségükkel aljai és a Nógrádkövesdi Álla- a dolgozók, mindenekelőtt a jobban megóvhatok a felsze- mi Gazdaságban, valamint a törzsgárda életkörülményeinek relések, berendezések, kultu- Gépjavító Vállalatnál vizsgá- rendszeres javítása, az ezzel ráltabb körülmények kozott lódott a közelmúltban. A ta- kapcsolatos gondok igen élénk tölthetik szabad idejüket a pasztalatokat, a munkásellá- vitát váltottak ki a tanácsko- dolgozók. tás, az üdültetés eddigi ered- záson. Hanzel István, a Nóg- ____.... ... ... . , m enyeit, további tennivalókat rádkövesdi, Kiss János, a Szi- Szociális létesítmények egesz tegnap Salgótarjánban össze- ráki Állami Gazdaság szb-tit- so^al pterapodtak es gya- ........................... rapodnak a későbbiekben is a gezték a megyei bizottság ülé- kára, Bencsik István, az erdősén. gazdaság képviselője. Sarkadi munkahelyek. A Sziraki ÁlMurányi László, a MEDOSZ Ernő, a Gépjavító Vállalat fő- ?aP* Ga?dffa;gban ,£Urd0t’ munkatársa tájékoztatójában könyvelője mondott véleményt ” épdettek a sarlospusztai állattenyésztőiknek. A gazdaságok többségében megolelmondotta, hogy a mezőgaz- többek között. Egyértelműen dasági üzemek vezetődnék eredményesnek ítélték a ked- , .... , ,, , többsége megvalósította a tér- vezményes kislakásakciót, ,íí * ,a dolgozok rendszeres vezett intézkedéseket. A muri- amelynek révén 75 dolgozó etkeztetéset, és a munkahelykásellátás javul. A dolgozók költözik új lakásba az észtén- re val° szahitasat is. Évről evetét- és munkakörülményeinek dő végéig. Az állami gazdaságok személyenként 40 000 forinttal segítették a lakásépítést. re sok száz mezőgazdasági dolgozó pihen a Balaton-parti, a hajdúszoboszlói, a bükkszék! és a gyulai gyógyüdülőkben. Nagy gondot fordítottak a mezőgazdasági üzemek a régi lakások felújítására, szerűsítésére. Különösen a pusztai és tanyai lakások igé- . nyelték a munkát. A Sziráki , Állami Gazdaság mintegy 260 A beszámolóból és a vitából az is kiderült, hogy a kor- s^kszervezeti bizottságom tervszerűen foglalkoznak a munkásellátás sokrétű. bo- feladataival. A tapasztalatokat rendszeresen megtárgyalják és a gondokra rihtot költött lakóépületek tatarozására. Hajdú József, a gazdaság igazgatója elmondotta, hogy a továbbiakban az egészségtelen tanyai épületek tatarozása helyett inkább arra serkentik a dolgozókat, hogy ezer forintot fordított a pusz- ■ -T' “ ták, majorok lakóépületeinek 1 ° ,, ®lhívják a gazdasági korszerűsítésére. A Mátraaljai vezetők figyelmet. Az egyut- Áliami Gazdaság 120 000 fo- esf« kovetkezetes munka sokat javított a dolgozók helyzetén. Azonban a lakásgondok enyhítése, az üdültetés szélesítése, a szociális ellátottság javítása további feladatokat ró a gazdasági és mozgalmi vezetőkre. A mezőgazdasági a faluban építsenek tágas, vi- részében már ellágos, egészséges otthont. . . .. aZ2k a tervek, amelyek a kővetkező ot esztendő A gazdasági vezetők, a szak- legsürgősebb intézkedéseit fogszervezeti bizottságok jelentős lalják össze, erőfeszítéseket tettek a mun- T, , . ... kásszállásokon élő ' több mint . I'f^ni^íva. l me§ figyelemre 200 dolgozó életkörülményei- "le£° tómak egesz sorát térnek javításáért is. Amint azt Syalta meg ütésen a MEDOSZ Jobbágy Gusztáv, a MEDOSZ ^ograd megyei bizottsága. Az munkatársa elmondotta. a u?emi "»bizottságok tevékeny- szakszervezeti bizottságok S£;ge’ a szakszervezeti bizott- rendszeresen ellenőrzik a szál- sa^ok jogának es hatósköre- lásokat és megállapították, ne^ gyakorlása, a dolgozok hogy a berendezésük, felsze- szervezettsege ugyancsak a té- reltségük megfelel a kívánal- nácskozás napirendjén szere- maloiak. Helyes lenne azon- pelt VILÁG PROLETÄWW, PGvrcrrr mm