Nógrád. 1970. szeptember (26. évfolyam. 204-229. szám)
1970-09-08 / 210. szám
Tarján! motrcrflr Csodálatos uborka Jó, jó, tudom szerkesztő elvtárs, nem vagyunk vendéglői szakközlöny, de mégis engedje meg, hogy ezúttal hasábjainkon vendéglátóipari ügyről szóljak. Annál is inkább, mert ahogy éppen minap olvastam nálunk, a vendéglátó- iparban új idők új szeleinek fújdogálása várható. Garszon ember lévén, kínomban elég sokat forgatom az étlapot és forgatván, valami feltűnt. Meg fog lepődni. Nem az'tűnt fel, hogy a Ka- * s ancs étterméből a Czinke- 1 a.izokkal ékes, országosan is kiemelkedő szépségű étlap eltűnt. Nem. Ennek az étlapnak azon kívül, hogy tele volt sajtóhibával, viszont háziasszonyaink bőven lelhettek benne ékes francia nyelven írt, soha el nem készített recepteket, amelyek nélkül mint láttam, itt remekül boldogultak, más hasznát nem észleltem. Különben is a felsorolt ételek áradó bőségéből amúgy is csak egyet-kettőt lehetett kapni, hát ez az étlapgyűjtőkön kívül más számára nem is volt nagyon fontos. Én is úgy voltam vele, mint Kosztolányi, mikor a Tudományos Akadémia megszűntette a cz-betűt. Ezt írta: Czéltalan voltál szegény ez, Czéltalan eziezoma, Most elpusztultál czimbora. No, isten veled! Azt mondom én is arra az étlapra: „czéltalan” volt, no isten vele! Hanem a tartalma! Abból is egyetlen egy sor, a kovászos uborka sora! Ez nem hagy nyugodni! A Karancs új, szerény, de használható étlapján ezt láthatom: kovászos uborka 1,80 forint. Lemértem térképen: a Karancstól légvonalban 300 méterre a Salgóban ugyanaz a kovászos uborka 3,30 forint, vagyis 1,50 forinttal drágább. Nem vagyok nagy szakács, de tudom, a kovászos uborkához uborka, néhány zsemle vagy pár kenyérdarab, kapor, só és víz szükségeltetik és a napfény áldó, erjesztő ereje, öt-hat nap az erkélyen, s máris kész a kovászos uborka. Hogy ezt egyik helyen miért adják ily olcsón, a másikon meg majdnem kétszereséért, nagy-nagy titok, ami megfejtésre vár. Míg ez megoldódik, azt ajánlom, ne beoézgessük ezt a drága dögöt. Nevezzük méla megvetéssel — ubomak. — kussinszky — tAz inyencfatalok kedyet&nek vágyra 36 ország 1000 kiállítójának részvételével zajlott le a hamburgi ,,Planten un Blomen” tíz csarnokában az ez évi „Lefa 70”, a Nemzetközi Élelmiszer- és Csemege Kiállítás. Az egyes nemzetek népviseletébe jelöltözött bájos fiatal lányok kíséretében mutatták be a kiállítók hazai mezőgazdaságuk és élelmiszeriparuk jó ízű termékeit. Tíz ország közös bemutatókai rendezett (Ausztria, Brazília, Franciaország, Hollandia, India, Marokkó, Olaszország, Portugália, Svájc és a Német Szövetségi Köztársaság), hogy ezzel is aláhúzzák a lukulluszi vásár nemzetközi jelentőségét és megkönnyítsék a látogatóknak a tájékozódását. A Lefá-n nemcsak a kiskereskedők és a vendéglátóipar szakemberei tájékozódtak, hanem maga a jogyasztóközönség is, aki jelentősen hozzájárult a szakkiállítás gazdasági eredményéhez. Jobb fogászati ellátást Rendkívül rossz volt a rétsági járás fogorvosi ellátása az elmúlt években. Történtek ugyan erőfeszítések a helyzet javítására, a végleges megoldás azonban csak a IV. ötéves terv során várható. Rétság tavaly új és korszerű fogorvosi rendelővel gyarapodott, az idén pedig Rom- hányban épül hasonló orvosi lakás és rendelő. Remény van arra, hogy Nézsán is befejezik a fogorvosi rendelőt. Annál is fontosabb lenne ez, mert Nézsa a fogorvosi ellátás szempontjából különösen elhanyagolt terület. A IV. ötéves tervben kívánják elérni azt, hogy a rétsági járás fogorvosi ellátottsága az országos szintre, vagy annál magasabbra emelkedjék — hasonlóan a körzeti orvosi hálózathoz. Szerepel a tervek között a diósjenői és a nagyoroszi új fogorvosi körzet, kialakítása. Már az elmúlt esztendőkben is nagy gondot okozott a járás iskolásainak fogorvosi ellátása, a célt azonban fogorvos hiánya miatt nem tudták megvalósítani. Ha a IV. ötéves tervben foglaltakat sikerül valóra váltani, akkor az iskolafogászati ellátás sem lesz gond többé. NÓGRÁD -1970. szeptember 8., kedd Apróságok Maria Schell Madridba érkezett Richard Balducci új filmjének forgatására. Shakespeare Hamletjének „western” feldolgozásáról van szó. Alberto Lattuada egy római szőrmeáruház felkérésére gazdag eszkimók ízlésének megfelelő kollekciót tervezett: „gaucho”-típusú nadrág, perzsa kabátkával nők számára; szürke-barna spriccelt perzsa, vállra vethető kabátféleség férfiaknak. Nicolas Melissas, Onassis testvére — ő legalábbis ezt állítja. Nicolas Melissas, aki 61 éves, nagy szegénységben él Görögország északi részében, egy Stratonion nevű falucskában. Robert Mitchum mondta: „Mit meg nem teszünk azért, hogy híresek legyünk! De amikor elértük, fekete szemüveg mögé rejtőzünk, hogy fel ne ismerjenek!” Erzsébet angol királynő le' mondott egy ősi előjogáról: arról, amely szerint az angol felségvizeken elejtett minden egyes bálna farka a királynőt illeti meg. Tábor az erdei emberkék országában Szilasi András, a Nógrád megyei úttörőtitkár egy úttörődelegáció vezetőjeként, közel egy hónapot töltött Angliában. A kilenc iskolás közül öt Nógrád' megyei volt, » így még figyelemreméltóbban hallgattuk a beszámolót: — Háromnapos csillebérci előkészület után repülőgépen indultunk útnak. Már az elutazás előtti hetekben arra törekedtünk, hogy megismer kedjünk azzal az országgal, ahová megyünk. Tudtuk, hogy más érzelmi világú emberekhez utazunk, s meg akartuk mutatni, honnan érkezünk. A gyerekek körében meglepetést okozott a londoni utca képe. Az emeletes, piros buszokat, a bal oldali közlekedést, a fizetés számunkra bonyolult módját a gyerekek tartózkodva fogadták, új volt számukra a hazaitól eltérő világ. A megérkezés után London egyik legnagyobb kerületében, Wandsworth-ban helyezték el a magyar úttörőket a Woordcnaft Folk, azaz Az erdei emberkék népe elnevezésű szervezet tagjai. — Ez a szervezet családi szinten magába öleli a legkisebbektől a felnőtt emberig a társadalom szinte valamennyi polgárát — mesélte Szilasi András. A mintegy 40 000 gyermektaggal rendelkező szervezetnek nincsen politikai célja. Módszereiket az ősi indián tradíciókhoz kapcsolják. A napfény, az erdő, a békét és barátságot elfogadó ember az eszményképük. A négy év múlva fennállásának ötvenedik évfordulóját ünneplő „erdei emberkék” főtitkára, Margaret White mondotta: — A béke és barátság eszméinek a gyerekek körében való elhin- tésével próbálják megakadályozni mindazt, amit a kapitalizmus, az elembertelenedés és a háború ront az ifjúságon. Üttörőink Londonban családoknál laklak, majd az Essex tartománybeli Danbury parkba utaztak. A nemzetközi úttörőtáborban Európa tizenkét nemzetének fiataljaival találkoztak, többek között szovjet, lengyel, csehszlovák és román pajtásokkal. — A táborban tíz faluközösség, azaz „village” működött — folytatta az úttörőtitkár. — A sátrakat körben helyezték el. Ebben olyan formai okok is közrejátszottak, hogy a napi programhirdetésnél, vagy az értékelésnél mindenki lássa a másikat. Két-három naponként egy-egy village erdei emberkéi láttak vendégül bennünket. Üttörőink bemutatták dalainkat, táncainkat, sokat meséltek az angol gyerekeknek hazánkról. Az egyik falu- közösségben a csillebérci takaródéval búcsúztak tőlünk. Kiderült: vezetőjük három évvel ezelőtt nagyon jól érezte magát a magyarországi úttörőtáborokban. Feleségével elhozatta emléktárgyait, és büszkén mutatta nekünk. A magyar úttörők is ’reszt vettek a Danbury park nemzetközi gálaestjén, amelyről érdemes megemlíteni a rendezvény mottóját: nem szabad beszélni. Csak a tánc, az ének-zene, vagy a pantomim nyelvén fejezhették ki magukat a gyerekek. A delegáció tagjai jól érezték magukat Angliában, s megmutatták, milyen a mi életformánk. Magyarországot és a magyar népművészetet bemutató kiállításuk a legsikerültebb volt, s utána az angol vezetők állandóan a mieink között voltak. — Az erdei emberkék szeretettel vettek körül bennünket — folytatta Szilasi András. — De így viszonyultak hozzánk az egyszerű emberek is. Megjegyzem, hogy közel egy hónapos ott-tartózk óriásunk alatt beat-zenével nem találkoztunk, pedig az erdei emberkék igencsak hosszú hajúak voltak, ök a népi művészetet részesítik előnyben. Ezt a törekvést mutatták • szervezet kiadványai is. A táborozás folyamán nem maradhatott el az esti karnevál sem. A gyerekek négy-öt kilométeres erdei sétán vettek részt, ahol Robin Hood csapatától kezdve jó pár maszkos figurával találkoztak. A maratoni akadályversenyen a salgótarjáni Kovács Erika hetedik helyezést ért el négyszáz induló között. Megemlítjük még a Danbury parki magyar napot, ahol sajátos ételekkel kedveskedtek úttörőink a hazaiaknak és az újdonsült barátoknak. A delegáció elültette a barátság fáját is, amely évszázadokig hirdeti majd, hogy 1970-ben magyar úttörődelegáció táborozott ott, azon a földön. A magyarokat Londonba visszatérve fogadta Wandsworth kerület polgármestere és parlamenti képviselője. Ellátogattak a Trade Union, azaz a faipari szakszervezet üdülőklubjába, ahol angol munkások látták őket vendégül, s beszámoltak tevékenységükről, valamint érdekvédelmi harcaikról. — Élményekben gazdag útról érkeztünk haza — mondotta befejezésül a Nógrád megyei úttörőtitkár. Nagyon összebarátkoztunk az angol gyerekekkel. Hazatérve újból elkezdődött az iskolai munka, de a gyermekeket az első levelek máris emlékeztetik az erdei emberkék országában eltöltött szép napokra. M. Zs. Bolgár művészek művei külföldön Az utóbbi években a világ számos országában bemutatták a bolgár képzőművészek alkotásait. Néhány bolgár kiállításnak nagy sikere volt Moszkvában, Budapesten, Varsóban, Berlinben és Havannában. A mai bolgár grafikusok műveinek kiállítását élénk érdeklődés kísérte a Szovjetunióban, Lengyelországban, Mongóliában, az Egyesült Arab Köztársaságban, Irakban, Norvégiában, Dániában, Svédországban, Libanonban és Cipruson. A berlini, prágai, budapesti, pozsonyi és algíri bolgár kulturális központokban nyolc bolgár művész önálló kiállítását szervezték meg. Az idén a nemzetközi tárlatokon bolgár művészek több mint 200 művét fogják kiállítani. &a£o — Seőfo*** ÉLETRE-] 36. Anderson kapitány már jó néhány hete Singaporehan állomásozott, s nem volt nap, hogy be ne tért volna az angol tisztiklubba. Így aztán nemcsak sok tisztet ismert meg, hanem jó néhányat az itteni alkalmazottak közűi is. Most, hogy az őrnagy felhívta erre a figyelmét, körülnézett. Csendes és ügyes szolgák suhantak az asztalak között. Valamennyien malájok, kínaiak, illetve japánok voltak... Anderson egyetértőén bólintott: — Igaza van! Ez jó terep lehet a japánok számára... Tudja, kit gyanúsítanék elsősorban? A főnöküket, Sha- want. Túlságosan szolgálat- kész. .. — Ö, az teljesen kizárt dolog! — mondta Ross. — Ezzel az eggyel nem értek egyet... Én is azt hiszem, hogy valaki dolgozik itt a japánoknak, de semmiképpen se Shawan... Már évek óta itt van... Szerintem, ha nem lenne itt, a klub talán már nem is működne. Nagyon angolbarát, mint én magam — nevetett az őrnagy —, és rendkívül használható! — ű fogadja fel a szolgákat, igaz? — szólt közbe Anderson kapitány. — Igen... ö itt a főnök... Rendkívül vigyáz, hogy senkit se csapjanak be a számlával, és szinte becsületbeli kötelességének tekinti, hogy mindig legyen elég skót whisky a raktárban. Másról kezdtek beszélgetni, de Ross őrnagynak mintha bogarat tettek volna a fülébe. Az őrnagy hirtelen visszatért az eredeti témára: — Tegyünk egy próbát. Meghívom vacsorára néhány barátomat. Jól ki fogom válogatni őket, és előre megmondom nekik, hogy vacsora közben beszélgessenek olyasmiről, amiről egy lelkiismeretes tiszt egyébként nem beszél. Persze, csak légből kapott dolgokról. Aztán majd figyelni fogjuk a pincéreket, és meglátjuk, lesz-e olyan közöttük, aki gyanúsan viselkedik. Játsszuk el, jó? — Nekem mondja, őrnagy? — kérdezte Anderson. — Ezt csak ön játszhatja el, hiszen ön ismer itt mindenkit. Ross őrnagy úgy is tett, ahogyan Andersonnak megígérte. Még aznap este kihirdette, hogy rövidesen születésnapja lesz és jó néhány barátját meghívja vacsorára. Shawant odarendelte az asztalához, s részletesen megbeszélte vele a vacsora fogásait, az italokat. — Azt szeretném, ha a barátaim évek múlva is emlékeznének erre a vacsorára — mondta Shawannak, akiről nem lehetett megállapítani, hogy kínai-e vagy japán. Shawan meghajolt, udvariasan mosolygott és azt felelte, hogy mindent megtesz, amit csak tud, hogy így legyen. Három nap múlva került sor Ross őrnagy születésnapi ünnepségére. Először a bárban vendégelte meg a barátait, mégpedig olyan jól, hogy amikor aztán a különterembe vonultak, mindannyian igen jó- kedvűek és beszédesek lettek, sokkalta inkább, mint rendesen. Különben ez a beszélgetés már vacsora közben megindult, s annak hallatán, amiről a tisztek között szó volt, az őrnagyot bizonyára megütötte volna a guta, ha nem tudja, hogy csupa légből kapott valótlanság. — Be kell vallanom, hogy az a negyven szabad francia század éppen a legjobbkor érkezik. .. — mondta az egyik, kissé italos tiszt, jó hangosan. — Négy nappal ezelőtt indultak el Tricomales-ból úgyhogy minden percben várhatjuk őket... — Kedves öregem — kiáltotta egy másik —, sokkal nyugodtabb leszek, ha az a huszonkilenc francia gépesített egység itt lesz! Ügy hallom, a hónap vége felé érkeznek. Az asztal másik végén valaki így felelt: — Nos, mint hű skót hazafi, én csak azt mondhatom: tartsátok meg magatoknak a fiaitokat. Én a magam részéről nem tudok nyugodtan aludni addig, amíg skót csapataink mpg nem érkeznek! — Hát arra nem kell soká várnod — válaszolta szomszédja. — Az öreg Archie Macfarlane mondta ma, hogy hat vagy hét zászlóaljat küldenek a honfitársaidból. Nem tudom melyik ezredből, de november második hetében biztosan itt lesznek.., — Hallottátok, az „amik” mire készülnek? Nagy közöttük a mozgolódás! — kiáltotta közbe ismét valaki, s félszemmel Anderson kapitányra pislogott. — Csak legalább több bo- forcunk lenne... A másfél tucatból csak tizenkettőt lehet használni... A többi rossz. Miközben ez az „indiszkrét” beszélgetés folyt, Anderson kapitány két szót írt egy papírdarabkára, amelyet egy használt borítékról tépett le. A papírdarabkát összehajtogatta, aztán az üzenetet egy pincérrel a házigazdához, Ross őrnagyhoz küldte. Ross kibontotta a papírt és ezt olvasta: „Figyelje Shawant !” (Folytatjuk)
