Nógrád. 1970. szeptember (26. évfolyam. 204-229. szám)
1970-09-15 / 216. szám
Műteremlátogatás Marad a szőnyeg Ezen a nyáron az Alpe&ek ahol bizonyíthatnák — esetközeiében szívta néhány hétig leg egy mozaikkaL A tá bla - a fenyőillatot Pataki József képnek mások a törvényei, salgótarjáni festőművész. A más erőfeszítést igényel. Nagy Soproni városi Tanács meghí- felületen nagy összefüggése- vására utazott el az évenként két szeretnék megoldani. Ké- megnyitott művésztelepre, ahol szítettem ugyan néhány mo- az idén tizenöt művész dől- zadktenvet, ezekre azonban gozott. A tiszta alpesi levegő nem figyeltek fel, úgy látszik, egészségi állapotát is javítót- a falról egyelőre le kell mon- ta. A városból áradó hangú- dánom. A zománchoz is olyan állítást Salgótarjánban, az ifjúsági szervezet klubjában.) — Természetesen a fametszeteket sem hagyom abba — halljuk a tájékoztatást. — Nagyon Is érdekelnek és érintenek. Az emberi nagyság kifejezésével próbálkozom, akár I. István, akár Lenin, vágy mások portréit készítem. Érlat jegyzetfüzetének vázlatai- feltételek kellenének, amelyek- dekel a megye, a város is. ban realizálódott. Kiállítást is kel nem rendelkezem. Jó ke- Egyik színes rézkarcomon Sál. rendeztek a telep művészei mence és anyag kellene, az én gótarján negyedszázadáról kíPataki József irányításával, kemencém azonban csak a kis akit jöivőre ismét Sopronba műtermem melegítésére alkal- vámak. más. Marad tehát a szőnyeg, Salgótarjánban, a megyei Kutatom a műfaj határait, el- Józseí Attila művelődési köz- sősorban színben sokat kipont előterében láthatók Pa- sérletezem. Persze formailag tafci József művei, nemrég is másképpen kell ioglalkoz- pedig egy Nógrád megyei fa- ni, mint a festészetben, vagy inban, Héhalomban volt ka- a grafikában, moratárlata. Legutóbb szere- Mit látunk ezeken a szépeit az egri országos akvárell- nyegterveken ? biennálén, részt vett a 6zak- Tematikailag változatosak, szervezeti pályázaton, néhány Az Anya gyermekével lírai metszete most a Nemzeti Gálé- fogalmazás, finom, féltő kifeje- riában vall művészi tevékeny- zés árad belőle. A ségéről. , foglalkoztatja Bartók, a CanOjabbam szőnyegterveket tata Profana, az ifjúság és igy készít. tovább. A szőnyegtervek kü— Szeretnék addig eljutni, lön örömet jelentenék számá- hogy ezeket a terveket kivi- ra. Megvalósításukhoz azon- telezzem — mondja. — A fes- ban az tészet, a grafika természete- anyagi sen most is foglalkoztat. De ség lenne. A tanácsi szervek, textilterveket már öt—'hat vagy az üzemek érdeklődésévántam számot adni. A város ..összefoglalásából”, úgy érzem, még mindig tudok újat adná. Általában, ha egy témát elkezdek, abból mindig csinálok egy sorozatot, amelynek azonban minden darabja más és más. Olyan témák érdekelnek, amelyek általános érvényűek. Építkeznek például Salgótarjánban, maga az építkezés azonban önmagában is izgalmas problémák megoldásához nyújt segítséget. Az épí- művészt tés örök emberi foglalatosság, az emberek mindig is mindenhol építkeznek, sajnos, rombolnak is néha. Foglalkoztat a kérdés; a témát menynyire lehet fokozni, líraibbá, időn kívül bizonyos vagy éppen drámaibbá tenni, támogatásra is szűk- akár az egyszerűsítés vagy a gazdagítás eszközével él a művész. éve készítek. Az „újabb” műfaj iránti érdeklődés tehát nem is any- nyira új. Miről van szó? — Az embernek célkitűzései. igényei vannak. Ügy érzem. eddigi munkásságom során eljutottam arra a fokra, hogy falat kellene szerezni, re számíthatna elsősorban a művész. (Bizonyos érdeklődésről — ami azonban jelenleg még független a szőnyeg- terveiktől — be is számolhatunk. A közeljövőben például a Nógrád megyei Építőipari Vállalat KlSZ-szerve- zete támogatásával rendez kiAz elképzelések vázlatba rögzítése, a szűkebben vett alkotó munka Pataki József tevékenységét legalább tíz évre kitölti. Alkotó munkájához azonban a feltételeket kellene javítani. Tóth Elemér-rZL A PILÓTA RANDEVtJA Segít a gyár Segít s cukorbetegek gondján a Péti Nitrogénművek, a jövőben a Glukonont kész termék formájában szállítja az üzletekbe. Csomagoló gék édesítőszerévé, a szűk kapacitás miatt azonban nem tudta ellátni a szükségletet. A nitrogénművek kezdemé- Eddig a Kompakt nyezését várhatóan a keres- Vállalat alakítót- kedelem nagyobb megrendeli. át a szói-bitót a cukorbete- lése követi. (MTI) Kanyaró elleni oltás Az egészségügyi miniszter most megjelent utasítása értelmében az idén kanyaró ellen az 1969. évben született- gyermekeket kell beoltani, valamint az 1968-ban született gyermekek közül azokat, akik a betegségen még nem estek át és nem kaptak védőoltást. Az oltásokat szeptember 21— 30-a között végzik és október 5—10-e között kerül sor azoknak oltására, akik a szeptem- ■ ari oltásról elmaradtak. NÓGRÁD - 1970. „zeptember 15., kedd Egymilliónál több nőt képviselnek A magyar termelőszövetkezetek tagságának 39, a besegítő családtagoknak 78, a fogyasztási és értékesítő szövetkezetek tagijainak 44, a kis-. ipari szövetkezeti tagságnak 55 százaléka nő. Ez azt jelenti, hogy több minit egymillió asz- szonyt és lányt képvisel az a négytagú magyar nőküldöttség, amely Fehér Lajosaiénak, az Országos Szövetkezeti Tanács Nőbizottsága elnökének vezetésével vasárnap Milanóba utazott, hogy részt vegyen a Szövetkezetek Nemzetközi Szövetsége nőszövetkezők tanácsadó testületének szeptember 16 és 18 közötti szin- pozionján. Közoktatásunk és a társadalom növekvő szükségletei IL Biztató eredmények — aggasztó tünetek Alsó és középfokú iskolá- szerzésre többet költöttünk hogy nem a gyorsan elavuló ink tartalmi munkája, az ok tató-nevelő tevékenység színvonala jelentősen emelkedett. A kongresszusi irányéi- ezen a vek megállapítása pedagógusaira is érvényes „... pedagógusaink döntő többsége sikerrel helytáll az oktatási és nevelési munkában, je __ _ lexikális ismeretekre kell heö nművelés mint tíz más megye együttvé ve. téren, de az iskolai utolsó sorban _ __________ m egyénk oktatófilm felhasználásában az képességének kialakítására. Az utolsó előtti helyen állunk. önálló, aktív ismenetelsajátítás képessége csak a gyakor- Százezreket költünk minden lás, a tevékenység eredménye- évben pedagógiai művekre és ként alakulhat ki. Bár a ta- lentős szerepe van abban, hogy folyóiratokra. Tisztelet a túl- nulók aktivizálásának követel- ifjúságunk zöme becsületesen nyomó többségnek, ezeket nem ményéről és lehetséges módminden iskolában tanúimé- szereiről már eddig is nyózzák. Részint ezzel ma- beszéltünk, átfogó sokat gyakorlati tanul és dolgozik, gyarázható, hogy a korszerű- eredményeket nem tudunklel- tovabbfejiődesunk érdekében, ütésről torz * lábra. mutatni/ önkritikusan be kell vallani, van olyan iskolánk, hogy korántsem aknáztuk ki ame^ a rendelkezésére adott Nemcsak a tárgyi feltételek az elmúlt evekben es még ma beSzerz^si keretből nagy értékű a szaktanári ellátottság vo- sem közoktatásunk fejleszt*;- stencilgépet vásárolt, holott a naíkozásában, de a pedagógiai sének minden lehetőségét. A legszükségesebb tanulókísérleti műveltség és szemlélet széltovszerűtlmseg, a szemlelet- eszközökből is hiányai vannak. ........................... b eli fogyatékosságok, olykor a Sajnos eléggé elterjedt az a hanyagság és hozza nem értés nézet amely az aktatós korsze_ nem egy esetben meghokken- rűsítését a ma még luxus nye: „Az azonos típusú iskoif számba menő túl drága okta- lák között fokozatosan szün- tási eszközeik beszerzésével jenek meg a ma még jelentős azonosítja. színvonalbeli különbségek Az. alkotmányunk által is szentesített állampolgári «őségéit tekintve is igaz és megyénkre nézvést is helytálló az irányelvek követelméközokitatásügy területén is Ezek közül tanulságképpen csak néhányat említünk. Tudjuk, a közoktatás to- Tudjuk, hogy tanteremepite- várgesztese komplex feia- si igényeinket meg a követ- dat Az erre forciított pénz egyenjogúság és a szociálist® kező ötéves tervben sem tud- oélszerű felhasználásának humanizmus íratlan szabályai juk kielégíteni. Ugyanakkor k —jtéri urna a nevelés-oktatás árra köteleznek mindenkit, tantermeket és iskolákat más hatékonyságának növekedése, akinek a közoktatás feljeszté- célra vagyunk kénytelenek Közoktatásunk eddigi fejlődé- séhez akár a szervezés-irányi- hasznosítani, mivel a körzete- séb5j és mai helyzetéből van fás, akár a gyakorlati, hétköz- sítés miatt ezek fölöslegessé 0hunik olyan tanulságokat le- napi aprómunka váltak oktatásügyi célra. Pe- vonni, hogy a jövőben terv- vagy úgy dig közülük nem egyet alig szerűbben és céltudatosabban tegyenek néhány éve építettünk, amikor kell bánnunk a rendelkezé- gyengébb már tudtuk, hogy az általa- sánkre álló anyagi eszközök- ---- — kiépítésé kej n os iskola teljes együtt jár a kisiskolák körze tesítésével. Milliókat költünk során így, vagy úgy köze van: mindent meg azért, hogy iskoláink a legjobbak színvonalára mielőbb felzárkózzanak. Ne legyenek szerencsés és szerencsétlen gyer- fejletteégét mekek, akiknek a társadalom A közoktatás iskolák, óvodák építésére és végső soron az minősíti, hogy kedvező, illetve kedvezőtlen is- felújításóra, és szinte sorozat- az iskola milyen eredménnyel koM2tetóisd feltételeket tudott készíti fel a jövő nemzedéket ... . _.. ... . . a tudományos és technika, nyújtani. Biztosítsuk mmden tottuk be. Felújítunk iskolá- forradalomra, a népgazdaság gyermek szamara az egyenlő kát anélkül, hogy a tantermek intenzív fejlesztésében való és magas színvonalú nevelési, mesterséges közreműködésre. Legjobb pe- itatási, képzési feltételéket ban lehet tapasztalni, hogy a tervezési előírásokat nem tartermészetes és megvilágítását megoldanánk, dagógusaiinik, sőt tantestülete- Ma is épül egy minden tekin- ink ma már világosan látják, tetben modern, új községi óvoda, amelynek nem lesz játszóterülete. Kiss István Más esetben célszerűen fektetjük be a közoktatás fejlesztésére rendelkezésiünkre álló összegeket. így például milliókat fordítottunk a közelmúltban is modem oktatási eszközökre, de nem kivételes jelenség, hogy ezek felhasználatlanul az iskolai szertárakban porosodnak, mert kezelésüket sok pedagógus nem isEltérített teknősbéka Híressé vált Londoniban es brit repülőgép utasai vol- Ted, a teknősbéka, és fény- tak. képét valamennyi hétfői lap közli. Nem Kevésbé nevezetes A kisfiú megérkezése trfán személyiség gazdája, a 11 éves vasárnap büszkén újságolta a Michael Hatcher sem. A hír- Heat!hrow-i repülőtéren: név oka: mindketten a pa- „Ted rekorddal dicsekedhet, lesz ti na, harcosok által az el- ő az első eltérített teknősmeri, Az elmúlt évben filmbe- múlt héten eltérített DC—10- béka”. (MTI) ELETRE«2. Nem sok idő múlt el, s a ba. rátságoö amerikai tengerészek meghívták a kisfiút hajóik ígértek; miiközben Washing fedélzetére és megmutatták ionból arra ösztökélték őket, lentések másolatai, sőt, még a égették, neki felszerelésük minden tit- hogy a Szovjetunió felé „ka- rejtjelkódex is. Kühnt az Az amerikai titkosszolgálat kát. Ki is gondolt volna ar- csingassanak” támadó szán- amerikai bíróság halálra ítél- csak az okok kutatása során folytak a japán—amerikai tárgyalások, amellyel a Távol- Kelet „újrafelosztását” célozták, s ebben az amerikaiak a japánoknak nem kis szerepet titkosszolgálat Japánban nem rendelkezett ügynöki hálózattal, és bizalmas információd sem voltak. Megállapították, hogy történtek ugyan különböző próbálkozások, de sikertelenül. Például a két világháború között egy ezredesi rendfokozatban levő hírszerzőt turistaként a japán szigetekre küldtek, akit azonban már tevékenysége kezdetén „halálos baleset ért”. Alázatosan vagy végleg használhatatlan- hajlongó japánok adták át az ná vált. ezredes hamvait a tokiói ameKühnék bíróság elé kerül- rikai követségnek azzal, hogy tek; teljesen elegendő bizo- az amerikai „turista” útk'öz- nyíték volt ellenük, hiszen ben meghalt, és holttestét a előkerültek a németül írt je- sinto szertartások szerint elra, hogy a minden iránt érdeklődő, mindenről kérdezősdékkal — Tokióban keresztülhúzták az amerikai számít áködő kis Hans, kitűnő meg- sokat. Eszük ágában sem volt elmond, amit a tengelyhatalte, de a család, hogy életét jött rá arra, hogy a japán tit- mentse, felajánlotta: mindent kosszolgálat félrevezette a tofigyelő, s még kitűnőbb az emlékezőtehetsége. Szinte naponta feljárt a hajókra, ilyenkor folyton érdeklődött, néze- lenben lődött, majd hazament és pon. megtettek ahhoz, tosan beszámolt mindenről, angol—amerikai amit látott, hallott. a Szovjetunióval harcba keveredni — jói tudták, milyenek az erőviszonyok —, el- mi.nden előkészületet mák kémkedéséről tud a Csendes-óceán térségében. S az amerikaiak, úgy látszik, értékesnek találták ezt az inforhogy egy mációt, mert a halálos ítéletet háborúval kiszorítsák az angolokat és az kiói amerikai követség katonai attaséját és tengerészeti attaséját. A* két attasé ugyanis több ízben jelentette, hogy Tokió utcáin nagyszámú japán haditengerészt látott. Ebből 1940-ben határozták el Küh- nék, hogy Pearl Harbor fölött. a hegyek oldalában vesznek egy kis házacskát, majd kidolgoznak egy egyszerű rejt. jel- és fényjelrendszert, s ezzel továbbítják információikat egy japán ügynöknek, így nem kellett személyes érintkezést tartaniuk, ami mindenképpen feltűnő lett volna . .. Múltak a hónapok, s a japán hírszerző parancsnokságra Kühnéktől is ömlöttek az adatok, csak úgy, mint sok más csatornából. Az események gyorsan peregtek . . . Miközben az amerikai külügyminisztériumban amerikaiakat a Távol-Keletről. A Pearl Harbor-i támadás a japánok számára olyan jól sikerült, ahogy azt maguk sem gondolták. Az USA csendes-óceáni flottájának nyolc csatahajója köziül hét horgonyzott Pearl Harbor ban, ezen kívül több száz egyéb hadihajó — cirkáló, romboló, aknarakó, aknaszedő és más hajók. Háromsizázötven repülőgép állomásozott éppen a Hawaii-szigetek katonai támaszpontján, s a hajók közül mindössze két akmaszedő maradt épségben és másfél tucat repülőgépen kívül a többi teljesen megsemmisült, 1942. október 26-án ötven évi arra következtettek, hogy a börtönbüntetésre változtatták, japán hadiflotta még mindig Ruth és anyja szintén börtön- a Tokió közelében levő yoko- be kerültek, s csak a második sukai flottabázison tartózko- világháború után szabadul- dik, és teljesen kizárt egy tak. .. esetleges meglepetésszerű táA Pearl Harbor-i japán orv- madás a japánok részéről. Ez- támadás után az újjászerve- zel szemben a valóság az zett amerikai hírszerzés kü- volt, hogy a japán hadiflotta lönböző kombinációkat dolgozott ki a japánok ellen, főleg a visszavágásra. Nem önmagukra, hanem a japánokra voltak dühösek ban. . . a tengeren, háborús rendeltetési helyén tartózkodott, és az utcán sétáló japán haditengerészek tengerészruhába öltöz- Washington- tetett gyalogosok voltak, akiket azzal a céllal küldtek ToKutatták az okokat, hogy a kió utcáira, hogy az amerikai sok . előzetes jelzés ellenére és a velük szövetséges hírmiért nem történtek hathatós szerző szerveket félrevezes- intézkedések a japán hírszer- sék. Mint az attasék jelentései zés ellen, és mi volt annak az bizonyítják, a félrevezetés sd- oka, hogy Pearl Harbor meg- került. támadása előtt az amerikai (Folytatjuk)