Nógrád. 1970. augusztus (26. évfolyam. 179-203. szám)
1970-08-27 / 200. szám
Mai postánkból Hol a gázpalack? Nógrádszakálról érkezett levél a NÖGRÁD-hoz. amelyben a község lakói panaszolják, hogy hiányzik a gázpalack. Pedig Nógrádszakál minden harmadik lakásában gázzal főznek már — alkalmazkodva a modern kor követelményeihez. Éppen ezért nagy volt a fogyasztók öröme, amikor a Tiszántúli Földgázszolgáltató Vállalat lerakatot létesített a faluban. Most mégis az a helyzet, hogy a munkából hazatérő asszonyok kénytelenek a régi takaréktűzhelyekben tüzet rakni és ott főzni. Ugyanis a gázellátás már harmadik hete szünetel. Balassagyarmat a hibás gépkocsira hivatkozva nem szállít, felhozva mentségül a gázpalackhiányt is. A község lakói azóta a tanácsház előtt ácsorognak a kiürült gázpalackokkal, várva a heti kétszeri gépkocsi járatot, amely szállítaná a teletöltött gázpalackokat. Mivel a jelenlegi helyzet Nógrádszakál sok lakosát érinti, az ottani gázpalack-tulajdonosok gyors intézkedést várnak az illetékesektől. r Építkeznek Vany arcon Az elmúlt években új házak egész sora épült Vanyar- con. A fejlődés különösen az utóbbi két év alatt számottevő, s az építési kedv ma is változatlanul nagy. A községi tanács több mint 50 házhely- lyel rendelkezett, ebből 42-t értékesítettek. A telektulajdonosok nagy része felépítette új lakását is. A sok új ház mellett ráférne a bővítés az óvodára is. Most 55 apróságot gondoznak, nevelnek benne, de legalább 10 gyermek felvételét utasították el helyhiány miatt. Jól sikerült kirándulás Háromnapos kiránduláson vett részt a FŰTÖBER nagy- bátonyi üzemének 30 tagú csoportja. Ellátogattak a Cseh— Lengyel Tátrába és Zakopáné mellett meglátogatták a Lenin- emlékmúzeumot, majd koszorút helyeztek el Lenin emlékművére. A fiatal üzem kollektívája egyre inkább összekovácsoló- dik és a közös rendezvények — mint ez az utóbbi kirándulás is — a mindennapi munkakapcsolat mellett, mélyíti az emberibb, barátibb kapcsolatokat. Az üzem vezetősége is igyekszik mindent elkövetni, hogy ehhez megteremtse a lehetőség határain belül a feltételeket. HŐGRÁD Folytatják az Ipoly szabályozását Az Ipoly medrének fokoza- gátakat emelnek az ár megfé- tos szabályozásával egyre na- kezésére. A munkát megkezd- gyobb területek válnak műve- ték. Ezzel égyidőben folyik az lésre alkalmassá. Éppen ezért érintett területeken a zöld- erre a célra újabb négymillió kártalanítás és a kisajátítás a forintot fordítottak. Rendezik munka zavartalan lebonyolíHont, Dejtár Patak és Ipoly- tásához. Az ármentesítéssel vece külső árterületet. Ipoly- . , ............................ v écén a belsőség! területeket je entos területe.í valnak alls mentesítik az. ártól. Mélyí- kabnassá magasabb fokú műtik az Ipoly medrét és védő- velősre. Partizánok nyomában az SKU természetjárói Rangos túrának számít a tember 28-án kezdődő túrára, természetjáró berkekben a amikor a karaneslejtősi har- „Partizánok nyomában" eine- cok színhelyét és a Nógrádi vezésú, országos emléktúra A partizáncsoport karancsberé- jelvényszerző természetjáró nyi harcálláspontját látogatják verseny öt állomása a magyar- meg. országi partizánharcok legem- Kohászati Üzemek termé- lékezetesebb öt színhelye. sz.etjárói ezzel a túrával zár- A Salgótarjáni Kohászati jak le a „Partizánok nyomá- Üzemek természetjáró szak- ban” jelvényszerző emléktúrát, osztályának tagjai eddig há- A feladatból négy állomást — rom helyen jártak. Ellátogat- a kötelező szintet — teljesí- tak Sárisápra, ahol koszorút tenek. A sárospataki partizánhelyeztek el a Zgyerka János emlékmű meglátogatását nem vezette partizánegység emlék- is tervezték programjukba, festményénél. A Pécs—Siklós Azonban országos vonatkozás- —Hortobágy-túrán a bolgár ban így is jó eredménnyel di- partizánok emlékművét tisztel- csekedhetnek, mert mindenütt ték meg. A Hangonyi tónál a ugyanazzal a 35 tagú csoport- Szőnyi partizáncsoport emlék- tál vettek részt, Sólya János művénél tisztelegtek. Ezekben szakosztályvezető irányításá- a napokban készülnek a szép- val. Szimentáli törzsfenyészet Az őrhalml tsz-nek régi törekvése volt a szarvasmarha törzstenyészet kialakítása. A tsz vezetősége az idén döntött arról, hogy tervét megvalósítja. Kitűnő szarvasmarha-te- nyésztő telepet alakított ki. és a közeljövőben Svájcba utazik az üzem főállattenyésztője, hogy 50 szimentáli tehenet vásároljon. A tsz tagsága a vezetőség ez elhatározását a legteljesebb mértékben támogatja. Tapasztalatgyűjtés A Népművelési intézet most rendezi sajtó alá a Salgótarjáni Kohász Művelődési Központban tartott általános iskola VIII. osztályának osztályozó vizsgájára előkészítő tanfolyam tanárainak tapasztalatait összegyűjtő kötetet. Ez tartalmazza majd a budapesti Ganz MÁVAG Vörös- maty Művelődési Ház hasonló tanfolyamának VIII. osztályos anyagát is. A VII. osztályos útmutató ez év júliusában jelent meg a Népművelési Intézet gondozásában. Cellu/óznyár A megyei fásítási program keretében a mélyebb fekvésű és hasznosításra alkalmatlan területeket cellulóznyárral telepítik be. Ez a fafajta viszonylag gyorsan növekszik és keresett az iparban. A tavaszi telepítés során a megyében 102 hektáron telepítettek cellulóznyárt. A suhángok gyökeret vertek és szépen növekszenek. A jövőben tovább folytatják a nyárfa telepítékönnyebb Szirákon, Egyházasdengele- gen és Béren több mint 3000 ember ügyeit-gondjai intézi az egyesült községi tanács. A „házasság”, ahogy Nikodém Pálné sziráki vb-titkár mondotta, előnyös valamennyi községnek. A nagyobb anyagi lehetőségek révén megvalósulhat a községek terve, elképzelése is. Béren autóbuszvárakozó épül még az idén, * ' • i.v r,n u , ,-,i társadalmi segítséggel. Sziráset, es újabb 70 hektáron ul-jkon klubkönyvtár iétesítése( telnek suhángot ebből a hasz- 1 a patakszabályozás és a törpe nos fafajtából. I vízmű építése van napirenden. Az arány megváltozott A múlt év végén Varsóban kerékpárok voltak túlsúlyban, összesen 105 500 gépjárművet Ma az arány megváltozott: tartottak nyilván. Egy év alatt 55 000 személyautóra csak „ , . mintegv 24 000 motorkerékpár a gépjármüvek szama 4000-rel jut Sze.mélyi tulajdonban emelkedett. A motorizálás 50 000 gépkocsi van. A varsói kezdeti szakaszában a motor- utcákon 3430 taxi közlekedik. Támogatják a háztájit Nógrádmegyerben a tsz vezetősége nagy figyelmet fordít a tsz-tagság háztáji állattenyésztésének támogatására. A tagság azt kérte, segítsék elő a háztáji baromfitenyésztést. A vezetőség úgy döntött, hogy a cél érdekében 8 ezer baromfi befogadására alkalmas tojóházat épít, amely már el is készült. A létesítményt 6 ezer hampsire-i fajta törzsállománnyal telepítették be. Az állomány a háztáji gazdaság naposbaromfi-igényének kielégítését szolgálja. és kiállítás Budapesten a közelmúltban nyílt meg a Nemzeti Galéria termeiben a SZOT felszabadulási képzőművészeti pályázatára beérkezett alkotásokból rendezett kiállítás. A tárlaton Nógrád megyei képzőművészek művei is szerepelnek. Czinke Ferenc Munkácsy-dí- jas grafikusművész, aki nem; régiben első díjat kapott a keszthelyi balatoni nyári tárlaton, több rézkarcát, Lóránt János pedig festményét állította ki. Lóránt János a festészeti kategóriában második díjat kapott Tavaszvárás 1945 című képéért. N A P T A B 1970. augusztus 27., csütörtök Gebhard napja. A Nap kel: 4.55 — nyugszik: 18.35. A Hold kel:-------, n yugszik: 16.49. Hegel Kétszáz évvel ezelőtt, 1770. augusztus 27-én született Georg Wilhelm Hegel, a legjelentősebb német idealista filozófus, a Marx előtti filozófia legnagyobb dialektikus gondolkodója. A polgári származású Hegel ifjú korában a francia forradalom eszméiért lelkesedik. A jakobinus diktatúrát azonban — mint általában a német filiszter polgárság — már nem érti meg, és szembefordul a forradalom radikális irányzatával, a feudalizmussal való leszámolás plebejus módszereivel. Bár a filozófiát még „a tudományok tudományának* tartja, módszereivel előkészíti annak felismerését, hogy szakítani kell a filozófia tárgyának és feladatának akkori, uralkodó felfogásával. Történetfilozófiájában az alapvető idealista tendencia ellenére helyes meglátásai is vannak; például először ismeri fel a társadalomban az objektív szükségszerűségek érvényesülését. Idealizmusát már az orosz forradalmi demokraták, s elsősorban Marx és Engels mélyrehatóan bírálják; utóbbiak ugyanakkor felismerik az idealista tartalmától megszabadított hegeli dialektika értékét és azt — egyesítve a materializmussal — o modern tudományos világnézet alapjává teszik. 22—25 fok Várható időjárás ma estig: változó mennyiségű felhőzet, eső nélkül. A reggeli órákban páráso- dás, egy-két helyen köd. Legmagasabb nappali hőmérséklet ma: 22—25 fok között. A Balaton vizének hőmérséklete tegnap n órakor Siófoknál 18 fok volt. — Üj baromfitelep. Nógrádszakálban új broiler baromfitelep építését fejezték be az idén. Az új telepen meg- ... ....................... k ezdték a baromfitenyésztést. — Nagybátonyban tartják — Normatechnológusokat — Emelkedik az állatiét- pbnteken a FŰTÖBER Válla- vizsgáztattak kedden a nagyszám a szécsényi járásban. Az lat szakszervezeti tanácskozá- bátonyi gépüzemnél. A 60 elmúlt öt esztendő alatt 26 aboi a csongrádi és a órás tanfolyam után 15 norszázalékkal emelkedett a budapesti üzemrészek Is kép- matechnológus tett sikeres szarvasmarha létszáma. A te- viseltetik magukat. Az első vizsgát. hénállomany 18,9 százalékkal félévi eredményekről és a növekedett. — SALGÓTARJÁNI SIKER az országos bélyegkiállításon. A kiállításon a legjobb ifjúsági vándordíját a salgótarjáni úttörőház bélyeköre kapta. — Munkavédelmi szemlét tartott a kerületi bányamű- szaki felügyelőség az illetékes egészségügyi szervek és az ügyészség bevonásával a nógrádi szénbányák nagybátonyi gépüzemében. A tapasztalatokat az üzem vezetőivel közösen értékelik majd. — Ülést tart szerdán Rétságon az országgyűlési képviselők Nógrád megyei csoporthátralevő feladatokról tanácskoznak. — A KOHÁSZ MŰVELŐDÉSI KÖZPONT az idén is megrendezi a balett- és mozgásművészeti tanfolyamot. A tanfolyam rendkívül népszerű. Tavaly például 60 tar jani gyermek ismerkedett a balett és a helyes mozgás alapelemeivel. — A TIT Nógrád megyei szervezetének szakosztályvezetői tegnap ülést tartottak a szervezet salgótarjáni székhazában. A szakosztályvezetők az őszi és az 1971. évi isme- retterjesztés fő tennivalóiról , , „ '“j™* tárgyaltak. Salgótarján, 300 nezo, v.: Balázs. Góllövő: Horváth (2), Jeck, ill.: Antal, Krivanek II. A barátságos labdarúgó— SBTC—SKSE ja. Napirenden az Állami mérkőzésen az I. félidőben Biztosító Nógrád megyei Igaz- jobban játszott az SBTC, a gatóságának munkája szere- ®®r^’ran^u ellenfel pel. volt az SKSE. Ismét a személyszállítás A közeljövőben ismét a megyei tanács végrehajtó bizottsága elé kerül a személy- __ \ központi iskolai kony- — KEDVELT LETT az úgy- szállítás. Tavaly fontos hátába Balassagyarmaton jelenleg nevezett Grxlil—csxrke a salgo— rozatot hozott a végrehajtó ezer személyre főz, s az álta- tarjáni vásárlók között. A bizottság, amikor a megye lános iskolásokon kívül a pe- Pécskö utcai hentesüzletben közúti személy- és áruszállí- dagógusok és az óvodások Igé- hetenként már több mint 200 tásának helyzetét tárgyalta, „„pit íc kielégíti A naDközi- mázsa sült csirkét ertekesxte— IMost a hatardzatok vegre— ottolok további fejlePsztlse «ek. hajtását tóik számon az c sak úgy oldható meg, hogy , AKÖV-tol és a megyei tanács a napköziotthoni és az óvodai •— Eger lesz a színhelye illetékes osztályaitól, konyha kettéválik. augusztus 28—30. között a A napirend tárgyalásához XIII. országos biológus na- részletes feljegyzést készít a póknak. A háromnapos ren- megyei Népi Ellenőrzési Bi- dezvényre a TIT Nógrád me- zottság is. Ezért a népi ellengyei szervezetének biológiai őrök szeptember első napjai- szakosztálya is elküldi kép- ban alaposan tájékozódnak a viselőit. személyszállítással kapcsolatosan, valamint felhasználják — Űj pénzintézeti irodahá- a korábbi NEB-vizsgálatok ta- iskolai igazgatók négynapos Z3‘ építenek Balassagyarma- pasztalatait is. nyári tanfolyama ma fejező- *«•. fz iroda, rész felett hat _ Befejez-dött . dik be Salgótarjánban, a Lo- ^kast is elhelyeznek, vász József úti Általános Isii ú sterm elésre Nyári tanfolyam A Nógrád megyei általános durva földmunka az új, 200 személyes eresztvényi turistaszálló építésénél. Most a forrásfoglalás bővítésén dolgoznak a munkások. kólában. Az eddig elhangzott előadások iránt hatalmas érdeklődés nyilvánult meg. Ma téril6k át — Losoncról érkeztek venismét két előadás hangzik el. dégek tegnap Salgótarjánba Fábri Györgyné, a Nógrád A juhtenyésztő tsz-ek a me- az MHSZ Nógrád-megyei vemegyei pályaválasztási ta- gyében fokozatosan térnek át zetőségéhez. A losonci SVA- nácsadó vezetője Pályairányí- a gyapjú termelése mellett, a ZARM, az MHSZ Nógrád tási és pályaválasztási felada- juhhús előállítására. Az ille- megyei vezetőségének testvértok, dr. Nagy László, az Or- tékes állattenyésztési szervek szervezete, s a megbeszélésen szágos Pedagógiai Intézet ennek megfelelően gondoskod- a kapcsolatok kiszélesítéséről munkatársa A tanulók szemé- tak arról, hogy az üzemek aktuális honvédelmi kérdések- lyiségfejlődésének mozgató igényeit a legteljesebb mér- ről esett szó. rugói címmel tart előadást. tékben kielégítsék. A közelmúltban négy hampshiredown — FEJES LÁSZLÓ buda- fajta, a hústermelésre egyik pesti fotóművész kiállítása va- legalkalmasabb kosokat ho- sárnap délután 4 órakor nyi- zatták. Az állatokat a Balas- lik meg a balassagyarmati sagyarmaton székelő mester- Horváth Endre minigalériá- séges termékenyítő állomáson ban. A kiállítást Bacsúr Sán- helyezték el. A jövőben újabb dor, a városi tanács művelő- hat ilyen kost várnak még. A járói való megemlékezésként désügyi osztályának vezetője meglevő juhállományt ezek- a Sportfogadási és LottóigazKéfszóz éves a lottójáték A lottójáték magyarországi bevezetésének 200. évfordulónyitja meg. kel a kosokkal párosítják. Ide/eben szólunk Hasznos tudnivalók Az augusztus 29—30-i ba- üzemelnek, 'csak teljes termék, kenyér, zöldség stb. lassagyarmati polgári védelmi elsötétítésükről is gondoskodni már szombaton végezzék el a gyakorlat a szakszolgálatok ... . . . . .... háziasszonyok. Ne utazzanak felkészítse mellett számos más SSfitrte^S .“par/t^ 3 Balassagyarmatra feladattal is jar. Most azokkal . 1 sem korházi, sem buntetesvega hasznos tudnivalókkal fog- ' * 1,1 ,tu s 10 ‘ rehajtási intézet látogatására, lalkozunk, amelyek a gyakor- Augusztus 30-án reggel 7.30 A vasúton, autóbuszon érke- lat során a város lakosságát óráig megtörténik a kimenekí- zök sem térhetnek be a városmás oldalról is érintik. tés. Ettől az időtől kezdődik a ba, a gyakorlat lefújásáig a Mint ismeretes, augusztus ‘elj(e.s ,elzarkoZiis is- Ez azt f ’ “ukra . “Jelölt helyen keli 29-én 22 órától 24 óráig teljes Jf"“- h°By a varA°sban "*m ‘e* tartózkodniuk, elsötétítést rendelnek el a vá- het ",ozofni A kórházban, Idejeben szolunk, hogy a rosban Ebben az időben a vá- 3 vendegla o.pari egysegekben polgár, vedelem, gyakorlat ros ea-ész területén áthaladó dolgozóknak kora reggel el idejere ezeket a hasznos tudóén járművek fényforrását is kel1 f°SlaIniok munkahelyü- nivalókat is vegyék figyelem- csökkenteni kell.' Ami ezzel ket Valamennyi üzlet zárva be Balassagyarmaton csakúgy, kaDcsolatban a lakosságot mér ,esz’ szunetel a korházi. a mint a varosba utazni szánbüntetésvégrehajtási intézet- dékozók. A mozgáskorlátozást érinti: az elsötétítés ideje alatt j,e a látogatás. Ezért idejében a kora délutáni órákban old- a vendéglátóipari egységek szólunk. A vásárlást, tej, tej- ják fel. gatóság a rendes — 37. heti — lottószelvényektől függetlenül, fehér alapszínű — a szokásosnál nagyobb méretű — számtáblás lottószelvényeket bocsát ki „1770—1970 EMLÉK LOTTÓSZELVÉNY” elnevezéssel. A rendkívüli szelvények külön számsorsoláson és külön tárgynyeremény-sorsoláson vesznek részt. A számsorsolást a rendes heti számsórso- lástól függetlenül szeptember 11-én — pénteken — délután Budapesten tartják. Szeptember 11-én tehát két számsorsolás lesz. A rendkívüli tárgynyere- mény-sorsolást szeptember 14- én bonyolítják le. A rendkívüli tárgynyeremény-sorso- lás keretében összesen ezer nyeremény kerül kisorsolásra, közöttük főnyereményként egy budai öröklakás. 2 személygépkocsi és 20 kétszemélyes külföldi utazás, a régi lottósorsolások helyeire. NOUBAO. a .Hagyat Szociah-ta viuagaspart Nógrád mteyei Bizottsága És a Megye, Tanács lapja, főszerkesztő, GOTVAS űYUUA. Szerkesztőség; .•>» ■ :„t, e> r, a. t iek on: «2-94. äZ-95. ra-9i>. 22-97. Főszerkesztő: 12-9«. Belpolitikái rovat: 14-40. Sportrovat: U-S9. Eiszakal szerkesztés: U-OS. Kiadja a Nógrád megye) tapkladO vállalat Felelős átadó: VIDA EDtTt. Kiadóhivatal: Satgótartan. Petőfi o. U Telefoo; 10-29 Terjeszti: a Magyar Posta. Előfizethető, a helyt postahivataloknál és a kézbesítőknél. Előfizetési díj egy hóoapra M torhu. ElöäUltJa: a Nógrád megyei Nyomdaiéért Vállalat Salgótarján. Petőfi a. L Felelős vezetó: PAPP GYOr ? Igazgató. Index-számc 25072.