Nógrád. 1970. augusztus (26. évfolyam. 179-203. szám)

1970-08-28 / 201. szám

Mindennapi kenyerünk Fotó: Koppány Losoncsi Pál Kairóba érkezett Losonczi Pál az Elnöki Ta­nács elnöke csütörtökön reggel tanzániai hivatalos látogatását befejezve eluta­zott Dar es-Salaamból. A repülőtéren Julius Nyerere elnök, Rashidi Kawawa má­sodik alelnök, a kormány és a TANÚ (Tanganyikai Afri­kai Nemzeti Unió) vezetősé­gének tagjai vettek ünnepé­lyes búcsút a távozó ven­dégtő).. Losonczi Pál, az Elnöki Tanács elnöke csütörtökön délután megérkezett az Egyesült Arab Köztársaság­ba. Az elnök és kísérete re­pülőgépen Dar es-Salaam­ból Aden érintésével érke­zett meg Kairóba. VILÁG PROLETÁRJAI. EGYESÜLJETEK! NOGR AZ MSZMP NÓGRÁD M6GYEI BIZOTTSÁGA-' ÉS A MEGYEI TANÁCS LAPJA XXVI. EVF.. 201. SZÁM ARA: 80 FILLÉR 1970 AUGUSZTUS 28., PÉNTEK Ülést tartott BVEinísü A kormány Tájékoztatási Hivatala közli: A Minisztertanács csütörtö­kön ülést tartott. Meghallgat­ta a kormány elnökének tájé­koztatóját a Varsói Szerződés tagállamai Politikai Tanácsko­zó Testületiének augusztus 20- án, Moszkvában tartott ülésé­ről. Teljes egyetértését fejezte ki a testületnek azzal a meg­állapításával, hogy a Szovjet­unió és az NSZK tárgyalásai és az aláírt szerződés elősegíti Európában a feszültség eny­hítését, a helyzet normalizálá­sát, s minden európai ország aktív államközi kapcsolatainak fejlesztését a békés egymás mellett élés elvei alapján. Egyetértett a Minisztertanács azokkal a további lépésekkel is, amelyeket a Politikai Ta­nácskozó Testület az európai biztonság megerősítése érdeké­ben határozott eL A külkereskedelmi miniszter beszámolt a felszabadulási év­forduló alkalmából Moszkvá­ban rendezett népgazdasági ki­állítás megnyitásáról. A Mi­nisztertanács megelégedéssel vette tudomásul, hogy Fock Jenő megnyitó beszéde után, Alekszej Koszigin, a Szovjet­unió Minisztertanácsának el­nöke elismeréssel szólt a ma­gyar dolgozó népnek az or­szág felszabadulása óta éltéit huszonöt esztendő alatt elért eredményeiről, kiemelte a szovjet és a magyar nép kö­zött kialakult testvéri barát­ságot, együttműködést, méltat ta a kiállítást, továbbá kije­lentette, hogy a következő öt­éves tervben még szélesebb távlatok nyílnak a két ország közötti gazdasági kapcsolatok fejlesztésére. A kormány megvitatta az igazságügy-miniszter előterjesz­tését az országgyűlési képvise­lők és a tanácstagok választá­sáról szóló törvény módosítá­sára és úgy határozott, hogy a javaslatot az országgyűlés elé terjeszti. Az Országos Tervhivatal elnöke a népgazdaság 1970. el­ső félévi fejlődéséről, a mun­kaügyi miniszter pedig az 1970. első félévi munkaügyi helyzetéről és a kollektív szer­ződésekről tett jelentést. A Minisztertanács mindkét be­számolót elfogadta. A mezőgazdasági és élelme­zésügyi miniszter a nyári me­zőgazdasági munkák meneté­ről, a gabonafelvásárlás, va­lamint a gép- és alkatrészel­látás helyzetéről tájékoztatta a kormányt. A jelentés szerint az esedékes nyári mezőgazda- sági munkák közül a gabona­betakarítása okozza a legtöbb gondot. A mezőgazdasági üze­mek tavaly augusztus közepé­ig gyakorlatilag befejezték a betakarítást, míg idén ugyan­eddig az időpontig a gabona­területnek mintegy 80 százalé­káról takarították be a ter­mést. A késés fő oka az, hogy a kalászos gabonák a szokásos­nál tíz-tizenöt nappal később értek be, ezenkívül a sok évi átlagnak közel kétszeresét ki­tevő csapadék, valamint a nagymérvű gyomosodás igen hátrányosan befolyásolja a kombájnok napi teljesítmé­nyét, jelentősen növeli a be­takarítási veszteségeiket. A szárítókapacitás elégtelensége, és az alkatrészellátás hiá­nyosságai ugyancsak hátráltat­ják a munkákat. A gépek és alkatrészek iránti kereslet ál­landóan növekszik. Az utóbbi két hónapban valamelyest ja­vult az/ ellátás, de a gondok véglegesen nem szűntek meg, az igényeket a kereskedelem nem tudja maradéktalanul ki­elégíteni. A kormány felhívta a mező- gazdasági dolgozókat, hogy a rendelkezésre álló erők és az idő minél jobb kihasználásá­val, továbbá a munka jobb szervezésével, egymás segítésé­vel törekedjenek a betakarí­tás minél gyorsabb befejezé­sére. A Minisztertanács ezután — megbízatásuk lejártával — fel­mentette a Tudományos Mi­nősítő Bizottságnak elnökét és tagjait, s az 1970—73-as idő­tartamra kinevezte a bizottsá­gi tagokat. A Tudományos Mi­nősítő Bizottság elnökévé újra Tolnai Gábor akadémikust ne­vezte ki, majd egyéb ügyeket tárgyalt. (MTI) Ma nyit a vásár Dr. Gergely István mező- gazdasági és élelmezésügyi miniszterhelyettes csütörtö­kön ismertette az újságírók­kal a 67. országos mezőgazda- sági és élelmiszeripari kiál­lítás és vásár programját. El­mondotta, hogy a magyar me­zőgazdasági kiállítások több mint százéves történetében még nem volt példa arra, hogy ilyen nagyszámú — ösz- szesen több mint ötszáz vál­lalat, intézmény és cég — je­lentkező iratkozott volna fel a részvevők listájára. Az 1967. évi rendezvényhez képest 20 százalékkal, több gazdaság szerepel. A tsz-ek száma is gyarapodott: három évvel ezelőtt 1035, idén már több mint 2200 bemutatót tartanak a vásár területén. összesen 55 nagyvállalat, gazdaság és intézmény állít ki. A Művelődésügyi Minisz­térium a magyar falvak 25 eves kulturális fejlődését, az Egészségügyi Minisztérium a magyar falu egészségügyi helyzetét, az Országos Vízügyi Hivatal pedig a vízgazdálko­dásban — például az ár- és belvízvédelemben és a közsé­gek közművesítésében — elért eredményeit szemlélteti a vendégekkel. Nagyarányú be­mutatót rendez a KGM, a NIM és a Könnyűipari Mi­nisztérium számos vállalata is. Az idei kiállításon minden eddiginél jobban kidomboro­dik a vásári jelleg. Tenyész- és haszonállat aukciókat szer­veznek, ezeken a hazai és külföldi nagyüzemek megvá­sárolják a felhozott tenyész- és haszonállatokat. A miniszterhelyettes a vá­sár élelmiszeripari bemutató­jával kapcsolatban elmondot­ta: a kiállításon a MÉM-hez tartozó 14 iparág több ezer termékkel szerepel. A műsza­ki bemutatókon ugyanakkor az élelmiszergépgyártás tesz tanúbizonyságot fejlődéséről. A jubileumi év gondolata ki­fejezésre jut abban, hogy a ma. gyár kiállítók mellett hét euró. pai szocialista ország — a Szov­jetunió, Bulgária, Csehszlová­kia, Jugoszlávia, Lengyelor­szág, az NDK és Románia — nemzeti bemutatóval szerepel. Mongólia fotódokumentációs anyagot küldött Budapestre. A baráti országok mezőgazda- sági gépkiállítást is rendez­nek. A nyugat-európai országok cégei. vállalatai ugyancsak szép számmal küldték el típu­saikat Budapestre. A kiállítá­son nyolc országból — Ang­lia. Ausztria. Belgium, Dánia, Franciaország, Hollandia, NSZK és Svájc — összesen 50 kiállító vesz részt. Főképpen azok a mezőgazdasági gép­gyártó cégek tartanak bemu­tatókat amelyekkel a magyar partnerek már eddig is jó üzleti kapcsolatot alakítottak ki. A kiállítás alkalmából szakmai napokat és üzemi oe- mutatókat tartanak, hét álla­mi gazdaságban, tíz termelő­szövetkezetben, négy élelmi- szeripari üzemben és hét in­tézményben. A programok iránt nagy az érdeklődés: másfélszer annyian. összesen 32 ezren jelentkeztek rájuk, mint 1967-ben, A látogatókat kultúrált ven­déglátás fogadja. A kiállítás legnagyobb éttermének gaz­dája a debreceni Aranybika. A jubileumi kiállítást pén­tekén reggel 9 órakor ünne­pélyesen nyitják meg, a nagy­közönség részére 14 órakor tárják ki a kapukat. A kiállí­tás naponta reggel 9 órától este 9 óráig tart nyitva. Dél­után 4-től féláron lehet meg­tekinteni a bemutatókat. A felnőttjegyek különben 10. a diákjegyek pedig 5 forintba kerülnek. Háromszázmillió forint Készülnek a IV. ötéves terv talajvédelmi tervei Nógrád megye mezőgazda­sága a mostoha földrajzi és természeti adottságok miatt igen nehéz körülmények kö­zött dolgozik. Már számtalan intézkedést tettek, hogy vala­melyest könnyítsenek a hely­zeten, javítsák a termőterüle­tek minőségét, a nagyobb terméseredmények elérése ér­dekében. A mezőgazdálkodásunk szem­pontjából létfontosságú terve­ket most készítik a megyei vízgazdálkodási és talajvédel­mi társulatok, az illetékes járási tanácsi szakigazgatási szervek közreműködésével. Ezt megelőzőleg a termelőszö­vetkezetek, állami gazdaságok, erdő- és fafeldolgozó gazdasá­gok a saját üzemeikre vonat­kozólag már elkészítették öt­éves terveiket. Ezeknek fi­gyelembe vételével dolgozzák ki az egész megyére a IV. öt­éves terv meliorációs — ta­lajvédelmi. erdőtelepítési, fá­sítási, rét- és legelőgazdálko­dási területek fejlesztésének és öntözésének terveit. Ha a bennük foglaltakat maradéktalanul megvalósít­ják, eddig hasznavehetetlen területek válnak hasznosítha- tóvá, javulnak a termelési eredmények, javulhat a mező- gazdasági termények minősé­ge. A meliorációs talajvédelem­re, a rét- és legelőfejlesztésre 209 000 000 forintot. míg az erdőtelepítésre, fásításra, a cellulózgyár telepítésére 80 000 000 forintot biztosítót tak a terv időszakára. Tekintettel a nagy jelentő' ségű munkára, a termelő üze­mek érdekeire, fontos, hogy a megyei tervet készítő szervek a gazdaságok véleményét legteljesebb mértékben fi­gyelembe vegyék. Az eddigi tapasztalatok azt igazolják, hogy a kiviteli ter­veken dolgozó illetékes társu­lások és szakigazgatási szer­vek nagy felelősséggel dolgoz­nak a közel háromszázmillió forint hasznosítását jelentő munkán. Egyiptomi tiltakozás a tűzszünet megsértése miatt Izrael nem engedi szabadon az algériaiakat Egyiptom hivatalosan tilta­kozott az Egyesült Államok kormányánál és az ENSZ kö­zel-keleti megfigyelő erőinél amiatt, hogy Izrael folyamato­san megsérti a kilencvennapos tűzszüneti megállapodást. A kairói A1 Ahram csütörtöki számában megállapítja, hogy a tiltakozó jegyzék „nagysza­bású csapatösszevonásokról, katonai erődítmények és kato­nai rendeltetésű műutak épí­téséről” számol be a Szuezi- csatorna keleti partján, a tűz­szüneti övezeten belül. Az egyiptomi hatóságok le­hetővé tették a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek, hogy meglátogassanak három Egyiptomban fogva tartott iz­raeli pilótát. A hadifoglyok jó egészségnek örvendenek. A Nemzetközi Vöröskereszt Izraelben tevékenykedő főde­legátusának harmadízben nyílt módja arra, hogy a két letar­tóztatott algériai kormány- tisztviselőt felkeresse. Az al­gériaiak körülményei kielégí­tők. Kiábrándultán távozott csü­törtökön Tel Avivból a légi- forgalmi társaságok pilótái nemzetközi szövetségének két vezetője. O’Grady és Jackson kapitányok a repülőtéren kö­zölték: semmiféle ígéretet nem kaptak Izraeltől arra vo­natkozóan, hogy a fogva tar­tott algériaiak visszanyerhetik szabadságukat. Anílllósá^ (lomoliritcia A termelőszövetkezetek ** önálló, vállalatszerű gazdálkodását sok vita előzte meg Nógrádban is. A legtöbu szövetkezeti vezetőnek afelé, támadtak kétségei, hogyan fé" össze a szövetkezeti demokrá­cia szélesítése a gazdasági ve­zetők egyszemélyi felelőssége­vei. Az új gazdaságix'ányítá3 rendszer bevezetése óta eltel; néhány esztendő, s ami az ön­állóság. az egyszemélyi felelős­ség és a szövetkezeti demok­rácia „egymás mellett élesét” illeti, nem rosszak a tapaszta­latok. Az új gazdaságirányítási rendszer, a termelőszövetkeze­ti törvény feloldotta a szövet­kezeti gazdálkodásban koráb­ban tapasztalt kötöttségeket Olyan, jórészt eddig ismeret­len lehetősegek tárultak tel, amelyek a szövetkezetek erő­teljesebb gyarapodását segítik, de megvalósításuk csak az ön­állósággal vált lehetővé. Ta­pasztalt szövetkezeti vezetők mondták: a gazdasági erősödés együtt járt és jár ma is a demokratikus módszerek szé­lesedésével. Mindenekelőtt megnőtt a szövetkezeti tagok, a közgyűlés, a termelőszövet­kezeti bizottságok szerepe a gazdálkodásban. Javaslataikat, észrevételeiket kénytelenek „észrevenni” a gazdasági veze­tők. Mert ha ezeket figyelmen kívül hagyják, bizony egyedül kell viselniők a gazdálkodás esetleges kockázatát is. A termelőszövetkezetek di­cséretére legyen mondva, jól éltek az új lehetőségekkel. Többségükben olyan gazdálko­dási szerkezetet alakítanak ki, amely leginkább megfelel a nógrádi hegyvidék sajátossá­gainak, s il^en körülmények között a legnagyobb bevételt hozza. Az csak természetes, hogy a kezdeti eredményekben ott van a 23 000 szövetkezeti tag munkája, erőfeszítése. Nemcsak oly módon, hogy ők azok, akik a növénytermesz­tésben és állattenyésztésben, az egyre növekvő segéd- és mel­léküzemekben az új, az egyre gyarapodó értékeket termelik. Egyre okosabban' gyakorolják jogaikat, tudják kötelességei­ket is. Eleven példái voltak ennek a legutóbbi záxszámadó és tervtárgyaló közgyűlések. Egészen elenyésző volt azok­nak a tanácskozásoknak a szá­ma, ahol az egyéni kérdések, a vélt sérelmek orvoslása adta a fő témát. Pásztón, Varsány- ban, Somoskőújfaluban, Ka- rancsságon és még egy sereg más szövetkezetben az egész közösséget érintő javaslatok, észrevételek vitája volt a zár­számadás és a tervtárgyalás. Megerősödtek, felnőttek fel­adataikhoz a szövetkezetekben tevékenykedő bizottságok is. A nógrádi gazdaságokban mintegy ötszáz különböző bi­zottság dolgozik, félezer tag­gal. Néhány esztendeje még sok gond, baj kísérte tevé­kenységüket. Ám az utóbbi időben lényeges javulás kö­vetkezett be e téren. Azokat a vezetőket, tagokat, akik el­maradtak a követelményektől, nem feleltek meg a várako­zásnak, visszahívták tisztsé­gükből. Helyükbe olyanokat választottak, akiket felkészült­ségük, rátermettségük képessé tesz arra, hogy eredményesen dolgozzanak, megfelelő part­nerei legyenek a szövetkezet első számú vezetőinek. A z elmúlt évek tehát vá­laszt adtak a korábbi kétségekre. A szövetkezeti önállóság, az egyszemélyi ve­zetés és a szövetkezeti demok­rácia nemcsak megfér egymás­sal, hanem elképzelhetetlen egymás nélkül. Ezért a de­mokratikus módszerek kiszéle­sítésére tett erőfeszítések olyan folyamat részei, amelynek be­fejezése még messze van. S, hogy mégis érdemes fáradozni érdekében, azt a mostani hét­köznapok is bizonyítják. Sok­kal egyszerűbb . ott a vezetők munkája, ahol a tagok év­közben is tudják, mikor mi történik a gazdaságban. A ve- etőknek, a tagoknak. az egész közösségnek hasznára válik, ha a tagok széles tö­megei felismerik, hogy csak olvan rész illeti meg őket a ingókból, amilven mértékben rzik felelősségüket a közössel szemben. Vincze Istvánná

Next

/
Thumbnails
Contents