Nógrád. 1970. augusztus (26. évfolyam. 179-203. szám)
1970-08-15 / 191. szám
Tűlédes anyanyelvűnk Vasútállomás Mostanában szinte divattá vált a fiatalokra panaszkodni. Kifogásolják magatartásukat, öltözködésüket, sőt már olyan bűnnel is vádolják őket. hogy rontják szép magyar nyelvünket a felnőttek által alig érthető, új argó szavakkal. Pedig ez csak gyerekszokás. Emlékezzen csak vissza minden korosztály a maga ifjúságára; nekünk is volt külön nyelvünk, amit a felnőttek nem beszéltek. Nem baj, a gyerekek kinövik ezt is és megtanulnak felnőtt módra beszélni. Aggasztó csupán az. milyen az a felnőtt beszéd, amelyet meg kellene nekik tanulni. Egyre édesebb, mintha ellensúlyozni akarná a fiatalok nyers modorát. Mert mit is tapasztalsz, ha figyelő szemmel jársz szép hazánkban? Bemégy az áruházba, megkérdezed: van-e piros zipzár? — Van, édes! — készséges- kedik az eladó, aki mellesleg jóval fiatalabb nálad. Ha bak- fislány volnál, elfogadható lenne ez a megszólítás, de így? Falusi vendéglőben a pincér „kedves”-nek titulál. Városban már „csókolom”-nak. A piacon megkérdezed: friss-e a tojás? — Csillagom, ezek párnaposak! — bizonygatja a kofa. Varrónőd azt mondja: — Angyalkám, itt egy kicsit ki köll engedni, mert szűk. (T.i. a ruhád.) Barátnőd panaszkodik: — Anyukám, már délre fáradt vagyok! Hazamégy, belenézel a tükörbe: csakugyan édes lennél? Egy csöppet sem. sőt, még kedvesnek sem találod magadat. Angyalkára, csillagra meg végképp nem hasonlítasz. De vigasztalódj. azért még anyukája sem * lehetnél annak, aki így szólított! Csupán túlzott kedvesség ez, ennyire szeretnénk egymást? Inkább a megszólítással van baj, nem tudjuk kit, hogyan kell. Hiszen az sem ritka eset, mikor idősebb szólítja a nálánál fiatalabbat bácsinak, néI Fél óra a Pege-quartettel című műsorból. (A tv augusztus 21-i — pénteki — 19.30-kor kezdődő adásához.) ^inusék változásai A salgótarjáni tánczenekarok között előkelő helyet foglal el a salgótarjáni Kohász Művelődési Központ Sinus tánczenekara. Nemcsak a megyeszékhelyen ismertek, hanem a megyében, sőt országosan is. A zenekar az országos dzsessz, és tánczenei fesztiválokon eddig két alkalommal nyert ezüst-, és egy alkalommal aranydiplomát. A hét éve együttjátszó gárda elsősorban a magasabb korosztályok zenekara volt. Miért csak volt? Azért, mert elhatározták, hogy nem szakítva eddigi hagyományaikkal. a jövőben a beatzenében is hírükhöz méltóan szeretnék az igényeket kielégíteni. Balogh Béla, a zenekar vezetője és Lopatovszki Ottó, a zenekar tarja elmondta, hogy repertoárjukat gazdagítani szeretnék hazai és külföldi beatezámokkal. mert lépést akarnak tartani a fejlődéssel. Természetesen továbbra is szívesen játszanak hagyományos számokat azoknak, akik talán idegenkednek a beatzenétől. De terveznek ötórai beat-teadélutánokat is. A zenekar teljes, és a művelődési központ támogatásával javult technikai berendezésük, új erősítőket és új orgonát kaptak. Szeretnének indulni a jövő évi országos dzsessz- és tánczenei fesztiválon. Erre már most készülnek, mivel a hagyományos és a beatkate- góriában is versenyezni akarnak. P A. 4$ NÖGRAD - 1970. augusztus 15„ szombat ninek. Például a nagymama „óvó néninek” a fiatal óvónőt. Pedig egyszerű ez, a magyar nyelvben is megtalálhatja mindenki a megfelelő szót, “ppúgy mint más nyelvekben. A Szovjetunióban az ismerősöket a nevükön szólítják. Franciaországban a halaskofától a hercegnőig minden asszonyt a szép és egyszerű .asszonyom” megszólítással tisztelnek. Nekünk is fölösleges a soha nem látott, idegenekkel mézes-mázos beszédet folytatni, inkább legyünk udvariasak, figyelmesek! Nemrégen láttam erre is egy szép példát. Üzletben álltunk, a pult előtt, s bizonyára kissé elbámészkodtam, mert egy férfi így szólt hozzám: — Kérjen asszonyom, ön lőtt előbb! Legszívesebben azt mondtam volna neki: — Köszönöm uram, ön nemcsak figyelmes, dé szépen beszél magyarul is! — céhmester — Zsófi az italboltokban... A múlt évben mindössze három hónapot dolgozott, majd „munkahelyét” áttette a tarjáni italboltok környékére Szabó Zsófia 18 éves karancslapujtői Dankó-telepi lakos. Barátnőivel együtt töltötte a napokat, s a kocsmák tájékán ittas férfiakkal ismer, kedett, akik közül nem egy kötélnek is állt. Szabó Zsófiát 25 napra lezárták már, s ezután megígérte, hogy dolgozni fog. Hiába az ígéret, mert ez év elején közveszélyes munkakerülésért újból 20 napot kellett ülnie, majd munkát szereztek számára. Három napnál tovább nem bírta, kilépett munkahelyéről, s folytatta régi életmódját. A csavargó Szabó Zsófia gyermekére sem gondol. A kicsit Zsófi özvegy édesanyja neveli, akinek nagy a gondja, mert még hat kiskörű gyermekről kell gondoskodnia A városijárási rendőrkapitányság Szabó Zsófiát előzetes letartóztatásba helyezte, s ellene büntetőeljárás indult. —ács— Azt mondják, csoda történt Mátraverebélyen. (Könnyű nekik — vélik a rosszmájúak —, hiszen közelükben van Szentkút, jóban vannak az égiekkel.) De félre a tréfával. A csoda: az állomásépület, amelyet évek óta kérnek, sürgetnek — már eleven valóság. Sőt a MÁV Pályafenntartási Főnökség tájékoztatása szerint határidő előtt adják át: december helyett szeptemberben. Molnár József művezető, akinek irányításával a 17 tagú brigád dolgozik, kételkedik a sikerben. — Sok még a munka — mondja gondterhelten. — Kevés az ember, különösen a segédmunkás. A kábelcsatornát is szakmunkások ássák. Meg azután akad sürgős munka is, ahová elviszik az embereket. A múltkor kiöntött a Forgács patak, az ottani rongálódásokat kellett rendbehozni. Az alapozást 1969 őszén kezdtük. A tél megakadályozta a folytatást, csak április 14-én foghattunk újra dologhoz. Most, ahogy mondani szokás, az utolsó simításokat, a befejező szakipari munkákat végezzük, víz- és villanyszerelést, üvegezést, festést, kábel- fektetést, külső és belső burkolást stb. Ez utóbbi lesz a nehéz munka, úgynevezett tájjellegű burkolatot kap az épület kavicsból, cementbőL S mit mond a brigád? — Mi igyekszünk — válaszolják szinte kórusban. — Igaz, hogy kevés a segédmunkás, de mi univerzális emberek vagyunk, sőt szocialista brigádtagok. Vállaltuk, hogy egymást kiszolgáljuk, anyaggal, szakmunkával. Darunk sem volt, a 6,3 méter hosszú súlyos vasbetongerendákat kézi erővel helyeztük a tetőre. Van itt kőműves, vízvezeték-szerelő, lakatos, ács, asztalos, festő, s ha kell, akkor a lakatos és az ács maltert kever, a kőműves segít a vízvezeték-szerelőnek, az meg hordja a mozaiklapokat stb. Egyszóval összedolgozunk, mint a testvérek. Pedig egyikünk Somoskőről, másikunk Salgótarjánból, Kisterenyéről, Mátra- mindszentről, Mátraverebély- ről, Tarról, Pásztóról, Szurdokpüspökiből, Hatvanból, vagy Baglyasaljáról jött a vasúthoz. De megértjük egymást, mert közös a célunk. Mi lesz az épületben? — Az állomás L alakú objektum. Hossza 21,7, szélessége 14, illetve a rövid száron 8,5 méter. Magassága 3,2 méter. Lesz egy nyitott és egy fedett várócsarnok, szolgálati hely, jegykiadás&al, jelző- és térközbiztosító berendezéssel, poggyászraktár, különféle kamrák szerszámok, s hasonlók tárolására, mellékhelyiségek stb. A vizet egy hidroforberendezés nyomja a vezetékbe. A peront magasítjuk, hogy az idősebbek és a gyerekek is könnyen fel- és leszállhassanak. Az állomást kandeláberek, higanygőzlámpák világítják meg. A várótermet és az állomás helyiségeit olaj- kályhák fűtik. Mátraverebélyből reggelenként mintegy 450—500 ember utazik munkahelyére. Eddig sokat szenvedtek az Időjárás viszontagságaitól. Mit várhatnak az építőktől? — A télen — mondják — már az új épületben, melegben, fedett helyen várakozhatnak a vonatra. Ez jó hír. Minden utazónak. 8. Nagy Munkában az univerzális brigád: Horváth Imréné segédmunkás, Pozsár István vízvezeték-szerelő csoportvezető. Fekete István kőműves csoportvezető, Bakacs Ádám vízvezeték-szerelő, Radios Béla, Varga László segédmunkás. Nagy János, Telek Sándor asztalos és Tar József festő. A határidő előtti átadás az ő vállaikon nyugszik ÉLETRE A »7. Burger meg is jelent a találkozón, bement a boltba, és ingeket vásárolt. Miközben válogatott, megérkezett a másik három náci ügynök is. Ekkor Burger óvatosan Henke kezébe csúsztatta Dasch levelét, amelyben az tájékoztatót adott, miképp került érintkezésbe az amerikai hatóságokkal. — Ez a disznó feladta magát. .. — súgta oda a másik háromnak Burger. — Itt a sarkon van egy vendéglő, gyerünk be. Ott találkozunk. .. — javasolta Burger, majd fizetett, és gyorsan megindult az üzletből kifelé Rövidesen a többiek is megérkeztek. A vendéglőben a három másik ügynök Is átfutotta Dasch levelét, de mindhárman hitetlenkedtek. — George szilárd jellemű ember! — állította Quirin. — Egészen biztosan azért ment Washingtonba, hogy keressen valakit, aki a segítségünkre lehet a vállalkozásunkban. Ebből a levélből nem tűnik ki, hogy ő feladta volna mamát. .. Itt csak azt írja, hogy összeköttetésbe lépett az amerikai hatóságokkal. — Nyilván be akar épülni — mondta Schmidt. — Biztosan olyasvalamiről van szó, amiről nem akar eiőttünk beszélni — folytatta Quirin. — Joga van hozzá, hiszen ő a főnök. — Lakást kellene változtatni — javasolta Burger, bár most már megbánta, amit az üzletben mondott a többieknek. Tulajdonképpen azért játszotta a felháborodottat. mert félt a megtorlástól. — Sokkal jobb lesz, ha a helyünkön maradunk, mert különben, ha keres, nem fog megtalálni bennünket — szögezte le véleményét Schmidt. Burger pontosan ismerte a részleteket, hogy mi volt a terve Daschnak, s tulajdonképpen mit tett, de most már nem szólt semmit társainak. Azt azonban még nem sejtette, hogy az FBI ügynökei máris a nyomukban vannak, s figyelték őket akkor is, amikor a boltba mentek, maid követték ide, a vendéglőbe !s, s tuladjonképpen a szomszéd asztalnál ülő, s figyelmesen újságot olvasó öreg úr nem más, mint az FBI egyik ügynöke. Megallapodtak abban, hogy valamennyien a helyükön maradnak, majd elbúcsúztak. De most már egyikőjük sem maradt egyedül, mindnek a nyomába szegődött az FBI egy- egy embere. A titkosrendőrök egymást váltva figyelték Bürgert, Schmidtet, Qulrint és Henkét. Követték őket gyalogosan és gépkocsival. Már itt volt New Yorkban Conolly ts, eppen az egyik fekete autó mélyéről figyelte Henkét *és Quirint. — Kapjuk el a nyakukat. Mister Conolly? — kérdezte a társa. — Még ne! Megvárjuk, amíg egy csendesebb utcába fordulnak. Itt túl sok az ember. Esetleg még leléphetnek ebben a tömegben. . . És az FBI gépkocsija óvatosan suhant az Amsterdam Avenue és a 75. utca sarkáig. Itt aztán Conolly megszólalt: — Na. most próbáljuk meg! A kocsi szinte nesztelenül került a két náci ügynök mellé, megállt, s mielőtt még a két szabotőr felfogta volna, mi történik vele, már mind a kettő az autóban volt Egy- egy revolver csöve nyomódott az oldalukba. A képkocsi elindult. így „emelték” gépkocsiba Schmidtet is. Burger körülbelül egy óra múltán tért vissza szállodai szobájába. Még ki sem csomagolta az imént vásárolt ingeket, nyakkendőket, amikor kopogtak az ajtón. — Lehet! —kiáltotta, s az ajtó felé fordult. Két férfi lépett be, mindkettőnek revolver volt a kezében. — Letartóztatjuk! — Tiltakozom! — kiáltotta Burger. — Tisztességes amerikai állampolgár vagyok. Hogyan merészelnek így betömi a szobámba?! Az FBI embere szó nélkül ráugrott a náci ügynökre, egy hatalmasat ütött a homlokára és Burger összeesett. Ez után a detektív megbilincselte. Amikor az amerikai német magához tért, Conolly mosolyogva így szólt: — Ha amerikai állampolgár is, ezzel még nem sokat mondott. Tegnap hosszú beszélgetésem volt Mister Daschhal. a barátjával. Elegendő ennyi, vagy esetleg megmagyarázzam részletesebben ? Burger egy időre megnyugodott, s csak akkor kezdett ismét nyugtalankodni, amikor a New York-i városi fogház egyik cellájában összetalálkozott Henkével, Quirinnel és Schmidttel. .. De ezzel még csak az egyik csoport volt a szilárdan őrzött börtönfalak mögött, a másik szabadlábon tervezte, hogyan robbantsa fel tíz nap múlva az egyik legnagyobb amerikai alumíniumgyárat. (Folytat)uld
