Nógrád. 1970. július (26. évfolyam. 152-178. szám)
1970-07-08 / 158. szám
Jelentés 120 percről Hazánk vasútvillamosítási programját a magyar—csehszlovák gazdasági együttmfiködé« lehetőségeinek felhasználásával hajtjuk végre. Képünk a nyugat-szlovákiai Seneeben ké* szült, ahol magyar rendelésre a villamosításnál felhasznált tartóoszlopokat készítik Ifjúságpolitika A legfontosabb a fiatalok megismerése Velük izgultam két órán keresztül. Velük szemben foglaltam helyet. Láttam szorongásukat. láttam az idegesen remegő kezeket. Hallottam a megkönnyebbült sóhajt egy-egy féléiét után. Erről az izgalmas százhúsz percről érdemes beszámolni. Érdemes, mint a kétszer tizenöt perces, hosszabbításos futballmeccset végignézni. Második, harmadik műszak Beszélgettem velük. Sokuknak alig van ideje tanulni. Hogy miért csinálják, arra egyszerű csak-kai válaszolnak. Persze, munkaikörüknél fogva célszerű, hogy elvégezzék a levelező tagozaton a középiskolát. Most járnak első osztályba. Húszán tanulnak. És ebből a húszból megbukott nyolc tanuló. Egy nem jelent meg a vizsgán. Beszélgettem a tanárokkal, tanulókkal. Végeredményben mindenkinek második műszak ez. A tanulóknak is — sőt sokszor a harmadik —, a tanároknak is. Rohanás az üzemiből haza, ellátni a családot. Nagytakarítás, főzés, nagymosás, mindezt még mindig otthon végzik az asz- szonyok. ök járnak ide is, a levelező tagozatra. Jóformán semmire sem marad idejük. Éppen ezért a vizsgán üres szavakat mondanak. Az elkoptatott lemez szavait ismétlik. ök azt gondolják, hogy rátapintanak a lényegre, pedig messzire elkalandoznak, maguk elé néznek és csodálkoznak, ha rájuk szól a tanár: a lényeget mondja, kénem. Rohamfelkészülés Jobb pedagógiára lenne szükség, helyesebben más pedagógiára. Ez az oktatási forma sokszor nehezebb felkészülést igényel mint a nappali, s közben kiderül, itt minden hiányzik. Mintha az igényeket valahol máshol kellene keresni. Mindkét részről. A nagy adathalmaz, az ismeretek glédába állítása merevséget okoz. A fő ténykedés a rohamfelkészülés, az: »elintézzük majd egy hét alatt". S ennek következményeként a vizsgáztatás színvonala sem éppen a legmagasabb. Minden elszakad A szemlélődő azt gondolná, hogy ezek az emberek, akik gazdag gyakorlati tapasztalattal rendelkeznek, összekötik a tanultakat az élettel. Tévedés. Tájékozatta ságukat, üzemi és egyéb gyakorlatukat mintha egy egész világ választaná el a könyvektől Azoknál a tárgyaknál, amelyek kimondottan gyakorlatiak, mdnt például az üzem- gazdaságtan, azt gondolná az ember, hogy mindenki választ ad a kérdéseikre. Már aki nap mint nap foglalkozik vele. Csalóka megállapítás lenne ez. Az egyik felelőtől az önköltségcsökkentésről érdeklődtek. Nem tudott róla semmit sem mondani. Naponta beszél róla az üzemben, műveli, de itt az iskolában ez a szó valamilyen bűvös körrel bővülhetett, valami egészen mást jelenthetett. Vagy beszélhetünk azokról, akik naponta találkoznak kémiai anyagokkal: savakkal, lúgokkal, bázisokkal. De fogalmuk sincs róla, hogy ezek ugyanazok az anyagok, amelyekről a feleletben is beszélni kell, s amelyek az üzemiben is „előfordulnak” . Mennyire meglepő, hogy a gépírók, gyorsírók, adminisztrátorok, bérelszámolók a felnőttoktatási vizsga során nem tudják kiszámítani a százalékos összetételt. Annak elleniére, hogy naponta ugyanazokat a számítási feladatokat végzik. Csakhát minden elszakad a gyakorlati élettől, külön anyaggá válik. Találkoztunk egy asszonnyal, aki a magyar felelet kapcsán kijelentette, hogy ő azért nem néz televíziót, azért nem jár színházba, és azért nem olvas, illetve nem tud olvasni, mert nem ér rá: neki tanulnia keik! Kiderül, hogy számukra minden kötelező: az olvasmány, a vera. a feladat. S éppen ezért, mert kötelező, valahogy minden elszakad az élettől, a gyakorlattól. Rosszízűvé válik, keserűvé. Mire fő az érettségi? Étezre keil vennünk, hogy egyre kevesebben jelentkeznek felnőttoktatásra. Másrészt erősen meg kell kérdőjelez- nünk ténykedését: vajon teljesíti-e azokat a követelményeket, azokat az elgondolásokat, amit tőle várnak. Szinte egyértelműen nemmel kell válaszolni. Az ide járók, azaz a felnőttek. nem mindig látják az itt eltöltött négy év hasznát. Ebben kétségkívül közrejátszanak az előbb felsorolt példák is. De azt is szóvá kell tenni, hogy tulajdonképpen egész sor szakma még mindig nincs középiskolai végzettséghez kötve. Másrészt nem biztos, hogy a dolgozó előnyös helyzetbe kerül az üzemben, ha elvégzi a középiskolát. Van, ahol feljebb sorolják, másutt az érettségire bizonyos munkakörök betöltése miatt van szükség. Másrészt az üzem konkrétabb formában szeretné látni a tanulás hasznát. Azon túl vagyunk, hogy az érettségi az általános műveltség a szélesebb látókör kiszélesítését jelenti. Mit kell az üzemnek biztosítani egy-egy felnőttoktatásban tanuló dolgozó számára? Elsősorban is szabadságot. Az üzemnek a termelés az elsődleges. Ha azonban ezt valami akadályozza, akkor a dolgozót nem lehet három műszakra beosztaná. Ebben az esetben az üzem nem tudja támogatni a felnőttoktatásra jelentkezőket, Uj korosztály A dolgozók iskoláját azok számára hoztuk létre, akik a múlt káros örökségeként nem tudták tanulmányaikat elvégezni. Míg ezit a formát magyaráztuk, nem vettük észre, hogy a felnőttoktatásban résztvevők korosztályai teljesen átalakultak, 10—15 évvel ezelőtt csak harminc éven felüliek jártak, ma viszont főleg ennél fiatalabbak. Azok a tanulók, akik a fiatalabb kori könnyelműség miatt elszalasztottak. ehnulaszrtották a lehetőséget, valamint családi vagy egyélb okok miatt nem tudtak középiskolába kerülni . Ez a kép önmagában is új helyzetet mutat. Meghatározza a felnőttoktatás szintjét, színvonalait. De ugyanakkor azit nem sikerült megoldani, hogy az ott folyó oktatás ne csak túlmunka legyen. AZ IFJÚSÁG nevelésé,nek kérdése az elmúlt hetekben több felelős fórumon is szerepelt, egyértelmű tehát, hogy a társadalom nagy gondoskodással, irántuk érzett felelősséggel foglalkozik az ifjú nemzedék nevelésével, felkészítésével az életre. Mit akarunk adni az ifjúságnak? Egészséges életszemléletet, amely feltételezi a fiatalos lelkesedést az újért, ugyanakkor a mindennapok valóságának talaján állva vizsgálja az életet. A legkorszerűbb társadalmi eszmét, a marxista ideológiát akarjuk adni az ifjúságnak, mert azt szeretnénk, ha ítéletük, véleményük a társadalomról, az emberek békés egymás mellett éléséről, a haza, a szülőföld szeretetáről, a szülők iránt érzett tiszteletről a szocialista normákhoz igazodnék. Az egészséges társadalmi szemlélet: felelősség a jövőért, azért, hogy a felnövekvő nemzedék kulturáltabb, műveltebb legyen — korszerűen gondolkodjon a világot érintő kérdésekben, de korszerűen cselekedjen a mindennapi feladatok végzése közben is. Bonyolult, sokágú, sokoldalú érrendszeren keresztül jut el az ifjúsághoz a helyes szemlélet, s anélkül, hogy egyiket a másik elébe helyeznénk — érdemes hangsúlyozni: az iskola, a esa- lád és az ifjúsági szövetség közös tevékenysége a legpozitívabb tulajdonságok kialakítását segítheti élő. A „mit” és a „hogyan” kérdésében ma elsősorban a „hogyan” az, amelyre értelmes, hasznos cselekvéssel válaszolnunk kell. A korszerű eszme csak a kommunista nevelésre jellemző, minden korban érvényes, s mindig modern formában hathat az ifjúságra. A leninizmus örökérvényű megállapításai mérvadóak: nem jelszavakat kell megtanulniuk a fiataloknak, nem szórói szóra a marxizmus.—leninizmus valamennyi művét — ettől esetleg szószátyár, de cselekvésképtelen fiatalokká válnának —, hanem el kell sajátítaniuk mindazt, amit az ember, az emberiség sok évezredes fejlődése során felhalmozott tudásból elsajátíthat, ugyanakkor cselekvőén kell részt vállalniuk a szocialista társadalom építésében. Erre tanítani őket mindannyiiunk közös feladata, s csak így tudjuk követni, irányítani a gondolkodásukra ható tényezőket, így adhatjuk át korszerű eszméinket is. A legfontosabb az ember, a nevelő, az iskola, a munkahely, ahol a magatartásbeli erkölcsi normák kialakulnak. AZ IFJÚSÁG nevelésének kérdéseit vizsgálva, mások felelősségét, jó vagy rossz munkáját értékelve helyes, ha mindannyian egyéni vizsgálatot is végzünk: mit tettünk a kritikai megjegyzéseken túl az ifjúság — vagy szűkebben a körülöttünk, velünk élő fiatalok — neveléséért, gondolatviláguk jó értelmű, s nem is elsősorban közvetlen alakításáért?! Nem téveszthetjük szem elől — mi kell az ifjúságnak és nem fogadható el az „egyértelmű” nézet, amely szerint a mai ifjúságot egyedül a léha élet érdekli... Ezért sem megfelelő a „bezzeg a ml időnkben”, „mi mások voltunk” alapállás, amikor a megítélésükről van szó. Sokszor elhangzott már — úgy tűnik, mégsem elégszer —, hogy a fiatalok döntő többsége becsületesen él és dolgozik, szép eredményeket ér el a tanulásban, számítani lehet rájuk az ország életét meghatározó kis és nagy feladatokban egyaránt. Ha eszméinket nem azonnal és nem „első kézből” fogadja el mindegyik — mindenkiibői egyébként sem lehet ifjúkom- munista, kommunista — a leghelyesebb és a leginkább célravezető a nevelésükben kialakult gyakorlat, a nem minden esetben korszerű módszerek felülvizsgálata. Mindez természetes módon összefügg azzal, hogy a nevelés hosszú folyamat, s a mértéktartó türelem nem hiányozhat belőle. A rruai élet nagy kérdései — a vietnami háború, a középkeleti és kambodzsai helyzet — foglalkoztatja a fiatalokat, akik ugyanúgy vágyódnak a békére, a közösség, az emberi kapcsolatok, a megértés cselekvést, gondolkodást és érzést formáló élményeire, mint ahogyan apáik, nagyapáik is vágyódtak az értelmes, szép életre. Tanulással, munkával készülnek az életre, s mivel körülöttük megváltozott minden — kicsit a maguk módján közelednek íz igazán nagy feladatokhoz. Talán akkor teszünk a legtöbbet értük, ha jobban megismerjük őket és tudjuk, hogy játékosságuk mögött is a készülődés bújik meg amely képessé teszi a ma ifjúságát, a holnap felnőtt nemzedékét arra, hogy tudással, korszerű eszmével felfegyverkezve tegyen a társadalomért. SEGÍTSÜK őket több figyelemmel most, amikor a szokás középiskolákat a megyében is több százan hagyják el, új munkahelyet, életre szóló hivatást választva. Mindenütt, ahol a pályakezdő fiatalok megjelennek legyen elsőrendű feladata a felnőtteknek, hogy megszerettessék a munkát — minden emberi cselekvés alapját — tekintsék őket annak, ami egyedül az ő sajátjuk: a jövőt formáló nemzedéknek. És akkor talán kevesebb „baj” lesz velük... Molnár Zsolt Nógiád vendége volt: Melocco Miklós szobrászművész Salgótarján központi terén sok ember megfordul naponta. Messziről észrevehető Melocco Miklós szobra, a Páva, mely a művelődési központ lépcsősora fölött áll, megtörve (vagy kiegészítve) a vízszintes, függőleges vonalak uralmát. Az érdeklődő könnyen megállapíthatja: a kiállított szobrok közül a legtöbb nőt ábrázol. A szobrászat hagyományain túl a sűrítés lehetősége is indokolja ezt, hiszen a női test az ábrázolható belső, az elsődlegesként jelentkező jelenállapot összefoglalásával az élet komplexitását képes megjeleníteni. A születés misztériumának, a szenvedésnek, sa korlátlan örömnek egyetlen pillanatban lehetséges kövülete a Terhes nő, s inkább csak pusztán a szenvedésé az egy- fázissal későbbi pillanatot ábrázoló Szülő nő. A sárgaréz széken ülő mész- kőfrigura a nőiesség jelképe. A mozdulat szemérmessége, az arc, a kezek, a lábfej kifejező tartása ezt bizonyítja. A művész utolsó szobra, a beteg Adyt ábrázoló bronz vázlat az idei Stúdió-kiállításon hívta fel a „szakma” figyelmét. ¥• A Budapesten élő szobrász kiállítása július 1-én nyílt meg. A megnyitóra ő maga is ellátogatott Salgótarjánba. Megnyitó beszéde eltért a szokványos kiállításnyitóktól. Adatok felsorolása, a fejlődés állomásainak, a pillanatnyi állapotnak elemzése helyett a szobrászatról általában beszélt, megkísérelve képet adni a „mesterség” mai helyzetéről, a szobrász lehetséges teendőiről korunkban. A szobrászat lényegéről szólva a következőket mondotta: — Mihez ért egy szobrász? A primitív geometriához, az emberi anatómiához, tud rajzolni és tárgyakat előállítani. Sok szabad ideje van, ezért sokat lehet emberek között, és hajlama szerint szinte mindig bámészkodik, jobb pillanataiban szemlélődik. Nagyon sok emberi arckifejezést ismer. — A felsoroltak közül melyik a legfontosabb a szobrász számára? — Az utóbbi. A rajztudás, az anatómia, a geometria stb . .., a mesterségnek csak eszközei, mint a költészetnek a nyelvtan. Az „emberi arckifejezést” jelképesen és szó szerint is értettem. Jelenti az egész embert, de jelenti magát az arcot is: hiszen az arcon születik meg állandóan a lélek. Ennek észleléséhez kell érteni igazán. Minden öreg színésznek okos, értelmes arca van, de nem mindegyik okos. Olvasni kell tudni a ráncok között, megkülönböztetni az okos tekintetet attól, amikor valaki csak okos arcot vág. A szemlélődés és a gyakorlat — a becsületes gyakorlat — képessé teszi erre az embert. Jelképesen úgy értettem, hogy kellene végre már tudni, milyen szobor kell az embereknek, kellene tudni, mi a mi feladatunk. Nemcsak állandóan jelesre vizsgázni régi tananyagból, hanem végre valami újat csinálni. — A szobrászat különös műfaj. Jellegében más, mint például a festészet. Nem állítható, hogy periférikusabb, de ritkább, más. Közönség elé is általában másképpen kerül. Vajon milyen a szobor és a közönség kapcsolata? Értenek-e egyáltalán a szobrászathoz az emberek? Van-e érdeklődés e művészeti ág iránt? — A pénz határozza meg ugyan, de van érdeklődés. Egyre több ember él a földön, s aránylag egyre kevesebb szobrász. Divatos nézet, hogy az emberek ma nem értenek a szobrokhoz, a művészethez. Nem tudom miért értenének hozzá jobban később. Szakmai gőg magyarázhatja csak ezt a nézetet. Ha valahol szép város épül, szívesebben laknak ott, be kell látni tehát, hogy érteinek a művészethez. Emiatt több a turista Rómában, mint Soroksáron. Az emberek tehát értenek a képzőművészethez, az építészethez. Nekünk kellene már értenünk az emberekhez, vagy vége ennek a szakmának. * Salgótarjánhoz fűződő kapcsolatairól elmondta Melocco Miklós, hogy a kiállításon is szereplő Térdelő nő című szobra városunkba kerül. a megyei könyvtár, oldalról körülhatárolt belső udvarában állítják fel. Egyébként Melocco kiállítása július 15-ig tart nyitva a megyei József Attila művelődési központ előcsarnokában. Hann Ferenc Kálovits Géza NÓGRÁD — 1970. július 8., szerda 3
