Nógrád. 1970. július (26. évfolyam. 152-178. szám)

1970-07-26 / 174. szám

Pataki József: BÉKE Az asszonyok érdekében Értékes programok készülnek A megyeszerte újonnan ala­kult nőbizottságok számba vet­ték a helyi sajátosságoknak megfelelő leglényegesebb ten­nivalókat. Közülük ezúttal csak ízelítőül néhányat ismertetünk. A nőknek a vezetésben való részvételével még több helyen gondok vannak. A homokte- renyei összevont végrehajtó bizottságba például eleinte egyetlen nőt sem kívántak vá­lasztani. A község asszonyai azonban nem hagyták szó nél­kül, s kiharcolták két nőnek a végrehajtó bizottságba való beválasztását. Olykor a bére­zési problémák is azt jelzik, hogy a teljes női egyenjogú­ság kivívásáig még sok a ten­nivaló. A mátranováki aszo- nyoknak az áruellátás javítá­sáért kell összefogniok. Pa­naszolják, hogy friss kenyeret csak nagy ritkán tudnak „ki­fogni”, és sokszor a legalapve­tőbb élelmiszerek — pl. bur­gonya — is a hiánycikkek lis­tájára kerülnek. Nagybátonyban a szülők és pedagógusok kapcsolatának erősítésére van szükség. Ko­rábban is kezdeményezték a nőaktívák a nyílt tanítási na­pok megszervezését, s míg a gimnázium örömmel adott helyt a kérésnek, addig az ál­talános iskola elzárkózott elő­le. A csécsei nőaktívákat kü­lönösen gyakran keresik fel a kenyér minősége miatt. Bár az égett, vagy éppen sületlen ke­nyerek üzletbe szállítását már többször kifogásolták, lénye­ges javulás nem történt. A varsányi nőbizottság a fia­talság problémáinak megol­dásában kíván segíteni. KISZ- élet a községben inkább csak papíron van, az úttörőfoglal­kozásoktól pedig a szülők ide­genkednek. A nógrádszakáli asszonyok pedig a cigánylakos­ság kulturáltabb életmódjának kialakításához járul majd hozzá. beszélgetés a fizikai dolgozok gyermekeiről A megyei párti-végrehajtóbizottság 1969. július 14-én tár­gyalta a fizikai dolgozók gyermekeinek tanulmányi és to­vábbtanulási helyzetét, valamint a támogatásuk körébe vá­gó segítség feladatait. Azóta eltelt egy év, a mostani beszél­getésünk résztvevőivel azt szeretnénk kutatni, milyen ered­ményeket értünk el azóta. kővári tibor, az mszmp Nógrád megyei Bizottságának munkatársa: — A vb nem­csak azért foglalkozott a fi­zikai dolgozók gyermekeinek segítésével, mert aggasztóan kevésnek tálálta a továbbta­nulók arányát, hanem mert ezt a kérdést politikai kér­désnek is tekinti. A szocia­lista társadalmi rendszer nem engedheti meg, hogy az értel­miség önmagát pótolja, és va­lamiféle osztálykorlátok vagy keretek megakadályozzák az egészséges társadalmi moz­gást. Az 1969-es állásfoglalás óta a megyében sok intézke­dési terv, feladatmeghatározás látott napvilágot. A pillanat­nyi helyzet azt mutatja, hogy megyénkben egy év alatt si­került megállapítani a csök­kenő tendenciát. Ez elsősor­ban a középiskolai beiskolá­zásra érvényes. De az emel­kedés, a kifelé vezető út még nem látszik olyan biztosan, mint szeretnénk. Ma sem megnyugtató az egyetemi, fő­iskolai arányok alakulása. Itt nem lehet következtetni az egy, vagy fél százalékos emel­kedésekből. Ennél a munká­nál egyáltalán a tervszerű, folyamatos társadalmi össze­fogás hozhat eredményt. KISS AURÉL, a KISZ Nóg­rád megyei bizottságának munkatársa: — A rendszeres iskolai munka, az önművelés elsőrendű kötelessége ma is a KlSZ-alapszervezeteknek. Hogy ezt hatékonyabban meg­valósítsuk és egyértelműbben érvényesítsük a fizikai dolgo­zók gyermekeinek segítése ér­dekében, abhoz szükség van a felkészült KISZ-vezetők lég­kör-kialakító tevékenységére is. Ebben a kérdésben az is érdekes, hogyan tudják a diá­kok ezt a tevékenységet meg­felelő tapintattal, emberi és jó politikai érzékkel megvaló­sítani. A pedagógusnak eleve mások a lehetőségei. A diá­koknál a kevesebb élettapasz­talat, emberi érettség befolyá­solja a tényezőket. A gyere­kek egymás körülményeit, otthoni helyzetüket, tanulási lehetőségeiket, helyzetüknél fogva, lényegesen jobban is­merik, mint a pedagógus. Se­gíthet az alapszervezet a kor­repetálásban, a tanácsadásban és a pályaválasztásban. KŐVÁRI TIBOR: — Hogy a helyzet ma sem megnyug­tató, azt éppen a legfrissebb főiskolai felvételek mutatják. Az egri tanárképző főiskola magyar—orosz szakára felvett hallgatók számát nézegettem. A megfelelt hallgatók között, T egnap az Állami Biz­tosító szervezésében, 280 emberrel különleges rendeltetésű vonat gördült ki Salgótarjánból. Az úticél a fiatal Mikszáth, Móra, Tömörkény városa: Szeged. A szerelvény utasai — mint immár hetedik éve minden nyáron — salgótarjáni ön­segélyező csoportok tagjai: különféle intézmények, vál­lalatok, üzemek, ipari és mezőgazdasági szövetkezetek dolgozói, akik a dél-alföldi metropolis méltán nemzetkö­zi hírű, nyári művészeti ese­ményei során a Dóm téri szabadtéri játékokra láto­gatnak el. Az akció kezdete, 1964 óta, eddig 1670 nógrádi önsegé- lyezősnek nyílt szerencsés alkalma, hogy az ország túl­só pólusának életébe bepil­lanthasson. élményeket hoz­hasson sajátos színpadmű­vészetének remekléseiről. A mi vonatkozásunkban ez az adat és ez a tény — ha az akció egyéb hasznát nem is tekintjük — már csak azért sem közömbös, mert tudva­levő, hogy megyénk a ko­rábbi múltjában soha nem volt számottevő színházi bázis, így ki sem fejlődhe­tett olyan megbízható és igényes műpártoló tábor, melyre napjaink immár bő­ségesebb kulturális szolgála­ta számíthatna. Nem gondolom, hogy tyagávHapi jegyzet Kamatozó befektetés mindaz, aki ilyen vagy olyan, egyszeri alkalommal szemlélője valami produk­tumnak, feltétlenül elköte­lezett hívévé lesz a színház varázsának. De bizonyos, hogy a több mint másfél ezerből, aki az Állami Biz­tosító eddigi hét nyári ak­ciója során a szegedi Dóm tér színpadán megfordult, nem egy és nem kettő ma már itthoni előadásoknak is rendszeres vendége, lelkes, mind értőbb látogatója. S ha tovább viszem a gondolatot, oda érkezem; a rendszeres nyári akció ré­vén egyszer azt is megér­hetjük, hogy Salgótarján színházterme nem csupán akkor telik meg, ha sláger­estet hirdetnek a plakátok, s nem csupán olcsó semmi­ségekre. de a színpadi iro­dalom remekeire Is. Olya­nokra, amilyenekkel a Dóm téren barátkoztatják a vendégeket. Az Állami Biz­tosító számos szolgáltatása között ezért érzem jelentős­nek és nagyon rokonszen­vesnek a „szegedi akciót” s igényességben, ízlésnöveke­désben kamatozó befektetés­nek az eddig ráfordított több mint félmilliót. Tudom, hogy a befektetés nem térül meg személyen­ként. Akadnak, akik úti igénye véget ér a borkós­tolókban, halászcsárdákban, s úgy jönnek meg útjukról. hogy hiányzik élményeik közül a Dóm téri meseva- rázsos éjszaka. De szeren­csére mindinkább mások az úticsoportok jellemzői. A jobbak, a többek emlékta­risznyájában nemes élmé­nyek lapulnak és nőnek ál. landósuló igénnyé az örök színház iránt, amely szóra­koztatva nevel. A szervezők jó törekvése, hogy a lehetőségek között minél nagyobb számban azok legyenek részesei az akciónak, akiket leginkább szeretnénk megnyerni a színházszeretetnek: — ipari munkások, mezőgazdasági dolgozók. Az ő soraikba férkőző. ízlésformáló szán­dék hatékonysága kell, hogy alapja legyen majd Salgó­tarján és a megye egész­séges színházi igényének, tápláló forrása a lassan ' im­már eredőben levő színház- kuliturájának ez északi tá­jon. A héten olvashattuk a NÖGRÁD-ban az 1970/71- es színházi évad terveit. A műsorrend számos biztató nevű szerző művét ígéri, s két vendégként játszó tár­sulatunkban, a debreceniben és a szolnokiban bizonyára az idén sem csalódunk. A máris tapasztalható közön­ségérdeklődés pedig jó jel, hogy csakugyan növekszik már a színházbaráti tábor, a bérletes művészetpártolók köre. S ehhez, bizonyos, hogy nem csekély mérték­ben segít az az akció is, mely az Állami Biztosítót dicséri. Ma este 280 salgótarjáni — különféle intézmények, vál­lalatok, üzemek, ipari és mezőgazdasági szövetkezetek dolgozója — Kodály világ­híres dalműve, a Háry Já­nos mesevilágába feledkezik a szegedi Dóm téren. Jó lenne hinni, hogy az est természetes indítékaként ősszel már a József Attila művelődési ház színházter­mében találkozunk vala­mennyiükkel. a fizikai dolgozók gyermekei mellett igen sok a nem fizi­kai dolgozó gyermeke is. Ér­dekes módon viszont az el­utasítottak között alig talá­lunk nem fizikai dolgozó gyermekét. Ez azt igazolja, hogy az előbbieknél az elő­készítés, a felkészítés még mindig nem elégséges. BOROS SANDORNÉ, a me­gyei művelődésügyi osztály munkatársa: — A problémát én abban látom, hogy lénye­gesen többet beszélünk erről a kérdésről, mint amennyit teszünk. Ezt bizonyítják a fel­vételi arányok. Pedig erre a kérdésre felfigyelt a Műszaki Egyetem, az Eötvös Lóránd Tudományegyetem és a Köz­gazdaságtudományi Egyetem is. Ezeken az egyetemeken ugyanis a hallgatók között igen kevés a fizikai dolgozó gyermeke. Az ide készülők számára éppen ezért'-elsőren­dű feladat volt előkészítőt in­dítani. i KŐVÁRI TIBOR: — A kér­dés jelentősége még nagyobb lehet az egyetemeken, hiszen az előbb pedagógiai főiskolá­ról beszéltem, ahová egyes szakokra kisebb pontszámmal is bekerülhetnek a tanulók. Nyilvánvaló, hogy a tudo­mányegyetemekein, orvosi és műszaki egyetemeken, ahol a túljelentkezés többszörös, és a fizikai dolgozók gyermekeinek jelentkezése kevesebb, ott a helyzet még kedvezőtlenebb. BOROS SANDORNÉ: — Azt, hogy sokat beszélünk, de ke­veset teszünk, néhány jelen­séggel szeretném alátámasz­tani. Sokat beszélgettünk a középiskolai igazgatókkal, hogy tegyék folyamatossá a szakköri munkát. Egyelőre azonban nem találtuk meg azokat a módokat, amelyekkel megoldhatnánk azt a kérdést. Nemcsak a tanárok, a tanu­lók részéről is felvetődik a probléma. Más irányú elfog­laltságukra való hivatkozással inkább elmaradnak ezekről a foglalkozásokról. Az elkövet­kező évben a foglalkozások metodikáját és tartalmi alap­ját kell kidolgoznunk. KÖVÄRI TIBOR: — Ügy gondolom, hogy most már ki­mondhatjuk: nem hiábavaló a sok tanácskozás, intézkedési terv, feladatmeghatározás. Hi­szen ezek jó része nem marad papíron, hanem konkrét in­tézkedések alakjában megva­lósul. A megyei párt-vb állás­foglalása alapvetően két rész­re tagolta a tennivalókat. Az egyik rész a szemlélet tóala­kításával foglalkozik. Minde­nekelőtt a pedagógusok, a vállalat, és üzemvezetők, va­lamint a szülők szemléletfor­málásával. Tartottunk kom­munista pedagógusaktívát, szó esik erről a munkáról minden hivatalos tanácskozá­son, ahol oktatásüggyel fog­lalkoznak. De keveset áldo­zunk és kevés energiát fekte­tünk a szülők nézeteinek meg­változtatásába. KISS AURÉL: — Említek néhány példát a KISZ akciói­ból. Ebben az évben is szer­veztünk megyei szaktábort a megyei művelődésügyi osz­tállyal közösen. Tapasztalatai kedvezők, de elgondolkodtató­ak is. A kezdeményezés kivá­ló. Azon azonban el kell tű­nődni, miképp finomítsuk és érjük el azt, hogy a fizikai dolgozók gyermekeinek ará­nya a jelenlegi negyven szá­zaléknál nagyobb legyen a tá­borozásban. A másik kezde­ményezés a KISZ-ajánlólevél. Ebben az évben 40 arra ér­demes, tovább tanulni szán­dékozó diák kapta meg. Az elbírálás szempontja a szak­mai rátermettség, a politikai érettség, a mozgalmi munka és a pályaválasztás helyessé­ge volt. IVITZ ZOLTÁN, a megyei művelődésügyi osztály mun­katársa: — Valamennyien meglátogattuk a szegedi szak­tábort. Beszélgettünk a tábor lakóival. Ezek alapján ,alakí­tottuk ki véleményünket. Eb­ben az évben már más rend­szer alapján történt a tanu­lók kiválasztása, de úgy lát­juk, ezen még javítani kell. A másodikosok inkább tájé­kozódtak, ők ténylegesen nem vesznek részt versenydolgoza­tok írásában. Ez jó dolog, de elveszik azok elől a helyet, akik még részt akarnak ven­ni a középiskolai tanulmányi versenyben. A tanulók vala­mennyien elmondották, hogy nagy segítséget nyújtott ne- kiik a szaktábor. Megismer­kedtek a szatokönyvek hasz­nálatával és a szakirodalom­mal. KISS AURÉL: — Ezek a kísérletek, akciók, bármely szerv indítja, azon múlnak, hogy az iskolákban milyen munka folyik szeptembertől júniusig, de múlik a pedagó­gusok szemléletén, szakmai intenzitásán is. Nem ritka, meghökkentő, hogy fiatal pe­dagógusokkal kell vitatkozni e probléma jelentőségéről. Ezeket az embereket nehéz meggyőzni a vitában, mert formálisan elfogadják a té­nyeket, de munkájukban nem biztos, hogy következetesen érvényesítik az „elfogadott” elveket. KŐVÁRI TIBOR: — Gyak­ran fölteszik a kérdést a köz­oktatással foglalkozók: milyen arányokat szeretnénk látni a középiskolákban, az egyete­meken, főiskolákon? Nem len­ne helyes abszolút számok­ban meghatározni, hogy a 65 vagy 75 százalék lenne-e megnyugatató a középiskolá­ban. Egyetemen még kevésbé. De a megnyugvást, egyálta­lán ennek a problémának po­litikai megoldását akkor lát­hatjuk tisztán és bízhatunk sikerében, ha már túljutot­tunk a csökkenő tendencián és a növekedés több év átla­gában érvényesül. BOROS SANDORNÉ: — Sze­retném megemlíteni, hogy az egyetemekkel kialakított kap­csolatainkat jó lenne kiter­jeszteni az általános iskolák­ra is. A jelenlegi budapesti egyetemi előkészítőn 12 álta­lános iskolás is tanul. Velük négy éven keresztül folyama­tosan foglalkoznak majd. Az elképzeléseket ismerve, úgy vélem, ez lesz az egyik leg­hatékonyabb útja a fizikai dolgozók gyermekei segítésé­nek. Ez a szám még alacsony. Tovább kell ezt is emelni. Esetleg úgy, hogy szakkörve­zetői konzultációkat tartunk, s fokozzuk az általános isko­lai nevelők igényességét. KISS AURÉL: — Nagyon fontos e politikai-pedagógiai feladat megoldásakor az, hogy valójában ne kampányjellegű legyen, hanem folyamatos és koncentrált erőkifejtés formá­jában jelentkezzen ez a se­gítés. Mert tervezhetünk mi szaktábort, előkészítőt, alapít­hatunk ösztöndíjat, különféle speciális szakköröket és kor­repetálásokat, ha a szeptem­bertől júniusig terjedő időszak kihasználása nem megfelelő. Ez nemcsak tanórát jelent, ha­nem otthoni körülményeket is, valamint az iskola és a szülő kapcsolatát. Azok a gyerekek, akik kettőkor vonatra száll­nak és négykor érnek haza, otthon még házi munkában te­vékenykednek hatig, hétig, és utána ülnek le tanulni: azok számára érthető, hogy ezeket az akciókat mellékesnek te­kintik, mélyebb hatásuk nincs. Körültekintőbb tevékenységi formarendszert kell kidolgozni. Azokkal pedig, akiket már egyszer kimozdítottunk egyfaj­ta tespedtségből, megízleltet- tük velük az igényesebb szak­mai munka, a művelődés ízét, gyümölcsét — rendszeresebben foglalkozzanak KŐVÁRI TIBOR: — A tár­sadalmi összefogás, a feltéte­lek javítása nemcsak az isko­lák feladata. A fizikai dolgo­zók gyermekeinek segítésére hozott intézkedések közül a feladatok egy része túlnő az is­kolák, a pedagógusok erején. Arra is ösztönöz, hogy megyei szinten — természetesen, ösz- szefogottan, egybehangoltan — hozzanak meg minden anya­gi áldozatot, részesítsenek ösz­töndíjban gyermekeket, győz­zék meg a szülőket, hogy ta­níttassák gyermekeiket. Ebben a vonatkozásban sokat kell még tenni. Szükséges volna le­ülni állami, üzemi, vállalati vezetőkkel, de nemcsak beszél­getni erről a témáról, hanem neveket is előhozni, megvizs­gálni, hogy a fizikai dolgozók közül hánynak jár gyermeke középiskolába és hánynak jár­hatna. Molnár Zsolt

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents