Nógrád. 1970. július (26. évfolyam. 152-178. szám)

1970-07-03 / 154. szám

Magyar közreműködéssel épült Oyáravaló ünnepség- a mongol Nixon tv-interjúja után Semmi sem tisztázódott Kambodzsában MAGYAR idő szerint csütörtökön hajnalban Nixon el­nök egyórás interjú keretében válaszolt a három legnagyobb amerikai tv-halózat külpolitikai kommentátorainak kérdé­seire. Az elnök negyedik nyilatkozata csupán, annyiban hozott újat. hogy belelentétte- kinevezte a veterán David Bruce-t a Párizsban zajló Vletnam-komíerencia amerikai küldöttségének vezetőjévé. Egyébként mind a dél-vietnami, mind pedig a kambodzsai helyzet értékelésében hű maradt önmagához és tulajdonképpen semmit sem tisztázott ahhoz a nyilatkozathoz képest, amit kedden tett. ha csak nem szá­mítjuk frissnek aizt aa erőlködést amivel a kambodzsai in­tervenciót igyekezett isimét igazolni. „Nem jelenthetem ki most kategorikusan, hogy erre soha, semmilven körülmények között nem kerülhet sor” — válaszolta, amikor azt kérdezték tőle. beavatkozhat-e még az Egyesült Államok katonasága a kambodzsai hadműve- letekbe. S ezzel egyben mindjárt azt is bebizonyította, hogy a szárazföldi csapatok kivonása mindössze a Guam-doktrína tetszés szerinti alkalmazása, amelynek megmásítására bár­mikor sor kerülhet. Vagyis: amennyiben a dél-vietnámi had­sereg egységei és a Lón Nol-kormányzat csapatai nem len­nének képesek amerikai szempontból kedvező előrehaladást produkálni, újabb USA-csapatok indulhatnak Kambodzsába a népi erők ellen. Ha alaposan átgondoljuk a pUlanatnyi helyzetet, a kö­vetkező megállapításra jutunk: kivonták ugyan Kambodzsa területéről a szárazföldi egységeket, ezzel azonban 'még semmi sem tisztázódott; aiz amerikai Jelenlét továbbra is fennáll, s mindössze némi formális módosulásról van szó. Erre mutatott rá különben Mike Mansfield, a szenátus de­mokrata csoportjának vezetője is, amikor hangsúlyozta: az Egyesült Államok továbbra is fenntartja katonai jelenlétet Kambodzsában. William Spong demokrata szenátor még to­vább ment, s arra figyelmeztetett, hogy a kambodzsai in­tervenció újabb háborúkba sodorhatja az Egyesült Államo­kat, s ezek fölött nem lesz képes ellenőrzést gyakorolni. SAJÁTOS ellentmondásba keveredett Nixon néhány nap alatt kétszer Is. Június 30-án, az úgynevezett kambodzsai zárójelentésben és a csütörtök hajnali tv-imterjúbam egy­aránt azt mondta, hogy amerikai katonák nem harcolnak tovább Kambodzsában. Szinte azonnal megcáfolta azonban saját nyilatkozatát, amikor közölte, hogy az amerikai repü­lőgépek továbbra is bombázni fogják Kambodzsa területét, a saigoni rezsim csapatai pedig az USA-légierő támogatásá­val harcolnak a népi erőik ellen és az Egyesült Államok fegyvereket szállít Lón Nol kormányának. A felsorolt té­nyek azt bizonyítják, hogy a Nixon-kormány nemes.w-k foly­tatja az agressziós háborút, hanem kiterjesztésére is törek­szik. Erre utal az interjú sorén adott egyik válasz is, amely­ben Nixon ugyan tagadta, hogy az USA kötelezettséget vál­lalt volna a Lón Nol-rezsim megvédésére, de közvetve el­ismerte, hogy az intervenciótól a Phnom Penh-i rendszer megmentését reméli. Miért van ehre szüksége az amerikai kormánynak? A Nixon-adminiszt,ráció köreiben ismét fel­melegítették a régi levest, s minden nekik nem tetsző hely­zetalakulásnál kommunista veszélyről, vörös behatolásról beszélnek. Kambodzsában a népi erőik közvetlenül fenyege­tik az ország fontos városait, útjait és gócpontjait, s ingatag a helyzete a hatalmon levő kormánynak. Nyilvánvaló, hogy a függetlenségi mozgalom győzelme esetén útilaput kötné­nek a mostani vezetés talpa alá. Ez viszont egyáltalán nem tetszene az Egyesült -Államoknak, hiszen Indokínában . egy nagyon fontos bázisról kellene távozni. Ezért a „vörös ve­szélyre” hivatkozva vállalják az amerikai háborús körök a Lón Nol feletti fegyveres bábáskodást FELMERÜL még egy kérdés: milyen sikereket ért el Kambodzsában az USA? A mérleg meglehetősen passzív, főként, ha az eredeti célkitűzést vizsgáljuk. Mint ismeretes, partizán-főhadiszállásokat, titkos utánpótlási útvonalakat ke­restek az amerikai és dél-vietnami, katonák, ám ezeknek még csak a nyomukra sem sikerült bukkanniok. Aztán amit le akartak tömi, az tulajdonképpen megerősödött: a nép a behatolást követően aktívan szállt szembe a külföldi csapa­tokkal, s érzékeny katonai veszteségeket okozott nekik. Még nagyobb azonban az a politikai vereség, ami az interven­cióval érte az amerikai politikát Ez még súlyosbodott az­zal, hogy június 30-án. a szárazföldi csapatok kivonásá­val egyáltalán nem tisztázódott a helyzet. Sőt a mostani ál­lapot, ha lehet, még bonyolultabb mint a korábbi volt. Szolnoki István Hajsza a „Fokota párducok “ oi/on tanácskozik tíz SZKP KB plénuma Csütörtökön Moszkvában megnyílt az SZKP Központi Bizottságának plénuma. A plenum résztvevői tneg- h ulgatták Leonyid Brezsnyev- nek. az SZKP Központi Bizott- > iga főtitkárának beszámoló­ját „A párt soron levő fclada- lai a mezőgazdaságban” cím­mel. A beszámoló vitájában ti­zenegyen szólaltak fel, köztük H.jotr Seleszt. az Ukrán Kom­munista Párt Központi Bi­zottságának első titkára, Gen­ii agyij Voronov, a OSZSZSZK Minisztertanácsának elnöke, Sarat Rasidov, az Üzbég Kom­munista Párt Központi Bi­zottságának első titkára, Va- szilij Mzsavanadze, a Grúz Kommunista Párt Központi Bizottságának első titkára. (MTI) Ifjúsági találkozó Moszkvában Moszkvában június 27-től július 1-ig megtartották a Szovjetunió, Bulgária, Ma­gyarország, a Német Demokra­tikus Köztársaság. Mongólia, : Lengyelország, Románia, Cseh. Szlovákia és Jugoszlávia ifjú­sági szövetségei képviselői­nek konzultatív találkozóját, amelyen azzal a kérdéssel iog- . lalkoztak, hogy a fiatalok mi- . keppen veszik ki részüket a * tudományos-műszaki fejlesz­tés feladataiból. A találkozó résztvevői egye­bek közt megtekintették az ifjúság technikai alkotásait bemutató kiállítást. A küldöt- ‘ féket fogadták a tudományos és műszaki állami bizottságban »és a KGST titkárságán. A találkozó résztvevői po­zitívan értékelték a munka ifjú hőseinek nemrég megtar­tott moszkvai találkozóját, amelyen a szocialista országok élenjáró fiatal dolgozói és újí­tói vettek részt. Nasszer meghosszabbította látogatását / Nasszer, az Egyesült Arab Köztársaság elnöke, aki je- - lenleg a Szovjetunióban tar­tózkodik, a kairói AJ—Ahram jelentése szerint a szovjet ve- .>■ zetőkkel folytatandó további ■ tárgyalások céljából meghosz- szabbította látogatását. Az el­nök hétfőn tartja harmadik hivatalos megbeszélését a szovjet vezetőkkel a közel­iteleti válsággal összefüggő problémákról. Addig négy­szemközti eszmecseréket, foly­tat szovjet tárgyaló partnerei­vel. (MTI) együtt. Jól szervezett munkát . tegeznek itt a különféle bri­gádok tagjai, köztük az asz- szi my ok is. akik mind na- r gyobb 'létszámban jutnak munkához az egyre bővülő „ üzemben. .<► Itt készült el tavaly a bo­gyósgyümölcs-betakarító gép v mintapéldánya. A kísérleti i gép módosított változata is ■ elkészült, ezt a prototípust jú­■ nius 22-én adták át Budapes­ten, ahonnan kísérleti kipró­- hálásra Vámosmikolára vi­szik. Jól dolgozik Bakos József brigádja is. ennek a brigád­nak a termékeit a Budapesti ■ Vaskereskedelmi Vállalat ve­szi át. Készítenek kerítést, vaskaput, elszívóberendezése­‘ két: öt hónap alatt nyolcszáz­ezer forintos értéket állítottak- elő. A kapuüzemnek jelentős része van abban, hogy a gép­javító hétmillió forintos ter­Losonczi Pál, a Magyar Népköztársaság Elnöki Taná­csának Mongóliában tartóz­kodó elnöke csütörtökön dél­ben, vidéken tett másfél na­pos látogatása befejeztével, visszatért Ulánbátorba. Ulánbátorban csütörtökön üzembe helyeztek egy új ipa­ri objektumot: egy ruhagyá­rat, amely a Magyar Népköz- társaság pénzügyi és műszaki segítségével, magyar szakem­berek közreműködésével épült fel. A gyár ünnepélyes felava­tásán részt vett Cedenbal, a Mongol Népi Forradalmi Párt Központi Bizottságának első titkára, a minisztertanács el­nöke, Szambu, a nagy népi huráí elnökségének elnöke, valamint a mongol párt és a kormány több más vezetője. Losonczd Pál, a Magyar Nép- köztársaság Elnöki Tanácsá­nak elnöke, aki hivatalos, ba­ráti látogatáson van a Mon­gol Népköztársaságban és a kíséretéhez tartozó személyi­ségek is részt vettek az ün­nepségen. Luvszan, a Mongol Nép­Csütörtökön Saigonban köz­zétették az indokínai inter­vencióban résztvevő amerikai és dél-vietnami kormánycsa­patok múlt heti veszteségi is­táját. A jelentésből kitűnik, hogy a laoszi hazafiak szerdán két amerikai vadászbombázót és egy helikoptert lőttek le. Az amerikai parancsnokság nyolc pilótát eltűntnek nyil­vánított, ezek valószínűleg a hazafias erők fogságába estek. A Patet Lao hírügynökség be­számolója szerint június fo­lyamán a hazafias erők nyolc amerikai repülőgépet lőttek le Laosz légiterében. Egy ameri­kai jelentés arról számol be, hogy március 10-e óta az USA légiereje ötven repülőgépet veszített a laoszi légiháború­ban. Harci cselekményekről és sikeres partizánakciókról tu­dósítanak a Dél-Vietnamból érkezett jelentések. Ezek sze­rint a népi felszabadító fegy­veres erők Quang Trl tarto­mányban elfoglaltak három falut. A satgonl kormánycsa­patok kísérletet tettek a fal­vak visszafoglalására, de mindössze csak a harci érint­kezést sikerült felvenniük a partizánokkal. Saigoni közlés szerint a dél-vletnaml gyalog­ság és a helyi milícia felmor­zsoló hadműveletet kezdett a vének felét (3,5 millió forin­tot) május végéig teljesítették. A présműhely 108 dolgozója kiérdemelte a Szocialista cí­met, amiben nagy részük volt a női dolgozóknak is. akik hatvanegyen vannak. Az üzem jelentős mennyiségű árucik­ket állít elő csehszlovák meg­rendelésre. Az SZK—4-es kom­bájnokhoz ötezer szalmarázó ládát készítettek, azonkívül húszezer rostát és kétezer ros- tatoldót. Ok állítják elő töb­bek között a kapuk alap­anyagát is. Magyar megrende­lésre alkatrészek is készülnek ebben a műhelyben: így töb­bek között ötezer tengelykap­csoló kiemelő nyelv. Az al­katrészeken kívül vágóollóra és Moszkvics gépkocsi-beren­dezésekre Is felvettek rende­lést. A Klsterenyei Gépjavító Ál­lomás dolgozói a X. párt- kongresszus évét szép ver­senyeredményekkel. újabb ki­emelkedő sikerekkel kívánja befejezni. köztársaság Minisztertaná­csának első elnökhelyettese az ünnepségen elhangzott be­szédében egyebek között kije­lentette: e nagy vállalat fel­építése és üzembe helyezése hűen érzékelteti azt az erő­södő, testvéri internacionalis­ta barátságot, és szoros együttműködést amely a marxista—leninista pártjaik vezetésévet a szocializmus építésének útján haladó mon­gol és magyar nép között ki­alakult. Az új vállalat a mon­gol és a magyar munkások és szakemberek együttes, önfel­áldozó munkájának gyümöl­cse. Luvszan őszinte köszönetét fejezte ki a Magyar Szocia­lista Munkáspárt Központi Bizottságának, a Magyar Nép- köztársaság kormányának és dolgozóinak azért a testvéri segítségért, amelyet Mongóliá­nak nyújtanak a szocializmus építésében. Az ünnepségen beszédet mondott Bíró József magyar külkereskedelmi miniszter is, aki megjegyezte, hogy a Mon­demilitarizált övezettől köz­vetlenül déire fekvő tenger­parti szakaszon a szabadság- harcosok ellen. Csütörtökön Hűé térségében, a laoszi határ közelében dél­vietnami partizánegységek megtámadták az amerikai 101- es legideszant-hadosztály egyik táborhelyét; nyolc ame­rikai katona életét vesztette. Ugyanebben a körzetben, Da Nang térségében*, az amerikai B—52-es nehézbcimbázók szer­da déltől csütörtök délig hat szőnyegbombázást hajtottak végre. Ezenkívül az amerikai vadászbombázők 192 légitáma­dást indítottak az ország egyéb részel ellen. Több támadás középpontja volt csütörtökön a kambodzsai Siem Riép tartományi szék­hely körül elszállásolt kor­mánykatonaság táborhelye. A népi erők összpontositott te­vékenysége elől a kormány­Jugoszláv vélemény Kocsis Tamás, az MTI tudó­sítója jelenti: A jugoszláv külügyminiszté­rium szóvivője csütörtökön e- heti sajtóértekezletén az MTI tudósítójának kérdésére vá­laszolva elmondotta: „A jugoszláv kormánynak hivatalosan átadták a Varsói Szerződés külügyminiszterei­nek budapesti értekezletén el­fogadott dokumentumot, s a kormány azit még tanulmá­nyozza. Ily módon még nem áll módomban, hogy arról részletes és összegezett vé­leményt adjak. Az okmány főként realizmusával és rugal­masságával tűnt ki, s olyan elgondolásokat és javaslatokat tartalmaz, amelyek figyelmet érdemelnek és hozzájárulhat­nak a további pozitív előreha­ladáshoz Európában, s ilyen értelemben az európai konfe­rencia előkészítéséhez is.” A szóvivő megismételte Ju­goszláviának azt a korábban is hangoztatott hivatalos ál­láspontját, amely szerint Bel- grád nem kíván közvetítő sze­repet játszania a közel-keleti válság rendezésében. A jugoszláv külügyminisz­térium szóvivője egyetértését fejezte ki azzal a romáin ja­vaslattal hogy tartsák meg a balkáni országok tanácskozá- J sát. fővárosban goi Népköztársaság, mint a KGST tagállama, tevékenyen kiveszi részét a szocialista or­szágok gazdasági együttmű­ködéséből Az ilyen együtt­működés hasznos, és előnyös e szervezet minden tagálla­ma számára, mert olyan táv­latokat tár fel, amelyek le­hetőséget adnak a kétoldalú és a sokoldalú kapcsolatok to­vábbi elmélyítésére és kiszé­lesítésére — mondotta Bíró József. Ezután Losonczi Pál és Zs. Szambu vágta át a piros se­lyemszalagot. Este Krajcsik Mihály. a Magyar Népköztársaság Ulán­bátor) nagykövete a mongol külügyminisztérium nagyter­mében fogadást adott Loson- czi Pál tiszteletére. A nagy­szabású fogadáson megjelent J. Cedenbal, a párt kb el­ső titkára, miniszterelnök, Zs. Szambu, a nagy népi hurál elnökségének elnöke, a kor­mány és a politikai bizott­ság Ulánbátorban tartózkodó tagjai, a diplomáciai testület képviselőd. (MTI) katonaság a szomszédos Thai földre menekült. Kisebb had­mozdulatok színhelye volt a fővárostól északra fekvő Kom- pong Thom tartományi szék­hely környéke, s a szabadság- harcosok tüzérségi támadást indítottak a Phnom Penhtől 60 kilométerrel délkeletre fekvő Neak Leung-i révátkelő­hely ellen. A VDK hírügynöksége ösz- szeállította az északkelet-kam­bodzsai Rattankiri tartomány felszabadításáért vívott har­cok mérlegét. A tartományt a múlt héten tisztították meg teljes egészében a népi erők a kormánycsapatoktól. A felsza­badító harcnak ebben a három napig tartó szakaszában a ha­zafias egységek a saigoni és a Phnom Penh-i kormánycsapa­tok 100 katonáját tették harc- képtelenné, valamint meg­semmisítettek hat katonai jár­művet. Kiutasítás Cseh* Szlovákiából A csehszlovák külügymi­nisztérium illetékes szervei csütörtökön kiutasították az ország területéről Mlhall Ko- houtot. Kohout 1970. június 28-án turistaként látogatott Cseh­szlovákiába, ahol az ország törvényeit súlyosan sértő te­vékenységet fejtett ki: szere­pet vállalt abban, hogy egy csehszlovák állampolgárt ille­gálisan az NSZK-be. szöktes­senek. Sugár András, az MTI lon­doni tudósitója jelenti. Csütörtökön, Londonban II. Erzsébet királynő kilencperce* trón beszédével megnyílt a jú­nius 18-án megválasztott par­lament első ülésszaka. A Heath-kormány által számára megírt trónbeszéd­ben Erzsébet megemlítette a közös piaci belépéssel kapcso­latos tárgyalásokat, hangsú­lyozta, hogy a kormány foly­tatni fogja az EGK-hoz való ■satlakozásért tett erőfeszíté­seit, tovább kívánja erősíteni a NATO-t, de az európai ke­Űjatob üldözési kampány kezdődött áss Egyesült Álla­mokban a „Fekete párducok” és több más haladó szervezet tagjai eLlem. Clevelandiban több mint 50 rendőr megtá­madta a „Fekete párducok­hoz” tartozó fasizmus ellen küzdő országos bizottság szék­hazát. Az akció sorén megöl­ték Fred Clarkot és letiartóiz­let—nyugati feszültség enyhí­tésén is munkálkodni óhajt. Megemlítette a királynő a közel-keleti és az indokínai konfliktust, amelyekben a brit kormány .,az Igazságos és tartós békés rendezést” kí­vánja szorgalmazni, majd a fhodesial -kérdés „ésszerű és igazságos megoldásának kísér­letéről” beszélt, s hozzátette, hogy ennek az ismert öt alap­élv keretében kell végbemen­nie. Az észak-írországi hely­zetről szólva a királynő a belfasti kormány erőfeszíté­seinek támogatását helyezte tatták Richard Dowellt és Curtis Johnsont, a szervezet tagjait Bridgeport városában a rendőrök behatoltak a fa­sizmus ellen küzdő országos bizottság helyi szervezete ve­zetőjének laikásába és letar­tóztatták feleségét. New Ha­ven városában letartóztatta a rendőrség a „Fekete párdu­cok" szervezetének egyik tag­ját. (MTI) kilátásba, és dicsérte a brit csapatok „helytállását”. Belpolitikai téren a beszéd a gazdasági életnek a magán­kezdeményezés alapján, csökke­nő állami beavatkozással tör­ténő megélénkítését, az inflá­ció lelassítását, a tömeges munkanélküliség enyhítését, valamint a mezőgazdaság je­lenlegi finanszírozási rend­jének módosítását ígérte. Az ünnepélyes megnyitó szertartáson jelen volt dr. Há­zi Vencel, a Magyar Népköz­társaság londoni nagykövete is. 2 NÓGRAD - 1970. július 3., péntek • * -mm Ötezer szalmarázó láda (Folytatás az 1. oldalról) Március óta 50 gép a laoszi veszteséglistán 1 üxéraégi támadás !\eak Leung ellen Hat »*őnyegbombáxáa Da l\ang térségében Fellendülést ígér Erzsébet trónbeszéde

Next

/
Thumbnails
Contents