Nógrád. 1970. július (26. évfolyam. 152-178. szám)
1970-07-03 / 154. szám
■ —r ' Salgótarjánbwn, a Lovász József utcai napközi otthonos óvoda udvarán vidáman töltik a nyári Tiapokat az apróságok ) Üzemről (izemre Elégedetlen vasutasok Nehéz a tényekkel vitázni... Elégedetlenek a mozdonyvezetők és a fűtők a március elején életbe lépett bél-rendezéssel. Azóta is számos régi vasutas, mozdonyvezető és több fűtő lépett ki a kistere- nyei fűtőháztól, akik úgy érezték, még mindig nem becsülik meg őket eléggé és a valamikor oly nagy becsben tartott vasútnál- nem találják meg számításukat. Szép Sándortól, a fűtőház vezetőjétől először azt kérdeztem meg, milyen változásokat hozott a bérrendezés? — A vasutasok keresetét a munkaköri és rangt'okozati bérek és a változó illetmények teszik ki — tájékoztatott. — A munkaköri bérek az utazószemélyzetnél átlagosan száz forinttal emelkedtek. Bevezették az éjjeli pénzt, ami teljes éjszakána húsz forint, vagy óránként két forint ötven fillér. Ma már a kilométerpénz helyett a ténylegesen tengelyen töltött időt számoljuk el. A dolgozók a korábbi öt forint helyett átlagosan 7,50—8 forintra jönnek ki. A túlórákat is méltányosabban díjazzuk. Természetesen nem úgy történik, mint az üzemekben, ahol pótlékokkal számolnak. Nálunk a munkaköri és rangfokozati bér 210-ed része egy óra díja. A mozdonyvezetők általában tíz. a fűtők nyolc forintot kapnak. — Mi az, amit sérelmesnek tart a mozdonyszemélyzet? A bérszámfejtők és nyilvántartók nagy munkában voltak a fűtőháznál. Ottjártamkor készült a havi bérszámfejtés és a zárás. Itt találkoztam Fodor Lajossal, aki több évtizede mozdonyvezető és Pásztor Istvánnal, a fiatal fűtővel, áld már maga is legalább tíz éve teljesít szolgálatot a különböző mozdonyokon. Hogyan vélekednek a bérrendezésről? — Nem ezt vártuk —mondta Fodor Lajos. — Míg más területen dolgozóknak emelkedett a bére, a mozdonyszemélyzet úgy érzi, hogy amit az egyik kézzel adtak neki, azt a másik kézzel elvették. Éppúgy sok munkával keressük meg a pénzünket, mint régebben, és alig valamivel több, vagy még annyi sem kerül a borítékba... Pásztor István bólogatott. — A dolgozóikat csak azzal lehetett megnyugtatni, hogy a következő bérrendezés maid orvosolja a sérelmeket — fejtette ki Valeesik Árpád, a szakszervezet bér- és termelési felelőse. Mi a problémákat jeleztük a felsőbb szerveknek és a megyei pártbizottságnak. Az emberek arra számítottak, hogy túlórák és egyéb juttatások nélkül emelkedni fog a bérük. Ez a szempont azonban a mozdony szemei - /.ölnél csak zavaró áttételeken keresztül, és nem kellő mértékben érvényesült. Több munkával lehet, hogy többet keresnek, de változatlan teljesítménnyel alig valamit emelkedett a fizetésük — mondják. A karbantartóknak, az óra- béres dolgozóknak januárhoz viszonyítva 2—30.0 forinttal emelkedett a fizetésük. A mozdonysaemélyzet átlaga — az előző és az idei év májusát összehasonlítva — pontosan 353 forinttal magasabb. Ugyancsak ezt a két hónapot véve alapul Fodor Lajos tavaly 3563, az idén 4133 forintot, Pásztor István az előző évi 2650-nel szemben 3100 forintot vitt haza. A tényekkel hát nehéz vitázni. Ezek a számok nem igazolják az elégedetlen vasutasokat. Annyi bizonyos: az átlag nem fejez ki mindent, ezen belül nagy eltérések, szóródások lehetnek. Az is lehet, ha a túlórákat, a többletmunkát nem számítanánk, talán korántsem lenne ilyen kedvező a kép. Éppen ezért a mozdonyszemélyzet bérezésével kapcsolatosan további, alaposabb vizsgálódásra van szükség... Kiss Sándor Napjaink ifjúsága H pőrtirányitős módszerei Pártbizottságaink és párt- szervezeteink az elmúlt evekben megfelelő figyelmet fordítottak az ifjúság szocialista szellemű nevelésének eszmei, politikai irányítására, a párt befolyásának növelésére, a KISZ közvetlen pártirányítására. Az ifjúság soraiban végzett munkában alapvetően érvényesült a párt eszmei és gyakorlati vezető szerepe. Az elmúlt időszakban a pártirányításnak minden szinten többségében helyes és jó módszerei alakultak ki. A pártszervezetei? többségében az arra alkalmas párttagok pártmegbízatással segítik a KISZ munkáját, jelentős számban párttag propagandisták segítik a KISZ-ok- tatást. Javult a KISZ-vezetők tájékoztatása, időnként megismertetik a fontosabb KISZ- határozatokkal a pártszervezeteket s a párttagságot. Helyes módszerekkel Megyei tapasztalataink azonban arra hívták fel a figyelmet, hogy az ifjúsági kérdésekkel nem eléggé átfogóan és nem korszerűen foglalkozunk. A gyakorlatban és a politikai munka végzése során esetenként egyenlőségi jelet tesznek az ifjúság és a KISZ közé, az ifjúsággal kapcsolatos feladatokat gyakran csak a KISZ-en kérésedül akar. juk megvalósítani. Több helyén nem kielégítő a vezetőknek, pártszervezeteknek személyes kapcsolata a fiatalokkal és a KISZ szervezeteivel. Nem lépnek fel kellő következetességgel a téves nézetek s a helytelen negatív általánosítás ellen, nem vezetnek vitákat, beszélgetéseket. Az iskolai pártszervezetek és csoportok nem tudják kellő hatékonysággal segíteni a tanintézeti KISZ-szervezeteket, ezért rájuk döntően az állami irányítás hat. Gond a fentieken túlmenően a KISZ-pártirányítás egyoldalúsága, esetenként a túlzott operativitás. Pártvezetőségeink viszonylag kevés ifjúsági munkára alkalmas párttagot irányítanak e területre, nem elég következetes a beszámoltatásuk, nem fordítanak kellő figyelmet a párt- határozatok végrehajtásából a KISZ-feladatok speciális meghatározására, azok ismertetésére és számonkérésére. Pártszervezeteink, a helyes törekvés ellenére, kevesebb figyelmet fordítottak a különböző állami, társadalmi szervek ifjúsági munkájának ösz- szehangolására, figyelemmel kísérésére. Másrészt jogos kívánnivalót hagy maga után e szervek önálló tevékenysége is. Az ifjúság nevelésére gyakorolt hatásuk nem kielégítő. Megyei tapasztalatok Igen fontos feladat a KISZ közvetlen pártirányítása, annak fejlesztése és korszerűsítése. Az eddigi tapasztalatok alapján ezen a területen nem kell alapvetően új helyzetből indulnunk. Az újat mindenekelőtt az jelentse, hogy a helyes módszerekre és a csatornákra építve minden párt- bizottságnál és pártszervezetnél váljon a mindennapi munka gyakorlatává á területhez tartozó KISZ-szervezet pártirányítása. A pártirányítás csatornáinak kiszélesítése és fejlesztése minden területen feladat. Nyomatékosan két területre hívnám fel a figyelmet. Az egyik: küldjünk pártmegbíza- tással mind több fiatalt és arra alkalmas idősebb párttagot a KISZ-be és kísérjük figyelemmel megbízatásuk teljesítését. A másik: kísérjük jobban figyelemmel a KISZ-vezetők munkáját. Érezzék mindig, hogy a pártszervezet figyeli, segíti, számon kéri munkájukat és bízik bennük. Elvi. politikai irányítást A KISZ közvetlen pártirányításában következetesen érvényesíteni kell, hogy mindenekelőtt elvi, politikai irányításra van szükség és nem operatív beavatkozásra. Pártszervezeteink minden szinten vegyék figyelembe a KISZ- szervezetek szervezeti önállóságát és csak a legszükségesebb esetekben avatkozzanak be a KISZ-szervezetek belső kérdéseibe. A „gyámkodás” és a KISZ-szervezetek „elhanyagolása” egyaránt helytelen a KISZ pártirányításának gyakorlatában. Mindehhez természetesen, ahol szükséges, a KISZ-szervezetek politikai és szervezeti megszilárdítása a feltétel. A párt Központi Bizottsága határozatának megjelenése óta viszonylag rövid idő telt el. A közvélemény mind a pártban, mind a KISZ-ben nagy érdeklődéssel várta a határozatot. Helyenként a KISZ- vezetők és a -fiatalok körében türelmetlenség tapasztalható a határozat levitelét és érvényesítését illetően. Egyes helyeken tapasztalható, hogy vérmes reményeket, túlzott elvárásokat táplálnak a határozatot illetően. Mások semmi újat nem fednek fel a határozatban, a párt ifjúságpolitikájában, vagy legalábbis csak „mások” számára fedik fel az újat. Ezekkel az álláspontokkal természetesen nem értünk és nem is érthetünk egyet. Megítélésünk szerint az ifjúság- politika gyakorlati megvalósításában senkinek sem szűkültek, ellenkezőleg, a párt-, állami, társadalmi szerveknek Is növekedtek a feladatai. Mindenkinek azon kell dolgoznia, hogy a határozatot a maga területén következetesen végrehajtsa, annak szellemében dolgozzon, és munkáját ne időszakos feladatként, hanem folyamatnak fogja fel és értelmezze. Kiss József a megyei pártbizottság oszt. vezetője (Vége) Ha lesi elegendő pénz Bár az elektroakusztikai cikkek és a háztartási kisgépek egy főre eső javításában nagyot léptünk előre, az országos átlagtól azonban még mindig jóval elmaradunk. Ezért a következő ötéves tervben az előzetes elképzelések szerint Balassagyarmaton, Szécsényben, Pásztón és Rétságon központi javítóüzemet létesítenek. Területi javítóműhelyt 15 kiemelt faluközpontban hoznak létre. Ezzel egy időben kiépít® az egységes begyűjtőhálózatot, amely a falusi lakosság jobb ellátását teszi lehetővé. A fejlesztéseknél a meny- nyiségi igények kielégítése mellett, a minőségi sizínvonal emelését tűzték ki célul. Az elképzelések megvalósítása attól függ, hogy mikor, menynyi pénz áll majd a megyei tanács és a vállalatok rendelkezésére. Az állattenyésztők tanácskozásáról Ügyeljünk a malac szaporulatára — A mozdonyvezető és a -fűtő, mielőtt elindul, és amikor megérkezik úticéljához, meg — a kísérőszemélyzettel ellentétben — 1,5—2 órát tölt a mozdonyon. Ezt az előkészítési időt korábban három forinttal fizették, most pedig semmit sem kapnak érte. De a legfájóbb pont a szénmegtakarítási prémium eltörlése. Az időről időre felülvizsgált és módosított szénkiszabásban rögzített tüzelőanyag-mennyiséggel kellett gazdálkodni a mozdonyszemélyzetnek. Egy tonna megtakarításért 30 forint prémiumot kaptak, amit arányosan osztottak el egymás között. Ez átlagosan havi 4—500 forinttal növelte keresetüket. Ettől tehát elestek a mozdonyvezetők és a fűtők. Valóban érdemes lenne vitatkozni azon, érdemes volt-e ennek a régi-régi érdekeltségi formának az eltörlése? Sok még a gőzmozdony az országban, 1—2 százalékos szénmegtakarítás is sokat jelenthet. Most már nem érdekelt a mozdonyszemélyzet, hogy akár egyetlen kilogrammal is kevesebbet tüzeljen el. Ugyanakkor felvetődik a kérdés; jó-e az a szénkiszabás, ami tonnákra rúgó megtakarítást tesz lehetővé? Valóban megtakarítás-e ? Az állattenyésztők . közelmúltban megtartott országos tanácskozásán figyelemre méltó számadatokat tártak fel. Többek között azt, hogy nagyüzemeinkben az újonnan született malacoknak mintegy 20—25 százaléka elpusztul a különféle betegségek miatt. Az egyébként is szűkében levő sertéshústermelést ez az elhullás nagyon érzékenyen érinti. Mindent meg kell tenni, hogy a veszteség a minimálisra csökkenjen. A nagy malac egészségesebb Az állategészségügyi szakemberek széles körű kutatást folytatnak, hogy megelőzzék az elhullást okozó betegségeket. Megállapították, hogy az elhullásban jelentős szerepet játszik az anyakocák alacsony tejtermelése. Ugyanis a szopós malacok az első hetekben kizárólag kocatejjel élnek. Az ál-. jó tej termelését takarmányozással befolyásolhatjuk. Naponta háromszori, négyszeri etetés sokat segíthet. A született malacok egészségi állapotóval szorosan ösz- szefügg a súlyuk is. Az egy kilogramm alatt született malacok 50—70 százaléka, az egy- és másfél kilogramm közötti malacok 20—30 százaléka, a másfél kilogrammon felüli újszülött malacoknak csak a 10 százaléka hullik el. A születési súlyt is befolyásolhatjuk azzal, hogy az anyakocát gondosan neveljük és jól tartjuk. Sokan úgy gondolják, hogy a sertés a betegségre legérzéketlenebb állat. Ez nem így van, és leginkább az gyenge malac korában. Ezért az a legfontosabb, hogy a malacok életének első napjaiban megfelelő hőmérsékletről gondoskodjunk. Azonkívül akadályozzuk meg, hogy a kutricában levő kórokozók kárt tegyenek a növekvő állatokban. melegítő lapokkal, mert az alacsony hőmérséklet mellett a malacok fáznak, összebújnak, nem szopnak és nem jutnak az anyatejjel a létfontosságú táplálóanyagokhoz. Akkor pedig védtelenek a rájuk leselkedő fertőző betegségekkel szemben. Egyenek önállóan Rá kell szoktatni őket, hogy háromhetes korukra már önállóan táplálkozzanak. A tapasztalatok szerint naponta ötször-hatszor etetni kell őket. A tápot ne nedvesítsük, mert ezáltal a malacok egészségére káros bomlástermékek keletkezhetnek. A jószágok korosodásával a kocatejen kívül gondoskodni keil vízszükségletük kielégítéséről. Az etetővályúk tisztasága is nagyon fontos. A takarítás szempontjából előnyös, ha a vályúk nem fából készülnek. Ugyanis a fa hasadékaiban megmaradt étel erjedésnek indul, szaporodnak a baktériumok és máris ott a betegség. A malacok veszteségmentes felnevelése szempontjából nagy rében az a felismerés, hogy a malacok az anyjuktól való elválasztáskor élik a legkritikusabb napokat. Természetes: a malacok szempontjából legfontosabb, hogy az életükben bekövetkező változások zökkenőmentesek legyenek. A változtatást fokozatosan kell végrehajtani. Mindig a kocát kell elvinni a kutricából, nem a malacokat. Nem szabad megváltoztatni a takarmány összetételét sem. Ha addig száraz darát ettek, továbbra is azt adjunk nekik. A vízbőségről gondoskodni kell. Az emésztőszervek megbetegedésének elkerülése érdekében a malacokat a választás ideje alatt rendszeresen mozgatni kell. A választás után két- három hétig maradjanak a kutricában, és 75—80 napos korukban, súly szerint fal- kásítva a süldőszállásra, vagy a hizlaldába terelhetjük őket. A malacok nevelése nagyon lelkiismeretes munkát követel, és sok gonddal jár. Ezernyi veszély leselkedik rájuk, amíg h as znosítha tokká válnak. De megéri a fáradságot, mert jó jövedelmet adnak a nagyüzemeknek éppen úgy, mint a háztáji gazdasálattartóknak elsősorban a A fiaztatókban háromhetes koca jó tejtermelését kell biz- korukig legalább 28—30 Cel- tosítani. Bár ez öröklött és sius fok hőmérsékletet kell fajtához kötött tulajdonság, a tartani iniralámpákkal, vagy Bobál Gyula j NÖGRÁD s 1970. július 3., péntek Az állattartók közül sokan tanácstalanok a kis súlyú malacokkal szemben. Ezek elhullását is meg lehet akadályozni megfelelő hőmérséklet tartásával és gyakori szoptatással. A kis súlyú malacokat megerősödésük után legjobb elkülönítetten felnevelni, mert a kórokozóknak állandó hordozói lehetnek és veszélyt jelentenek egészséges társaikra. Nagyon lényeges a sertéstenyésztés szempontjából, hogy milyen táplálékot adunk a jelentősége van a kutricák higiéniájának. Gyakran kell takarítani, naponta almozni, hogy a malacokra káros ammóniagázok ne fejlődhessenek. Rendszeresen szellőztetni is kell. Mindezek mellett a malacoknak lehetővé kell tenni a szabadban való tartózkodást. A napfény, a levegő, a mozgás elősegíti az egészséges, gyors fejlődést. A napirenden ne változtassunk Elhangzott az állattartók kő-