Nógrád. 1970. június (26. évfolyam. 127-151. szám)
1970-06-13 / 137. szám
NÖGRÁD Tanévzáró a zeneiskolában Paul ^NrlIeN Hatvan évvel ezelőtt. 1910. június 13-án halt meg Paul Ehrlich, Nobel-díjas német orvosprofesszor és vegyész, a vérbaj hatásos gyógyszerének, a S alviarsaamak a felíedező- je. Már mint fiatal tanársegéd (Boroszlóban. Freiburgban, Strasbourgban. Lipcsében végzi tanulmányait) kitűnik kísérletező kedvével. Huszonhét éves, amikor rendikívüli tanárrá nevezik ki és harmincegy évesen (1885-ben) kerül a be.’*- lini klinikára. Hamarosan a fertőzőosztályon dolgozik. Később a Berlin melletti Steglitzben létesített szérumtermelő intézet igazgatója, majd 1899-től a Majna-E'rankfurtban emeLt kísérleti terápiái intézetet vezeti. Behring mellett a szérumterápia egyik alapítója. 1908- ban Nobel-díjjal tüntetik ki. Az egész világ figyelmét azonban 1910-ben megjelent tudományos dolgozatával vonja magára; ebben — tudományos vizsgálataira, azok tapasztalataira hivatkozva — új szert, egy arzénvegyületet ajánl a szifilisz gyógyítására. A Salvarsan néven ismertté vált gyógyszer hosszú évtizedeken keresztül a legjobban bevált eszköznek bizonyult a vér hajra. f a sárnapi ú jnng Évek «»folyamán szokásommá vált. hogy naponta el-el- olvasgatom a számomra legkedvesebb napilapokat. Egyet-kettőt megrendeltem magamnak, a többihez alkalomszerűen, utcai árusok útján jutok. Múlt vasárnap, kora délelőtt vendégem érkezett és érdekes cikkre hivla fel a figyelmem. Az újság, amelyben megtalálható, sajnos, nem tartozott az általam megrendeltek közé. Sebaj — gondoltam —, majd lesétálok a városba, s megveszem. Vendégem távozta után útnak is indultam. Dél elmúlt már, mire a térre jutottam. Hiába kerestem (el a Karancs Szállóval szemközti újságos bódét, a postát — fáradozásom eredménytelen maradt. Mindkettő zárva volt. Hazafelé menet azon meditáltam, vajon mennyibe kerülne az illetékeseknek egy vasárnapokon is nyitva tartó utcai stand üzemeltetése. Kell hozzá ugye egy fémállvány csíptetőkkel, no meg egy árus, aki pénzünk ellenében újságot adna. Egy ilyen nagyobbacska városban bizonyára akadna vállalkozó erre a posztra. Még az sem lenne baj, ha nem tudná harsány hangon hirdetni árui nevét. Milyen szép is lenne! Csak állna ott — mondjuk — a Centrum sarkán, ott állna vasárnap délután is. És az emberek vásárolhatnának tőle. Újságot. Vasárnapit is. Akkor is, ha csak ebéd után támad kedvük a legfrissebb hírek olvasására. Persze ebhez tudni kellene, hogy milyen formában valósították meg ezt a fajta közönségszolgálatot más városokban. Lehet, hogy elgördíthetet- len akadályok miatt hiányzik nálunk? — vkm — i, Tapasztalatcsere Tegnap Kecskemétre utazott dr. Tóth István, a Salgótarjáni városi Tanács VB- elnöke, Lengyel József elnökhelyettes, valamint Maróthy Győző, a megyei tanács építési és közlekedési osztályának vezetője tapasztalatcserére. A gyakorlatban tanulmányozzák, hogy beváltak-e, illetve mennyire felelnek meg a követelményeknek az úgynevezett moduli-barakképületek, amelyeket Kecskeméten használnak. Az elemekből ösz- szeszerelhető, és bárhol felállítható épületek üzletek, óvodák, illetve kőzü letek elhelyezésére is alkalmasak. A tapasztalatcsere legfontosabb célja, hogy választ kapjanak a város vezetői arra, mennyiben lehet alkalmazni Salgótarjánban az említett modulibarakképületeket, mert ennek különösen a városátépítés jelenlegi szakaszában volna nagy jelentősége. Járási vezetők értekezlete Tegnap egész napos értekezletre hívta össze a megyei tanács a járási vb-vezetőket. Az értekezleten az adópolitika időszerű kérdései szerepeltek, illetve az elmúlt év tanácsi vonatkozású pénzügyi tevékenység részletes értékelése. Délután került sor a Nógrád megyei Beruházási Vállalat munkájával kapcsolatos tájékoztatásra, majd a résztvevők a beruházások megvalósulását vitatták meg. Tizenötödik tanévét fejezte be tegnap délután a salgótarjáni zeneiskola. Az iskola tanévzáiró hangversenyére a megyei József Attila művelődési központban került sor. Virág László igazgató bevezetőjében elmondotta: nem a művésznevelés az elsődleges cél, hanem a zene, a muzsika megszerettetése, a jövő hangversenylátogató közönségének nevelése, kialakítása. Ebben a tanévben 372 tanulónak adtak erre lehetőséget. Ilyen magas létszáma még soha nem volt az iskolának, és csak remélni tudjuk, hogy a létszám növekedésével a muzsikát kedvelő ifjúság száma is növekedik. A zeneiskolai tanárok azért dolgoznak, hogy a számok ne csak statisztikai adatok legyenek, hanem élő, eleven művészi igényt is tükrözzenek. Közös összefogással, akarattal, a szülők segítségével bízunk Megyénk dolgozóit baráti kapcsolatok fűzik a szovjet- unióbeli testvérmegyéjéhez, Kemerovóhoz. Nógrádi turisták 60 tagú csoportja az IBUSZ szervezésében július 15-én egyhetes látogatásra indul Kemerovóba. A nógrádiNincs vége a tanévnek Mondhatjuk úgy is, nincs vége a tanévnek a salgótarjáni 211. sz. MŰM Intézetben. Hivatalosan befejeződött ugyan a tanítás, megtörtént a felvételizés is, ám a szakmunkástanulók a szakvizsgákra készülnek. Az első és másodéves tanulók gyakorlati idejüket töltik ugyanakkor. Az 1969/70-es oktatási évben a mintegy 2000 tanuló közül több mint 500 tesz szakmunkásvizsgát. A vizsgázók 61 vizsgacsoportban, 47 szakban — legtöbb a géplakatos — szerezhetnek szakmunkás-bizonyítványt. benne: minden évben lépünk egyet. Reméljük, hogy olyan ifjúság áll majd előttünk, akik gazdagabb érzésviiágu- kat elsősorban a komoly zene, a muzsika eszközei vei tudják kifejezni. A Salgótarjáni Állami Zeneiskolában az 1969/70-es tanévben 372 növendék végiezite tanulmányait, közülük 168-an jeles eredménnyel vizsgáztak. Az iskola átlagos tanulmányi eredménye 4,5. Különösen figyelemre méltó eredményeket értek el a zeneiskola azon növendékei — akik közül tízen Zeneművészeti Szakközépiskolában tanulnak tovább — az észak-magyarországi, a váci, a budapesti és a salgótarjáni fesztiválokon. A tanévzáró hangversenyen tizenhat szám hangzott el, amelyet a zeneiskola legtehetségesebb növendékei adtak elő. N A P T A R 1970. június 13., szombat. Antal napja. A Nap kel: 3.46, nyugszik: 19.42 órakor. A Hold kel: 13.02, nyugszik: 0.11 órakor. 23 - 2H f ok Várható időjárás ina estig; klónként megnövekvő felhőzet, záporral, zivatarral. Mérsékelt, napközben megélénkülő északnyugati szél. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet ma: 23—28 fok között. A LOTTO NYERŐSZÁMAI: 12, 15, 12, 45, 87 — Együttes ülést tart kedden a megyei tanács végrehajtó bizottsága és a KISZ Nógrád megyei bizottsága. A salgótarjáni együttes ülésen a kormány határozatának végrehajtásáról szóló jelentést vitatják meg megyei vonatkozásban. Jelentés is elhangzik a szakmunkásképzés helyzetéről. — KONCERT A MARSON címmel lesz könnyűzenei hangverseny június 26-án a balassagyarmati szabadtéri színpadon. Közreműködik a Hungária-együttes, s Keresztes Tibor konferál. — Félmillió forintot ajánlott fel — a károk megtérítésén felül — az árvízkárosultak megsegítésére az Állami Biztosító Főigazgatósága. A felajánlott összeget a Vöröskereszt egyszámlájára utalják át. — Tömegszervezeti székház. Üj tömegszervezeti székházat építenek Karancskeszi- ben. A lakosság eddig harmincezer forint értékű társadalmi munkát végzett az építkezés előkészületeinél. — Dr. Bélák Sándor, a Keszthelyi Agrártudományi Főiskola rektora elmondotta, hogy Keszthelyen létrehozták a mezőgazdaságban használatos vegyi anyagok országos bemutató telepét, és tudományos igénnyel adatokat, módszereket dolgoznak ki az érdeklődő gazdaságoknak. Tanulmányúton Visontán A TIT Nógrád megyei szervezetének székhazában felsőfokú terv- matematika programozó képzés folyik. A hat félévből álló kurzus diákjai” mérnökök, közgazdászok. a hallgatók egész napos tanulmányi kirándulás során Vison- tára látogattak. Elkísérte a mérnököket az útra dr. Szép Jenő professzor és dr. Gáspár I.ászlő adjunktus is. A nógrádiak Visontán megtekintették az új erőművet és jártak a Thorez-bánya külszíni fejtéseinél is. — .Jubileumi emlékülést tartanak július 2—3—4-én Salgótarjánban, a salgótarjáni kórház fennállásának 100. évfordulója alkalmából a megyei tanács kórháza, az Orvos Egészségügyi Dolgozók Szak- szervezetének Nógrád megyei bizottsága és a MOTESZ Egészségügyi Szervezők Tudományos Egyesületének rendezésében. Ennek keretében a kórház névadó ünnepségére is sor kerül. — Rendezési tervek. A korszerű településfejlesztés biztosítására a községek általános rendezési terveket készítenek. Jelenleg tervezés alatt áll Kazár, Nagybárkány, Nagybátony, Kisterenye, valamint Karancskeszi összevont rendezési terve. — Ivóvíz. Szurdokpüspökiben a tanács határozata alapján megtisztították a község kútjait. Új, ivóvizet tartalmazó kút építésére a tervek szerint az idén kerül sor. — A VEGLEGES BETILTÁS Demoklész kardjaként lebeg a Hamburgban megjelelő szexlapok felett. Bad-Godesberg- ben a közeljövőben dönt az ifjúságot veszélyeztető írások szövetségi ellenőrző központja arról, hogy ezeket a lapokat, amelyek milliós példányszámokat érnek el, egy évre indexre tegyék. Az ilyen tartós indexre tételének, tartós tilalomnak súlyos következményei vannak: ezeket a lapokat kioszkokban és pályaudvari könyvkereskedésekben egyáltalán nem, újságárusító boltokban csak a pult alatt tehet árulni. Ez gyakorlatilag egyet jelent a betiltással. (MTI) — Utak karbantartása. A rendszeres útkarbantartás biztosítására a szécsényi járásban útkarbantartó csoport kezdte meg a munkát. A munkacsoport szakemberei a szécsényi járásban az utak, hidak javítását végzik el. — NEM EGYSZER FELHÍVTUK már olvasóink, a szülők figyelmét, hogy növekszik a gyermekbalesetek száma. Üjabb gyermekbalesetről kaptunk jelentést. Egy földes útról körültekintés nélkül. figyelmetlenül hajtott ki kerékpárjával a Karancs útra a 8 éves Pál- telki Elemér salgótarjáni fiú. Személygépkocsi elé került, amelynek vezetője fékezett ugyan, ám mégis fellökte a gyereket, aki szerencsére csak könnyű sérülést szenvedett. — Tizennyolc tagú menyecskekórus alakult Kétbodonyban, Mátyás Levente romhányi énektanár vezetésével. A kórus sikeresen mutatkozott be a nógrádi seregszemlén. — Hazaérkezett olaszországi útjáról az a 39 drégelypalánki tsz-tag, aki nyolc napon át látogatást tett Jugoszláviában, Triesztben, Velencében, Fer- rarában és Paduában, egy napot pedig Ausztriában töltött — A FÖLDKEREKSEG legsúlyosabb térképe a Lipcsében a világtalanok számára készülő művek központi könyvkiadójánál megjelenő világatlasz. Súlya 3,9 kg, s 35 47x57 centiméteres méretű, megjegyzésekkel és útbaigazításokkal ellátott térképmellékletet tartalmaz. — Országos orvosföldrajzi konferenciát rendezett pénteken Nyíregyházán a Magyar Földrajzi Társaság orvosföldrajzi szakosztálya, p. TIT Sza- bolcs-Szatmár megyei szervezete és a nyíregyházi tanárkép, ző főiskola. A tanácskozás célja az volt, hogy áttekintést adjon a tájak és a betegségek ősz. szefüggéseivel foglalkozó orvosföldrajzi kutatások eredményeiről. — Firenzében megkezdődött 17 európai ország közlekedés- ügyi minisztereinek az európai vasúti és országúti forgalom problémáival foglalkozó 31. értekezlete. KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS Ezúton mondunk köszönetéi mindazoknak, akik drága halottunk, ( Kicsiny Jőzsefné feleségem, testvérünk, anyánk, nagyanyánk temetésén fájdalmunkat részvétükkel enyhíteni igyekeztek. A gyászoló család köszönetnyilvánítás Köszönetét mondunk mindazoknak, akik szeretett édesapánk. Hangonyi Rudas Rudolf temetésen megjelentek és fáj- dalmunlton enyhíteni igyekeztek. A gyászoló család BUDAPESTI MUNKAHELYEINKRE heti 5 napos, 44 órás munkaidőre június 11 napjától FELVESZÜNK — kőműves, ács, központifűtés- szerelő, bútorasztalos, épiilet- és szegezőlakaíos, nyugdíjas szakmunkásokat évi 6000 Fi összegű keresettel JELENTKEZÉS: Középülcíépííő Vállalat, BUDAPEST, V., Molnár u. 19. Munkaerő-gazdálkodás. Nógrádiak Kemerovóban gozói — repülőgéppel teszik ak különböző vállalatok dolJúnius 12—július 13-ig bolgár iparművészeti és népművészeti hónap 'Salgótarjánban ! A Pécskő Üzletim különleges ajándékai: Ötvöskarkötö 75,— 220,— Ft-ig Ötvöslánc 113,— 220,— Ft-ig Bőröv 72,125,— Ft-ig Bőrmappa 200,— 400 — Ft-ig Bőrdoboz 90,— 170,— Ft-ig Női táska 250,— 520,— Ft-ig Kerámia kávéskészlet 150,— 190.— Ft-ig Kerámia pálinkáskészlet 95,— 175,— Ft-ig Kerámia boroskészlet 150,— 250,— Ft-ig Subaszőnyeg, népművészeti terítő, pénztárca, képeslap, dugóhúzó, lánc. bolgár konyak, likőr, cigaretta stb. Különleges ajándék. különleges önöntI meg az utat. Két napot Moszkvában töltenek, ahol a város nevezetességeivel ismerkednek, majd innen indulnak Kemerovóba, ahol az előzetes értesülés szerint, tartalmas programot készítettek számukra. Találkozó az Anna-réten Nem múlik el hét, hogy a Salgótarjáni Kohászati Üzemek üzemi természetjárói fel ne keresnék hazánk festői tájait. Legutóbb a kohásztermészetjárók ötnapos Mecsek- túrán vették részt- és felfrissülve, gazdag élményanyaggal tértek haza. A hét végén újabb túra következik. A kohásztermészetjárók 37 tagú csoportja kétnapos túrára indul a budai hegyekbe. Itt rendezik az immár hagyományos vasas természetjárók országos találkozóját. Az ország minden részéből érkeznek túristák, s a találkozó az Anna-réten lesz. Érettségizett fiúkat IRODAGÉP-MŰSZERÉSZ TANULÓKNAK beiskolázunk az 1970/71-es tanévre. Fiatal, képzett technikusokat irodai adatfeldolgozó, gépszerviztechnikusnak felveszünk. Német nyelvtudás szükséges. Cím: Irodagéptechnikai Vállalat, salgótarjáni kirendeltsége. Zagyvapálfalva. Hársfa u. 13. rovarirf© KAPHATÓ HÁZTARTÁSI ÉS ILLATSZERBOLTOKBAN MINDEN ROVART MEGÖL! NOGKAD. \ Magyar Szocialista Munkaspai • sográa megyei Bizottsága es j. Megyei Landes «apja • ószerkesztó: Go i ¥ AB GYUI»A. Szerfceazcóseg; ü-iigöuajau PetOíi a. t Telefon «-95 rz-st, 22-97 Főszerkesztő; 12-94. Belpolitika) rovat: ti-40. Sportrovat: 11-59 Éjszakai szerkesztés: imis kiadja \ Nógrád megyei Lapkiadó vállalat. Felelős kiadó: VIDA GDH kiadóhivatal Salgóiarian Petőfi uu L Telefon: 10-2P. Terjeszti: a Magyar Posta. Előfizethető: a hely» postahivataloknál es •» ’rr/öesurtknei. Előfizetési di egy hónapra 20 forint. Előállítja; a Nógrád megyei Nyomdaipari Vállalat Salgótarján. Petőfi a. L Felelős vezető: PAPP GVGlíGV igazgató. Index-szám: 35072.