Nógrád. 1970. június (26. évfolyam. 127-151. szám)
1970-06-12 / 136. szám
Elfoglalták fingkort kambodzsai hazafiak Egy kambodzsai katonai szó. vivő közölte, hogy a hazafias erők elfoglalták a Phnom Phentől mintegy 300 kilométernyire északnyugatra fekvő hires Angkor városát, valamint az azt körülvevő területet. A történelmi nevezetességű romváros körül már napok óta folytak a harcok és a város elfoglalásáról már korábban is közöltek híreket az ügynökségek, de ezt Kambodzsában hivatalosan csak csütörtökön ismerték el. Ezenkívül a hazafias erők támadták Siem Réap repülőterét is, amely az utóbbi napokban többször cserélt gazdát. A kambodzsai kormánycsapatok kedden foglalták vissza a hazafiaktól, akik a repülőteret most ismét támadják. A dél-vietnami támadássorozatokból az UPI kiemeli, hogy a felszabadító hadsereg mára virradó éjjel elfoglalta a Da Nangtól délkeletre fekvő Ba Ren falut. A kambodzsai Lón Nol-re- zsim ENSZ-képviselője, Khim Tit egy szerdai rádióinterjúban kijelentette, hogy Kambodzsa a saigoni hadsereg segítségével tartani tudja magát akkor is, ha az amerikai csapatok kivonulnak, de csak úgy, ha az Egyesült Államok anyagi segítséget nyújt az országnak. Hozzátette: kormánya továbbra is kérni fogja ENSZ-megfigyelők kiküldését. Ugyanígy kitart ama követelése mellett, hogy a Nemzetközi Ellenőrző Bizottságnak folytatnia kell tevékenységét. Tfirélceny tOsazünet Csütörtökön ismét lövöldöztek Ammanban A jordániai kormányerőkés haladta az ammani kórházak a palesztinai kommandók tö- befogadóképességét. A MEN A hírügynökség arról tudósit, hogy csütörtökön délutánig a harcokban elesettek száma 104, a sebesülteké pedig 400 volt. Jóllehet az energiaszolgál- menekült- tatás csütörtökre már helyreállt, a UPI továbbra is arról rékeny tűzszünetét — ha az egyáltalán létrejött — a hadsereg ismét felborította, amikor csütörtökön dél táj ban so- rozaitvetőkkel tüzelt az Amman déli részén létesített gerillabázisokra és táborokra. kerültek, hogy a palesztinai „Fedajin” felrobbantja a hotelt, ha a kormánycsapatok nem hagyják abba ■ "erillák zaklatását. A kü ; szabadon bocsátásánál. a — a MEN A szerint — az, hogy a jordániaiak felhagynak a támadásokkal a polgári lakosság ellen és szabadon engednek 40 gerillát. Szerdán este a jordániai kormánycsapatok Podgornij választási beszéde Időközben ismeretessé vált, tájékoztat, hogy az ország el hogy az ammani harci cselek- van vágva a külvilágtól. Va- mémyek 250 sebesültjét — jor- lószínűleg ezért ellentmondó- kísérletet tettek a szálloda dániakat, palesztinaiakat és sósak a hírek az Amman leg- visszafoglalására, de a geril- szíriaiakat egyaránt — átvit- előkelőbb szállodájában, aHo- Iák visszaszorították őket. ték a szíriai határon és da- tel Jordan Intercontinentalban Az utcákon folytatódik a maszkuszi kórházakban he- tartózkodó külföldiek sorsáról szórványos tüzelés. Rálőttek IyeZiték el. A Reuter-irodá- is. A nap folyamán olyan, ál- Merillon francia nagykö- nak ez a jelentése arra vall, Utólag gerillakörökből szárma- vet kocsijára is, de a hogy a sebesültek száma meg- zó imformációk is napvilágra diplomata nem sebesült meg. A palesztinaiak arról is tájékoztatnak, hogy csütörtökön a kormánycsapatok tüzeltek a gerillák két mentőautójára, amelyek sebesülteket szállítottak. Összesen 14 halálos áldozata volt ennek az akciónak. Életét vesztette csütörtökön Zaid Ben Sakemek, az egyik jordániai páncéloshadosztály parancsnokának nővére: az asszonyt a tábornok házának erkélyén érte egy eltévedt golyó. (Ben Sa- ker egyike volt azoknak, akiknek eltávolítását a palesztinai felszabad ítási szervezet a megbékélés érdekében követelte a kormánytól.) Kairóban a Palesztina Hangja rádió csütörtök délutáni adásában arra szólította fel a jordániai kormányt, hogy tömeges lemondással határolja el magát a hadsereg magatartásától: „Cinkos, aki néma” — hangoztatta a kommentár. Tel Avivban és Kairóban egyaránt beszámoltak arról, hogy csütörtökön izraeli repülőgépek újabb több órás bevetésen jártak a Szuézi-csa- toma felett. Kairóban közölték, hogy a légvédelem a behatoló gépeket visszafordulásra kényszerítette. (MTI) Nyákoliaj Podgornij, a Szovjetemé Legfelsőbb Tanácsa Elnökségének elnöke a moszkvai Nagy Színházban tartott választási gyűlésen „Pártunk és államunk külpolitikájának fő iránya továbbira is a szocialista közösség egységének és összeforrottságának megszi- lárdtStása. A szocialista orpditaildista országokkal fennálló kapcsolatok ápolására a békás egymás mellett élés elve alapján. A tőkés országok jelentős részével normális és érdemi kapcsolatokat tart fenn; ami nem mondható el az Egyesült Államokhoz fűződő viszonyáról, ami nem fejlődik, továbbra is fagyos. Ennek oka az USA agresszív kapcsolatainak alap- irányvonala, törekvése, hogy ja a protetár _ teternaaonali^ YtentmOuaiűs. máe népek mos és a szocialista szolidaiu- .. , . - , , tás efcvie. A Szovjetunió kö- ügyeibe es rajuk kenyszeritse weékezertesem törekszik a ka- uraimárt.” (TASZSZ) Európa számára is jelentős lenne Berlinben csütörtökön nyilvánosságra hozták annak a nyilatkoztának a tartalmát, amelyet Willi Stoph, az NDK Minisztertanácsának elnöke az ORTF nevű francia rádiótársaság számára adott. Willi Stoph nyilatkozatában hangsúlyozta az NDK igényét kapcsolatai normalizálására Franciaországsától akarja függővé tenni az NDK és más tőkés országok kapcsolatainak normalizálását és hangsúlyozta, hogy ez két teljesen különálló kérdés. Rámutatott, hogy egy ilyen összefüggés felállítása szuverén országokat akar megfosztani döntési joguktól. Hangoztatta, hogy az NDK kész bármelyik pilla- gal, és részletesen foglalko- natban felvenni a diplomázott az NDK és az NSZK ciai kapcsolatokat Franciaviszonyával. országgal és hangsúlyozta, hogy ez a lépés nagy jelen- Elítélte azt a bonni törek- tgSggű volna Európa békévést, amely az NDK és az (ének megszilárdítása szá- NSZK viszonyának alakuló- mára is. (MTI) Uibríohi fogadta Myers Rezsőt Aram burnt ki végezték ? Aramburu, volt, argentin köztársasági elnök a jelentések szerint nyilván elrablói nak áldozata lett. Egy ismeretien telefonáló csütörtökön reggel felhívta az egyik Buenos Aires-i bank igazgatóját és közölte vele, hogy a bank postafiókjában Aramburura vonatkozó fontos közlést találhatnak. Az igazgató értesítésére a postafiókot rendőrök nyitották ki, akik abban egy üzenetet, valamint különböző használati tárgyakat találtak. Ezekben Aramburu fia apjának tulajdonát ismerte fel. Ugyanakkor a rendőrség címére csomag érkezett, amelyben egy férfiöltönyt találtak, A volt elnök családja szerint a tábornok ezt a ruhát viselte eltűnése előtt. Az Aramburu használati tár. gyai mellett a postafiókban talált üzenet aláírása „Juan Jósé Valle kommandó, Montone- ros” volt. Ez a peronista ellenállási csoport jelentette már korábban is, hogy Aramburut megtorlásként kivégezték. A mostani üzenet megismételte, hogy Aramburut június 11-én reggel 7.00 órakor kivégezték, mivel a szervezet bűnösnek találta a Juan Jósé Valle tábornok vezetése alatt állt peronista ellenálló csoport 27 tagjának Aramburu elnöksége idején történt elítélésében és kivégzésében. (MTI) Nincs előrehaladás Párizsban — Ma elértünk a 70. üléshez és a párizsi konferencia továbbra is zsákutcában van — jelentette ki a csütörtöki tanácskozáson Nguyen Minh Vy, a VDK küldöttségének helyettes vezetője. A háború — folytatta — ahelyett, hogy megszűnt volna Dél-Vietnamban, tovább terjed az egész indokínai félszigetre. Ezért a helyzetért teljes mértékben az Egyesült Államok a felelős. A VDK képviselője hangsúlyozta, hogy az Egyesült Államok ugródeszkaként használta fel Dél-Vietnam ideiglenesen megszállt területeit háborús akcióihoz és ahhoz, hogy aláássa Laosz és Kambodzsa függetlenségét, szuverenitását, semlegességét. Nguyen Van Tien, a délvietnami ideiglenes forradalmi kormány küldöttségének helyettes vezetője azt bizonyította be. hogy csapatainak Kambodzsába küldésével a Nixon-kormányzat újabb súlyos vereségeket volt kénytelen elszenvedni a khmer nép hősi ellenállásával szemben, politikai téren pedig példátlan mértékű elszigeteltségbe jutott. Rendhagyó felvétel a szovjet űrközpontból: az űrben keringő Nyikolajev és az űrhajós-mama Tyereskova, valamint kislánya. Allénkénagy? rtünüekot kapott hatodik születésnapjára: beszélhetett a kozmoszban száguldó apukával Szojuz - 9 A* űrben mindén rendben A Szojuz—9 szovjet' űrhajó Az űrhajó bélső térének csütörtökön budapesti időszá- mikroklímája normális. A mi tás szerint 10.31- órakor .a légnyomás 850 milliméter, a 155. fordulatot tette,, jggg. hőmérséklet 20 fok Celsius. Föld körül. ,, Szevasztyjáriov.'^arTcIm” jós csütörtökön S'toJ3t)f töltötte a világűrben."-« ' utolsó rádióösszéköttetés ór&f során- Nyikolajev, a hajó parancsnoka, közölte, hogy a nap folyamán jól töltötték el Az űrhajósok szerdal 'mun- a pihenésre szánt időt. Kőz- kanapja a megállapított prög- érzetük jó, hangulatuk kitű- ram szerint telt el. A réggé- nő. Elalvás előtt Nyikolajev lizés, mosakodás, és a ipűs?e- érverése 68, Szevasztyjanovó rek, valamint a berendezések 67 volt percenként, légzésük ellenőrzése után a két űrha- gyorsasága pedig 12, illetve 13. jós a Föld felületét és a csil- A Szojuz.—9 személyzeté- lagokat figyelte, Nyikolajev és nek csütörtöki munkanapja Szevasztyjanov rádión jelen- budapesti időszámítás, szerint tette, hogy látja a Krímet és 'délelőtt 9-°° órakor kezdődött, a Kaukázust jól kiveszik Szó- Nyüolaj9V közölte a takácsit, Batumit és a Szevan-ta- nyítási ^Ponttal, hogy megkezdték a napi program telvat. A repülés. 143,. fordulójában Irán fölött az . űrhajó-: sok homokvihart figyeltek meg. jesítését. A Szojuz—9 folytatja körüli útját. (MTI) Föld Dr. Franz Jonas osztrák köztársasági elnök Bulgáriában tartózkodik. A bolgár—osztrák tárgyalások az őszinteség és barátság légkörében zajlottak a két ország közötti viszony sokoldalú fejlesztéséről és á ''nemzetközi helyzet egyes prob- ’ "iáiról. Képünkön: a bolgár—osztrák tárgyalások befejező hivatalos ülése. Walter Ulbricht, az NSZEP Központi Bizottságának első titkára, az NDK Államtanácsának elnöke, csütörtökön délben az államtanács épületében fogadta Nyers Rezsőt, az MSZMP Politikai Bizottságának tagját, a Központi Bizottság titkárát, aki tapasztalatcsere-látogatáson tartózkodik az NDK-ban. A kiadott hivatalos jelentés szerint a szívélyes és elvtársi légkörben lefolyt beszélgetésen elsősorban a fejlett szocialista társadalmi rend NDK-beli kialakításának eredményeivel és tapasztalataival, valamint a Magyar Népköztársaság és a Német Demokratikus Köztársaság barátságának és testvéri együttműködésének további megszilárdításával és elmélyítésével foglalkoztak. (MTI) NOGRÁD - 1970. jumus 12., péntek