Nógrád. 1970. május (26. évfolyam. 101-126. szám)

1970-05-09 / 107. szám

Lenini módra szolgálni a hazát Olyan emberekkel ta­lálkozni, akik a legdrágáb­bat, az életüket tették koc­kára népük, nemzetük sza­badságáért, a világ dolgozói boldogságának megvalósítá­sáért — nagyszerű' érzés. Már­pedig e sorok írójának ilyen­ben volt része az elmúlt na­pokban. A győzelem napja 25. évfordulójának előestéjén a Vörös Zászló Érdemrenddel, a Szuhorov Érdemrenddel ki­tüntetett Nyikolajevi—Buda­pesti szovjet harckocsizó ala­kulat múzeumában, klubter­mében, gyakorlóterén talál­kozhattam tábornokokkal, fő­tisztekkel, a mai generáció képviselőivel, az egyszerű ka­tonákkal, a II. világháború győzteseivel, azok gyermekei­vel, A beszélgetőpartnerek között nem is egy a mellén viselte a Szovjetunió Hőse, vagy éppen a Dicsőség Ér­demrend mindhárom fokoza­tát. Kitüntetéseiket a II. vi­lágháborúban, a Nagy Hon­védő Háborúban kifejtett hő­siessé"'4. kel szerezték, abban a iiá «9^ ián, amelyben a fő­szerep, a legnagyobb áldozat- vállalás éppen a Szovjetunió lakosaira, a Vörös Hadsereg tagjaira hárult. — Ez az alakulat az Urál- ban, 1941-ben alakult — tá­jékoztat a beszélgetés során Szorokin Mihail Ivanovícs al­tábornagy. — Harcolt az ala­kulat Moszkva, Leningrád alatt, Ukrajna, Budapest fel­szabadításáért, s Berlin után Prágában fejezte be felszaba­dító útját. A moszkvai csatá­ért a Gárdista és Moszkváért kitüntetésben részesült az ala­kulat, majd felvette a Nyiko­lajevi—Budapesti nevet. Bir­tokosa a Sztálingrád védel­méért kitüntetésnek is. A beszélgetés során a Nagy Honvédő Háború hősi esemé­nyei elevenednek meg. Moszk­va. Sztálingrád védelme, a dnyeperi átkelés, a romániai harcok után Ismerős városne­vek hangzanak el: Szeged, Kecskemét, Cegléd, Székesfe­hérvár, Veszprém, Tatabánya és végül Budapest. Aztán Esz­tergom. Győr, Komárom, Brnó, Prága. Mindegyik vá­roshoz köti valami ezt az ala­kulatot.. Tylmosenkót, az ala­kulat egyik legjobb harcosét Tatabányán temették. De az 1 !)56-os ellenforradalom sem kímélte az alakulat tagjait. Anatolij Kuzmin tizedes, a Szovjetunió Hőse Budapesten áldozta életét népünk sza­badságáért. Az alakulat múzeumában egy zászló hívja fel magára a figyelmet. Rajta a dátum is: 1970. február 9. A 25. év­fordulón Budapest felszaba­dításáért a főváros dolgozói ajándékozták az alakulat­nak. Pável Makszim Petrenkó altábornagy azokat a tábor­nokokat, főtiszteket mutatja be, akik részt vettek Ma­gyarország felszabadításában, a fasizmus teljes szétverésé­ben. És megint az emlékek. Em­lékek a győzelem napja 25. évfordulójának tiszteletére. Hitler jól felszerelt gépezettel támadott a Szovjetunióra. Az egész ország hatalmas had­műveleti terület lett. A tör­ténelem legnagyobb csatája, a sztálingrádi ütközet. A meg­semmisített 607 fasiszta had­osztály, a mintegy 13 • millió ember, a romba dőlt városok, az elpusztult népi vagyon harminc százaléka és több, ön­magáért beszélő, lesújtó szám. De a Szovjetunió fe­lülmúlta az ellenséget tech­nikában, a harcosok az ön­tudatban, a győzelemben ve­tett hitben. És vállalták a súlyos áldozatot, hogy meg­mentsék az emberiséget a fasiszta fenevadtól. Beszélünk a háború utáni évekről, azokról, amikor az imperializmus meg akarta másítani a'történelmi'igazsá­got, amikor megnőtt a Szov­jetunió tekintélye, s arról, hogy a Szovjetunió soha nem fenyegetett senkit háborúval, a lenini úton a békés ópítömun- kót végzi ma is. Hiszen a Vörös Hadsereg és a vele szö­vetséges Varsói Szerződés tagállamainak fegyveres ereje mindig a béke hadserege volt és marad Is, szolgálja az európai és a világbéke biz­tonságát. így fogalmaztak: Lenini módra, szolgálni a szeretett hazát, ’ a világbékét, ez a szovjet hadsereg legma- gasztosabb feladata. Szívélyes, baráti a hangu­lat. Plodnyikov vezérőrnagy, a Szovjetunió kétszeres Hőse a légierők harcait ecseteli, ö maga 1945. március elsején repült először, altkor is Ber­lin felett. — Elfogyott az üzemanyag. Kényszerleszállást kellett el­lenséges területen végrehajta­ni. Egy foglyot is ejtettünk, magunkkal vittük, mert még egyszer — úgy hatszáz mé­teres magasságra — felrepül­hettünk. A parancsnokaink alig hitték amit tettünk — emlékezik, — Most, a magyar néphadsereg légierejével együtt őrizzük a léglteret az ellenséggel szemben. Szót kér a beszélgetés so­rán Trubov Vale ríj Ivanovícs ezredes, a Szovjetunió Hőse, az akkori tarackosok parancs­noka. Egy epizódot mesél. — A háború utolsó napjai­ban a front jobb szárnyát biztosítottuk. Azt a parancsot kaptuk, hogy mielőbb érjük el az Elbát. Karimov, egy ta­tár származású hadnagy a háború első napjaitól részt vett a harcokban. Ő alakított ki egy figyelőpontot. A né­metek húsz harckocsival több támadást intéztek ellenünk Karimov, — bár tudta mivel jár — magára hívta az el­lenség figyelmét. Harminchat ágyúból lőtték ezt a pontot. Karimov és társai az életü­ket áldozták ... viszont sike­rült a Vörös Hadsereg előre­nyomulása . . . Mennyi ilyen hőstett volt! Ilyen eseményt mond el Firszov Nyikoláj Alekszand- royics ezredes, a Szovjetunió Hőse is. — Sztálingrád alatt, a trak­torgyártól alig három kilomé­terre három T—34-es foglalt figyelőállást; Észrevették hogy előttük valami füstöl. Később a füstből 14 fasiszta harckocsi tűnt fel. A mi tan­kistáink hagyták, hogy minél jobban közelítsék meg őket. aztán tüzet nyitottak. Először három, később négy német harckocsit semmisítettek meg. Ebben a harcban vesztette életét Majerszkij hadnagy. De megmentették a traktorgyá­rat, ami akkor igen fontos hadászati üzem volt... Ezek­ben a harcokban a katonák között már tömegessé vált az életet áldozó hősiesség. Karikov' alezredes, a Di­csőség Érdemrend mind a há­rom fokozatának birtokosa, csuvaa; nemzetiségű, nem ön­magáról beszél. Egyik repülő­barátját említi, Dracsenkó pilótát. Dracsenkó repülőgépét lelőtték a németek, a pilóta fogságba került. Embertelen módon kínozták, kiszúrták az egyik szemét. Dracsenkó így Is megszökött. Moszkvában megoperálták, s azt kérte: helyezzék vissza a repülősök­höz. Ezután még kilenc ellen­séges gépet semmisített meg úgy, hogy elvtársai sem tud­ták: az egyik szeme üvegből van. Személyes élményt is említ. Mint felderítő, számos „nyelvet” fogott, ami segítette a támadások előkészítését. A ma generációját a be­szélgetés során Mihajlov Vla­dimir őrvezető képviseli. Ki­váló katona, nagyszerű kom- szomollsta. Apja is harcolt hazánk felszabadításáért. — Apáink győzelmesen fe­jezték be a Nagy Honvédő Háborút. Mi, fiatalok biztosít­hatjuk önöket, hogy fiatal erőinket a szovjet nép és a többi szocialista ország dol­gozóinak békés, alkotó mun­kájának védelmére használ­juk fel... A 1531*348 beszélgetés után a gyakorlótér követke­zett. Arról győződtünk meg, hogy ez az alakulat is éberen őrködik a békés alkotómun­ka felett. Somogyvári László Goíyár Gyulai Együtt dobban a szív (Jegyzetek, portrék) ÍO. A bratíslavai Közgazdasági Fő. iskola — tömö­rítve Szlovákia közgazdászainak többségét — elha­tározta, hogy se­gít kivezetni nép­gazdaságunkat a jelenlegi helyzet­ből. és ezért te­vékenyen bekap- tg* esolódik a politi- §|| kai és a gazdasá­gi élet jelenlegi konszolidációs fo­lyamatába. A fi­atal > közgazdá­szok nevelésében szem előtt tartják az olyan szocialis­ta közgazdászok kibocsátását, akik alkotó módon ér­vényesítik a he­lyes politikai irányzatot, a kő. vetkezetes esz- Készlet meiséget és a ma. , gas fokú szakképzettséget. El­határozták, hogy 1970-ben nemzetközi tudományos érte­kezletet hívnak létre „A szo­cialista államok gazdasági reformjainak általános prob­lémái” címmel, ahol a bará­ti szocialista államok kiváló közgazdászai tartanait beszá­molót. Ez a hír nagyon megkapott. Besztercebányán olvastam és éppen akkor, amikor meghí­vást kaptam a pártbizottsá­gon. Vezető kommunista elv­társakkal beszélgettünk, vagy talán úgy is mondhatom: po­litizáltunk. A két, év előtti eseményekről, a párt erősö­déséről, a kommunisták tö- megbefolyásárói volt szó. őszintén beszéltek. őszintén és igaz barátoknak szóló tájékoztatást adtak. — A legfontosabb — mon­dották a konszolidáció, a tö­megek politikai megnyerése. A jubileumi esztendő, a fel- szabadulás negyedszázados év­fordulója, a Szolvák Nemzeti Felkelés minden epizódját, ünnepségét erre használjuk fel. Előadókat készítettünk fel, képeztünk ki és küldtünk szét vidékenként, hogy be­széljenek a párt politikájáról, elképzeléseiről. Politikai, gaz­dasági és közgazdasági fel­adat az egyszerre, amint sze­retnénk a következő Idő­szakban jól megoldani. És példákat mondanak. A csehszlovák—szovjet ba rátsági hónap alkalmával a Csorba-tő Környékéről Ipolyszakállason az iskola pártszervezete „Mit »tudsz a Szovjetunióról?" vetélkedőt rendezett, melyen szovjet ka­tonák Is részt vettek. A lévai járásban „Lenin örökké él” címmel versenyt szerveztek a járás iskolái szá­mára. Az eperjesi várösi nemzeti bizottság a város díszpolgárá­vá választotta Iván Nylkola- jevlcs Fedant, a várost fel­szabadító, szovjet egységek egyik parancsnokát. Szirota őrnagyot és Nozll- ka törzsőrmestert látták ven­dégül Nagykaposon. A be­szélgetés témája a sport, a kommunisták élete, a kato. nák „munkája” volt. Nem egy helyen szovjet ka­tonákat, hívnak meg abba a zsűribe, amely eldönti a fel- szabadulási jubileumi ver­seny helyezéseit í — Fontos ez számunkra — mondották a besztercebányai területi pártbizottságon: — a Szovjetunióval, a szovjet har­cosokkal fenntartott testvéri barátság, hovatartozást és ál­lásfoglalást is» jelent és egy­ben a konszolidációt is ha­zánkban. Azután, hogy a beszterce­bányai elvtársakkal több órás politikai beszélgetésünk véget ért, Ondrej Bartó elvtárs, a losonci járási pártbizottság vezető titkárának egy, kérdés­re adott válaszát jegyezhettük fel. — Milyennek szeretné látni ezt a járást néhány év távla­tából? — A legboldogabb akkor lennék, ha azok a becsületes emberek, akik minden idő­szakban a helyes marxista­internacionalista talajon áll­tak és szerették ezt a járást, megelégedést éreznének. Sze­retném, ha sikerülne, mielőbb felszámolni azokat a fogyaté­kosságokat, amelyek gazdasá­gi, kulturális vonatkozásban még léteznék. A járás iparát távlatokban, a gépiparban szeretnénk fejleszteni. A me­zőgazdaságban a szakosítást és a koncentrációt szeretnénk megvalósítani. Ehhez csupán annyit: Lo­soncnak 1980-ig 26 ezer la­kosa lesz és rövidesen több mint ezer lakásba vezetik be a gázt. , Véget ért tíznapos kőr­útunk a Szlovák Szocialista Köztársaságban. A távolság — kitérőkkel — ezer kilométer Pozsonytól Kassáig, de minden kilomé­teren éreztük, tapasztaltuk a szívélyességet, a barátságot. Kérdezték és érdeklődtek: mi a véleményünk mindarról, amit láttunk szerte az ország­ban nyolcnapos utunk során. Csak így tovább! (Véve) Kedves BarátomI Neked címzem ezt a leve­lemet, de szeretném, ha min­den hasonló korú társadhoz eljutnának itt rögzített gon­dolataim. Hozzátok szólok, akik nem éltétek —, mert nem élhettétek — át a hábo­rú viharát, így szerencsére nem birtok az e szóhoz kap­csolható élményekkel. Tudod, most' ünnepeljük a második világháború befeje­zésének 23. évfordulóját, azon a napon, amelyen negyedszá­zaddal korábban végérvénye­sen — legalábbis akkor így reméltük — megszűnt létezni az emberi humánumot legnt- rombább módon eltaposó fasiz­mus. Ez a dátum késztetett most engem levélírásra, hogy a ti, ezzel kapcsolatban talán eléggé fel sem mért felelős­ségeteket hangsúlyozzam. Arra gondolok, hogy ti az építő béke harmóniájába szü­letettekként tanultok, dolgoz­tok. Kötelességeket ruház rá­tok, jogokat ad nektek ez a rend és mindig magasabbra törő igényeket épít ki ben­netek. Nemes, szép lehetősé­geitek vannak. Az igényesség jogtalan, ok­talan követelőzésbe csap át bennetek: vagy éppen lanyha közöny mögé húzódtok, nem kérve részt az építés fárad­ságaiból. Nem az-e ennek közvetett Levél: 1970. május 9-én oka, hogy nem emlékezhettek úgynevezett szűkösebb eszten­dőkre: évtizedre, amikor az életben maradás, igénye is rendkívülinek számított? Ti, a békében születettek, mindent a jövő szem,pontjá­ból Ítéltek meg, $ nagy elő­szeretettel feledkeztek el ar­ról, hogy lehetőségeitek ház­falaiba mennyi küzdelmet épí­tettek bele az előző generá­ciók. A sokat is kevésnek íté­litek, s arról panaszkodtok, hogy nincs elég „életteretek” harcaitok megvívásához. Amerikai tudósok az embe­riség előrehaladásának felté­teleiről elmélkedve, arra az álláspontra jutottak, hogy a harcok hasznosabbak a béké­nél. Ok háborúról és békéről beszélnek,' én küzdelmet és eltespedést értek, S arra fi­gyelmeztetlek, hogy nemes do­log a ti küzdeni akarásotok, de csak ha nem reked meg a felszín egyenetlenségei feletti bosszankodó csipkelődésnél. Napjainkban az apró tettekre éppúgy szükség van, mint év­tizedekkel korábban a roman­tikus, nagy tettekre. Most, ezekben a hétköznapi csele­NÓGRÁD — 1970. május 9., szombat kedetekben kell megtaláínl a szépséget, a nép és a haza szolgálatát. S közben minden érdekeljen benmteket, mindenért felelős­nek érezzétek magatokat! A környező világ dolgaiért épp­úgy, mint a Föld túlsó olda­lán történtekért. Mert drámai események zaj­lanak újabban tőlünk nyugat­ra és délre, olyctnok, amelyek veszélyesen hasonlítanak egy beteg agyú, bajuszos szobafes­tő által közel negyven éve el­indított eseményekhez. Viet­nam, Kambodzsa és a Közel- Kelet figyelmeztető mozgás­folyamatai, Nyugat-Németor- szág belső ,,fejlődése”, a neo­fasiszta eszmék, megmozdulá­sok, eszközök és módszerek újraéledése: éleslátásra mozgó­sító jelek. A figyelmet pedig az * se csillapítsa, hogy némely do­logban biztató a helyzet: hogy például a német kérdés meg­oldásában éppen ez évben történt egy és más. De ismét csak egy újságcikk jut eszem­be arról, hogy Willy Brandt kancellár auschwitzi látoga­tásakor azt a nyugatnémet himnuszt játszották, amely a náci ,,űbermenscheké" is volt, azoké, akik e helyen küldtek halálba négymillió ártatlan embert. En — tavaly bolyongásaim során — jártam Auschwitz­ban és Birkenauban egya­ránt. Láttam a barakkokat, az üvegablakok mögött felhal­mozva főbb mázsányi embe­ri hajat, a szemüvegek, ruha­darabok, edények tízezreit és ezernyi falábat, mankót, já­rógépet. Láttam a krematóri­um kemencéit, és a nyakszir tét zsibbasztó jeges szélben végiggyalogoltam a birkenaui haláltábor Jőútjának két ki­lométerét. És láttam a múze­um fényképsorait csontvázzá kínzott felnőttekről és .gyer­mekekről, halálba érkezettek­ről és halálba indulókról. Akik a fasizmus, a háború félelmeit végigélték, azokban örök az éberség. Ti is úgy éljetek, hogy amíg egy sze­mernyi esély is van embersé­ges békénk magbontására, addig nincs megnyugvás, ad­dig folyvást küszködni kell! Mindenkinek a maga helyén, ha kell, akár egy lazuló csa­var meghúzásával, egy eltö- mült árok megtisztításával is. Kedves Barátom! Május kilencediké juttatta eszembe ezeket a gondolato­kat, s le kellett írnom. el kel­lett juttatnom neked, hogy arra ösztönözzelek: e napon tedd mérlegre minden eddigi tettedet és minden későbbi terved az egész világért ér­zett felelősséggel. V. Kiss Mária A mi békénk ,,A francia rendőrség könnygázzal támadt a május elsejei felvonulókra” — jön a hír Párizsból, fényképpel illusztrálva. Megdöbbenek. Valami ar­ra késztet, ne menjek el szó nélkül mellette. De talán nem is szólni, inkább kia­bálni kellene: halljátok em­berek, akik unottan nézitek a televízió képernyőjén a mi májusi felvonulásunkat; idősebbek, akik már elfeled­tétek, a fiatalok, akik még nem tudjátok, mi az elnyo­más: hát ez az, Párizsban, a forradalmak őshazájában nem lehet meg­ünnepelni májvfs elsejét! Miért félnek a nyugati kormányok a munkásosztály nemzetközi ünnepétől? Mert tisztában vannak a népek összefogásának óriási jelen­tőségével. Nagy szükség van ma a nemzetközi összefo­gásra, amikor az imperializ­mus újabb tüzeket lobbant a Távol-Keleten, kis országo­kat változtat hadszíntérré,-s József Attila szavaival: .mint fészket ütik le a kis falut". \ Párizsban gázfelhő gomo­lyog a Bastille téren. Embe­rek futnak, rendőrautók szi­rénáznak. Az a nap, ami ná­lunk örömünnep, ott szen­vedés, gyalázat, könnyek. Értékeljük-e mi eléggé a békét? A mi békénket, ami egészen más, mint a nyuga­ti országoké: nem a rettegés csöndje, hanem a szabadság nyugalma élteti. Huszonöt éves ez a béke; egy nemzedék nőit fel ben­ne. ök már nem tudják mi­lyen a háború, a létbizony­talanság, a rettegés a hol­naptól. Aki nem ismeri a háborút, az nem tudja elég­gé értékelni a békét. Eszük­be sem jut, hogy a boldog ünnepek jóléte, a gondtalan mulatságok, a fehér kenyér íze, — béke. A villanyfény­ben úszó házak, utcák, te­rek, a zsúfolt kirakatok bő­sége, a gyermekkacagás, ze­ne, — béke. A nyugodt munka Öröme, a pihenés csendje, fejlődő városaink, falvaink gyarapodása, a szo- cialimus építése, mind-mind: béke, béke, béke. Olyanná vált már nékünk a béke, mint a levegő: alig vesszük észre jelenlétét, de nélküle már nem tudnánk élni. Nem lehetünk közö­nyösek iránta, hiszen drága kincs: a hősök vérehullása teremtette meg számunkra. Köszöntsük ma lelkesebben a békét, mint huszonöt éve, hiszen ma már azt is tudjuk, mit köszönhetünk neki. C. E.

Next

/
Thumbnails
Contents