Nógrád. 1970. április (26. évfolyam. 76-100. szám)
1970-04-04 / 79. szám
A felszabadítók emlékeznek Értünk harcoltak. Szovjet harcosok, tiszthelyettesek, tisztek, tábornokok. Őket idézzük a negyedszázados évfordulón, ök idézik emlékeiket, harcaikat, melyet hazánk, megyénk felszabadításáért folytattak. Idézzük őket, három szovjet tisztet, akik részt vettek szűkebb hazánk, Nógrád megye felszabadításában is. A gárdisták igazolták internacionalista küldetésüket Megyénk és Salgótarján felszabadulási ünnepségein vett részt Iván Nyikitics Komyev vezérőrnagy, a Szovjetunió Hőse, a III. légidesszant hadosztály egykori parancsnoka. Katonáival, gárdistáival itt harcolt a megyében, küzdött Salgótarján felszabadításáéi'!. Munkatársunk beszélgetést folytatott vele. A beszélgetés szövegét most közre adjuk. — Huszonöt évvel esselőtt abban a szerencsében volt részem, hogy mint a harmadik gárda légidesszant hadosztály parancsnoka, részt vehettem megyéjük északi résziének és Nógrád jelenlegi megyeszékhelyének, Salgótarjáninak a felszabadításában. A hadosztályunk álltai felszabadított terület, mint jelentős ipari központ, fontos szerepet játszott az ország életében. A hitleri hadvezetés azzal a céllal, hogy megtartsa ezt a fontos körzetet, jói átgondolt és szervezett védelmi vonalat épített lei a Mátra és a Bükk déli lejtőin. A hadiműveletek jelentőségét bizonyítja, hogy e körzetek védelmét a nagy harci tapasztalatokkal rendelkező 6. német hadseregre biz,- ták, megerősítve aztt egy halálfej«» SS-hadosztállyal, továbbá a 23-as harckocsizó és a 78-as rohamhadosztálilyal. — Hogyan emlékezik most negyedszázad távlatából ezekre a harcokra? — A Nógrád megyei felszabadító harcok előtt hadosztályunk súlyos küzdelemben felszabadította Nagykállót, Nyíregyházát, Hajdúdorogot, Mezőkövesdet és Egert. Z&dé- nov vezérőrnagy harckocsizó hadteste és Szokolov altábornagy lovashadtesite délről megkerülte a Mátrát és december 8-ra elérte az Ipolyi'. Felsizalbad'ították Balassagyarmatot és ezzel lehetetlenné tették a budapesti német hadseregcsoport baiszáiv nyénak egész védelmi tervét. A mi gárdahadosztélyunk egy nyugati irányú előrenyomulás- során felszabadította Heves megye nyugati községeit és leküzdve a hitleristák makacs ellenállását, 1944. december 17-én. keleti irányból megkezdtük Nógrád megye felszabadítását. Az első két nógrádi község, amelyeket gárdistáink felszabadítottak, Zabar és Mátranovák volt. Két hét múlva, december 31- én Ipolytamóc és Saécsény felszabadításával hadosztályunk befejezte a megyei har- ookat. — A felszabadító harcok során találkoztak a polgári lakossággal is. Huszonöt év eltelte után milyen emlékei maradtak meg? — Meggyőződhettünk arról, hogy a nyilasok és a reakciós papság hosszú időn keresztül azzal ijesztgette a lakosságot, hogy az orosz hadsereg katonái feldúlják a templomokat, Szibériába szállítják a fiatalokat, felgyújtják az ingóságokat. Ezért elsősorban Ke- ’.et-Magyarországon, a harcok során a felszabadításkor gyakran üres falvakat találtunk. A magyar lakosság azonban hamarosan meggyőződött arról, hogy a szovjet katonák és tisztek nem olyanok, mint amilyeneknek lefestették őket, aogy nem rombolnak, hanem udvariasan bánnak a helyi lakossággal. Ezután az Iránunk való bizalom egyre nőtt 2 -eztük, hogy amint nyuga- t-’.bbra haladunk, * kapcsolatunk a helyi lakossággal egy- :ie javul, erősödik az irántunk valló bizalom. A Nógrád megye keleti részén elterülő bányásztelepülések lakossága pedig kifejezetten barátságosan fogadott bennünket, különösen a közülük kikerült partizánokkal, majd később a Nógrádi Sándor által vezetett szervezett partizámOKZ, taggal való találkozás után. Sok szimpatizáns, akik nem tartoztak szervezetileg egyik pantizánoszta@hoz sem, sokait segített. Szívesen segítettek a fasiszta egységek felderítésében és gyakran önként vezették el gárdistáinkat a csak nekik ismerős hegyi ösvényeken, a hitleristák védelmi vonalai mögé. Különösen aktív segítséget kaptunk a fiataloktól, a régi bányászok 14— 17 éves fiaitól, akik közül nem egy igazi felderítőként viselkedett és a gárdisták hűséges barátja lett. — Milyen volt a németek ereje? — Talán még egy érdekes epizódot említenék. Politikailag a fasiszták úgy értékelték Salgótarjánt, mint a nyilas rendszerrel és a fasiszta német szövetséggel szembeni aktív ellenállás központját és szervezőjét. Feltehetően ezeknek a meggondolásoknak az alapján a hitleristák Salgótarjánban viszonylag nagyszámú erőt vontak össze: a 78-as német nohamhadosztály 2500 gyalogosát és mintegy 150 csendőrt, akiknek — egy foglyul ejtett csendőr vallo- mása szerint — a helyi munkások és a környékbeli bányászok megfigyelése volt a feladatuk. A kisterenyei harcokban ejtett foglyok vallomása alapján, valamint a partizánok és a december 20- ám hozzánk átjött üveggyári dolgozók információiból szánté teljes képünk volt a városban elhelyezett katonaságról, harcké&zségérői. és fegyverzetéről. A támadás sonán jellemző, hogy a hitleristák egy része egyenként próbált elrejtőzni bunkerokban, lakatlan helyiségekben, sőt még a csatornákban is. De a munkások és családtagjaik segítségével valamennyi ellenséges katonát sikerült elfogni. A következő nap reggelén sokan voltak az utcáikon és megkezdődött a baráti ismerkedés a felszabadultak és a felszabadítók között. — Negyedszázad telt el a felszabadító harcok óta. Most hogyan foglalná össze benyomásait, tapasztalatait? — Salgótarján és Nógrád megye felszabadításával hadosztályunk gárdistái becsül*» - tel teljesítették harci kötelességükét. A gárdisták ismételten igazolták internacionalista küldetésükéit. — Most, huszonöt év múltán mint vendégek tértünk vissza Nógrád megyébe. A volt ipartelep a feiismerhe.tetlenségig megváltozott, átalakult, igazi szép várossá nőtt Salgótarján. Átalakultak a nógrádi falvak és a bányatelepek is, mindenütt éreztük, érezzük az eleven élet és az alkotó munka ritmusát. Felhasználom az alkalmat, Magyarország fel- szabadulásának 25. évfordulójára jó egészségiéit, eredményes munkát és sok boldogságot kívánok valamennyiüknek, országuknak és népüknek további nagy sikereket a szocializmus építésének útján — fejezte be a beszélgetést I. Ny. Konyev vezérőrnagy, a Szovjetunió Hősié. S. Lu Drága magyar barátaim! Ügy alakult, hogy a Nagy Honvédő Háborúban az elsőtől az utolsó napig részt vettem, sőt utána a Kvantung hadsereg szétverésénél folytattam a harcot keleten, A 6. páncélos hadseregben barátaimmal részt vettem saját hazám — Ukrajna felszabadításában, s az ezüst Dnyepertől meg sem álltunk Csehszlovákia fővárosáig, Prágáig. Nekünk, Kravcsenko és Volkov tábornok tankistáinak bátran és határozottan kellett harcolnunk, támadni éjjel és nappal, zuhogó esőben és hóban, hogy teljesítsük a párt és a kormány parancsát: szétzúzni a ránktört ellenséget saját barlangjában. Románia felszabadítása után a 6. gárda páncéloshadsereg feladata volt felszabadítani a baráti Magyarországot, utolsó csapásokat mérve elit német egységekre, egyik helységet a másik után felszabadítva, ami lehetővé tette, hogy a felszabadított polgárok szabadon lélegezzenek. Ügy esett, hogy én és barátaim D. F. Loza, Sz. Szuhotyáplij, Sztyepanov K. Levin, és sokan mások, szüntelen harcban haladtunk át Magyarországon és Nógrád megyén. Annak ellenére, hogy a 2<x6 NÓGRÁD — 1970. április 4., szombat A háború« jegyzetfüzeiből Klem haluányul el sohasem Ügy hozta a sorsom, hogy a baráti Magyarországot bejártam egyik végétől a másikig — harcolva. A mi gépesített gándahadtestünk, amely a 6. páncélos hadsereg kötelékébe tartozott, 1944. október 5-én haladt ált az ország keleti határán, s felszabadí- totta a fasiszta elnyomás alól az első magyar falvakat. Alig fiél év múlva, 1945. március 29-én átléptem, a nyugati határt, s Ausztriáiban találtam magamat. A hadtestet az időközben elhunyt páncélos vezérőrnagy, M. V. Volkov vezényelte. Valahogy így kezdődött. Előttünk ágaskodtak a nyu- gaitromán hegyek, mögöttük a magyar Alföld, a talányos és valahogy közeli Magyarország. Szűk hegyi út kacatkaringó- zcxbt előttünk, hol mély szakadékokban, hol csavaros szerpentinként föd, szinte az égig érve. Messziről úgy tűnt, a gépek kerdngienék a hegy körül, mint egy hatalmas, szédítő körhintáin. Néha-néha oly1 magasba emelkedtünk, hogy még a sokat látott, próbált tamkvezetők sem nagyon merészeltek letekinteni az út mentén a mélységbe. Am a hadsereg feltartóztathatatlanul ment előre, és három esős, meglepetésekkel és izgalmakkal teli sötét éjszaka után mintegy háromszáz kilométert hagyott maga mögött Kiértünk a síkságira, Magyar- ország keleti határaihoz. A hátunk mögött gyönyörű völgyekben szétszórva maradt Abrud, Bmád, Bejus; a nehéz és veszélyes hegyi utak, amelyék először érezték, milyen nehéz egy tank... Hanem az ellenség sem aludt. Elkeseredett harcok kezdődtek. Szeptember 3Ö-án például a németek Mierszág falura mintegy ötven tankot és ezernyi gyalogságot vetettek be. A mi hanoosaimk meg sem rezdiültek. Közel engedve az ellenséges gépeket, gyilkos tüzet nyitottak rájuk valamennyi fegyverükből. Vitézül, férfiasam harcoltak mind a tankisták, mind a gépesített lövészek, tüzérek, aknavetők. „Inkább meghalni, mint meg- hátrálmi az ellenség előtt” — ez volt katonáink jelszava. Az első magyar községekben nem fogadtak bennünket valami ünnepélyesen, nem úgy mint Erdélyben. A lakosságból alig maradt valaki otthon, mert sokan az ország belsejébe menekültek. S aki ittmairadt, az is elkerült bennünket, elbújtak a pincékben, padlásokban. És csak később, amikor körülnézték, nyugodtak meg, s kezdtek kijárni az utcára, felelni a kérdésekre. Es akkor kiderült, mi az oka a félelemnek a Vörös Hadseregtől, katonáitól, tisztjeitől. Kitűnt, hogy a hitleristák és magyar talpnyalóik ráijesztet- tek a lakosságra a vöröskatonák vandalizmusának különféle történeteivel: hogy válogatás nélkül megölnek minden magyart, gyereket, megerőszakolják a nőket. Majd, hogy emberhúst nem esznek... Egyébként ez a rémület nehezedett a magyar hadifoglyokra is. Azonban a dolgozók, de a foglyok is nagyon hamar meggyőződhettek, hogy félelmük alaptalan és fölösleges: a-/ orosz katona nem rabol, nem erőszakol, csupán siet előre, magasrendű feladatok teljesítését, célokat követve. És lám, ez a felismerés aztán szállt szájról szájra, leküzdve minden akadályt, végigröppent a magyar földön. És tapasztaltuk, hogy mennél mélyebbre hatoltunk az országba, annál többen maradtak otthon falun és városon, s akik korábban elmenekültek, visszatértek házaikba, örökre felszabadítva a fasiszta rabság és becstelenség uralma alól. Az egyszerű emberek saját szemükkel győződtek meg, hogy a szovjet emberek nem a békés magyar néppel harcolnak, hanem a fasiszta hadsereggel és kiszolgálóival, hogy a szovjet katonák az igazi szabadságot és békét, a jobb jövőt hozzák a dolgozóknak. A támadás folytatódott. Elpusztítva a szétszórt ellenséget, a tankok és motoros lövészek kitartóan nyomultak előre. Három nap és három éjjel verték vissza harcosaink a fasiszta tankok, gyalogság, lovasság kétségbeesett vad ellentámadásait. A folyó fölött, a harcmezén nem halkult az ágyúk, aknavetők dörgése, robbanások, géppisztolysoro- zatok kelepelése. Itt, s amott is égő gépek, elesett ellenséges katonák. & ez alatt a három nap alatt Sz. Baleckij őrnagy utászai, övig a jeges vízben, az ellenség tüzében helyreállították a hidat. Harcosaink vitézül és kitartóan verekedtek, egy tapodtat sem hátrálva. A sebesültek nem mentek hátra, ottmaradtak segíteni bajtársaitknak. Anniikor a híd elkészült, a hídfőálláson gyorsan további egységek keitek át. De a véres harcok folytatódtak még napokon keresztül. Csak október 13-án sikerült csapatainknak megtörniük az ellenség eMenálűásáit, s a sikert továbbfejlesztve, elfoglalni Ko- mádit. A szétvert effienségies egységek maradványai északkeleti irányba vonultak visz- sza, Mezőcsát felé, de megerősített állásokat elfoglalniuk nem sikerült. Váratlan éjszakai rohammal a hitleristákat kivertük innen is, s azok átmenekülitek a széles, bővizű, kiterjedt mocsaras partú folyó mögé. Ez idő alatt a front más egységei támadást bontakoztattak ki Debrecen felé. A mi egységeink harcosai menetben átkeltek a Berettyón, és megkezdték a harcot Berettyóújfalu elfoglalásáért. És hirtelen, október 17-én éjfélkor a németek váratlanul mindenfajta, s kaliberű fegyverből hatalmas tüzet nyitották csapatainkra. Mi ez? Bllentómadás előkészítése? Nem, ravaszság, amely azonban mér régien nem volt újdonság a számunkra! A hitleristák zavarba akartak ejteni bennünket és észrevétlenül visszavonulni. De mi éberen figyeltük az elr- leinség mindem mozdulatát, és ismertük agyafúrt mesterkedéseit. A tüzérségi támadást úgy fogtuk fel, mint jeladás— a mi határozott és vissza- verhetetlen rohamunk számára. És amint a tüzérségi tűz csendesedett, harcosaink elő- reugrottak. Betörtek a városba és gyorsan hullámzó, mozgó utcai harcban semmisítették meg az ellenséges egységeket, amelyeknek nem volt idejük elmenekülni. Reggel a város határában harcosaink a fasiszta vadállatok borzalmas kegyetlenségének nyomait fedezték fel: mintegy húsz halálrakínzott szovjet harcos és tiszt holttestét, rajtuk borzalmas, embertelen kínzás nyomai, mély égetett sebek arcukon, kitört, kicsavart karok, megvakított szernek... A katonák, akikben még le sem lohadt a harc heve, kővémeredve álltak a vértanúk holttestei felett. Arcuk megkeményedett, szemük rettenetes gyűlöletben égett. — Nem, sohasem feledjük ezt, és nem bocsátjuk meg! — esküdtek a páncélosok. — Hősaessegtek, hűségtek, névtelen hősök, soha nem merül a feledésbe! A háború országútja! sür'- gettek, hívtak tovább. Sok magyar város és falu nyögött még a fasiszta elnyomás terhe alatt, várták a felszabadítást. így hát előre a Tisza felé, előre Nógrád megyének és Budapestnek! Magyarország teljes felszabadításáért! N. Szoboljer nyugalmazott gárdaearedies Kívánok nagy sikereket kosság anyagi helyzete igen nehéz volt, azzal segített nekünk, amije volt. A harcosok, őrmesterek, tisztek szintén segítettek a lakosságon. Én és elvtársaim, voltunk Püspökladányban, Kisújszálláson, Hatvanban, részt vettünk a komáromi harcokban és sok más magyar város felszabadításában. Akkor én szakasz-, majd századparancsnok voltam. Hosszú időn keresztül voltam a század pártszervezetének titkára. Minden században 10—15 párttag volt. Számomra nagyon emlékezetes egy nehéz csata Szakál- los elfoglalásáért. Ez huszonöt évvel ezelőtt 1944 decemberében volt. A mi páncélos zászlóaljunk, amelynek Dmit- rij Fjodorovics Loza volt a parancsnoka, sikeresen haladt előre, és pusztítva maga előtt az ellenséget, estére Szakállashoz ért. Megkíséreltük, hogy a falut menetben elfoglaljuk, de ez nem sikerült, a németek szilárdan tartották magukat. Igen sok páncéltörő ágyújuk, páncélgránátosuk volt, és rengeteg reflektoruk. Szakállost, ezt a kis falut, a németek erős erődítményévé változtatták. Néhányszor megkíséreltük áttörni ezt a védelmet, frontális rohammal, de sikertelenül. E kísérletek után kénytelenek voltunk átrendezni a tankok harci rendjét. A zászlóalj parancsnoka D. F. Loza, valamennyiünket magához rendelt: mindannyiunknak előadta saját elképzelését, miként lehetne elfoglalni a helységet. A zászlóaljparancsnok a következő döntést hozta: támadni néhány tankkal, amelyek magukra vonják az ellenség tüzét, ezzel fel is fedve állásaikat. Akkor a többi páncélos elpusztítja az ellenség tüzelőállásait, s előretör. A tankok ilyen alkalmazása akkoriban bevált, és mi pirkadattól házat ház után foglaltunk el. 1944. december 26- án, tíz órára Szakállos egyik utcakereszteződésében a tankomat kilőtték. Én megsebesültem, Jurkov, a vezetőgépészem pedig hősi halált halt. A csata után a frontkórházba kerültem, de mihelyt felépültem, visszatértem páncélos egységemhez. Sok történetet mondhatnék még el a baráti Magyarország felszabadításáról. Páncélosaink mindig bátran és határozottan harcoltak, mindig nagyon jól együttműködtek a gyalogsággal, a tüzérséggel és ahol ez az együttműködés megvalósult, ott nem maradt el a páncélosok sikere, akár éjszakai menetben, akár nappali rohamban. Egyetlen célt követtek a páncélosok: szétzúzni a német csapatokat, amelyek hatalmas károkat okoztak hazánknak és felszabadítani a baráti népeket, akik ebben az időben német megszállás alatt állottak, s lehetőséget adni nekik, hogy saját kedvükre, új életet építsenek. Bennünket egyetlen cél lelkesített: végrehajtani a párt, a haza parancsát. Ezt a parancsot a szovjet hadsereg becsülettel és méltósággal teljesítette. Drága magyar barátaim! Üdvözöllek benneteket e nagy ünnep —, Magyarország fel- szabadulásának 25. évfordulója alkalmából. Kívánok nagy sikereket a munkában a haza üdvére és boldogságot a személyes életben. Magyarország felszabadításának részese, G. Danyilcsenko tartalékos tiszt
