Nógrád. 1970. április (26. évfolyam. 76-100. szám)

1970-04-26 / 97. szám

1 Péter bácsi A z ókori római mitológiában Aurórának nevezték a hajnal istennőjét, aurórá- nak írta a költő a hajnalt, a virra­datot. Auróra nevét viselte Pétervárott a tör­ténelmi cirkáló is. Nem tudnám megmonda­ni, hogy az istennőről, vagy a költői hajnal- várásról, vagy a felkelő tengerészek hajójá­ról nevezték-e el a harmincas években Bé­késcsabán Auróra-körnek azt az irodalmi in­tézményt, mely a múzeum egyik termében működött, s amelynek keretében számos ha­ladó, baloldali író és költő mutatkozott be „Kis-Moszkva” közönségének, itt találkoztam Sinka Istvánnal és vásároltam saját kiadású versfüzetéből, itt ismerkedtem meg Veres Péterrel is. Tizenkét éves lehettem akkor, s ha emlékeimet már mai tapasztalataim bir­tokában rendezem, Sinka szomorúan fuvolá­zó pásztor volt még akkor, amikor már Ve­res Péter lázított. Az értelemhez szólt, és fel­korbácsolta az érzelmekéit. Akkor kezdett el és mert magyar lenni, amikor az kimondat­lanul is azt jelentette: nem akarunk lenni német gyarmat. Már akkor József Attila pró­zai testvére volt; népből jött, elhivatott, ül­dözött és megalázott író. József Attila ké­sőbb az ő nevével vette védelmébe a csehd- őrterrorral megfélemlített népet: Szólj a csendőrre, Veres Pétert S mást se verjen ... Ez a politikus, közéleti magatartás egész életén át végigkísérte. Polihisztorként min­denhez értett, mindenhez hozzászólt, de iga­zából írásban tudta kifejezni magát. (Később, amikor már az újságírói pályára léptem, gyakran emlegettük, hogy több levelet kap és becsületesebben, szorgalmasabban és sok­kalta bőségesebben válaszol rájuk, mint a szerkesztőség.) Élményeit nem újságból, nem hallomásból gyűjtötte. Közéleti ember mód­jára szeretett mindenütt személyesen ott len­ni, és bárhová ment, szeretet és tisztelet övez­te. (Legutóbb a tévénézők milliói találkozhat­tak vele a Röpülj páva balmazújvárosi elő­döntője alkalmából.) A szerénység és egyszerűség egyformán sajátja a népinek és a nagy embereknek, ta­lán ezért kereste annyira az érintkezést a néppel. Az Auróra-kör után Pesten jöttem össze vele újból, a Zeneakadémia előtt, aho­vá a NÉKOSZ-kollégiumok lakói vonultunk, ha jól emlékszem, április 4-et, vagy május 1-et ünnepelni. 1947-et írtak, és az úton, ame­lyen szedett-vedett öltözékünkben, de prole­tárt öntudattal végigvonultunk, számtalan gunyoros megjegyzés, szitok, rágalom kísért bennünket a kávéházakból, kapualjakból elő­merészkedő kis- és nagypolgárok részéröl. (Ehhez hasonlót 1956-ban láttam ismét, ami­kor november 4. után, először demonstrálták jelenlétüket a kommunisták!) Egyes, nyílt, reakciós elemek a Zeneakadémiáig követték daloló csapatunkat. Péter bácsi már a bejá­ratnál várt ránk. — Hadd acsarkodjanak — mondta, mintha őt sértették volna meg. — Félnek, hogy a munkás- és parasztgyerekek hozzájutnak a tanuláshoz. Figyeljétek meg: az igazi nagv tehetségeknek csaknem mindig munkás és paraszt a nacionáléja, ha ma már értelmisé­giek is ... kedves rokonszanvéért fiatalos hévvel a vadunkra emeltük. Napszámosok, cselédek, munkások, pásztorok sarjai az írót, aki ta­lán valamennyi stációt végigjárta, ami nincs­telen szüléinknek osztályrészül jutott. Kevesen tudják, hogy Péter-fia is író. Ná- dasdi Péter írói álnéven publikálja könyveit. Kommunista, mint Péter bácsi, ki kommunis­ta módon élt, cselekedett, dolgozott 74 éves korában bekövetkezett haláláig, és kommu­nista meggyőződéséhez hűségben vett búcsút a világtól, amelyet nála jobban kevesen is­mertek, pedig nála tartózkodóbb, puritánabb, szemérmesebb embert keveset hordott hátán a föld­Szeretett emberek közé járni, sokszor meg­fordult az ország minden sarkában, így Nógrádban is. Fiától, Pétertől, ki legjobban ismerte intimebb érzéseit is, tudtam " még. hogy Péter bácsit egyik vidéki útja, illetve annak következménye nagyon elszomorította. Látogatása alatt tett megjegyzéseit egyesek félreértették, kiforgatták. Amikor ezt elvtár- silag udomására hozták, meghökkent. Nem a maga tekintélyét féltette, hiszen ti­zenkét nyelvre fordították tanításait, a párt központi lapja közölte rendszeresen közéleti publicisztikáit, hanem a félműveltségen (amit joggal tartott egyenlőnek a műveletlenséggel!) szomorodott el, amit a Horthy-fasi.zmus ha­gyatékának tartott az egykori agrárproletá­rok és kommandós cselédek birodalmában. Nem védekezett. Tudomásul vette, hogy sok még a feladat, és az írónak, de méginkább a politikusnak még gyakran szimplifikálnia kell ahhoz, hogy megértsék. Micsoda fájda­lom ez annak, aki réges-régen eljutott a bo­nyolultig, és komplikált, nagy áttételeken át, közvetítette gondolatait! M ost Krúdy mellett nyugszik a Kerepesi temetőben. Az emberiség, az egyete­mes irodalom hatalmas alakja, a ma­gyar Solohov távozott el személyében, s ez távolibb nagyság esetében is megrázó, szív­facsaró. fájdalmas érzés lenne. Talán a mély megiUetődöttség tette, hogy halhatatlan alak­járól a búcsúzás perceiben csak parányi vil­lanások lopakodtak elő emlékeim dokumen- tumfilmjéből. Lakos György Bajor Nagy Ernőt Fő a tekintély LELEMÉNYESSEG. Az olasz ha­ditengerészet gazdag magántulaj­donosoknak eladja a Földközi­tenger partvidékén levő erődítmé­nyeit és támaszpontjait, ahonnan lestől látvány nyílik az olasz Ri­viéra hegyeire és a tenger hullá­maira. Az olasz hivatalok ezt az elhatározást azzal Indokolják, hogy ezek az erődítmények ka- Lonai szempontból feleslegessé váltak, és fenntartásuk pazarlás lenne. Szakemberek szerint az Apróságok erődítményeket át lehet építeni villákká és szállodákká. FELHÍVÁS. Részlet az osztrák ál­latvédő egyesület egyik plakátjá­ból: „Belépett már Ön az állatvé­dő egyesületbe? Még nem? Lépjen ben azonnal! Az egyesület segít­ségé *e önnek Is szüksége lehet egyezer!” PAP ÉS RENDŐR. Barry Wright rendőr őrmester kettős életet kezd. A harmincéves londoni rendőr — aki már tíz éve kifogástalanul el­látja szolgálatát — másodállásban segédlelkészi állást vállalt. — Rendőri munkám az első — nyilatkozta minap az újságírók- nak — egyházi tevékenységemet össze fogom egyeztetni szolgálati kötelességeimmel... Meszely barátunk jeles fa­lusi vezető, amióta csak pö- dörhetővé vált a bajusza. Mákszemnyit sem titkolja, er­re nem annyira a községbe­liek szemelték ki. hanem ő maga-magát. Mondják is: ta­lán még a kütgémre Is be­szegődne koloncnak, csakhogy fölülről nézhesse az embere­ket. Tudom, mondják ezt ró­la. de amióta annyi tisztség­re kell ember, végül mindig odalöttyentik. valahová elnök­nek, máshol mint vezetőségi tag gunnyaszt az üléseken, s ha egyebütt nincs módja rá, hát az italboltban intézi re­kedt hangon a falu fölvirá- goztatását.' Éppen valami alelnökséggel a vállán lötyögött a kultúr- ház felé, amikor megneszelte, minisztériumi főember inspi­rálja a színjátszókat. Ha sa- roglyán vitette volna oda ma­gát, Meszely Mihály, akkor Is odanyomakodott volna. Nézte a főember a próbát, s mellet­te oly lélegzet-visszafojtva ácsorgott Meszely. hogy 'még a cigarettájának a parázsa is megfagyott az hiedelemtől. — Ügyesek — hunyorított a pesti vendég Meszelyre. — Csak túl fiatalok. Elkelne kö­zéjük egy olyan korú ember, mint az elvtárs. Ó, aszaljon meg Szent Pé­ter! — gondolta Mihályunk. De tudván, hogy ilyen sza­vakkal nem jut egyről a ket­tőre. nyájasan elmosolyodott: — Ami azt illeti, ott is Me­szely Mihály lennék ... A fővárosi ember komolyan bólintott, hogy az volna szük­séges csakugyan. ... Másnap a színjátszók szakkörvezetője már meg is kapta a parancsolatot Me- szelytöl. kerítsen egy olyan darabot, amiben a jeles fér­fiúra illő szerep akad. Akadt. A Ludas Matyi. És tüstént föl­ajánlotta emberünknek, Döb- rögl uramnak, a földesúrnak a szerepét. Meszely három este nyomo­rította olvasástól rég elszokott szemét a darab silabizálásá- val. Negyednap a szakkörve­zető elé dobta a szövegköny­vet: — Szép szerepet adna. Mást se csinálnak benne velem, mint elénekelnek. Engem. Meszely Mihályt, vezetőségi tagját minden tömegszervezet­nek, aki alelnöke voltam a - • • — és patakzott belőle a meg- bántottság, mint abból, aki­nek nem jutott háztáji föld. Nem telt bele huszonnégy óra, már új szerepet ajánlott neki a helyi műkedvelők ve­zére. Bánkot. a Bánk bánból. Meszely oly mértékben bele­jött a darabolvasásba, hogy már másnap reggel ott volt a színjátszókat kommandíro- zó tanítónál. — Csudaszép a darab — kezdte kenetesen. — Képze­lem, milyen lehet ez a Nem­zeti Színházban. De megbo­csásson Molnár tanító úr, ne­kem nemcsak szerep kell, de tekintély is. És lehetne-e te­kintélyem a faluban, ha el­játszom, hogy a feleségem meg az a kutya herceg össze­szűrte a levet? Tán még olyan gazember is akadna, aki aA mondaná, az én Menyhért fi­amra, hogy a herceg az apja, tehát osztályidegen ... Két nap múltán megszüle­tett az újabb ajánlat: vállal­ja el Bagót a János vitézben. Darabolvasás, találkozás — ismerjük már a menetrendet. Aztán vöröshagymaszín áb- rázattal visszaadta a neveze­tes huszárőrmester szerepét is: — Vesse a jósors a Déli­sarkra azt az őrmestert... Megérti, hogy tiszten alul nem adhatom. Behúzta maga mögött az aj­tót, csuda dölyffel és elpo- roszkált a kocsma elé. Még aznap kézzel festett plakátok kerültek ki a mozi elé, az út- kaparő kerítésére és a mázsa­házra. „Bemutatjuk A falu rosszát Aki jó és tekintélyes ember van benne, azt Páger Antal Pécsi Sándor és Ajtay Andor elfoglaltsága miatt mindet MESZELY MIHÁLY fölszóla­ló és színművész alakítja. Tel­jes tekintélyével...” ... Hót érdemes önzetlenül besegíteni a színjátszóknak? Horgas Béla: Virágok, városok, kezek Cseng-bong sok játékszere a szűkszájú időnek, virágok, városok a fejem körül lassan keringőznek. Tavaszodik, az ország nedvei kifakadnak, ökörszemű házacskák megremegnek; ablak, ajtó széthasad, pokoli udvarokra csattan, felhördülnek a rongy kutyák a vérszomjas tavaszban. Határok szörnyű krétarajza vet nyakamba pányvát, nemzenek élek, szögletek, petéznek az ábrák dübörögve és kéjesen, sár fröccsen a szemeim közé; nincs más igazság, dadogom, csak a tömegeké. a történelemé; nyelvem és lábam összezavarodik: mi ez az éjszakákon is átcsapó hangos szó-zsivaj itt, ez a halvány zsonglőr, aki vagyok, hát ki ez? Hol vannak a világforgató szájak, tekintetek? Virágok, városok: álom] körforgásom, rövidke múltam amíg épek a szemeim, ki mondhatja, hogy megvakultam? Fölbolydult műszer, ifjúság, most ölelj te lángom, egyetlen fű a fogakon, szél a koponyákon. Tavaszi levél, táncoló, páncélos zöld az éjben, hova ragadtok ujjaim, dühöm, szívverésem? Virágok, városok, kezek, homályból felvetődök, ti voltatok, csak ti lehettek a munkások, a győzők. ti esendő, szépek, fehéringesek minden tolongásban — ülök szél-rágta trónomon, mázsás koronában. Csásaár Istvánt Elszaka Ha iilii szokása szerint részegem memt haza. A felesé­IIa HIÚ amikor meghallotta az előszobában a zajt, feülfceillt és kiment. Nézte ahogy a férje levesed a kabátját és felakasztja a fogasra. Hajdú egy pillanatra megbillent, be­lekapaszkodott a kabátba és leszakította a fogast. Az asz- szony nem szólt egy szót sem. Hajdú tehetetlenül maga elé tartotta a kabátot, aztán szeretettel magához szorította. — Hazajöttem — mondta az asszonynak. — Vacsoráztál már? — kérdezte az asszony. — Nem. Bementek a konyháiba, az asszony feltett a gázra egy lábos rakottkrumplit, Hajdú lezökkent az asztal melletti székre, a kabátot az ölében tartotta. — Add már ide, te szerencsétlen — mondta az asszony és elvette a kabátot. Mire visszajött az előszobából, Hajdiu már maga elé tet­te a rakottkrumplit és kanállal ette a lábasból. Egészen á lábos fölé hajolt és úgy tömte magába. — Még meg se melegedett... — mondta az asszony. Hajdú abbahagyta az evést és felnézett. — Mit bámulsz? — kérdezte az asszony. — Ügy eszel, akár egy disznó. — Mert te moslékot főzöl — mondta Hajdú meglepő logikával. — Moslékot főzöl. Ez az igazság. Az anyád se tud főzni, te se tudsz. Lelketlenek vagytok. Az egész csialád. Mindent csak azért csináltok, mert meg kell csinálni. De nem ez az étet értelme. Belekotort az ételbe és a szájéiba dugta a tele kanalat. Az asszony otthagyta es lefeküdt. * Három éve házasodtak. A férfi a bádogoscészleget ve­zette a Lakásjavító Szövetkezetnél. Gyakran kijárt ellenő­rizni a munkásokat. A bádogosok többnyire dörzsölt fiúk voltaic, láttak mar Hajdú előtt jó néhány részlegvezetőt, előbb-utóbb mindet megtanulták kezelni, akár a szerszá­mokat. Főnökinek szólították Hajdút és túlzott tisztelettel hallgatták az utasításait. Megvárták, amíg mindent végig­néz. aztán lekísérték a sarokig, ahol beránciigákák egy po­fa sörre. Hajdú erősködött, hogy ő fizeti a magáét, de mi­re a pénztárhoz ment volna, már hozta az inas a deci cseresznyét és a korsó sönt Hajdú megtehette volna, hogy i d a film nem fogadja el, die maga is éineate, hogy mennyivel fiata­labb és tapasztalatlanabb ezeknél a régi szakmunkásoknál, akiknek parancsolgat, és mivel apja, anyja munkásember volt, magában szégyenkezett, hogy csak járkál, vagy épipen íróasztalnál ül egészséges, erős férfi létére. Visszautasítani a meghívást annyit jelentett volna, hogy ő is afféle sápa­tag szemüveges, akinek egy pohár italtól kálit a hideg ve­ríték a homlokán, vagy éppen azt is hihették volna a bádo­gosok, hogy lenézi őket. Megitta hát ezt a butító cseresz­nye-sör keveréket, és ha nem menekült idejében, belé­ül,kiállták a következőt is. Tellett a bádogosoknak, mert lopták az anyagot és maszekoltak munkaidő alatt, de ez így volt mindegyik részlegvezető idejében és így lesz ezután is mindaddig, amíg maguk a bádogosok le nem szoknak róla. Nem azért itatták ők Hajdút, hogy szemet hunyjon valami fedett is, Nem volt erre szükség, Csaik éppen sajnálták, amiért ilyen nagyokosnak hiszi magát. * — Leszakadt a fogas — mondta Hajdú reggel, miután felkelt. A fürdőszobában állt a tükör előtt és borotválko­zott. — Te szakítottad le — mondta a felesége. — Hozzá se nyúltam. — Dehogynem nyúltál. Dülöngéltél a részegségtől. — Hát ittam egy kicsit tegnap, az igaz. De a fogashoz nem nyúltam. — Arra sem emlékszel, hogy mosléknak nevezted, amit főztem? — Ezt csak rámfogod. Semmire sem emlékszem. Azt sem tudom, hogyan jöttem haza. Érdekes. Már másodszor fordul velem elő az ilyesmi. Az utolsó emlékem tegnapról, hogy nagyon részegnek éreztem magam és elindultam. Át­mentem az úton és Integettem egy taxinak. És kész. Utána felébredtem Itthon, — Még beszélgettél is velem — mondta a-z asszony. — Nem emlékszem — mondta Hajdú. ¥■ Valamikor, később, együtt iszogatva a bádogosokkal el­mesélte nekik az esetet. Harsogva nevetett hozzá, mert már a harmadik rumdómái tartottaik. — Amnéziád volt Ferikém — mondta Szántó, — ezt így hívják pajtás. Minden rendes piásnak amnéziája van. Iszol, aztán egyszeresek elszakad a film. — Végre van valamim — mondta Hajdú és megint csak nevetett, mintha boldogságba csiklandozták volna. — Emberek, huszonnyolc éves koromra sikerült elérnem az amnéziát. Doktor Hajdiu Ferenc rendkívüli és meghatalma­zott amméziás, az amnézia osztály előadója! A bádogosok is nevettek, látták, hogy belevaló gyerek ez a Hajdú. * Hajdú felesége késő estéken széket húzott a nyitott ab­lak elé és az utcát figyelte. Nem tudott elaludni, amíg ném jött a férje. Ott könyökölt, a karjára hajtotta a fejét, bó­biskolt, de csak rövid ideig, aztán, ha lépések kongósát hal­lotta, isimét az utcát leste, a szótlanul sétáló rendőröket, siető párokat, titokzatos öregasszonyokat, rekedten dudorá- szó, vagy civakodó korhelyeket. Olykor furcsaságokat kí­nált a fűsiaagú éjszaka. Egyszer őszhajú ember ment a túl­só oldalon, kézen fogva egy ajpró kislányt és egy kisfiút, a kisfiú hegedűtokot vitt és valami kávésbögrérői beszélt, pe­dig már éjfél is elmúlt. Hajd-u felesége fel sem fogta az ehhez hasonló jeleneteiket, türelmetlenül várta, hogy elmúl­janak, mintha kötelező előzményei lennének a férje haza- érésének. Nem tudta volna megmondani, hogy miért várja a férjét. Talán olyan gyorsan romlott el a kapcsolatuk, hogy ^ nem volt ideje megváltoztatni a viselkedését Még mindig úgy várt, mintha azt hinné, hogy nem az az igaz, ami van, hanem ami volt Veszekedni is csak sokára kez­dett a férjével, méghozzá elég különös módon. ★ '-*■»-** a öuyu’uia-U'cUl. Kicserélted a lakást? — Egyél, aztán feküdj le — mondta az asszony. — Vakító csillár — mondta Hajdú. —— Este itt volt a Sanyi — mondta az asszony, ™ ( hozta. Fel_ is szerelte mindjárt Feküdj le. — Szóval palikat fogadsz a lakásunkban. Beszennyezel az otthonunk hétszentségét — Mondom, hogy a Sanyi szerelte fel. A húgod férj« — Biztosan te álltái a létrára, ő meg a szoknyád al< n.yniiKiajjt. te nézet* és egyszerre idegennek lát ta. E„y idegent látott, akin észrevette a koszos cipőt, a rósz szül választott konfekciós öltönyt, a féanecsúsaott nyakken dDt, az undorítóan nedves száját, az izzadó homlokát e© Vlgy0L?Óud:UZZadft arcú fickót látott, akit irtózatosat gyűlölt, amiért betolakodott a lakásába, az életébe. • ^71 hofy a szoknyám alá nyúlkált. Még mást is csinált. A hasamig csúsztatta az érzéki kezét! _ mondtc H ajdúmé a saját hazugságától eizsiibbadó szájjal. Ilyet, hogy

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents