Nógrád. 1970. március (26. évfolyam. 51-75. szám)
1970-03-29 / 75. szám
Közel-Kelet Fegyveres akciók r m " — szinai A szombatra virradó éjszaka bekövetkezett újabb Bejrut környéki incidensek után az AP hírügynökség szerint 45 halottra és 70 sebesültre emelkedett a libanoni jobboldali erők és a Palesztinái gerillák közötti négy napja tartó háborúskodás áldazatainak száma. Szombaton a partizánok Eszak-Libanonban, anélkül, hogy fegyverüket használták volna, foglyul ejtettek 15 vámőrt. Gerillacsoportok zárták le a közlekedést a Bej rút hegyi üdülőhelyekkel összekötő főútvonalát. + Szombaton repülőgéppel elutazott Pekingből a VDK-ba a Palesztinái szabadságharcos szervezetek küldöttsége, amely Jasezer Arafat vezetésével tett látogatást Kínában. Lun6 holland külügyminiszter szombaton kategorikusán cáfolta azokat a híreszteléseket, amelyek szerint egy izraeli katonai delegáció tárgyalásokat folytat harckocsik vásárlásáról Hollandiában* A MEN A hírügynökségnek adott nyilatkozatában Luns kijelentette, hogy külügyminiszteri minőségben ő ad engedélyt a külföldi fegyverszállítmányok behajózására, illetve holland területen való átszállítására. Hozzáfűzte, hogy ő tájékoztatja a kormányt a fegyverügyletekről és félévenként beszámol a védelmi- és biztonsági bizottságnak. Hollandia, Luns szerint, támadás nem is rendelkezik olyan típusú harckocsikkal, amelyekről az említett híresztelések szólnak. * A damaszkuszi rádióiban a tegnap éjszaka folyaméin közleményt olvastak fel arról, hogy Szíriái katonai egységek néhány órával korábban nagyszabású hadműveletet hajtottak végre a tűzszüneti vonal egész hosszéiban az izraeli áldások ellen. „Fromtvo nalbeli egységeink — hangoztatja a' közlemény — március 27-ről 28-ra virradó éjszaka 23 ára 30 perces kezdettel nagyszabású hadműveletet hajtottak végre az ellenség 21 állása és erődítménye ellen a tűzszüneti vonal egész hosszában.” A közlemény megállapítja, hogy a Szíriái erőik emberben és anyagban súlyos veszteségeket okoztak az ellenségnek, majd visszatértek támaszpontjaikra. A szíriaí félnek egy halottja és három sebesültje vált. A/tas&zi szína! államfő péntekien fogadta Saoszovjev ten- gernagyott, a szovjet Fekete- tengeri flotta parancsnokait — közölték hivatalosan Damaszkusziban. A szovjet tengernagy, aki több magas rangú tiszt kíséretében péntek reggel érkezett a szí ríni fővárosba, még az elmúlt nap folyamán találkozott Hafez Al- Assaad hadügyminiszterrel is. (MTI) Negyvenkilenc napig tartó kormányválság után Mariano Humor korábbi kormányfő, újra megkapta Saragat köztársasági elnöktől a miniszterelnöki kinevezést. A képen: Humor bejelenti a sajtónak kormánya megalakulását Podgornij Iránban Nyikolaj Podgoroij, a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa Elnökségének elnökié és kísérete szombaton reggel meg. kezdte országjárását Iránban. Ütjuknak első állomása: Isfahan, Irán ősi városa (MTI) Vietnam-értekezlet Stockholmban Szőnyegbombázások A B—52-es amerikai stratégiai bombázók magyar idő szerint szombaton hajnali négyig tartó 12 óra alatt négy szőnyeg bombázást hajtottak végre Dél-Vietnam felszabadított területei ellen: kettőt Tay Ninh tartományban a kambodzsai határ mentén, másik kettőt pedig az ország északi részében, a cJemilitarizált övezettől közvetlenül délre fekvő területek ellen. Ezenkívül az amerikai légierő vadászbombázói a laoszi határ tőszomszédságában fekvő felszabadított területek ellen intéztek támadásokat. Az egyik vadágzbombézó a határtól mindössze 5 kilométerre szórta le bombáit. Saigon» katonai körökből a nyugati hírügynökségek Ügy értesültek, hogy a sajgóm katonaság Kambodzsa területére behatolt különleges alakulatait páncélosok és tüzérség, valamint amerikai repülőgépek támogatták akciójukban. A szombati jelentések a Icatonai forrásokat idézve megerősítik azokat a péntek esti jelentéseket, amelyek szerint e különleges alakulatok pénteken három kilométernyire hatoltak be a szomszédos Kambodzsába. (MTI) Saombatw a svéd fővárosban megnyílt a nemzetközi Vietnam-éntekezleit, amelyen több mint 50 országiból és 25 nemzetközi szervezet képviseletében összesen 300 neves közéleti személyiség | vesz résnt. A húsvét hétfőn befejeződő konferencián Vietnam megsegítésének kérdéseit, a vietnami háború ellem! tílta- kiorámoagalmaik további megszervezését és az amerikaiak vietnami háború bűneivel foglalkozó nemzetközi bizottság megalakítását vitatják tőknek. Phnom Pemhben — Kambodzsa fővároséban — a hír- ügynökségek jelentése szeAz értekezletet, amelynek elnökségében, többek között helyet foglal Home» Csandra, a Béke-v ilagtanáos főtitkára is, az értekezlet nésavevői között a megnyitóülésen szétosztották egy 85 oldalas .szigorúan bizalmas” feliratú amerikai dosszié tartalmának fotókópiáit. Az amerikai főparancsnokság tá jékoz tatására 1969 áprilisában készült dokumentumgyűjteményt ismeretlen személy küldte meg a stockholmi értekezlet szervezőinek. Anyaga az Egyesült Államok vietnami és laoszi vegyi háborújának tényeit taglalja. (MTI) veti az egész délkelet-azsiai helyzetet. (MTI) meg. Tüntetések Kambodzsában A hírügynökségek tüniteté- ránt fokozódik a feszültség. A seket jelentenek Kambodzsó- városba vezető minden főút- ból. Mint a Phnom Penih-i rá- vonalon harckocsikat sora- dió közölte, Kompomg Cham kozitattak fel. Megerősítették tartományban a tüntetők as őrségiét a Mekong- folyó saétdiúilták a helyi kormány- hídjain, Az utcákon sok a intézményieket és teherautó- katona. kon a fővárosba vonultak. A Washington Evening Phnom Penh közelében a Star kommentárjában, meg- hadseneg útját állta a tűnte- jegyzi: ..az Egyesült Államok más országokkal együtt figyelemmel és aggodalommal köIGY LATJA A HETET KOMMENTÁTORUNK, RÉTI ERVIN: Mi lesz a Phnom Penh-i utcatáblákkal? A KAMBODZSAI főváros utoanóvmuibaitója egyedülálló olvasmány a világon. Nem hinném, hogy akadna még metropolis ahol a Tito út csaknem, keresztezi a Mao Ce- tung körutat, s a Szovjet sugárút párhuzamosam fut a francia neveket idéző utcákkal. Ez a városkép szinte névjegyéül szolgálhatott a kambodzsai politika egyensúlytö- rekvéseinek. A legutóbbi puccs nyomán, a kirakatokból már eltávolították a Szihanuk-képeket. Az utcatáblák egyelőre maradtak. Vajon mi lesz a további sorsuk? — tehetném fel a jelképes kérdésit, hiszen az államcsíny nyomán jelentős jobb- ratolódás következett be, s komoly veszélybe került az ország bevált, semleges külpolitikai irányvonala is. Annál nehezebb megválaszolni a kérdésre, mert a jelek szerint a kambodzsai fordulatot még korántsem tekinthetjük befejezettnek. A Pekingiben tartózkodó Sziiha- nuk herceg rövid hallgatás utáni, láthatólag felvette a kesztyűit, és igen nagy aktivitásba kezdett. Nemcsak saját országához intézett felhívást, hanem érintkezésbe lépett a VDK, a DIFK, s a szabad Laosz vezetőivel is, A Kambodzsában zajló események tehát elérkeztek addig a ponti®, hogy indokínai, sőt délikolet-ázsiai problémává szélesedhetnék. Ezért voltam annyira kiváncsi, hogy mit fognak mondani az első mértékadó, amerikai kommentárok. Stinte tudatosan visszafogottak voltak, sőt a New York Times még azt az állítást is megkockáztatta, hogy a változás „nem kívánt bonyodalmakat hozhat Washington száméra". Ennek természetesen rögtön ellentmondott az a lökhajtásos sebesség, amellyel az Egyesült Államok el isimer, te az új rezsimet. Ha tehát nem a szavakat, hanem a tényleges tetteket és érdekeket nézzük, jogos a fel- tételezés, hogy egy újfajta amerikai eszkaláció tanúi vagyunk. A JohnsonJwjwhány- zat Vietnamban, eszkalált, fő- - ként katonai eszközökkel — a Nixon-adminlsiatráció egész Délkelet-Ázsiát tekinti célpontjának, egyesítve a katonai és. politikai manővereket. Ügy akar könnyíteni a vis*, nami terhelésén, hogy az egésiz környéket belierámtja a konfliktusba. A szárazföldi harcok terhe így a szövetségietekre és zsoldosokra hárulna— ebben a képletben külön- legies feladat jutna a viszonylag jól szervezett thaiföldi hadseregnek — míg az amerikaiak a légltámogatást biztosítanák. (A válság szélesedésével az amerikai közvélemény egy részének is megpróbálnák azt sugallni, hogy nemcsak Vietnam, de általában az ázsiai USA-éröekek forognak kockán). Egy ilyen vállalkozás több minit kockázatos.' Ha az amerikaiak „Vietnamként” alkarnak bánni egész Indokunávál, nem csodálkozhatnak, hogy a félsziget néped vietnami módra válaszolnak. Ez tovább súlyosbítaná az Egyesült Államok liáborúba bonyolódását, terheit, s a hazai ellenzéket az eddigieket meghaladó mozgalomra biztatná. (A húsvéti pihenés óráiban is érdemes lesz odafigyelni a svéd fővárosból érkező hírekre, mert ekkor tartja újabb, fontos tanácskozását a stockholmi Vietnam-konferencia.) EUROPA szívében egy ötvenkét esztendővel ezelőtt, északnémet stílusban épült palota keltette fel a hét érdeklődését, Nyugat-Berlinben, az egykori porosz főtörvényszék házában, amely 1945 és 1948 között a négyhatalmi Szövetséges Ellenőrző Tanács központjául szolgált, megkezdődtek a nyugati-berlini helyzet rendezésére vonatkozó szovjet—ameriihai—brit—francia nagyköveti tárgyalások. E megbeszéléseket egyelőre titkosság övezi, a különböző felek azonban már az eszmecsere megkezdése előtt leszögezték álláspontjukat A Szovjetunió — egyetértésben a szocialista országokkal, a a különösképpen érdekelt Német Demokratikus Köztársasággal — NviugaiUBerlint különleges politika! egységnek tekinti. A négyhatalmi tanácskozások puszta ténye is alátámasztja ezt a követelést, hiszen hiába sorolta NyugatA nézetek különbözőségéből következik, hogy hosszú és nehéz tárgyalásokra számíthatunk, ati hiszem a hét kommentátorainak néhányszor problémákat okoz majd. ez a téma. Mindenesetre szélesedett az európai realitásokért folytatott bonyolult harc frontja, amelynek hevességét és élességét nem csőkké,nti, hogy az „állások” javarészt a tángyalióaszital mellett húzódnakBerlinbe«, a« NDK fővárosában járt Péter János, és a hét első napja! lehetőségeket nyújtottak a beható tárgyalásokra. Az európai biztonsággal, s országaink kétoldalú kapcsolataival foglalkozó véleménycsere mellett, kül- ügymintoterüriknefc lehetősége volt közvetlen tájékozódásra az erfurti találkozóról is. Mar berlini tartózkodásának első napján hosszabb beszélgetést folyhatott Willi Stoph NDK ministierélnakkel aki Brandt kancellár házigazdája volt. Nyilván a kasseli folytatás is szóba került, mert a nyugatnémet városban máris megindultak a következő találkozó előkészületei,,. A hét eseményei közé kínálkozik, hogy negyvenkilenc napos válság után Humornak sikerült megalakítania „új” kabinetjét. Kérdéses, hogy a „középbal” ismételten alkal- mattamnak minősült koncepciója ezúttal tartós kormányt biztosit-© Olaszországnak. A Közel-Keletről távirati stílusban csupán annyit: a politikai, katonai és diplomáciai fejlemények némiképpen tapögetózóak voltak a héten. Nem csodálkoznék, ha már a jövő héten a délkelet-ázsiai— Berlint az NSZK saját szövetségi államai közé, mégis r, nyugati hatalmak tárgyalnak róla. Ugyanakkor Washington, London, s valamivel enyhébben, de Párizs is a korább! teljes Berlin négyhatalmi státusza mellett kardoskodik. „Nagy Berlin” azonban — megszűnt létezni: adva van egyfelől Nyugat.Berltn, másrészt Berlin, az NDK fővárosa. közel-keleti—európai „háromszögnek" ez a szára kerülne előtérbe. . . .AMIKOR EZEKET a 50rolcát írom, még nipes hir arról, hogy a turistáiként a Phnom Penh-i utcatáblák között rekedt Arthur Miller kikeveredett-e Kambodzsából. A drámaíró nem elégedetlenkedhet: az élet sűrűjébe került. Ahlers bizakodó Conrad. Ahlers, a bonni kormány szóvivője szombaton nyilatkozott a Nord-Deutsches Rundfunknak. Hangoztatta, hogy a Moszkvában, Varsóban és Berlinben folyhatott tárgyalások bizakodásra adnak alkalmat, „Bonn keleti politikája, — mondotta — jól indult az említett tárgyalás sokkal. Moszkváiban és Varsóban vitathatatlanul sikerült bizonyos eredményeket elérni." Willi Stoph és Willy Brandt május 21-őre tervezett kasaeli talál,korájával kapcsolatban Ahlers ki jelentette: „a szövetségi kormány maximális elképzelés© az lenne, hogy Bonn és Bertám a kormányfői találkozó után is tartsa, fenn a kapcsolatot, részben megbízott képviselők, részben pedig bizottságok révén.” (MTI) Nagyszabású politikai per kezdődött az athéni katonai bíróságon* 35 neves személyiséget állítottak bíróság elé azzal a váddal, hogy összeesküvést szőttek a jelenlegi rendszer megdöntésére. Képünkön: az összeesküvéssel vádoltak egy csoportja a tárgyalóteremben 2 NÚGRÁD — 1970, március 29., vasárnap jövevény •• •• — orom a családban A gyermek fejlődik, növekszik, a szülők gondja szaporodik. A család előre nem látható anyagi gondjait enyhíti az idejében kötött ÉLETBIZTOSÍTÁS Sokféle változatából mindenki kiválaszthatja a maga és gyermeke számára a legmegfelelőbbet. ÁLLAMI BIZTOSÍTÓ 23. sx. Állami Építőipari Vállalat AZONNALI BELEPESSEL FELVESZ: — kőműves, — ács, állványozó, — víz*, gázszerelő, — központi fűtésszerelő, — épületi villanyszerelő, — karbantartó villanyszerelő, — hidegburkoló. — festő, mázoló, — üveges, —• épületlakatos szakmunkásokat, — hegesztőket, — könnyűgépkezelőbet, — kubikosokat. — betanított segédmunkásokat, — segédmunkásokat* A bérezés és szociális Juttatás a vállalati kollektív szerződésben lerögzítettek szerint történik. JELENTKEZES: Budapest, V„ Rosenberg hp. u. 16. IV. emelet. 83. sz. Állami építőipari vallalat munkaügyi osztályán.