Nógrád. 1970. március (26. évfolyam. 51-75. szám)

1970-03-22 / 69. szám

IVilii Stoph beszámolója (Folytatót az I. oldalról) lépését akadályoz» magatartá­sával — mutatott rá Willi Stoph. Az NDK miniszterelnöke hangsúlyozta, hogy nem fo­gadhat el olyan átmeneti megállapodást, amely— akár a párizsi szerződésekre hivat­kozva — fenntart bármiféle „belnémet” beavatkozási lehe­tőséget az NDK-val szem­ben. Rámutatott, hogy a kizáró­lagos képviseleti Igényt tük­röző rendelkezéseket, norma­tív aktusokat, utasításokat, te­vékenységet hatályon kívül kell helyezni, illetve meg kell szüntetni. Stoph megállapította, hogy az önálló politikai egységet képező, az NDK területén és annak közepén fekvő Nyugat- Berlini, nem lehet az NDK és az NSZK közötti megbeszélé­sek tárgya. Felszólította a kancellárt, hogy Bonn Ismerje el a nyu­gat-berlini önálló politikai egység státusát, s hagyjon fel • fim :1 1;;' ^ jjlj &SSJ * J& tjl- II lí 114 * í— ' A Szövetséges Ellenőrző Bizottság székháza, ahol március 26-án tárgyalások kezdődnek Nyugat-Berlin kérdéséről Egon Bahr, az NSZK kormányának kttlőnmegbfzottja .Moszkvába érkezett, hogy folytassa megbeszéléseit az erő­szakról való lemondásról szóló megállapodásról. A képen: Bahr a szovjet fővárosba való megérkezése után nyilatko­zik az újságíróknak A negyedszázados Liga Huszonöt éve, 1945. március 22-én alakult meg az Arab Liga, amelynek székházzá Kairóban a Nílus-parton emelke­dik. Eredetileg hét állam: Egyiptom, Irak, Jemen, Jordá­nia, Libanon, Szaúd-Arábia és Szíria irta alá az egyez­ményt. A Liga létrehozásának eszméje, még a második világ­háború előtt — az arab országok nemzeti felszabadító moz­galmának erősödése nyomán született. A második világhá­ború és a fasizmus szétzúzása fellendítette az arab népek­nek a külföldi uralom ellen indított mozgalmát, s a man­dátum-területek és kolóniák sorra nyerték el és vívták ki függetlenségüket. A körülményekhez alkalmazkodni igyekvő brit Imperi­um, — hogy ezen keresztül is biztosítsa befolyását —, ma­ga sürgette és szorgalmazta az arabközi szervezet létreho­zását. Végső fokon azonban mégsem a külföldi hatások nyomán vált akcióképtelen testületté az Arab Liga. Tevé­kenységét kezdettől fogva nehezítette a tagállamok számos, egymás közti ellentéte, mindenekelőtt az, hogy az arab vi­lág országai a társadalmi fejlődése más és más útjain in­dultak el. E politikai és gazdasági polarizáció évről évre fokozot­tabban érvényesült és a közös arab eredet, a közös vallás — az iszlám — egyre kevésbé volt képes összekötni a Perzsa- öböltől az Atlanti-óceám partjáig élő arab népeket. A kü­lönböző okokkal összefüggő ellentétek valójában sohasem oldódtak meg, olykor azonban a Liga előkészítette csúcsta­lálkozókon sikerült közös véleményt kialakítani. így 1964- ben dolgozták ki például az arab fegyveres erők közös fő­parancsnokságának felállításával kapcsolatos terveket. Még ugyanebben az évben született határozat Alexandriában az egyesített arab vezérkar megszervezésére, illetőleg a palesz­tin felszabadítást hadsereg felállítására. A Jemenben kirob­bant polgárháború, amely két tagállamot: az Egyesült Arab Köztársaságot és Szaúd-Aróbiát fegyveresen állította szem­be egymással, véget vetett a fejlődő kapcsolatoknak. Az Arab Liga tulajdonképpen csak az izraeli agressziót követően tudott ismét valamelyest eredményes tevékenysé­get kifejteni. A kezdeti akciók azonban, amelyek a khartú- mi csúcsértekezleten elfogadott határozatokkal kulmináltak, ismét alárendelődtek a belső ellentéteknek. Ezért fogalma­zott nemrégiben rendkívül élesen Hejkal, az A1 Ahram fő­szerkesztője. Azt a véleményét juttatta kifejezésre, hogy az Arab Liga jelenlegi formájában ,,a megosztottság élő szim­bóluma” és a tagállamok többsége ezért szükségesnek te­kinti a szervezet átalakítását... Onody György ennek ellentmondó tevékeny­ségével Ismételten aláhúzta a két állam közötti egyenjogú, nem­zetközi jogi érvényű kapcso­latok megteremtésének fon­tosságát. Megemlékezett arról, hogy elfogadta a nyugatnémet kan­cellár meghívását május 21- re, Kassel be, a tárgyalások folytatására. Reményét fejez­te ki, hogy a szövetségi köz­társaság kormánya ott hiva­talosan állást foglal az NDK államszerződés-tervezetét il­letően. Stoph miniszterelnök be­számolója után a demokrati­kus blokkba tömörült pártok szónokai szólaltak fel és tá­mogatták a beszámoló megál­lapításait. A népi kamara végezetül egyhangúlag jóváhagyta a Mi­nisztertanács elnökének be­számolóját és ennek megfele­lő határozatot fogadott eL Groniiko elutazott Csehszlovákiából Andrej Gromiko szovjet kül­ügyminiszter Csehszlovákiában tett többnapos hivatalos látó gatásának befejeztével felesé­gének és kíséretének társasá­gában szombaton a déli órák­ban Prágából hazautazott Moszkvába. A repülőtéren Vasil Bilak, a CSKP KB Elnökségének tag­ja, a központi bizottság titkára, Jan Marko külügyminiszter, valamint a csehszlovák kül­ügyminisztérium vezető be­osztású munkatársai búcsúz­tatták. Andrej Gromiko visszaérke­zett Moszkvába. (MTI) NÓGRÁD m 1970. március 22., vasárnap Kizárások a CSKP-ból Vasil Bilak, a CSKP KB Elnökségének tagja, a közpon­ti bizottság titkára, a „Kelet szlovákiai Hírlap” szerkesztő­ségének adott nyilatkozatában közölte, hogy a CSKP KB El­nöksége jóváhagyta a pártból való kizárást, vagy maga ho zott ilyen döntést a volt el­nökség vagy a központi bizott­ság revizionista szárnyához tartozó funkcionáriusok ügyé­ben. A CSKP KB Elnökségének és titkárságának ilyen volt tagjai közé tartozik: J. Smrkovsky, F. Kriegei, J, Spacek, J. Boruvka, Z. Mlynar, V. Slavik, B. Simon, a prágai városi pártbizottság volt veze­tő titkára, a központi bizott­ság volt tagjai közül pedig F. Vodslon, M. Mikova, Z. Vok- rouhlicky, M. Fischerova és a jobboldal egész sor más kép­viselője. (MTI) VILAGHIRADO Áprilisi tréfából márciusi valóság esztendővel ez­l1JUK/előtt egy jobbol_ dali nyugatnémet lap fény­képet közöl az NDK és az NSZK kormányfőjének ta­lálkozójáró1 A fotó mon­tázs volt, az újság az ápri­lis elsejei dátumot visel­te... Az áprilisi tréfából azóta márciusi valóság lett Er­furtban. Sőt minden bizony­nyal folytatás következik Kasselben is. Ügy hiszem, mindnyájan joggal viszoly- gunk kicsit a dagályos jel­zőktől, és vasárnap ugyan­csak kockázatos egy csü­törtöki eseményről kijelen­teni, hogy az történelmi volt. Ezúttal kivételt tehe- ünk: a pillanatok, amelyek­nek a tévéközvetítés jóvol­tából magunk is szemtanúi lehettünk, valóban új ele­met jelentenek a háború utáni Európa viharos törté­netében. Emlékszem a fényképre. A Brandenburgi Kapu épületé­ben mutatták be az NDK határvédelmi szervei egy rögtönzött sajtóértekezleten. Akkortájt készült a felvé­tel, amikor az az ügyes és vicces áprilisi montázs. A berlini államhatárok bizto­sítása után vastag fehér vo­nal jelezte az átléphetetlen demarkációs vonalat. Brandt, az akkori nyugat-berlini kor­mányzó főpolgármester, úgy állt ott a határnál, a „front­városba” látogató amerikai elnök oldalán, hogy cipő­jének orra hegye szinte érintette a fehérre meszelt vonalat. Csütörtökön — megfelelő jogi keretek kö­zött — első ízben átlépte a Német Demokratikus Köz­társaság határát, immár kancellárként, sok mindent megtagadva ezzel országa és saját politikai múltjából. Addig azonban nem ju­tott el, hogy valóban radiká­lisan szakított volna az adenaueri politikai csődtö­meg súlyos tehertételével. Márpedig nehéz lenne di­cséretben részesíteni valakit azért, hogy a realitásoknak néhány százalékkal nagyobb részét ismeri el, amikor a valóban előremutató tárgya­lások kiindulópontja nem lehet más, mint a realitá­sok teljes elismerése. Ezért nem lehetett eleve túl sokat várni az erfurti találkozótól. Része lett azon­ban egy fontos tárgyalási háromszögnek, amely Moszk­vában, Varsóban és a két német állam viszonylatában folyik. A keretek tehát adot­tak, s a nyugatnémet poli­tikán múlik, milyen új tartalommal tudja megtőlté- ni a szocialista országokkal megkezdett tanácskozássoro­zatot. Igen jelentős események zajlottak a héten Délkelé t- Ázsiában. A kambodzsai ál­lamcsíny számos részlete változatlanul tisztázatlan. Azt azonban máris megálla­píthattuk, hogy reakciós for­dulat történt — áz ameri­kaialt bábáskodásával. Erre vall az is, hogy miközben Szihanuk herceg teljes ál­lamfői protokollal megérke­zett Pekingbe, s a repülőté­ren francia és brit diplo­maták is köszöntötték — Washington már elismerte az új rezsimet. Egy jobboldali fordulat a harmadik világ bármelyik országában, önmagában is veszélyeket, problémákat ve­tít fel. Kambodzsa esetében még sokkalta bonyolultabb a helyzet. Véleményem szerint komoly eshetőség van ró, hogy a vietnami háború egy általános indokínai válsággá szélesedjék ki. A semleges Kambodzsa és a formailag egységes, de valójában ketté­osztott Laosz bizonyos mér. lékben stabilizáló tényező­ként hatott ebben a térség­ben. Az elmúlt hónapokban az Egyesült Államok részé­ről tudatos akció kezdődött Délkelet-Ázsia politikai kép­letének átalakítására. Dél- Vietnamban ugyan — a Nixon-kormányra nehezedő A 2. sz- Autóközlekedési Vállalat salgótarjáni telephelyére _ __ d arus gépkocsivezetőket, szécsényi, rétsági, pásztói telephelyére rakodómunkásokat felvesz. Jelentkezni lehet a 2. sz. AKÖV sze­mélyzeti osztályán, Salgótarjánban. katonai és I poltikai terhek miatt — folytatták a lassú deeszkalációt, ám Laoszban és Kambodzsában táma­dásba lendjiltek. Laoszban az amerikaiak segélycsapatai előrenyomul­tak a stratégiailag fontos Kőedény-síkságon, amikor pedig a Patet Lao népi erői ellentámadásba lendültek a korábbi nAjvzet visszaállító­sóra, az Egyesült Államok bevetette B—52-es bombázó­it. A kambodzsai puccs célja is nyilvánvaló: politi­kailag elszigetelni a dél-vi­etnami szabadságharcosokat, s nehezíteni bizonyos katonai műveleteiket. Amerikai sze­nátorok a | minap aggodal­mukat fejezték ki, hogy La­osz második Vietnammá vál­hat. Francig lapok attól óv­nak, hogy I Kambodzsa má­sodik Laosgzá váljék. A kör bezárult: szinte kitapintha­tok egy súlyos indokínai krí­zis körvonalai. (Az új kam­bodzsai kormány ugyan sem­legességét hangsúlyozza és „személyi változásra” igyek­szik mérsékelni Szihanuk el­távolításának jelentőségét. A hatalom&tvétel körülmé­nyei, valamint az eltelt rö­vid idő alatt bekövetkezett események egyelőre mást mutanak....) A távoli kitérő után is­mét visszakanyarodnék földrészünkhöz. Inkább csak jelezni tu­dom azokat a bonyodalma­kat, amelyék Dél-Európában szinte egész hosszában meg­mutatkoznak. Zűrzavaros a ciprusi helyzet: a Makariosz érsek elleni! merénylet után meggyilkolták Georgadzisz volt belügytaiinisztert. Mivel őt tartottá^ a merénylet egyik kivitelezőjének, — a leggyakrabban hangzó felte­vések szerint saját társai fordították rá a fegyvert. A jelek arra mutatnak, hogy az athéni junta hideg vagy meleg puccsot kíván Cipru­son, és a j három világrész találkozójánál fekvő sziget- országot a | NATO-hoz kí­vánja kötni. Közben Török­országban heves parlamenti csaták zajlottak Demirel mi­niszterelnök és jobboldali ellenzéke között, Olaszor­szágnak pedig változatlanul nincs kormánya... Nem hiszem, hv°0^a le“ héten újságolvasó, aki ese. ménytelenségre panaszkod­hatnék. A jelek szerint a tavaszi pezsgés a világpoli­tikában is folytatódik: a nemzetközi fejleményekben nem várható húsvéti vaká­ció. .. Réti Ervin A Nógrád megyei Tanács kórháza pályázatot hirdet megüresedett E 415 kulcsszámú gondnoki állásra. A kellő okmányokkal ellátott pályázati ké­relmeket a gazdasági igazgató címére kell benyújtani. FELVÉTELRE KERES TOVÁBBÁ: cukrászt, takarítónőket, 4 és 6 órás fiatalkorúakat, központifűtés- vagy víz-, gázszerelőket, elektrikust, segédmunkásokat. hőközpontkezelőket (szivattyúkezelői, vagy hőteclinikai alapfokú tanfolyam szükséges), éjjeliőrt. Jelentkezni lehet Salgótarján, Vöröshadsereg út 64. sz., az intézet munkaügyi osztályán. Tsz*tagok! Kisál lattartók 2 FIGYELEM! A salgótarjáni piacon (kisállomás mögött) kisállat­tartók és háztáji gazdaságok takarmányigényeinek ki­elégítése érdekében TAKARMÁNY ARUSITÖ HELYET nyitottunk, ahol szabadon szerezhetők be a szemes ta­karmányok, valamint az ipari keveréktakarmány-féle- ségek. A legszélesebb választékban, fogyasztói áron megvásárolhatják a naposcsibék részére! igen előnyö­sen etethető indító baromfitápot, valamint nevelő- és tojótápot, malac-, süldő-, koca- és hízósertéstápokat, borjú-, növendék- és hizlaló marhatápokat, tejelő tehéntápok, lótápok és nyúltápokat. Szabadon vásárolható továbbá korpa- és lucernaliszt. Továbbra is kaphatók 310,— Ft-os egységáron szemes takarmányok, úgymint takarmánybúza, takarmányárpa, kukorica, takarmányrózs, zab, dúsított takarmánylisz. A salgótarjáni elárusítóhelyünkön kívül felvásárló rak­tárainknál és bizományosainknál ugyancsak beszerez­hetők a fenti takarmányféleségek. Nógrád megyei Gabonafelvásárló és Feldolgozó Vállalat, Balassagyarmat.

Next

/
Thumbnails
Contents