Nógrád. 1970. március (26. évfolyam. 51-75. szám)
1970-03-22 / 69. szám
»AG PROLETÁRJAI FGVPSUIJFTEIO NOGRAD AZ MSZMP NOGRAD MEGYEI BIZOTTSÁGA ÉS A MEGYEI TANÁCS LAPJA Ünnepség a Tanácsköztársaság 51. évfordulóján Kocsma helyett élelmiszerüzletet <3. oldal) XXVI. EVF., 69. SZÁM ÁRA: 1 FORINT 1970- MÁRCIUS 22., VASÁRNAP Kommunista vasárnap A Nikii áí*lian 140 fiatal feliratkozik Csak azért, hogy balhé legyen.« (4. oldal) Ideje lenne győzni... <6 oldal) A szelíd meglepetések tója n oldal) Mint ismeretes. Lenin születésének 100. évfordulója tiszteletére a lenini Kom- szomol felhívással fordult a szocialista ifjúsághoz, hogy április 12-én, a centenárium napján munkával emlékezzenek a szocializmust építő i'júkommunisták. A kommunista vasárnapon résztvevő salgótarjáni nagyüzemek KISZ-vezetői a közelmúltban megbeszélést tartottak az ifjúsági szövetség megyei bizottságán, ahol a tervek egyeztetése is megtörtént. Mátrai József, a Síküveggyár nagyüzemi KlSZ-bi- zottságának titkára lapunknak adott tájékoztatójában elmondta, hogy az üzemi, szakszervezeti és KlSZ-bi- zottság a kommunista vasárnapot a SZOT és a KISZ központi bizottsága együttes határozatának alapján szervezi: az önkéntes munkanap munkadíja az üzemi KISZ anyagi erőit bővíti majd, s a KISZ-bizottság dönt a teljes összeg felhasználásáról is. — Ezt azért szükséges hansúlyozni — mondta a titkár —. mert az üzemek egy része a KISZ társadalmi munkavállalásait gyakran a túlórák pótlására használta fel. — Hogyan készülnek a síküveggyári kiszesek a kommunista vasárnapra? — Nálunk sok helyen folyamatos termelés van, így a kommunista vasárnapot elsősorban a vágóüzemnél és még egy-két, nem folyamatosan termelő üzemrésznél rendezzük meg. A vállalás mértékét két tényező is befolyásolja a már említetten kívül: március 31-én az időszakos rekonstrukció elvégzésére leáll a Zagyva II. kemencénk, ugyanakkor importüveget is várunk, ami a vállalásban érdekelt vágóüzemünknél kerülne feldolgozásra. A Zagyva I. kemence ‘ teljes kapacitással dolgozik a kérdéses időszakban, ami 15 ezer négyzet- méter üveg feldolgozását teszi lehetővé. A kommunista vasárnap társadalmi munkaakciójában nálunk 140 fiatal vehet majd részt. A vágósoroknál jelentkezési íveket függesztünk ki a jubileum napját megelőzően és minden ifjúkommunista ráírhatja a nevét. Rájuk azután biztos számíthatunk. — pl — Tudomány és technika (11. oldal) Dr Bíró József hazaérkezett Négynapos látogatása után, szombaton hazaérkezett a Német Szövetségi Köztársaságból dr. Bíró József külkereskedelmi miniszter, aki a második világháború befejezése óta a magyar kormány tagjai közül elsőként tett hivatalos látogatást az NSZK-ban. A Ferihegyi repülőtéren dr. Szalai Béla külkereskedelmi miniszterhelyettes fogadta. Kiosztották az Ifjú mesterek díjait Pénteken délben Budapesten, az Építési és Városgazdálkodási Minisztérium klub- helyiségében tartották meg az Üvegipari Művek által első ízben kiírt országos Üvegipar ifjú mestere versenyének díjkiosztó ünnepségét. A több hetes versenyen az Üvegipari Művek 9 gyáregységéből indultak 30 éven aluli szakmunkások, 5 szakágban: üvegfúvó, vezérigazgatója. Megyénk versenyzői jól helytálltak, hiszen a festők közül Lipták György szerezte meg az első helyet, az üvegfúvóknál Krá- csik Albert lett az első, a szerszámlakatosoknál Bozó János, míg az esztergályosoknál Sándor József. Ök mindketten a Pásztói Szerszám- és Készülékgyár dolgozói. Egyedül az üvegcsiszolóknál Bozó János lakatos iivegcsiszoló, üvegfestő, lakatos és esztergályos szakmákban. Á versenyeket Salgótarjánban. Párádon és Pásztón rendezték meg. A döntőbe 152 fiatal jutott, és a végeredményben legjobban szerepelt ifjú szakmunkásoknak — akik 52-en voltak az ünnepségen — adta át a díjakat Szókup Lajos, az Üvegipari Művek kerültek a salgótarjáni esi' szolók csak a hatodik helyre. A versenyt ezentúl kétévenként rendezi meg az üvegipar A verseny célja a nagyobb szakmai felkészülés, a jobb minőségű munka növelése. A pénteki ünnepségen ezúttal 52 fiatal nyerte el első ízben az Üvegipar ifjú mestere kitüntető címet, és hozzá a megérdemelt pénzjutalmat. — koppány — Összehívták az országgyűlést A Népköztársaság Elnöki Tanácsa hazánk felszabadulásának 25. évfordulója alkalmából, az országgyűlést 1970. április hó 3-án, délután 15 órára, ünnepi ülésre összehívta. (MTI) Egyenjogú kapcsolat szolgálja az európai biztonságot Willi Stoph beszámolója A Német Demokratikus Köztársaság népi kamarája 'szombaton, déli ülésén, Walter Ulbricht jelenlétében meghallgatta és elfogadta Willi ÍStoph miniszterelnök beszámolóját Willy Brandt kancellárral folytatott erfurti megbeszéléseiről. Az NDK Minisztertanácsának elnöke beszámolójában megemlékezett az NDK által kezdeményezett találkozó előzményeiről. Ezzel összefüggésben kiemelte az NDK-nak az európai béke és biztonság érdekében kifejtett erőfeszítéseit. Ezeket az erőfeszítéseket alapul véve állította Erfurtban a megbeszélések középpontjába a két állam közötti egyenjogú és a nemzetközi jog alapján nyugvó kapcsolatok megteremtését, mint az európai biztonság egyik alapvető problémáját. Hangsúlyozta, hogy az erfurti találkozó fontos volt, a két állam kapcsolatainak normalizálása azonban a bonni kormány tetteitől függ. Megállapította, hogy számos kérdésre csak kitérő választ kapott a nyugatnémet kancellártól, több kérdés pedig megválaszolatlan maradt. Elmondotta: készségét fejezte ki, hogy hajlandó azonnal tanácskozásokat kezdeni az NDK államszerződés-tervezetéről és a megállapodást aláírni. Emellett felajánlotta a bonni kancellárnak a diplomáciai kapcsolatok létesítését és a nagykövetek cseréjét, a kancellár azonban nem volt hajlandó elfogadni e javaslatot. A Minisztertanács elnöke pontokba foglalva felsorolta az NDK által alapvetőnek minősített és tárgyalásra javasolt kérdéseket, miszerint kezdődjenek tárgyalások. Willi Stoph sajnálkozva állapította meg, hogy Brandt, bár hangsúlyozta jó akaratét, nem volt hajlandó egyértelműen álilást foglalni az alapvető kérdésekben, nem ment bele az. NDK államszerződéstervezetének megtárgyalásába. Az NDK miniszterelnöke egyértelmű állásfoglalásra szólította fel a kancellárt kormánya politikájának céljait illetően. Ezzel összefüggésben emlékeztetett a párizsi szerződésekben és másutt lefektetett, az NDK ellen irányuló stratégiai célkitűzésekre. Hangsúlyozta, hogy ezeket, továbbá a „különleges belmémet kapcsolatok” fenntartására utaló megállapításokat is, az NDK bekebelezésére irányuló stratégiai elképzelések körébe sorolják. A „különleges belné- met kapcsolatok” jelszava, a kizárólagos képviseleti igény leplezett formája, amely fenn akarja tartani az NDK megkülönböztetését — hangoztatta a Minisztertanács elnöke. Brandt kijelentése, hogy megkülönböztetés nélküli kap csolatot akar létesíteni az NDK-val, azt teszi szükségessé, hogy Bonn minden előfeltétel nélkül, azonnal hagyjon fel az NDK diplomáciai kapcsolatfelvételét és a nemzetközi szervezetekbe történő befF oly tatás a 2. oldalon) A Magyar Tanácsköztársaság kikiáltásának 51. évfordulóját ünnepelték tegnap Salgótarjánban és szerte a megyében. A délelőtt folyamán Salgótarjánban a tanácsköztársasági emlékszobomál rendeztek ünnepséget, melyen mintegy 200 tizenkilences veterán is részt vett. „Fel vörösök, proletárok” indulót játszotta a zenekar, amikor a veteránok képviselői, a városi-járási pártbizottságok vezetői, az úttörők, a KISZ városi és járási bizottságának vezetői, a városi tanács, az SZMT és a Nógrád megyei Építőipari Vállalat pártbizottságának képviselői a hála és a kegyelet koszorúit helyezték el az emlékmű talapzatára. A veteránok levett kalappal tisztelegtek az emlékmű előtt. Koszorút helyeztek el a város peremén álló tarácsköztársa- sági emlékfánál is, ahonnan az emlékezetes győzelmes északi hadjáratra indultak el a vöröskatonák 1919. május 2-án. A városi tanács koszorúzás] ünnepséget rendezett a város köztemetőjében levő tanácsköztársasági emlékfalnál is. Az ünnepségek délután é» este folytatódtak a megyében. Ifjúsági nagygyűlést tartottak a Tanácsköztársaság évfordulója tiszteletére Pásztón, ahol Havas Péter, a megyei párt- bizottság titkára mondott beszédet. A pásztói egész napos program során megkoszorúzták az emlékművet, s KISZ- fogadalomtételre is sor került. A járási művelődési központban adták át a csecsei fiataloknak a KISZ központi bizottságának vörös vándor- zászlaját és a velejáró pénzjutalmat. Este Csécsén külön műsort rendeztek a fiatalok. Megemlékezést tartottak Kis- terenyén, ahol Skoda Ferenc, a megyei KISZ-bizottság első titkára mondott ünnepi beszédet. A koszorúzási ünnepségen, csehszlovák fiatalok is képviseltették magukat. Megemlékezést tartottak Balassagyarmaton is. ahol ezen a napon adták ki az obsitot azoknak a férfiaknak, akik 1919-ben születtek, köztük Zsedényi Ferencnek, aki 1919. március 21-én, a Magyar Tanácsköztársaság kikiáltásának napján, születésnapját is ünnepelhette. Megkezdődött a tavaszi vetés Gondosan kell programozni a munkai A mezőgazdaságban több mint négymillió hold vár tavaszi vetésre. A Dunántúl déli részein: a baranyai és a somogyi vidékeken, valamint az alföldi területeken a nagyüzemek sokfelé hozzáláttak a munkához. Országosan azonban, a munka még nem kezdődött el, a talaj ugyanis általában túlságosan nedves, a gépekkel nem tudnak rámenni és ezért még néhány napot várni kell az indulással. Idén a szokásosnál két- három héttel később lett alkalmas a talaj a mag befogadására. A szakemberek ezért arra számítanak, hogy a mezőgazdasági munkák nemcsak a következő vetési periódusban, hanem később is összetorlódnak. Ebben a helyzetben különösen fontos, hogy nagyon gondosan programozzák a munkákat és így valamelyest pótolják a késői kitavaszodás okozta lemaradást. A Vetőmagtermeltető és Ellátó Országos Vállalat elegendő vetőmagot biztosított. A korai vetésű növények szaporító anyagát az üzemek már át is vették, azokat a vetőmagvakat, amelyek csak később kerülnek a talajba, a hónap végéig szállítják el a termelőknek. Jelentős készletek vannak lucernamagból, eddig 120 vagonnyit küldtek a megrendelőknek. Tavaszi árpából mintegy 500 vagonnyit szállítottak le és zabból is több mint 150 vagont biztosítottak az üzemek számára. Az AGROKER vállalatok telepein is nagy a forgalom. A hazai és a külföldi gépek, vetőberendezések iránt a tavalyinál nagyobb az érdeklődés.