Nógrád. 1970. március (26. évfolyam. 51-75. szám)

1970-03-17 / 64. szám

NAPI KOMMENTÁRUNK \ Laoszi Hazafias Front Pártja Központi Bizottságának elnöke. Szufanovung, üzenetet küldött az ország fővárosába, Vientiánéba, Souvanna Phouma miniszterelnöknek. A Pa- tet Lao javaslatait tartalmazta ez az üze­net. a béke helyreállítását illetően. A békés rendezés feltételei között szerepel az ame­rikaiak teljes kivonulása Laoszból. Koszigin miniszterelnök pedig Nixonhoz intézett levelet Laosz témájával kapcsolatban. Rámutat a szovjet kormány erőfeszítéseire annak érdekében, hogy Laosz a béke, a füg­getlenség és a semlegesség útján fejlődjék. Ugyanakkor hangsúlyozza: az USA folytatja a háborút Vietnamban és fokozza beavatko­zását Laoszbun, különös tehát, hogy Nixon ilyen időszakban támogatja azt a javaslatot, amely szerint konzultációt kellene tartani az 1%2-es genfi egyezményeket áláiró államok között. Világosan mutat rá a Koszigin-levél, hogy az ellenkezik a pillanatnyi realitásokkal, aml- korls elsősoron arra van szükség, hogy az ’ Egyesült Államok ne eszkalálja tovább a lao­szi háborút, a laoszi béke helyreállítását pe­dig magának Laosznak a politikai erői kö­zötti konzultációval kellene kezdeni. Koszigin örömmel üdvözölte a Souvanna Phouma és Szufanuvong között kialakuló kap­csolatfelvételt — amelyről fentebb említést tettünk — mert a Szovjetunió úgy véli, ez lehetővé teszi a laoszi feszültség enyhülését és a politikai rendezés feltételeinek megte­remtését. Nem elég az enyhülni nem akaró közel-ke­leti konfliktus, az elmúlt napokban a földközi­tengeri térség egy másik pontján is kiélező­dött a helyzet. Cipruson, mint ismeretes, si­kertelen merényletet kíséreltek meg Makari- osz elnök ellen, most pedig holtan találták autójában a volt ciprusi belügyminisztert —, aki egyébként a hírek szerint éppen a Maka- riosz elleni merénylőkről készült adatokat kapni. Nyilvánvaló, ho^y e nyugtalanság és zavarkeltés mögött az athéni junta keze mű­ködik. Ugyancsak „földközi-tengeri hírként” em­líthetjük Bravo spanyol külügyminiszter washingtoni látogatását. Franco minisztere a spanyolországi USA-haditániaszpontok ügyé­ben tárgyal: az Egyesült Államok fontosnak tartja — kivált most, líbiai hadibázisának el­vesztése után —, hogy mediterrán térségben, Spanyolországban is minél szilárdabban be­fészkelje magát. Közel-Kelet Támadás a Szuezi- csatoruáuál Világi állam? Kairói és TeEAviv-i jelen­tések szerint izraeli repülőgé­pek hétfőn délelőtt támadást intéztek a Szuezi-csatoma északi szektorában levő egyip­tomi állások ellen. Egy egyip» tömi katona megsebesült, a légélhárítás elűzte a támadó gépeket. Ezer Weizman tábornok, Iz­raeli közlekedésügyi miniszter elutazott az Egyesült Álla­mokba, ahol pénzadományokat szándékozik gyűjteni Izrael tá­mogatására. ,, ___ _ Oszmán Dana libanoni tájé­koztatási miniszter hétfői saj­tóértekezletén »kiszámított propagandatrükknek” nevezte azokat az izraeli híresztelése­ket, amelyek szerint Libanon kész volna külön békeszerző­dést kötni Izraellel. Kijelentet­te továbbá, hogy országa nem felelős azoknak a gerilláknak az akcióiért, akik fel akarják szabadítani hazájukat. A liba­noni kormány úgyszintén nem felelős az ország területén le­vő 300 000 menekültért sem. Dana egy kérdésre válaszolva üdvözölte Gunnar Jarring kö­zel-keleti ENSZ-megbízott közvetítő missziójának felújí­tását, de hozzátette, hogy Iz­rael makacs ellenállása miatt nem sok reményt fűznek mű­ködéséhez. Dana támogatta egy Palesztinái világi állam létre­hozásának gondolatát, ahol keresztények, mohamedánok és zsidók élnének együtt. (MTI) / Politikai gyilkosság Cipruson Nicosiában egymásnak el­lentmondó hírek terjedtek el Georgadzisz, volt belügymi­niszter meggyilkolásának kö­rülményeiről. A különböző ér­tesülések megegyeznek abban, hogy Georgadzisz titokzatos kirándulását egy telefonbe­szélgetés előzte meg.- Üjabban azonban — a rendőrség bér­lteiből —, olyan feltételezések terjedtek el, hogy nem Geor- gadzlszt hívták telefonon, ha­nem ő volt a hívó fél, és ő maga kérte a mind ez idáig nem azonosított személlyel vagy személyekkel a találkozót. E változat szerint Patatakosz rendőrtiszt, aki a volt bel­ügyminisztert — annak kéré­sére —, a találkozóra elkísér­te, röviddel a cél előtt ki­szállt a kocsiból. Ezután ér te a támadás Georgadziszt. Amikor a rendőrtiszt a lövé­seket meghallotta, a helyszín­re sietett, Georgadzisz akkor már halott volt. Nem derül ki. hogy a lövéseket azok adták-e le, akikkel Georgadzisz a ta­lálkozót megbeszélte, vagy még a találkozó színhelyének el­érése előtt mások támadták meg a gépkocsit. Patatakosz még vasárnap este személye­sen beszámolt Makariosz el­nöknek az általa észleltekről, (MTI) Lezajlott a francia járási választás Megkezdődtek a tárgyalások (Folytaid» as 1. oldalról.) Hétfőn a Kremlben Fock Jenő, a magyar munkás-pa­raszt kormány elnöke és Alek­szej Koszigin, a Szovjetunió Minisztertanácsának elnöke megbeszélést tartott. A meleg, baráti légkörben lefolyt tár­gyalásokon megvitatták a ma. gyár—szovjet sokoldalú együttműködés fejlesztésének, a Magyar Népköztársaság és a Szovjetunió népei közötti barátság erősítésének kérdé­seit. A tárgyalásokon magyar részről részt vettek: Tímár Mátyás, a magyar munkás­paraszt kormány elnökhelyet­tese. Párái Imre, a Magyar Népköztársaság Országos Tervhivatalának elnöke, Kő­vári László, az Országos Terv. hivatal külkereskedelmi fő­osztályának vezetője, Meiszter Dávid, a Külügyminisztérium osztályvezető-helyettese. Szovjet részről a tárgyalá­sokon részt vettek: N. K, Bai­bakov, a minisztertanács el-' nökhelyettese, az állami terv- bizottság elnöke, N. Sz. Pato- licsev külkereskedelmi mi­niszter, M. I. Nisznyik, az ál­lami tervbizottság elnökhe­lyettese, N, N. Inozemcev, az állami tervbizottság kollégiu­mának tagja. A szovjet kormány hétfőn este vacsorát adott Fock Je­nőnek, a Magyar Szocialista Munkáspárt Politikai Bizott­sága tagjának, a magyar for­radalmi munkás-paraszt kor • mány elnökének tiszteletére. Alekszej Koszigin, az SZKP Politikai Bizottságának tagja, a Szovjetunió Minisztertaná­csának elnöke, Dmitrij Pol- janszkij, az SZKP Politikai Bizottságának tagja, a Minisz­tertanács elnökének első he­lyettese és más szovjet állami vezetők vettek részt a vacso­rán, amelyen Alekszej Koszi­gin és Fock Jenő mondott po­hárköszöntőt. (MTI) ŐtVCMICV«?» a mongol néphadsereg; Ma ünnepli fennállásának félevszázados évfordulóját a mongol néphadsereg. A mongol nép legendás hősének, Szu- he Bátornak vezetese alatt alakult a hadsereg a világ máso­dik népi hadserege volt, amely ténylegesen a nép fiaiból, az internacionalizmus jegyében született. Ez a népi fegyveres alakulat űzte el az egykori feudá­lis urakat, s velük együtt a cári fehérgárdista csapatokat Mongóliából, és nyitotta meg az utat az új szocialista állam megalakulása felé, Szuhe Bator hős katonái értékes segítséget nyújtottak a fiatal szovjethatalomnak is az ellenforradalmi csoportok szétverésében, az első szovjet állam vedelnoezésé- ben. A mongol néphadsereg félévszázados fennállása alatt modern hadsereggé vált, amely korszerű fegyverekkel, ha­ditechnikai eszközökkel rendelkezik, tisztjei és katonái pedii ideológiailag edzett és a haditechnikában jártas harcosok. A mongol néphadsereg személyi állományának és fegyverzetének fejlődése a szocialista Mongólia által megtett haladás, a középkori állapotokból á szocialista társadalomba emelke­dés eredménye. Születésének 50 éves évfordulóján üdvözöljük a szocia­lista országok hadseregével fegyverbarátságban levő mongol néphadsereget és sikereket kívánunk a szocialista rend és a béke védelméhez. Amerikai tengerészlázadás Lloyd Rivers, az. Egyesült Államok kambodzsai ügyvivő­je hétfőn, újságírókkal folyta­tott telefonbeszélgetése során közölte: a Columbia Eagle amerikai teherszállító hajó, amelyet a hajó fellázadt le­génysége vett birtokba, vasár­nap óta Szihanukville kikötő­ben, kambodzsai vizeken hor­gonyzik. A hajó — mint is­meretes —. lőszerszállítmány- nyal volt útban Thaiföldre. Az amerikai külügyminisz­tériumban közölték, hogy az ügy tisztázására „diplomáciai lépéseket” tettek. Az eddigi jelentések szerint a hajót nem­zetközi vizeken feltehetőleg zendülő kereskedelmi matró­zok vették birtokukba, miután a Columbia Eagle 24 főnyi le­génysége egy riadó során men­tőcsónakokon távozott a lő­szert szállító tehergőzösrőL 13—15 matróz a fedélzeten ma­radt. Az amerikai hadügyminisz­térium jelentése szerint a ha­jót „a fedélzeten tartózkodó személyek, valószínűleg a le­génység lázadó tagjai” vették birtokukba. A Columbia Steam Ship Company, amelytől egy amerikai kormányhivatal a hajót bérbe vette, közölte, hogy a Columbia Eagle le­génységének minden tagja amerikai állampolgár. (MTI) Mint Marcellin belügymi­niszter, a kora hajnali órák­ban bejelentette, az előzetes végeredmény szerint a gaulle- ista PDR, a választásokon 219 járási tanácsosi helyet szer­zett, 33-mal többet mint leg­utóbb. A kommunista párt 153-at, azaz 19-cel növelte ta­nácsosai számát. A szocialista párt csekély veszteségei elle­nére továbbra is a legerősebb önálló csoportosulás maradt, 267 tanácsost mondhat magáé­nak. Georges Marchais, az FKP helyettes főtitkára rámutatott, hogy sok járásban, ahol a má­sodik fordulóban közös balol­dali jelölt indult, a rá leadott szavazatok mennyisége felül­múlta a különböző baloldali jelölték által az első forduló­ban összesen kapott szavaza­tokat. Folytatódnak a lengyel—nyugatnémet megbeszélések Egon Emmel rendkívüli nagykövet és Klaus Dieter Amdt parlamenti államtitkár vasárnap váratlan villámláto­gatásra Varsóba érkezett, hogy folytassa a tárgyalásokat egy új ötéves lengyel—nyugat­német kereskedelmi megálla­podás megkötéséről. A tár­gyalások előző fordulóját Bonnban tartották, majd fél­beszakították, hogy a két fél kormányával tanácskozhasson. Vasárnap a megbeszéléseket egy munkavacsorán kezdték meg a lengyel külügyminisz­tériumban. A két nyugatnémet megbízott a tervek szerint hétfőn — egy délelőtti újabb megbeszélés lebonyolítása után — visszatér Bonnba. Megérkezésükkor egyikük sem volt hajlandó megmondani, vajon új javaslatokat hoztak-e magukkal Bonnból. (MTI) Az elrablott Sao Paolo-i japán főkonzulért cserébe kiengedett brazíliai politikai foglyok — képünkön — megérkeztek Mexikóvárosba Az áprilisi érvényességű SZOT tüzelőutalványok március 16-tól már beválthatók a TÜZÉP­telepeken rijZÉP-vállalat A vállalatoknál elfekvő, selejtezett gépkocsit, pótkocsit, motorkerékpárt, traktort 4 megegyezéses áron átvesz: d Pest—Bács—Nógrád megyei MÉH VaUalat Átvevő telephelyek a megyéken úalassagyarmat-külső. Szügyi út. Salgótarján, \agy- sáté-dűlő. A telepre szállítás fuvarköltségét a MÉH . .illatat az átvételi áron felül megtéríti. Most vegyen SZERENCSE- SORSJEGYET! Host s/emieséje lesz! ha megveszi, — március 22-én már meg is nyerheti a FŐNYEREMÉNYEKET: a WARTBURG DE LUXE, a SKODA 100« MB, a TRABANT személygépkocsit. vagy a vásárlási utalványokat 4 FORINTÉRT kapható az újságárusoknál. postahivatalokban. trafikokban. Már csak néhány napig — csak néhány helyen!

Next

/
Thumbnails
Contents