Nógrád. 1970. március (26. évfolyam. 51-75. szám)

1970-03-15 / 63. szám

Mozaik S. József bűnügyéről „Ismeretanyaga ^ hiányos, Hallgatja az írógép kattogó- Lászlónak és T. Rőbertnek amelynek oka elsősorban is- sát, és a szeméből csorog a nyújtja át. kolázatlanságában keresendő, könny. S. József bűnösnek Általános intelligenciaszintje érzi magát, és megbánta amit * az átlagosnál alacsonyabb. Ér_ tett. zelmi fejlődésében súlyos hiá- Az anya 14 évvel ezelőtt el­nyosságok, nagy fokú differen- ♦ veszítette férjét. Két gyermek­ciálatlanság állapítható meg. ről kellett gondoskodnia. Dol­A kicsi korától fennálló csa- A múlt év decemberében S. gozott a gyárban és otthon is. ládi helyzet kellő példa és ne- József megtudta, hogy húgát Három műszakra járt. Filig- velőhatás hiányának tudható az iskolában két fiú # zaklatja, rán, törékeny asszony. Az be. A fejlődési hiányosságok Unokatestvérével, GÓdó Sán- arca falfehér, örült, amikor a következtében nem látja cse- dórral^ a két fiút „elkapták” a gyerekek betöltötték a 14. évet lekedeteinek súlyát, azt érzel- Pécskő Üzletház teraszán, és munkába álltak. Könnyebb mileg feldolgozni nem képes.” Mindkettőt megverték. Más- lett a család élete. József is (Részlet S. József gyógypeda- nap este a városban csava- hazaadta a pénzét. Minden gógiai jellemzéséből.) rogtak, s megvárták a már alkalommal 50 forintot kapott megvert két srácot, amikor az anyjától. Néhányszor be- kijöttek az iskolából. Godó rúgott. Ilyenkor korholta az egy szabályos ütéssel a föld- anyja. A család szoba-kony­Tavaly, az egyik tavaszi na- re terítette az egyiket. A két hás lakásban lakott. A 14 éves pon S. József így szólt húgá- fiú elmenekült. A Pécskő Üz- lány a szobában, a fiú a hoz: „Mit gondolsz, fel mer- letháznál utolérték őket S. konyhában aludt. Az anya a lek-e akasztani?” Józsefék, s újabb bunyó. Az múlt év májusának egyik he­— Nem hiszem — mondta a egyiket hazáig kísérték, s út- tén éjszakás volt. S. József húga. közben — még a ház előtt is bement a szobába és erősza­S. József kabátövet tett húga — ütésekkel halmozták el. A koskodni kezdett a húgával, nyakára, majd a konyha szá- verekedéshez mindkét napon Az anya a múlt év szeptem- rítókötelére felhúzta a lányt, többen statisztáltak. bérében, decemberében és ez — Nem akarok meghalni — év januárjában is dolgozott suttogta elhaló erejével a lány. * éjszakai műszakban. A lány S. József elengedte az övét, mindig elmondta, hogy mi kiment az udvarra, nyakára A tárgyalásra tanúként történt. Az anya ez év janu­tett egy kötelet, s megállt a idézték a 16 éves M. Győr- árjában már nem birta to- szilvafa alatt. A húga kijött gyöt, a 17 éves P. Lászlót és vább. A rendőrségre ment és a konyhából, megszabadította a 16 éves T. Róbertét is. feljelentette fiát... a kötéltől. Mindhárom fiú kezén bilincs volt. Balassagyarmatról jöt- # ♦ tek, ahol már folyik a tár­gyalás a 9 tagú tarjáni „te- A bíróság folytatólagosan „Igen primitív személyiség, raszos verekedők” garázda elkövetett erőszakos nemi kö- Terhelt, de nem szenved el- bűnügyében. Ök hárman je- zösülés kísérletéért, vérfertő- megbetegségben, gyengeelmé- len voltak, amikor S. József zésért, és garázdaságért hal- jűségben, vagy tudatzavarban, és Godó verekedett. Szaksze- mazati büntetésül két év sza­amely őt képtelenné tette vol- rű leírást adnak az esetről, badságvesztérse ítélte S. Jó­na, vagy korlátozta volna cse- Ismerik S. Józsefet. Gyakran zsefet, akinek a büntetést fia- lekménye veszélyes követkéz- csavarogtak együtt. talkorúak börtönében kell él­ményeinek felismerésében”. S. József egy alkalommal töltenie. Három évre a köz­(Részlet az igazságügyi elme- Godóval Budapestre indult. A ügyek gyakorlásától is eltil­szakértőnek S. Józsefről adott vonaton elhatározták, inkább tóttá a bíróság. Godó Sándor véleményéből.) Hajdúszoboszlóra mennek, folytatólagosan elkövetett ga­Jegy nélkül utaztak. Püspök- rázdaság bűntettéért négy hó- ladánynál a kalauz leszállítót- nap szabadságvesztést kapott, ta őket a vonatról, s a rend- s a büntetést szigorított bün­S. József 17 éves. A raga- őrségről Godó apja „váltotta tetésvégrehajtási munkahe- dékneve: hippi. Sörtehajú, ki” a két fiút. lyen kell eltöltenie. pattanásos arcú, erős fiú. A Szünet. S. József az anyjá- Az ítélet nem jogerős. Az fejét lehajtja, amikor beszél, val beszél. Két almát nyújt ügyész súlyosbításért, a" vé- Semmit nem tagad. Hátul a at az anya. S. József az al— dők enyhítésért fellebbeztek, tanúk részére fenntartott pa- mákat kezével kettétöri, a sze­dőn az anyja ül. Nézi a fiát. leteket M. Györgynek, P. Szokács László A Magyar Televízió idei népművelési műsorából A közelmúltban jelent meg között külön kategóriát fog- juk majd ez évben Bergman, a Népművelési Intézet kiad- lalnak el a vitaműsorok, ame- Fellini filmjeit, Wajda: Hamu ványaként az a tájékoztató lyeknek keretében szó kerül és gyémántját, Giradoux, programfüzet, mely Sándor az ifjúságról, a divat, az ízlés Strindberg műveit. György összegező jellegű ta- problémáiról, a szervezés ta­nulmánya mellett, a televízió dományáról. Az irodalmi és 1970. évi népművelési jellegű drámai műsorok között izgal- műsoranyagát közli. masnak ígérkező színházi köz­A televízió mint az egyik vetítések tervei szerepelnek. h munkája me«tervezésé­ootráhf3etöm -aklfmmmi k^ós A filmek tekintetében foly- nél figyelembe vegye a tele- 2SS* ÄÄ tatódik a „Klasszikusok tévé­A programfüzet tematiku­sán elrendezett információ- gyűjteménye lehetővé teszi T ágas, kényelmes lakás­ban ebédeltünk, a ka­nárikalitkákat ízlése­sen hímzett terítőcskékkel takarták le, s a karosszékek támláihoz is hímzett terítőcs- kéket tűztek, hogy a vendé­gek tarkója ne piszkítsa be a huzatot. Köröskörül min­den nagyon szolid és bizton GORKIJ hatk°mindent0n'Seg-tSef-4 £d' filmen” és” a „Klasszikusoka tékonyabbá™ tegye &kulturális hl "SrtSSn képernyőn” sorozat. Láthat- munkáját, Hann Ferenc vázolja a népművelés fő te­rületeit átfogó, érintő adáso­kat. A honvédelmi nevelést hivatott szolgálni, a gyerme­kekben élő technikai, hadi- technikai érdeklődést elégíti ki az Ismerkedés a haditechni­kával című öt filmből álló sorozat. Az ifjú­ság számára készült mű­sorok közül a jubileumi Ne­gyedszázad fiataljai című fel- szabadulási vetélkedő látszik különösen fontosnak. A mű­velődés, a politika sokféle vonulatát érintő műsorkomp­lexus feltehetően az ifjúság széles rétegeit mozgatja majd meg. A tv-vita, az ankét lehető­ségét kínálják a politikai té­májú játék- és dokumen- tumiilmek: a Történelmi lec­ke, a Honfoglalók a Hermina úton és a Történelmi társ­bérlet. Az alacsonyabb isko­lai végzettségűek számára a televízió növelni szándékozik az ismeretterjesztő műsorok mennyiségét. Két ilyen adás­sorozat szerepel az esztendő műsornaptárában. Egyik a né­pi hiedelmektől a tudomá­nyosság felé ívelő, néprajzi ismereteket is közlő, helytör­téneti kutatásokat feldolgozó Képes Kalendárium című 12 adásból álló sorozat, a másik a Tv enciklopédia. Ez utóbbi ma már alig nélkülözhető tudományos, kül- és belpoli­tikai, közgazdasági, jogi ter­minus technikusokat, alapfo­galmakat tisztáz. A népművelési műsorok Uszódohkok a Néva-hidak alatt Leningrádnak több mint 600 Néva-hidja van. Építészetileg ezek a hidak igen érdekessé teszik a várost, de a hajózást jelentősen akadályozzák. A hidak megnyitása ugyanis meglehetősen lassú művelet, átépítésük pedig rendkívül költséges lenne. Ezért jelme­rült az az érdekes ötlet, hogy a hidak alatt áthaladó hajók süllyedési szintjét kell megvál­toztatni. Ezt a célt szolgálják az úszódokkok, amelyekre a hajók ráfutnak. Ezután az úszódokkot olyan szintre szüly- lyesztik, hogy a hajók szaba­don elhaladhatnak a hidak alatt. A tervet szabadalmaz­tatták. Változatos program az egészségügyi nevelésre A járás adottságait és a leg­fontosabb központi irányelve­ket figyelembe véve készítet­ték el az idei egészségügyi felvilágosító-nevelő munkater- vet a pásztói járásban. Idén is főként a mezőgazdaság egészségügyét érintő témákat hangsúlyozzák. Az immár ha­gyományos témakörök mellett két új, egyre nagyobb jelen­tőségre szert tevő témát emel­nek ki, ez a családtervezés és az üzemegészségügy. Az egészségügyi felvilágosí­tó-nevelő program változatos­nak, érdekesnek ígérkezik. Szó lesz többi között az állati ere­detű megbetegedésekről, és megelőzésükről; a szülőknek az ifjúság felvilágosításában betöltött szerepéről; a terhes anyák higiénéjéről; a közösség­ben dolgozók személyi hi­giénéjéről; a lakosság tenniva­lóiról a járványos megbete­gedések esetén; a gyermek­kori betegségeket előidéző okokról; a gyermekek alko­holfogyasztásáról; a gyógy­szerhasználat tudnivalóiról; a rákbetegségekről. A felvilágosító-nevelő prog­ramot a TIT járási vezetősé­gével és a Vöröskereszt járá­si szervezetével együttműköd­ve valósítják meg. A kisebb községekben — különös tekin­tettel a cserháti terület fal­vaira — központilag szervezik meg az előadásokat. Ezeken kí­vül kérdezz-felek esteket, kerekasztal-konferenciákat is programba iktattak. A fontosabb előadásokat filmvetítéssel illusztrálják, s az előadások megtartására az iskolai szülői munkaközössé­gek értekezleteit is felhasznál­ják. Pályázati felhívás Az MSZMP Nógrád megyei Bizottsága oktatási igazgató­sága 1970/71. tanévre felvételi pályázatot hirdet a Marxizmus —Leninizmus Esti Egyetem 3 éves általános és a 2 éves sza­kosított tagozatának: általános politikai gazdaságtan, a szo­cializmus politikai gazdaságtana és magyar munkásmozga­lom szakára. A 3 ÉVES TAGOZAT álja, hogy a párt-, az állami és tö­megszervezeti funkcionáriusok, értelmiségi dolgozók, pro­pagandisták szervezett marxista—leninista oktatását bizto­sítsa. Tanulmányi idő 3 év. Tandíj egy évre 170 forint. A hallgatók az első évfolyamon filozófiát, a második év­folyamon politikai gazdaságtant, a harmadik évfolyamon a nemzetközi és a magyar munkásmozgalom történetét tanul­mányozzák. A tantárgyakból negyedévenként beszámolót, fél­évenként vizsgát, évenként szigorlatot tesznek. A tanulmányi eredményekről, illetve az egyetem elvégzéséről bizonyítványt kapnak. Ennek törvényes elismerését az 1088/1957. sz. kor­mányrendelet biztosítja. Felvételüket kérhetik azok, akik egyetemi, középiskolai végzettséggel, vagy ennek megfelelő általános műveltséggel rendelkeznek, a tanuláshoz szükséges marxista ismereteket már megszerezték. A jelentkezők felvételi vizsgát tesznek. A felvételi vizsga tárgya: a marxizmus—leninizmus esti kö­zépfokú iskola teljes anyaga. Az esti egyetemnek Salgótar­jánban és Balassagyarmaton 3 éves tagozata, Pásztón és Szé- csényben kihelyezett osztálya működik. A SZAKOSÍTOTT TAGOZAT célja: vezető propagandis­ták képzése, illetve magas fokú marxista műveltség biztosí­tása funkcionáriusok és az adott szakterület dolgozói számá­ra. A szakosított tagozaton a tanulmányi idő két év. A két év elvégzése után a hallgatók államvizsgát tehet­nek. Azok a hallgatók, akik az általuk választott szakot — két év — elvégezték és eredményes államvizsgát tettek, le­velező hallgatóként folytathatják tanulmányaikat. A hátravelő két államvizsgát két éven belül (évenként egyet) kell letenni. A marxizmus mindhárom szakából tett államvizsga után a 17/1963. VII. 2. Koran, sz. rendelet főiskolai végzettséget biztosít. A szakosított tagozatra felvételüket kérhetik azok, akik elvégezték az esti egyetem 3 éves általános tagozatát, vagy ennek megfelelő előképzettséggel rendelkeznek. A jelentkezők felvételi vizsgát tesznek. A felvételi vizsga tárgya: a 3 éves általános tagozat vonatkozó szakának anyaga. Tandíj egy évre 250 forint A pályázatot a munkahely szerinti illetékes járási és vá­rosi pártbizottsághoz kell benyújtani az alapszervezet javas­latával együtt. A pályázathoz szükséges kérdőívet a pártbi­zottságoknál és az egyetem igazgatóságán lehet beszerezni; A pályázatok 1970. március 31-ig nyújtandók be. A felvételi vizsga április 20. és május 1. között lesz. MSZMP NÖGRAD MEGYEI BIZOTTSÁGA OKTATÁSI IGÁZGÁTŰSÁGÁ Hálastaféta Nógrádban Felszabadulásunk negyed- lad át a fiatalok stafétája^ százados évfordulójának tisz- amelyet mindenütt ünnepélye- teletére a KISZ országos há- sen fogadnak. Egyedül a pász_ lastafétát indít nyolc főútvo- tói járás területét nem érinti nalon április elején. Az egyes a motoros-kopjás staféta, ezért számú stafétaút Miskolcról a pásztói járásban gyalogos indult és Eger—Salgótarján— csillagtúra keretében a járási Balassagyarmat érintésével székhelyen gyűjtik egybe a Budapesten ér véget. Április községek KISZ-szervezeteinek másodikén Xvádnál ünnepélyes szalagjait, amelyeket azután keretek között veszik át a a kisterenyei stafétaállomá- nógrádí kiszesek a felszaba- son kötnek fel a kopjákra. A dulási hálastafétát. A hat mo_ KISZ-szervezetek ezekben a torosból álló staféta viszi azo- napokban készítik el a hála kát a kopjafákat, amelyekre és emlékezés szalagjait. A sta- a községek kiszesei szalagjai- féta az egész országot átfogó kát kötik majd. nyolc útvonalon végighaladva Ivád után, már a megye te- a budapesti központi ünnep- rületén, 21 lakott helyen ha- ségen ér célba. Leninről ii. Csajkovszkij meg Zsitlovszkij, és azt ajánlották, hogy he a bolsevikoknak, hanem „ál­talában a forradalomnak” sze­rezzek pénzt. Ezt visszautasí­tottam. Ekkor a „Nagyma­mát” (az eszer J. J. Bresko— Breskovszkaja illegális neve) küldték ki, s így az ameri­ugyancsak híressé vált Par- gosultnak éreztem magam, mindenkit és sok mindent lát- kainknál két ember jelent ságos volt, valamennyien ün- vusnak a Znanyije Kiadó meg. hogy a német párt központi tam, de egyetlenegy olyan meg, akik egymástól függet­nepélyesen ettek, és ünnepé- hatalmazást adott az Éjjeli bizottságának figyelmét fel- emberrel sem találkoztam, lenül, egymást elkerülve gvűj­lyesen mondogatták egymás- menedékhely színházi tan- hívjam a fennmaradó három- aki megértette volna az orosz teni kezdték a pénzt, szem­nak: tiéme-jének átvételére. Ezt a negyedre. Ladizsnyikov útján forradalom egész mélységét, látomást két különböző for­— Mahlzeit. (Egészségére), meghatalmazást 1902-ben, hívtam fel a figyelmüket. A s mindenütt éreztem, hogy radalom céljára: azt kitalál­Ezt a szót nem ismertem, Szevasztopolban, a pályaud- központi bizottság közömbösen csak „az európai élet sajátos ni, hogy ezek közül melyik de tudtam, hogy a francia varon kapta Parvus, aki il- vette tudomásul Parvus uta- megnyilvánulásának” tekintik, a jobb, a megbízhatóbb, az mai jelentése rossz, a német legálisan érkezett oda. Az ál- zását. Utóbb hallottam, hogy amely megszokott jelenség egy amerikaiaknak természetesen Zeit-é pedig idő, tehát: rossz tala megkapott összeg fel- Parvust megfosztották bizo- olyan országban, ahol — „a nem volt sem idejük, sem osztási aránya ez volt: az nyos pártrangoktól; őszintén szocializmussal rokonszenve- kedvük, a „Nagymamát” úgy idő. NÓGRÁD — 1970. március 15-, vasárnap Singer két ízben is így ne- egész összeg húsz százalékát szólva, jobban szerettem vol- ző” egyik handsome lady-t látszik, már korábbról ismer­vezte Kautskyt: „az én roman- ő kapja, a maradék egyne- na, ha megcibálják a fülét, (csinos hölgyet) idézve — ték, amerikai barátai jó rek­tikusom.” A sasorrú Bebelt gyed részét nekem, három- Még később, Párizsban mu- „mindig vagy kolera, vagy lámot csináltak neki, énmiat­meglehetősen önteltnek talál- negyed részét pedig a szociál- tattak nekem egy nagyon szép forradalom van.” tam pedig a cári nagykövet­tam. Rajnai bort ittak meg demokrata pártkasszának kell leányzót, illetve hölgyet, és Az az ötlet, hogy Ameri- ség botrányt rendezett, sört: a bor savanyú és lan- átadnia. Parvus természete- közölték, hogy ő utazott Par- kába utazzam, és a „bolsevi­gyos, a sör viszont jó volt; sen ismerte a feltételeket, sőt vusszal. kok” kasszájának pénzt sze- Ti z amerikai elvtársak az orosz forradalomról meg a lelkesedett értük. Négy év „Drágaságom” — gondoltam rezzek, Leonyid Kraszintól jfx szintén csak „sajátos szociáldemokrata pártról alatt a színdarab bejárta Né- magamban —, „ó, be drága származott. Titkáromként és és sikertelen ügynek” szintén savanyúan és lenéző- metország minden színházát, vagy.” előadásaim szervezőjeként tartották az orosz forradal­en beszéltek, a magukéról, a s csak Berlinben több mint Berlinben láttam irodalmáro- Vaclav Vorovszkijnak kellett mat> kissé „liberálisan” ke­nőmet pártról viszont csupa ötszázszor adták elő: Parvus- kát, képzőművészeket, mecé- volna velem utaznia, ő jól zelték a pénzt, amit a tö­szépet mondtak: általában nál véleményem szerint száz- násokat és egyéb embereket; tudott angolul, a párt azon- meggyűléseken gyűjtöttem; köröskörül mindenből önelé- ezer márka gyűlhetett össze, csak az önelégültség és ön- ban valami más megbízást egészében véve nagyon kevés gültség áradt, úgy éreztem, Ö azonban pénz helyett egy csodálat fokozataiban külön- adott neki, s Burenyin uta- dollárt szereztem, alig tíz­Pjatnyickij- böztek egymástól. zott el velem, a Bolsevik Köz- ezret. Ügy határoztam, hogy Amerikában nagyon gyak- ponti Bizottság harci csoport- az újságoknak is „dolgozom,” méltó, lágy tesrésze neheze- sen közölte, hogy az egész ran találkoztam Morris Hill- jának tagja; ő „nyelv nélkül” de Amerikában is akadt egy dik rájuk. összeget olaszországi útjára guittel, aki New York pol- jött, csak útközben és a hely- Parvus. Egyáltalán, utazásom A német párttal volt egy költötte, amelyet egy fiatal gármestere vagy kormányzó- színen látott hozzá a tanulás- nem sikerült, de ott írtam „kényes” ügyem: egyik tekin- hölgy társaságában tett. Mint- ja akart lenni, az öreg Debs- hoz. Az eszerek, megtudván, me£ Az anyá-t, s ez a tény télyes tagjának, a később hogy ez a minden bizonnyal szel. aki magányosan és fá- milyen céllal utazom, if.ion- ’s megmagyarázza e könyv igen kellemes utazás engem radtan üvöltött mindenkire és ti élénkséggel kezdtek érdek- néhány „melléfogását”, íogya­személy szerint csak egyne- mindenre — éppen akkor lődni utazásom iránt; még tékosságát. gyed részben érintett, feljo- hagyta el a börtönt- Sok Finnországban felkeresett (Folytatjuk) még a székek is elégedettek, levelet küldött mert a vezérek tiszteletre nek, a Znanyijé-hez: kedélye­1

Next

/
Thumbnails
Contents