Nógrád. 1970. március (26. évfolyam. 51-75. szám)
1970-03-15 / 63. szám
Atomóra a világkiállításon mMHIÜÉ Ma nyílik Osakaban az EXPO ’70, amelynek egyik érdekes* ségn a képünkön látható atomóra. Állítólag a világon az el* só. E pillanatban a nyitási idő olvasható le róla: március 15-c vasárnap, 0 óra 00 perc. Az óra március 14-én pontban éjfélkor kezd el járni (Fotó — UPI—MTI—KS) Reménytelen Manapság is akadnak reménytelen ügyek. Kisebbek, nagyobbak, de megváltoztathatatlanul vannak. Vásároljon csak valaki húsz deka nápolyit, vagy kekszet, mindjárt rádöbben. Az eladó ugyanis — tíz eset közül kilencben — a kezével gyömöszöli be a kért árut a zacskóba. Mindegy, hogy teasütemény, egyhatvanas keksz, vagy drága nápolyi. Még az sem lehet akadály, ha netán csokoládéval bevont tésztát vásárol valaki, amely tudvalevőleg olvad az ember kezétől. Hasonló a helyzet szinte valamennyi üzletben. Sok mindent el tudtunk már érni, rengeteg új kezdeményezést megvalósítottunk. Léteznek azonban dolgok, amelyek szilárdan állják a sarat, példázva az állhatatosságot. Halványan rémlik ugyan, hogy van egy rendelet, amely előírja, hogy lapáttal, vagy fogóval adagolják ezeket az árukat. Amellett abban is biztos vagyok, hogy a KÖJÁL sem örvendezik túlságosan ezeknek az „ügyleteknek”. Vagy ne legyünk gáncsoskodók? Nyu- qondjunk bele a megváltoztathatatlanba? Mást aligha tehetünk. tgy legalább nem idegesítjük magunkat. — es — Mindenkinek hasznos Az emberek életének, Jövőjének formálásában rendkívül nagy szerepet tölt be a jövedelemmel való okos, célszerű gazdálkodás. Ma már világszerte — és hazánkban is —- százezrek, sőt milliók vannak tisztában ennek igazságával. A takarékoskodók számának állandó növekedése, a jelenleg már 37 milliárd forintot elérő lakossági betétállomány egyaránt tanúsítja, hogy a családok nagy része valóban igyekszik jövedelmével okosan gazdálkodni és a takarékosság eszközeit felhasználni. Megyénkben jelenleg több mint 620 millió forintos betét- állományt kezelnek takarékbetéttel foglalkozó intézményeink. Ez azt jelenti, hogy a megye mindenegyes lakójának átlagosan több mint 2600 forintja van takarékban, továbbá, hogy minden családra és minden harmadik lakosra jut egy betétkönyv. Nem állíthatjuk, hogy köny- nyű takarékoskodni, különösen ott, ahol kicsi a jövedelem, kevés a keresők és nagy az eltartottak száma. Nagy gond a jövedelem helyes beosztása azoknál a fiataloknál is, akik még most kezdik a családi élet alapítását és ezért oly sok a terv és a cél, hogy hirtelené- ben nem Is tudják: először melyiknek megvalósításához kezdjenek. / Ha egy család azt szeretné, hogy valamennyien rendesen öltözködjenek, a lakás korszerű háztartási gépekkel, rádióval, televízióval slb. felszerelt, Igazi otthon legyen, vigyázni kell arra, hogy minden forint a megfelelő helyre kerüljön és a napi kiadások mellett maradjon még a távolabbi célok megvalósítására isA lakás, a gépkocsi, a hétvégi ház megszerzésének bizony sok-sok évi szigorú takarékoskodás, nem egyszer lemondás az ára. A rendszeres havi jövedelemből a napi kiadások mellett a legtöbb család mégis tud gyűjteni távolabbi célokra is, de ezek gyorsabb elérését nagymértékben elősegítheti a család nem biztosra várt és nagyobb összegben kapott jövedelmének tartalékolása, a nyereségrészesedés, a tsz-zár- számadáson felvett pénz stbA takarékoskodók példái bizonyítják, hogy a takarékoskodással elért eredményekben kamatostól megtérülnek az erőfeszítések. S. L. A rendkívüli helyzet, rendkívüli intézkedéseket sürget Késik a Gyöngyösvisontai Hőerőmű beruházása Milliós kötbérek — Novembertől energiakorlátosás? Gyöngyös mellett, Visonita hiányra és műszaki nehézsé- Ellenkezően, ez fokozott feleközség határában 200 millió gekre hivatkozott, de válasz- lősséget, kétszeres gondossá- torma lignitet tártak fel. Ez levelében meg sem említette, szigort és sürgősséget kö- a szénvagyon modem glépi hogy melyik vállalat okozta ’ műveléssel külszíni fejtésre a legtöbb bajt, a munkát hol vewn. alkalmas, olaj, illetve gáz akadályozza szervezetlenség, A vlSonítarLÍ beruházás a betáplálásával 30 évre ele- kapkodás és felelőtlen mu- tervünk leanagendő szenet ad a 800 mega- lasztás. Nem szóltak arról m- oteves tervunK le© wattos erőműnek. A Gazdasá- sem, hogy energiakorlátozósra gyobb építkezése, országosan gi Bizottság határozata sze- kerülhet sor. Ezért a Nehéz- kiemelt, nagy beruházás, ahol ri-nt. Visonrtá-n létesítik ha- ipari Minisztérium válaszát a hibák a mulasztások is Sőt a következmézánk legnagyobb külfejtéses és az eddigi Intézkedéseket szénbányáját és közvetlen szerkesztőségünk és bizonyára nagyot- mellette 800 megawattos hő- a közvélemény sem tartja ki- nyék olyanok, hogy saját Hőerőművet épitenek, szerelnek, elégítenek. Az elmúlt napok- runkon nemcsak Hevesben és Ez harmadik ötéves tervünk ban Budapesten felkerestük a Nógrádiban, hanem az ország legnagyobb beruházása, álla- Központi Gazdasági Döntő- más részén is okulni kell. Vinnünk 12 milliard forintot bizottságot és eredeti periira- son-tána büszkék vagyunk, de költ erre a kiemelt, nagy lé- tok alapján tájékoztatjuk ol- aggódunk is érte. tesítményre. A Gagarin Hőerőmű első blokkjának 1969 májustól működni kellene, a második gépegység próbaüzemét pedig az elmúlt év október 31-én kellett volna elkezdeni. Am ViEgy gyár mulasztása •'"'"""*'"y'"""""""""""""/""'''ss/s//rss/ss//v/v/ssssss/s,-ssssss//s/s/ssssssss/sssssssssssssssss//s//s/ssssssss/fs/s//ss/sss/ssssss/ss/sssssssss/sssssssssmzr2vasóinkat. Az illetékes minisztériumok leadták a jogkört, közvetlenül nem avatkoznak be a vállalat ügyeibe, de a' vállalatok a jogkörrel együtt _ a felelősséget eddig aligha vál- Az Erőmű Beruházási Vál- Lalták. Az ország legnagyobb so irtán, az ország legnagyobb lalat az első 100 megawattos beruházásán azt a tanulságot beruházásán jelentős késede- kazán késedelmes szállítása vontam le, hogy a gazdaság- lem állt elő, üzembe helyezési miatt 12,6 millió kötbér fi- irányítási reform bevezető« nehézségek jelentkeztek, és zetésére perelte a Magyar óta a minisztériumok mar ha a késedelmet idejében Hajó- és Darugyárat. A Köz- nem, a vállalatok pedig mag nem pótolják, akkor 1970 na- ponti Gazdasági Döntőbizott- nem gyakorolják a szervező, vemberétól az ország energia ság az elmúlt év júniusában irányító jogkört, az állam tu- mérlegében 100 megawatt, 2 millió 518 ezer forint kése- lajdonosi szerepe Visontún majd 1971-től 140 megawatt delmi kötbért és 100 ezer fo- kellőképpen nem érvényesül, energiahiány keletkezik. Ez rint eljárási Illeték fizetésére a felelősség az esetek töhbsé- azt jelenti, hogy az ország kötelezte a Magyar Hajó- és gében elsikkad, különböző részein energiakor- Darugyánat, mert a Gagarin látozásra kerülhet sor. Mind- Hőerőmű első számú kazán- Ml lehet az alapvető baj ez sok milliós többletköltséget jót 1967. november 30-ra tar- Visontám? Véleményem sze- és súlyos gondokat okoz az tozott kompletten szállítani, rint az, hogy a tervezés és az országnak, ,a lakosságnak, te- de a Magyar Hajó- és Daru- előkészítés során_ angol b- hát mindnyájunknak. gyár sem 1967. november 30-i, c®ntxtt akartak vásárolni és a sem a külön megállapodásban hőerőmű fontosabb gépeit, vállalt 1968. február 28-1 ha- berendezéseit nyugati álla- táridőt nem teljesítette. Min- mokból akarták megvásárolni. den enyhítő körülményt fi- Egyik-másik vezető ehhez az gyelembe véve, a Központi elképzeléshez akkor is ra- Gaadiaságd Döntőbizottság a gaszkodofct, amikor már ki- Válóczá Er- kötbér 1/5-ére mérsékelte, és tűnt, hogy nincs elegendő va- salgótarjáni így a Magyar Hajó- és Daru- lutánk, és gazdasági függőse- hogy 100 gyár „csak”, 2,5 millió forint ®et az ország felelős vezetői megawatt energiahiány mit késedelmi kötbért fizetett. nem vállalhatnak. Amikorra jelent a gyakorlatban. Azt a ez eldőlt, amikor ezt az illeválaszrt kaptuk, hogy Nógrád tékesek belátták, vagy a mamegye energiaigénye (a laké- - Objektív kacskodókat más beosztásba sok, a közterek, utcák világi- ’ helyezték, addig elég sok időt tása, a bányák és az ipari aKaCIQlyOK veszítettünk. De ennél is naüzemek) igénye összesen 50 gyobb bajnak tartom, hogy a megawatt. Tehát 100 mega- Egy másik per szereplőd döntésre illetékesek „átestek watt hiány — ha november- ugyanazok, csak az összeg és a lő másik oldalára.”. A hazai re nem sikerül pótolni — je- a kazán száma más. A Ga- ipart bízták meg olyan gépek leratős zavarokat okozhat. garim Hőerőmű II. számú gőz- gyártásával és szerelésévéi, . . ... ... kazánját a Magyar Hajó- és amiben kellő gyakorlatuk A beruházás helyi vezetői Darugyár csak 83 napi kése- nem volt, arra megfelelőd, > nem tudtak, nem mertek, delemmel szállította és emiatt nem készültek fel. A haza vagy nem akartak választ ad- a Központi Gazdasági Döntő- gépgyártás a megrendelést élni arra a kérdésre, hogy mi bizottság a Magyar Hajó- és fogadta, de csak nagy nehéz- az oka a késedelemnek, az Darugyárat további egymillió ségekkel és jelentős késedo- eddigi mulasztások milyen forint késedelmi kötbér fize- lemmel teljesíti. A Szovjet- hatassal lesznek a további tésére kötelezte. uniónak nagy kazánok és munkára és mit kivannak turbinák evártó<B5iKan tenni a további késedelem el- Az érdekelitek többször az- sében megfelelő LLknrl-ito kerülésére. Ugyanezekkel a zal védekeznek, hogy „objek- fam Veüem^yem 252^ kérdésekkel kapcsolatosan a tív akadályok” jöttek közbe, szovjet segítségre kellett vnt Nehézipari Minisztérium fő- különben is ilyen késedelem na támaszkodni, a nagy beru osztályvezetője munkaerő- a nagy beruházáson megbo- húzásoknál ezután fokozol A fele Nógrádnak elég lenne Megkérdeztük nőt, az ÉMASZ üzemi gaagatój át, A maguk kárán Balogh Miklós a megalakulás óta vezeti a tari Május 1. Termelőszövetkezetet. Most tervezi a közösben a 10. esztendőt. — Tíz év alatt bizony sok —— - • .. -- • • •— mindennel tisztába jön az ember — mondja. — Kísérle- szövetkezetnek, megfértek kár. Erősen fogja, maraszleztünk a magunk kárán, de bennük a jószágok. Nem kel- talja a kerekeket a sár. , . , . . , , most végre látjuk, mit te- lett milliókat kiadni nagyobb Aztán a faluszéli majorba i gyünk. építkezésre mindjárt az indu- az idén már betervezték az szövetkezetnek a sertéshús kilója... A tiszta haszon 4— 5 forint volt minden kiló hús után. Aztán a szövetkezetben azt tartják, egyszercsak elérkezik az az ideális állapot, amikor a gazdaság önellátó lesz. amennyi fedezi a szükségletet. — Tavaly elkészítettük a talajvédelmi tervet — magyaKiss Sándor, a főagromómus, láskor- Jó Pár évig nem Is új sertéshizlaldát is. Horváth Horváth Ádám, a főállatte- volt miből beruházni. Most Ádám főállattenyésztő „vá- nyésztő egyaránt azt vallja, a-ttán mindinkább szűknek, zolja az épületet, amely a amit Balogh Miklós az elnök elavultnak látszik a két épü- régi szerfás hizlalda helyét fázza a főagronomus. — Eb- is mond: ’ let a jószágokkal, gépekkel és tölti be már az idén. Lega- ben az évben 200 ezer forinegyéb eszközökkel gyarapodó lább Is akkor, ha a hitellel tot költünk arra, hogy meg- — Az elérhető legnagyobb szövetkezetben. sem lesz különösebb gondja- teremtsük a tulajdonképpeni haszonra törekszünk. _ gok gazdasógi épületünk baja a szövetkezetnek. talajvédelem agronómiái felDe mindezt úgy próbálják hiányzik — mondja KissSán- — Teljesen automatizáljuk lételeit. Ezután következik meg, hogy a pénz, a szövet- dór, a főagronórnus. Gon- az épületet. Két ember látja majd a sorban az altalajlazi- kezet, a tagok és alkalmazót- dolkodik, aztán sorolja a leg- el a 440 jószágot... A mi épí- tas’ a meszezes- • - Es terme- tak jövedelme jövőre, de még szükségesebb létesítménye- tőbrigádunk csinálja, és egy- ®sen a nagyobb termes, a későbbi években sem le- ket. — Tehénistálló, borjú- millió nyolcszázezer forintjá- Mmdenekelőtt kukoricából gyen kevesebb a mostaninál, nevelő kellene. Sertéshizlalda ba kerül a tsz-nek. Később, vo*na 3° többet termeim... Tavaly 91 forint volt a tagok a régi, korszerűtlen helyett... a technológia ismétlésével el átlagos keresete egy tízórás _ , „ , , , , munkanapra. Ügyeskedni kell De közben a gepek is továbbra is, mert egy szép óregek legalább hatevesek ■■■■■■■ A szemlélet, a gazdálkodás ^atnan\eSetleg aZ 1000 egyaránt változóban van Ta- 122,°.^Serté.Slg"‘ ,• „ ron> a Május 1. Tsz-ben. Már Többre viszont aligha fut- az jdei tervek korszerűsítik-------— --- __ Balogh Miklós számol — , az idei tervek korszerűsítik n apon esetleg azt veszi eszre ““"Sn i iimos száz oi. ná nem egészen 2000 hol- bizonyos értelemben a közös fa fLet - Kellene évente J" “jjvetk“e‘ er^bő!: .f‘ ség munkáját, gazdálkodását, fz Levés fiatal Ifő fs akik- legalább két traktor, hogy *8 ™0 sertest értékesítettek Sok estéjébe került már ed. Kl most még1 biztosan szá- mindig üzemképes, jó álla- evfnte‘ Ügyeltek a takar- dig is a főkönyvelőnek, a fömolhatnak. Pásztó üzemei és Pótban legyen a géppark... ’jltoSTí kL sertés! „yésztenek"^ Balogh^Mik' a nagybátonyi FÜTÖBEReros Mégis a majorba vezető 600 húst. Mégis vásároltak szín- lóysnak az elnöknek t tervké- konkurrenciát jelentenek. méteres útszakaszt építik meg te minden évben 10—12 va- szl'tés ’ S néhány napig még Kénytelenek hát előre te- az idén a tari Május 1. Tsz- gon szemes takarmányt. mindig megnyújtják a napot kinteni. Korábban ez nem ben. Azért, hogy akadályta- Horváth Ádám érveket áo- addjg mi-g a faiura egészen így történt a szövetkezetben lanul szaladjon rajta a gép- rakoztat: ráereszkedik az este ho«y és most egyszerre bizony sok kocsi, amely a tejet gyűjti - Nem olcsó mulatság ez. annáj biztosabban várhassák minden kellene. Volt a falu- össze és szállítja a tejüzembe. De meg így is érdemes hiz- a munkásreggeleket ban két urasági épület. Alá- Mert bizony, ilyenkor, tava- lalni. Tavalyi számításaink kuláskor nagyon jól jöttek a szí olvadáskor sok a baj, a szerint 17 forintba került a Vincze Istvánná es-átható. Azonban ezt az ér- mértékben kell igényibe venni Központi Gazdasaga a szocialista országok munka- Dontobiaottság es a kozvele- megosztását, a KGST-be tömény aligha fogadhatja el. mörült országok baráti Ugyanis az I kazan kesedel- együttműködésével rövidebb met további hataindo-mulasz- idő alatt, olcsóbban és biz- tasok követtek. Visontán több tonságosabban oldhatjuk meg mint 30 nagy vallalat dolgo- majd feladatainkat zik, egyik munka láncszerűen kapcsolódik a másikba, egyik Elsősorban a nagyvállala- munkaioiyamat a másiknak tok, a Nehézipari illetve a előfeltétele. Elképzelhetetlen Kohó- és Gépipari Miniszte- a 12 milliárdos beruházást rium vezetőinek feladata, úgy megvalósítani, hogy fon- hogy a tervezés a megvalósító» egységek késedelme sú- tás, a helyi gazdasági egysélyos zavarokat és milliós ká rókát ne okozzon. Nagy beruházás gek és a vállalati központok, illetve a felsőbb szervek közötti kapcsolatokat felülvizsgálják és javítsák. Szükséges, hogy az eredmények és a ku- , .. .... , darcok tapasztalatait minél Senkit sem ment fel a te- előbb levonják, az eredmélelosseg alól az, hogy az or- nyesebb és jobb együttműkö- szag legnagyobb beruházásán dést biztosítsák dolgozik vagy ennek ügyében kell dönteni és intézkedni. Dr. Fazekas László Geológus az óceánban Az óceánok mélyének felderítő- rülési mélysége 4000 méter. A hasénéi általában — vaktában ta- Jóval kábel köti össze, amelyen pogatőzó markolókanalakat hasz- keresztül megkapja az utasításo- AvnrfaiC' , A . szovJe‘ Tmtományos kat és közvetíti a tengerfenék- Akadémia Oceonográflal Intézeté- röl a képeket. A „műszer" már SS? ™?st e«y “j szerkezetet ké- az ügyességi próbát Is kláUta. A szitettek, amelynek a „tenger alatti viz alatt elhelyeztek egv acélle- geológus” nevet adták.A készülék mezt, amelyre bonyolult utat fes- egy televíziós kamerából, autó- tettek fel és meghatározott pon- mata vezérlőműből es ket mani- tokra talajmintákat tettek. A ke- pulátorból all. A kamerát úgy zelö éjszaka, a kamera mellé sze- rögzitettek, hogy mindkét irány- relt lámpa fényénél végrehaltot- ban 30» szögben elfordulhat. A ta az előírt utasításokat, és be- manipulátorok az emberi kéz . , muhkáját képesek utánozni. A tyü tdUc a kőzetmintákat. A ku- tenger alatti „geológus" szárazon ta*ók nagyon elégedettek mun- fél tonna súlyú, maximális me- kajával. NÓGRÁD — 1970. március 15-, vasárnap 3 L