Nógrád. 1970. február (26. évfolyam. 27-50. szám)

1970-02-22 / 45. szám

Gromiko Berlinbe látogat Berlinben szombaton, hi­vatalosan bejelentették, hogy Gromiko szovjet kül­ügyminiszter, az NDK kor­mányának meghívására, né­hány napon belül hivatalos látogatásra a Német Demok­ratikus Köztársaságba ér­kezik. (MTI) Abba Eban — és intézkedése Abba Eban, izraeli külügy­miniszter pénteken este Hol­landiából kétnapos magánjel­legű látogatásra Londonba ér- Kezett. Ezután folytatja nyu­gat-európai körútját és a jö­vő hét végén, újból visszatér az angol fővárosba, ahol ak­kor már hivatalos tárgyalást folytat majd Stewart, angol külügyminiszterrel. Eban, vasárnap Münchenbe érkezik, ö az első izraeli kül­ügyminiszter. aki látogatást tesz az NSZK-ban. Nyugat­németországi látogatását a legszigorúbb biztonsági intéz­kedések előzik meg. Támadás Da Nang-nál A DNFF egységei szomba­ton Da Nang közelében meg­támadták az amerikaiak egyik páncélozott alakulatát, ötórás csata kezdődött és ebben négy amerikai katona vesztette életét, 9 pedig megsebesült. A harcba amerikai helikopterek is beavatkoztak. Péntek este Hűé közelében a szabadságharcosok ameri­kai egységeket támadtak meg. Az ütközetben az amerikaiak tíz embert veszítettek. A'ha­zafiak lelőtték az ellenséges erők egyik helikopterét is. Tay Ninh tartományban az amerikaiak vesztesége pén­tek este két halott és 13 se­besült volt. Közben B—52-es óriás bom­bázók Phuoc Tuy tartomány­ban levő településeket támad­tak. Jordánia Tanácskozás a gorilláik tevékenységéről Nagy érdeklődés előzi meg és azokat a tárgyalásokat, ame­lyeket szombatra jeleztek a Palesztinái gerillák képviselői gyalt Hélou elnökkel és Husszein jordániai király Madzsdalani külügyminiszter­visszatért Ammanba. A libanoni fővárosban Rifai a közel-keleti helyzetről tár­megbízottai között. A Reuter bejrúti tudósítója a Paleszti­nái gerilláktól olyan értesülést közöl, szerint Husszein király rel. A UPI amerikai hírügynök­származott ség ammani tudósítója úgy mi- tudja hogy Arafat, a paleszti- moz- nai gerillák vezetője szómba­gósította a jordániai hadsereg ton Jordániába érkezett. és mindazon elemeit, amelyek ő vezeti a gerillák küldöttsé ellenséges beállítottságúak a gét a Husszein király megbí­gerillákkal szemben. Koráb­ban voltak olyan jelentések, hogy a jordániai páncélos alakulatai zottjaival szombatra kitűzött tárgyalásokon. Arafat, a tudó­hadsereg sító szerint pénteken érkezett körülvet- Moszkvából Libanonba, és Da­ték Amman fővárost. Ekkor maszkuszon keresztül gépko­csin utazott Jordániába. A Reuter tudósítója Arafat oda­érkezőiét tényként jelentette. még nem tudták, a csapat- mozdulatnak mi a tulajdon­képpeni célja. Amennyiben a Reuter tudósítójának értesülé­se helytállónak bizonyulna, csökkentek az esélyei annak, hogy gyorsan rendeznék a pa leszt.inai gerillák és Husszein király ellentéteit. Az AP kairói tudósítója az Al-Ahramra hivatkozva szom­baton reggel azt jelentette, hogy ban tárgyalások kezdődnek a Az AP jelentése szerint a jordániai kormány szombaton reggel, Talhuni miniszterelnök elnökletével ülést tartott. Mint már korábban jelez­tük. szombaton este Amman­Arafat. a palesztinai gerillák vezétője még mindig Moszk­vában tartózkodik és további fontos megbeszéléseket foly­tat a szovjet fővárosban. Rifai jordániai külügymi­niszter pénteken este befejez­te egyhetes bejrúti látogatását palesztinai gerillák és a jor- dán kormány képviselői kö­zött. A gerillák egyesült pa­rancsnokságának küldöttségét Arafat vezeti majd, aki szom­baton érkezett vissza 10 napos szovjetunióbeli látogatásáról. (MTI) Harc a stratégiai pontokon A Patet Lao egységei szom- nek volt a következménye, baton elfoglalták a stratégiai hogy a stratégiai fontosságú fontosságú Kőedény-síkságot, térség nem került már „ko- Először a Xieng Khouang ne- rábban az ellenség ellenőrzé- vű repülőtér került a szabad- se alá”. ságharcosok kezébe, majd Az AP legújabb jelentésé- egymás után foglaltak el ben arról számol be, hogy az más, a vientianei kormány- amerikai és a királyi laoszi csapatok ellenőrzése alatt le- hadsereg több tucat repülő­vé állásokat. gépe szombaton bombázni Mint az AP amerikai hír- kezdte a Kőedény-síkságot, ügynökség jelenti, szombaton, hogy ily módon lassítsák le a helyi idő szerint 12 órára a patet Lao egységeinek gyors Kőedény-síkság „gyakorlatilag előrehaladását, teljes egészében az ellenség A Patet i^0 hírügynökség kezebe került szombaton bejelentette, hogj A Reuter emlékeztet arra, iaoszi szabadságharcosok feb- hogy amerikai repülőgépek az ruár 10_12 között Xieng napokban több ízben Khouang tartományban több intézték bombatamadasokat a mint 600 ellenséges katonát öl. Kőedény-síkság ellen, és en­Filharmóniai hangverseny Salgótarjánban Az Országos Filharmónia badult, vidám, élettől duzza- harmadik felnőtt bérleti hang- dó, technikailag igen nehéz versenyét pénteken este tar- megszólaltatást igénylő felada- tották meg Salgótarjánban, tait kiválóan oldotta meg. Ve- a megyei József Attila műve- zette a zenekart, amely hú lődési központban. A hangver- alázattal követte mind tempó- sanyen a Salgótarjáni Szimfo- ban, mind dinamikailag. nikus Zenekar mutatkozott be, A szünet után a salgótarjá- Virág László vezetésével. ni zeneiskola volt tanárának, Az opera nagy reformátora, Szántó Lajosnak Musica sen- Gluck Iphygénia Aullsban za interrazione című daráb- nyitányával kezdődött a kon- ját mutatta be a zenekar. A cert programja. A francia mű először a tavalyi veszpré- mester ünnepélyes és egyben mi kamarazenekari fesztiválon tragikus hangvételű műve sok hangzott el, másodszor itt ad- buktatót rejt magában, s ta elő a szimfonikus együttes, hivatásos együttesnek is ko- Mostani előadása kiegyensú- moly próbatételt jelent meg- lyozottabb volt, tartalmasabb szoláltatása. Szimfonikusaink ami azt bizonyítja, hogy a száműzték a patetikus elő- mű beérett, és a zenekar re- adást, nem dramatizálták túl pertoárjának állandó tagja a megformálást, lényegretörő- lehet. en kiegyenlített hangzást pro- Befejezésül a halhatatlan dukáltak. Az egy ellentétpár- mester, Mozart Falusi muzsi- ra felépülő zenei anyagot ár- kusok című zenei tréfáját nyaltán adták elő, különösen hallhatta a közönség. A tréfa a befejező rész volt megkapó, azt példázta és gúnyolta egy­A hangverseny a csellóiro- ben; hogy miképp nem szabaa dalom egyik legnépszerűbb népi feldolgozást „elkövetni versenyművének előadásával és hogyan nem szabad meg­folytatódott. A vezérszólamot szólaltatni ezt a hangulatot, a budapesti Pablo Casals A zenekar élvezte a játékot, nemzetközi gordonkaverseny előadása korhű és zeneileg győztese, a budapesti Liszt megoldott volt. Ferenc Zeneművészeti Főisko- A zenekari hangverseny éi la professzora: Mező László ményt jelentett a közönség- játszotta. Csellójának felsza- nek, örültünk, hogy a megye’ badult, éneklő hangja mesteri József Attila művelődési köz élményt jelentett. A virtuóz pont zenekara ilyen teljesít- mű minden buktatóját köny- menyre képes. Virág László nyedén győzte kivételes ké- lendületesen fogta össze a pességeivel. Előadásmódja ha- hangszeres együttest. Szépség- tározott tartást követelt a hiba volt: kár, hogy a felnőtt zenekartól is, amely egy-két bérleti hangversenyen csupán megingástól eltekintve eleget egy-két felnőtt jelent meg, s tett feladatának. Mező László így sokan nem hallhatták kádenclái különleges élményt Pándi Mariann értő szavait és jelentettek: a hangverseny a Salgótarjáni Szimfonikus Ze- legszebb pillanatait, a Haydn-i nekar minden érdeklődést muzsika ellentétekre és benső- megérdemlő estjét, séges elemekre, majd felsza- (tn) 4, NwsjRÁD — 1970. február 22-, vasárnap tek meg vagy ejtettek fog­ságba. Ezek a számok nem foglal­ják magukban a Kőedény­síkságért vívott harcok során az ellenségnek okozott veszte­ségeket —, fűzi hozzá a hír- ügynökség. A jelentés azt is közli, hogy 1969 augusztusától 1970. feb­ruár 12-ig a Patet Lao egy­ségei 5 400 ellenséges katonát tettek harcképtelenné az em­lített tartományban. (MTI) EGY HÉT A VILÁGPOLITIKÁBAN Péter János Szófiában — Genf 1970 — Nixon „új” stratégiája? — NDK-NSZK párbeszéd A KÜLPOLITIKÁBAN a hét igen fontos magyar ese­ménye volt Péter Jánosnak, a Magyar Népköztársaság kül­ügyminiszterének a Bolgár Népköztársaságban tétt láto­gatása. Amint azit a házigaz­da, Ivan Basev bolgár külügy­miniszter is hangsúlyozta, a látogatás mindenekelőtt a bol­gár—magyar baráti kapcsola­tok még szorosabbra fűzését szolgálta. Hazánk és Bulgária politi­kai, gazdasági és kulturális együttműködése egyaránt na­gyon jól fejlődik. Az utóbbi időszak jelentős eseménye volt a magyar párt- és kor­mányküldöttség tavaly nyári szófiai látogatása, amikor aláírták a két ország új ba­rátsági, együttműködési és kölcsönös segélynyújtási szer­ződést. Kádár János és Todor Zsivkov akkor hasznos esz­mecserét folytatott az együtt­működés további bővítésének lehetőségeiről és az ezzel kap­csolatban megoldásra váró feladatokról. Péter János mostani látogatása során, most a két külügyminiszter gya­korlatilag mérte fel, mennyire jutottunk a kétoldalú kapcso­latok gyarapításában, további lépésekben állapodtak meg a két ország külpolitikájának fokozottabb összehangolása, egymás kölcsönös tájékozta­tása és a tapasztalatcsere megjavítása érdekében. Külügyminisztereink meg­vizsgálták az időszerű nem­zetközi kérdéseket is. Méltán állapították meg a két szo­cialista ország kormányának nézetazonosságát, valamennyi alapvető kérdésben. Péter Já­nos egy interjúban rámuta­tott, hogy a mostani körül­mények között a szocialista országoknak nagy lehetősége­ik vannak arra, hogy aktívan javítsák a nemzetközi hely­zetet, a nemzetközi légkört. Elmondhatjuk, hogy Péter János bulgáriai látogatása jól sikerült; fontos állomásnak bizonyult a két ország együtt­működésének fejlesztésében. Külügyminiszterünket fogadta Todor Zsivkov, a Bolgár Kommunista Párt Központi Bizottságának első titkára, az ország miniszterelnöke is. A látogatás iránti nemzetközi érdeklődést fokozta, hogy Ilyen még nem volt... A maximális börtönbünte­tést szabta ki Julius Hoffman bíró a chicagói úgynevezett összeesküvési per öt vádlott­jára. Mint ismeretes, a hót vádlott közül az esküdtszék korábban kettőt valamennyi vádpont alól felmentett, ötü- ket viszont bűnösnek mondta A „határátlépésre” — az amerikai államok közötti bel­ső, teljesen formális „határról" van szó — vonatkozó törvényt röviddel ezelőtt alkották, az 1967. és 1968. évi gettólázadá­sokat követően. A törvény alapján eddig még nem hoz­tak ilyen jellegű ítéletet. Szá­tőr­ki az egyik vádpontban, ab ban, hogy „államhatárt léptek; mos amerikai jogász a át rendzavarás és erőszakos vényt alkotmányellenesnek cselekményekre való uszítás tartja> ^ várható, hogy ez a szándékával”. Ezeket a vád- .... , „ lottakat is felmentették azon- kerdes egeszen az Egyesült Al- ban az összeesküvés vádja la-niok legfelső bíróságáig el- alól. jut. (MTI) Ne legyünk öngyilkosok••• Szentgyörgyi Albert, az véleménye szerint az amerikai Egyesült Államokban élő No- társadalom és a világ nagy ré- bel-díjas biológus rövid, alig sae esztelen, öngyilkos módon 40 oldalas könyvecskét írt fiatalok számára Az őrült ma­jom címmel. A könyv rövide­sen megjelenik egy New York-i filozófiai kiadóvállalat­nál. A világhírű tudós ta­viselkedik. „A világ nagy ré szén a gyermekek fele éhesen fekszik le, s közben ml milli- árdokat fordítunk acélra vas­ra, tankokra” — mondotta, hangsúlyozva, hogy erkölcsi nulmányában azt hangoztatja kötelességének érezte az állás- hogy véleménye szerint az foglalást. A New York Times emberiség önmagát pusztítja munkatársának kijelentette: el, ha jelenlegi irányvonalát „Ha a híreket hallgatjuk, ha fplytatva, a tudomány eredmé- az újságokat olvassuk, nagy nyeit nem saját javára, ha- részük háborúról, öldöklésről nem saját maga ellenében gyilkosságról, atombombákról, használja fel. rakétákról, gázokról, bak téri­A 76 éves tudós a könyv umfegyverekről, napalmról, a megjelenése alkalmából tér- növényzetet pusztító vegysze- jedelmes Interjút adott a rékről, fojtó mérgekről szól — New York Times-nak. ame- a háborúról. Ügy tűnik, min- lyet a lap pénteki száma kő- den eszménk a halálra orien- zölt. Interjújában kijelentette: tolódik — mondotta. annyiszor megtorpedózta a probléma érdemi tárgyalását. Nagy érdeklődés előzte meg és általános csalódás követte Nixon amerikai elnöknek szerdán nyilvánosságra ho­zott kongresszusi üzenetét, amely az „Űj stratégia a bé­kéért” hangzatos címet visel­te. Ebből kiderült, hogy a külügyminiszterünk a Bolgár Tudományos Akadémián igen jelentős előadást tartott a bolgár—magyar kapcsolatok­ról és az európai biztonság problémáiról. Sok világlap azóta részletesen foglalkozik ezzel az előadással, amelyben Péter János kijelentette: ,,az együttműködés készsége oly nagy mértékben érlelődött _ meg a legutóbbi hónapokban Nlxon-adminlsztrádó tovább — a kétoldalú tárgyalások so­rán, Keleten és Nyugaton egyaránt —. hogy a konfe­rencia biztosan alkotó szelle­mű légkörben folyna le, és az adott bonyolult viszonyok között maximális eredményre vezetne”. A hét folyamán több ese­mény is kapcsolódott ennek a megállapításnak az igazságá­hoz. Közöttük a legfontosabb, hogy több hónapos szünet után, kedden újra kezdődtek a leszerelési tárgyalások a genfi Nemzetek Palotájában. Mint ismeretes, az elmúlt év­ben további nyolc ország kép­viselői csatlakoztak a régeb­ben tárgyaló tizennyolchatal­mi konferenciához — köztük Magyarország képviselője i& Ismét Géniben van Alefcszej Roscsin, a Szovjetunió, Ge­rard Smith, az Egyesült Álla­mok és Lord Chalfont, Nagy- Britannia fődelegátusa. Rövid időre odaérkezett U Thant is, hogy üdvözölje a konfe­renciát abból az alkalomból, hogy új ülésszakot kezdett, amely egybeesik a világ- szervezet által meghirdetett „leszerelési évtized” indulá­sával. MÁR AZ ELSŐ napok ta­pasztalatai azt mutatják, hogy bár kemény tárgyalá­sokra van kilátás, néhány kérdésben mégis előrehaladás remélhető. A szocialista or­szágok mindenekelőtt a vegyi és bakteriológiai fegyverek betiltását szorgalmazzák. Lé­nyeges mozzanat, hogy az amerikai küldött kilátásba helyezte: az Egyesült Álla­mok végre hajlandó lesz ra­tifikálni e szörnyű fegyverek alkalmazását betiltó 1925. évi genfi konvenciót. Smith azon­ban arra törekszik, hogy a vegyi fegyvereket taktikai, a biológiai fegyvereket straté­giai eszközöknek minősítesse, ezáltal kezelésmódjukat az értekezleten kettéválaszthas­sa. Így kívánja elérni, hogy a konferencia csak a biológiai hadviselést minősítse brtiltan. dónak. A szocialista álláspont a vegyi és biológiai fegyverek betiltását szorosan összefüg­gő problémaként kezeli. Az értekezleten szó van —- más problémák között — a föld alatti atomfegyver-kísérletek betiltásénak kérdéséről is. Az amerikaiak változatlanul ra­gaszkodnak a helyszíni ellen­őrzés megvalósíthatatlan igényéhez, ami pedig már ra is a „vietnamizálással” igazolja, hogy semmiféle me­netrendje nincs az amerikai csapatok kivonására; 2. az Egyesült Államok bár szavak­ban üdvözli a kelet—nyugati, köztük az NSZK és a szocia­lista országok közötti tárgya­lásokat. azonban elutasító magatartást tanúsít az euró­pai biztonsági értekezlettel kapcsolatban, mert valójában nincs fölkészülve a részvétel­re; 3. Nixon „guamizálni” szeretné a NATO-t, vagyis folytatni akarja az eddig kö­vetett NATO-stratégiát, de úgy. hogy a korábbinál na­gyobb áldozatokat követel nyugat-európai partnereitőL akárcsak a Guam-szigetén 1968-ban tartott konferencián, ahol hasonló követelményt állított ázsiai szövetségesei elé; 4 folytatni akarja az ed­dig követett közel-keleti po­litikáját; 5. bár állást foglalt a Szovjetunióval folytatandó további tárgyalások mellett, de „a potenciális kínai fenye­getésre” hivatkozva bejelen­tette, hogy kiépítik a költsé­ges amerikai rakétaelhárító­rendszert Kínával kapcsolat­ban Nixon olyan hajlandósá­got árult el, hogy amennyire a KNK kormánya azt lehe­tővé teszi, lépésről lépésre ja­vítani kívánja a két ország kapcsolatait A nemzetközi kommentáto­rok megegyeznek abban, hogv Nixon hiába beszélt „új stra­tégiáról” csupán a régit foly tatja s ez — szavaival ellen­tétben — egyáltalán nem a békét szolgálja. VÉGÜL HADD említsük meg. hogy a hét elején foly­tatódtak, majd átmenetileg megszakadtak Gromiko es Egon Bahr tárgyalásai Moszk­vában, Bahr visszatért Bánói­ba, de a hét végén bejelentet­ték, hogy a közeljövőben to­vábbi tárgyalásokra kerül majd sor a Szovjetunió és az. NSZK között. A héten Brandt kancellár válaszolt Willi Stoph levelére; márciusra el­fogadta a meghívást, de vá­laszában nem foglalkozott az NDK államtervezetében fog­lalt javaslatokkal, amelyek a két német állam közötti egyenjogú kapcsolatokat meg­teremtő szerződésre vonatkoz­nak. Folynak az előkészületek a két kormányfő találkozójá­nak előkészítéséhez. Szabó L. István Hálunk mindig- olcsóbb! Anyagbeszerzők, építkezők, motorosok! A KOHÁSZATI ALAP ANYAGELLÁTÓ VÁLLALAT haszonvasüzleteiben és vidéki telephelyein olcsón vásárolhatnak — KER1TÉSELEMEKET, — KIS- ÉS NAGYKAPUKAT. Nagy választékban találnak különféle méretű — HENGERHUZALT, — LAPOSVASAT, — PERIODIKUS ACÉLT. — KÖRACÉLT. — DURVALEMEZT. továbbá, vadonat új BERVA. TÜNDE. PANNI és JÁWA MOTORALKATRÉSZEKET. CÍMÜNK: Salgótarján, MÁV, külső pályaudvar, T.: 17-19.

Next

/
Thumbnails
Contents