Nógrád. 1970. január (26. évfolyam. 1-26. szám)
1970-01-01 / 1. szám
Erzsiké és Aranka Türei Mihály, a salgótarjáni Csemegebolt vezetője, amikor Orosz Ezsébetről és Arankáról, a bájos ikrekről érdeklődtem, akik másodéves tanulóként dolgoznak az üzletben. Azt viszont már Erzsikétől és Arankától tudtam meg, hogy egyszer tréfás kedvükben fellázadtak az intézkedés ellen. Köpenyükre ugyan rávarrták keresztnevüket, viszont elcserélték a köpenyeket. Sokáig végezték már egymás munkáját, amikor a presszórészlegnél a bolt egyik dolgozója felfedezte a turpisságot. — Máskor is megtették már, hogy cseréltek? — Előfordult — mondja egyikük, akinek barna szolgálati kabátkáján az Aranka nevet olvastam. — Fiúkkal is megcsinálták már? — Megpróbáltuk. De a fiú, ha figyelmes és érdeklődő, hamar rájön a csalásra. Egy elszólalásból, érthetetlen tájékozatlanságból, vagy esetleg megfigyel egy apró jelet... Meg kell mondani azonban, hogy ehhez valóban nagyon jó megfigyelőnek kell lenni, mert a két kislány tökéletesen hasonlít egymásra. Ehhez még az is hozzájárul, hogy szüleik teljesen egyforma ruhában járatják őket. m Amikor Erzsikét és Arankát megismertem, fellapoztam a lexikont: mit is mond az ikrekről. E szerint embernél minden hétezredik es negyes ikrek minden hétszáznyolc- vanezredik szülés alkalmával. Ötösikrek nagyon ritkán születnek és még kevésbé életképesek, bár az 1935-ben született kanadai Dionne-ikrek életben maradtak. Hatosikrekről csak néhány adatot jegyzett fel a tudomány, hetesikrek születéséről pedig csak egy Hameln városbeli, 1600-ból származó sírkő tanúskodik. Az ikerszülés visz- szaütésnek (atavizmusnak) tekinthető az ember régi fejlődési fokára... Az egypetéjű ikrekben minden öröklött tulajdonság közös, és mindig egyneműek, vércsoportjuk azonos, egymáshoz szinte teljesen hasonlók.., r* —• Mi a kedvenc szórakozásuk? Erzsiké és Aranka egyszerre válaszolt. — Nagyon szeretünk táncolni. — És sportolni? — Nem nagyon. — Moziba, színházba járni? Erre már Erzsiké válaszolt, mert Arankának sürgős dolga akadt az ünnep előtti üzleti forgalomban. — Szeretjük a filmeket. A tévét is együtt nézzük. — Azonos a véleményük? — Majdnem teljesen. — Tehát előfordult már, hogy egy filmről eltért a Az ikrek hasonlósága számtalan irodalmi konfliktus ih- letője volt már. Az irodalom bölcsőjétől napjainkig végtelen változatával találkozhatunk az ikrek szerepeltetésének. Plautus Menaechmi című vígjátékában, vagy a görög Menandros A testvérek című bohózatában már az ikrek hasonlósága a főszereplő. Shakespeare a Tévedések vígjátékában minden elődjén túltesz, két ikerpárt visz a színpadra és ezzel a komé- diázás tág lehetőségét teremti meg. Vagy gondoljunk a tévében bemutatott Kockázat című filmsorozatra, amelynek egyik történetében Kloss kapitány a páros ikrek egyikét építi be algériai kémnek! De angol és amerikai krimikben is gyakran szerephez jutnak olyan ikertestvérek, akik valóban úgy hasonlítanak egymásra, mint két tojás. ■~k ÍV — Meg tudna-e különböztetni bennünket, ha nem lénne felvarrva a nevünk? — kérdezte Erzsiké. — Aligha. Bár mintha egyikőjüknek ,az arca egy árnyalattal kerekebb lenne. . Aranka cinkosan mosolygott. — Elárulok valamit: Erzsikének a szeme alatt van egy parányi kis piros pont. Erről az anyajegyről fel lehet ismerni. — Valóban. így könnyű... — Csakhogy ezen is lehet segíteni — mondta Aranka — Ilyen kis piros pontocskát én is tudok festeni magamnak... Tehát a vidám, . csemegés- ikrek eszén nehéz túljárni. — Mikor szabadulnak? — Hetvenegyben. — És ittmaradnak? Erre már a boltvezető válaszolt. — Magunknak neveljük a fiatal kereskedő-generációt. Aki itt ment keresztül a gyakorlat iskoláján, azokat meg is szeretnénk tartani. — Szeretik a kereskedőszakmát? — tettem fel végül a szokványos kérdést. Nagyon naivan hatott ez, mert csak mosolyogtak. Miért is jöttek volna ide, ha nem szeretnék?! Olyan bájosan és egyformán mosolyogtak, hogy a köpenyükre kellett néznem, melyikük is Erzsiké és melyikük Aranka tulajdonképpen. L. Gy. — Elrendeltem, hogy kö- viszonylag ritkán fordul elő penyükre varrják rá a nevű- ikerszülés: páros ikrek szűkét, hogy meg lehessen kü- leinek általában minden lönbnz+ey őket! — mondta nyolcvanötödik. harmasikrek véleményük? Ilyenkor vitatkoznak? — Nem vitatkozunk. Az ellentétes hatás rendkívül ritka. Tán összesen ha egyszer fordult elő... | tt történt Palócország * sziveoen, ahol a Me- nes-patax ered es a Karancs nyúlványai dombokká szelídülnek, itt élt két termelőszövetkezeti munkacsapat-vezető. Az egyik Bámson Jóska, aki alacsony, rövid lábú, borzas ember. Borotválkozni is hetenként szokott, sűrű a szemöldöke, apró a szeme, bocsánatkérő a hangja. A másik Bera Géza, robosztus, széles vállú, ritkuló szalmaszínű haja, vörös az arca, tagra nyíló nagy szemeivel mintha örökkön hadakozna. Hangja mint a harsona, megtölti a határt. Bizony, amikor Sámson Jóska valamilyen oknál fogva Bera Géza mellett állt, összehúzta magát, riadtan felpislogott rá. Bera pedig feszített, szabadjára engedte hangját, hatalmát bizonyítani Sámson felett. Az történt, hogy az ősszel a bőséges termés betakárítása elhúzódott, emiatt késtek a vetéssel is. A termelőszövetkezet elnöke nyugtalankodott. Egy reggelen hívatta mindkettőjüket. Ott álltak előtte. Sámson összehúzta magát, Bera pedig már majd a mennyezetig ért. Az elnök csak annyit mondott nekik: — Aki a vetéssel időben végez, meleg vizű üdülőben töltheti csapatával a decembert, a közgyűlésen pedig megkapja az illendő pénzjutalmat. Bera a gyönyörűségtől széles hahotába kezdett. A papír is megrezzent az aszta- ■ Ion. Hatalmas tenyerével hátba csapta Sámsont, aki majd az elnök asztalára bukott. — Hallod-e Jozsónk — kiáltotta tele szájjal. — Hallom, hallom Gézánk — válaszolt fuldokolva a tenyerestől Sámson. Bera császár módjára lépett ki az irodából. Diadalmas arccal nézett szét a majoron. Már bizsergett a bőre a meleg víztől, viszketett a tenyere a pénztől. Mert úgy érezte, Sámsonnal szemben csak ő lehet a győztes. Sámson pedig apró léptekkel iparkodott nyomába, behúzta nyakát és vakarta szőrös arcát. Kavargóit a gondolata, mint hegytetőn a téli vihar. Megkapták a gépeket. Mikor választani kellett, Bera félretolta Sámsont. A legjobb traktorost választotta, a gépet is tüzetesen átnézte és aztán rátette hatalmas tenyerét. — Akkor ez a miénk... Sámsonnak meg kellett elégednie azzal, ami maradt. Megkezdték a munkát. Már a vetőmagot hordták, amikor Bera beállított a magtárba és . az ott topogó Sámsonra kiáltott. — Ne húzzuk az időt Jo- zsó! Kivisszük egyszerre az enyémet, aztán majd viszik a tiédet... Kedves Barátom! Újévi iéoyiét Emlékszem, két vagy h.á- rom hete találkoztunk utoljára. A Karancsnál futottunk össze, hogy megálljunk a ha- A fi 2 tm’mm gw talmas tér hó-hideget árasztózM. * V mn * 5 méretei között, s nyájasan köszöntsük egymást a közelgő ünnepek alkalmából. Történhetett volna e találkozás májusban vagy augusztusban is, de úgy látszik, nekünk most kellett összefutnunk, ezen a havas délelőttön, karácsony előtt, a tér sarkában, hog-y kicseréljük gondolatainkat az ünnepekről. A diskurzus közben megütötte fülemet egy lényegtelennek tűnő megjegyzésed. Azt mondtad: — Icarácsonyra, újévre mindenki kibékül egymással, mert ugyebár a szeretet ünnepe ezt kívánja. S mindezt nagy betűvel kell érteni — tetted hozzá maliciózusan. — Remélem, emlékszel még erre, és amivel folytattad, hogy tulajdonképpen te is így vagy a dolgokkal. Felveszed te is a „tíznapos” arcot, nyájas és bájos, udvarias és kellemes leszel december huszonnegyedikétől január másodikéig. Fejtegetéseidet nagyon érdekesnek és elgondolkodtatónak tartottam, mert te mindig előrelátó voltál, sőt mindig szívélyes. Szívesen forogsz az ismerősök társaságában barátaid szemében te vagy az „igazi", akivel mindig szót lehet érteni, akire mindig számítani lehet. Akkor is megdöbbentem, s most utólag is. Ne haragudj, talán szokatlan ez a szóhasználat, tálán nyugtalanságom diktálja papírra, de kénytelen vagyok összehasonlítani saját magával egy embert Morzsolgatom az általad mondottakat: — majd minden jót kívánunk egymásnak, mert ugyebár ünnepek alatt úgy szokás. Szilveszterkor még puszit is adunk, aztán vége az évnek, jön a2 újabb nóta. illetve megy minden a régiben. Találkozásunkkor, a havas téren, arra gondoltam, mi történne, ha az év ünnepeinek összes, fel nem mérhető szeretetét és tiszteletét összeadnánk és arányosan elosztanánk az év minden napjásseretetről val? Nem matematikai műveletre, nem egyszerű osztásra gondoltam, s nem arra a pár deka szívélyességre, amit adhatunk, helyesebben nyújthatunk és kaphatunk. Tévedés ne essék! Nem a szinte kötelező szabályra gondoltam, amely az emberiség egyik alapállása: a mások megbecsülésére, valamint az egymáshoz való ragaszkodásra. Csupán az egyszerű min- denapok tiszteletére, s ezen belül egymás megbecsülésére. A kérdésekre, amelyekkel embertársaink problémáiról, gondjairól érdeklődünk, nem puszta kíváncsiságból, hanem attól vezéreltetve, hogy mások dolgai iránti figyelmünkkel emberibbek lehetnénk egymáshoz! Két vagy három hete sokat morfondírozok magamban. A beszélgetés a citrom keserűen savanykás ízét juttatja eszembe. Szeretnék megszabadulni ettől az íztől, de tudom, csak január másodika után lehetséges. Kiváncsi vagyok. milyen leszel majd akkor te, aki december huszonnegyediké és január másodika között remekül felragasztod magadra a bűbájos álarcot. Kíváncsi vagyok, mi történik január másodika után az álarccal, hiszen akkor telik le a te tíznapos intervallumod. Szeretnék veled találkozni január harmadikén, de még máskor is az ezerkilnecszázhetvenes évben. S nagyon reménykedem, két vagy három hét előtti beszélgetésünkből csak a hó-hideg tér marad meg. s idővel a hó is elolvad. Mert a tiszteletet és a szeretetet nem lehet sem a tér sarkán, sem a hideggel, sem az ajándékokkal, sem a pimaszul szép frázisokkal, sem egy féldeci csonthéjassal lemérni. Csak őszinte és tiszta érzelmekkel. S remélem, ezen a bizonyos tíz napon túl továbbra is megismerjük egymást, ha találkozunk, tisztelettel köszönünk egymásnak és szívélyesen beszélgetünk, még akkor is, ha találkozásunk nem is esik egybe a „köteles” szeretet ünnepével. Molnár Zsolt — Értem Gézánk, értem, de mi már vethetnénk — próbálkozott Sámson. — Hát mi? Mi a Jézus- Máriát csinálnánk, talán majd sakkozunk? Félre tolta Sámsont, felkapta a zsákot és vitte a platóra. Sámson idegesen vakarta szőrös képét, a raktáros nevetett, Bera pedig diadalmasan kidübörgött a traktorral a magtár elől. Sámson apró szemeivel pislogva nézett utánuk. Mikor alkonyodott, Bera dűlőjében elcsendesedtek a traktorok. Sámson a másik dűlő legmagasabb pontjáról figyelte őket. Olvasott a barázdákból, hogy Beráék még nem végeztek. Látta, hogy Beráék a vetőgéppel az erdő felé mennek. Nem tudta mire vélni. Aztán látta meg, Beráék hazafelé tartottak. Sámson Jóska nem bírt magával, elindult az erdőbe. Ment a nyomon, de a gépet sehol sem lelte. Felfedezte, hogy gallyakkal valamit letakartak. Közelebbről is megnézte, a vetőgép volt a traktorral. — No, megállj Bera. .. Most először villant reménykedve a szeme. Mikor az arcát kaparászta, mór mosolygott. Visszament a dűlőbe, összehívta az embereket, kiválasztott közülük egy gépkezelőt és egy másikat a vetőgépre és megbeszélte velük, hogy éjszakára elhozzák Beráék gépét' és vetnek. Reggelre már az erdőben, galy- lyakkal álcázva állott a gép. Ezt még két este megismételték és végeztek a vetéssel. Beráék mit sem sejtettek. Még egy fél napjuk volt hátra, amikor este hazafelé menet Sámsont (a csapatával együtt, a presszóban találták. Feketekávé, féldeci az asztalukon. Megállt fölöttük. Csapata, mögötte. — Helyes pajtikám, helyes. Jólesik már este egy nyelet — megint rátenyerelt Sámson hátára. — Szentigaz Gézánk, jólesik Egyikük sem szólt a vetésről. Berá biztos volt a dolgában: egy fél nap és végeznek. Sámsonék egyre hozatták az italt. Már nótáztak is. Bera gúnyosan végignézett rajtuk. Jött az elnök, az is kért még Sámonéknak egy kört. Bera sértődötten szólt az elnöknek. — Elnök, mi is itt vagyunk! — Látom Bera, > látom de én a győzteseknek fizetek. .. P send lett a presszóban. Berának kiszökött az arcából a vér. Csapatának tagjai csendesen elszállingóztak a presszóból. Sámsonék nemrég jöttek haza Szoboszlóról. Megbeszélték, hogy szilveszter éjjel elmennek és felköszöntik Berát az új év alkalmából. Bobál Gyula 4zép szavak hóesése PAUL ELUARD: Crdei vad vagyok Erről beszélek ezt kiáltom dalolom Nevetés csörgedez a halott hó alatt Hajnal és nevetés öröm hogy élhetünk Gyümölcs tükrében arcát nézi a virág Holt hó alatt alusznak hajnalig Barátaim és nyugtalan szivük A földet zendülésre bujtogatja Egy napon felteszi koronáját a nyár És száz Nap csörgedez a halott hó alatt Es száz simogatást takar a hólepel Ein nem halok meg időmből kilépek Rövid időmből mint a földön éltem én Vérem zuhatag-lüktetései CESAR VALLEJO: Nagyság és nyomorúság Kinek nincs ünneplő öltönye? Ki az, aki nem reggelizik s nem utazik a villamoson, Árva zsebekkel s cigarettájával, mely elkerülhetetlen, mint a pont? . Én, akivel csak születésem történt —, senki más. Én, akivel csak születésem történt —, semmi több. Ki nem ír levelet az ünnepekre? Ki az, aki a fontos, halálosan fontos dolgokról Nem kiabál, aki szabványosan haldoklik, és csak annyiban sír, amennyiben? Én, aki magányra születtem —, semmi többre. Én, aki magányra születtem —, senki más. Ki az, aki Carlosónak soha senki se hív? Ki az, aki még egy kismacskát se simogatott meg életében? Eh, én vagyok az, aki magányra születtem —, semmi többre. Eh, én vagyok az, aki magányra születtem —, senki más. AGOSTINHO NETOr ‘Álmaim levhe alatt Itt élek, helyesebben — létezem a világ hallgatag külvárosában, ahol nincs élet, nincs fény. Sötét utcákon barangolok álmaim terhe alatt, az óhajjal, hogy ember lehessek. ' Bolyongok, rabságba botlom. Rabok negyedei, Nyomor vidéke, Komor, félelmetes. Itt szétolvad az akarat, egybevegyülnek emberek es tárgyak. Az utca lámpák nélkül ismeretlen. Tapogatózva lépkedem a félelem titkain át kísértetekkel karonfogva. NÚGRÁD — 1970. január 1., csütörtök 1
