Nógrád. 1970. január (26. évfolyam. 1-26. szám)
1970-01-01 / 1. szám
Sxendi Márta Extrém történet Kamilla világéletében élelmes leányzó volt. Jó szülei korán észrevették gyermekük evilági voltát, olykor megveregették vállát, és büszkén konstatálták: —' Megél ez a lány a jég hátán is. Kamilla azonban nem ment a jég hátára, ettől ugyanis sokkal különb ötletei támadtak. Kezdve attól, hogy közönséges füveket ritka botanikai leletekként mutogatott, s ezekért hiszékeny barátnőitől értékes bélyegsorokat gyűjtött be, egészen odáig jejlőcfött, hogy 12 éves korára hátborzongató rémregényeket mesélt — természetesen magas előadói díj fejében — kéthónapos tibeti újáról. Az, hogy ez idő alatt Alsó- gödön nyaralt a nagymamánál. csak érdekesebbé tette az egészet. Ekként növekedett, cseperedett Kamilla, izgalmakban, különlegességekben bővelkedett minden napja. Am amint növekedett, cseperedett Kamilla, már látnivaló volt, hogy termete fantáziájával együtt tart, s mindkettő jóval meghaladja a szerény átlagot. Kamilla azonban nem is lett volna Kamilla, ha e sajnálatos anatómiai tény percig is elkeseríti. Kihasználva természet adta előnyeit, felcsapott kosarasnak, csapata győzelmet győzelemre halmozott. Csakhogy Kamilla tovább nőtt, s egy idő után elterjedt a kosarasvilágban, hogy Kamillával pályára lépni nem fér dolog. Első a sportszerűség, kimaradt hát a csapatból. Ekkor támadt élete legbril- liánsabb ötlete, ami végeredményben igen egyszerű és kézenfekvő gondolat volt Kamilla eladta a csontjait. Na nem darabonként hanem úgy egészben, ahogy magával hordta. Az üzlettel roppant módon elégedett volt, elvégre tekintélyes summát kapott olyan valamiért, aminek használati és élvezeti joga továbbra is az övé maradt. S ebben az esetben több igazán nem is kell. Rendben is lett volna hát a dolog, kivéve egy furcsa kis érzést. Igaz ugyan, hogy Kamilla lelkivilágát nem bántotta a különös adás-vétel, de azért ezúttal életében először nem bocsátotta kóztudatba a leleményességét. Gondolta, érleli még kissé a történetét, aztán majd robbant. Gondolta, egy kis hatásszünet csak jót lesz, annál nagyobb lesz a csodálkozás, leshet majd a világ! Történt azonban, hogy a hatásszünet igencsak hosszúra nyúlt, Kamilla egyre halogatta a robbantást. Saját megnyugtatására ürügyeket is keresett, mert ha ugye frontátvonulás van, megoszlik az emberek figyelme, és általában. Mindig akadt valami, ami miatt nem tűnt alkalmasnak az idő. Kamilla tehát várt, és közben megdöbbenve tapasztalta, hogy jelleme egyre filozofi- kusabb lesz. Filozófiája tulajdonképpen egyszerű volt, de Kamillát megijesztette. Én vagyok-e én? Nem, én nem lehetek Kamilla, legalábbis csak részben lehetek az. Igen ám, de ha csak részben lehetek az, akkor hogyan használhatom az egész Kamillát, csontostul, mindenestül? Filézett Kamilla — ez hát a megoldás, kár, hogy kivihetetlen. Ügy érezte, hogy súlya megcsappant, pontosan annyival, amennyit csontjai nyomnak. Máskor meg az a határozott benyomása támadt, hogy csontjai nincsenek jól elhelyezve benne, bökik, szúrják, minden lehetséges módon ok- vetetlenkednek. Már arra is gondolt, hogy nem is a csontokkal van baj — akkor nem fizettek volna érte! — inkább talán a többi részben. Kamilla nem tartozott egybe. S ez nagyon nagy gondot okozott neki. Különféle óvintézkedéseket eszelt ki. Erős szövetből készült, szűk ruhákat vásárolt magának. Ettől egy darabig biztonságérzetet kapott. Később azonban a szűk holmikban is lazának érezte a testét Majd sportolok, edzem magam — gondolta, és úgy is tett. A hatás azonban rövid Ideig tartott. Kamilla most már nem tudta, hogy mitévő legyen. Szemmel láthatóan öregedett, őrlődött a gondok között. A tükörbe nézett, látta a ráncokat a szeme, a szája körül, látta, hogy petyhüd a bőre. És ismét úgy érezte, hogy a csontokkal melyeket — amit még használ ugyan, de már régen nem élvez — még- sincs baj, nem a csontok okozzák a rendetlenséget. Elment az INTÉZET-be, röntgenképet kért magáról. A szakemberek megnyugtatták, csontváza kitűnő állapotban van, keresni kell párját, minden oké, csak így tovább. Mitsem ért a biztatás. Kamilla már nem mert járni, félt, hogy összecsuklik alatta a lába, és tökéletes példánynak számító csontváza összeomlik. Naphosszat lebzselt az ágyban, és naphosszat Samura gondolt, az általános iskola rettegett csontvázára, amit olykor behoztak a szertárból a biológiára. Látta, amint Samu kezei, lábai, össze-vissza lógnak, libegnek. Elgondolta, hogy valaha ez a Samu is valaki volt, talán egy írnok, havi fixért, esetleg normabéres esztergályos. Elvánszorgott a tükörig, megnézte magát. Magának is úgy tűnt. hogy ez a tükörbeli Kamilla ijesztő látvány. Kamilla már nagyon odavolt. összeszedte erejét, papírt, tollat keresett elő. Levelet írt. Amikor a rendőrség feltörte az ajtót, egy halott öregasszonyt talált az ágyban. Mellette a padlón egy toll hevert, egy összegyűrt papír, és azon néhány kusza sor. Csak ennyi: Tisztelt INTÉZET! Nem nélkülözhetem tovább a csontjaimat! Azonnal adják vissza, az ügy nem tűr halasztást!! Az ár postán megy... A csontok nekem is kellenek!!! Mély tisztelettel? Kamilla Furcsállották az ügyet. Kriminológusok jöttek, tüzetesen átvizsgálták a szoba minden zegét-zugát. De nem találtak áruló nyomot, hacsak Kamilla tíz ujjának nyomát nem a tükrön, amint egészen az üveg aljáig húzódnak. Ebből azonban semmire sem tudtak következtetni. A Kamilla-akta végül irattárba került. A lezáratlan ügyek közé. — Ááá! Kellemes ünnepeket kívánok, adjon az is... — Köszönöm! Ezerszer is köszönöm! Kívánok... — ... adjon az isten erőt, egészséget, nyugalmat... — ... sok sikert, békességet, szeren __ — ... boldogságot, sok pénzt, sok örömet, minden jót! — ... szerencsét, bort, búzát, derűt a családi otthonba! Nna. Hogysmint? — Megvolnék valahogy. — Miért zihál úgy? —• Nehéz ez az átkozott csomag, amit cipelek. Tudja, a két karom egy kicsit reumás, nem volna szabad cipelnem ezt a csomagot, de mit tegyek, ha muszáj ? — És hova cipeli? — Csak ide a sarokra a só- goromék házáig, de majd hogy meg nem szakadok bele. Kőbányáról idáig csak elvergődtem vele valahogyan, de most már szinte kiszakad a peislim. — Dehiszen két füle van a csomagnak, miért cipeli egyedül? — Mert nem találtam senkit, aki segíthetne. Bizony, két füle van és ha valaki megfogná a másik fülét, három perc alatt ott lehetnék a sógoroméknál. Magának nem reumás a karja? — Még csak az kéne! Hiszen éppen tegnap nyertem meg a nehézsúlyú bokszbajTabi László Kétfülű csomag nokságot, holnapután pedig utazom a világbajnokságra. — Ha meggondolom, nagy szerencse, hogy egy ilyen erős emberrel találkoztam. — Ügy van, úgy van! Mert én most elárulom magának, hogy reuma ellen az iszap a legjobb, menjen el a Lukácsfürdőbe, újjászületik! — Csak ide a sarokig szeretnék eljutni ezzel a dög csomaggal, aminek két füle van... Fogja meg két kézzel> talán úgy könnyebb volna... — Köszönöm. Látja, ez okos tanács, mégsem találkoztam hiába magával. De... nem fogná meg az egyik fülét .maga? — Hiszen ha időm volna! De látja, most is rohanok, útlevél, vízum, nagyon sok a dolgom... És milyen átkozott pech ... Kétszáz forintos okmánybélyeget kellene vennem és csak százkilencvennyólc forintom van. — No ez csakugyan balszerencse! Tyű, mennyi pénzt láttam az előbb a bankban! Tudniillik most vettem fel a totónyereményemet, négyszáz- huszonhatezer forintot... De mit érek vele, ha nincs egészség, ha reumás a karom... — Mit gondol, honnan szerezzek két forintot? — Nincsenek rokonai? — Mind meghaltak. — Álljon talán itt meg a templom mellett egy félórácskára. .. Nem szégyen a szegénység... Meg aztán ilyenkor, ünnep táján jószívű- ek az emberek... — Köszönöm. Látja, ez jó ötlet. De gondoltam, adhatna két forintot... — Ha előbb tudtam volna! De be van osztva a pénzem fillérre, tudja, egy kis adósságom is volt, meg ez, meg az, a gyerekeknek ugrókötel meg labda, ha jól számoltam, még hat forint harminc hiányzik is... Dehát hiába, csak félmilliót nyertem, egy vassal sem többet... Na, isten áldja, cepekedek tovább... — Én is megyek. Hol itt a legközelebbi templom? — Mit tudom én. Majd megtalálja. Nem adná fel a hátamra ezt a dög csomagot? — Rohanok, kérem, eldiskuráltuk az időt. Hát minden jót! Kellemes ünnepeket, adjon az is... — Köszönöm! Erőt, egészséget! — Sok pénzt, boldogságot. — Békességet! — Szeretetet! — Ámen. Lakos György Fusziiiyka (A szatíra több éré született. az írói képzelet nemzette és mégis fiókomban érleltem, nehogy valaki a más ingét is magára vegye. Azóta a szövetkezeti élet is tovább ért — nyílt szavazás, járási erőszak már a múlté. Éppen ezért ma már mulatni tudunk azon. ami nem is olyan régen még a húsunkba mart. De lássuk csak a medvét!) A megyei revizor kijelentette dp értén: — Márpedig három Fu- szulyka nem dolgozhat a Járási Hivatalban! Ez ellenkezik a népi demokrácia irányelveivel. és a józan, szocialista erkölccsel! Egy Fuszulyka maradhat, de kettőnek mennie kell. A Járási Hivatal főnöke behívatta tehát a három Fu- szulyka-testvért: Ágostont, Bendegúzt és Gedeont. — Kedves, szívbéli barátaim — mondotta és szeme könny belábadt. — Sok jó szil- vóriumot leeresztettünk a garatunkon négyesben, most mégis el kell válnunk egymástól. A megyei revizor észrevette ... — A szemtelen! — mondták mivelhogy észrevette. — Most már csak az a kérdés: ki marad és melyik kettő megy el. — Ágoston marad! — mondta a másik kettő. — Ö főosztályvezető! — S ti? A kettő egyszerre szólt: — Tegyetek, meg igazgatónak! Egyelőre csak Bendegiíznak találtak olyan állást, mely a korábbi kényelmet és anyagi színvonalat biztosította. Bendegúz ugyanis hosszabb ideje udvarolt egy hentes lányának, és igy jogcímet szerzett ahhoz. hogy megtegyék a vágóhíd igazgatójának. S minthogy a járási főnök felesége már második vasárnap panaszolta, hogy mócsingos a marhahús, a korábbi igazgató leváltására is megvolt minden jogalap. — Hát te, Gedeon? — sóhajtott a főnök. — Végeztél-e valamilyen tanfolyamot? — Nem. De egyszer hallgattam egy előadást a libalegeltetésről. — Nincs más, akkor megteszünk tsz-elnöknek. Így került Fuszulyka Gedeon egy téli napon Karancs- pölöskére, ahol hamarosan kiderült, hogy a tagság teljes mértékben elégedett Koczog Ambrus, az idős tsz-elnök immár nyolcadik esztendős működésével. Fuszulyka Gedeonnak meg kellett elégednie a főagronómusi tisztséggel. — Járt is panaszra a Járási Hivatal főnökéhez: — Azt mondtátok. hogy tsz- elnöknek tesztek. Most itt állok föagronómusnak, pedig még a bivalyt se tudom megkülönböztetni a kecskétől. — A revizor a hibás — állapította meg a főnök. — Mert ha ő becsukja a szemét, akkor a régi, szép, megmelegedett helyetekről mehettetek volna nyugdíjba. De máris azt beszélik, hogy azért kerültetek zsíros állásba, mert a testvérbátyátok a Járási Hivatalban főosztályvezető. — Valamit tegyetek! — követelődzőit Gedeon. — Segíts nekünk! — kérte a járási főnök. — Mit segítsek? — Hogy Koczog Ambrust le tudjuk váltani. # Idős Koczog Ambrus nem tudta mire vélni Fuszulyka Szidónia, a dús keblű óvodai dajka gyakori közeledését. Többször is feltette magában a kérdést: „Vajon a hízelgés pörge bajuszomnak vagy hivatali tekintélyemnek szól-e? Avagy Szidónia valamely eleddig titkolt előny érdekében vetette latba temérdek bájait?” Egy alkalommal, amikor az istálló mögött állta el útját az amazon termetű Szidónia, meg is kérdezte tőle: — Mit kíván tőlem, Szidi- ke? . — Magát, Ambrus bácsi — duruzsolta a leány, és javasolta, hogy menjenek gombát szedni a rekettyésbe. De az idős tsz-elnök még napokig nem ment gombát szedni és úgy látszott már, hogy Szidónia alul marad. Reggelenként Gedeon felkereste: „Milyen unokahúgom vagy, hogy még ennyit sem teszel meg a bátyád érdekében!”. De a lány szabadkozott: „Egy század katonasággal jobban elbánnék, mint az öreggel. De ma lesz a napja, hogy becsalom a rekettyésbe." És aznap csakugyan ott találták Koczog Ambrus tsz- elnököt a dús keblű Fuszulyka Szidóniával a rekettyésben, és nem is gombát szedtek, amint azt eredetileg megbeszélték. Rendkívüli közgyűlést hívtak össze, ahol a járási küldött kifejtette, hogy Koczog Ambrusnak mennie kell, mert elnöki ténykedésében szakmai hibák és egyéb hiányosságok tapasztalhatók. — A szakmai hibáért a fö- agronómus az első számú felelős! — kiáltották közbe többen is. — Váltsuk le a főag- ronómust! — Igen ám — kacsintott cinkosan a járási kiküldött. — Csakhogy az öreg a rekety- tyésben történtek után nem maradhat elnöknek. Előbb szavazásra tették fel a tsz-elnök leváltását, majd amikor a közgyűlés kézfel- nyújtás nélkül tudomásul vette a döntést, a járási kiküldött megvigasztalta a tagságot, hogy Fuszlyka Gedeon eltávolításáról szó sem lehet. Mert egy szövetkezet meglehet elnök nélkül, de fűagronómus nélkül soha. Fuszulykának pedig lelkére kötötték: — Te meg tegyél meg mindent a tömegkapcsolatod kiépítéséért. ♦ És Fuszulyka Gedeon mindent megtett. Élete javát a kocsmahivatalban töltötte, ahol tudvalévőén a legkönnyebben tárulkoznak ki egymásnak az emberi szívék. A mind tökéletesebb tömegkapcsolat érdekében válogatás nélkül végigkóstolgatta a cégtábla valamennyi italkülönlegességét. Mire a szorgalmasan dolgozó tsz-tagok hazafelé tértek a mezőkről, Gedeon már a brácsás homlokát csókolgatta, minthogy a brácsás megkövetelte a tsz-demokrácia ilyetén megnyilvánulását. Egy alkalommal a csapos riadtan hívta a tanácselnököt, hogy mentse meg a záróratúllépéstől. Fuszulyka Gedeon ugyanis négykézláb járta körül az ivót, miközben torka- szakadtából üvöltötte: „Be vagyok falazva!" A növénytermesztési brigádvezető oldotta meg a kritikus helyzetet. Kölcsönkért egy targoncát és hazafuvarozta a magatehetetlent. Általános lett a kívánalom, hogy sürgősen új elnököt válasszanak Koczog Ambrus megüresedett helyére. A Járási Hivatalban erre azt mondták: — Igazatok van, karancs- pölöskei emberek. Válasszatok elnököt, mégpedig a legdemokratikusabb formában. Mi javasolunk nektek valakit, ti pedig megválasztjátok. — Meg mi — mondta a küldöttség vezetője. — De csak akkor, ha rátermett, gyakorlattal rendelkező ember lesz az illető. Egy Fuszulykánk már van, még egyet nem akarunk! összeült tehát a Járási Hivatal különleges bizottsága és háromnapi szakadatlan ülésezés után úgy határozott, hogy az elnöki posztra a legalkalmasabb személyt, mégpedig Fuszulyka Gedeont javasolja. Fuszulyka is megkapja, amit neki ígértek. A tagság is elégedett lehet: nem ül a nyakukra még egy Fuszulyka. Ez idő tájt érkezett el ismét a megyei revizor Karancspölöskére. Bárkivel beszélt, mindenki azt panaszolta, hogy nem óhajt kocsmatölteléket elnöknek. A revizor egyenesen a Járási Hivatalhoz hajtatott. A főnök hellyel és kisüsti szilvapálinkával kínálta. — Mi járatban? Mi járatban? — Karancspölöskéről jövök. — Na és? — A tanácselnök kijelentette, hogy lemond, ha Fuszulyka lesz a tsz-elnök. — Gyenge ember a tanácselnök — mondta a főnök. — Ha nem tetszik neki a nép akarata, leváltjuk. — A brigádvezetök is azt mondták. — Melyik? — A növénytermesztési... A főmérnök közbevágott. — Hiszen az le akarta járatni a mi megbecsülést érdemlő Fuszulyka kartársunkat. Szándékosan targoncán vitte végig a falun. Leváltjuk! — Az állattenyésztési brigádvezető is le akarja járatni? — Az is — felelte a főnök. — Hangosan énekelte a konyhakertiében, hogy „A fuszulyka szára fölmászott a fára.. Leváltjuk!... — Tiltakozik a népfront és a nőtanács titkára is. — Őket is leváltjuk. — Tiltakozik a tagság. — őket is le... De itt már a torkán akadt a szó a járási főnöknek. Pillanatokig tanácstalanul töröl- gette verejtékező homlokát. S ezután, mint aki tisztában van mind a tsz-demokráciával, mind életünk ellentmondásaival, nagyon nyugodtan és bölcsen jelentette ki: — Elvégre Fuszulyka is csak ember. Vele sem lehet mindenki elégedett. Q NÖGRAD — 1970. január 1., csütörtök 1
