Nógrád. 1970. január (26. évfolyam. 1-26. szám)
1970-01-04 / 3. szám
fi ajnalban találták meg a testet. A helyszínelés délelőtt kilencre befejeződött. Boncolás csak holnap lesz. Vasárnap a boncolok nem dolgoznak. Gyengén adagolta a gázt Be- recz, inkább gondolkozni szeretett. Már délre vagy tíz harsasát találták meg Dubának Négyen osztoztak a neveken Ta- podit kelten ismerték — Majd én — mondta Berecz. Előbb azt hitte, ott lakik H. környékén. De a nyilvántartó másképpen mutatta. Azóta már Sz. alatt a Tisza-parton. A Pannóniának kétszer fél óra különbség. Berecz kímélte a gázt, úgy gondolta, inkább szemlélődik. Még a betonút is száraz és poros volt, augusztusi s éppen ezért legalább tíz kilométerrel előbb megérezte a folyót. Ezért is jól választott. A villát a holtág mellett találta meg. Nem gondolta, hogy ilyen elegáns házba jut. fis az is látszott, saját ház. Elszomorodott Berecz. A m un Icát ez nem könnyíti, de nem is nehezíti meg. Fürdőszobás ház, s az udvaron semmi ól vagy ilyesmi, hanem külön épített garázs. Helyes. Talán még fűteni is lehet. Ennek most semmi jelentősége. Kapu előtt támasztotta fel a Pannóniát — az úttesten és csengetni kellett. Időbe telt, míg egy szőke nő jött. Ezeknek nincs cselédjük? Elébb nem akart még a kapuhoz sem jönni, de amint meghallotta, mintha megijedt volna, visszament a kulcsért. Mikor nyitotta az ajtót, hosz- szú köntös volt már rajta, s a kaput nem zárta kulcsra. A házat megkerülték. — Férjem a fürdőszobában van éppen. Fiatal, ruganyos nő, biztos még gyereke sincs. Gondolatban megtapogatta a csípejét. A ház mögött a kertben, oe- mentkockás placcon piros vá- szonemyő alatt fonott székek, egymás hegyén-hátán. Az asz- szony gyorsan elrendezte őket, hellyel kínálta Bereczet. Távolabb maga is leült, mintha hosszan akarna hallgatni valami beszámolót, de még azt se kérdezte meg, mi járatban. Az időjárásról beszéltek mégis néhány szót. Szép barna lábát térdből előre nyújtotta a pongyola alól. Nem Berecznek mutatta, csak magának. Tapodi nem mindjárt jött, csak megmutatta előbb az ajtóban felső testét. — Egy pillanat türelmet — úgy tett, mintha nem ismerné meg. Atlétatrikó volt rajta. De Cseres Tibor Diszkrét1 pisszenés aztán gyorsan elkészült. Ingujjban, pupliningujjban jött elő. — Az erdőgazdaságtól jött? — kérdezte közben az asszony — Dehogy. A rendőrségtől. Közben a férfi is kezdte mondani az időjárást, s az asz- szony fürgén eltűnt. — Állok rendelkezésére — tárta ki aztán a karját. Maga is leült. Nyulfark bajszát és vastag szemöldökét jól ismerte Berecz. Piszok. Mindig átnéztél rajtam. — Fontos lehet, ha így vasárnap. Igaz? Őrmester úr. Berecz még egyszer felállt, kissé ingerülten bemutatkozott. Tapodi mosolyán, melyet finoman elnyomott, láthatta, fölöslegesen. — Saját ház? — tett most egy másik fölösleges mozdulatot Berecz. Tapodi egyszerre türelmetlenné vált, csali biccentett. — Rendelkezzék velem. — Szép ez a vasrács. Kovácsmunka? A lakásból az asszony pisz- szentett valamiért A férfi odafigyelt. — Természetesen — mondta, s újabb pisszegésre bosszúsan — ne pisszegj! Mondd meg, ha akarsz valamit. Az asszony az ajtóban. — Cigarettát hozzak? — Nem dohányzom. — Miről lenne szó, főhadnagy elvtárs. — Haragban van ön Duba Gergellyel? — Nem ismerem. — Nem ismeri, vagy nem emlékszik rá. — Nem rémlik. Az asszony teljes utcai öltözetben kijött bent nem tud hallgatódzni. — Nem zavarok? — leült. — Duba, Duba. Honnan is? Talán a lovak? — Lehet. — Igen, igen. Megharagudott, mert lovat vettem tőle és utóbb rájött, hogy az állat belső értéke nagyobb a kialkudott árnál, és elcserélte a jár- latlevelet. Berecz ezt nem értette, de hallgatott. Az asszony nagyon diszkréten pisszentett. — De pörre nem ment a dolog — mélázott Tapodi —, legtöbben megharagszanak, akikkel, akiktől... szóval sokan neheztelnek, hogy a lovakhoz értek, s hogy ebből profitálni is tudok. Ne értsen félre. Valami morális előítélettel viseltetünk még a lovak iránt, no persze nem magamra értem, hanem társadalmunkra. amely a lóhúst megvet;. Mert a ló szent állat. Igaz. Ha akarja elmagyarázom a szisztémámat. Nemcsak azért, mert most már utána vagyunk a lókonjuktúrának, hanem, aki nem tanulta meg gyakorlatból, az a rendszerrel, a lóismével, mit sem tud kezdeni. — Haragban voltak? — Én? Miért lettünk volna haragban. Nem barátkoztunk mi. — Az ember csak barátaival tarthat haragot — magyarázta az asszony, s egy ásítást nyomott el. Délután? — Bocsásson meg, de miért érdekli ez önt, főhadnagy elvtárs. — Az éjjel meggyilkolták Dubát. A házastársak elhallgattak, összenéztek, aztán ki a kertbe. — Milyen gyártmányú a kocsijuk. — Simca. — Majd szeretném megnézni. — Mi köze ennek hozzám, hozzánk? — A holttest mellett a homokos dűlőúton gépkocsi nyomait találtuk, s nyomoknak határozott közük volt az esethez. Tapodi arcán fehéren futott végig a riadalom. — Mikor történt? — Éjfél körül. Hajnali négykor fedezték fel. A házastársak megint összenéztek, melyikük szóljon. — Kérem — kezdte az asz- szony — mi hajnalban feküdtünk le. Egész éjjel vendégeink voltak. Egész éjjel fenn voltunk. Talán éppen négykor mentek el. — Elhiszem — mondta közömbösen Berecz. — Hányán voltak? — Egy tíztagú társaság. Nagyon elhajoltunk. Tíz tanúnk van, hogy én egész éjjel.., — Tehát tizenketten voltak. — Nem kérem, tízen. — Ez esetben csak nyolc tanúja van. — Ja úgy, persze. Dehát nyolc is elég. — Éppen ön állítja, hogy nagyon elhajoltak és olyan állapotban. A házastársak teljesen meg- némultak. — El tudná Ön mondani, ki mit csinált az éjjel és mit mondott? — Nem. — Es azt sem, hogy mikor ki tűnt el öt percre, negyedórára. Esetleg... — Nem. — Es az is érdekli, kivel? — Engem csak az érdekel, amit az ön férje mond. — Nagyon kérem ne önöz- zön. — Azért ülök itt, vasárnap ... Dubának ugyanis semmi köze a lovakhoz. — Szívem, nem főznél egy jó feketét? Az asszony lustán felkelt, mozgásán nem látszott a félsz. Berecz azon töprengett, milyen állatra hasonlít. Milyen szép állatra. — Kérem — hajolt feléje a házigazda —, egy félreértésről van szó. Én az állami gazdaságnál voltam akkor odaát. Érkezett egy revizor Pestről, ősz volt, talán tél eleje. Alighanem a bort ellenőrizte, vagy a mustot. Munka végeztével szabad esténk volt. Nem tudtunk semmi érdemleges szórakozást prezentálni neki. ím- mel-ámmal kortyolgattuk a bort, a kártya sem ízlett, a viccekből kifogytunk. Nő kéne, azt mondta a revizor. De már akkor nyomás volt benne is, bennünk is. Az éjjeliőrt, András bácsit elküldtük egy konyhalány után. A.z üzemi étkezdén dolgozott, addig én nem is nagyon figyeltem fel rá, csak aztán ... Akkor este, hogy hívattuk szendvicseket készíteni, mert meg is éheztünk. És úgy terveztük, hogy megkínáljuk valami édes pálinkával, aztán lekapjuk a tíz körméről. ** — És lekapták? — De le ám, mind a húszról. — Simán boldogultak vele? Tapodit elkapta féi'fikaland heve. — Rúgott, harapott, de mi hárman voltunk, meg a konyak, meg a likőr. Mielőtt Berecz még valamit kérdezhetett volna, elkészült a kávé. A férj szemöldökével magyarázta az asszony feje fölött, hogy őelőtte egy szót sem az előbbi témáról. És folytatta az elbeszélést ugyanolyan diszkrét, fojtott hangon: — És ez kérem azért van, abból adódik, hogy én nagyon jól ismerem a régi nagymenő lovak családfáját, pedigréjét. S ami fontos, az egyes tenyész- törzsek fajtajegyeit, billogait is. Vagyis bélyegeit. Nomár- most abban a nagy lovatlaní- tásban meg tudtam tenni, ami eddig képtelenség lett volna, ha gondoltam is rá én személy szerint. Igen, gondoltam rá előbb is, de kétmillió udvarba nem nyithat be az ember. És most a virslitől mentettem meg őket. Annak a bizonyos morálnak még eleget is tehettem. A vásártéren felhajtott állományra csak rátekintek, felismerem, ha közte vannak. Kicsi a tévedési százalékom! ... No persze, fejben kell vinni a miegymást, a szabályokat, hogy csak egy példát mondjak, többek között mit: a klasszikus négy testtáj legyen hosszú: nyak, mar, váll, comb. Berecz az asszony testét nézte, Tapodi meg a cementlapoknak beszélt. — Négy testtáj legyen rövid: fül, csüd. ágyék, farokkocsány. Négy meg legyen széles: homlok, szügy, farcsont, szárlca- pocs. Na kérem — sóhajtott fel diadalmasan, s beleivott kávéjába. Eleinte úgy elkapott a láz, szerettem volna egész ménest megszervezni magamnak, vagy akár a gazdaságnak. A gazdaságnak? Hol él maga ember! Ez nem a mi profilunk! A gebéket mégis megvettem, kipofoztam, felhizlaltam, azaz feltápláltam és a Külker Vállalat útján...! Érti főhadnagy elvtárs? Útján. Külföldi tenyésztésbe! — Ötszörös áron? Az asszony is, az ember is tett egy sokalló fejmozdulatot. De el is hárították a további kérdezősködést. Berecz engedett. — Nem Dubának hívták azt az embert, aki drótkötelet feszített ki az ön motorkerékpárja útjába? — Persze neked volt motor- kerékpárod is — kacagott fel és hallgatott el mélyen az asz- szony — legénykorodban. — Várjon csak — töprengett Taoodi. — lehet. De hiá-> ba oereltem. nem tudtam semmit megvenni rajta. Csóró alak volt. De hogy ne felejtsem. Itt vannak például a Kincsem utódai. Hallott a Kincsemről? Nem? A csodakanca. A hatvanas években. Ötvennégy versenyben verhetetlen volt! Annak az ivadékai! — Ennek a Dubának talán életében nem volt lova. — Mondtam is kérem, csóró alak volt. — Miért csinálta azt a dolgot a drótkötéllel? — Erre soha nem tudtam rájönni. — Nem volt időm sajnos, csak futólag néztem bele abba a régi aktába a járásbíróságon. Valami menyasszonyféléje volt a fickónak. — Fickó? — ámult az asz- szony. — Hát Duba, természetesen. Valami Anna nevű lány az állami gazdaságból. Kérem any- nyi emberrel van bajom naponta, már nem emlékszem. Lehetséges. Miért fontos ez önnek? — Bocsásson meg. És bocsássanak meg, de a Simcát még megnézem. A tsétáltak a garázshoz. Tapodi komótosan kinyitotta a zöld vasszárnyakat. Az asszony már nem követte őket. Berecz csak a kerekekre nézett. Szabad szemmel megállapította, a méretek nent egyeznek. Duba teste mellett más kocsi járt. És amint becsukták ismét a garázsajtót, Tapodi biztonsága egyszerre visszatért, búcsúzáskor nem nyújtott kezet. Berecz visszafordult. Emiatt. — Hogy hívják azt a konyhalányt? Ezt már az asszonynak is hallani kellett. — Fogalmam sincs. — Miféle konyhalány? — úgy állt a napon, hogy a fény átsütött szoknyáján a combjai közt —, hiszen nem volt sző semmiféle konyhalányról. — Ez egy másik ügy, fiam; még a motorkerékpáros időkből. — Ja. persze, akkor nem rángatom magam — mosolygott az asszony, biccentett, s bement a házba. — Tehát? — makacskodott Berecz. — Biztos, hogy nem emlékszik annak a konyhalánynak a nevére? — Várjon csak. Igen, megvan. Anna. Valami Anna. Berecz már a motorral bajlódott, csak biccentett. IIANKOVICH FERENC i Az er Hát foglalj helyt szobámban, te régi, hű barát! — Két bögre ónedűt hoz két kéz a havon át... Űj év? vagy Üj esztendő? Ki vagy? Biz’, egyre megy. Havas már minden emlék, a romok és a hegy... Hatvanharmadszor jössz el (hí az idei hó) szép váltogatott lépttel: két szekund. egy trió.., S a tavalyi furuglya míg hópírt énekel: lám. az idei lobja fehérben ólvad el. — Rég lesem, jöttön-mentcH, jégre jég, fagyra fagy: hatvankétféle álarc mögött, végre, ki vagy? Hagyd abba furulyádat, a sok-himű danát, s a rezzentőbb, szikárabb tövis-zöngét danáid! Mi szükség álarcodra, úgy nevess, mint a Hold — Már hozd felém, ragyogva, a békét lelt mosolyt. Legyünk ma, ketten, látók. Hé! új bort és danát — Jer, foglalj helyt szobámban, te régi, hű barát. Tahi László MERLE NÓCRAD - 1970. január 4., vasárnap 1 S zilveszter küszöbén az ember mérleget csinál A humorista is ember. Én humorista vagyok. A végkövetkeztetés tehát felettébb egyszerű: az esztendő végén én is mérleget csinálok. Mát hosszabb idő óta, minden év végén. Sőt. Már abban az időben is mérleget csináltam szilveszter küszöbén, amikor még nem is voltam humorista. Nem tartom kizártnak, hogy éppen ezektől a mérlegektől lettem azzá. Két fő rovata van az én év- végi mérlegemnek. Az elsőben magánügyeimet szoktam áttekinteni, a másodikban közügyeimet. Magánügyeim mérlegével nem kívánom untatni önöket, annyit azonban talán a szerénytelenség kockázata nélkül megállapíthatok, hogy magánügyeim mérlege módfelett passzív. Ez idén is. Tavaly ilyenkor elhatároztam, hogy leszokom a dohányzásról, de nem szoktam le, mert éppen a legutóbbi évben túlságosan kevés újságcikk jelent meg a nikotin káros hatásáról. Tavaly ilyenkor elhatároztam, hogy erélyes lépéseket teszek a korral járó elnehezedés ellen, de nem fogytam le. mert ugyanazt a nyolcvanhét kilót, amelyről december végén azt tartottam, hogy sok, január elején már inkább kevésnek találtam. Tavaly ilyenkor elhatároztam, hogy kevesebbet fogok dolgozni, mert az élet úgyis rövid, és nincs nemesebb időtöltés, mint a nyugalmas szemlélődés. Ezzel ellentétben nem dolgoztam kevesebbet, mert rájöttem, hogy az élet még rövi- debb, mint gondoltam volna, s nincs nemesebb időtöltés, mint a munka. Azt is megfogadtam tavaly ilyenkor, hogy az új évben nem írok színdarabot, mert miért kell nekem bosz- szankodnom a kritikusok fa- nyalgásán, s ezzel ellentétben ebben az évben is Írtam egy színdarabot, hadd szórakozzam a kritikusok fanyalgásán. A munkát egyébként nem ok nélkül említem. Magánügyeimből a közügyeimbe tudniillik ezen a hídon keresztül vezet az út. Ami most már közügyeim mérlegét illeti, itt sokkal kedvezőbb a mérleg. Legalábbis ami a fő rovat egyik alrova- tát illeti. Közügyeimnek ugyanis két alrovata van. Éspedig: 1. a közügyekben folytatott tevékenységem hatása jómagam társadalmi helyzetére, és 2. neG vezett tevékenység hatása magára a közügyekre. Az előbbi alrovattal röviden végezhetünk. Az elmúlt évben 183 új haragost szereztem magamnak. Hogy ez az eredmény kedvező-e vagy sem, eldönteni nem tudom. A ..haragos" kifejezet egyébként is tág fogalom. Helyet talál ebben a fogalomban már az is, aki csupán enyhe ellenszenvet táplál irántam, s az is, aki a legszívesebben megfojtana egy Icánál vízben. A rendelkezésemre álló, de nem végleges adatok szerini új haragosaimnak egyharmada beéri azzal, hogy nem köszön Vissza, második harmada ezen felül még át is megy az utca túloldalára, ha meglát, harmadik harmada pedig mindezeken felül még rossz híremet is költi, részben koholt, részben valóságos tények alapján. Ám, ami a legfontosabb: humoros-szatirikus írói munkásságom a közügyekre pompás hatással volt, s ez kárpótol minden egyéb negatívumén. Közállapotaink ugrásszerű javulását bízvást tekinthetem a saját tevékenységem gyümölcsének. csakúgy, mint a társadalmi morál szép fejlődését Tudomásom van róla, hogy a hűtlen férjekről írott emlékezetes szatírám eredményeképpen százharminchat férj állt el házasságtörési szándékától, s vett helyette értékes ajándékot a hitvesének. Amikor lefüleltek egy sikkasztó pénztárost, éles és gúnyos gl:sszát írtam a társadalmi tulajdon hűtlen kezelése ellen. írásom hatására több ezer tisztességes pénztáros fogadta meg, hogy ezután sem sikkaszt. Több karcolatban szenvedélyesen ostoroztam az alkohol mértéktelen fogyasztását. Nem eredmény nélkül. Száznál is többre tehető a száma azoknak, akik ma már feleannyi szesztől éppúgy be tudnak rúgni, mint Írásom megjelenése előtt, T udomásom*a jutctt egy alkalommal, hogy illetékes szel vek fővárosunkban teljesen meg akarják szüntetni a közlekedést. Tollat ragadván, kemény szavakkal bélyegeztem meg azokat, akik kellő megfontoltság nélkül hoznak intézkedéseket közérdekű ügyekben. írásom célba talált, a közlekedés megmaradt. csak néhány tucat megállóhelyet szüntettek meg. Sorolhatnám az eredményeket napestig, de úgy vélem, ennyi is elég. Talán mondanom sem kell, hogy az eredmények nem tesznek elbizakodottá. Tudom, van még javítani való elég, az új esztendő ad még feladatot bőven. De talán nem veszik őrültségnek, ha most, új év küszöbén a tükör elé állok, s emelt fővel azt mondom magamnak: csak így tovább!
