Nógrád. 1970. január (26. évfolyam. 1-26. szám)

1970-01-04 / 3. szám

Fe'e'the'eí’en marad stnmomra Mérnök szemmel Élő tanúk a npg,yp(f**«s«rfról Á gyár az én családom Kemerovóban Bányász műszaki küldött­ség járt a legutóbb Szovjet­unióban. Közöttük volt Las­san József, a Nógrádi Szén­bányák műszaki fejlesztés­sel foglalkozó főmérnöke is. Moszkva környékén és a Kuz- nyecki-szénmedencében tanul­mányozták a bányamunkát, a technikai berendezéseket. Többek között jártak szibériai testvérmegyénkben, Kemero- vóban is. A tanulmányút cél­járól, tapasztalatairól érdek­lődtünk Lassan Józseftől, aki a következőket mondta: Gépi biztosítás — Az új gazdasági mecha­nizmus szellemében már né­hány évvel ezelőtt igen fon­tos szerepet kapott a bányá­szati technológiák korszerűsí­tése. A jövesztés gépesítése után előtérbe került az ön­járó gépi frontbiztosító be­rendezések alkalmazása. Ezek nélkül ma már elképzelhetet­len a jövesztőgépek hatékony­ságának fokozása a termelé­kenység ugrásszerű növelése. Ma tizennyolc fronton alkal­maznak ilyeneket az ország­ban, de a várpalotai pajzsok kivételével valamennyit a nyugati országokból impor­táltuk. Gazdasági, külkereske­delmi szempontok indokolják, hogy szocialista országokból és elsősorban' a Szovjetunió­tól — ahol már lényeges az előrehaladás az ilyen beren­dezések alkalmazásában — szerezzük be a szükségletet. Nem a négytagú küldöttsé­günk volt az első a tanul­mányúton, mert mi már meg­határozott géptípusokat keres­tünk, amelyeket a magyar vi­szonyoknak megfelelőnek tar­tunk — mondotta Lassan Jó­zsef. Ütjük sikerrel járt, erről szólt legutóbbi élménybeszá­molója, amit a műszaki egye­sületi klubesten tartott és ez tükröződik abból a részletes műszaki jelentésből is, ami a 18 napos tanulmányúiról ké­szült. Az EMSZ, a NIKEX és a szovjet Masinoexport kép­viselői ebben az időben ír­ták alá a szerződést egy ilyen korszerű gépi biztosító beren­dezés szállítására és még újabb hét berendezésre keret- szerződést kötöttek. Kap-e ezekből jövőre Nógrád me­gye? — Van igényük egy KM— 87-es önjáró berendezésre és ezt üzemben is tanulmányoz­tam. Ez önbeállós rendszerű berendezés és nem olyan me­rev, mint az eddig alkalma­zott berendezések. Reméljük, hogy igényünket méltányolják majd felsőbb szerveink — vá­laszolta a főmérnök, majd a meglátogatott bányákról be­szélt. f •• ötször annyit — Csak arányokkal lehet érzékeltetni az ott látotta­kat. A Moszkva melletti me­dencében viszonylag alacsony kalóriaértékű energetikai szenet termelnek. Éppen a gé­pesítésnek, a techrikai fej­lettségnek köszönhető, hogy még üzemelnek ezek a ba­nyák. A Kuznyecki-medence viszont ókori és középkori eredetű. Ez a medeikce éven­te csaknem ötször annyi sze­net ad, mint hazánk egész szénbányászata. Az arányok­ra talán még néhány jellem­zőt érdemes megemlíteni. A külfejtésű bányákból öt-hat- ezer, a mélyművelésből 7—9 ezer kalóriás szenet fejtenek, amelynek hamutartalma öt— hat, nedvességtartalma pedig három—négy százalék csak. Óriási szénvagyona van en­nek a medencének. Kintlé­tünk alkalmával a kombinát területén 118 mechanizált frontfejtés dolgozott. A szov­jet elvtársak nemcsak a már alkalmazott berendezésekről, de elképzeléseikről és kísérle­teikről is tájékoztattak ben­nünket — mondotta Lassan József. — Kemerovo a nógrádiak számára mindig külön él­ményt jelent. Milyen szemé­lyes benyomásokat szerzett a mérnök, aki elsősorban mű­szaki feladatokkal utazott ide? — Moszkva környékén is igen szívélyesen fogadtak ben­nünket. Kemerovóban ez mintha még fokozódott vol­na. A két megye testvéri ba­rátságának nagyon sok jelé­vel találkoztunk. Fogadott bennünket Jestukin elvtárs, a kerület pártbizottságának tit­kára és meleg szavakkal ér­deklődött nógrádi ismerősei­ről, név szerint megyénk ve­zetőiről. Igaz, én is vittem személyes üdvözleteket Nóg- rádból. Beszélgetésünk során arról is szó esett, hogy a ba­ráti kapcsolatot érdemes, hasz­nos lenne műszaki téren is kiszélesíteni. Véleményük szerint, ez csak rajtunk, nóg­rádiakon múlik. — Amikor városnéző sétá­ra indultunk, meglepetve lát­tuk, hogy már van Nógrádról elnevezett utca is. A drá­mai színház előtti parkban jelképes síremlékek vannak, azok emlékét őrzik itt, akik a Szovjetunió Hőseként vesz­tették életüket a honvédő há­borúban. Emlékművet emel­tek a Szocialista Munka Hő­sei számára is. A névsorban eddig 252 név szerepel. Aki felfedezte — Mihajlov Volkov szob­rára is felhívták a figyelmün­ket. Volkov, az egyszerű pa­rasztember fedezte fel 1721- ben a város közelében a sze­net. Innen kapta a városne­vét, mert Kemerovo „forró várost” jelent. — Utunk felejthetetlen ma­rad számomra. Nemcsak gaz­dasági, műszaki tapasztalatot jelentett, hanem egy sor mé­lyebb emberi kapcsolatot is. Amikor elbúcsúztunk, jóleső érzéssel gondolhattunk arra, hogy a két nép barátságához, illetve szűkebb hazánk és Kemerovó kapcsolatának elmélyítéséhez egy kicsivel mi is hozzájárulhattunk — fe­jezte be Lassan József tájé­koztatóját. Fiú az otthonban 4 z igazgató átüzerrt az ott- '* hon másik épületébe, hogy küldjék át a kisfiút. Pár percen belül már zengett a fo­lyosó lépteitől. Verte a friss havat a vastag talpú téli ba­kancsáról, aztán halkan kopo­gott az ajtón. A bebocsátóra lassan kinyílt a régimódi szár­nyas ajtó. Lábujj hegyen érte fel a kilincset, amikor bezár­ta. Megfordult, illedelmesen összezárva lábait, kezét a lá­ba szárához szorítva meghajtot­ta magát Sötét hullámos fürt­jein megcsillant a fény. Föl­emelte fejét és mosolygott tiszta, őszinte örömmel. Bár­sony fekete szeméből a hűség sugárzott. Formás kis szája szó­lásra nyílt. — Hívatott igazgató bácsi? — Igen, kérettelek Ferike. Foglalj helyet. Mártha Ferike a horpácsi nevelőotthon negyedik^ la­kója boldogan, mert a» igaz­gató bácsi hívatta, a kanapé­hoz ment és mivel apró terme­tű legényke még, ráhasalva felkapaszkodott rá, illedelmesen összezárt lábaira helyezte ke­zeit és még mindig mosolyog­va várta, hogy megtudja mi­ért kérette őt az igazgató bá­csi, amikor a többiek szánkóz­ni mehettek a friss hóval bo­rított ősi parkba. Hárman ültünk az igazgatói­ban. Az otthon vezetője, Fe­rike és a krónikás. A meg­egyezéshez híven ismerkedni volt szándékunk egy olyan kisfiúval, aki hosszabb idő óta él az otthonban, öt választot­ták ki. Amióta megszületett, nevelőotthonban él. Petényből, mint óvodás került Horpácsra, ahol általános iskolában jár az alsó tagozaton. Ülünk vele szemben, mi egyre feszülteb­ben, ő pedig magabiztos ott­honossággal szemléli az iroda ismert tárgyait, arcáról ragyog az ártatlan tisztaság, amikor tekintetével kérdezi: — Tessék, itt vagyok, kér­dezzetek! Mit kérdezhet az ember egy kisfiútól, aki életét az otthon­ban tölti el, a nagyvilágból csak annyit tud, amit tanítot­tak és hogy a falun túl kéklő hegyek sötétellnek? Az igazga­tó tekintetével bátorító. Csak kérdezzek egészen bátran, mindenről, ami a gyerek formás kis fejében lerakodha­tott. — Ferike, te hol születtél?... — Én Budapesten — kis ke­zét játékosan a combjai alá helyezi és hintáztatja magát. — Ismered anyukádat és az édesapádat? Megmerevedik a teste, szá­járól egy pillanatra eltűnik a mosoly, a magas mennyezetet nézi, aztán kérdőn az igazga­tó bácsira néz, aki tekintetével biztatja. — Anyukámat? Őt ismerem és nagymamát, csomagot szo­kott küldeni... — tekintete méltatlankodik. — De édes­apám nekem nincs... Az édesanyját sem ismeri, csecsemő volt, amikor elhagyta a fiút. Annyit tudnak róla, amennyit az intézetben hal­lott, hogy az anyja gyakran megfordul a börtönökben. A nagymamáról is csak azért tud, mert időközönként elkül­di neki a csomagot, de a kis­fiút még ő sem látta. — Ferike, mit szeretnél a legjobban ? Ellágyul a tekintete, hangja is elhalkul és suttogva mond­ja: — Pali tanító bácsi kisfia lenni... Csend ül az irodára. A fiú az ablakon át a sűrűn hulló havat nézi. Talán az estét vár­ja, amikor vacsora után halk léptekkel elindul Pali tanító bácsi szobája felé, kis ujjaival kopogtat, és az ajtó résén be­dugja borzas fejét. — Rá tetszik érni Pali taní­tó bácsi? Gyarmati Pál, az intézet fia­tal tanára talán még sohasem mondott nemet. Ferike előtt nyitva az ajtaja, amikor mun­kájával elfoglalt, a kisfiú be­lekutat könyvtárába, nézi a számára ismeretlen képeket, vagy gombot szór a padlóra és játszik. Várja, hogy mikor szólítja a tanító bácsi. Akkor Í9 AA karácsonyának *700 előestéjén az emberek megkönnyebbülten adták szájról szájra a hírt, hogy felszabadult Salgótarján és a környék. Megjelentek a szovjet csapatok. Az embe­rek mondogatták: a bevonuló tankok annyit jelentenek, hogy a mi számunkra véget ért a háború. — Addig, egészen kará­csony napjáig a pincékben, bunkerekben bujkáltunk. De­cember 24-én, sötétedés után aztán Baglyasra is megérkez­tek a felszabadító csapatok. Kijöttek hozzánk a bunker­ba. Velünk volt az öreg Bata Pali bácsi. Mellette a tangó­harmonikája. Azt mondták neki: — Pali bácsi, amikor az első szovjet katona belép, zendítsen rá. Hadd lássa, hogy itt barátok fogadják, így is történt. Nyílott az ajtó, belépett egy fiatal szovjet tiszt, mögötte két katona. Pa­li bácsi azonnal elkezdte: Fel, fel ti rabjai a Földnek. Mi meg énekeltünk hozzá. A ka­tonák szemében meglepetés tükröződött, aztán mind a hárman mosolyogni kezdtek. A fiatal hadnagy meg a sap­kájához emelte a kezét. Olyan pillanatok ezek, ame­lyeket talán nem is lehet el­felejteni. — Az ünnepeket már ott­hon töltöttük. Visszamentünk a házunkba. Igaz, hogy ka­rácsonyfánk nem volt. dehát akkoriban igazán keveseknek jutott karácsonyfa. Káposztát főztünk, úgy ünnepeltük a 44- es karácsonyt. A mellettünk levő házba katonákat szállá­soltak be, hozzánk nem jöt­tek . el, hiszen nálunk kilen­cen voltunk testvérek. Igaz, hárman már nem voltak ott­hon, de még így is alig fér­tünk. De gyakran át-át men­tünk a szomszédba, ahova a harmonikaszó csalogatott bennünket. — Persze azokban a napok­ban nemcsak ünneplés volt. Baglyasalján meg sem vártuk az új évet, azonnal megkezdő­dött a pártszervezés. Végig­jártuk a házakat. Sokan jöt­tek, hogy mikor léphetnek be a pártba. A kaszinóban tar­tottuk az első gyűlést, ahol megválasztották a vezetőséget. Engem az Eczet Ilonka néni hívott magával: — Te olyan komoly lány vagy Margit, neked közöttünk a helyed. Gyere velem, lépj be te is a kommunista párt­ba! — Elmentünk a kaszinóba, és engem is beválasztottak a vezetőségbe. A régi illegális kommunisták gyerekkorom óta ismertek, mégis megle­pődtem, hogy rám gondoltak ilyen fontos tisztségnél. — Persze akkor már régen dolgoztam. Tizenhat eszten­dős voltam, amikor az öblös- üveggyárba kerültem csiszo­lónak. Már említettem, hogy sokan voltunk otthon testvé­rek, kellett a kenyér. Az­előtt meg a szenet szedtük a többiekkel, hogy legyen tü­zelni váló. — Amikor megalakult a pártszervezet, mi is jártunk a környékbeli falvakba agi­tálni és szervezni. Hol gya­log, hol kerékpáron, a leg­többször teherautóval. Em­lékszem, Herencsénynél egy­szer úgy leragadtunk, hogy kilométereken keresztül tol­tuk a teherautót. De nagyon szép idők voltak azok. Ha most újra fiatal lennék és új­ra kezdeném, megint ugyan­úgy csinálnám. Nő létemre néhol kicsit bizalmatlanul fogadtak. Asszony, és politi­zál? Egyszer, amikor elkezd­tem beszélni, a szónoklat kö­zepénél bekiabált egy falusi asszony: — Ej, lelkem, de jól mondja! — Igencsak érezni lehet, hogy a szívéből be­szél. — Azt hiszem, ez volt a legnagyobb dicséret, amit kaptam. Meg az. amikor gyű­lés után az asszonyok körül­vettek és meghívtak: — Jöjjön elvtársnő, folytas­suk otthon, nálunk. — És mi, a falujárók men­tünk, mert ez volt az agitá­ció legjobb módja. Ezután a szakszervezetben dolgoztam. Én voltam az üdülési felelős. 1949-ben kaptunk legelőször beutalókat a Balatonra. Olyan talán nem is volt közöttünk, aki addig eljutot! volna oda. Húzódoztak is az emberek, nem is tudták mi az az üdü­lés. Mivel én voltam a szak- szervezeti felelős, hát én is mentem velük. Amikor a hosszú utazás után először láttuk meg a Balatont, az egyik munkatársunk ‘ megle­petve kiáltott fel: — Nahát, hogy ennyi víz legyen egyrakáso.i! — Ma is én intézem az üdülőjegyeket, hát tudom, mennyit változott a helyzet. Ha már senkit nem kell rá­beszélni. hogy menjen üdül - ni, kapkodnak utána, néha még veszekednek is rajta, hogy kinek jusson nyáron. — Évtizedek óta az üveg­gyárban dolgozom, szinte mindenkit személyesen isme­rek. Szociális előadó vagyok, gyakran jönnek hozzám se­gítségért. Azt hiszem, autó­buszügytől lakásig már min­dent intéztem. Most éppen egy fiatalasszony keresett fel, aki kisgyerekének bölcsődei elhelyezéséhez kért segítséget. Ügy szeretném, ha közel le­hetne helyet találni a kicsi számára. Ha nem lennének nagy szavak, azt mondanám, hogy a gyár az én nagy csa­ládom és annak örülök iga­zán, ha valamit sikerül elin­téznem. Soha nem tartom számon a munkaidőmet, gyak­ran még az este is itt ér. De nem szeretem halasztgatni senkinek a gondját-baját, mert az emberek elvárják a gyors segítséget. És azt hi­szem, nekik van igazuk. Ezeket mondta el Andó Mar­git, az Öblösüveggyár szak- szervezeti irodájában. Emléke­ket idézett az elmúlt huszonöt évről, amelyeknek részese és alakítója volt. Csatai Erzsébet aztán a boldogság percei kez^ dődnek. összekuporodik és hallgatja a mesét, mert Pali tanító bá­csinál senki sem tud szebbet Szomjazva issza minden sza­vát hetedhét országról, az óriásokról és a jó tündérekről. Annál már nincs is nagyobb boldogság számára, mikor a magnó az asztalra kerül és Fe­rike maga is mesét suttog a mikrofonba. Elvastagult han­gon, amikor az óriásokról be­szél, lágyan, amikor a jó tün­déreket ébreszti. Aztán követ­kezik a birkózás. Átfogják az erős karok, de ő mindig győz­tesen kerül ki közülük. Jó­kedvtől hangos ilyenkor a ta­nári, lakás. Ferike boldogan tér pihenőre és amikor a tanár még a késő estében megnézi ágyában a fiút, boldogságot ol­vas le az arcáról. Ferike alatt megreccsen ; kanapé, elűzte a csendet az irodából. Újból mosolygott, tisztán, mint a kelő nap. Ó, ha az anyja láthatná ezt a szép tekintetet, hallhatná az okos, szép csengésű hangot, látná az egészséges, formás kis testet, érezné melegét. Mert így nem tudja, mit veszített. Az igazga­tó útjára bocsátja a kisfiút, aki föláll, illedelmesen meghajtja magát. — Viszontlátásra bácsi, tes sék megkeresni máskor is. Én most ródlizni megyek. Nagyon szeretek ródlizni. Amikor kiment az irodából, mintha kiürült volna a szoba... Bobál Gyula Életbe lépett az új távbeszélő-szabályzat 1970. január 1-ével a közle­kedés- és postaügyi miniszter új távbeszélő-szabályzatot lép­tetett életbe. Ez mind a pos­ta, mind pedig a közönség szá­mára sok olyan kérdést ren­dez, amelyekkel az eddigi sza­bályzat nem foglalkozott, de az elmúlt évek során hasznos gyakorlattá vagy követelmé­nyekké váltak. Korábban például a posta a telefonkérelmeket indokolatla­nul visszautasíthatta; az új szabályzat szerint, ha a tele­fonszerelési kérelem nem tel­jesíthető, a posta a kérelmet akkor is köteles nyilvántartás­ba venni, és erről a kérelme­zőt értesíteni. Régi igényt elé­gít ki az új szabályzat azzal, hogy kimondja: amennyiben főállomást hivatalból ikresíte- nek, a szerelési költség egy ré­szét a posta a főállomás volt tulajdonosának visszatéríti, feltéve, hogy a főállomás üzembe helyezése óta nem műit el még öt év, s az előfizető személyében sem történt vál­tozás. Továbbra is tiltja a szabály­zat, hogy például a kézibeszé­lő hevertetésével vagy a csat­lakozó konnektor kihúzásával az előfizető megakadályozza telefonállomása hívását; aki az ezzel kapcsolatos ismételt fel­szólítást nem veszi figyelembe, annak a jövőben felmondás nélkül leszerelik a telefonké­szülékét. Ugyanígy járhatnak el azzal szemben, aki a távol­sági beszélgetés kapcsolása ér­dekében — a posta felhívá­sára — nem fejezi be a helyi beszélgetést. A szabályzat egyébként törvényesíti azt a rendelkezést, amely szerint a helyi beszélgetés időtartama három percnél hosszabb nem lehet. Érvényét veszti az a ko­rábbi szabály, hogy az előfi­zető egy évben legfeljebb há­rom hónapig szüneteltetheti állomását; az üzemeltetés szü­neteltetésének időtartama nincs korlátozva, de a teljes havi alapdijat a szüneteltetés időszakára is meg kell fizetni. A telefonelőfizetők népes táborát a műszaki fejlesztés tervei is érdeklik. Nos, 1970- ben tovább javul a városok távbeszélő-ellátása. A többi között Szolnokon 800, Veszp­rémben 1200, Sopronban 2000, Székesfehérvárott 1000 állo­mással bővítik a központok kapacitását; e beruházások költsége meghaladja az 50 mil­lió forintot. Az év végéig a megyékben levő távbeszélő-központokat is alkalmassá teszik a táwálasz- tásra. A szintén több mint 50 millió forintos beruházás ered­ményeként Debrecen, Győr, Kaposvár, Miskolc, Sopron, Székesfehérvár, Szolnok, Szom­bathely és Zalaegerszeg tele­fonelőfizetői közvetlenül tár­csázhatják majd egymást és a fővárosi hívószámokat. (Buda­pestről az említett városokba a telefonforgalmat félautoma- tikusan — budapesti kezelők közreműködésével — bonyolít­ják majd le.) fuj) A balassagyarmati járás könyvtárügye A balassagyarmati Madách Imre járási könyvtár igazga­tójának, Gonda Zoltán tájé­koztatása szerint az utóbbi időben jelentősen fejlődött a könyvtárállomány. A járás la­kosaira jutó könyvek száma 1968 decemberéig 1,7 kötet volt A megyei keretből 220 ezer forintot biztosítottak friss anyag beszerzésére, s ezzel az egész évi beszerzés 270 ezer forint volt. Az arányok jelen­leg még jobbak. A klubkönyv­tárakban pedife mindenütt köt kötet feletti az egy lakosra ju­tó könyvek száma. A járási könyvtár egész évi beszerzése tavaly ötvenezer forint volt. [ NÓGRÁD — 1970. január 4., vasárnap

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents