Nógrád. 1970. január (26. évfolyam. 1-26. szám)

1970-01-27 / 22. szám

Egy diáklány útra készül... Magával ragadó egyéniség. Amikor fellép a dobogóra és szavalni kezd mély tónusú kellemes hangjával, csiszolt előadói stílusával nemcsak a közönség de a szakemberek figyelmét is felkelti. Városi, területi szavalóver­senyek győztese. Az egri di­áknapokon aranyérmet kapott, és sok-sok biztatást, jó taná­csot neves szakemberektől. Az idei balassagyarmati irodal­mi színpadi napokon nem volt jelen, pedig itt is esélyesként indult volna. Amikor meg­kérdezzük tőle, miért nem je­lent meg a versenyen, azt mondja: — Nem rajtam múlott. Én nagyon szerettem volna men­ni, de az iskolából nem kap­tam engedélyt. _ ? — Tanáraim a tanulmányi eredményemre hivatkoztak, és arra, hogy megárthat a sok „strapa”. Igen, jelenleg csak 4,5 az átlagom, egy kicsit ron­tottam. A balassagyarmati irodalmi színpadi napok a fiatalok, az irodalmat kedvelő középisko­lások seregszemléje, ahol fel­tűnhetnek tehetségek, és ösz- szemérhetik erejüket másoké­val. Csaba Judit hiányzott er­ről a versenyről, s nem hi­szem, hogy a 4,5-es tanulmá­nyi eredményre való hivatko­zás indokolttá tette a távol­maradását. És Judit most ismét izguL Érthető, hisz’ nagy a tét. Meg­hívást kapott a berlini pol- beat fesztiválra, melyet feb­ruár 15—22 között rendeznek. Énekelni és gitározni ugyan­is legalább annyira szeret, mint verset mondani. Első nagy sikerét a tavalyi salgó­tarjáni amatőr könnyűzenei fesztivál hozta meg. Arany­diploma, felvétel a rádióban, németországi jutalomüdülés. És most Berlin. — Hogyan jut hat egy vidéki városban élő középiskolás ilyen meghíváshoz? — Ezt is a tavalyi amatőr fesztiválnak köszönhetem. Ez idő alatt városunkban tartóz­kodott a német Ifjúsági Maga­zin egyik újságírója, add ri­portot készített velem. A többi már a véletlen játéka. Nyáron, a németországi üdü­lés idején összefutottam az említett újságíróval. Akkor ő szóban meghívott a fesztivál­ra. S most táviratot kaptam, mely már a hivatalos meghí­vást tartalmazza. A fesztivált a berlini Októ­ber-klub rendezi, s a színhely a Kongresszusi Palota lesz. A világ számos országa képvisel­teti itt magát. Magyarország színeiben ezúttal a Gerilla­együttes ósi Csaba Judit lép majd fel. — Milyen dalokkal ké­szülsz? — Saját szerzeményeimet szeretném előadni, s bár a nűsorom még nincs együtt, rnnyi bizonyos, hogy a Görög fohász és a Cigányrapszódia előadásra kerül. Judit azt mondja, hogy na­gyon szereti a pol-beatet, de ez még nem a végleges „formá- a”. Olyan műfajt keres, mely­ben megtalálja önmagát, ősz- ;«skapcsolhatja az éneklést az űlőadóművószettel. — Példakép? — Joan Baez, izraeli, Ame­rikában élő énekesnő, aki jrotest-songokat énekel. A po- itikai mozgalmakban való ■észvételért már börtönben is volt. Mindez azért érdekes, mert valamikor, valaki fél­ti vta rá a figyelmem, és én s egyre inkább úgy érzem, öogy kettőnk hangjában van rizonyos hasonlóság. Ezen (ívül ón is vonzódom a poli- ikai témájú dalokhoz. Beszélt arról, hogy az ének ’ésben valamiféle végleges forma után kutat. Legújabb (zárna jazzes hangvételű, ezt azért szereti, mert az ilyen da­lok éneklésénél az ember sza badjára engedheti a fantáziá ját, hisz’ sok az improvizációs lehetőség. — Tervek? — Érettségi után, a Színmű vészeti Főiskola, egészen ad­dig, amíg csak sikerül. Most azonban még a berlini fesztiválra való felkészülés az elsődleges feladat. Bízunk Jutka sikerében, s abban, hogy a tanári kar ez esetben near lesz olyan szigorú. Kiss Mária Szinte hihetetlen! A minap olvastam egyik na­pilapunk nagy betűkkel írott, tenyérnyi hirdetését. Elolvas­tam egyszer, aztán még egy­szer. És miután elmém alapo­san és részletekbe menően fel­fogta a nemes célú iromány szövegét, ismételten megbizo- nyosodtan arról, hogy a fej­lődés határai végtelenek. Mert hirdetés a következőket kö­zölte velem, a lap nyájas ol­vasójával: „Ebédelhet IS a nemrég átalakított X. Y. ven­déglőben. Szolid árak, változa. tos menü ... satöbbi”. Ez az egyetlen IS szócslca volt, amely megerősítette hitemet az em­beriség jövőjében. Hiába, nincs megállás, a mi korunk ban széditően gyors, szinte utolérhetetlen a haladás üte­me! Például itt van ez a ven­déglőügy. Azt mondja, hogy ebédelhetek IS abban az ét­teremben. Csinálhatok mást is, teszem azt, tisztíthatok cipőt, vagy köthetek meleg sálat csa­ládom számára. És aztán csak úgy. futólag meg is ebédelhe­tek- Hogy mi a vendéglő ere­deti célja, a mellékesen em­lített ebédelés mellett, az úgy látszik, örök titok marad. Nem is csodálkozom rajta, hisz' annyi rejtély vesz körül ben­nünket manapság. Mindenesetre a fenti szöveg engem is hasonlók kigondold sára és közzétételére serken­tett. Saját kútfejemből kita­láltam egynémely hirdetést. „Cipőt IS vásárolhat a cipő­boltokban! Nagy választék, ked vező árak...!” Vagy: „Frizu rát IS csináltathat fodrászüz­leteinkben! Még ki is szolgál juk...!” És így tovább, a ská la végtelen. Az ötletért járó díjazásról ezennel lemondok. Hátha más nak jobb ötletei IS szülét nek... — es sAlóqrádi zeneiskolások miskolci sikere Az észak-magyarországi ze­neiskolák ötödik—hatodik ősz. tályos zongora szakos növen­dékei számára felszabadulá­sunk 25., Bartók Béla halá­lának 25., Beethoven születé­sének 200. évfordulója alkal­mából január 24—25-én zenei versenyt rendeztek Miskolcon. A versenyen mintegy 100 zon­gorista vett részt, közöttük Nógrád megyeiek is, akik a színvonalas versenyről igen szép eredménnyel tértek haza. Az ötödik osztályosok kate­góriájában Koronczy Gabriel­la salgótarjáni zeneiskolás el­ső, Édes Éva nagybátonyi ze­neiskolás második helyezést ért el. A hatodikosok verse­nyében a nagybátonyi zene­iskola növendéke, Szüts Ka­talin az első helyet szerezte meg, dicséretben részesült So- mogyvári Ildikó, a balassa­gyarmati zeneiskola növendé­ke. Rajtuk kívül a verseny több salgótarjáni résztvevője is igen jól megállta helyét a né­pes mezőnyben. Elismerést ér­demlően szerepelt Abrahám Irén, Erdőst Ildikó, Kovács Nelli, Simon Gabriella, Szta- nek Éva és Ujj Mária. A szép eredmények Guthy Éva és Mohay Klára tanárnő fárado­zásait is dicsérik. K5z&fyfitéő Malra»zöllÄM"»n Őszintén és nyíltan tárgyaltak Mátraszőllőson a napokban őszi mélyszántást sem végez- véebé foglalkoztak a közösség tartották meg a tsz zárszám- ték el maradéktalanul. Több adó közgyűlését. A tagság és esetben kellett fegyelmi ha- a vezetőség nem kényeztette táirozatot hozni egyes tagok el egymást. Nyíltam, őszintém ellen, mert megsértették a beszéltek a termalőszövetke- munkafegyelmet. A közgyűlé- zet dolgairól. Mint általában a sem nem takargatták a hi.bá- közös gazdaságokban, Mátra- kát, hanem nyütam beszéltek érdekeivel. A vezetőség en­nek ellenére megérthette, hogy a jó munkához a tagok egyéni sérelmeit orvosolni kell. szőllősön is az elmúlt három esztendőben jelentős fejlődést ért ed az üzem. Holló Imre, a tsz elnöke ezt így bizonyítottá a vezetőség beszámolójában.: azokról.. A tsz elnöke válaszadásá­ban hangsúlyozta, hogy az el­következő napokban a veze­tőség részletesen megvizsgálja a panaszokat és a lehetősé­gekhez mérten orvosolni is Várható volt, hogy a vitá­ban. a tagok is elmondják ________ ___________________majd véleményüket, a beszá­A gazdaság tiszta jövedelme mólóhoz hasonló őszinteség- _ 1966-ban 1 millió 831 ezer fo- ©el- Így k* törtéint. Gömbic fogja. Persze vannak dolgok, rint volt, 1969-bem pedig 3 László, a tsz gulyása szemére amelyek nem oldhatók meg millió 633 ezer forint. A ta- vetette a vezetőségnek, hogy azonnal. Ilyen a szarva&mar­gofc átlagjövedelme mégha- a tagoktól a munka megjaví­ladja a havi kétezer forintot, tását kén. de nem segíti elő, MátraazőlHősön — ahol vi- hogy jobbam dolgozhassanak, szonyiag sok nehézséget kel- A saját inunkaterületérőd lett a közös gazdaságnak le- mondott el példát. A szarvas­küzdemie, megnyugtató az marha—istállótól távol eső anyagi helyzet ilyen kedvező kútból vödörben hordja a jó­alakulása. Mi,rat a vezetőség szágokraak a vizet. így a ter­beszámelójából kiderült, eb- molest nem tudja fokozni, ben az évben további fejlő­désre számítanak. Az elajök elmondta azonban: ennek fel­tétele, hogy a tagság eivégzi-e a ráháruló feladatokat, ja- v£tja-e a munkafegyelmet, őr­ködik-e a közös vagyon fe­lett? Azért; hangsúlyozta a be­számoló mindezeket, mert az elmúlt évben voltak ilyen A tagság hangos vélemény­nyilvánítással igazat adott a gulyásnak. A többi felszóla­lók is hozzá hasonlóan szól­tak. Sánta Lajos, mezőőr megkérdezte a vezetőségtől, miért nem rendezik a bérét, amiikor arra ígéretet is tettek. Nagy tetszést váltott ki Szap­pan Bélé né felszólalása, aki az asszonyok nevében kérte: ne írjanak elő azonos tervet a ha-istállóba a víz bevezetese. Több ezer forintba kerül, amellyel jelenleg nem rendel­kezik a tsz. Idősebb Dinfca László nagyon találóan mond­ta még a közgyűlés alatt a vele szomszédságban ülő em­bereknek, hogy helyes dolog a türelmetlenség, de munká­val kell megteremteni az igé­nyek kielégítéséhez szükséges anyagi fedezetet. Ö a növény- termesztésre gondolt. Egy idő­ben elhanyagolták , a trágyá­zást, ami Mátraszőliősöo na­gyon tragikus lehet, mert gyenge a föld minősége. — A mostani vezetők — hangoztatta — az elnökkel az élen, mindent megtjs/.nen. hogy pótolják, amit elődeik gondok. A kukoricának egy nem egyforma minőségű föld- elmulasztottak. Nincs is szé­Málnatermesztés nagyban Több mint egymillió fo­rint jövedelmet hozott tavaly a málna a hollókői Petőfi Ter­melőszövetkezetben. A terve­részét nem művelték meg az del dolgozó asszonyoknak. előírásnak megfelelően. Az miirvt mondta, a előírásnak megfelelően. Az Nagygombás hegyoldali dűlőn a föld minősége gyengébb, mégis a tervük azonos a jobb minőségű földeket művelő munkacsapat tagjaival. Bata László fogatos kifogásolta, hogy a fogatosok a háztáji fuvar után nem kapnak fi­múlt év őszén újabb tíz hold­dal gyarapították termőterü­letét, amely jelenleg megha­ladja az 50 holdat. Az idei ter­mettnél mintegy 140 mázsával vekben gondoltak a málna mű' több termést takarítottak be. velésének gépesítésére is. Je- s ez érződött a bevételen is. A lentős összeget fordítanak a termelőszövetkezetben az idén szükséges gépek megvásárlá- is számolnak a málnával. A sára a közös gazdaságban. gyelni valójuk. Szépen ke­restünk az elmúlt évben is.. Amikor az elnök válaszá­ban felhívta a tagság figyel­mét a magasabb jövedelem eléréséhez szükséges munká­ira, a tagság egyetértésével ta­lálkozott. Voltak, akik meg­gondolatlan megjegyzéseket zetést. Magyarázatot kért er- tettek, de ezeket a többség re. lecsendesátetté. A közgyűlésen tapasztalt hangulatból arra így folyt a vita a közgyűlé- lehet következtetni, hogy sen. Hozzátartozik az igazság- Máitra&zőllősön az idén továb- hoz, hogy a felszólalások ér- bl eredményeket érnek tékét csorbította, . az egyéni érdek kihangsúlyozása, és ke-. B. Gy. A szocialista brigádok rangja HAZÁNKBAN talán egyetlen munkáskezdeményezés sem vált olyan rövid idő alatt, és mégis tartós megolapo- 'zofctsággal tömegmozgalommá, mint a szocialista brigádmoz­galom. E nagyszerű emberi tulajdonságokat fejlesztő közös­ségekben több mint egymillió ipari és mezőgazdasági mun­kás tömörült, és közüliül 23 ezer kollektíva 250 ezer tagja részesült mér valamilyen kitüntetésben, vagy a Szocialista cím elismerő fokozatában. A nográ n üzemenben is százan es százak vállalták a szocialista brigádtagok kötelezettbegeit, és hogy teljesítették adott szavukat, arról az arany-, ezüst-, bronzplakettek adományozásának nagy száma is tanúsko­dik. Szocialista brigádtagnak lenini ma már társadalmi rang. Az üzemek párt-, szakszervezeti és gazdasági vezetői egy­aránt őket tekintik a termelékenyebb, eredményesebb mun­ka legbiztosabb bázisának. Érthető is, hiszen ezekben a kö­zösségekben él elsősorban a munka iránti magas fokú fele­lősségtudat, amit tovább fokoz egymás segítése, kölcsönös megbecsülése. Nekik és az általuk végzett munkának is köszönhető, hogy viszonylag zökkenőmentesen térhettünk át a gazdaságirányítás új reu 'szerére, és két év alatt mind vál­lalati, mind pedig társadalmi vonatkozásiban megszilárdít­hattuk azt. A múlt év áprilisában tartott harmadik országos érte­kezlet megerősítette e nagyszerű mozgalom eredményeinek értékelését, de feltárta a szocialista brigádok továbbfejlődé­sének útjában álló akadályokat is. „A gazdaságirányítás mai rendszere magasabb követelményeket támaszt a bri­gádokkal szemben. — Az erkölcsi ás anyagi ösztönzés régi módszerei már elavultak, és szükségessé vált ezek módosí­tása, továbbfejlesztése. — A gazdasági vezetőknek önállósá­guk szilárdítása érdekében is jobban keli támaszkodni a szocialista közösségekre és jobban meg kell becsülni azok tagjait.” — A többi között ezek is elhangzottak a háromé negyed évvel ezelőtti tanácskozáson és a Minisztertanács— SZOT Elnökségének a közelmúltban megjelent határozata ezeket a jogos igényeket kívánja kielégíteni a szocialista brigádok elismerési és kitüntetési rendjének módosításá­val. EGYIK JELENTŐS változás a gazdaságirányítási rend­szer gyakorlatával összhangban az, hogy a brigádok és btni- gádtagok elismerésének, kitüntetésének többsége vállalati hatáskörbe kerül. Az arany, ezüst, bronz fokozatú elisme­rések mellett olyan kitüntetés is adományozható, mint a „Vállalat kiváló brigádja” cím. A legjobbak további foko­zatokat kaphatnak, mint amilyenek a „Szakma” vagy „Nép­köztársaság kiváló brigádja” címek. Az új fokozatok ado­mányozására, a kitüntető címeknek megfelelően, a vál'aiatok igazgatói és szakszervezeti bizottságai, az illetékes minisz­ter és a szakszervezet elnöksége, a kormány és a SZOT el­nöksége illetékesek. Oj lehetőség még, hogy az anra érde­mes brigádtagok, a brigáddal azonos szintű egyéni kiitünté- tés.ben részesülhetnek. Az új elismerést és kitüntetési rendszer jelentőségét emeli az is, hogy megteremtődik az erkölcsi és anyagi elis­merés egysége. Erről az igényről éppen a Nógrád megyei küldöttek beszéltek a múlt évi országos tanácskozáson. A jövőben a kitüntetett szocialista brigádok, a fokozatok ará­nyában, pénzjutalmat kapnak, ép ennek szabályait a vállalati kollektív szerződésben kell rögzíteni. Magasabb fokú kitün­tetés esetén a brigádtagokat már 1500—2000—3000 forint személyenkénti különjutalom is megilleti. A mostani na­pokban kezdődött meg a- vállalati kollektív szerződés mó­dosítása. Helyes lenne, ha ennek során a szocialista brigá­dok anyagi elismerésének szabályozásával már részleteseb­ben foglalkoznának. Lényeges változás még, hogy megszűnik a mozgalomban való részvétel idejétől való függés, az elismerések automa­tikus adományozása, helyette a tényleges értékmérő a vég­zett munka és annak eredménye lesz. Többször is adomá­nyozható lesz egy-egy fokozat, és magasabb szintre csak eredményesebb, jobb munka után léphetnek a brigádok. Ugyanakkor a magasabb fokozat elnyerésének nem Lesz a jövőbeli feltétele az alacsonyabb szintű elismerés korábbi megszerzése. Az élet igazolta a szabályozásnak ezt a mód­ját, hiszen sokszor előfordul, hogy rövidebb ideje együtt le­vő kollektívák színvonalasabb és tartalmában jobb munkát végeznek a régebbieknél. Az új elismerési és kitüntetés.! rendszer külön igényli az eredmények értékelésére illetékes párt-, szakszervezeti és gazdasági vezetőktől, hogy ne csak a termelőmunkában való helytállást mérlegeljék, hanem azt is, hogy az egyes brigá­dok miként tesznek elegiet az önművelés, a szocialista együttélés, egvmás megbecsülése és segítése vonathozásában tett vállalásaiknak és milyen hatással van munkájuk, ma­gatartásuk a közvetlen környezetre. Az elismerések és kitünte tések adományozásában az ed­di g;n él ^ jobban érvénvre jut a vállalati demokratizmus. A szocialista címek különböző fokozatait csak a termelési ta­nácskozás döntése alapján lehet adományozni, a magasabb fokú brigádki tüntetések előterjesztésére pedig egyedül a vállalati szakszervezeti tanácsok, illetékes szakszervezeti bi­zottságok illetékesek. Bővülnek a brigádok demokratikus jogai. A kollektíva dönthet például abbán. hogy ki jogosult közülük egyélű elismerésre vagy kitüntetésre és ők hatá­roznak a pénzjutalmak érdem szerinti felosztásában. Ebből a szempontból nagy a felelősségük, hogy olyan felosztást vé­gezzenek, amely megfelel a valóságos ehedményértéfcelés- nek. ^ ÜJ ELISMERÉSI és kitüntetési rendszer tovább erősíti a szocialista brigádok társadalmi rangját. A vállala­tok vezetőinek feladata lesz a jövőben úgy segíteni a moz­galom fejlődését, hogy a brigádoknak az eddiginél is na­gyobb szerepük legyen a termelés színvonalénak növelésé­ben, a szocialista ember formálásában. Kovács András Értékelik a versenyt Szrpiil az óvoda A mátramindszenti egyesült 1 termelőszövetkezetben 12 bri- ' gád, illetve munkacsapat küzd [ a Szocialista címért. Az asszo- | nyok közül 123-an, a férfiak j 22-en neveztek a versenybe | Most a zárszámadó közgyű­lésen értékelik a Szocialista cí­mért küzdő brigádok, munka­csapatok vetélkedését. A ter­melőszövetkezet vezetősége mintegy 35 ezer forinttal ju­talmazza a legjobbak igyekeze­tét. A pénzjutalom mellett, kül- i földi társasutazás is szerepel a díjak között. Az idén mintegy 20 ezer fo­rintot fordítanak Nagyoroszi­ban az óvodára. Ügy tervezik, hogy ebből az összegből to­vább korszerűsítik a gyerme­kek otthonát. Azt szeretnék, ha a járási szervek és a társadal­mi összefogás segítségével köz­ponti fűtést kapna az óvoda. Az otthonban mintegy negy­ven apróságot gondoznak, a szülők legnagvobb megelégedé­sére. A szülők ezt úgy honorál­ják, hogy felajánlották: a ta­vasszal parkosítják, virággal ültetik be az óvoda udvarát. NÚGRAD — 1970- január 27., kedd 5

Next

/
Thumbnails
Contents