Nógrád. 1970. január (26. évfolyam. 1-26. szám)

1970-01-25 / 21. szám

Középdöntők A fiatal újságolvasók vetélkedő­jének elődöntőit decemberben tar­tották meg megyénk középisko­láiban. a győztesek a januárban megrendezésre kerülő középdön­tőbe jutottak. A decemberi isko­lai versenyeket a területi vetél­kedők váltják fel. A területi ve­télkedőre egy-egy intézményből öt—öt tanuló jutott tovább. A te­rületi döntőket Balassagyarmaton, Nagybátonyban és Salgótarjánban rendezzük meg. a vetélkedő kö­zépső szakaszában a versenyzők öt—öt kérdésre adnak választ, a mindennapi élet területeiről. így kérdéseket kapnak a külpolitika, a belpolitika, a gazdasági élet, a sport, a honvédelem, valamint a kulturális és a művészeti élet te­rületéről. a versenyen hagyo­mányként szerepel a TOTÖ meg­oldása is. Az elődöntőkhöz képest annyiban történik változás, hogy a vetélkedő második fordulójában résztvevők gyakorlati feladatot is kapnak. Ezt — az időponttól füg­gően — egy-egy kül-, belpolitikai, vagy kulturális esemény kommen­tálásaként oldjuk meg. A balassagyarmati területi dön­tőt a Szántó Kovács János gim­názium és szakközépiskolában bo­nyolítjuk le január 27-én, a sal­gótarjánit a Bolyai János gim­náziumban január 29-én, a nagy- bátonyi versenyt január 30-án, a gimnáziumban. Mindhárom vetél­kedő délután két órakor kezdő­dik. A balassagyarmati és a nagy- háton yj versenyen huszonöt-hu­szonöt, a salgótarjáni középdön­tőn harminc diák vesz részt. En­nek megfelelően a februárban megtartandó döntőre hat-hat ta­nuló jut be Nagybátonyból és Ba­lassagyarmatról, míg a salgótar­jáni területi döntő legjobb nyolc versenyzője vesz részt a verseny harmadik szakaszában. A versenyekkel párhuzamosan közöljük a NÓGRAD-ban a szel­lemi TOTÓ kérdéseit, amelynek megfejtéseit bárki beküldheti. A TOTÓ helyes megfejtői között minden alkalommal tíz-tíz értékes könyvjutalmat sorsolunk ki. A területi döntőben a tovább­jutók mellett a legjobb eredmé­nyeket elért három-három ver­senyzőt értékes könyvjutalomban részesítjük. A verseny döntőjét február 21-én rendezzük meg Sal­gótarjánban, a megyei József At­tila művelődési központ klubjában. NÖGRÁD Élni tudtunk obodsággal4 a s A KlSZ-alapszervezetek aétöl hazánk felszabadulásáig propagandamunkáját segíti az képekben számol be a jelen­sz érdekes kiadvány, amelyet tősebb eseményekről. A 48 „Élni tudtunk a szabadság- lapból álló kiadványt mérsé- gial” címmel a napokban je- kelt áron rendelhetik meg az lephetett meg az Ifjúsági Lap- ifjúsági szervezetek a KISZ- kiadó Vállalat. A felszabadu- bizottságoktól. A képes lás évfordulójára megjelente­tett képes eseménynaptár a második világháború kitöré­ménynaptár hasznos segítsé­get nyújt a KISZ oktatási kö­rökben is. Előadások a dolgozóknak A szakszervezeti oktatás korszerű vállalatvezetésről, keretében számos érdekes míg márciusban — íelszaha- előadás hangzik el az év első dulásunk negyedszázados év­negyedében a Salgótarjáni fordulója jegyében — hazánk Tűzhelygyárban. A legköze- szocialista fejlődésének 25 lebbi csoportos foglalkozáson esztendejéről esik szó. Az elő­a nemzetközi munkásmozga­lom egységéről, februárban a jó munkahelyi légkörről, a adásokat követően a dolgozók választ kapnak az általuk fel vetett kérdésekre is. Fiexelpm ! Figyelem! Nagybátonyban javítják a budapesti villamosok motorjait A nagyba tony i gépüzemben szállították vissza az első eddig 34 egyenáramú villa- húsz kijavított motort, azóta mosmotor nagyjavítását vé- pedig már a többi is eike- gezték el a Budapesti Közle- szült. A budapesti vállalat kedési Vállalat megrendelé- most tárgyalásokat kezdett a sere, és — hozzátehetjük — Nógrádi Szénbányákkal, megelégedésere. Decemberben egyenáramú villamosmo torok tekercselésére és generáljaví- -ására. Igsényük — a tájékoz­tatás szerint — évente mint­egy 400—600 darab motor ja­vítása, tehát állandó jellegű elfoglaltságot jelentene a nagyba tonyiakmak. A gépüzem vliUampsrészle- ge már korábban is végzett ilyen jellegű javító-szolgálta­tó munkát, szinte az ország valamennyi tájáról érkező megrendelésre. Ez az új kooperációs kapcsolat mind­két fél számára kedvezőinek ígérkezik annál is inkább, mert a nagybátonyiak rendel­keznek a szükséges kapacitás­sal. - ­Képes rejtvénysorozat a lapban Hazánk felszabadulásának 25. évfordulója tiszteletére lapunk hasábjain szerdától kezdve minden héten szerdán és szombaton, a lap 6. oldalán megkezdjük a mintegy fél­száz képből álló képes rejtvénysorozatunk közlését. A soro­zatban az ország, a megye legkülönbözőbb létesítményeit mutatjuk be, megfelelő képaláírással. Arra kell majd vá­laszt adni, hogy mit ábrázol a kép, hol lelhető meg, mi fűzi egy-egy neves politikushoz, közéleti személyiséghez, alkotó­hoz, művészhez stb., stb. A helyes megfejtéseket szerkesztőségünk címére (Sal­gótarján, Petőfi u. 1. szám) kell majd beküldeni, a lapból kivágott kép kíséretében. A beküldési határidő minden esetben a megjelenést követő negyedik nap. A helyes megfejtéseket 1970. április 4-i lapunkban kö­zöljük. A helyes megfejtők között könyvjutalmat sorsolunk ki. Figyelem! Szerdán indítjuk a képes rejtvényünkéit. Havonta találkoznak Az új gazdaságirányítási rendszer bevezetése óta a vállalatok közötti kooperáció áttekinthetőbbé, egyszerűbbé vált. Számos zavaróan ható közvetítőláncszemet sikerült kikapcsolni, helyette a válla­latok olyan gyakorlatot alakí­tottak ki, amely a közvetlen és hatékony együttműködést lehetővé teszi. Havonta talál­koznak Özdon a korábban a KOHÉRT-en keresztül érint­kező kohászati üzemek, az acélgyáriak, a borsodnádasdá- ak, az ózdiak és a Lenin Ko­hászati Művek képviselői, hogy alapanyagigényeiket, termelési elképzeléseiket egyeztessék. A legközelebbi tárgyalást előre­jövő héten tárt­kooperációs láthatóan a ják. Gyorsmosó is íesz Salgótarjánban, a fő közle­kedési út és a Baglyasi út ha­tárolta sarki területen az épülő AFIT Autójavító Üzem­re esténként már hatalmas fénybetűk hívják fel az autó­sok figyelmét. Annak érdeké­ben, hogy nappal is feltűnő, hívogató és vonzó legyen a sízerviz, s szolgáltatásai szín­vonalát a külsőségek is meg­felelően kifejezésre juttassák, közvetlen a főútra néző elhe­lyezéssel, a bejárat mellett előreláthatóan egy korszerű, ügyes szerkezetet, egy olasz gyártmányú gyorsmosót állí­tanak fel, amely távolról mu­tatós, „közelről” pedig — ezt majd az autósok igazolhatják — igen hasznos tulajdonsá­gokkal rendelkezik. Elégedetlen apa 'A félévi bizonyítványosztás kapott, holott közismerten ket- után Évi kicsit szorongva ér- balkezes. kezik haza. Édesanyja éppen — Rajzból négyes? Hát ezt ebédet főz, mindkét keze el meg hogy csináltad? van foglalva, Évi kihasználva _ Nem én csináltam — ve­ti kellő pillanatot, anyja zse- oda hanyagul Évi. — Tu- bébe süllyeszti az ellenőrzőt, dód. az úgy van, hogy Ko- és sürgős dolgára hivatkozva, vács tanár úr mindent meg- gyorsan távozik. _ __ rajzol, s nekem már csak sa­Este aztán, a számonkérések tírozni kell. idején, az apa szigorúan a ' székbe parancsolja egyetlen _ pa' csemetéjét, s kezdetét veszi az ' Szégyellheti magát Ko- osztályzatok megbeszélése. A tarufT úr< ha nem tud családfő meglepetten látja, ötösre rajzolni! hogy a gyerek rajzból négyest — K. M. — Klub a Tűzhelygyárban Régi kívánsága a Salgótar­jáni Tűzhelygyárban dolgozó fiataloknak, a KISZ-tagoknak, hogy klubhelyiséget kapjanak, ahol szabad idejüket kellemes környezetben tölthetik el. A gyár művelődési háza a szak­szervezeti bizottsággal egyet­értésben most elhatározta, hogy a közeljövőben ifjúsági klubot alakítanak ki a szá­mukra. A leendő klubhelyisé­get, amelyben jelenleg még a jubileumi kiállítás anyagát tárolják, kiürítik és berende­zési tárgyakkal, felszerelések­kel látják el. A klub ottho­nossá 'tétele, a program kidol­gozása már a fiatalok felada­ta lesz. 39 APT AR 1970. január 25., vasárnap Pál napja A Nap kel: 7.20, nyugszik: 16.34 órakor. A Hold kel: 19.38, nyugszik: 8.42 órakor. 1970. január 26., hétfő Vanda napja A Nap kel: 7.19, nyugszik: 16.36 órakor. A Hold kel: 20.45, nyugszik: 8.56 órakor. Kodon idő Várható időjárás ma estig: túl­nyomóan felhős, párás idő. Több­felé, elsősorban a Dunántúlon, ha­vazás. Mérsékelt, időnként élénk déli, délnyugati szél. Keleten he­lyenként még kőd. Legmagasabb nappali hőmérséklet: o fok körül. Nincs ötös A negyedik játékhéten ötta- lálatos lottószelvény nem akadt. Az egyes osztályokra jutó nyereményösszegek a nyereményilleték levonása után a következők: a négytalá- latos szelvények száma 64 da­rab, a nyeremény egyenként 60 597 forint. Háromtalálatos szelvény 5913 van, ezekre egyenként 328 forintot fizet­nek. Az 167 553 kéttalálatós szelvény egyenkénti nyere­ményösszege 14 forint. Megvitatják Az Általános Fogyasztási Szö­vetkezetek Országos Tanácsa 1970. január 26—27-én ülést tart. Megtárgyalják az orszá­gos szövetség elnökségének beszámolóját az 1969. évi mun­káról és az 1970. évi főbb fel­adatok meghatározásáról. Meg­vitatják az Általános Fogyasz­tási Szövetkezetek Országos Tanácsa és a tanács mellett működő állandó bizottságok ideiglenes ügyrendmintáját, az első félévi munkatervet; az előterjesztést az OFT-hez a lakásszövetkezetek alapsza­bálymintájának kibocsátá­sára; az irányelveket a taka­rékszövetkezetek alapszabá­lyának korszerűsítéséhez, va­lamint a SZÖVOSZ, a költ­ségvetésből gazdálkodó köz­ponti intézmények 1970. évi költségvetését. — Az ősi Peru művészete címmel kiállítás nyüt Buda­pesten a Kulturális Kapcsola­tok Intézetének kiállítási ter­mében. A fotókból, kerámiák­ból, textíliákból álló kiállítás 09 évvet er előtt, 1930. január 26-án nagy műn icanélküli megmozdulásra került sor Budapesten. Ennek előzményeként említsük meg, hogy a vi lággazdasági válság hullámai mindinkább elborította Magyarországot is. A dolgozó osztályokat a válsá rendkívül súlyosan érintette. Nőtt a nyomor és sza porodtak a munkanélküliek tüntetései munkáért, ke nyérért, munkanélküli segélyért. E küzdelmek irányi fására a Kommunisták Magyarországi Pártja és szakszervezeti ellenzék még 1929 novemberében szak maközi szervet létesített: a Munkanélküliek Országa Egységbizottságát. Ebbe a testületbe a különböző szakmák sokezei nyi munkanélkülije küldte be képviselőit; munkanél küli egységbizottságok egyébként a szakmák területé is alakultak. E bizottságok egyrészt a munkanélküi szakszervezeti tagokat, másrészt a szakszervezetekbe kizárt és szervezetlen munkanélküliek különböző cső portjait fogták össze. A bizottságok küldöttségeket ve zettek a hatóságokhoz, demonstrációkat, felvonüláso kát szerveztek követeléseik teljesítésére. Közmunka indítását, munkanélküli segélyeket, az éhezőknek in gyen ebédet, lakbérfizetési haladékot, a gyerekeknél meleg téli ruhát és cipőt követeltek. A munkanélküliek megmozdulásai közül az emti tett 1930. január 26-i nagy tüntetés azért emelkedet ki, mert ezen — a KMP felhívására — több ezer pes ti munkanélküli vett részt, vonult végig a Rákócz úton és a Nagykörúton, szembeszállva a rájuk támadt rendőrökkel is. Bár a tüntetőket szétoszlatták, azol a Nagykörúton többször újból tömörültek, hangos szó val munkát, kenyeret követelve. *■ 25 éve, egy negyedszázaddal ezelőtt, 1945. januái 25-én jelent meg a népbíróságok létrehozásáról intéz kedő miniszterelnöki rendelet. Ez a népbírósági rendelet — érthetően — mind i bűncselekmények tényállása, mind a büntetési nemei és tételek, de főképpen a bírói szervezet, a dolgozók­nak a bíráskodásba való aktív bevonása tekintetébei új útra lépett. A rendelet egyebek közt kimondta, hog\ a népbíróság jogköre kiterjed a polgári egyénekre é- a fegyveres erők tagjaira (ideértve a rendőrséget és a csendőrséget is), valamint az országban elfogott, vagy a magyar államnak kiadott egyénekre, tekintet nélkü azok állampolgárságára. Emlékeztetőül nem árt visszaidézni, kit minősí­tett a jogszabály háborús bűnösnek. Azt, aki az 1939- ben kezdődött háborúnak Magyarországra való kiter­jesztését, vagy az országnak a háborúba történt foko­zatos belesodródását vezető állásban kifejtett tevé­kenységével, magatartásával elősegítette, illetve azi nem igyekezett megakadályozni; aki a fegyverszünet megkötését erőszakkal vagy befolyásának kihasználá­sával próbálta megakadályozni; aki cselekményével a nyilas mozgalomnak segítséget nyújtott a hatalom meg­szerzésére, vezető állást vállalt a nyilas kormányzat­ban, közigazgatásban, katonai alakulatoknál; háborúi bűnös az is, aki a megszállott területek lakosságával való bánás tekintetében súlyosan megsértette a nem­zetközi jogszabályokat, továbbá aki szóban vagy írás­ban a háború folytatására uszított. A népbírósági rendelet — kiegészítve több fontos rendelkezéssel — jogi keretet biztosított igazságszol­gáltatásunknak a háborús bűnösökkel, a nép ellensé­geivel való leszámolásra. •— Tegnap húsz termelőszö­vetkezeti fiatalt küldött Kecs­kemétre a balassagyarmati biztosítási és önsegélyező cso­port. A fiatalok részt vesznek a feladatokat. KISZ által rendezett felsza­badulási emlékünnepségekem. — Nőgyűlést rendeznek hol­nap Patak és Becske községben* hogy megbeszéljék a tanács- összevonásokkal kapcsolatos — A Duna Művészegyüttes ma délelőtt Szécsényben ven­dégszerepei. A járási műve­lődési központban bemutatja Földért, kenyérért, igaz sza­badságért című jubileumi mű­sorát. — Ma délelőtt Salgótarján­ban, a József Attila művelő­— Tanulmányi felügyelők és magyar—történelem szakos járási szakfelügyelőik tartot­tak szakmai tanácskozást Salgótarjánban a magyar iro­dalom- és történelemtanítás helyzetéről, — Háromhetes téli politi­kai oktatás utolsó előadását tartották meg pénteken, a ba­lassagyarmati járásban. A dési központban tartja évzá- magas részvétel és az élénk ró-évnyitó ünnepélyes gyűlé­nemcsak a távoli ország gaz- sét a munkásőrség salgótar- dag kulturális örökségének jáni egysége. Az ünnepségen hordozója, hanem a népeink az országos parancsnokság, és közötti kulturális együttmű- a Szovjetunió budapesti nagy- ködés kölcsönös óhajának ki­fejezője. aktivitás azt mutatja, hogy az idei téli oktatás jó eredmé­nyekkel zárult. — Pótszilvesztert követsége is képviselteti ma- szombaton este a gát. rendezett szécsényi A kettős jubileum tiszteletére Az MHSZ ünnepi sportaktívaülése A jubileumi év tiszteletére vényekről, érmekről és ser- ezután az ugyancsak most ala- ünnepi sportaktívaülést ren- legekről, amelyeket az MHSZ pított örökös vándorserleg ke- dezett tegnap Salgótarjánban megyei vezetősége alapított rült első ízben átadásra az az MHSZ Nógrád megyei ve- Lenin születésének 100. év- MHSZ jáfási, városi vezetősé- aetősége. Az ünnepi ülésre fordulója és hazánk felszaba- geinek a honvédelmi munká­megjelent országos és megyei dulásáníak 25. évfordulója ban elért eredményért és a ki­bajnokokat Kádár Mihály, az tiszteletére. tűnő sporteredményekért. Az MHSZ megyei vezetőségének A honvédelmi nevelésben, és értékelés alapján az első he- titkára köszöntötte, s rövid felkészítésben végzett eredmé- lyet az MHSZ salgótarjáni vá- értékelést adott a múlt év nyes munkáért az „MHSZ rosd vezetősége szerezte meg, a eredményeiről. Szólt az idei év Honvédelemért” kitüntető jel- salgótarjáni járás MHSZ-ve- követelményeiről is. A meg- vény arany fokozatát Szilasi zetősége és a szécsényi járás nyitó után Szederjest Barna- András megyei úttöfótitkár, és MHSZ-vezetősége előtt. Az bás, az MHSZ megyei vezető- Tóth Károly, a Kohászati emlékjelvényeket, érmeket és ségének titkárhelyettese aszá- Üzemek pártbizottságának tit- a serlegeket Kádár Mihály ad­utok tükfében értékelte az el- kára kapta. Ezüst fokozatban ta át. Huszonhat sportaktíva telt évek honvédelmi és sport- részesült Nagy Imréné és dr. részesült könyvjutalomban. A sikereit. Oláh József általános iskolai kiváló sportolók, aktívák ezu­Ezután izgalmas pillanat kö- igazgató, Nagy Imre és Steib tán bejegyezték nevüket az vetkezett. Bálint Gyula, az Pál tanárok. Az „MHSZ Hon- alapító oklevél emlékalbumá- MHSZ megyei vezetőségének védelmi munkáért” érem ba. főelőadója felolvasta az ala- arany, ezüst és bronz fokoza- Az ünnepi sportaktíva ülés pító okiratokat azokról a jel- tát 14-en kapták meg, majd bafáti beszélgetéssel zárult ifjúsági klub. A vidám talál­kozót színvonalas műsorral tették élvezetessé a fiatalok. — Jól sikerült a Moherén megrendezett véradás. A ter­vezettet meghaladva, több mint nyolcvanan ajánlották fel vérüket — Zenekari találkozó. Az észak-magyarországi zene­iskolák zenekarainak találko­zóját márciusban rendezik meg Salgótarjánban, A feszti­válra eddig kilenc együttes jelentkezett MÜLT heti fejtörőnk helyes megfejtése: A zalameal bíró. Nagy világszínház. Ümö és komoma. Az élet álom. A csodálatos va­rázsló. Könyvjutalmat nyertek: Kalo Jenőné Budapest, Mohai Katalin Balassagyarmat. Pető Béla Sám­sonháza. A könyveket postán küldjük) Áramszünet 1970. január 26-án, 8—16 óráig Salgótarjánban, Bartók Béla út, Bajcsy-Zs. út, (Bá­nyász kultúrotthonig), Fürdő» út NOGRAD Viagyai socialists Munkáspárt Nógrad megyei Bizottsága es a Megyei tanács lapja. Főszerkesztő: GO TV AB OVULA. Szerkesztőség: Salgótarján. Petőt. n. L Telefon: SS-94. a-SS. ti- 96, 22-97 Főszerkesztő: 12-94. Belpolitikai rovat: 14-40. Sportrovat: 11-59 Éjszakai szerkesztés: U-0S. Kiadja a Nógrád megyei Lapkiadó Vállalat Felelős ktadö: VIDA EDIT Kiadóhivatal: Salgótarján Petőt) a- L Telefon: 10-29. Terjeszti: a Magyar Posta, Előfizethető: a helyi postahivataloknál és a kézbesítőknél Előfizetési díj egy hönapra 20 forint. Előállítja: a Nógtád megyei Nyomdaipari Vállalat. Salgó­tarján. Petőd u. 1* Felelős vezetői PAPP GYOBGX igazgató. Index-szám: 23972.

Next

/
Thumbnails
Contents