Nógrád. 1970. január (26. évfolyam. 1-26. szám)

1970-01-27 / 22. szám

VILÄG PROLETÁRJA! EGYESÜLJÉTEK! Ed ML ImSm, m, WkÉMimk TTSA G A ES a ME G Y fii TA N-Á XXV!. ÉVF., 22, SZÁM ARA: 8G FILLER 1970. JANUAR 27., KEDD Hűség a néphez, hűség a párthoz! Őrködni, a mnnkáiso§ztáIy Imi ni illán ÜnnspéTycs munkásőr egységgyűSés Sa*gé!ar]ár.bn Vasárnap délelőtt Salgótar- törzs vezető, irányítókészsé- sében igen nagy jelentősége Ezután Papp Árpád, az jánban, a József Attila műve- gét úgy, hogy képes legyen a van annak, hogy a személyi MSZMP KB tagja és Jedtics- lődési központban rendezte ün- korszerűsített kiképzés irányi- állományúak közül mintegy ka Gyula, a haza szolgálatá- nepélyes évzáró-évnyitó gyű- fására, a kettős vezetés végre- 300 munkásőr 7—13 évi szol- ban eltöltött 10 éves idő után lését a munkásőrség salgótar- hajtására. A harci kiképzési gálati idővel rendelkezik. Szolgálati Érdemérem kitünte­jáni egysége. Kürtszó jelezte programban rögzített felada- Pécsi Róbert ezután azt a téseket nyújtott át a legjob- az egységgyülés kezdetét, majd tokát úgy hajtsuk végre, hogy huszonkét munkásőrt köszön- baknak. a Rákóczi-induló hangjaira el- né növekedjék a munkásőrök főtte, akik tartalékaik)- A 10 éves szolgálatot letöl- foglalta helyét az elnökség. El- igénybevétele, de biztosítsuk a mányba vonultak, vagy lesze- tött munkásőrök nevében jött az ünnepélyes egység- korábbi ismeretek mellett az reltek. Köszöntötte az új mun- Varga Gyula mondott beszé- gyűlésre Papp Árpád, a Ma- új feladatok elsajátítását. kásőröket is. deí. gyár Szocialista Munkáspárt Ezután számnkkil irnvnlt-i A munkásőrseg salgótarjáni Felszólalt az ünnepi egység- Központi Bizottságának tagja, az ggység elmúlt évi munka- egysége az l970- ®vi feladatok- gyűlésen Vladimír Klementje­a munkásőrség országos pa- ját mondotta, az egység llfSka Gyula’az személyi állományában szá- MSZMP Nograd megyei Bi- mosan j go—200 órában társa- zottsaganak első titkára, Dev- dalmi időben végezték a mun. estes Miklós, a Salgótarján kasdrj feladatok teljesítését. A városi, Czsvart Ferenc, a sál- munkásőrök zöme példamuta- gótarjani járásig pártbizottság tóst tanúsított a termelésben ban a megye legjobb egysége vies Gvozd altábornagy, aki a első titkára, Mátrai István, a munkásőrség megyei parancs­cím elnyerését határozta el. A leír jobbak kitüntetése Ezután kitüntetések átadásá­is. Ezt igazolja, hogy tavaly ra került sor. Devcsics Mik~ Szovjetunió budapesti nagykö­vetség dolgozóinak, a szovjet hadsereg személyi állományá­nak üdvözletét tolmácsolta, A többi között kijelentette, hogy a munkásőrség jól képzett, fe­gyelmezett munkásosztag. Rá lehet bízni azt a fegyvert. rseg megyei parancs- mintegy 50 munkásőr belföldi lós, a városi pártbizottság el- n,,,.t és a nép ad <. noka, a fegyveres testületek és külföldi jutalomüdülésben ső titkára és Pécsi Róbert munkásőrsé<mek “ä-ä: vezetői Részt vitt af IgS ^ «egység tagjai közül 59 nyék alapján az egyseg leg- lők & tartalékba menők ne- Klement- szoclallsta bngádvezeto van, jobb szazada, legjobb szaka- vében Hulitka Ernő adtá át a gyűlésén Vladimír Klement és csaknem 320-ra tehető a sza, a század legjobb raja ci- fe2yvert az újonnan avatott jevics Gvozd altábornagy, a SZOCiaiiSta brigádok száma, met, a vele járó vándorzászlót m,,nkésőrök közül Márkus V. Szovjetunió budapesti nagykő- [y,en =5 vojt az elmúlt évben a és oklevelet adta át. Jedliccka (-‘áznunk közben az énekkar a Vétségének katonai attaséja. kiképzéáfen való megjelenés isi Gyula és Mátrai István a Ki- ’ A magyar és szovjet hím- egySégszinten 90,3 százalékos váló munkásőr jelvényeket ad- nusz után úttörők harsonák és vob; az étlag, amiből a társa- ta át a legjobbaknak, dobszó kíséretével vonultak az daimj jelleg 75,7 százaléknak Ezután Devcsics Miklós kő­emelvényre, s piros szegfűvel fedej meg_ köszöntötték az elnökség tag­jait. Nagyapákat, apákat, test­véreket köszöntöttek a piros nyakkendős úttörők. Ezután Pécsi Róbert, az egység pa­rancsnoka értékelte a mun­kásőrök 1969. évi tevékenysé­gét, a szocialista munkaver­íiliesű a régiektől, üdvözlet az újaknak Az egység fegyelmét igazol­Rzöntötte a munkásőröket, Többi között kijelentette: — A városi egység személyi munkásőríndulót énekelte. Kísérje siker munkájukat Ezután szólásra emelkedett állományában negyvenhét Papp Árpád, a munkásőrség olyan munkásőr elvtárs van, országos parancsnoka, és mél­akik a mai ünnepélyes egy- tatta a munkásőrök eddigi te- séggyűlésen kapják meg Tíz- vékenységét. A többi között éves szolgálati érdemérmüket, kijelentette: Erőnk és sikere­ja, hogy 1966-tól a munkásőr- Huszonkét olyan elvtárstól ink forrása volt és marad, senyben elért eredményeket, s sdg országos parancsnokától a búcsúzunk el, akik a mai nap- hogy érvényesüljön pártunk határozta meg az- idei felada- munkásőri feladatok kiválóéi- pal tartalékállományba men- politikája kis és nagy kér- tokat. Beszámolójában a töb- jutásáért 24-en kaptak külön- nek, illetve leszerelnek Ezeket désekben egyaránt; hogy sa- bi körött kijelentette: böző kitüntetéseket. A jelen- a munkásőr elvtársakat a ját eszközeinkkel és teriile­, j , . g ' . légi állományból 60 Kiváló pártbizottság nevében felmen- tünkön dolgozzunk a Központi í etaantUtatas parancsnoki, 197 pedig Kivá- tem eddigi megbízatásuk alól Bizottság határozatának meg­a termelésben ló munkásőr jelvénnyel ren- azzal a kéréssel, hogy vissza- valósításáért; hogy munkás­delkezik. Az elmúlt évi mun- térve alapszervezetükhöz, ma- őr elvtársaink jól értsék pár­__ A pártalapszervezetekkel ka elismeréseképpen heten radjanak továbbra is hű tag- tunk politikáját, annak tevé­k aröltve feladatunk volt a kaptak országos parancsnoki, jai, védelmezői és támogatói kény megvalósítói legyenek, munkásőrök nevelése, az er- tízen megyei parancsnoki, hu- ügyünknek. Nagyon fontos, hogy egysége­kölcsi-politikai egység továb- szonegyen egységparancsnoki, — Megragadom az axkal- ink erkölcsi, politikai helyze- bi szilárdítása. Megfelelő fel- 18-an pedig alegységparancsno- 5Tlat, és köszöntőm azokat az te, kommunista atmoszférája készítéssel növelnünk kellett a ki dicséretet. Ez eredmény elére- elvtársakat, akik ma teszik le erősödjön, a parancsnoki és ünnepélyes esküjüket. Foga- törzsállomány hozzáértése, dalműk legyen szilárd kiállás szakszerűsége, munkájuk szer- pártunk és dolgozó népünk vezettsége javuljon, hogy ha­mellett és ígéret arra, hogy a tékonyabbá és mind értelme­megkapott fegyverekkel pár- sebbé, hasznosabbá váljon a tünk és szocialista hazánk vé- munkásőri tevékenység, delmére kelnek, ha arra szűk- Az ünnepség az Internacio- eég van. nálé hangjaival ért véget Átadom... Átveszem... Januári siker Több mint 13 ezer tonna szén terven A Nógrádi Szénbányáknál bad szombatot is termelő- TÜZÉP-telepek az elmúlt év végi hajrá ered­ményes volt, de a szénigé- nyek azóta sem csökkentek. Lehetőség, illetve szükség van arra, hogy ezekben a té­li hónapokban az eredetileg tervezettnél több szenet termeljenek a nógrádi bányászok. munkával töltötték, és voltak, akik vasárnap is dolgoztak. Ez a többlet csaknem tel­jes egészében a mizserfai bányaüzemhez tartozó ak­nák dolgozóinak érdeme. Nagyba tony ban gondokkal küzdenek, és éppen hogy telje­sítették esedékes tervüket. A nyara még van mód a A v á kai at veze tőség célfel- tiribesi bányászok helytállá- termelés fokozására adatot határozott meg a szak- sát csak dicsérni lehet, de és ezt ígérik is a nagybáto- szervezetá bizottsággal egyet- túlteljesítették tervüket a nyiak az elkövetkezendő idő- értésben ä januári, illetve mémkesiek is. Szorospatakon a szakra. februárt tervek túlteljesítése két akna összevonásával kap- Fontos és ismét visszatérő érdekében. A célfeladatok csolatos szervezési gondok, és probléma a minőség' kérdése teljesítéséért jelentők jutái- több frontátszerelés miatt is. Jobban kell ügyelni a elmaradtak a munkában. Ká- tisztán term elésre valameiv- nyáson sem teljesítették ma- nyi bányánál, hiszen a több- rad’éktalaniul a tervet. termelés csak akkor gazdasá­A vállalat gazdasági érdeke, gos, ha az előírt minőségi kö­de úgy is mondhatnánk, a veteknényeknek is eleget tud­mat helyezitek kilátásba. Január eddig eltelt napjai­ban már újabb 13 395 tonna szenet termeltek a nógrádi bányászok esedékes tervükön felül. Igaz, a legutóbbi saa- . megrendelők, elsősorban a nsk tenni. Az örökmozgó, végtelen kötéloálva a nagybátony! osztályozó és Hányás között Eredményekben gazdag esztendő Évzáró elnökségi iilés Balassanryarnnton A megyei, a járási pártéi- tője, a területi szövetség el,nö- zottság és tanács képviselői- ke értékelte az 1969. évi műd­nek jelenlétében tartotta év- kát. A beszámoló, a tanácsko- záró tanácskozását tegnap zás résztvevői egyaránt úgy Balassagyarmaton, a Palóctáj értékelté«, muni.aoan és ta- Termelősrövetkezetek Terű- pasztátokban egyaránt gazdag leti Szövetségének elnöksége, évet zárt a Palóctáj. Tóth István, az érsekvadkerti Amint Dániel József, a te- Magyar— Csehszlovák Barát- rületi szövetség titkára elő- ság Termelőszövetkezet veze- terjesztésében megállapította, a termelés továbbfejlesztése erdőkében a továbbiakban is támogatják a tagszö vet keze­tek körött a termelési társu­lások, kooperációk létrehozá­sát. Ellátják a jelenleg műkö­dő közös vállalkozások érdek- védelmét, segítséget nyújta­nak a társulásoknak a piac- kutatásiban, az áruértékesítés­ben. Jelentős feladata van a te­rületi szövetségnek az új ter­mesztési, tenyésztési és tech­nológiai eljárások tudatosítá­sában. Az áruforgalmi feladatok, a közgazdasági és pénzügyi tennivalók, a jogvédelem vál­tozatlanul fontos terűiét a szövetség idei munkájában. Erőfeszítéseket tesznek annak érdekében is, hogy serkent­sék, tovább szélesítsék a kö­zös gazdaságokban folyó szo­cialista munkaversenyt, a szocialista brigádmozgalmat. Az ellenőrző bizottság ed­digi tevékenységét, a létreho­zandó ellenőrzési csoport munkáját, a tavalyi költség- vetés tapasztalatait, az idei költségvetés tervezetét ugyan­csak megvitatta elnökségi ülé­sén a területi szövetség. érdeke, hogy a nagybátonyi aknaüzemek több szenet termeljenek, te­hát minél előbb úrrá legye­nek a gondokon. Panaszkod­nak a sok kieső műszakra, betegségre, geológiai gondok­ra. • Jobb szervezéssel bizo-

Next

/
Thumbnails
Contents