Nógrád. 1969. december (25. évfolyam. 279-302. szám)

1969-12-17 / 292. szám

Tájékoztat ás es tájékozódás

K óf cpnlplpti hogy az elmúlt években a lakosság tájé,r’ *r , " koztatása, tájékozódása a világ, az ország

dolgairól nagymértékben javult. A hírközlő szervek mennyiségileg és technikailag is olyannyira fejlődtek, hogy most már valóban elmondhatjuk: „akár hol ütik meg a dobot a világban, mindenhol pereg.” Nálunk is!

Ez nem baj, sőt ez jó dolog. Jó, mert a világ, az ország ügyeiben otthonosan mozgó, jártas ember jobban látja a maga feladatát és — leszűkítve — módja van azokat saját üzeme, gazdasága, munkahelye és saját maga céljaival, tevékenységével, feladatával összevetni, következtetéseket levonni és cselekedni.

A tájékoztatás szélesedésének javulása a mi megyénkre is jellemző. A taggyűléseken, a pártnapokon, a tömegszervezetek gyűlésein, a képviselő és tanácstagi beszámolókon elhangzott tájékoztatások, a termelési tanácskozásokon, a brigád- és egyéb értekezleteken folyó kölcsönös tájékozódások feltétlenül elősegítik, hogy megyénk lakosai mind többet hallanak, tudnak a világ, az ország, a megye eseményeiről, terveiről, sikereiről, gondjairól. S hadd tegyem hozzá: a lapunk oldalszámának bővülése, olvasótáborának szélesedése szintén jelentősen hozzájárult megyénk lakosainak informálásához, ismereteinek bővüléséhez.

Véleményem szerint azonban — figyelembe véve lehetőségeinket, adottságainkat — egyes helyeken a tájékoztatás enyhén szólva rpég jócskán hagy kívánnivalót maga után. S ennek elsősorban az egyes gazdasági és egyéb területen dolgozó vezetőknek a tájékoztatásról vallott — vagy nem is vallott csak mázott — hibás szemlélete az oka.

Vannak, akit azt hiszik, ha valamiről nem beszélnek — nincs is. Pedig'" valóság létezik, ha beszélünk róla és ha agyonhallgatjuk, akkor is. A valóság egyáltalán nem attól függ, hogy létezése tetszik-e egyeseknek vagy sem, mint ahogy attól sem, hogy mennyi szó hangzik el róla, vagy egyáltalán emlegetik-e.

Vannak, akik azt vallják: jó, jó, van gondunk, de minek idegesíteni az embereket. Az e véleményt hurcolók nem gondolnak arra, hogy hallgatásukkal tompítják a hiba jelentőségét, lassítják kijavítását és így azok egyre nagyobb károkat okozhatnak. Nem beszélve arról, hogy ebben a „minek idegesítsük” véleményben benne van a kollektíva lebecsülése, annak a feltételezése, hogy az adott „gárda” nem képes megfelelően értékelni, okos döntést hozni és elfogadni, segíteni a gondok eloszlatásában. S ha nem szólunk a kisebb gondokról, nem teremtjük meg — éppen a kollektíva erejét mellőzve, lebecsülve — a hiba kijavításának módját, a baj, a gond nőlhet és amikor megnőtt, sokkal kedvezőtlenebb, károsabb hatást válthat ki és szólni — ha későn is —, csak kell róla.

Egyáltalán nem jó, nem elfogadható tehát ez a „nyugi, nyugi” szemlélet.

De vannak olyanok is, akik még a jóról sem szólnak. Szűkebb körben örülnek a sikernek — amely a szélesebb kollektíváé is —, de nem tájékoztatnak róla. Ezek, az ilyen vezetők, legyenek azok üzemi, termelőszövetkezeti vagy egyéb területi vezetők, nem is mérik fel milyen kárt okoznak ezzel maguknak és az általuk vezetetteknek és a sikereknek milyen újabb lehetőségeit szalajtják el. Hiszen az eredmény, a jól sikerült munka erősíti a hitet, növeli az önbizalmat, a munka-, az alkotókedvet és mindez gyökere újabb sikerek megvalósulásának. Félreértés ne essék: nem állandó vállveregetésröl van szó, de igenis arról, hogy ha a kollektíva egy nagyobb vagy kisebb feladatot sikeresen megoldott, szóljanak róla, tudjon róla az, aki alkotott, lffegy jót alkotott.

S még egy dolog: nem éppen kellemes érzés, amikor ott áll az ember és hallja, hogy valahol „harangoznak”, csak azt nem tudja, hogy hol és miért. Van időszak, amikor a lakosság, a kollektíva informálódási, tájékozódási éhsége nagyobb. így van ez például akkor is, ha olyan események játszódnak le a világban, ami közvetlenül vagy közvetve befolyással lehet az ember életére, jövőjére. Hallani, minél többet akar tudni erről. Vagy amikor fontos belpolitikai, gazdasági kérdés kerül az élet, az építés napirendjére, amely természetesen kihat, kihathat minden ember, minden család életére. Bűn ilyenkor hallgatni, átengedni a terepet a gyorsan burjánzó demagógiának, vagy az ellenséges híresztelésnek. Mert az aztán egy pillanatig sem késlekedik, hogy tájékoztasson, hogy hangulatot keltsen, hogy bizalmatlanságot és bizonytalanságot teremtsen.

A szocialista demokrácia — amelyről oly sok szó hangzik el napjainkban —. a tájékoztatás és a tájékozódás édestestvérek, egy tőről fakadtak. A Központi Bizottság november 26—28-i ülésének határozata megállapította, hogy a szocialista demokrácia fejlődik az üzemekben. De hozzátette azt is, hogy a vállalatok vezetői a dolgozók előtt nem mindig tárják fel a gondok és nehézségek igazi okait, megoldási módjukat és ebben a dolgozói közösség szerepét. A gazdasági magyarázatok gyakran hiányosak. Sok vállalatnál jobban tájékozott az üzemi kollektíva az ország általános gazdasági eredményeiről, s gondjairól, mint saját munkahelyének hasonló problémáiról.

Mit lehet ehhez hozzátenni? Csak annyit, hogy a Központi Bizottság nem csak „megállapított”, hanem példát is mutatott. Néhány nap alatt a pártszervek, a párttagság egészét tájékoztatta üléséről, határozatairól és felszólított minden pártszervezetet és minden kommunistát, hogy aktív munkával vegyenek részt a határozatok végrehajtásában, a feladatok megvalósításában.

FrpHltlPnvi*« és hasznos lenne, ha minden vállalat, ' uiruTcs minden gazdálkodó egység vezetője, mindenki akinek feladata és kötelessége a tájékoztatás, követné a központi példát.

És nem csak ebben az egy esetben, hanem mindenkor, amikor ez szükséges.

Papp János

Ünnepeli velünk!

Énekkarok minősítő vizsgája

Az énekkarok minősítése országos megmozdulássá vált. A kórusoknak arra a belső igényére támaszkodott, hogy nevelői és művészi munkájukról számot adjanak. Ennek jegyében 1970-ben bonyolítják le a Népművelési Intézet vezetésével a kórusok IV. országos minősítését, melyre csak felnőtténekkarok jelentkezhetnek. A minősítés önkéntes, ezért az énekkarok részvételi szándékukat a területileg illetékes zenei szak- bizottságoknak kell bejelenteniük. A fokozatok odaítélése az erre a célra alkalmasnak vélt, vagy e célból szervezett bemutatókon, dalostalálkozón, az „Ünnepelj velünk!” akció keretében történik.

Olvasóinknak

válaszoljuk

Többel nem fordul elő!

Levelet kaptunk Balassagyarmatról, a KlSZ-lakótelep- ről, amelyben kedves olvasóink elpanaszolják, hogy a helybeli posta december 1-től 14-ig nem kézbesítette a különböző napi-, hetilapokat.

Az ügyet kivizsgáltuk. Megállapítottuk, hogy kézbesítő hiánya miatt nem került időben kedves \ olvasóinkhoz az általuk előfizetett, kedvelt sajtótermék.

A posta vezetősége, december 16-ával a KlSZ-lakótelep- re felvett egy kézbesítőt. Megígérték, hogy ezentúl Balassagyarmaton többé ilyen visz- szásság nem fordul elő.

Kérjük kedves olvasóinkat, hogy a sok bosszúság ellenére is maradjanak meg lapunk, a Népszabadság, valamint többi laptársunk olvasóinak táborában.

Nógrád megyei Lapkiadó V.

Szomorú rekord

Japánban szinte nincs olyan másodperc, hogy valahol ne lobbanna lángra tűzvész. Ez az oka. hogy a iapán tűzoltók egész nap elfoglaltak.

A tavalvi évre vonatkozó adatok, amelyeket a iapán Belügyminisztérium most hozott nyilvánosságra, arról tanúskodnak. hogy a tűzesetek valóságos nemzeti csapássá váltak. 1968-ban több mint ezer ember halt meg a tűzesetek miatt, s mintegy 9 ezren szenvedtek égési sérüléseket. Több mint 2 millió négyzetméter alapterületű különböző épület lett a lángok martalékává, s 54 milliárd jen érték vált hamuvá. A iapán szigetek lakóit különösen az a körülmény aggasztja, hogy a tűz évről évre „falánkabbá” válik. Tíz év alatt a tűzesetek száma másfélszeresére. a halálos áldozatok száma pedig csaknem kétszeresére emelkedett..

A tűzesetek számának emelkedéséhez lényegesen hozzájárul. hogy a kormány nyilvánvalóan nem utal ki elegendő pénzt a tűzoltók megfelelő technikává’ történő felszerelésére. Ez pedig annyit ielent. hogv könv- nyen törvényszerűséggé válhat az a tendencia, amelyet a Belügyminisztérium ígv fogalmazott meg: ..Ahány év. annyi rekord”.

Megtiszteltet és a városnak

Dr. Tóth Istvánnak, a Salgótarjáni városi Tanács VB elnökének nyilatkozata

Az ENSZ Európai Gazdasági Bizottsága Városrendezési Szekciója 1970. április 27-től május 7-ig Magyarországon tartja soronkövetkező ülését. A szimpózium elnöke Szilágyi Lajos építésügyi és városfejlesztési miniszterhelyettes, alel- nöke pedig Cyril Crape Belgiumból. A szimpózium fő témája a városrekonstrukció, amelynek célja a városszerkezet modernizálása, gyakran az új fejlesztéshez kapcsolódva. A program magába foglalja a számlás, felújítás és konzerválás különböző módjait, melyek a meglevő szerkezet hatékonyabb hasznosítását teszik lehetővé, a jelenlegi és jövőbeni szükségletek kielégítése, az építészetileg és történelmileg fontos városrészek megőrzése és általában a meglévő környezet megjavítása érdekében. A magyar városrendezési elképzeléseket hazánk három városa demonstrálja. Budapesten kívül Salgótarjánba és Veszprémbe látogatnak el a szimpózium résztvevői. Salgótarjánba május 3-án jönnek. Az előzetes jelentkezések—szerint 30—40 ország mintegy 180 küldötte érkezik majd hazánkba.

Munkatársunk a salgótarjáni programról, s arról, hogyan készül a megyeszékhely a vendégek fogadására, mit kérnek a város lakosságától, beszélgetett dr. Tóth Istvánnal, a Salgótarjáni városi Tanács VB elnökével.

— A salgótarjáni egynapos látogatás programjában szerepel a művelődési központ és a városról készült film megtekintése. Ugyanakkor a művelődési központ csarnokában a salgótarjáni gyárak és vállalatok bemutatják jellemző termékeiket. A küldöttek szóbeli tájékoztatást is kapnak a város történetéről és fejlődéséről. Ebéd után a vendégek autóbusszal felmennek a Der- kovics-telepre, ahonnan az egész városra remek kilátás nyílik, ós a várost teljességében megtekinthetik. Később a Lovász József úti iskolát, a Pécskő utcai új települést, valamint az új gimnáziumot nézzük meg. A városnézés a Pécskő Üzletházban tett látogatással ér véget. Ezt követően az SZMT nagytanácstermében a látottakról konzultációt tartunk, válaszolunk az esetleges kérdésekre, és meghallgatjuk a véleményeket.

— E munkaprogram után a vendégek az IBUSZ rendezésében Hollókőre terveznek kirándulást. Mi azt szeretnénk) ha Eresztvényt és Salgót néznék meg. Nyilván büszkeséggel tölt el bennünket, tarjáni- akat az a tény, hogy ilyen jelentős tanácskozás Salgótarján városépítészetét kívánja tanulmányozni. Szíves vendéglátói leszünk a szimpóziumnak, ugyanakkor ez jelentős feladatokat is ró ránk.

— Feladatainkat részletes intézkedési tervben jelöltük meg. Ezek közül felsorolnák néhányat. Szeretnénk építkezéseink ütemét meggyorsítani egyrészt azért, hogy az épülő objektumok már kontúrjaikban is minél kifejezőbbek legyenek, de főleg azért, hogy az építési határidőket csökkentsük, hiszen ez a város előnyére válik. Erre az időszakra a csillagházak három épülete szerkezetileg elkészül, három épület szerkezetének kivitelezése- folyamatban lesz. Az 500 személyes filmszínház cölöpalapozása befejeződik, a garzonházak alapozása szintén, és akkor kezdődik a szerkezet kivitelezése. Folyamatban lesz az 550 személyes és az

SZMT-székház t< - y tatása, valamint az Arany János úti 21, 25, 27. jelű épület alapozása. Mint objektum befejeződik a Rákóczi úti foghíj építése, megépül a Malinovszkij úti 27 lakás, a Lovász József úti Általános Iskola úszómedencéje, az Arany János úti lakótelep 22. jelű épületének külső tereprendezése, a Rákóczi út déli szakaszának helyreállítása, és felszereljük a villanyújságot.

Az eddig felsorolt feladatok végrehajtása gyakorlatilag a kivitelező és a velük kapcsolatban levő vállalatok és szervek munkáján múlik. Számos

olyan feladatunk lesz viszont, amelyet csak a tanács vagy csak az üzemek és vállalatok, a lakosság támogatása nélkül elvégezni nem tudnánk. Űjább zöldterületeket akarnak kialakítani, parkjainkat, tereinket, útjainkat és járdáinkat felújítjuk. A látogatás útvonalába eső épületeket a lehetőségekhez képest tatarozzuk. Mégis a legfontosabb feladatnak az: tartjuk, ha az építészetileg má- nagyon szép városunkat tisztává, hangulatossá tudnánk tenni. Érdekes jelenség, hogy minden tarján! büszke a városára, azzal viszont már kevesebben törődnek, hogy tisztán tartásában segítenének, épületeink állagát, parkjaink épségét óvnák.

— Speciális tarjáni szokás, hogy az emberek a virágágyaink sarkait letapossák, hogy a papírt nem a szemétkosárba, hanem a járdára dobják, hogy az egyébként is nem esztétikus kukaedények közvetlen környéke megannyi szemétdomb, hogy tökmagozni és szo- tyolázni, csak a Pécskő Üzletház teraszán vagy a Tanácsköztársaság téren lehet. A gyerekek hógolyóval dobnak célba szép épületeink falára és a lámpatestekre, akik hirdetnek, lakóházak oldalára ragasztanak plakátokat, hirdetőtábláink, oszlopaink otrombák, kopottak és ízléstelenek és sorolhatnám tovább az olyan negatív jelenségeket, amelyek nem válnak városunk javára.

— A szekcióülés tarjáni látogatását, és hozzátenném: városunk és hazánk felszabadulásának 25. évfordulóját szeretnénk felhasználni arra, hogy a várost igazán széppé tegyük. Erre az alkalomra, egészen bizonyos, hogy ezt meg is tudjuk valósítani. Az elsődleges cél viszont nem az, hogy egy alkalomra kampányszerűen rendet csináljunk, hanem hogy olyan közszellemet tudjunk kialakítani, amelyik állandósulna és ha bármikor is vendégeket fogadunk, ne legyen ilyen gondunk, ne érhessen bennünket meglepetés, hanem vendégeinket mindig egy tiszta város — olyan, mint egy tiszta otthon — fogadja — mondotta dr. Tóth István elvtárs.

S. L.

A könyvbarát és a könyvbolond

Bibliofillá: a könyvek sze- retete. A bibliofil, a vérbeli könybarát a tartalom mellett a megjelenési formát is fontosnak tartja, a könyvet műtárgynak is tekinti, és a jó papírt, az esztétikus szedést, a szép kötést, a neves grafikusok által alkotott könyvillusztrációkat — a tartalom mellett — szépségigényének kielégítéséhez nélkülözhetetlennek tartja. Külső és belső érték együttese: ez a bibliofillá lényege, s az ilyen könyv a könyvbarát szeretetének és gyűjtésének a tárgya.

*

A bibliofillának számtalan válfaja ismert. A szép kötésű, eredeti fametszetekkel, vagy rézkarcokkal illusztrált könyvek gyűjtése mellett bibliofil szenvedélynek számít neves költők, írók könyvei első kiadásának a gyűjtése is (ezek legtöbbször, — kezdő költőkről, írókról lévén szó — kis példányszámban jelentek meg, s így meglehetősen ritkák); a számozott (tehát szintén kis példányszámú) könyvek gyűjtése, a dedikált, neves személyiségek könyvtárából származó, s ,esetleg jegyzetekkel ellátott könyvek megszerzése szintén a bibliofillá körébe tartozik. Vérbeli könyvbarátnak számít az ősnyomtatványok (1500-ig megjelent nyomtatott könyvek, amelyek száma kb. 40 000), a régi magyar könyvek (1711-ig Magyarországon megjelent, vagy magyar szerzőktől külföldön kiadott könyvek) gyűjtője is. Érdekes fajtája a bibliofiliának az úgynevezett grangerizált könyvek gyűjtése.

Granger nevű bibliofil egy-egy könyvhöz a szerző kéziratát, metszetét, fényképét stb. is hozzáköttette, s így egyedi könyvet hozott létre, amely a könyv tartalmán kívül sok minden egyebet is elárul a szerzőről. A grangerizált könyvek, akárcsak a kódexek, unikumok, és így értékük is ennek megfelelően magas.

+

Bibliofileket, könyvbarátokat már az ókorból ismerünk. Polykrates, Peisistratos, Aristoteles, Cicero, ifj. Plinius nevét mint könyvbarátokét is megőrizte a történelem. A bibliofília a középkorban elsősorban királyok, fejedelmek, egyházi méltóságok szenvedélye volt. A királyi biblofilek közül is kimagasodott a mi Mátyás királyunk: szerencsétlenül szétszóródott könyvtárának maradványai, a Corvinák, a birtokló könyvtárak féltve őrzött, páncélszekrényekben védett ritkaságai. Gróf Széchenyi Ferenc 15 000 kötet könyvet és 2000 darab kéziratot tartalmazó könyvtárát ajánlotta fel a nemzet részére 1802-ben, s ezzel megalapította a Magyar Nemzeti Múzeum Könyvtárát.

*

A könyvbarát és a könyvbolond, a bibliofil és a biliomán közötti különbséget legjobban Nodier híres mondása világítja meg: „A könyvbarát megválogatja, a könyvbolond felhalmozza a könyveit”. A bibliomániást nem a könyv tartalma, vagy művészi kiállítása érdekli elsősorban, hanem kizárólag a birtoklás szenvedélye. Bogeng, a kitűnő német bibliofil szakember szerint: „A könyvbarát milliméterrel mér, a könyvbolond méterrel.”

*

A bibliománban a szerzési vágy olykor legyűri a legelemibb erkölcsi törvényeket is: nem egyszer lopás, sőt gyilkosság árán is a megkívánt könyv birtokába igyekszik jutni. Máskor vandalizmusra is képes. Klasszikus példája ennek az angol bibliofil, aki meghallva, hogy unikumnak hitt könyvéből létezik még egy példány, Párizsba utazott. A másodpéldányt hosszú alku után huszonötezer aranyfrankért megvásárolta, majd azonnal a tűzbe hajította. Könyve — ilyen óriási áldozat árán — ekkor lett valójában unikum.

*

Sok bibliomán nevét és működését őrizte meg a könyvtártudomány. M. Ti. Roulard például olyan könyvtömeget gyűjtött össze (600 000 kötetet!), hogy annak már a saját házában nem tudott helyet biztosítani, s így további öt házat bérelt az elhelyezésükre. A könyveket nem polcokon, hanem oszlopokban helyezte el, s csak annyi helyet hagyott közöttük, hogy hozzájuk lehessen férni. Gyűjteményének elárverezése öt évet vett igénybe. Richard Haber angol gyűjtő mániákusan vadászott a könyvritkaságokra, s mikor 500 ezer kötetre becsült könyvtára londoni házában már nem fért el, Oxford- ban, majd külföldön bérelt házakban tárolta, örökösei de- tektivregénybe illő nyomozással derítették fel a könyvtárait. Ritkaságaiból a British Múzeum is vásárolt.

*■

A magyar bibliománok közül egy Jamnitzky nevű gazdag építőmester nevét őrizte meg a krónika. Csak gyűjtött, de sohasem olvasott; a megvásárolt könyveket zsineggel átkötött csomagokban házának pincehelyiségében őrizte. Halála után az örökösök a pince ajtaját alig tudták kinyitni a sok csomagtól. A könyvtömegben nem egy ritka, régi magyar könyv is akadt.

Galambos Ferenc

NÖGRAD — december 17-, szerda 5