Nógrád. 1969. december (25. évfolyam. 279-302. szám)

1969-12-16 / 291. szám

Fiatalok az építőimül kában Az ifjúkommunisták a KISZ- kb határozatai és irányelvei szellemében egyre célratörőb­ben, a helyi sajátosságokhoz mind jobban igazodva szol­gálják a helyi, vállalati, tár­sadalmi és a gazdasági cél­kitűzések megvalósítását. Több mint 300 ifjúsági bri­gád és munkacsapat dolgozik már az ipar területén, és megyénk állami gazdaságai­ban. .. amelyek mintegy 14 ezer fiatalt tömörítenék ma­gukban, közülük a szocialista brigád címért 2680, ennek is­mételt elnyeréséért csaknem 3200 fiatal küzd. A megye ter­melőszövetkezeteiben 29 ifjú­sági brigád tevékenykedik, 17 brigád indult versenybe a szocialista címért. A Pajtás Szerkesztősége hathetes takarékossági rejtványpá- lyázatot hirdetett meg, amelynek megfejtői között van Kis Béla, a salgótarjáni Lovász József utcai Általános Iskola má­sodik C osztályos tanulója. Az értékes nyercménytárgyakat sorsolással osztották ki a megfejtők között. Kis Bélának egy 430 forintos futballabdát hozott a Fortuna. Az értékes nye­reményt Lcukó Bertalan, az OTP munkatársa adta át Százezres megtakarítás Megyénk ipari üzemeiben lyeznek üzembe, ennek alap- egvre inkább előtérbe kerül- ján mód nyílik a munkaerő nek a gazdaságosság követel- kedvezőbb átcsoportosítására, a menyei, számos intézkedés fizikai munka megkönnyítésé- születik a költségek csökken- re, s egyben a termelékenység lése, a termelés fokozása ér- növelésére is. Egymagában dekében. A ZIM salgótarjáni ettől az intézkedéstől, éves gyáregységénél január végé- szinten, mintegy 100 ezer fő­ig tíz új hidroemelőt he- rint megtakarítás várható, Titkos szavazással Befejeződött megyénkben a KISZ helyi, járási, városi vezető testü­letéinek, tisztségviselőinek újraválasztása. A tapasztalatok azt mulat­ják, Iiogy a fiatalok mindenütt éltek a titkos szavazás biztosította jo­gokkal és kötelezettségekkel. A legtöbb helyen a jelölő bizottságok javaslatait fogadták el, bár sok vezetőségi tagnál, küldöttnél számol­jak össze ellenszavazatokat is. Mintegy tíz alkalommal az előzetes ja­vaslattól eltérően más személyt választottak titkári funkcióba. Be­csült adatok szerint a vezetőségválasztások során a vezetőségi ta­gok 33—45, a titkárok közel 50 százaléka cserélődött ki. Ötlet it kiubitfunkáhez A nagybátonyi gimnázium pinceklubjában érdekes mó­don ismerkednek a tanulók a képzőművészettel. A klub egyik falát beborították kü­lönféle művészeti plakátokkal, melyeket a Képcsarnok Vál­lalattól kaptak. Már ellátoga­tott a klubba Radics István képzőművész, és januárra tervezik meghívni Czinke Fe­renc Munkácsy-díjas grafikus­művészt. A klubfoglalkozáson a gye­rekek rámutatnak valamelyik plakátra, s a meghívott kép­zőművész beszél a plakát ál­tal hirdetett művész mun­kásságáról és jelentősebb al­kotásairól. Új kiadvány A könyvtári munka segíté­sére, belső használatra, dr. Horváth István szerkesztésé­ben Könyvtári tanulmányok címmel kiadványt jelentetett meg a Balassi Bálint megyei könyvtár. Az olvasó megismerkedhet könyvtári múltunkkal, a tár­sadalomtudományi szakiroda- lom elemzésének tapasztala­taival, a folyóiratok és napi­lapok olvasásának alakulásá­val, és öt községi könyvtár szépirodalmi törzsanyagának vizsgálatával. A kiadványt a könyvtárak és könyvtárosok címjegyzéke, valamint a könyvtárak sta­tisztikai adatai egészítik ki. Tárgyalóteremből Erőgép és a vonal „íalálkozóla46 Munkahelyére, Ácsára indult az Építőipari Vállalat munkagépével Szilfai István 43 éves herencsényi lakos. Herencscnyben reggel hat­kor ült a gépre, annak ellenére, hogy este még italozott. Ütközben vette észre, hogy gépének gumija nincs felfújva, s ezért kompresz- szor után nézett. Nőgrádkövesden az állomáson nem talált, s ezért a kőbánya felé indult a vasúti átjá­rón át. „Állj, elsőbbségadás kö­telező” olvasta a táblán Szilfai és meg is állt a géppel. Anélkül azon- biztonsága ellen gondatlanul elköve­amikor az már tőle mintegy negy­ven méterre volt. Kétségbeesetten gázt adott, a sínen azonban már teljes egészében áthaladni nem tu­dott. a mozdony az erőgép hátsó részét elkapta és a sínek mellé lökte. Szilfai súlyosan megsérült, ugyanakkor az erőgépen 60 ezer forint, a vasúti szerelvényen 88 ezer forint kár keletkezett. A Balassagyarmati Járásbíróság Szilfai Istvánt vasúti közlekedés ban, hogy balra nézett volna, to­vább indult a síneken. Hallotta a közeledő személyvonat sípjeízését: is, ám nem arra nézett, s csak ak­kor vette észre a fékező vonatot, tett bűntettben mondta ki bűnös­nek, s ezért hét hónap szabadság- vesztésre ítélte. A büntetést azon­ban feltételesen három évi próba­időre felfüggesztette. Nem okult az ítéletből Mégy évvel ezelőtt a Balassagyar- csiját, s azzal Somoskőújfalura mati Járásbíróság a salgótarjáni ment, A községben három ismero- Buttkai Dezsőt foglalkozás körében sét beültette a kocsiba e_s vissza­elkövetett négyrcndbeli gondatlan indult Salgótarjánba. Útközben iga* és cgyrendbeli szándékos vészé- zoltatták és a véraikoholvizsgálat lyeztetés, valamint ittas állapotban való gépjárművezetés miau össz- büutetésként három év és két hó­nap szabadságvesztésre ítélte. A bíróság négy évre a gépjárműve­zetéstől is eltiltotta Ruttkait. Hiá­ba az ítélet, Ruttkai az italt min­dennél jobban kedveli. Ez év ápri­lisában alkoholos állapotban el­kérte munkaadója személygépko­mindent megmondott. A Balassagyarmati Járásbíróság a 35 éves Ruttkai Dezsőt ittas ál­lapotban való gépjárművezetésben mondta ki bűnösnek és tíz hónap javító-nevelő munkára ítélte, 15 százalékos bércsökkentés mellett. Mellékbüntetésként a bíróság két évre a gépjárművezetéstől is eltil­totta. A népművelésre fordítható anyagi alapok felhasználása A pásztói járási népműve­lési tanács december 16-án ülést tart. Ez alkalommal a résztvevők jelentést hallgatnak meg a népművelésre tervezett és fordítható anyagi alapok felhasználásáról, a kulturális bizottság működéséről a járás gazdasági egységeiben. Ezt kö­vetően a soronkövetkező fela­datokat vitatják meg. A járási népművelési tanács fontosnak tartja, hogy valamennyi köz­ségben és termelőegységnél fo­kozódjon a dolgozók szocialis­ta nevelése érdekében való együttműködés. Ehhez az szükséges, hogy az egységek vetően a soronkövetkező fel­adatokat vitatják meg. A já- kintsék alapvető feladatuk­nak, tegyenek többet a tanu­lás, a művelődés erkölcsi és anyagi megbecsüléséért. NAPTÁR 1969. december 16., kedd Etelka napja A Nap kel 7.26, nyugszik 15.53 órakor. A Hold ke 11.58, nyugszik — órakor. Hófúvások Várható időjárás ma estig: erő­sen felhős. párás idő, újabb ha­vazással, havas esővel, ónos esővel, a Dunántúlon esővel. Mérsékelt, napközben megerősödő déli—dél­nyugati szél. Hófúvások. Legma­gasabb nappali hőmérséklet plusz 3—mínusz egy fok között. — Tegnap kezdetét vett? a felszabadulási hét Kiscere- nyén. Az ünnepségsorozatban este a községi művelődési házban Szilágyi Gábor, a köz­ségi pártbizottság titkára mondott ünnepi beszédet, majd kultúrműsor követke­zeik A felszabadulási nét kis­térén yei programja ma a községi tanács és a népfront- bizottság együttes ülésével folytatódik. —• Ülést tartott tegnap Sal­gótarján város Tanácsa. íSTa- pbendc-n Salgótarján város iparfejlesztése 1975-ig, külö­nös tekintettel a szénbányá­szai visszafejlesztésére téma szerepelt. A tanács határoza­tot hozott a város díszpolgári címének és emlékplakett ado­mányozására is. — Kettős gyilkossággal vá­dolnak egy bécsi rendőrt. Hétfőn délelőtt a bécsi tör­vényszék megkezdte a kettős gyilkossággal vádolt Ernst Kari rendőr bűnügyének tár­gyalását. Karit „Bátorságért” először kitüntetésre akarták javasolni, amikor két betörőt tettenérl és „tűzharcban” agyonlőtt egy bécsi garázsban, letartóztatására akkor Került sor, amikor kiderült, hogy az agyonlőtt betörők bűntársai voltak, és azért gyilkolta meg őket, hogy megszabaduljon tőlük. — Kivégezték hétfőn Gö­rögországban Hans Basse- nauer és Hermann Duft nyu­gatnémet állampolgárokat. A két fiatalember az év elején Görögországban számos rablást ■ követeti el és hat embert ölt meg. 75 éve, 1894. december 16-án született Molnár Erik, Kossuth-díjas történész, jogász és filozófus. Az ellenforradalmi rendszer idején a kecskeméti jogaka- áémia tanára volt. 1928-ban tagja lett az illegális KMP-nek. Jelentős elméleti munkásságot fejtett ki: marxista szellemű tanulmányai főként a 100%, a Tár­sadalmi Sjzemle, a Korunk és a Gondolat című folyó­iratokban leggyakrabban Szentmiklóssy Lajos álnév alatt jelentek meg. A felszabadulás után, az MKP képviselőjeként tagja lett az ideiglenes nemzetgyűlés­nek, és az ideiglenes nemzeti kormány megalakulá­sától 1956-ig, így népjóléti, külügy-, majd igazságügy­miniszter volt. Később, moszkvai nagyköveti és a Legfelső Bíróság elnöki tisztét töltötte be. Haláláig egyetemi tanár, akadémikus, a Magyar Tudományos Akadémia Történettudoyiányi Intézetének igazgatója volt. Megírta a magyar nép történetét az őskortól Mo­hácsig, valamint foglalkozott a történelmi materializ­mus ideológiai előzményeivel és filozófiai alapproblé­máival, a kapitalizmus jelenlegi gazdasági problémái­val. — Háromszáz szakmunkás- tanuló ismerkedik a szakmá­val ebben a tanévben a szé- csényi járásban, közülük 177 ifjúkommunista, akik az alap­szervezetek tagságának 11 százalékát teszik ki. — Túlteljesítette a szocia­lista országokba induló ex­portját a harmadik negyedév végéig a Salgótarjáni Öblös- üveggyár. Exportkötelezett­ségeiket 100,4 százalékra tel­jesítették. Befejezték éves tervüket A nagybátonyi bányaüzem ménkesi aknájának dolgozói tegnap este elsőként befejez­ték éves tervüket. Az itt dol­gozó bányászok nagyszerűen helytálltak, naponta mintegy száz vagon szenet küldtek felszínre. A népgazdaságnak nagy szüksége van a szénre, ezért az év végéig még mint­egy 12 ezer tonna jó minősé­gű szenet termelnek ki Mén- kesen, az előirányzott terven felül. Amint a harc sűrűjébe kerül, Zétát nyomban elhagyja a hideg borzongás. Valami roppant, szilaj •ró fámád lel benne, lelke mintha helyet cserél: volna egy vadáltctnok a leikével — csak ö! és ól, ligriserável, oktalan gyűlölettel osztogatja a csapásokat. __ í JT- qp- - v V, r" ■ -z: •■'WT --------T x \ * l-' 1 «■»•V M • e* & m gárdonyi GÉZA művének képregény­változatú. Feldolgozta: cs. HORVÁTH .TIBOR Rajzolta: KORCSMA* ROS PÁL A kiáltás aligha jut et a káromkodva vagdal kozó Csothig. Ki tudja, miéin folyik már az esz­telen emberirtás, Zeta hangja már etvoszitette ai ereiét. Tüdeje szinte szakadozik a lihegésben. Hontalan többől folyik a vére, szeme előtt tüzes karikák táncolnak. Aztán.., — Dimitrij Ejodorovics La­za a Szovjetunió Hőse, me­gyém? felszabadító harcának egyik kiemelkedő alakja teg­nap Salgótarjánba látogatóit, ahol az MSZMP Nógrád rác gyei Bizottságának székházé­ban Jedlicska Gyula, a rtip- gyei pártbizottság első -t! tia­ra baráti beszélgetést folyta­tott megyénk vendégével. Délután Havas Péter, a me­gyei pártbizottság titkára tár­saságában ellátogatott Ka- rancsberénybe, megtekintette a készülő partizánmúzeumoí. látogatást tett idős Szabó Ist­ván Kossuth-díjas szobrász- művésznél, később pedig a Nógrád megyei Kézműipari Vállalat dolgozóival találko­zott. — Társadalmi munkával segítik a Tűzhelygyár dolgo­zói az üzemek, üzemrészek áttelepítését a rekonstrukciós létesítményekbe. A költözés zavartalanságának érdekében 1800 munkaórát ajánlottak feL — Befejeződött a megyei vöröskeresztes titkárok buda­pesti továbbképzése. Ezen a helyes vezetési módszerekkel ismertették titkárokat. meg a megyei — Üjabb 300 tonna tűzi horganyzású huzalt rendelt nemrég az egyik Német Szö­vetségi Köztársaság-beli cég. a Salgótarjáni Kohászati Üze­mektől. Mivel szeretnék meg­tartani a vevőt, jó minőség­ben készítik el a kért árut. •— Több mint 300 millió fo­rint értékű munkát javítást, szolgáltatást végeznek el a lakosságnak és a közületek- nek ebben az esztendőben megyénk kisipari termelőszö­vetkezetei. ■— A totó 50. játékhetén 13 íalálatos szelvény nem volt. A 12 találatos szelvényekre (2 darab) 423 921 forintot, a 11 találatosokra 3686 forintot, a 10 találatosokra 608 forin­tot kapnak a nyertesek. Trabant és vontató karambolja A liét vége közúti balesetei közül figyelmet érdemel az a karambol, amely Balassagyarmat határában. Ujkóváron történt. Jan Kucsera csehszlovák állampolgár, 22 éves. besztercebányai egyetemi hallgató egy Trabant gépkocsival belero hant a balassagyarmati Palócfölü Tsz vontatójába, a kocsiban né­gyen ültek. Jan Kucserát és Má. ria Mackovicovát koponyasérülés­sel és agyrázkódással szállították a balassagyarmati kórházba, a Tra­bant gépkocsin 30 ezer forint az anyagi kár, i <— Kölcsöu motorkerékpá­ron ittasan közlekedett Varga Mihály 21 éves szentéi lakos. A Balassagyarmati Járásbíró­ság ittas állapotban való gép­járművezetésért 1800 forint pénzbüntetésre ítélte Vargát. — Hatosikreket hozott vi­lágra hétfőn a 23 éves londo­ni Rosemary Letts. Négy kis­lány és egy kisfiú életben maradt, de a hatodik csecse­mő mindjárt születése után meghalt — Röplabdasiker. A Kis- terenyei Bányász megyei baj­nokságot nyert női röplabda­együttese Miskolcon a hét végén újabb három mérkő­zést játszott az osztályozó II. fordulója keretében. A csapat ismét legyőzte mindhárom el­lenfelét és felkerült az NB II-be. NOnRAD - via-var Szocialista Munkáspárt Nógrád megvet Bizottsága és a Megyei tanacr apja r Oszerkesztó Gór VAR GYULA Szerkesztősig Sa o.arlao Petőfi o. h Telefon- «-9« K-93 53-9«, 22<w POszerltesztfl- 15-9« BelDOl’MUai róva • t4-»0. Sport rovat? 11-59. Éjszakai szerkesziésr 13-05 Kiadja a Nógrád megvei Lapkiadó vá lalat Felel- Kiadó: VIDó EDIT Kiadóhivatal? Salgótarján Pető« „ , Telefon>10 29 Terjeszti- a Mii-yat Posta. Előfizethető: ’ helyt postahivataloknál és a kézbesítőknél Előfizetési díj -gs nőnapra formt. Előállítja! a Nógrád megyei Nyomdaipari Vállalat. Salgó- n. L Telefon. 10-23. Terjeszt», a magyar rosta, wsiuo e tarJán> Pctöti ^ u pelelös vezető: PAPP GÜOBGX Igazgató, Index szám: 2.WÍ8. __________________

Next

/
Thumbnails
Contents