Nógrád. 1969. október (25. évfolyam. 227-253. szám)

1969-10-18 / 242. szám

f Tv^eiézetes Federico Gar­cia Lorca: [WTI" <*'• Bernarda Alba Háza (Kedd, fkl 20.20). A há­i romfelvoná­' lils! wp sos dráma f VB közvetítése a i 1:1 vm Miskolci Nem­zeti Színház­ból, felvétel­ről. A miskol­ci társulat az elmúlt év őszen mutatta be — András László kitűnő fordításában — a tragikus sor­sú nagy spa­nyol költő és drámaíró. Lor­ca drámáját, a Bernarda há­zát. amelyben min len a spa­nyol társadal­mat szimboli­zálja: a ház, a család, a kon­venció. Hihe­tetlen erejű szenvedélyek izzanak az el­hunyt férj családjában, de a szokások mindent megfőj- próbál kitörni, de ez csak élé- tanak, ami élnivágyó, ami te árán sikerül. A darab va­természetes, emberi lenne. A lamennyi szerepe nő-szerep, S családnak a halottat nyolc ez külön érdekessége Lorca évig kellene gyászolnia — s drámájának, ez embertelen, tarthatatlan. A , , , , fojtogató légkörből a legki- Párbeszéd (Szombat, 14.55). sebbik lány — Adela — meg- Kétrészes, magyar film, az Jelenet az „Egy este Sinkovíts Imrével” cí­mű műsorból (A tv október 25-i [szombati] adásához!) Ami a 12-ből kimaradt című sorozat legújabb darabjaként. Hat évvel ezelőtt mutatták be a mozik Herskó János ren­dező filmjét, amelynek egyben forgatókönyv-írója is. Herskó filmjében 40—50 év közötti korosztály életét, kétévtizedes küzdelmeit igyekezett bemu­tatni egy kiválasztott személy, egy kommunista katonatiszt életútját követve. Minden emberi sors egyedi, ám az el­térések mellett, ugyanúgy küzdöttek a kor ellentmondá­saival. — sokan élték át azt, amit a film főszereplője (Sin- kol’its Imre alakítja). 1963- ban sok vitát váltott ki a magas igénnyel készített film. Az alibi összeomlik (Vasár­nap, 20.20). Magyarul beszé­lő NSZK film. A műfaji sza­bályoknak megfelelő krimi férfi-főszereplőjét, a nemré­gen elhunyt, világhírű, a ha­zai közönség előtt Is jólismert Peter von Eyck alakítja, fe­leségét pedig Ruth Leuwerik. A történet a lélektani moti­vációk révén halad előre, a feleség (egyébként ügyvéd) sejteni véli, hogy férjének kö­ze van egy gyilkossághoz; s bár bizonyítéka erre később sincs több, mint kezdetben — gyanúja meggyőződéssé válik. A férj dönt: felesége még nehéz helyzetben hozhatja ez­zel a véleményével — meg kell tőle szabadulni... A. Gy. Két hír bélyeggyűjtőknek Stephen Butler Leacock történész, közgazdász és hu­morista kedélyes arca tekint reánk Kanada 6 centes bé­lyegéről. November 12-én, születésének 100. évforduló­járól emlékezik meg hazája. Leacockot nálunk csak mint szatirikus írót ismerik, mű­vein a magyar közönség is sokat derül. — Quvait ötér­tékű sorozata az olajkutatás új területéről, tengeralatti kutak feltárásáról számol be. — A Német Demokratikus Köztársaság 20 éves fenn­állást a háború alatt elpusz­tított 12 város új építészeti alkotásainak bemutatásával köszönti. A jubileumi blokk és a 12 bélyeg is jelképezi a demokratikus német állam célját, a békés építőmunkát. Helyreállítják a csopaki csonka tornyot Kilátó és kiállítás — Lerelezölap-téma belga sürgetés Nehezen ejtette a magyar szót, de azért elmondta a bel­ga vendég, hogy ő azért jött Csopakra, mert szeretné látni és fényképezni a híres cson­ka tornyot, amit a külföldön megjelenő Bédekkerekben mint nevezetességet hirdetnek. Nos, a tornyot látja, de egy­általán nincs olyan állapot­ban, hogy lencsevégre kapja. Most már jöhetne a belga tu­rista, mert a híres csopaki csonka tornyot, egy templom­rom maradványát helyreállít­ják. Először Is a feljárót hozzák rendbe a több emeletes torony belsejében és fentröl már gyönyörű kilátás nyílik a Ba­latonra, Tihanyra és a bala­tonfüredi öbölre. Az alsó te­remben pedig a csopaki hely- történeti anyagot állítják ki, amivel tovább növelik a to­rony hírét, mert már eddig is igen értékes leleteket szed­tek össze a községben és kör­nyékén. Végül parkosítják a csopaki csonka torony kör­nyezetét. így Ismét — mint korábban — fénykép, sőt le­velezőlap-téma lesz, mivel a csopaki bor után ez a má­sodik nevezetessége a Bala- ton-parti községnek. — g — Tarjám mozaik Az igaziak ÉJSZAKAI HŐSÖKRŐL ír­tam a minap, akik szépek, okosak, erősek amint bekö­szönt az est, és belül van a liter bor, vagy a pár féldeci. Gondolom érezhető volt, hogy egy cseppet sem lelkesedtem értük, mert legtöbbjük mö­gött ott láttam sejteni az asszonyt, aki oly igen szeret­ne téli kabátot, de legalább egy új sálat. A gyereket, aki már didereg pókhálóvékony ruhájában, miközben apja belülről füti magát. Magam­nak tettem fel a kérdési: mit kéne csinálni, hogy az asszony kabátot kapjon, a gyerek meleg ruhát? Aztán lemondóan legyintettem: a napokban látott filmen Nan­sen Nóbel-díjának ezerszere­se sem lett volna elég ar­ra, hogy a hadifoglyokon, menekülteken csak valameny- nyíre is segítsen. Ez jutott eszembe. És az, hogy nekem mlndösz- sze egy olcsó kis golyóstoliam van, amit „harcba” vethetek. Tudom, ebből aligha születik eredmény. A családfő nem fogja bűnbánóan mellét ver­ni és szerény írásom olvas­tán nem az lesz az első dol­ga, hogy fizetését teljes egé­szében hazaadja. De ha csak annyit értem el, hogy gon­dolkodóba esik, már büszke leszek erre a kicsiny tárgyra. # ANNAL IGYEKVŐBBEN gondolkodtam azon, mit ír­jak az éjszakák igazi hősei­ről. Közülük kikről Írjak, kikről, ki, kik azok, akikre fel kell figyelni, akik példát mutatnak a sok-sok többi­nek. A fiatal orvosról irjak-e, akinek fizetéséért egy segéd­munkás, ha ad magára vala­mit, a kabátját sem veti le? A fiatal orvosról, akinek az éjszakai inspekció során pil­lanat alatt döntenie kell, le- operáljon-e egy kart, vagy van mód a megmentésére? Ha a segédmunkás véletle­nül letöri a bili fülét, kevés helyen merik még azt is mondani, hogy: „ejnye, kicsit Vigyázhatott volna”, mert to­vább áll. De, ha az orvos fö­löslegesen „műt”, rámehet a diplomája, mint akkor is, ha nem „műt", amikor pedig kel­lene, mert reménykedik, hát­ha enélkül is meggyógyul a sérült. Az egyik vendéglő zeneka­rának bőgőséről írjak-e, aki esti iskolába jár. amellett ze­neiskolát véges, S hogy vég­képp ne unatkozzék, este a ze­nekarban játszik. Az éjsza­ka igazi hősei közé tartozik ö is és rajta kívül mindazok, akik kenyérkereső munkájuk mellett megragadják a segítő kezet, és élnek a lehetőségek­kel. A lehetőségekkel, ame­lyekkel oly sokan mit sem tö­rődnek, inkább helyben to­pognak. ■k AM A MUNKÁSOK, BÁ­NYÁSZOK tíz- és tízezreiről írok legszívesebben. Ők ennek a társadalomnak teglgazíbb és legnagyobb nappali és éj­szakai hősei. Akik a gépek mellett is megállják helyüket, de a mélység sötétjétől sem félnek. Nem rettennek meg a fölöttük tornyosuló millió és millió mázsától, tonnától, nem reszketnek örök ellenségüktől, a víztől, a gáztól. A munká­sok millióiról írok szívesen, akik vállalják a gépek mo­noton zaját nappal és az éj­szakában, akik nap-nap után helytálló hősei annak, amit csinálnak. ódát vagy him­nuszt írnék róluk legszíveseb­ben, ha tehetségemből futná. Együttérző szavakat írnék az óra megcsördüléséröl, amikor a hajnali hideg sötétben kel­ni kell, s hódoló sorokat asz- szonyukról, amikor „pakol­nak" a kevésből. • MERT ASSZONYAIK IS hősei az éjszakának, ha tevés- vevésülc talán kevésbé muta­tós is. De miért volna ke­vésbé mutatós? Avagy nem elég az a munka, amivel el­látják a férjet, meg a család, a háztartás ezer gondját vi­selik? Ne volna mutatós az a szívós igyekezet, hogy a kicsiből majdan ne sikkasztó, tolvaj, huligán, gyilkos legyen, hanem ember? Bizony, bi­zony nagy felelősséggel jár ez is. Pótolhatatlan munkásai ők is az egész világ munkássága egyetemének. Ezeknek az asz- szonyoknak keze, feje, gondo­latai mindannyiunk jövőjét, az ország, az emberiség jövő­jét munkálják. A legmélyebb tisztelet adas­sák nekik. * ES MIT ÍRJAK a többiek- röl? /I rendőrökről, akik pá­roséval vigyázzák ezrek nyu­galmát. Tudnék nagy „sztori­kat”, éjszakai hőstetteket ró­luk, de ebben a kis írásban inkább vállalom a jelzőt: „ha- lállan unalmas". írjak az ápo­lónők, a mentők áldozatos munkájáról? Regények szól­nak róluk. A postások, vas­utasok, utcaseprők, a hivata­lok éjszakai takarítónői, a portások mindennapi éjszakai hőstetteiről szóljak talán? So­ha nem érnék véget. Erőtlenül leteszem hát a tol­lat. Megpróbáltam valamics­két, ha csak felsorolásszerűen is, az éjszakai emberekről Ír­ni. Ezúttal nem, az alkohol, hanem a munka éjszakai hő­seiről, az igaziakról, akik mindannyiunk szerencséjére, a másikaknál milliószor és milliószor többen vannak. És ezzel ezt a kis spontán támadt sorozatot, az Éjszakai őrjáratot le is zárom. — kussinszky — Üresen álló iskolapadok Szenegálban nemrégen spe­ciális konferencián foglalkoz­tak az ifjúság problémáival. A konferencián nyilvánosság­ra hozták annak a vizsgálat­nak az eredményeit, amelye­ket a dakari pályaválasztási tanácsadó központ végzett. A vizsgálat azt mutatta, hogy a közoktatás területén aggasztó a helyzet Szenegálban. A központ által összegyűj­tött adatok szerint évente 20 ezer gyermek hagyja ott az iskolát, mielőtt még befejez­né elemi Iskolai tanulmányait A gyermekeknek csupán 7 százaléka iratkozik be évente középiskolába, s az utolsó 6. osztályba beírt tanulónak ugyancsak 7 százaléka fejezi be középiskolai tanulmányait. A műszaki oktatás területén rosszabb a helyzet. Amíg az általános középiskolák 6. osz­tályába évente 7—8000 tanu­ló iratkozik be, addig a mű­szaki iskolákba mindössze át­lag 425-en jelentkeznek. Az ismeretek szintje alacso­nyabb az átlagosnál. A közép­iskola 6. osztályába felvett tanulók 55 százaléka a vizs­gákon rossz osztályzatokat kap. Fordította: SÁRKÖZI GYULA Riportr egény 58. — Maga az, Konrád? Nem ismer meg? Igen, én va­gyok az, Lelia. Sürgősen beszélnem kell magával. Le­gyen olyan szíves. Várom. A pádon. Egy félóra múlva? Rendben van. Amikor a fasorban feltűnt a Gestapo-tiszt hórihorgas alakja, Lídia felállt, és eléje sietett. — Miről van szó, Fräulein Leila? Miért van oly nagy gondban? — Konrád, könyörgöm, segítsen, hogy kijussak a vá­rosból. — Kijutni? — Igen, igen. Elmenekülni. Hisz’ maga mondta, hogy bármelyik percben bevonulhatnak ide a bolsevisták. El­képzelheti, mit csinálnak velem. Nem találom a helyem. Éjjelente lidércnyomásom van, minden reggel rettegve ébredek. Megyek a városban, s látom, hogy különböző hivatalokból mindenféle iratokat, páncélszekrényeket rak­nak teherautókra. És mi van az állomáson! Látta, mi történik ott? Mindenki menekül. Senki sem akar a szibériai medvék csemegéjéül szolgálni. Én sem, Kon­rád. Hallja, nem akarok. Félek. Mentsen meg ettől a po­koltól. — Akkor sem kell előre idegeskedni. Látja, még a városban vagyunk. Megígérem, hogy magammal viszem, amint megkapjuk a parancsot a kiürítésre. — Nem akarok várni! A félelemtől elvesztheti az ember az eszét. Amíg nem érzem magam teljes biztonság­ban, nem csillapodók le. — 172 — — Nem hisz nekem? — Hiszek, de minden megeshet. Még nem biztos, hogy lesz-e ideje engem magával vinni. Én meg semmi! sem akarok kockáztatni. Segítsen nekem elmenekülni va­lahová, ha máshová nem, legalább Lvovba. Ott senki sem ismer és nyugodtabban fogom érezni magam. A Gestapo-tiszt hallgatott. Valószínűleg azt latolgat­ta, mit is feleljen ennek a halálrarémült asszonykának Lídia pedig tovább folytatta támadását. — Látom, hogy gondba kergettem. Abban remény­kedtem, hogy segítséget kapok magától. Megmondom őszintén: maga az első német tiszt, akihez segítségért fordultam. Úgy látszik, tévedtem. Hát akkor bocsásson meg. Vegye tudomásul, hogy Fräulein Leila talál még is­merősei között igazi lovagot, aki kezét nyújtja neki a baj­ban. Viszontlátásra! — Várjon, állította meg a náci, akire bizonyára ha­tott ez a szóáradat. — Én bebizonyítom, hogy sorsa nem közömbös a számomra, jóllehet sok kellemetlenséget oko­zott nekem. Holnap este felteszem a Lvovba induló vo­natra. De csak egy feltétellel. .. — Bármily feltételt elfogadok! A tiszt a szemébe nézett, kissé gondolkodott, majd így szólt: — Ez egyszer a kérésem Fräulein Leila, nagyon sze­rény lesz. Mindenesetre hagyja meg a Ívovi címét, ahol majd megtalálhatom. — Nagyon szívesen — felelte Lisowska. — Még nem tudom pontosan, kinél szállók meg. de... Elővett egy kis papírdarabot és felírt rá egy ki­gondolt cimet s átadta a gestapósnak. — Ha Lvovba ér­kezik, ezen a címen megtalál. Másnap Lídia már a tiszti kupéban utazott Lvov felé. Mivel a vonat nagyon zsúfolt volt, és már nem ju­tott számára helyjegy, egy őrnagy kedvesen felajánlotta neki az alsó ülőhelyet, őmaga meg felmászott a legfelsf polcra. A vonatban hideg volt. De ha fűtötték volna is, ak­kor sem tudott volna elaludni. Nem segített a pohár ko­nyak sem, amelyet kupébeli szomszédaival, a törzskari tisztekkel kellett meginnia. Beszélgetésükből kivette, hogy Lvovban tartják a törzstisztek értekezletét, amelyet a további frontakciókkal kapcsolatban rendeznek. Lídia fi­gyelmesen hallgatta a törzskari tisztek minden szavát, ét szomorú lett arra a gondolatra, hogy nincs most a köze­lében Kuznyecov. O bizonyára bejutna ezekkel a hosszú­lábú fritzekkel erre az értekezletre. Különben, ha Kuz­nyecov Lvovban van, mindent megtesz, hogy bejusson er­— 173 — re az összejövetelre. És ha nem sikerül neki? Akkor ne­ki, Lídiának latba kell vetnie minden képességét, kiszed­ni e tisztek valamelyikéből a fontos adatokat. Úgy dön­tött, hogy ennek az őrnagynak a közelében tartózkodik, aki átadta neki a helyét. Lisowskának eszébe jutott, ami­kor Majával megdolgozták a részeg tiszteket, és elmoso­lyodott. Egyelőre nem szenvedett még vereséget. Még ez a ravasz Konrád is a horgára akadt, s elintézte neki Ívovi utazását. Most már nyugodt' lehet, eltűnése Rovnó- ból senkiben sem ébreszt gyanút iránta. Csak az anyját sajnálja. Hányszor kell még izgulnia nyughatatlan lá­nyáért? Reggel futottak Lvovba. Az őrnagy és tiszttársai a nagyállomáson akartak kiszállni, de Lisowska, amikor megtudta, hogy az operába akarnak eljutni, azt taná­csolta nekik, hogy Podzamcsében szálljanak le. Taxit nem kaptak, fiákért fogadtak. — Hová vigyem? — kérdezte az őrnagy, amikor megérkeztek az operaházhoz, és társai kiszálltak a kocsi­ból. — Köszönöm — felelte Lídia, —, én itt lakom a kö­zelben. A tiszt az órájára pillantott. — Ó, még van másfél óránk. Talán megreggeliznénk? —• Nem akarom ezzel terhelni. — Ugyan már! Egy ilyen vonzó hölgy társaságában sokkal jobban fog ízleni a reggeli. Mondja meg kérem ennék a Rákeresnek, hogy vigyen minket egy rendes ven­déglőhöz vagy kávéházhoz. Reggelizés közben az őrnagy elhalmozta Lisowskát bókokkal, megkérdezte, mihez kezd itt Lvovban, nincs-t véletlenül a városban vőlegénye vagy legalábbis jó is­merőse. Végül megkérdezte, találkozhatna-e mégegyszer vele. — Előbb még lakást kell szereznem — felelte kitérő­en Lisowska. — Helyes. Akkor hát nézzen lakás után. Én magam sem tudom, hogy végződik az értekezletünk. De holnap... A holnap estét nekem ajándékozhatná. Lídia kis tétovázás után bólintott. Igen, holnap talál­kozhatnak. Az Opera előtt? Rendben van. ötkor? Rend­ben van. Biztosan? Becsületszóra? Elbúcsúzott az őrnagytól és a Bristolba ment. Ruzja, a középkorú, pirospozsgás arcú lengyel asszony ölelő kar­jaiba zárta: (Folytatjuk) \ í

Next

/
Thumbnails
Contents