Nógrád. 1969. szeptember (25. évfolyam. 202-226. szám)

1969-09-07 / 207. szám

Boldog kombájnon Az utóbbi években jelentős összeget fordítottak különböző gépek vásárlására a magyar- géci Marx Károly Tsz-ben Az idei aratást saját kombájnjuk­kal. cséplőgépeikkel végezték. Most Béres Károly kombájnos 23 vagon termést aratott le, csépelt el. A gabona-betakarí­tás ideje alatt mintegy hat­ezer forintot fizetett ki ne ki a szövetkezet. Én és a kisöcsém Az Állami Déryné Színház a múlt héten megkezdte a harmincas évek nagy sikerű zenés vígjátéka, az „Én és a kisöcsém” megyei előadássoro­zatát. A darab a Rákóczi-tele- pi bemutató után szombaton Csécsén került közönség elé. ma és a következő napokban Ccreden, Mátraszelén, Szé- csényben, Pásztón, Szügyben és Kisterenyén kap színpadpt. Bő választék Salgótarjánba, a napokban öt vagon bútor érkezett. Va­lamennyi osztályon bőséges áruválasztékkal várja a vásár­lókat a Pécskő Üzletház is. A műszaki osztály ötmilliós árukészletében minden kere­sett cikk megtalálható. Vár­hatóan sikerük lesz a szőrme­áruknak, a női és férfi mü- antilop kabátoknak. Széles körű a választék méteráruban, szőnyegben, kötöttáruban és finomkonfekciókban, a cipő­osztályra pedig már megérkez­tek az új őszi modellek. Tizenhét év az üst mellett Külön a házaktól, távolabb­ra minden utcától áll Heren- csényben a földművesszövet­kezet pálinkaíőzdéje. A főz- dés Jusztin András, vidám ember. Rövidesen húszéves évfordulóját ünnepli megbí­zatásának. Jönnek még Mo- horáról is\ pedig a magyar- nándori főzde oda közelebb esik. Andris bácsi évente — helyesebben szezononként — nyolc—kilencezer hektoliter- fok pálinkát főz ki. A leg­nagyobb főzető a szomszédos cserhátsurányi termelőszövet­kezet, amelynek tavaly húsz hektolitert főztek ki. A főzdés nem szereti a pálinkát. Ha­vonta ha megiszik egy stam­pedlivel, mert inkább borpár­ti. Gondoskodnak a háztájiról Idejében biztosították az ál­latállomány téli takarmány- szükségletét az ecsegi Béke Tsz-ben. A felmérések szerint mintegy 30 vagon szálas ta­karmányra van szükség ahhoz, hogy a jószáigállomány ellá­tása zavartalan legyen a téR hónapokban. Eddig mintegy 40 vagonra tehető az a takar­mánymennyiség, amelyet a közös gazdaságban betakarí­tottak és tároltak. Gondoskod­nak a háztáji állatállomány takarmányszükségletének Ki­elégítéséről is: mintegy 20 va­gon szálas takarmányt vittek haza az állattartó gazdák. Felszabadulásunk évfordulójára Bandur Sir pad nevét veszik fel A KISZ Nógrád megyei vég- dezzenek egész napos emléktú­rehajtó bizottságának leg­utóbbi ülésén ismertették a salgótarjáni Irószerkészítő Ktsz fiataljainak Nógrád me­gye KISZ-alapszervezeteihez szóló felhívását, amely meg­emlékezik Nógrád megye fel- szabadulásának 25. évforduló­járól, a szovjet katonák áldo­zatáról és a nógrádi partizá­nok hősiességéről. — Ünnepeljünk együtt, em­lékezzünk meg megyénk fel­szabadítóiról, a harcok részt­vevőiről — írják felhívásuk­ban a ktsz ifjúkommunistái. — November 23-án a ka- rancslejtősi ellenállás 25. év­fordulóján a salgótarjáni és a járási KISZ-szérvezetek ren­rát a Gusztáv-aknai emlék­műhöz — javasolja a felhívás, amely egyben felszólítja a KISZ-szervezeteket a lakóte­rületükön található felszaba­dító hősök sírjainak gondozá­sára, köszönőlevelek, táviratok küldésére, a felszabadulási ünnepségek szervezésének előkészítésében való részvétel­re, az ünnepi dekorációk ké­szítésére, KlSZ-alapszerveze- ti névadó ünnepségek meg­rendezésére. A ktsz alapszervezete Ban­dur Árpád, mártírhalált szen­vedett nógrádi partizán nevét veszi fel és december 27-én, a 25 évvel ezelőtti nagy csata évfordulóján Abroncsos­pusztán ünnepséget rendez. Előfizetési verseny tanintézeti külön két­ezer forint értékű tárgyjutal­mat nyerhetnek. Szeptember 15-től november eredményt elérő 15-ig a nógrádi KISZ-szerve- KISZ-szervezetek zetek között a KISZ megyei bizottsága előfizetési versenyt hirdet a Magyar Ifjúságra. Az ifjúsági lapnak jelenleg 1603 előfizetője van a megyében, a terv az, hogy a nógrádi KISZ- tagság 20 százaléka fizessen elő a lapra a most meghirde­tett verseny során. Az előfizetési verseny a megyék, illetve a megyén be­lül a járások és városok KISZ-bizottságai között zaj­lik. Az irányszám teljesítése esetén (Nógrádban 1900 új előfizetőt kell gyűjteni!) a me­gyei bizottság ötezer, ezenkí­vül a legjobb munkát végzett három megye további öt-öt- ezer forint különjutalmat kap. A legjobb eredményt elért iskolai, üzemi, intézeti alapszervezetek részére — az alapszervezet létszámához vi­szonyítva kettőtől hatezer fo­rintig terjedő jutalmat ad a megyei bizottság. A legjobb NAPTAR 1969. szeptember 7., vasárnap Regina napja A Nap kel: 5.10, nyug­szik: 18.14 órakor. A Hold kel: —, nyugszik: 16.42 órakor. 1969. szeptember 8., hétfő Mária napja A Nap kel: 5.11, nyug­szik: 18.12 órakor. A Hold kel: 1.04. nyugszik: 17.07 órakor. 140 éve, 1829. szeptember 7-én született Friedrich August Kekulé von Stradonitz, német vegyész, akit a modern szerveskémia megalapítójának tekintenek, Építésznek készült, majd földije, Justus von Liebig há­lására kezdett kémiai tanulmányokba és tudomány­ágának korszakot indító úttörője lett. Először a hei- delbergi egyetem tanáraként, majd, 1859-től hat évig a,belgiumi Gent egyetemén működött, végül haláláig a bonni egyetemen tanított. 29 éves korában jötti rá kora elméleti vegytanának gyakorlati hatásában leg­nagyobb jelentőségű felfedezésére, a benzolgyűrü el­méletre, amely szerint a benzol hat szénatomja gyűrű­szerűén kapcsolódik egymással és mindegyikük egy- egy hidrogénatomot köt le. Elmeletét továbbfejlesztve feltárta az aromás szénvegyületek szerkezetét és e felfedezéseiből vezette le a szerveskémia alapjait. — Szeretik a kutyákat. Tar- jánban is sok a kutyabarát, legalább is ezzel magyaráz­ható, hogy a napokban meg­jelent Kutya-magazint jófor­mán elkapkodták a salgótar­jáni könyvesboltban. A Bíró András által szerkesztett, és a Mezőgazdasági Könyvkiadó Derült idő Várható időjárás vasárnap es­tig: általában derült idő, eöö nél­kül. Éjszaka gyenge, napközben kissé megélénkülő változó iránya szél. Hajnalban és reggel többfe­lé párásság, köd. Várható leg­alacsonyabb éjszakai hőmérséklet gondozásában megjelent könyv 8—12, legmagasabb nappali hő­mérséklet vasárnap 21—25 fok kö­zött. ember és kutya kapcsolatával ismerteti meg az olvasót. — Kilencven tsz-dolgozó utazott a nagyoroszi Egyetér­tés Tsz-ből a Cseh—Lengyel Tátrába három napra. A jö­vő héten ötvenen utaznak észak-dunántúli túrára. — Jó munkáért az idén ed­dig már 150 ezer forint külön­jutalmat, illetve prémiumot gyűjtött össze Fekete Vilmos, ménkesi maróhengeres bá­nyászbrigádja. Ebből 20 ezret az acéltámveszteség -nélküli munkáért, 25 ezret pedig a darabosabb szén termeléséért kapott. — Gazdag volt az idei ter­més a dejtári tsz-ben. A ter­vezett 33 vagon helyett 44 va­gon gabonát értékesítettek. — Kihelyezett ülést tart Pásztón csütörtökön délelőtt a megyei Népi Ellenőrzési Bi­zottság. Napirenden a lakos­ság szolgáltatása, ellátása sze­repel. — Keleti ritmusok címmel az Iráni Művészegyüttes sze­repel szeptember 19-én este Salgótarjánban, a megyei mű­velődési központban. Olaszor­szág, Szovjetunió és Kanada után látogat Magyarországra, Salgótarjánba a művészegyüt­tes. — Szeptember 30-ig kell azokat a javaslatokat benyúj­tani a Salgótarjáni Kohászati Üzemek szakszervezeti bizott­ságához, amelyeket /hasznossá­guk elismerése esetén beépí­tenék az 1970. évre szóló mun­ka- és egészségvédelmi terv­be. — Jugoszláv kukoricafajtá­val kísérleteztek az idén az ecsegi termelőszövetkezetben. Harminc holdon nyolc mázsa műtrágyát szórtak holdanként, kirakatokat Korotnai Endre, a s a terméskilátások kedvező- Pécskő Üzletház kirakatren- ek. dezője rendezte. — Évi 100 millió forint ter­melési értéknövekedésre szá­mítanak a Salgótarjáni Bá­nyagépgyárban, ha a most megkezdett üzemrekonstruk­ciót befejezik. — Jogásznapol rendeznek pénteken Balassagyarmaton, amelyen részt vesznek me­gyénk ügyészei, bírái és jogá­szai. Nincs ötös öttaíálatos szelvény nem volt, négy találatot 42 fogadó ért el, ezekre 84 011 forintot, hármas találatot 5234 fogadó ért el, ezekre egyenként 337 forintot, két találatot 148 284 fogadó ért el, ezekre 15 fo­rintot fizetnek. — Százhúszezer forintot köl­tenek az idén a műszaki fej­lesztési tervek megvalósításá­ra a Nógrád megyei Textil­ipari Vállalatnál. — A Pécskő Üzletház három kirakatának a képét fedez­tük fel, az NSZK-beli rek­lám- és kirakat-folyóirat, az Absatzkunst júliusi számá­ban. Igaz, hogy kicsit késői a hír, de érdemes megjegyezni, hogy első ízben közölt a lap magyar kirakatról képet. A NÓGRÁDI FIATALOK! Várjuk jelentkezéseteket hegesztő, marós, szerszámkészítő szakmák elsajátításához. Ösztöndíjon felül a hegesztő- és marós ipari tanulók havi 250.— forintot is kapnak. Jelentkezni lehet 8 általános iskolai végzettséggel szeptember 15-ig a Nógrádi Szénbányák Gépüzetnc személyzeti vezetőjénél, Nagybátony. *-• ­SULVOK GÁBOR SO­Berkesl András-- Kardos György regényéből (eldolgoztál Cs. Horvátit «bor. Sajzoltai Sebőit Imre. — Hétfőn megkezdődik az oktatás a Marxista—Leninista Esti Egyetem nagybátonyi ki­helyezett osztályában. Ebben az évben már három évfo­lyamon tanulnak a hallgatók. — Hozzákezdtek a földgáz­nyomás-csökkentő állomás épí­téséhez Salgótarjánban, az acélgyári iskola mögötti ját­szótéren. Az állomás megépí­tése a lakások mielőbbi föld­gázzal való ellátását biztosít­ja. — Értekezlet. A Pátsztói já­rási Tanács, a községi tanácsok elnökei és titkárai, valamint a járási szakigazgatási szervek vezetői részére értekezletet tart szeptember tizenkettedi­kén. Az értekezleten három­éves közoktatási és népműve­lési terv végrehajtásának ed­digi tapasztalatait vitatják meg. — A nyári tűzvédelmi mun­ka értékelése szerepel napi­renden Rétságon, a tüzrendé- szeti bizottsági ülésen, melyet e hónap nyolcadikén tartanak meg a járási tanácson. Ezen­kívül megtárgyalják az ön­kéntes tűzoltók szakmai és politikai továbbképzésének módjait. — Az állami gazdaságok, a gépjavító állomás, az erdőgaz­daság több dolgozója tanult az idén. Mintegy 15-en az egyete­men, a főiskolán, 50—50-en pedig a különböző középisko­lák, illetve az általános iskola esti és levelező tagozatát vé­gezték. — Az év kezdetétől eddig csaknem 13 ezer tonna szenet termeltek terven felül a mi- zseríai bányászok. Ebből a legtöbb Rá'kóczi-bányából ke­rült a felszínre. — Emléktáblát avatnak szeptember 29-én, a fegyveres erők napján Zagyvarónán, Szalvái Mihály, a magyar Csa- pajev szülőházán. Az ünnep­ségre most készítik az egész napos programot. — Törzsgárda a Tolmácsi Erdőikémiai Vállalatnál. A dolgozók mintegy 80 százalé­ka 10 évnél hosszabb ideje dolgozik itt, aminek hatása az átlagkeresetekben is tükröző­dik. Az utóbbi időiben 2 ezer forint fölé emelkedtek az át­lagbérek. — Felülvizsgálják a normákat az év során a VILTEX Autóvilla­mossági és Műszaki Ktsz diósje- női üzemében, hogy a szükséges normamódosításokat elvégezhes­sék. iMinlapotqái' Formozán 1968-ban akciót kezdeményeztek az állampol­gári fegyelem növelésére. A polgárok nevelésére három értékből álló bélyegsort is felhasználnak. Az 1 dollár névértékű címlet étkezési és ruházkodási szokásokra ok­tat, a második bélyegen az otthoni és a közlekedési ma­gatartás szabályait népszerű­sítik. A sorozat utolsó értéke a szabad idő eltöltésére és sportolásra ad példákat. Kí­váncsian várjuk, hogy a több milliós példányszámú propa­gandaeszköz, az új bélyeg­sor hatására javul-e az em­berek magatartása? — Hat hónap alatt 57 szá­zalékkal több hűtőgépet ad­tak el megyénk iparcikk-kis­kereskedelmi vállalatai (taná­csi, fölművesszövetkezeti) mint az elmúlt év azonos időszakában. Több típusból — 125, 150, 175, 200 literes — a kereslet > 60—80 százalé­kát tudták csak kielégíteni. NOGBAD, » Hagyat Szocialista Munkáspárt Nógrád megyei Bízott»äga 6a • Hegyet Tanács lapja. Pőwerkesztd: GOTVAB GYUfcA, Szerkesztőség: Salgótarján, Petőn o. L Telefon: M-9«. eí-95 ti-9«, 22-91 Főszerkesztő: 12-91. Belpolitikai rovat: u-40. Sportrovat: 11-59. éjszakai szerkesztés: 19-05 Kiadja s Nógrád megyei Lapkiadó Vállalat. Felelős kiadd: VTDA EDIT. Kiadóhivatal: Salgótarján Petőn n. L. Telefon: 10-29. Terjeszti a »lágyát Posta. Előfizethető; a helyi postahivataloknál és a kézbesítőknél. Előfizetést díj egy hónapra 20 forint. Előállítja a Nógrád megyei Nyomdaipart Vállalat Salgótar­ján. Petőfi o. V Felelős vezetőt PAFF GYÖRGY Igazgató, Indes-szám 25012.

Next

/
Thumbnails
Contents