Nógrád. 1969. szeptember (25. évfolyam. 202-226. szám)
1969-09-07 / 207. szám
Oftz Ferenc A „népfrontgyerek” [/ inveresék háza a falu |\ közepén áll. Három hatalmas ikerablaka n"bik az utcára előtte ápolt viragoskert. zöldre pingált vaskerítés. A házban a Keli veres család három generációja lakik, azaz hamarosan már négy. mert a legifjabb Kenyeresné e napokban vár. ja, hogy megérkezik a család legifjabb tagja. A három tágas szoba hatalmas beüvegezett verandából nyílik. Jobb kéz felöl az öregé. Kenyeres Gáspáré. Gáspár bácsi ismert, köztiszteletnek örvendő ember a fa- ! :ban. Negyven évig viselte a községi kondás felelősség- teljes tisztét, utána tíz évig volt a termelőszövetkezet sertéseinek gondozója, öt éve ment nyugdíjba, amikor felesegét eltemette, de azóta is közéleti ember: a községi legeltetési bizottság elnöke. Szobájában öreg hálószobabútor, a kettős ágy felett kissé megfakult olajnyomat: Jézust ábrázolja az Olajfák hegyén. Mellette egy Szűz Mária, alatta szögön a megboldogult Kenyeres Gáspárné morzsol- gatástól elkopott rózsafüzére. Szűz Máriával szemben díszes keretben lóg Kenyeres Gáspár ifjúkori színes fényképe: kackiás bajusszal, mellén a Károly-csapatkereszttel. A középső szobában Kenyeres István, a község tanácselnöke lakik, feleségével. Csak a falra kell nézni és máris látható: az alma messze esett a fájától. Oklevelek díszes keretben; az egyik azt tanúsítja, hogy Kenyeres István annak idején második díjat nyert szavalatával a járási kultúr- versenyen, egy másik arról tudósít, hogy elnyerte a „Kiváló munkásőr” címet. A legutóbbi választásokon lett a községi tanács elnöke és úgy érzi, ebben a beosztásban találta meg leginkább a helyét. A harmadik szoba Kenyeres Mátyásé, aki 1947-ben született. Mátyásból a nagyszülők politikust akartak nevelni, végül is gépésztechnikus lett. Pesten tanult, onnan is hozta feleségét, egy szemreva- ló pesti csitrit, aki egyenesen a negyedik gimnáziumból evezett a házasság révébe. És ha már az előző két szobában is vetettünk egy pillantást a falakra, ne mulasszuk el ezt a legifjabb Kenyereséknél sem. Itt a falat beborítják a képeslapokból kivágott színes fotók: Belmondó és Lollobri- gida, bikinis lányok és amerikai kocsik. A szekrények tetején italos üvegek, rozsdás, szenes vasalók, használhatatlan istállólámpa, a nagymama porcelán kávéfőzője. Mindezek után joggal hihetnénk, hogy a három generáció között teljes hévvel dúl a manapság oly divatos nemzedéki harc. Nem, a Kenyeres családban teljes a békesség. Persze, az öreg mindig morgolódik, hogy az ifjak megtagadták az istent; Kenyeres István egyre nehezményezi, nogy Mátyásból kihalt a forradalmiság, de — ahogyan ezt a diplomácia nyelvén fogalmazzák — az alapvető kérdésekben teljes volt közöttük az összhang. Kenyeres Gáspár tsz-nyugdí- jas ma is bejár a szövetkezetbe és szívén viseli a közös ügyeit. Kenyeres István a falu lelke, szervez, agitál, sok jót tesz a községért. Felesége a helyi nőtanács elnöke, községi vb-tag. Kenyeres Mátyás pedig mint a gépjavító állomás ügyes technikusa, a legnagyobb megelégedésre végzi munkáját. Á- kis Kenyeresné, a tsz-iroda adminisztrátora, öregek és fiatalok kedvence. Talán ellenségük sem akadt a faluban, ami pedig manapság nagyon ritka. Aztán egy napon megérkezett a járási kórházból a kis Kenyeresné és vele a család legifjabb sarja: Kenyeres Brigitta. A kislány nevét a papa elhatározásából az isteni B. B. után kapta, az idősebb Kenyeres-generáció legteljesebb rosszallása ellenére. Mátyás szerzett valahol egy hatalmas Bardot-képet, mely elég fedetlenül ábrázolta a híres francia sex-bombát és s fotót kiszögelte a gyerekágy fölé. Mellé tette a kis Brigitta első fényképét. A fotók alá a következő felirat került • „Ilyen volt, — ilyen lesz!” Hamarosan levelek tudatták a pesti osztálytársakkal és a helybeli barátokkal, hogy Kenyeres Brigitta ünnepélyes felavatására folyó hó 15-én kerül sor az alsódombi Kenyeres-kúriában.” Mátyás igazi házibulit rendezett a kis jövevény tiszteletére. Amikor a vendégek összegyűltek, ünnepi beszédet is tartott: — Kedves egybegyűltek! Most, amikor átadtam Kenyeres Brigittát, nem mellőzhetem, hogy néhány dicsérő szóval megemlékezzek a mű elkészülésében derekas munkát kifejtett Kenyeres Mátyásról. aki a terveket elkészítette és a kivitelezést végrehajtotta. Természetesen az utóbbit kooperációban Kenyeres Mátyásnéval, aki kiváló munkatársnak bizonyult; tanulsága a mű, melyről most lerántom a leplet. Ezzel lemelte a pólyára terített színes selyemkendőt, kitört a taps, majd Jocó, Mátyás osztálytársa és kebelbarátja lépett a gyerekágyhoz: — És most megkeresztellek az atyádnak és atyád barátainak a nevében. Viseld a Brigitta nevet, válj méltóvá dicső elődödhöz — és képletesen egy kis pezsgőt locs- csintott a pólyára. A legidősebb Kenyeres Gáspár ekkor tüntetőén kivonult a helyiségből, fogai között istenkáromlást emleget-- ve. Kenyeres István, az újdonsült nagypapa fjedig szót kért: — Tisztelt barátaim! A kis ünnepség kedves volt, de természetesen ez nem elég. Ezért, mint a mű nagyapja, szeretettel meghívom mindannyiu- kat a kis Brigitta szocialista névadó ünnepségére, melyet egy hét múlva tartunk az alsódombi tanácsházán. A vendégkoszorú öremmel fogadta az új alkalmat egy kiadós ivászatra. E gy hét múlva meg is tartották a névadót. A tanácselnök nagypapa kitett magáért. Részt vett az ünnepségen az iskola kórusa, egy úttörő szavalt, a tsz elnöke pedig ajándékokat adott át. Végül a titkár, aki a szertartást lebonyolította, átnyújtotta a névadásról szóló emléklapot. Este folytatódott a muri Kenyereséknél. Erre az időre a kis Brigittát a nagypapa szobájában fektették le. mert egy ekkora leánygyermek még nehezen bírja az éjszakázást. A murin Mátyás barátain kívül a község vezetői is részt vettek. Eljött a tsz-elnök, a titkár, képviseltette magát a munkásőrség és nagypapa veteránbarátai. Egy cigány- zenekart is béreltek, mely felváltva húzta az ormódi Remetét és a kislányt a zongoránál. Hajnalra a három generáció a legtökéletesebb egyetértésben énekelte, hogy csak egy kislány van a világon, csuhaj, sose fájjon a fejed! A nagypapa ébren virrasztóit a kis Brigitta feje felett. Aztán, amikor napkeltével elcsendesült a társaság, a pestiek elmentek a hajnali vonattal, a helybeliek pedig hazatámolyogtak szundikálni, üzembe lépett a nagypapa. Átkopogott a szomszédba Mariska néniért, aki a komasz- szonya volt. Az öregasszony nagy fekete kendőjébe burkolta a pólyát és a csomagot, halk léptekkel csempészték ki az alvó házból. A közeli plébánián már várta őket a pap és minden különös ceremónia nélkül végrehajtotta a keresztelés évezredes szertartását. A szent keresztvíz alá Mariska néni tartotta a kisdedet, aki a komplikációk elkerülése végett a keresztsedben is a Brigitta nevet kapta, végtére ilyen szent is akad. Amikor a hideg víz végigfolyt a kislány fején. Brigitta felsírt, nagyapa megijedt, de Mariska néni megnyugtatta: — Ettől erősödik a tüdő! A ztán visszacsempészték a gyereket a házba. Hamarosan megérkezett a kis Kenyeresné és ott találta őket a nagypapa szobájában. Brigitta békésen aludt, mellette a nagypapa bóbiskolt, kezében a friss keresztlevéllel. — Matyi, Matyikám... Ide nézz — rázta fel az asszonyka a férjét és kezébe adta a keresztlevelet. — Ezért nem hagysz aludni? — morgott Mátyás. — Ha ezt az apád megtudja! — Nyugodj meg, délre ezt beszéli az egész falu. — És nem lesz belőle semmi baj ? — Ha a srác nem fázott meg a keresztvíztől, akkor semmi. Tudod — ült fel Mátyás az ágyban — ez olyan „népfrontgyerek” lesz. Brigitta felsírt a pólyában és csak akkor nyugodott meg, amikor szájában érezte anyja duzzadt mellét. — Na látod, ez a legfontosabb — mondta elégedetten Mátyás, majd a falnak fordult, hogy szundítson még egy kicsit.--„a-— KÖRHINTA (Koppány György felvétele) Szendi Márta A kis Négus táskája MÁRIA TÉLEN IS olyan volt, mintha folyékony csokoládéba mártották volna. Nyáron a nap még egy árnyalatnyival sötétebb barnával vonta be a bőrét. Innen kapta becenevét tizenegy testvére, barátai, barátnői Négus- nak hívták. Nyolcéves, szép arcú kislány volt, de hogy kislánynak született, annak az égvilágon semmi jelét nem adta. A legkeményebb bunyókba is belevetette magát és játszva kiosztotta a nála két-három évvel idősebb fiúkat. Nadrágban járt, elcsórta apja zsírosán fénylő kalapját, és mezítláb, kalapban járt az iskolába. Nem akadt egyetlen gyerek sem, aki furcsa öltözékéért kinevette volna Máriát, túl nagy vakmerőség lett volna. A kis Négus volt az osztály tekintélye. Apja, anyja épp hogy megkereste a tizenkét gyereknek a mindennapit, másra már nem futotta. Iskolakönyvek, füzetek, ceruzák luxusszámba mentek. A második osztály évnyitóján is az iskola látta el Máriát a legszükségesebb tanszerekkel. Az otthonról hozott spárgával jó erősen átcsavarta a frissen szerzett kincseket, hatalmas csomót kötött rá, s a pakkot vígan lóbálva indult hazafelé. Csakhogy az első tanítási napon nyoma sem volt a tanszereknek. Mária az öklét lengő nadrágja zsebébe süllyesztette, úgy állított be az iskolába. A kalap még akkor is a fején volt, amikor az osztályba lépett. Hófehér fogait villogtatva köszönt: — Jó napot, tanító! Azzal indult is a helyére, a legutolsó padba. A tanító nem várta meg, míg elhelyezkedik, utána szólt: — Megállj, Négus! Hol hagytad a holmidat? Mária halálos nyugalommal fordult meg a két padsor között, ráfüggesztette, szemét a tanítóra és megjátszott bambaságqal vigyorgott. Az osztály kimondhatatlanul élvezte a jelenetet, sokan lehasaltak a padra. fojtott vihogás hallatszott. A kislány mint egy anyacsászárnő tekintett végig az osztályon, érezte, hogy tekintélye ismét növekedett. A tanító most már hangosabban mondta: — Kérdeztelek, Négus! Végre rászánta magát Mária, hogy válaszoljon. Lassan, vontatottan kezdte: — Ja, hogy hol a holmim? Hát... az otthon van. A szekrényben. — Miért nem hoztad el? — Ugyan miben? — repli- kázott Mária. — Táskám nincs. Azt meg maga se kívánhatja, hogy összepiszkol- jam a füzeteimet! A kuncogás elhalt, mindenki elhallgatott. Feszült figyelemmel lesték, mit mond a tanító a kihívó hangra. A nagy cirkusz azonban elmaradt, az idős, szemüveges ember csak ennyit mondott: — Ülj le, Négus. Majd lesz táskád neked is. A CSÖNDES HANGRA annyira meglepődött a kislány, hogy egy darabig moccanni sem tudott. Még szerencse, hogy a sötét bőr jótékonyan elkendőzte az arcára felszökő pírt, különben alighanem megtépázódott volna vezéri tekintélye. Lógó fejjel, szégyenkezve vonult a helyére. Rá sem mert nézni a tanítóra, s egész délig nem lehetett hangját venni. \ Másnap történt meg először, hogy nem késett. Az elsők között érkezett az iskolába, és szorongva várta az óra kezdetét. Szentül meg volt győződve, hogy a tegnapi szemtelenségért ma ‘megbüntetik. Pedig az rettenetes lett volna, ha az egész osztály szeme láttára a sarokba kell állnia. Uramisten! A Négus a sarokban! Mária úgy érezte, azt nem élné túl. A tanító a csöngetéssel egy- időben lépett az osztályba. Jobb kezében az osztálynapló és könyvek, bal hóna alatt meg egy sárga bőrből készült, csillogó fémcsatú iskolatáska. Mária elbüvölten nézte a táskát. Igaz, megkopott jószág volt már. de mit számít az! Érezte, sejtette, hogy övé lesz. mégsem akart hinni a fülének, amikor a tanító nevetős hangját hallotta: — Gyere Négus, megjött a táskád! Ügy ment a katedráig, mint egy holdkóros. Nem nézett se jobbra, se balra, nem tudott gondolkozni, még az sem jutott eszébe, hogy illenék megköszönni. Csak nyújtotta a kezét szótlanul és nem tudta levenni szemét a táskáról. Ügy fogta meg, mint műértők a ritka kincset, olyan tisztelettel és olyan megilletödve, amit a tanító soha fel nem tételezett volna a kislányról. Csak amikor kezében érezte a puha bőrt, amikor megsimította a nikkelezett fémcsattot, akkor ocsúdott fel. Visszafelé már úgy ment rjitnt egy csatát nyert hadvezér, csillogó szemeivel diadalmasan söpört végig az osztályon, s őrmesternek is becsületére váló lépései döngtek ■ az olajozott padlón. Alig-alig bírta kivárni, hogy végre az utolsó óráról is kicsöngessenek. Akkor aztán fogta a táskát, s mint akit puskából lőttek ki, szélsebesen rohant hazafelé. REGGEL AZ EGÉSZ FALU tanúja lehetett amint Mária megdicsőült arccal, kezében a táskával megfontolt léptekkel az iskola felé tartott. Fél órával előbb indult el hazulról, a reggelit sem volt türelme befejezni. Az utca kellős közepén lépkedett, hogy mindkét oldalról megcsodálhassák a sárga bőrcsodát. A diadalmenet az, osztályban fejeződött be. Ott Mária a padba süllyesztette a füzetekkel, könyvekkel degeszre tömött táskát és várta a tanítót. Helyette azonban fiatal nő lépett az osztályba, a tanító nem volt otthon, ő helyettesítette. Mária csalódottan állt fel a többiekkel együtt. Már mindenki kirakta a padra a füzetét, ceruzáját, 6 még hozzá sem nyúlt a táskához. A tanítónő szeme megakadt az üres pádon. — Te is vedd elő a füzeted! Mária sunyin nézett a fiatal tanítónőre, aztán kibökte: — Nem tudom kinyitni a táskát. — Majd segítek — mondta a tanítónő és sietős léptekkel tartott az utolsó pad felé. Már nyúlt volna a táska után, de akkor Mária mint egy kis fenevad ugrott ki a . pádból. — Ahhoz maga ne nyúljon! — ordította torkaszakadtából. — Az az én táskám! A tanító úrtól kaptam! Az asszony hátrahőkölt a gyerek elől, de jól is tette, mert még megtépi őt a kis vadóc, ha tovább erősködik. Visszament a katedrára, Mária meg sértett dühvei ülte végig az órákat. A nap nagynehezen letelt, estére hazajött a tanító. Másnapra hogy-hogy nem, Mária egyszeriben ki tudta nyitni a táskát és nem is csúsztatta a padba, kinn hagyta a tetején. Inkább oldalához szorította a könyökét, szo- roskodott. csakhogy az a táska ott lehessen. Nem lehetett a nagy igyekezetét tudomásul nem venni. A tanító arcán széles mosoly terült él, amint a feszengő, fészkel ődő kislányra nézett. Lelépni a dobogóról. hátrament az utolsó pádhoz. — Ide figyel). Négus. Nem itt a helye a táskádnak. Betesszük szépen a padba. És elindult keze a táska felé. A nyerekek hátrafordultak a padokban, izgatottan várták, hogy megismétlődjék a tegnapi jelenet. De hiába volt a várakozás. Mária felállt a tanító előtt és raenooó arccal nézte, amint az megfogta a táskát és betette a padba. Aztán visszament a tanári asztalhoz és így szólt: — Az órát közös olvasással kezdjük. Mindenki a könyve fölé hajolt, Mária ujja az első sor alatt nyugodott. Megkezdődött a hangos olvasás. A KIS NÉGUS HANGJA mindenkinél szebben, tisztábban csengett... NÖGRÁD — 1969, szeptember 7„ vasárnap Q
