Nógrád. 1969. szeptember (25. évfolyam. 202-226. szám)
1969-09-07 / 207. szám
Kítlimitetetft népművelők Vitában Hapi gondok, oroinok Az ünnep, augusztus 20. allwiiii i;.»öl ii N'jgi.ui megyei Tanács VB elnökének dicséretét kapta eddigi népművelési tevékenységéért: Kmetty Lajos, a Nógrád megyei Múzeumok Igazgatóságának gazdasági igazgatója és Hemerka Gyula, a balassagyarmati Mikszáth Kálmán művelődési központ igazgatója. Mindketten ismert emberek az Ipoly menti kisvárosban Balassagyarmaton, ahol ők is mindenkit ismernek. A kitüntetésnek természetesen örülnek, erről tehát nem is esik sok szó közöttünk. De annál több arról, mi a napi gondjuk, örömük? Mielőtt rátérnék, hogy miről lesz szó a továbbiakban, utalnék néhány számra. Például a salgótarjáni Munkás- mozgalmi Múzeum 1968-ban csaknem háromezer muzeális tárggyal rendelkezett, úgynevezett egyéb muzeális tárgyainak száma meghaladta a negyvenezret. A balassagyarmati Palóc Múzeum tárgy gyűjteménye 173 779 tárgy volt tavaly. Mit lát ebből a hatalmas anyagból a múzeumlátogató? Salgótarjánban az intézmény szűkös helye miatt majdnem semmit. Balassagyarmaton is — és ezzel szinte valamennyi múzeum így van — csak töredékét mutatják be az állandó éa időszakos kiállítások a gazdag anyagnak, amelynek nagy része a raktárakban hever. A múzeum- látogató persze nem gondol erre. neki tetszik vagy nem tetszik a kiállítás és — igaza van. Mégis mi történik egy múzeumban a „felszín” alatt? Többek között a gazdasági igazgató tevékenysége erre a válasz. — 1962 júniusában előadóként kerültem a Palóc Múzeumba, 1965 decemberétől vagyok a Nógrád megyei Múzeumok Igazgatóságának gazdasági igazgatója — mondja Kmetty Lajos. — öt múzeum tartozik hozzánk: Csesztvén, Horpácson, Hollókőn. Salgótarjánban és Balassagyarmaton. Idén növekszik ez a szám, Karancsbe- rényben partizánmúzeum létesül. 3 átvesszük a szé- csényi megyei pedagógiai múzeumot. Idei költségvetésünk egy millió 250 ezer forint. Mire költjük? Többek között a megyei monográfia megjelentetése anyagi költségeinek fedezésére, múzeumok felújítására, kiállítások rendezésére és így tovább. Idén például belső átalakítást végeztettünk Csesztvén és a Palóc Múzeumban. Jelentős kiállítások voltak Az őszirózsás forradalom és a népköztársaság Nógrád megyében. valamint A Tanács- köztársaság időszaka Nógrád megyében című tárlatok. Most előkészítjük a karanes- berényi Partizán Emlékmúzeum felújítását, amely százezer forintba kerül, a belső berendezésre ugyancsak körülbelül ennyit költünk. Más megyei múzeumi szervezetek gazdasági részlegében könyvelő, pénztáros, anyagraktározó, gyűjteménykezelő dolgozik. Kmetty Lajos egyedül látja el a múzeumok gazdasági ügyeinek intézésén túl, valamennyi feladatot. Munkáját elismerik — pár napja jutalomüdülésről érkezett haza a Szovjetunióból —, ennek ellenére szükség lenne a gazdasági részleg fejlesztésére. Az idén először színházi bérletsorozatot szerveznek Balassagyarmaton, a Mikszáth Kálmán művelődési központban, a Déryné Színház és a központi Madách Imre Irodalmi Színpad közreműködésével. A városka szellemi életében betöltendő jelentőségén túl azért is fontos ez, mert Hemerka Gyula igazgató tulaj donkénpen színész. (Bár ő azt mondja: régi népművelő.) — Pozsonyban, a Művészeti Konzervatórium színész tanszakán végeztem, onnan a színházhoz kerültem először színészként, később titkárként — emlkékezik. — Pozsony. Kassa, Győr voltak az állomások. A háború alatt katona, utána a szombathelyi színház titkára voltam. A színházak államosítása után a szolnoki Szigligety Színház szervezési osztályvezetőjeként . tevékenykedtem 1954-ig. Ekkor a jászberényi Déryné Kultúrház igazgatója lettem. 1958-ban kerültem Balassagyarmatra, a Mik- száthban 1965-től vagyok igazgató. A népművelésben — egyében kívül — azt a sokoldalúságot szeretem, amely mindig újabb és újabb erőfeszítésre késztet. Kikapcsolódásként oseh és szlovák nyelvből fordítok bábdarabokat. amelyek a Gondolat Kiadónál, illetve a Néomú- velési Intézet kiadásában jelennek meg. Az új. szép munka a nyughatatlan igazgatónak és munkatársainak — de szinte az egész városnak, hiszen Hemerka Gyula jóvoltából ma már mindenkinek köze van a központhoz —. az 1969/70-es évad az évfordulók jegyében indul. Gazdag ünnepségsorozatot szerveznek a városban a felszabadulás negyedszázados évfordulójára. a Lenin-centenári- umra. Ez időszakban — november 27-től 30-ig zajlanak az irodalmi színpadi napok is, amelyre külföldi és országos együttesek Is bejelentették részvételüket. Kialakultak a tanfolyamok, szakkörök programjai, a klubok, a művészeti csoportok tennivalói. * Hemerka Gyula a városi tanácsot dicséri, az anyagi támogatásról beszél, s arról a felmérhetetlen segítségről, amelyet Balassagyarmat pártós társadalmi szervezeteinek, a város lakóinak köszönhet Arról, hogy neki mit köszönhet a város szellemi élete — munkája vall. Amiért most kitüntették. Bár számára a legnagyobb kitüntetés a munka. Tóth Elemér jegyzet p1 gy hete, hogy elkezdődött az új oktatási év és tanuló ifjúságunk mellett sok-sok komoly felnőtt is készülődik immár, hogy deresedő fejjel, a munka, a család mindennapos gondjai közepette esténként iskolapadba üljön, pótolni azokat az ismereteket, melyeket megszerezni annak idején többnyire anyagi erő híján nem tudott. Deresedő általános és középiskolások hivatalokból, intézményekből, üzemekből, akik felelősséget éreznek önmaguk, munkájuk és a társadalom iránt; tökéletesebbé válni tudásban, ismeretekben, hogy a kor rohamléptekben fejlődő szintjére növekedjenek, megismerjék a politikai, gazdasági, társadalmi élet bonyolult összetevőit, általános és szakmai műveltségre tegyenek szert. Bizony, ritka már az olyan ember, aki azt vallja: elég nekem, amit tudok, elegendő az élettapasztalat, a szakmai rutin, az üzemi, hivatali gyakorlat. Korunk ámulatba ejtő tudományos-technikai fejlődése, az automatika, a kibernetika, az okos, gépek tömege tette képtelenné, avulttá ezt a nézetet. Hiszen ma már a segédmunkások tömege is érzékeny gépeket kezel, műszerek szabályozóival bánik, melyeknek működési alapelve-t nem ismerni egyenlő a munka betöltésére való alkalmatlansággal. ÖREGD Nemrég hallottam egy rendkívül figyelemre méltó statisztikát az ismeretbővülés hatványozódásáról. A pontos adatokra már nem emlékszem, az arányosítás olyanféle volt, hogy a tizenkilencedik szárad annyi új ismeretanyagot nyújtott az emberiségnek mint maga a huszadik század fele, azaz első ötven éve, s a tudományos fejlődés gyorsulása ma már ott tart, hogy egyetlen esztendő új ismeretei any- nyit tesznek mint a teljes elmúlt száradé. De meddig és hogyan bírja követni a szédítő tempót napjaink átlagembere, diák- és felnőtt-társadalma?! Ügy vélem, nem erről van szó, nem ez a követelmény általánosító módon, hanem az, hogy képesekké váljunk a körülöttünk, családi otthonunkban, munkahelyünkön, az életünk minden területén jelentkező „csodák” felfogására, funkciójának megértésére és arra, hogy a tudomány, a technika eredményeivel az élet gyakorlatában élni. bánni tudjunk. Az anyagszállító munkás például már nem állhat helyt feladatában, ha nem IÁKOK ismeri a fizikai erejét kímélő, szolgálatára bízott elektromos targonca kezelését, hogyan indítsa, vagy állítsa meg és ezt csak elemi példaként említem. Nem eny- nyiről van szó, mindannyian tudjuk. A szakmunkás, az üzemvezető, a technikus, a mérnök, a pedagógus, az orvos a maga munka-, hivatásszintjén csakis akkor képes feladatát egyáltalán felmérni is, a kor fejlett szintjén ellátni, ha fáradhatatlanul lépést tart a legfrissebb technikai és tudományos eredményekkel, megismerésekkel. Aki nem tanul, nem műveli önmagát, az megáll, feltétlenül lemarad, túlhaladja az idő és túlnövik a fejlődés iránt fogékonyabbak. E tétel soha nem volt aktuálisabb mint napjainkban — önmagán mérheti igazságát mindenki. Ezért felbecsülhetetlen értékű közoktatási rendszerünkben, hogy az általános iskolától közép- és szakiskolákon át egészen főiskolai, egyetemi szintig szabad utat. lehetőséget nyit a felnőttek tanulására. Njgm kevés azok Sgáma megyénkben sem. Kincstári nevelés vayi népi felelősség-? Ha a társadalom „végre rájönne, hogy legelőször neki kell telelapátolnia az államkasszát, akkor hamarosan nem kellene semmiféle társadalmi munka. Az. állam, az egészségügy, a nevelésügy. minden ifjúsági problémát meg tudna oldani. Intézményesen, nem ezekkel az önkéntes tűzoltóegyletekkel. Azt hiszem, ez az egyetlen értelmes út. A társadalom dolga a munka, és nem a társadalmi munka”. (Tévedés ne essék, nem Mó- rus Ambrusnak az Elet és Irodalomban megjelent soraiból !) m Eszerint tehát a társadalom lelelapálolja az államkasszát, az állam pédig ebből a kasszából intézményesen megoldja a neyelésügy kérdéseit. És nem lesz szükség bizottságokra meg aktívákra, mert egyébként is ezeket „eléggé diszkreditál- ta a múlt”. És talán a család pedagógiai funkciójára sem lesz többé szükség, mert az államkasszából felépült bölcsődék, óvodák és más intézmények e funkciót is magukra vállalják. A szülők termeljék az anyagi javakat, az állami intézmények pedig neveljenek. Bor- Ambrus szerint „ez az egyetlen értelmes út”. Továbbá: „Nincs megoldva a gyerekproblerna, a nevelésügy, ha a megoldás egy társadalmi mozgalom kiókumlálásával kezdődik, vezetőségválasztással és feladatkiosztással folytatódni, de jog nincs, hatáskör nincs, pénztár nincs” — mondja a cikkíró. Tehát eszerint a nevelésügy megoldása jogs, öa- tásköri és pénzügyi kérdés. És mindez nálunk nincs. így látja ezt Bor Ambrus, akivel nemrég Pataki László a NÖGRAD hasábjain vitába bocsátkozott. Pataki találóan távcsövezőknek nevezte azokat, akik társadalmi gondjainkat kívülről és felülről szemlélik. Engem is bős tanak a távcsövezők. Akkor akik élnek e lehetőséggel, s megragadják az alkalmat, pótolni az ifjan elmulasztottakat, s . megszerezni á legújabb ismereteket. i. ha passzívan bámulják a nagy játszmát, még inkább, ha kéretlen kibicként megszólalnak. 2 Eddig úgy tudtam. hogy az anyasági segély intézményével valami nagyszerűt alkotott társadalmunk. amit csodálkozó irigységgel fogadott a nagyvilág. De lön egy hazánkfia és felfedi ennek negatív hatását, ti.: „Ott hat legjobban a gyermekszülési kedvre, ahol a család életszínvonala viszonylag alacsony... Ahol tehát általában alacsony, legalacsonyabb a képzettség, a kultúra színvonala is... a hatszáz forint kontraszelektál. ..” stb. Nem tudom, hol kellene hatnia az anyasági segélynek a szülési kedvre, mert ezt Bor Ambrus nem árulja el. De a kontra- szelekció problémáját egy figyelmeztetéssel megoldja: .......aránytalanul több gyermekintézmény kell mint amennyivel több gyerek születik”. (sic!) Ennek megoldása rendkívül egyszerű. Általánossá kell tenni „az új társadalmi köztudatot” minden területen, de főleg munka, munkaerkölcs, munkaintenzitás, szorgalom vonatkozásában. Bánjunk óvatosan az illúziókkal, töprengjünk és cselekedjünk. Az államkassza majd megteremti a „népállamrendhez méltó intézményes gyermek- nevelést. íme: ezek a teendőink. Mármint az enyém és a tied. És mi lesz a kritikusok, a botcsinálta társadalom-teoretikusok teendője? Nem valószínű, hogy ők is megfogják a lapát nyelét, amikor majd intenzívebben kell lapátolni a forintokat az államkasszába. Nem, ők majd kibicelnek a „nagy melóhoz”, a „gyermekügyekben” hozott intézkedéseinkhez pedig — ha nem is társadalmi munkában, de szerény szerzői tiszteletdíj ellenében — tanácsokat adnak. 3 i genis, létezik „gyermekű gyek. ben is” új társadalmi köztudat, még akkor Is. ha a szociológus íróasztala mellett ennek létezését kategorikusan megkérdőjelezi. Lehetséges, hogy járdákat, parkokat, óvodákat és iskolákat nem kell majd társadalmi munkával építeni, ha az államkassza csordulásig megtelik. De a nevelésügy nálunk soha nem válik Kizárólagos államüggyé. A nevelés soktényezős jellege azt is jelenti, hogy az anyagi eszközök, a nevelési intézmények fontos szerepet játszanak a nevelési eredményekben, de nem kizárólagos szerepet. Az állam nevelési intézményei — legyenek ellátva bár a legkorszerűbb eszközökkel és pedagógusokkal — az egész társadalom közreműködése nélkül nem képesek a szocialista társadalom nevelési céljait megvalósítani. A társadalom pedig nem elvontan jelenik meg, amikor részt vesz a nevelésben. hanem társadalmi szervek, konkrét bizottságok és aktívák és konkrét szülők formájában. A család nevelési funkcióját sem az óvoda, sem az iskola nem képes magára vállalni. A bölcsőde pedig az édesanya gondozó-nevelő hivatását még optimális feltételek mellett sem képes pótolni. A pedagógus és gyermekpszichológus tudomásul veszi ezek létezését, elismeri szociális jelentőségét. de szaporításukat „szakmai szempontok miatt” nem szorgalmazza. H Kinek a gondja legyen hát a gyermeknevelés? Az egész társadalom gondja legyen. Az egyre inkább kitáguló nevelési folyamat minden tényezője ismerje fel a maga helyét és szerepét a folyamatban. És ne labdázzunk az ifjúság nevelésének felelősségével! A sajtó, a rádió és tv, az ifjúsági szervezet, az óvoda és iskola, a társadalmi bizottságok, SZM- aktívák és a család — mind csak sajátos eszközeivel és pedagógiai funkciójával képes hozzájárulni a neveléshez. E tényezők harmonikus együttműködése lenne a „rangos megoldás” és a „népállamrendhez méltó” kollektív felelősségvállalás a Az iskolapadba ülő felnőttek száma ebben az esztendőben is jelentős, de még korántsem élnek elegendően és kívánt számban a kínálkozó lehetőséggel, s megyénk felnőtt-tanulóinak százalékos aránya alatta van az országosnak. Sok üzem. munkahely is még mindig nem látja teljes jelentőségében a tanulás termeléslendítő, a minőségre is kiható hasznát, s nem ösztönzi elég intenzitással dolgozóit általános és szakmai képzettsége javítására. Sőt, olyan vállalatok is akadnak, ahol a tanulással járó, törvényesen előírt kedvezmények sem mindenben biztosítottak, ahol a tanulási szándék inkább hátrányt jelent mint előnyt az iskolára jelentkezőknek. Az ilyen „hozzáállás” az ügyhöz aligha val! a vezetők bölcsességére, előrelátására. okvetlenül szakítani kell vele. Minden tisztelet a deres fővel, a család, a munka napi gondjaival is hamarosan újból iskolpadokba ülőknek. Köszöntjük őket, legyen eredményes a szorgalmuk. Ha Bor Ambrusnak nincs kedve részt venni gyermekügyekkel foglalkozó bizottság munkájában, az az ő magánügye. De az már közügy, mikor erről másokat Is lebeszél. Mert bár voltak és vannak túlzásai a társadalmi munka tartalmának, kereteinek, szervezeti formáinak, egészében véve a társadalmi munka eredménye nemcsak millió forintokban mérhető, de az új társadalmi köztudat kialakulásában is szerepet játszott. Mert Felmérést készítettek a rétsági járásban arról, hogy néhány nagyobb község belterületi, tanácsi kezelésben levő útjainak kiépítettsége milyen mértékűnek felel meg. A felméréshez azokat a községeket választották ki, amelyek már ipari üzemmel rendelkeznek vagy ipar- telepítés szempontjából számításba jöhetnek. Ezek jobbára faluközpontoknak tejövő nemzedékért. Az ifjúság nevelésével összefüggő társadalmi munkáról úgy beszélni mint anakronizmusról, az enyhén szólva meglepő. Különösen napjainkban, amikor a társadalom önvezérlésének távlatai felé az élet minden területén újabb csapásokat vágunk. Kiss István kinthetők, részben máris munkáslakta települések. A felmérésben első helyre Nógrád került 54 százalékos kiépített- ségű úthálózatával, ezután Nagyoroszi 53, Nőtincs 52, Romhány 37, s végül a legutolsó. helyen Diósjenő következik a járási átlagtól is messze elmaradva, 16 százalékkal. A felmérésre a távlati fejlesztési elképzelések kidolgozásához van szüksége a járásnak. NÓGRÁD - 1969. szeptember 7., vasárnap 7 Felmérés az utakról
