Nógrád. 1969. szeptember (25. évfolyam. 202-226. szám)

1969-09-05 / 205. szám

Készül a láda Kisterenyén, a Nógrádi Szénbányák vegyes üzemében egy­re több fűrészárut termelnek. Az üzem ládagyártúsa is hó­napról hónapra fokozódik, ahogy a megrendelők igénye nö­vekszik. A ládák alapanyagát is itt fűrészelik , Koppány György felvétele Hat brigád versenyez Példás munkaverseny folyik a pásztói termelőszövetkezet­ben. Az idén hat, többször ki­tüntetett szocialista brigád — összesen 118 fő — jelentős vállalásokat tett, ismét szeret­nék megszerezni a Szocialista címet. A brigádtagok vala­mennyien egy napi fizetésnek megfelelő összeget a vietnami nép támogatására ajánlottak fel. Személyenként tizenöt órát dolgoznak társadalmi munkában, s részt vesznek a téli háromhetes politikai tan­folyamon. A 27 tagú traktoros brigád elhatározta, hogy az idén jobb munkaszervezés, gépki­használás révén a tervezett 29 800 normálhold helyett 31 ezer normálholdnyi munkát végeznek el. Egy százalékkal csökkentik az üzemanyag-fel­használást, ami 32 erőgépet figyelembe véve, csaknem 80 ezer forint megtakarítást je­lent. A növénytermesztők az idős, beteg tagokat segítik azáltal, hogy megművelik a háztáji területüket. A tehené­szet dolgozói pedig 3,8 szá­zalékról 3,9 százalékra akar­ják növelni a tejzsírszázalé- kot. A szocialista brigádok mun­káját a szövetkezetben félé­venként értékelik. Az idén az első félévben az Ifjú Gárda traktoros kollektíva érte el a legjobb eredményt. Az ered­ményeket összesítik, s a ju­talmazásokra az év végén ke­rül sor. Az első helyezett bri­gád 1500 forintot, a második helyezett 1300 forintot, a har­madik 1000 forintot kap. Az ösztönzőbb anyagi érdekeltség alapján azonban nemcsak a brigádokat jutalmazzák, ha­nem tagjaikat külön-külön is. Elhamarkodott döntés — rugalmas megoldás Salgótarján város kulturális életének egy­re jobban kibontakozó sokoldalúsága megkí­vánta, hogy a különböző tulajdonban levő művelődési házak között osszák szét, illetve decentralizálják az egyes művészeti ágakat, új helyiségeket keressenek a sokasodó szak­köröknek. Ennek során a Salgótarjáni Kohászati Üze­mek művelődési házának jutott az a meg­tisztelő feladat, hogy a többi között otthont nyújtson az egyre jobban izmosodó, terebé­lyesedő balett-tanfolyamoknak, tekintettel arra, hogy itt a technikai feltételek jobbak, mint az előző helyen, a József Attila megyei művelődési házban. A döntésnél azonban kimaradt egy na­gyon fontos momentum: a szülők elfoglaltsá­ga, munkaideje. Emiatt a szerda délután le­zajlott szülői értekezlet elején úgy látszott, hogy zsákutcába jut'a balettoktatás. A jelen­levő szülők többsége kijelentette: nem tudja vállalni, nem tud igazodni az új feltételekhez, új körülményekhez. Az eszmecsere során azonban mégis sike­rült megtalálni a megoldást. Az egyik asz­szony javaslatára a városban lakó gyerekek­nek a balettoktatást a Madách Imre gimná­ziumban fogják majd megtartani. Ez a dön­tés, amely Kovács Józsefnek, a művelődési ház igazgatójának rugalmasságát is bizonyít­ja, találkozott a szülők többségének egyetér­tésével és támogatásával. Egycsapásra meg­nőtt a jelentkezők száma. 61 gyermek iratko­zott fel a listára, ebből 50 a Madách gimná­ziumba jár majd balettoktatásra. Még több jelentkező lenne, de sok szülő azért nem jött el a megbeszélésre, mert előzőleg olyan tá­jékoztatást kapott, hogy a kialakult helyzeten „még az atyaúristen sem változtat”. Ennek tulajdonítható, hogy a tavalyi létszámnak még mindig csak a fele mondott igent. A tények azt is bizonyítják, hogy egy el­hamarkodott döntéssel majdnem derékba törték a hosszú évek fáradságos munkáját. Még az a szerencse, hogy a végrehajtásban nagyfokú rugalmasságot tanúsított Kovács Jó­zsef, a gyár művelődési házának igazgatója. — Ve — LYEG GYÚJT tZetnbpandt A Magyar Posta a Buda­pesten tartandó XXII. nem­zetközi művészettörténeti kongresszust használja fel arra, hogy Rembrandt: Aszta­la mellett ülő tudós című tollrajzát bélyegre vigye és ezzel emlékezzék meg a nagy festő halálának 300. évfordu­lójáról. A szeptember 15-én (ellentétben az előzőleg kö­zölt 19-i időponttal) megje­lenő 1 forint névértékű bé­lyeg az első magyar kiadás, amelyen Rembrandt alkotá­sa szerepel. A budapesti Szépművészeti Múzeum kin­csei közé tartozik egy soro­zat kiváló Rembrandt-rajz, ezek közül választották ki a mostani bélyegen bemutatás­ra kerülőt. Festményei közül múzeumainkban kevés talál­ható (pl. a Szépművészeti Múzeumban: Az öreg rabbi­nus, Az angyal megjelenik az alvó Szt. Józsefnek). Rembrand Hermansz van Rijn boldog, gondtalan fiatal, ság után a meg nem értett lángelmék sorsára jutott, el­hagyatva, nyomorban halt meg. Ma képei vagyont ér­nek és mindenki boldog, aki az amszterdami Rijks Múze­umban rendezett iáéi kiállí­tást megtekintheti, ahol a mester müveinek nagy része látható. A művészi témát gyűjtő filatelisták saját mú­zeumukban, albumukban gyö­nyörködhetnek képeinek bé­lyegen megjelent reproduk­cióiban, amelyek híven adják vissza a színek bűvös erejét, a képzelet gazdagságát, vala­mint a Rembrandtra annyira jellemző fényelosztást. A nagy festőről már eddig számos ország emlékezett meg bé­lyegen, az évforduló alkal­mából, sok jelentős alkotása kerül majd a gyűjtők albu­mába. Kisemberek részvénye Sok vita folyik a bélyeggel kapcsolatban, van-e haszna, érdemes-e gyűjteni? Szakla­pokban megjelent olyan vé­lemény, hogy a bélyeg jói jö­vedelmez, részvényhez is ha­sonlítják. Ugyanakkor számo­sán, akik csak 1—2 éve gyűj­tenek, rossz tapasztalatokat szereztek anyaguk értékesíté­sével. Az igazság a filatélia lényegével kapcsolatos, a gyűjtés szenvedélye ugyanis nem hónapokra szoto Hobby. A filatélia az egyetlen szórako­zás, amely felbecsülhetetlen ismeretterjesztő és nevelő hatásán, hasznán felül a rá­fordított értéket megőrzi, sőt megfelelő idő elteltével növe­li, amit tények bizonyítanak. Az 1950-ben megjelent ma­gyar bélyegeket akkor 101,50 forintért lehetett megvásá­rolni, most az árjegyzékben 1373 forintra értékelik, az 1951-ben kiadott bélyegek ára tízszerese a névértéknek. /lovak Jugoszlávia az állatorvosi egyetem megszervezésének 50. évfordulójára lovakat ábrá­zoló négyértékű sorozatot ad ki. A bélyegeket Svájcban nyomatják és a szokott szép kivitelben a Jugoszláviában tenyésztett fajtákat ábrázol­ják. A közelmúltban több lo­vat bemutató kiadás jelent meg, amelyek közül a német ifjúsági sor bélyegei, külö­nösen a 10+5 pfenninges ér­ték számos észrevételre adott okot. A bíráló megjegyzések szerint a póni ábrázolása, mozgásának bemutatása tel­jesen hibás. A tervező, Kob- lischek grafikusművész kö­zölte, hogy nem volt lehető­sége élő állatot lerajzolni, mivel pánit még az állatkert­ben sem talált, s így a rajzot a leánya képeskönyvében lá­tott ábra alapján kellett el­készítenie. Mai műsor KOSSUTH RADIO: 8.05: Mű­sorismertetés. 8.20: Színes népi muzsika. 8.50: Beethoven: G-dúr trió. 9.19: A félelmetes ruk-ma- dár. 9.29: Könnyűzenei Híradó. 10.05: Bojtos Bandi- Móricz Zsig- mond novellája, 10.25: Thomas Beecham operafelvételeiből. 10.59: Lottóeredmények. 11.00: Édes anyanyelvűnk. 11.05: Barokk mu­zsika. 12.20: Ki nyer ma? 12.30: Tánczenei koktél. 13.15: Gyöngyö­si Rácz Géza népi zenekara ját­szik. Endrédi Mimi énekel. 13.45: Válogassunk! 14.00: A hangle­mezbolt könnyűzenei újdonságai. 14.19: Kóruspódium. 14.29: Szom­szédolás. A gyermekrádió műso­ra. 15.10: A világgazdaság hírei. 15.15: Mihály András: Fantázia fúvósötösre és vonószenekarra. 15.38: Rádiószínház: Faust. Goe­the drámai költeménye. Az I. rész folytatása. 16.58: Hallgatóink figyemébe! 17.05: Külpoltikai fi­gyelő. 17.20: Vendégszerkeszlrő: Várhelyi Endre. Operarészletek. 18.00: Mikrofórum. 18.15: Sybill. Részletek Jacobi—Martos operett­jéből. 18.58: Hallgatóink figyelmé­be! 19.25: Sporthíradó. 19.35: Je­rome szerelme Északon. 20.59: Dupla vagy semmi... 22.20: Köny- nyüzene. 22.50: Meditáció. 23.00: Erich Leinsdorf három Mozart- szimfóniát vezényel. 23.47: Farkas Ferenc: Szüret. 0.10—0.25: Éji ze­ne, Richard Strauss-dalok. PETŐFI RADIÖ: 8.05: Csaj­kovszkij: V. szimfónia. 8.50: Időszerű nemzetközi kérdések. 9.00:—10.00: Ezeregy délelőtt. .. 10.00: A zene hullámhosszán. 11.47: Szép magyar novella. 12.00: Nép­dalok. 12.25: Schubert: B-dúr szo­náta. 13.05: A nadrágba bújt fel­hő. 13.25: Verdi: Aida — Amne- ris és Radames kettőse és jelenet a IV. felvonásból. 13.45: IdŐjárás- és vízállásjelentés. 14.00—18.00: Mindenki kedvére — kettőtől hatig. . . 18.10: A gyűjtögetéstől a kombájnig. 19.00: Csárdások. 19.14: Hangverseny a stúdióban. 19.54: Jó estét gyerekek! 20.25: Uj könyvek. 20.28: Haydn: Esz-dúr (Dobpergés) szimfónia No. 103. 21.00: Beszámoló a fiatal írók lil­lafüredi tanácskozásáról. 21.25; Győri Szabó József nótákat éne­kel. 21.45: Megszerzett jogok és elveszett remények. 22.00: Lüziszt- raté. Részletek Dendrino operett­jéből. 22.20: Láttuk, hallottuk... 22.40: Ralph Kirkpatrick csembal- lózik. 23.10: Könnyűzene Moszk­vából. 23.49: Két Gabrielli-motet- ta. TELEVÍZIÓ: 8.05—8.40: Iskolaté­vé. 13.10—13.30: Iskola tévé. 17.26: Pedagógusok fóruma. 17.58: Mű­sorismertetés. 18.00: Hírek. 18.05: Lányok, figyelem! 18.25: Flamen- co-szvit, 18.55: Reklámműsor. 19.00: Esti mese. 19.10: Másokért... 19.30: Reklámműsor. 19.35: Jazz- pódium. 19.55: Szünet. 20.00: Tv* híradó. 20.20: A novellairodalom gyöngyszemei tévéfilmen. 21.20: Tévébérlet. — 22.10: Tv-híradó — 2. kiadás. BESZTERCEBÁNYA: 16.30: A Csehszlovákia—Japán férfi röp­labdatorna közvetítése. 19.00: Tv- híradó. 19.35: Dokumentumfilm a szlovák nemzeti felkelésben részt vett pilótákról. 20.10: Schubert: uarom a kislány. N. GNIGYUK: fordította SÁRKÖZI GYULA Ríp Olt legéig 21. Elő a papírokat! — parancsoltam rá. — Tessék kérem — a tolmács elővette zsebéből az Ausweis-át. — „Zdislaw Stankewicz, a bereznói német elöljáróság tolmácsa” — olvastam hangosan. — Igen, pontosan így van, tisztelt uram. — Nemzetisége lengyel? — Igenis. — A balasevkai Kurilcsuk tanító legjobb barátja? — Igenis. De honnan tudja? Az Ausweisben ez nincs benne. — De hiszen mi régi ismerősök vagyunk. Stankewicz úr csodálkozva nézett rám. — Ááá! Emlékszem! Maga volna az? Ezt a kellemes találkozást! Remélem, hogy ma maga Is meghagyja az életemet, jóllehet a németeket szoigálom. — Kéz kezet mos — feleltem a tolmácsnak. — De pisztolyának búcsút kell mondania. — Ó, nagyon szívesen. Csak írjon egy cédulát, hogy maguk, partizánok jártak itt, s elvették a fegyveremet. — Akkor igen hosszú listát kellene írnunk. Hisz’ nem­csak a pisztolyát visszük el, hanem az egész birtokot, sőt maguk, partizánok jártak itt, s elvették a fegyveremet. — Akkor igen hosszú listát kellene írnunk. Hisz’ nem a németeket is, a szeszgyár pedig tíz perc múlva a leve­gőbe repül. — Jézus Mária! Főnököm nem éli túl ezt a tragé­diát. — Bennünket nem érdekel, mit él túl, vagy mit nem — 61 — I a maga főnöke — szakította félbe mérgesen Sevcsuk. — Nem mi jöttünk német földre, ők törtek be a házunkba Inkább azon gondolkozzon, mit fog csinálni. Mi most távozunk, a szeszgyárból meg csak emlék marad. — Azt csinálnak, amit akarnak, de engem, a felesé­gemet és a gyerekeimet hagyják itt. Ott hagytuk régi ismerősömet és többé soha sem ta­lálkoztam vele. Utunk vissza az osztaghoz hosszú és fárasztó volt. Több mint húsz, élelemmel teljesen megrakott szánt kí­sértünk, másfél száz bikaborjút és sok juhot hajtottunk. Ilyen ormótlan teherrel nem lehetett gyorsan haladni, en­nek ellenére inkább a hosszabb úton mentünk, hogy a nyomokat összezavarjuk. Moszkvinon keresztül mentünk, út közben benéztünk a papírgyárba és magunkkal hoztunk valamicskét a termékéből. A megszállók még aludtak. Megjelenésünk olyan volt számukra mint derült égből a villámcsapás. Csendben, alsóneműben fogtuk el őket. A gyárban zsákmányoltunk cigarettapapírt. Kolja Sztrutyinszkij pedig bement az irodába, ahol az űrlapo­kat, a pecséteket és bélyegzőket őrizték. A könyvelő már a helyén volt. Amíg Nyikoláj a széfből előszedegette az Ausweis-űrlapokat, a bélyegzőket és néhány köteg ban­kót, a könyvelő már kiállított egy írást. — Kérem, írják alá ezt a papírt, hogy el tudjak szá­molni. Kolja némán végigfutott a cédulán és aláírta. — Nagyon köszönöm — mondta a könyvelő. — De, kérem, itt olvashatóbban aláírni a nevét. Kolja bemártotta a tollat a kalamárisba, és nagy be­tűkkel alákanyarintotta: „SZTRUTYINSZKIJ NYIKOLÁJ, PARTIZÁN”. — Most már minden rendben van — szólalt meg elé­gedetten a könyvelő, és a cédulát beletette az egyik könyvbe. Folytattuk utunkat. A jószág sok vesződséget okozott — karavánunk lassan haladt előre. Amikor Hotiny falun mentünk keresztül, lakosai ki­jöttek a házakból, hogy megnézzék a partizánokat és a szánokban összekötözve heverő németeket. — Nézzék, milyen fiatal — mondta egy asszony, amint megpillantotta a zurnói birtok jószágkormányzóját. — Maradt volna otthon, miért dugta ide az orrát, dehát vásott a foga az idegen vagyonra. Jóllakott? Mit csinál­tok vele, fiúk? — kérdezte. — Azt, amit az ellenséggel szokás. Elítéljük. — Lennék csak az anyád — folytatta az asszony —, fognék egy korbácsot, lehúznám a nadrágodat és jól el­— 62 — náspágolnálak, hogy örökre elmenjen a kedved a háború­tól. Beértünk az erdőbe, s rövid pihenőt, tartottunk. Et­tünk egy pár falatot, aztán folytattuk utunkat. Bazanov parancsára Borisz Szuhenkónak, Zsorzs Sztrutyinszkijnak és nekem a karaván végén kellett haladnunk, fedezetként, nehogy a hitleristák hátba támadianak. Erdőn keresztül nehezebb völt hajtani a jószágot, s nekünk hátvédeknek kellett gyorsabb tempóra ösztökél­nünk a rakoncátlan bikaborjakat és juhokat. — Maradjunk le kissé — javasolta Borisz. — Mert ha a németek üldözőbe vesznek, még csak meg sem halljuk. Letelepedtünk a kis fenyvesben, és falatozni kezd­tünk. Nekem is, Szuhenkónak is volt egy kis szesze, eb­ben a hidegben egy kupicával felhajtani nemcsak kelle­mes, de szükséges is volt. Észrevétlenül eltelt majdnem egy óra, a karaván ezalatt már alaposan eltávolodott tő­lünk. Egyszer halljuk: hátunk mögött beszélgetnek. Hallga­tózunk: németek. Mit tegyünk? Fussunk? Lehetetlen. Rej­tőzzünk el? De hová? S ekkor mi, hátvédek, akik géppus­kával és két géppisztollyal volntunk felszerelve, elhatá­roztuk, hogy felvesszük a harcot. A németeket közel engedtük. Csatárláncba fejlődve jöttek, és jobbra-balra forgatták a fejüket. Kevesen vol­tak. — Nyikoláj felderítők — súgta oda nekem Szuhen- ko. — Na, Zsorzs, lőj. Sztrutyinszkij lenyomta a gombot és a géppuska­sorozat nyomában megszólaltak géppisztolyaink. Az elöl haladó fritzek felbukfencezték a hóban, derékban ka­szálta el őket a sorozat, őket követték a hátrább jövők. Még néhány sorozat és egyetlen náci sem maradt élet­ben. Bazanov meghallotta a lövöldözést, és erősítést kül­dött: néhány géppisztolyost, de akkorra mi már elintéz­tük az ellenséget. Többé senki sem vett bennünket üldö­zőbe és mi szerencsésen megérkeztünk az osztaghoz. Én és Szuhenkó tudtuk, hogy nem kerüljük el a büntetést az erdőben történtekért. A fegyelem az osztag­ban kemény volt, senkinek sem állt jogában vállalkozás­ra indulva, a parancsnok vagy helyettese engedélye nél­kül felesleges holmikat vinni magával. Minden zsákmányt le kellett adni a géhának. "Különösen a szeszes Italokra vonatkozott ez, amelyek titkos fogyasztását Medvegycv senkinek sem bocsátotta meg. (Folytatjuk) — 63 — 4

Next

/
Thumbnails
Contents