Nógrád. 1969. szeptember (25. évfolyam. 202-226. szám)

1969-09-26 / 223. szám

Terézke nővér, kérem!

Ha a családban valakit ágy- kell! A beteg embert sokszo- — Nagy öröm az nekünk, ha

nak döntött a betegség, Terézke elemében volt. Sürgött-for- gott a betegágy körül, kiszolgált, ápolt, gondozott, és boldogan hallgatta az elismerő szavakat: „Milyen jó kezed van kislányom!”

Amint 14 évessé cseperedett, nagy elszánással szülei elé állt, ég így szólt:

— Ápolónő szeretnék lenni!

A határozott bejelentést általános tiltakozás fogadta. Szó sem lehet róla! Méghogy Terézke ápolónő. A szülők hallani sem akartak erről a pályáról. Mit volt mit tenni, Terézke gyárba ment dolgozni. És várta nagykorúsága napját... Akkor aztán újra szülei elé állt. s ezt mondta:

— Ápolónő leszek!

S mivel nagy álma valóra válásához már nem kellett a szülői jóváhagyás, elvégezte az ápolónőképző iskolát, s munkába állt a volt Irgalmas Rend kórházban

*

Immár 24 esztendeje, hogy Knapiczius Gyulánét így szólítják: Terézke nővér, kérem! S ma sem bánja, hogy kislány korában olyan makacsul ragaszkodott az ápolónői pályához.

— Agyhoz kötött, tehetetlen, beteg embereket gondozok, segítek. Hát van ennél szebb dolog a világon?

Persze, ez amolyan költői kérdés, nem is,vár választ rá. A kórházakban eltöltött 24 esztendő a határozott igenlés kérdésére.

Hamarosan egy, sajnos nagyon aktuális témára terelődik a szó: kevés a kórházi ápolónő.

— Magam is olvastam az újságokban és nap mint nap tapasztalom is — mondja Teréz nővér. — Valóban kevesen vagyunk, én mégis azt mondom: aki nem érez lelki kényszert, elhivatottságot a pálya iránt, az ne is jöjjön ápolónőnek. Sok szakma van, ahol elég a lelkiismeretes kötelességteljesítés, de a miénk nem tartozik ezek közé. Ide szív

rozott érzékenységével, különleges kéréseivel együtt kell szeretni, s aki ezt a szeretetet nem érzi, abból lehet ugyan kötelességét teljesítő jó szakember, de igazi ápolónő soha.

Mint minden, munkájába szerelmes ember, Teréz nővér is elfogult hivatása javára, de azért reálisan összegezi a nehézségeket is:

— A jó ápolónővérnek első a hivatása, a második és a harmadik helyen is a hivatás áll, sőt még a huszadikon is. a többi dolog csak ezután következhet. Hányszor előfordul! már, hogy utcai ruhában voltam, hazafelé készülődtem, amikor egy-egy betegem megszólított, kért valamit. Nem mondhatom, hogy az én munkaidőm már lejárt, forduljon valaki máshoz! Ilyenkor bizony leteszem a táskám, 's megyek teljesíteni a beteg kívánságát. Programot’ nem csinálhatok előre, pedig nagyon szeretem a színházat, az operát, de nem tudhatom előre, mikor lesz szükség rám itt, a kórházban. A rangsorolásomat ismeri már: az opera — bármennyire szeretem is — legfeljebb a 21. helyen lehet.

¥

Középkorú asszony nyit be a helyiségbe, kórházi kezelés után most távozik, de előbb még el kell intézni a papírokat. Teréz nővér elveszi az iratokat, s máris indul, hogy intézkedjen. Míg odavan, a felgyógyult beteg a maga módján így egészíti ki Teréz nővér portréját:

¥

— Ha tudná, milyen aranyos asszony ez! A többi nővérke is mind helyes, kedves, de elsősorban Terézkének köszönhetem, hogy jó szívvel távozom a kórházból, ö a legjobb ápolónő, akit valaha is ismertem!

A papírok gyorsan elintéződnek, elbúcsúzik egymástól a volt beteg és az ápoló nővérke. Teréz nővér jókedvűen mosolyog:

egészségesen távozik valaki. Minden osztályon így van ez, nem kivétel a szülészet, nőgyógyászat sem. Akadnak itt nagy események is. ilyen volt egy hónapja, amikor hármas ikrek születtek az osztályunkon. Szép, nagy baba volt mind a három, igaz, hogy minden egészséges újszülött gyönyörű. Persze én minden babát „benti szemmel” nézek.

Teréz nővér gondosságával, szeretetével, sőt még külsejével is olyan, mint egy jóságos nagymama. A megállapítás négy hónap óta rhindkét értelemben igaz, akkor született ugyanis az osztályon *a kisuno- kája.

— Mi a kedvenc foglalatossága?

Percig sem késik a válaszszák

— A betegápolás. A magánéletemre gondolt? Akkor a ké- zimunkázás — jókedvűen felnevet. — Persze most megint csak a kör belsejében maradtunk, mert a kézimunka is amolyan ápolónő-hobby. Három műszakban dolgozunk, s az eseménytelen éjszakák gyorsabban telnek a kézimunkával.

„Nagyvizit!” — hallatszik a folyosóról. Teréz nővér nyugtalanul tekint körül, keze már a gyógyszeres tálcán, látszik, menni szeretne már. A nagyvizit a kórházi napok fontos eseménye, erről nem szívesen maradna le.' Elbúcsúzunk tehát. Indulófélben újra eszembe jutnak szavai. Hogy is mondta csak? „Ehhez a pályához szív kell! Aki nem érez szeretetet a betegek iránt, az ne menjen ápolónőnek!” S amit a gyógyultan távozó beteg mondott? „Jó szívvel távozom a kórházból, S ezt elsősorban Terézkének köszönhetem. ö a legjobb ápolónő, akit valaha is ismertem.”

Pedig sok akadályt, szülői tiltó szót kellett legyőznie. De soha nem bánta meg, hogy nem hagyott parancsolni a szívének.

Szendi Márta

Villáminterjú

Drája és kevés ?-V

Panaszoslevelet kaptunk a napokban az ÉVM Közmű- és Mélyépítő Vállalat dolgozóitól, akik a Salgótarjáni Vegyigépgyár építkezésén dolgoznak, s vendégként a Nóg- rád megyei Építőipari Vállalat, 405 főre berendezett munkásszállójának konyháján étkeznek, hogy a térítés ellenében — az ebéd 13, a vacsora 7.80 forint — több kalóriamennyiséget tartalmazó, jobb minőségű ételt kellene adni."

A panaszoslevélre válaszolva Verebélyi Gyuláné, a munkásszálló helyettes konyhafőnöke elmondta:

— Egy ebéd nyersanyag- kerete 7 forint 10 fillér, ebből kell a dolgozók számára bőséges és ízletes ételeket ösz- szeállítanunk. Két-három fo- Kásos menüket szolgálunk fel, a második fogás mindig kétféle. lehet választani, harmadik fogásként pedig hetenként egyszer-egyszer hol gyümölcsöt, hol sült tésztát adunk. Az étkeztetésre persze panasz eddig még nem volt...

— Más vállalatok dolgozói, akik igénybe veszik a vállalati étkezést, szigorúan önköltségi áron kapják az ebédet és vacsorát — egészítette ki Házy János, az építőipari vállalat főkönyvelője. —• Mi ezen semmit nem keresünk. .. Az étkezést olcsóbban viszont nem adhatjuk, mert az saját dolgozóink, a vállalat részesedési alapjának terhére menne.

Két megoldás mutatkozik az ÉVM Közmű- és Mélyépítő Vállalat dolgozói részére. Egyik, hogy kérik vállalatunkat, növeljék az étkezési hozzájárulás összegét... Mi is ezt tesszük vidéken, ahol konyhánk nincsen, a közétkezőhelyeken másfél adagot fizetünk elő a dolgozóinknak, térítésként mégis változatlanul 4,50-et fizetnek, a különbözet minket terhel. A másik megoldás, hogy olcsóbb konyhát keresnek...

¥

Drága és kevés? Mit válaszolhatnánk a panaszos levélíróknak? A térítési díj valóban meglehetősen nagy, az önköltség azonban önköltség, a számok beszélnek, s valakinek fizetni kell. Ugyanakkor a nyersanyagkeret alacsony. Ebből fejedelmi lakomát csapni nem igen lehet, de ait joggal elvárhatják a vendégek is, hogy ebből az összegből, a térítés ellenében ízletes és változatos ételek kerüljenek asztalukra.

—is

i

i

Fordította: SÁRKÖZI GYULA

Riportregény

39.

— Légió utca 15? Lelja? — kérdeztem csodálkozva Kuznyecovtól.

— Igen, Légió utca 15. Lelja — ismételte.

— Akkor hát ez Lídia Lisowska! — kiáltottam fel. — Abban a házban rajta kívül nem lakik senki. Érdekes! Nekem ma kellett volna meglátogatnom.

Kuznyecov elgondolkodott.

— Itt valami nincs rendjén. Én rég megmondtam, hogy Lídia érdekes madárka. De nemcsak Metus beszél róla. De nem ám! Egy és ugyanazon az estén egy partizánt és egy német tisztet hív meg magához. Nem tartjátok ezt kissé furcsának?

— De, nagyon is — feleltem.

— Kíváncsi vagyok, mit fog ma veled csinálni! — folytatta Kuznyecov. — Én ott maradok nála éjszakára. Ebben már megegyeztünk.

— Nekem is ott kell ma aludnom.

— Hátha csapdát készít elő? Persze nem nekem, hanem neked. Én az ő számára Paul Siebert főhadnagy vagyok Kitzinger törzséből. De te... Pont nyolckor vár engem. Mit tegyek?

Ügy döntöttünk, hogy mind a kettőnknek el kell menni és végére kell járnunk a dolognak, bárkinek mutassa is magát Lisowska.

Fél kilenckor bekopogtam a Légió utca 15-be.

Léna nyitott ajtót.

— Pszt — suttogta, jöjjön ebbe a szobába. Nővérem arra kéri, hogy várjon egy kicsit...

— 115 —

A Lisowska szobájába vezető ajtón áthallatszott Kuznyecov nyugodt hangja és Lídia vidám nevetése, öt perc múlva átszaladt hozzám, üdvözölt és halkan figyelmeztetett :

— Elnézését kérem. Egy nagyon fontos náci van most nálam Kitzinger törzsétől. Azt hiszem, lépre jön. Rövidesen kiteszem a szűrét, és akkor majd mindent megbeszélünk. Addig is nézegesse ezt az albumot.

Hirtelen kitárult az ajtó és Lisowska háta mögött feltűnt Kuznyecov alakja.

— Ki jött magához, Frau Lisowska, ilyen későn? Nem partizán? — kérdezte szigorúan a háziasszonytól.

Lídia nagyon erélyesen válaszolt: hogy képzel ilyesmit, főhadnagy úr! Az unokabátyám Kosztopolból érkezett hozzám látogatóba.

Kuznyecov hűvösen, majdhogy nem mérgesen rámpillantott. Arca abban a pillanatban ridegnek tűnt, s egy csepp emberiesség sem tükröződött rajta.

— A papírjait! — csattant a szava.

Remegő ujjakkal elővettem ausweisomat és a jelentkezési kartont, s átnyújtottam Kuznyecovnak.

Sokáig vizsgálgatta a papírjaimat, közben hol rám, hol Lisowskára vetett egy-egy pillantást. Aztán az igazolványt zsebre vágta és hűvösen így szólt:

— Holnap jöjjön be a Gestapóra. Megnézzük, miféle unokabátyja maga Leljának.

Kuznyecov oly ragyogóan játszotta szerepét, hogy Li- sowskában, aki nagyon is jól ismerte a náci tisztek szokásait, semmi kétség nem támadt az iránt, hogy Paul Siebert igazi megszálló. Én meg alig bírtam visszatartani a nevetésemet. Lidja viszont izgult, pirult és könyörögni kezdett a főhadnagynak, hogy adja vissza a papírjaimat. Azt mondta, nagyon jód ismer engem, kezeskedik értem, rokonszenvezem a németekkel, gyűlölöm a bolsevistákat. Siebert azonban hajthatatlan maradt és hosszan leckéztette Lisowskát.

Végre, amikor Lidia megterített és megvendégelte a főhadnagyot, az engedett szigorából és meghívott asztalához. Mindnyájunknak konyakot töltött, felállt és köszöntőt mondott a führer egészségére. Aztán ittunk „Nagy-Németországra”, az új „rendre”, az „elbűvölő háziasszony egészségére”. A főhadnagy már nem nézett rám rosszindulatúan. Sőt, barátságosan vállon veregetett, visszaadta a papírjaimat és udvariasan megkért, hagyjam Frau Leljával kettesben.

Átmentem a szomszéd szobába. Lidia amint az ajtót becsukta mögöttem, odasúgta nekem:

— 116 —

CgymiHiárd bélyeg

A bélyeggyűjtők ajkán a szövetség után legtöbbször a Magyar Filatélia Vállalat neve szerepel. Ez érthető is, mert a cég feladata hazánkba elhozni a világ bélyegeit és a Föld minden sarkába eljuttatni a Magyar Posta kiadásait. A feladat nem köny- nyű, hiszen belföldre százezrek kívánsága alapján kell 200 ezer féle bélyegből az albumokból hiányzó darabokat megszerezni, de nefn egyszerű a KM) év alatt megjelent magyar bélyegekre vonatkozó külföldi kívánságokat sem kielégíteni.

A raktárakba paponta körülbelül 1 millió bélyeg érkezik és hasonló mennyiséggel szolgálják ki a gyűjtőket. Kétszáz állandó dolgozó és ezer bedolgozó nemcsak a magyar bélyegek terjesztésével, hanem bélyegcsomagok készítésével és szállításával is növeli külkereskedelmünk jó hírét. A legkisebb összeállításban ötven különböző bélyeg szerez örömet egy-egy gyermeknek Hamburgban, New Yorkban, Sydneyben, de japán megrendelésre itt állították össze a kereskedelemben készített legnagyobb gyűjteményt, 110 ezer különféle bélyegből. A vállalat raktáraiban hatalmas készlet, ösz- szesen több mint 1000 millió bélyeg katalógus szerinti sorrendben várja a megrendelést, hogy gyűjtők albumát díszí Kiesse.

föélyeq'ffivitások

A régi papír megsárgul, töredezik. Még jobban károsítja a múló idő a bélyegek papírját, amit az előoldalon a nyomási eljárásnak, a hátoldalon az enyvezésre használt vegyi anyagok ártalmának tettek ki. A klasszikus bélyegek állagának megőrzésével mindenütt foglalkoznak, legutóbb az angol posta kísérleteiről olvashattunk az első kiadások színének megóvására. Az állag megőrzésén kívül rendszeresen folyik az idő vagy a gondtalan kezelés által tönkretett bélyegek javítása, szakadások, foltok eltüntetése, hiányzó fogak, sarkok pótlása, utólagos enyve- zés. A javítás során hibásból kifogástalannak látszó példányt állítanak elő. A javított bélyeg értékes, de nem egyenlő értékű a kifogástalannal, ezért számos országban hamisításnak minősül a javítás tudatos elhallgatása. A javítási módszerek fejlődésével az utólagos beavatkozást sokszor nehéz felismerni, ezért az értékes bélyeget vásárlás előtt célszerű szakértővel megvizsgáltatni.

Irinidad bélyegeit magyar miivési tervezi

Trinidad és Tobago, az angol nemzetközösséghez tartozó, Venezuela közelében fekvő szigetország 16 értékből álló forgalmi sorozatot adott ki. Az alig 1 millió lakossal rendelkező szigetek bélyegeiken mutatják be különleges állat- és növényvilágukat, valamint ipari létesítményeiket. A sorozatot Vásárhelyi Gyula magyar grafikusművész tervezte, aki hosszabb ideje külföldön él és már számos angol gyarmati bélyeg alkotásával aratott sikert. Trinidad és Tobago területe 5128 négyzetkilométer, fővárosa Port of Spain, lakói között európaiak, afrikaiak, kínaiak, indiaiak egyaránt vannak. A főváros

legszebb épülete, a parlament, a sorozat 5 dollár névértékű, befejező értékén látható.

Száznegyven ország ad ki bélyeget

Hivatalosan és jogosan 140 ország ad ki bélyeget, mert ennyi állam tagja a Postaügyi Világuniónak. 1960-ban csak száz ország vett részt a posták nemzetközi szervezetének munkájában, kilenc év alatt újabb negyven állam lépett a tagok sorába, legutóbb Qatar, Bhutan, Nauru. Sajnos a Postaügyi Világunió (közismert rövidítése UPU) tagjain kívül számos terület nevében adnak ki bélyeget — a gyűjtők pénztárcáját veszélyeztetve.

— Pár perc múlva kikísérem. Addig várjon.

Valóban. Néhány perc múlva Siebert főhadnagy elbúcsúzott tőlem és Lisowskától, s távozott.

— Hál’ istennek, minden szerencsésen végződött! — sóhajtott fel Lidia megkönnyebbülten, amint Kuznyecov mögött becsukódott az ajtó. — Én annyira izgultam, de annyira, hogy na! De maga milyen bátran tartotta magát! Egyszerűen bámulom a hidegvérét. Ha nem adta volna vissza a papírjait, maga nyilván végzett volna vele, igaz?

— Alighanem — feleltem. — A Gestapóra semmi esetre sem mentem volna el vele.

— Papírjai valódiak?

— Nem, hamisak. De a németek még nem kötöttek bele.

Megkérdeztem Lisowskától, mi a véleménye új ismerőséről, Paul Siebert főhadnagyról és mit tud róla.

— Q, nagyon sokat meséltek róla. Egyes tisztek el vannak ragadtatva tőle. Én azért bűvölgettem, mert Kitzinger törzsénél dolgozik és sokmindent ki lehet húzni belőle. Csak egy nyugtalanít — folytatta Lidia —, hogy ez a Paul a Gestapó-ügynökkel cimborái. Különben azok mutatták be. Ez a mai igazoltatási jelenet is nagyon gyanús nekem. Nagyon óvatosnak kell vele lenni. Nekem persze nem csinálhat semmit, de magának tanácsolom, hogy nagyon vigyázzon.

Másnap ezt a beszélgetést elmondtam Kuznyecovnak.

— Ennek ellenére nagyon gyanús személy — mondta. — A Gestapó-ügynökök a legjobb barátai, állandóan új ismeretségeket köt a német tisztek körében, s ugyanakkor pedig felajánlja szolgálatait a partizánoknak. Azt hiszem, hogy nagyon ügyes kettős játékot folytat. De nekünk most lehetőségünk van arra, hogy ellenőrizzük állampolgári lelkiismeretét: Az egyik oldalról egy fasiszta, a másikról egy partizán udvarol neki. Együtt fogunk csinálni mindent!

Kuznyecov egyre gyakoribb vendég lett Lisowskánál, sokáig elbeszélgetett vele, elárult neki a Kitzinger-törzs „titkaiból”, „hadititkokat” közölt vele és saját magáról és tiszt barátairól szóló különféle mesékkel traktálta. Lidia pedig mindent a legapróbb részletekig agyába vésett, s aztán elmondta nekem. Egyszerűen csodálatos volt, hogy tudott annyi sok számadatot, nevet, apró részletet megjegyezni. Olyasmi is megtörtént, hogy Lisowska ellopta Kuznyecovtól iratait; feljegyzéseit, néhány holmiját. Természetesen ezek rajtam keresztül újra visszakerültek Kuznyecovhoz.

(Folytatjuk)

— 117 —