Nógrád. 1969. augusztus (25. évfolyam. 176-201. szám)

1969-08-30 / 200. szám

Tízezrek ünnepek ék Besztercebányán a felkelés 25* évfordulóját Nagygyűlés Besztercebányán Pénteken a reggeli órákban nagy tömeg gyűlt össze a Besztercebánya központjában magasodó dombon emelt mo­numentális emlékmű előtt. Ludvík Svoboda köztársasági elnök, Gustáv Husák. a CSKP KB első titkára és a többi ve­zető személyiség, valamint a külföldi küldöttségek megér­kezése után Peter Colotka szlovák miniszterelnök mél­tatta a szlovák nemzeti fel­kelés politikai és katonai je­lentőségét. majd f 'lavatta az emlékművét. Az SZKP. a szovjet kormány és a szovjet nép üdvözletét Konyev mar­sall tolmácsolta. Délelőtt a besztercebányai Szlovák Nemzeti Felkelés té­ren tízezrek gyűltek össze. Hazai és külföldi partizánok régi egyenruháikban, parti­zánkucsmákban, kitünteté­seikkel díszítve jelentek meg. Több egykori partizáncsoport harcosai táblák alatt, hajdani zászlóikkal érkeztek a nagy­gyűlésre. Megindító találkozá­sok, kedves pillanatok szín­helye volt pénteken délelőtt Besztercebánya főtere. A nagygyűlésen megjelent tízezrek több ízben melegen ünnepelték a Csehszlovák Ítéletet hirdettek Pénteken délelőtt kereken 14 hónapos tárgyalássorozat után egy frankfurti bíróság ítéletet hirdetett Hermann Krumey és Otto Hunsche, Eichmann két volt bűntársa perében. A bíróság Krumeyt bűnösnek találta háromszáz- ezer magyar zsidó lemészárlá­sában és életfogytiglani bör­tönre ítélte. Otto Hunsche, aki szintén az 1961-ben kivég­zett Eichmann különleges ala­kulatába tartozott, tizenkét évi börtönbüntetést kapott, Kommunista Pártot, a szovjet hadsereget, és Ludvík Svobo­da köztársasági elnököt, Gus­táv Husákot, a CSKP KB el­ső titkárát, valamint a felke­lés résztvevőit, köztük első­sorban annak szervezőjét: La- co Novomesky költőt és köz­életi férfiút. Jelen voltak a csehszlovák, a cseh és szlovák párt- és állami vezetők, akik az ünnepségekre érkeztek Besztercebányára, közöttük Oldrich Cerník, miniszterel­nök, A. Dubcek, a nemzetgyű­lés elnöke, S. Razl, cseh mi­niszterelnök is. Ott voltak a baráti országok küldöttségei, köztük hazánk küldöttsége Gáspár Sándornak, az MSZMP KB Politikai Bizottsága tagjá­nak. a Népköztársaság Elnöki Tanácsa elnökhelyettesének vezetésével. A szovjet főváros újságíró köreiben valóságos ,.kínai különszámként” értékelik a legújabb Lityeraturnaja Ga- zeta nemzetközi mellékletét, amelyben szovjet és külföldi szerzők Pekingből érkezett levelei leplezik le a Kínában uralkodó terrorrendszert, a hatalmi piramis csúcsán le­vők cselszövéseit és ellenté­teit. A Mao Ce-tung és Lin Piao klikk közötti erőviszo­nyokat boncolgató cikk nyo­matékosan rámutat arra, hogy nem szabad komolyan venni a pekingi szóvirágokat a kínai vezetés egységéről. Bonyolult és nagyrészt szín­falak mögötti harc dúl a két fő klikk: Mao és Lin Piao csoportja kczött. A szembe­tűnő különbség a két ,kian” között, hogy míg a Mao-cso- portban főleg a „civilek’’ a hangadók, addig Lin Piao emberei egy szálig katonák Elsőnek Ludvík Svoboda mondott rövid beszédet, ame­lyet a hallgatóság nagy ün­nepléssel fogadott. A nagy­gyűlés résztvevőihez ezután Gustáv Husák, a CSKP KB első titkára szólt, akit a meg­jelent sokaság hosszan éljen- zett és ünnepelt. K. T. Mazurov, az SZKP KB Politikai Bizottság tagja tolmácsolta a szovjet kommu­nisták, a szovjet kormány és a nép üdvözletét, majd Andrej Klokoc, a Szlovák Nemzeti Tanács elnöke ismertette a nagygyűlésről kibocsátandó felhívás szövegét. A felhívást a megjelent tízezrek, a CSKP-t és vezetőit, valamint a Szovjetuniót és a többi szo­cialista országot ünnepelve fogadták el. (MTI) a klikk női tagjának kivé­telével, aki nem más, mint Lin Piao felesége. A kéi csoport erőviszonyai a következőképpen alakul­nak: a Kínai Kommunista Párt új Központi Bizottságá­ban a tagoknak és a pótta­goknak mintegy fele katona, ezek túlnyomó többsége Lin Piao embere. A párt politi­kai bizottságának tizennégy­ről öt főre lecsökkentett ál­landó bizottságában Mao Ce- tung, Kang Sengre, a biz­tonsági szervek legfőbb fő­nökére és Csen Po-tára, sze­mélyi titkárára támaszkodik. Az állandó bizottság további két tagja: Lin Piao és a két csoport között lavírozó Csou En-laj. Ilyenformán a po­litikai bizottság állandó bi­zottságában Mao-nak többsé­ge van, a politikai bizottság­ban azonban más a helyzet: ott az erők megoszlása ki­egyenlített. Klikkek köxött őrlődik a kinai nép arab csúcstalálkozó Az Al Az Izraellel közvetlenül szembenálló országok — Egyiptom, Jordánia, Szíria és Irak — vezetői arab „mini- csúcsértékezletet” tartanak Kairóban — közli pénteki szá­mában az Al-Ahram. A lap értesülései szerint a találko­zót, amelyen Nasszer elnökön kívül Husszein jordániai ki­rály, Atasszi szíriai elnök és Hasszán el-Bark marsall, ira­ki államfő vesz részt „rövide­sen” megtartják. Az AFP egyébként úgy tud­ja, hogy Husszein jordániai király már szombaton az egyiptomi fővárosba érkezik, hogy külön is tárgyaljon Nasszer elnökkel. A két má­sik vezetőt a jövő hétre vár­ják. Mint ismeretes, az arab kül­ügyminiszterek legutóbbi érte­kezlete nem hívta össze a 14 arab ország csúcstalálkozóját és későbbi időpontra halasz­totta a döntést erről a kér­désről. Másfelől azonban az A hr am az összefogást • iszlám-otszágok legmagasabb szintű értekezletének tervét, amelynek fő szószólója a kon­zervatív nyugatbarát politikát folytató arab országok legte- kintélyesebbike. Szaúd-Arábia volt, elég langyos fogadtatás­ban részesítettéit a mohame­dán országok fővárosaiban. Ezért látta Nasszer elnök szükségesnek. hogy mielőbb cselekedjék és összehívja a radikális arab országokat, az Al-Ahram kifejezése szerint „a megszállt arab területeket körülvevő országok politiká­jának maximális egybehango­lására.” Az Al-Ahram folytatja cikk­sorozatát az arab országok és az Egyesült Államok viszo­nyáról. A lap főszerkesztője. Heikal hangsúlyozza, hogy az arab országok. ha közösen cselekednek „politikai, gazda­sági és lélektani téren egy­aránt kifejezetten nyomást gyakorolhatnak” a washingto­ni politika irányítóira. sürgeti „Az Egyesült Államoknak értésére kell adnunk. hogy választania kell:' vagy Izraelt egymagát, vagy pedig az ösz- szes arab államokat választ­hatja” — folytatja az Al-Ah­ram. Heikal hangsúlyozza, hogy a tények fényében mindin­kább világos: a iVixon-kor- mány nagyja bolt-egészéből ugyanazt a politikát \ folytatja, amit a Johnson-korniány kez­dett el. Ilyen körülmények között a diplomáciai viszony újrafelvétele Kairó és Wa­shington között ma távolabb van. mint valaha. ..A diplo­máciai kaDcsolatok hu'.zamos időre történő megszakítása valószínűleg nem sholgál semmiféle nyilvánvaló peteitív célt. viszont világos erkölcsi jelentősége van: egy olyan nagyhatalomnak. mint 'az Egyesült Államok, csak hátVó ajtón van bejárása egy olyap stratégiailag fontos területre:, mint a Közel-Kelet” — feje­ződik be a cikk. (MTI) Amerikai katonák megtagadták a parancsot Az amerikai főparancsnok­ság pénteken hajnalban köz­zétett közleménye szerint csü­törtökön heves harcok voltak Da Nangtól délre. Elsősorban az amerikai gyalogság és ten­gerészgyalogság vette fel a harcot a partizánok egységei­vel. Az amerikaiak 18 sza­badságharcos és 13 amerikai katona haláláról számolnak be. A leghevesebb harcok színtere az elmúlt hetekben az említett terület, tehát Quang Tin és Quang Nam tar­tomány volt. Az amerikaiak ebben a körzetben véres és kilátástalan kísérleteket tet­tek arra, hogy felszámolják a partizánok állásait. Ezekben a harcokban került sor arra az eseményre, amelyet az ameri­kai főparancsnokság magas rangú tisztjei a hírügynöksé­gek tudósítóinak adott nyilat­kozatukban most „elhanya­golható incidensnek” minősí­tettek: a múlt hét végén á 196. gyalogsági brigád 3. zász­lóaljának egy szakasza meg­tagadta a parancsot. A vég­sőkig kimerült és elkeseredett katonák egyszerűen nem vol­tak hajlandók kimozdulni fe­dezékükből, hogy tisztjük parancsának eleget téve ismét behatoljanak a dzsungelbe és folytassák a partizánok fel­kutatását. A vezénylő tiszt te­lefonon jelentette az esetet a főparancsnokságnak és ezt a telefonbeszélgetést végighall­gatták a tudósítók is. Az ügy így nyilvánosságot kapott es ezért kényszerülnek most ma­gyarázkodásra az amerikai főparancsnokság vezetői. Választás előtt Ghánában Pénteken Ghánában első íz­ben tartanak nemzetgyűlési választást azóta, hogy három és fél évvel ezelőtt Nkrumah elnök rendszerét katonai pucs- csal megdöntötték. A két és fél millió szavazó öt párt 480 jelöltje közül választja meg a 140 nemzetgyűlési képviselőt. Az a párt, amelynek sikerül legalább 71 mandátumot sze­reznie, automatikusan új kor­mányt alakít. Megfigyelők azonban aura számítanak, hogy egyik párt sem rendelkezik majd elegendő támogatással a szavazatok többségének el­nyeréséhez. így valószínűleg koalíciós kormány alakul. El­Molnár Károlyt Korzikától Szent Ilonáig VII. Egyetlen ködös nap elegendő „A parancsnokló tábornok soha se aludjék, az mindig dolgozzék.” (Napóleon) A második itáliai hadjárat nem tartott olyan hosszú ideig mint az első. A franciák kü­lönösebb veszteség nélkül át­jutottak a Bernát-hágón és Bonaparte több kisebb sikert ért el az osztrákokkal szem­ben. Alvezérei ellenben kudar­cot vallottak, így Masséna, aki hetekig tartotta Genova várát, kitűzte a fehér zászlót. Katonái nem kaphattak után­pótlást, olyan éhínség tombolt a városban, hogy az emberek minden kutyát és macskát megettek. Lekaszálták a vár földhányásain nőtt füvet, meg­főzték, és odaadták ennivaló­ként a betegeknek. Genova ilyen körülmények között nem tarthatta magát. A vár eleste után jelentős osztrák ostromló erők szaba­dultak fel, ezzel növekedett a Napóleonnal szemben álló el­lenség létszáma. Június tizenharmadikán Ma­rengo közelében heves csata bontakozott ki. Kiderült, hogy nagy az osztrákok fölénye. Ekkor Bonaparte gyorsfutárt k-üldött egyik kedvenc tábor­nokához, Desaix-hoz, hogy az „isten szerelmére”, azonnal csatlakozzon seregéhez. Az erő­viszonyok még most is a bécsi tábornokoknak kedveztek, akik 30 000 emberrel és 100 ágyúval rendelkeztek. Francia- ország első konzulja pedig mindössze 20 000 katonára szá­míthatott. Tüzérsége is gyen­ge volt, csak 15 ágyút tudott szembeállítani az ellenséggel. Kezdetben az osztrákok ér­tek el sikereket, kora délután már Melas tábornok úgy ítél­te meg a helyzetet, hogy övé a végső győzelem. A diadal hí­rével különfutárt indított Bécsbe, ahol örömmámorral fogadták a Marengoból érke­ző hírt. Amikor már a magas rangú francia tisztek, kivéve Napó­leont, azt hitték, hogy minden elveszett, akkor fordult meg a kocka. Megérkeztek Desaix csapatai, és lecsaptak a győ­zelmet ünneplő osztrákokra. Minden alapvetően megválto­zott, a franciák a meglepetés­szerű, fergeteges támadással felülkerekedtek. Melas tábor­nok emberei pánikszerűen menekültek. Az első könzul a második itáliai hadjáratában is győzött. Az osztrák főparancsnok újabb futárt küldött Bécsbe, most már azzal a hírrel, hogy Marengonál tragikusan végző­dött a küzdelem. A Habs- burg-birodalom fővárosa gyá­szolt, Párizs ünnepelt. Ez az egyetlen ütközet Itáli­át újra visszaszerezte ^Fran­ciaországnak. A hadisiker meg­teremti a kedvező békekötés előfeltételeit és Napóleon a tárgyalásokon mindent megka­pott Ausztriától, amit csak kívánhatott. A Habsburg-biro- dalom a többi között lemon­dott Belgiumról, átengedte a párizsi kormánynak Luxem­burgot, Genovát és Lombardi­át. Luneville, ahol a békét 1801 februárjában aláírták, Bécset hosszú időn keresztül emlékeztette a Marengonál elszenvedett vereségre. Anglia politikáját is befo­NÓGRAD — 1969. augusztus 30., szombat lyásolták Bonaparte sikeres itáliai hadműveletei. A har­cias Pitt miniszterelnök utód­ja, Addington békülékenysé- get mutatott. Hosszas púhato- lódzás után megkezdődtek a tárgyalások London és Párizs között. 1802 márciusában meg­állapodtak és Amiensben alá­írták a békeszerződést, esze­rint a franciák lemondtak Egyiptomról, kivonták csapa­taikat Rómából, Málta ismét a Lovagrend fennhatósága alá került, Anglia pedig vállalta, hogy nem tartja megszállása alatt azokat a katonai szem­pontból fontos pontokat, ame­lyeket a háború alatt a Föld­közi-tenger szigetein vagy partján megszerzett. A megál­lapodás lényege: az európai kontinensen Franciaországé a vezető szerep, a fő víziközle­kedési útvonalakon azonban Anglia az úr. A békét az első konzul arra használta fel, hogy néhány belső kérdést megoldjon. Tit­kárainak éjjel-nappal dolgoz- niok kell, ezt a tempót köve­teli meg tőlük... Hidakat, csatornákat, utakat építtet. Megalapítja a párizsi műegye­temet, új jogrendszert dolgoz­tat ki, támogatja a tudományt és a művészetet. Szisztematikusan növeli ha­talmát és megerősíti pozíció­ját, mint „Franciaország első embere”, népszavazást rendel el, és ezzel „életfogytiglani” konzullá választják, így lénye­gében a köztársaságot abszo­lút monarchiává változtatta. Európa hamarosan rádöb­bent, hogy az Amiensben kö­tött béke inkább csak fegyver- szünet volt. 1803-ban ismét ki­tört a háború Anglia és Fran­ciaország között. Bonaparte nagyszabású tervet dolgozott ki, úgy képzelte, hogy több ezer naszád néhány óra alatt 160 000 katonát szállít majd a La Manche csatornán. Az elő­készületeket személyesen el­lenőrizte, a franciák 1803 és 1805 között sok hajót építet­tek, bővítették a kikötőket és partraszállási gyakorlatokat végeztek. — Ha három napig köd lesz a tengeren — mondta Napóle­on —, akkor enyém lesz Lon­don, a parlament és az Angol Bank... A szigetországban nem vár­ták tétlenül a veszély növeke­dését. Semmiféle eszköztől nem riadtak vissza az ango­lok, csakhogy elhárítsák a francia fenyegetést. Titokban támogatták néhány emigráns összeesküvését, akik Napóleon elszánt ellenfelei voltak és Londonban éltek. Cadoult és több társa vállalta, hogy me­rényletet követ el az első kon­zul ellen. Mindent a legrész­letesebben kiterveltek és sze­rintük a gyilkosság végrehaj­tására Bonaparte egyik regge­li sétalovaglása lett volna a legjobb alkalom. Egy angol hajó Normandiában észrevét­lenül partra tette az összees­küvőket. Az első konzul rendőrsége nagyszerűen műkö­dött, tudomást szerzett arról, hogy a királypártiak veszélyes akcióra készülnek ... Több em­bert letartóztattak. A partra- szállt emigránsok vállalkozása kudarccal végződött, elfogták őket és a vérpadon fejezték be az életüket. Bonaparte az összeesküvés leleplezése után egy újabb, döntő lépést tett nagyratörő terveinek megvalósításáért. Úgy érezte, itt az idő, hogy császár legyen, és éppen úgy a pápa koronázza meg, mint ezer évvel korábban Nagy Ká­rolyt. Világméretű hatalomra vágyott, és ennek a látványos kereteit mielőbb meg akarta teremteni. 1804. április tizen­nyolcadikén a szenátus rende­letet fogadott el, amely sze­rint az első konzul megkapja az örökös császári címet. A koronázási szertartást a Notre-Dame székesegyházban tartotta meg, ahol VII. Pius pápát kellemetlen helyzetbe hozta. Feltehetően azért, hogy éreztesse vele, és egész Euró­pával, hogy saját erejével ér­te el, amire vágyott. Amikor a pápa a kezébe veszi a koro­nát, akkor Napóleon energikus mozdulattal szinte elragadja tőle és önmaga helyezi saját fejére. Párizs nagy fénnyel és pom­pával ünnepelte császárát, az ágyúk díszsortüze, harangzú­gás jelezte az új korszak kez­detét. Napóleon mindezt meg­kívánta, de közben már a vár­ható, minden eddiginél na­gyobb méretű háború kilátá­sait mérlegelte. Nem kételke­dett benne, hogy Anglia erős szövetséget hoz létre Francia- ország ellen. A fő katonai erőt Ausztria és Oroszország képviselte, a pénztáros szere­pét London vállalta. A császár minden rendelke­zésére álló erőt megmozgatott, hogy végre létrehozza az ang­liai partraszállás előfeltételeit. 1805 nyarán már ezt mondta. — Egyetlen ködös nap is elegendő. Ha mi az átkelést 12 óra alatt biztosítani tudjuk, akkor Anglia megszűnt létez­ni. ' Villeneuve tengernagynak parancsot adott, hogy hajóit a Földközi-tengerről irányítsa át a La Manche csatornába, előzőleg azonban egyesüljön a szövetséges spanyol flottával. Közösen szabadítsák ki a Brest kikötőjében horgonyzó és az angol vesztegzár miatt tét­lenül veszteglő francia vitor­lásokat, majd induljanak el együtt a szigetország felé. Ez­alatt az egész francia száraz­földi hadsereg készültségben állt, és Napóleon számításai szerint a katonákat két óra alatt be lehetett hajózni. Min­den előkészület megtörtént, Angliát ilyen nagy veszély még sohasem fenyegette.' (Folytatjuk) térnek a vélemények az esé­lyeket illetően. Leginkább há­rom pártot emlegetnek az esé­lyesek között, így a Joe Ap- piah ügyvéd vezette Egyesült Nemzeti Pártot, Kofi Busia Haladás Pártját és a Gbede- mah volt pénzügyminiszter ve­zette Liberális Nemzeti Szö­vetséget. Kormányválság Kolumbiában Csütörtökön a kormány hat konzervatív miniszterének le­mondása miatt kormányválság tört ki Kolumbiában. A válságot a konzervatív párt sorain belül támadt né­zeteltérés idézte elő a kor­mány azon kéréseivel kap­csolatban, hogy függesszék fel Ignacio Vives szabadelvű sze­nátor parlamenti mentelmi jo­gát. Vives szenátor a közel­múltban korrupcióval vádolta Enrique Penalosa földművelés- ügyi minisztert. Manuel Carvajal és Dooglas Botero eddigi közlekedésügyi, illetve belügyminisztert Anto­nio Diaz, a Kolumbiai Dolgo­zók Szövetségének főtitkára — ő az első munkásvezető, aki tagja a kolumbiai kormány­nak — és Hernando Gomez eddigi fejlesztésügyi miniszter váltotta fel. Carlos Ileras Restrepo köz- társasági elnök csütörtökön felszólította az ország 22 tar­tományának kormányzóját, hogy mondjanak le. A köztár­sasági elnök megkívánja vál­toztatni a tartományi kormá­nyok összetételét. Kilenc kor­mányzó már benyújtotta le­mondását. (MTI)

Next

/
Thumbnails
Contents