Nógrád. 1969. augusztus (25. évfolyam. 176-201. szám)
1969-08-29 / 199. szám
Veres összecsapások a Mekong deltájában Mérgező anyagok — Párizsi értekezlet A vietnami harci tevékenység központja szerdán a Me- kong-delta rizsföldjeire tevődött át, ahol véres összecsapások voltak a dél-vietnami— amerikai csapategységek és a szabadságharcosok között. A dél-vietnami „regionális milícia” egységeit gépfegyveres helikopterek támogatták. A partizánok — az amerikai katonai parancsnokság jelentése szerint — 24 katonai létesítményt árasztottak el tüzérségi lövedékekkel. Az amerikaiak B—52-es bombázókkal kísérelték meg felszámolni a szabadságharcosok feltételePeking kalandor irányvonala Mindenfelől — mindenről WASHINGTON A amerikai atomenergia bizottság bejelentette, hogy szerdán a nevadai kíséreti telepen végrehajtották az Egyesült Államok ez évben 15. föld alatti atomrobbantását. A 20 kilotonnás erősségű robbantás körzetében kisebb mennyiségű radioaktivitást észleltek. KENNEDY-FOK Szerdán este „Pionír—10” jelzéssel mesterséges holdat indítottak útjára a Kennedy- íokról, „Delta” típusú hordozórakéta segítségével. A hordozórakéta második fokozata nem indult be, így a kíséret — melynek célja a napsugárzás és a mágneses mezők tanulmányozása lett volna — nem sikerült. TOKIÓ Csütörtökön 10 000-re emelkedett azoknak a személyeknek a száma, akik 1969-ben japán közlekedési balesetek következtében vesztették életüket. 1968-ban 14 256 személy halt meg az országutakon. Molnár Károly: Korzikától Szent Ilonáig VI. Az államcsíny A szahad jövő bizloiítéha a Szovjetunióval való barátság A Pravda csütörtöki számában Gustáv Husák a CSKP KB első titkára, a szlovák nemzeti felkelés 25-ik évfordulójának szentelt cikket írt. Ebben megállapítja, hogy a szlovák nemzeti felkelés „hatalmas antifasiszta, politikai, fegyveres támadás volt, amelynek során a szlovák nép egyesült a nácizmus ellen küzdő népek családjával”. Husák hangsúlyozza, hogy ebben a harcban a szlovák nép a Szovjetunióval vállvetve harcolt az egységes csehszlovák állam újjászületéséért, új belpolitikai és külpolitikai alapokon. „Népünk sohasem tartotta lehetségesnek felszabadulását a Szovjetunióval való közös harc nélkül. Szabad jövőjének biztosítékát a Szovjetunióval való megbonthatatlan barátságban látta”. Husák ezután méltatja a szovjet kormány és a szovjet katonai parancsnokság erkölcsi, politikai és katonai támogatását. amelyet a felkelés első napjától kezdve nyúl'tlt a szlovák népnek. Rámutat, hogy Á bábkormány elnöke nyilatkozott Tanácskoznak Afrika vezetői Az afrikai egységszervezet miniszteri tanácsának zárt ajtók mögött megtartott első munkaülésén a titkárság napirendjavaslatát vitatták meg és arról tárgyaltaik, hogyan osztják fel a témákat a politikai, gazdasági és adminisztratív bizottság között. Diallo Telli főtitkár beszámolt a külügyminiszternek az afrikai helyzetről. A UPI jelentése szerint, Hailé Szelasszié császár megnyitó beszéde után Mohamed Fajek egyiptomi tájékoztatásügyi miniszter ismertette a közel-keleti helyzetet. „Jobban szeretem a nyílt clloii-séget az áIrtok barátoknál.” (Napóleon) Negyvenhét napig vitorlázott a gyenge francia hajóraj. Az egyik háromárbócos neve Fortune volt és Napóleont valóban nem hagyta el a szerencséje. Egyízben már majdnem összetalálkozott a Földközi-tengeren cirkáló angol flottával, de azután mégis sikerült kitérnie a túlerő elől. Október kilencedikén Bonaparte kikötött Dél-Francia- országban, ahol lelkesen ünnepelték. Egy szónok ezzel a szavakkal fogadta: — Előre tábornok! Győzze le és zavarja el az ellenséget hazánkból, és akkor, ha akarja, királyunk lehet... Napóleon nem tudott ellenállni a hatalom kísértésének, kész terve még nem lehetett, mert a párizsi viszonyokat nem ismerte, a szilárd elhatározás ellenben már kialakult benne, a nemzet élére áll. Október tizenhatodikén a fővárosba érkezett, ahol viszonylag hamar világosan fölismerte, hogy a gyenge direktóriumban nincs egyetlen olyan erős egyéniség, aki megakadályozhatná, ha államcsínyt hajt végre. Következetesen készítette elő akcióját, ragyogó stratégiája legalább annyira biztosította győzelmét a politikában is, mint korábban a hadszíntéren. Megnyerte Talleyrand külügyminiszter és Fouché rendőrminiszter támogatását. Néhány bankár nagyobb összeget juttatott neki, mert azt remélték, hogy a tábornok eltávolítja a direktórizett állásait és az utánpótlási vonalakat. A VNA hírügynökség délvietnami jelentésekre hivatkozva közölte, hogy az Egyesült Államok továbbra sem mond le a mérgező anyagok használatáról a vietnami hadviselésben. A legutóbbi támadások következtében több mint ezer ember vesztette életét Tay Ninh tartomány hegyvidékén, amelyet az amerikaiak repülőgépekről árasztnt tak el legkülönbözőbb mérgező anyagokkal. Az áldozatok közöt harminc gyermek is volt. Csütörtökön a nemzeti tárA Pravda csütörtöki számában „Peking kalandor irányvonala” című nagyobb terjedelmű cikkében felhívja a figyelmet a Mao-csoport kalandor politikájának veszélyességére. Mint a cikk rámutat: „a kínai vezetők a határprovokációk megrendezésével, amelyek politikai vonaluk szerves részét képezik, igen messzemenő nagyhatalmi terveket szeretnének megvalósítani. A határprovokációk nyilvánvaló célja, hogy lendületet adjanak a Szovjetunióval szembeni ellenséges érzületek szításának, és még bonyolultabbá tegyék a szovjet—kínai kapcsolatokat.” A Pravda ezután arról ír, hogy a maoisták mindent elkövetnek a szocialista országok bomlasztására, és mindenekelőtt arra, hogy aláássák a Szovjetunió és a szocialista országok barátságát. Ez különösen kitűnt abban a magatartásban, ahogyan a kínai vezetők a csehszlovákiai eseményekhez viszonyultak. „A maoisták bebizonyították, hogy közömbösek a szoumot, és így Franciaországban a jobboldali irányzatok kerekednek felül. Bonaparte megfelelő katonai erő összevonásáról is gondoskodott, és november kilencedikén megkezdi az államcsíny végrehajtását. Előre megbeszélt titkos terv szerint reggel magas rangú tisztek jelentek meg a háza előtt. A tábornok közölte velük: — Itt az ideje, hogy megmentsük a köztársaságot! Ezután összeült a Vének Tanácsa, az ülésen Cornet fölszólalt, és kijelentette, hogy egy „veszélyes összeesküvés, fenyeget”. Majd javasolta, hogy a várható fegyveres megmozdulás elfojtásával Bonaparte tábornokot bízzák meg... Az előre összeállított terv alapján Cornet azt is ajánlotta, hogy a Vének Tanácsa és az ötszázak Tanácsa a következő üléseit ne Párizsban, hanem a szomszédos Saint-Cloud-ban tartsa. Mindkét javaslatát elfogadták, ekkor Napóleon a tanácskozás színhelyére vonultatta katonáit. Segédtisztjei kíséretében belépett az ülésterembe, és rövid beszédet tartott: — Képviselő polgártársak! A köztársaság a pusztulás útján volt. Önök ezt fölismerték és az önök intézkedései megmentették a köztársaságot. Jaj azoknak, akik zavart kívánnak kelteni! Minden úgy haladt, ahogy Bonaparte és közvetlen hívei elképzelték. Feloszlott a direktórium, a végrehajtó hatalom legfontosabb szerve is. Az államcsíny legkritikusabb szakasza most következett. gyaló központi épületében megnyílt a vietnami helyzet békés rendezésének lehetőségeivel foglalkozó párizsi értekezlet 32. ülése. Xuan Thuy, a VDK küldöttségének vezetője az ülés előtt újságírók kérdéseire válaszolva kijelentette, hogy a dél-vietnami kormányban tör. tént változás növeli az értekezlet problémáit. A VDK delegátusa Khiem tábornok miniszterelnökké történt kinevezésére utalt. Az ülésen elsőként Cabot Lodge amerikai delegátus szólalt fel. (MTI) cializmus sorsa iránt. Peking szemmel láthatóan a szocialistaellenes erők győzelmére számított Csehszlovákiában, és nyíltan a védelmükre kelt” — írja a Pravda. Hozzáfűzi: „az utóbbi időben Maoék azonos álláspontra helyezkedtek a washingtoni héjákkal és a bonni revansistákkal, arra bújtogatják a szocializmussal szemben ellenséges erőket Csehszlovákiában, hogy keljenek harcra a Csehszlovák Szocialista Köztársaság párt- és állami vezetése ellen, a szocialista nemzetközösség ellen.” Veszedelmes, meggondolatlan és kalandorkodó álláspontra helyezkedik a jelenlegi pekingi vezetőség a háború és a béke kérdéseiben. Ebben a vonatkozásban# is találkozik a leginkább agresszív imperialista körökkel — jegyzi meg a lap. „Maóék az egész kínai életet militarizálják. Fokozottan folyik a háborús előkészület, szítják a háborús pszichózist. A kínai vezetők arra szólítják a lakosságot, hogy készüljön fel az éhezésre és a háborúra.” Másnap Saint-Cloud-ban megtartott ülésén a Vének Tanácsa és az ötszázak Tanácsa eleinte szembeszegült az egyeduralomra törő tábornokkal. Izgalmas jelenetek, szenvedélyes viták alakultak ki. Amikor nem tudtak megállapodni, Bonaparte személyesen jelent meg a teremben. — Le a zsarnokkal! Vesszen a diktátor — ilyen, és ehhez hasonló szitkozódó kiáltások hangzottak el. Négy hű katonája kísérte a tábornokot, akik a testükkel fedezték népszerű parancsnokukat. Mindez hiába. Napóleont a felháborodott képviselők lökdösték és a hátát ökölcsapás is érte. Nagy nehezen elhagyta az ülés színhelyét. A jelenet megviselte a tábornokot, de amikor magához tért, parancsot adott embereinek, hogy a képviselőket erőszakkal távolítsák el a teremből. Ijesztésnek szánt dobpergés közben jelentek meg a katonák és mindenkit kizavartak. Aki ellenállt, azt kidobták. Akik Napóleon mellett voltak, azok visszatérhettek és ők a szuronyok árnyékában megszavazták a konzulátusról szóló törvényt. Ez megtörtént, majd kimondták azt is, hogy az ötszázak Tanácsa megszűnik. Este ugyanilyen körülmények között a Vének Tanácsa ült össze és ez a testület ugyancsak elfogadta azt a javaslatot, amely szerint három konzul veszi át a hatalmat, ök hárman: Sieyes, Roger Ducos és Bonaparte. Az államcsíny sikerült. Az egyeduralom megszerzése most már egyszerű. A triumvirátus jellegéből fakadóan, közülük mindig a legtehetségesebb szerzi meg az uralmat. így történt ez hajdanában Rómában is, eleinte Pompeius, Crassus és Caesar osztozott a hatalmon. Végül a legvakmerőbb és a legtehetségesebb ült babérkoszorúval a birodalom aranytrónjára. Caesar nemcsak Róma, hanem a világ ura lett. Napóleon is erre pályázik. Egy hónap múlva elkészült az új alkotmány. Az állam élére az első konzul került, aki teljhatalmat kapott, a másik kettőnek tanácsadó szerep jutott. A vezető szerepet természetesen Napóleon szerezte meg. Néhány szigorú intézkedést hozott, így például ragaszkodott hozzá, hogy az addig megjelenő 73 napilap közül 60 szűnjék meg, azután újabb kilenc újságot ítélt halálra. Külpolitikáját kezdetben a látszólagos békülékenység jellemezte. Az angol királyhoz személyes hangú levelet küld: — Hát örökké tartson ez a háború, amely immár nyolc esztendeje pusztít négy égtájon? Hogyan áldozhatja fel Európa két legfelvilágosultabb népe, egy hiú nagyság eszméjéért kereskedelmét, belső jólétét is? Anglia ridegen elutasítja Napóleon levelét. Így a jelek arra mutattak, hogy a két ország között még nagyobb méretű háború alakul ki, mint korábban. Franciaország külpolitikai helyzete kedvezőtlen volt. Napóleon, mint első konzul, mindenekelőtt arra törekedett, hogy visszaszerezze az osztrákoktól Itália északi részeit. 1890 májusában újabb hadjáratot indított, csaknem azon a vidéken, amelyen korábban is átvonultatta katonáit. Ezúttal átkelt az Alpokban, a Szent Bernát hágón, ezzel mintegy követve nagy példaképét, Hannibált, az ókor nagy hadvezérét. " (Folytatjuk) a felkelésben a szlovákokon és a cseheken kívül több ezer szovjet ember, valamint több mint húsz más nép képviselői vettek részt. „Ily módon a csaták tüzében megerősödtek internacionalista kapcsolataink a szovjet néppel, és más népekkel”. A továbbiakban a CSKP KB első titkára arról ír, hogy „az utóbbi másfél évben szocialistaellenes erők és sok politikusunk kétségbevonta mindazokat az alapvető értékeket, amelyek az antifasiszta harc során teremtődtek és amelyeken államunk szabadsága, annak nemzetközi biztosítéka és szocialista társadalmunk alapult.” Husák emlékeztet arra, hogy ezen kérdések körül sokáig folyt a harc és rámutat, hogy a CSKP KB áprilisi plénuma óta „pártunk vezetősége megtesz minden erőfeszítést a párt és a társadalom marxista—leninista politikájának helyreállításáért, a Szovjetunióval és a többi szocialista országgal fennálló testvéri kapcsolataink megszilárdításáért. Pák Csöng Hi dél-koreai bábelnök az AP amerikai hírügynökség szöuli tudósítójának adott nyilatkozatában az amerikai csapatok dél-koreai tartózkodásának „feltétlen szükségessége” mellett foglalt állást. pák Csöng Hi, aki már korábban is rendkívül érzékenyen reagált minden olyan javaslatra, amely a Dél-Kore- ában állomásozó amerikai csapatok létszámának csökkentését célozta, ezúttal is kifejtetAz izraeli hadsereg szóvivője szerint szerdán éjszaka egy izraeli kommandó amely, nek létszámáról nem közöltek részleteket — behatolt egyiptomi területre és a Nílus völgyében nehéz aknavetőkkel támadást intézett egy körzeti katonai létesítmény ellen. A szóvivő szerint az akciót Kairó és Asszuán között félúton Asziut város közelében Man. kabad-hegységben hajtották végre. A szóvivő szerint Izrael ezzel a tűzszünet „egyiptomi részéről folytatódó meg. sértéséért” vágott vissza, amelynek következtében Izrael két hét alatt tizenegy kaHALASl György, az MTI tudósítója jelenti: Csütörtökön délután megkezdődtek a szlovák nemzeti felkelés 25. évfordulójának jubileumi ünnepségei. A besztercebányai színházban a Szlovák Kommunista Párt, a Szlovák Nemzeti Tanács és Szlovákia kormányának együttes ünnepi ülésén megjelentek: Ludvik Svoboda, Oldrich Cerník miniszterelnök, valamint a csehszlovák és szlovák párt- és kormányszervek számos vezetője. Jelen voltak a szocialista országok küldöttségei is. Az ünnepi beszédet Stefan Az ENSZ mohamedán tagországai szerdán este a világszervezet székházában tartott zárt ülésükön úgy döntöttek, kérni fogják a Biztonsági Tanács összehívó, sát az Al-Aksza mecset felgyújtása nyomán támadt helyzet megvitatására. A Biztonsági Tanács elnökének küldendő levelet csüEzen a téren sikereket értünk el, és államunk politikai konszolidációját a haladás kezdete jellemzi.” Ezzel összefüggésben Husák rámutat, hogy a konszolidációs folyamat szálka volt a nyugati imperialista erők és az országon belüli reakciós szocialistaellenes erők szemében. Ezért az elmúlt napokban kísérletet tettek arra, hogy nyílt ellenforradalmi felkeléssel szétzúzzák a csehszlovák államot, újabb válságot idézzenek elő. „Pártunk és népünk határozottan meghiúsította ezeket az ellenforradalmi fellépéseket, szétverte a rombolás és káosz kiváltására irányuló kísérleteket és támadásba ment át”. Befejezésül Gustáv Husák hangsúlyozza, hogy „a szocialistaellenes ' és ellenforradalmi erők veresége az országban lehetőséget teremt a politikai feszültség és a válságjelenségek gyorsabb leküzdésére, lehetővé teszi, hogy a halaszthatatlan gazdasági problémák megoldására összpontosítsuk erőinket”. (MTI) Sádovsky, a Szlovák Kommunista Párt Központi Bizottságának első titkára tartotta. Az ünnepi gyűlésen felszólaltak a baráti országok küldöttségének vezetői is. Mazurov, a szovjet küldöttség vezetője beszédében melegen üdvözölte a Lenin-rend új kitüntetettjeit: Gustáv Husákot és Laco No- vomeskyt. A Magyar Szocialista Munkáspárt, a magyar kormány, és a magyar nép üdvözletét Gáspár Sándor, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsának helyettes elnöke tolmácsolta. (MTI) lői írják alá. A Biztonsági Tanács ülését feltehetőleg a jövő hét elején tartják és a mecsettűzön kívül ismét megvitatják Jeruzsálem óvá. rosának Izrael részéről történt illegális megszállását és a jeruzsálemi szent helyek szabad megközelítésének problémáját. (MTI) 2 NÖGRAD — 1969. augusztus 29., péntek Izraeli kommandó támadása Megkezdődtek a szlovák nemzeti felkelés jubileumi ünnepségei A Biztonsági Tanács elé terjesztik a mecset tüzet törtökön szövegezik meg és 25 ENSZ-tagország képvisete. hogy szerinte egy ilyen intézkedés „súlyosan veszélyeztetné nemcsak Dél-Korea, hanem az egész térség biztonságát”. A dél-koreai politikus a közelmúltban találkozott Nixon amerikai elnökkel, és a tárgyalásaikról kiadott közlemény szerint a két fél egyetértett az amerikai és dél-koreai csapategységek „ütőképességének fenntartásának szükségességében”. tonát vesztett a Szuezi-csator. na térségében.* Kairóban egy katonai szóvivő csütörtökön reggel az izraelitől eltérő verziót adott a támadásról. Eszerint az éjszakai órákban Asziut térségében egy izraeli repülőgép támadást hajtott végre. Az egyiptomi hadsereg és polgári védelem erői tűzzel fogadták a betolakodó repülőgépet, amely igy vaktában szórta le bombáit egy katonai kiképzőtábor közelében. A légitámadás nem okozott károkat sem emberéletben, sem a katonai létesítményekben. Végül a légvédelem a gépet menekülésre kényszerítette.