Nógrád. 1969. augusztus (25. évfolyam. 176-201. szám)

1969-08-23 / 194. szám

Megyénk kultúrájáról

Az utóbbi húsz év alatt soha nem látott fejlődést tett Nográd megye művelődési és kulturális élete. Az évszázados kultúrála'tlanságból egyszeriben új életre kelő megyét áthatották azok a lehetőségek, amelyeknek az eredményeit ma láthatjuk és tapasztalhatjuk.

1950-ben Magyarországon mindössze 400 kultúrház volt a mai 3600-zal szemben. Nógrad megyében jelenleg a szakszervezetiekkel együtt 152 kultúrház, művelődési otthon és központ működik. Állami szerveinek nagy súlyt helyeznek a művelődési otthoni hálózat kiépítésére. 1960-tól évenként hat—nyolc új kulíúrházat avatnak megyénkben. Megváltozott a színházi élet is. Míg húsz évvel ezelőtt csak ritkán látogattak el társulatok a palóc vidékre, ma már a rendszeres színházpolitika eredményeként egyre több színház művészeinek tapsolhatunk. Csupán 1968-ban 204

előadást tartottak —amelyek nek hatvanezer látogatója volt — a különböző színházak

Az új kultúrházak megszületésével, az esztétikailag.

műsorpolitikailag is eredményesebben működő intézmények munkája nyomán emelkedett a művelődési otthonok látogatottsága. Becslések szerint megyénkben 18—20 látogatás esik egy lakosra.

Húsz év alatt kiépült a mozihálózat is. Itt a látogatottság a megyében is csökken, de kevesebbel az országos átlagnál. Megyénkben összesen 160 mozi működik, amely hat és fél millió forint támogatást kap — szemben az 1967-ben kapott másfél millió forinttal.

Tovább fejlődött megyénk könyvtári hálózata is. A 241 könyvtárban 590 ezer kötet található. 54 ezer beiratkozott olvasó veszi igénybe a szolgáltatásokat. Tavaly egymillió 200 ezer kötet könyvet kölcsönöztek. A régi népkönyvtárakkal összehasonlítva óriási a fejlődés. 1968-ban 850 ezer forintot fordítottak a könyvállomány fejlesztésére. Megváltozott a könyvek összetétele is, ma mar értékes irodalmi alkotásokhoz juthatlak az olvasók.

Szembetűnőek a változások az oktatásügy területén is.

Megkettőződött a gyermeklétszám. 1949-ben 591 tanterem volt a megyében, ez a szám

1969-ben 817. A középiskolai

tanterem-ellátottság 52-ről 118-ra emelkedett, az oktatónevelő munkában résztvevő pedagógusok száma megduplázódott, az iskolák legtöbbjét korszerű eszközökkel szerelték fel.

A múzeumok 1960-ban kerültek tanácsi kezelésbe, s támogatásuk kétszáz százalékkal emelkedett. 1968-ban ezer lakosra 485 múzeumi látogatás jutott. Kiépült a múzeumi hálózat, készülnek az új múzeumok tervei.

Említést kell tennünk megyénk irodalmi, művészeti lapjáról, a Palócföld-ról is, amely negyedévenként jelenik rpeg. Különböző antológiák reprezentálják az e tájon alkotók művészetét, mint például legutóbb a Napsütésben című antológia.

Nemcsak a környezet, de a kulturális élet is megváltozott Nógrádban. A napról napra bővülő lehetőségek Palócföld új aircát rajzolják elénk.

A% áleá

magasiskolája

Olajos

padló?

Az álcázás formáival sokféle és sokféleképpen találkoztam már. A zöldségüzletek kirakatában hívogatóan feltor- nyosított gyümölcshalmok sze- met-lelket gyönyörködtetők, hogy-hogy nem mégis előfordul. hogy a bent kiméri gyümölcs már egy árnyalatnyival haloványabb külcsínnel dicsekedhet.

Persze az álcázásra fordított ügyeskedés olykor a visszájára sül el. Mint a minap is a salgótarjáni piacon, őszibarackot vásároltam, nagyszemül, hamvasat. Aztán kedvet kaptam egy kis szőlőhöz is. azt is lemérettem. Az elárusító — kedves, udvarias férfi — jókora papírzacskóba rakta a gyümölcsöt, alulra a barackot, rá a szőlőt, hogy meg ne törődjék. Míg ezzel foglalatoskodott, egy percre átnéztem a szomszédos standra. Nem tagadom, az ártáblára voltam kíváncsi; vajon jól vá- sároltam-e. A jó vétel tudatában átvettem a megrakott zacskót, s indultam.

Alig néhány lépéssel odább már éreztem, hogy a zacskó alja lassan, ám biztosan ned- vesedik, ázik. Óvatosan megnéztem, addigra már kövér cseppekben hullott a baracklé. Hogy lehet ez? Hiszen olyan kemény, egészséges volt valamennyi/ Láttam, hogy hazáig nem tarthat ki a papír, visszavittem hát a kedves, udvarias férfihoz. Az némi zavarral' ám roppant készségesen másik zacskót ajánlott fel. és hozzálátott, hogy átrakja a gyümölcsöt. Érdeklődéssel vártam, mit halászik fel a legaljáról. Két hatalmas, ám a végletekig elrothadt őszibarackot emelt ki. Sűrű bocsánatkérések közepette azonnal ki is cserélte.

Azt mondják, az idei őszi- baracktermés meghaladja a sokévi átlagot. Lehetséges, hogy a rekord barackeladáshoz ez a két szegény, hamvába halt barack hiányzott • csak?

— szendi —

Balassagyarmat legelegánsabb szórakozóhelye manapság a Tünde eszpresszó. Ezt mindenki tudja Gyarmaton. Szó valóban nem érheti a ház elejét, a berendezés elegáns, a díszítés újszerű, egyszóval nagyon kellemes hely. Igaz előfordul, hogy időnként csak szívvel főzik a kávét —, de hát istenem. Gyengébb kávé máshol is akad, nemcsak a Tündében. Ám van egy másik dolog is. A szép műkő padlót — valószínűleg az egyszerűség kedvéért — olajozzák. Pontosan úgy. mint egy falusi kocsmát. Így aztán a kedves vendégek csúszkálhatnak jobbra-balra a síkos kövön. Arról nem is beszélve, hogy az olaj kellemetlen szagot áraszt, aki beül, elfelejti, hogy a város legszebb presszójában van. A padló rendbentartásának bizonyára akad más módja is, az olajozás semmiképpen nem megfelelő. Ezzel bizonyára egyetértenek a presszó vezetői és a vendégek is.

Cs.

Mai román grafika

Kiállítón a Műcsarnokban

Más népek kulturális érté. keinek megismerésére való törekvés egy-egy ország szellemi életének szerves részét jelenti. A szervezett — sok formában megvalósuló — csereprogram célja, hogy kaput nyisson, tájékoztasson, és a kultúra közvetítésével is ápolja a népek közötti barátság eszméjét.

Augusztus második felében román zászlót lobogtat a nyárvégi szél Budapesten, a Műcsarnok homlokzatán. A Kulturális Kapcsolatok Intézete és a Kiállítási Intézmények rendezésében itt nyílott meg Románia felszabadulásának negyedszázados évfordulója tiszteletére a „Mai román grafika” és a „25 éves a Román Szocialista Köztársaság” című kiállítás.

E kiállítás két műfaj — művészeti tárlat és dokumen. tűm kiállítás — szerencsés találkozásának eredménye. A felszabadulás óta elért eredményeket szemléletesen dokumentáló tablók között elhelyezett grafikai lapok mintegy az alap és felépítmény dialektikus egységét hirdető marxista filozófiai tételt bizonyítják. E reneszánszát élő, az aktualitásokra gyorsan reagálni tudó művészeti ág legkorszerűbb törekvéseit reprezentáló válogatás abból ad ízelítőt a magyar közönségnek, hogy mire képes egy nép, ha alkotó tehetsége kibontakoztatásába nem áll akadály.

„A mai román grafika távoli ősét — mint Dán Gri- gorescu, a kiállítás katalógusának előszavában írja — a XVII. és XVIII. századi végtelenül finoman kidolgozott, ugyanakkor naiv fametszetekben kell keresni és mindazokban az eszközökben, me. lyekkel a román nyomdászok — már korábban is — könyveiket díszítették. Amint a kiállítás tanúsítja, a román grafikusművészek mai nemzedéke úgy törekszik korszerű, internacionalista szemlélet, és ábrázolásmódra, hogy közben szervesen kapcsolódik a nemzeti hagyományokhoz. A Budapesten kiállító 32 művész 80 alkotása a stiláris jegyek különbözősége ellenére is közös indíttatású. E szellemi és nemzeti önvallomást két alapvető törekvés jellemzi: különféle formában, reálisan átfogni a külső és belső világot, korszerű irányt szabni a művészet fejlődésének — hiszen az esztétikai eszmény csak fokozatos alkotó küzdelemben, a különböző eszmei áramlatok aktív poralizációjá- ban születik és formálódik — és aktív részese az ország társadalmi, kulturális életének.”

A műcsarnokbell tárlat a román grafika élő kereszt- metszete. A kiállított alkotások zöme 1969-ben készült.

A frisseséget talán leginkább Dimitrie Grigoras „Három ember a világ körül” című rézkarca jelzi. A jobbára fiatal évjáratú, de már kiforrott művészek változatos technikájú anyagot — színes tus, karc, tempera, fametszet, akatinta, lino, monotypia, litográfia stb. — mutatnak be a magyar fővárosban. A kiállítás lírai alaphangja — lásd például Emilia Boboia „Család ”, „Tavasz” vagy Árva Hiút „Aratóünnep”, „Szántóföld”, „Virágzás” című képeit

— a nőalkotók viszonylag szokatlanul nagy számú rész. vételéből adódik. Az emberiség nagy sorskérdései felett meditáló lapok — Nicolae Saftoiu „A rombolás ellen” című ciklusból „Horda”, „Ellenét”, Vasile Pintea „Kozmosz” stb. — mellett ott találhatjuk a román folklór témáit — Torna Roata „Kecskével” — a nemzeti történelem jellegzetes alakjait —

— Iulius Suteiu „Vajda” — és a mai Románia társadalmi, gazdasági arculatának jellegzetességeit tükröző — Constantin Placinta „A petrokémia várai”, Olga Cizek „Készülődés a tengerészet napjára Mangalián” — alkotásokat egyaránt.

A sikeres kiállítás a művészet nemzetközi nyelvén tolmácsolja a román grafikusok üzenetét a szomszédnépeknek, a nagyvilágnak.

Cs. B.

r.nsugár-lakótelep Salgótarjánban

i

i

ÍO.

Ha én egyszerűen csak odamegyek Zelenko űrhoz, és nem harminc, hanem háromszáz márkát ajánlok fel neki naponta, nem adott volna szállást, amíg ki nem tudakolta, kiféle-miféle vagyok, miért fizetek ilyen sok pénzt neki. És ha be is fogadott volna, semmi esetre sem ismertetett volna össze a Gestapó-tiszttel, hanem jelentette volna, hogy gyanús személy szállt meg a házában.

Zelenko úrral „jó barátok” lettünk. Igaz, nem mindig volt könnyű dolga velem, amikor árut kínáltam neki, hanem sokáig alkudoztunk. Mint ahogy vérbeli kereskedőkhöz illik, olykor még veszekedtünk is az ár miatt. De látni kellett volna, milyen boldogan ragyogott az arca, amikor sikerült lealkudnia egy márkát. Jól keresett rajtam, ezért rettegett, hogy valamelyik kereskedő átcsalogat magahoz.

Valahányszor bejelentettem a kocsmárosnak. hogy néhány napra, sőt néha egy hétre is el kell utaznom, mindig izgatottan könyörgött, hogy minél hamarabb térlek vissza, s megkönnyebbülten sóhajtott fel, ha viszontlátott.

Az első német tiszt Ismerősöm — Obersturmführer Friedrich Miller a Gestapónál dolgozott, és a kifőzéseket, étkezdéket és kocsmákat figyelte. De Zelenko úrnak volt egy szép húga. Zoszja kisasszony, és ezért a Gestapo-tiszt ivakran látogatta az én kocsmárosomat.

Miller elhelyezte Zoszját titkárnőnek a Gestapónál, s Hután a lány elég jól beszélt németül, hamarosan tol— 28 —

mács lett. Zoszja nem szerette Millert, ellenszenvvel fogadta udvarlását, de nem talált más megoldást.

— Inkább vagyok tolmács a Gestapónál — mondta nekem r^, és romantikázom Millerrel, mint hogy munkára menjek Németországba.

Amikor feltűnt Zelenko úr házában, a kocsmáros és a húga bizonyos jóslásokba bocsátkoztak személyemet illetően, de én nem akartam az Obersturmführer útjába állni. Nagyon gyorsan szót értettünk ebben a kérdésben, s elég jó „barátok” lettünk. Miller gyakran meghívott engem és Zoszját moziba, onnan pedig vagy maga kísérte haza, vagy megadta nekünk a jelszót. Ennek következtében lehetőségem volt a kijárási tilalom idején akadálytalanul járkálni a városban. Zoszja kisasszonyon és Milleren keresztül megtudtam, mikor készül a Gestapo razziára, tömeges letartóztatásokra, kivégzésekre, mikor, és hova indulnak a büntetőexpedíciók a partizánok ellen, és sok más számunkra hasznos dolgot. De a legfontosabb az, hogy Millerrel való „barátságom”, vele tett sétáim a városban, a vendéglőkbe és moziba való járás folytán elhárult rólam a legkisebb gyanú is, hogy hírszerző vagyok. Nagyon hamar sikerült teljesítenem első feladatomat: részletesen kiismerni a város életét és rendjét, hogy az osztag nagyszabású hírszerzői tevékenységet tudjon majd kifejteni.

Közvetlenül a háború előtt jártam Rovnóban. Akkor nagyon megtetszett nekem ez a város fehér falú, takaros házaival, szép parkjaival és tereivel, környékbeli gyümölcsösökkel. Szerettem vezetni a mozdonyt a Kovel— Zdolbunov vonalán, s mindig gyönyörködtem a rovnói környék szépségében. A város így is maradt meg emlékezetemben, mintha virágkoszorú fogná körül.

Bezzeg nem ilyennek láttam Rovnót egy év múlva, amikor Mariikéval és Zelenko úr anyósával együtt behajtottunk falai közé. Az utcái is mások lettek. Itt-ott el volt zárva. A házakon ilyen feliratú táblák: Deutsche Strasse, Königsbergstrasse, Friedrichstrasse... A városban náci katonák és policájok futkároztak. zúgva száguldottak az autók, dübörögtek a tankok. Üzlet kevés volt, de azokon is ilyen feliratok: „Nur für Deutsche” — csak németek számára. A szállodák is csak a németek számára voltak A főtéren ácsolt akasztófák viszont már nem a németek számára: a Gestapo által kivégzett szovjet emberek megfeketedett holttesteit himbálta a szél rajtuk. Minden áldozaton egy tábla: mikor és miért akasztották fel ,az . . . számú Gebietskommissar parancsának nem telje— 29 —

sítése miatt”, „a kivetés nem fizetéséért”, „a nagynémet birodalom elárulásáért” ...

Az üzletek kirakatai, a házfalak és kerítések teleragasztva különféle plakátokkal, parancsokkal, közleményekkel, figyelmeztetésekkel, .szovjetellenes jelszavakkal és karikatúrákkal. Az egyik falragasz azt adta hírül, hogy a városban hadiállapotot vezettek be. A lakosságnak este és éjszaka szigorúan tilos kivilágítani az ablakokat, az utcán tartózkodni nyáron_nyolc óra után, télen este hét után, a Gestapo engedélye nélkül ismeretlen személyeket befogadni stb.

A város szívében fel volt állítva a Szovjetunió hatalmas térképe. Nyilván avégett, hogy nagyobb lelkesedést öntsön a németekbe és megfelelő agitációs hatást gyakoroljon a helyi lakosságra. A térképen fekete gyűrűk fogták körül, sőt már-már megfojtották Moszkvát, Leningrá- dot, Sztálingrádot és több más nagy szovjet várost. Amikor megpillantottam ezt a térképet, eszembe jutott, milyen jó volt Moszkvában, amikor még néhány nappal ezelőtt sétáltunk utcáin, elmentünk moziba, színházba, tréfálkoztunk Kolja Prihogykóval. Az elbolondított hitlerista katona, amikor elhaladt e rovnói térkép előtt, csak vigasztalódhatott a feliratán: „Kaput rusz!”

Rovnó hol egyik, hol másik részében felugatott a géppisztoly. Részeg katonák handabandázásától visszhangzott a város, pimaszul erőszakoskodtak a szembejövő lányokkal és asszonyokkal. Az utcák kongtak az őrjáratok. tábori csendőrök, policájok és az európai „új rend” más védelmezőinek súlyos léptei alatt. A csendőrök pléhtáblát viseltek a mellükön (ami különösen félelmetessé tette őket), a policájok fekete köpenyben feszítettek.

Sétáim a városban nagyon fárasztóak voltak. Minden utcát emlékezetembe kellett vésnem, a nevüket, az ottani hivatalokat, vagyis tüzetesen meg kellett ismernem a várost. Ugyanakkor semmiféle feljegyzést nem készíthettem, mindent az emlékezőtehetségem rögzített.

Zelenko úr szerencsére nagyon „vendégszerető” és „figyelmes” házigazdának bizonyult: valahányszor hazatértem egy-egy ilyen sétáról (soha sem felejtettem el egy táska élelmiszert vagy pálinkát hozni), finom falatokat rakott elém, pihenni invitált, sőt még egy lavór vizet is hozott, hogy megmossam a lábam.

— Ettől, nagyságos uram, elmúlik a fáradtsága — mondogatta. — Okvetlenül áztassa ki a lábát.

(Folytatjuk)

— 30 —