Nógrád. 1969. július (25. évfolyam. 149-175. szám)
1969-07-11 / 158. szám
Bukaresti szoborkert (MTI Külföldi Képszolgálat) A „lassú haláF áldozatai A „Le Nouvel Observateur” című francia hetilap adataiból ismeretessé vált, hogy a világon évente 2000 tonna ópiumot termelnek, amelyből azonban csupán 800 tonnát használnak fel gyógyászati célokra. A fennmaradó. 1200 tonna ópium kábítószercsempész „társasághoz” kerül, amelynek egységes képviselete van az egész világon. A kábítószer fogyasztói közül több mint 400 000 él az USA-ban, 300 000—350 000 a Közel-Keleten és Délkelet- Ázsiában(_ néhány 10 000 Malaysiában és Singapore-ban, 80 000—100 000 Hong Kongban, körülbelül 250 000 Iránban. A termelők, a laboránsok, a nagy- és a kiskereskedők, a bankárok és a csempészek óriási összegekkel dolgoznak. Egy kg morfium Libanonban 3000—3500 frankba kerül, 1 kg heroin Franciaországban már 25 000 frank. Az USA-ban a nagykereskedőnél 1 kg heroin ára 30 000 frank, és 400 000-től 1 millió frankig terjedően a kiskereskedőnél. Úgy kg heroinból 20 000 adag készíthető. Ilyen körülmények között érthető a kábítószercsempészek buzgó tevékenysége. A csempészutakon beszivárgó kábítószernek csak kis része kerül a hatóságok kezére, mégis ez év eleje óta Franciaországban 7 kg ópiumot, több tucat kg- nyi heroint koboztak el, míg az egész 1968. évben 10 kg ópiumot sikerült kézre keríteni. FORDÍTOTTA: KASSAI FERENC 3. — Kislányom, drága kislányom, miért tetted ezt velem? Miért hagytál itt engem? Egy lányka ült mellette a díványon, a szeme vörösre dagadt a sírástól. A lányka átölelte az asszonyt, próbálta vigasztalni. Tyihonov óvatosan az ablakhoz lépett. Az asszony felemelte a fejét, pillantásuk találkozott. — Tatjána munkahelyéről? Tyihonov zavarba jött, hirtelen megérezte, mennyire fölösleges itt és komoran válaszolta: — A rendőrségtől. Később Tyihonov a szomszéd szobában beszélgetett a kislánnyal, megpróbált megtudni valamit, aminek köze lehetett nővére halálához. Az eredmény egyenlő volt a nullával. Már indulni akart, amikor hirtelen eszébe jutott: — Ki az a Konsztantyin Mihajlovics? — Sztavickij. Tánya barátja. Egy időben össze is akartak házasodni. De Sztavickij eltagadta, hogy nős, Tánya pedig utálja a hazugokat. Így nem lett a dologból semmi. Néha azért találkoztak, ritkán ... Tyihonov jóval öt óra előtt ért Vladikinóba és elhatározta, újra végigsétál az ösvényen. A Bajkál Szállodáig számolta a lépéseket, majd visszafordult. Tánya itt esett össze. Hány lépést tehetett a halálos sebbel? Az ösvény a 16. sz. háznál kanyarodott ki az útra, az autóbuszmegállóhoz. Jevsztyignyejeva úgy emlékezett, mintha közvetlenül azután, hogy megpillantotta Tánya holttestét, hallotta volna a távolodó autóbusz motorzúgását. .. Gavrllenko gépkocsivezető tagadőan csóválta a fejét: — Nem emlékszem. Annyi magas férfit szállítok naponta, s annyian hordanak sötét télikabátot .. Tyihonov nem is nagyon számított másra. Gavrllenko busza 20 óra 26-kor indult. A szemtanúk 20 óra 20-kor — 7 — | Autósok — motorosok! Piacot kutatok A szabad szombat mellé beköszöntött a meleg és a nyári szünet. A nagy melegtől aztán elhatároztam, megtudakolom le- és felmenő családtagjaimtól, mit kívánnának a hét végére: kirándulást a hegyek közé vagy egy jól hütött mozit, heverészést a strandon, vagy sétál az állatkertben. Már szerdán nekiálltam a kérdőív megszerkesztésének és alig huszonöt kérdésben sikerült is összesűrítenem piackutatási szenvedélyemet leuka legépelte és még aznap este kiosztottam az érdekeltek között. Csütörtökön azután az esti csendben a válaszokat betápláltam a fiam logarlécébe. Megállapítottam, hogy hat kiküldött kérdőívből ötöt küldtek vissza, ami már általánosításra alkalmas lehet. Amíg a léckomputer a golyós számlálóval együtt dolgozott, rájöttem, hogy saját ívemet a zsebemben felejtettem. Pótolva mulasztásomat, a piackutatást teljes körűnek nyilvánítottam. Megállapítottam, hogy a válaszadók közül 3 férfi, 3 nő; 2 hatvanévesnél idősebb, 2 húszévesnél fiatalabb, 2 pedig húsz és hatvan között éli világát; továbbá: 1 nyugdíjas, 2 kereső, 2 eltartott tanuló, 1 egyéb; 4 házas, összesen 3 gyerekük van, 2 pedig később fog családot alapítani. És hogy ki mit kíván? Íme: későn kelni, kirándulni a Vörös Csillag kerthelyiségébe, ebéd, trécselés, vacsora, lefekvés; másnap: ugyanaz (nejem). Korán kelni, kimenni a folyóra pecázni, hideg koszt, éjjel várni harapnak-e, másnap ugyanez (apósom). Szokásos időben kelni, strand, vacsora a Vörös Csillagban, tánc, hajnali vonattal Balaton, ott folytatni az előbbieket, (lányom). Későn kelni, presszó, trécselés, másnap ugyanaz esetleg mozival (anyósom). Azt csinálok, amit akarok (fiam). Nem válaszolt: 1 (én). A közvélemény-kutatás eredményeként én későn keltem; a feleségem korán, mert el kellett készítenie a reggelit, az ebédet és a vacsorát. Közben én a nejem táskájából elkobzott krimivel művelődtem. A fiam és a lányom — utasításomra — kirohantak a strandra, ráfér a két taknyosra így nyár dereka felé. Apósom szunyókált, anyósom morgott. Másnap ugyanaz. Családfői mivoltomban ugyanis monopolhelyzetet élvezek: én kezelem a kasszát. (—a —s) A Gyújtógyertya A gyújtógyertyának az Otto-motorok tökéletes működésében rendkívül nagy szerepe van. A helytelenül megválasztott gyújtógyertya nagyon sok bosszúságot okoz az autósoknaK és motorosoknak az üzemeltetés folyamán. A gyújtógyertyák osztályozása két csoportba sorolható: 1. mérete. 2. hőértéke szerint. A méreten a gyertya csavarmenetének méreteit értjük, a hőértéken pedig a gyertya szigetelő porcelánjának az adott motorokhoz megfelelő alkalmasságát. Ez a legfontosabb, ami a motor működésére rendkívül nagy hatással van. A porcelán szigetelésnek olyannak kell lenni, hogy meglegyen az állandó öntisztulása. Vagyis a hengerben a folyamatos robbanásoktól csak annyi hőt vegyen át, hogy a bészívott benzin—levegő keveréket. valamint a kenőolajat magáról leégesse, de ne izzón fel, hogy esetleg idő előtt meggvúitsa a keveréket és „öngyulladás” jöjjön létre. A gyárak hosszú kísérletezések alánján adják meg a gépkocsi használati utasításában a megfelelő hőértékű gyertyán autaiinazásat. títtoj uem szabad exterm. Ha tűi alacsony a gyertya hoértéke az adott motornak. akkor az üzemeltetés alatt a túlzott hő átvételétől a bei só porcelán szigetelés hamu- szürke színeződést kap. Ua túl magas a hőérték, aküfci nem tud létrejönni az öntisz tulás, és az égéstermékek fe kelére kormozzák, esetleg kiszereléskor még nedvességet is észlelhetünk rajta, vagy teljes olajzárlat jön létre a szikraköz pólusainál. A tökéletesen működő motorban a helyesen megválasztott hő- értékű gyújtógyertya belső porcelán szigetelése az üzemeltetés alatt csokoládébar • nára színeződík. A különböző gyártmányú gyertyák hóérték jelölései (számozása) is eltérő. Ezért ha nem ismerjük a jelölés értékét, „összehasonlító” tábláról állapítjuk, vagy állapíthatjuk meg, hogy megfe- iel-e az adott, motornak és csak azután vegyük használatba. A gyertyák élettartama általában négyütemű motoroknál 10—15 ezer kilométer, kétütemű motoroknál pedig, mivel ott a robbanások sűrűbben ismétlődnek és rövi- aebb idő áll rendelkezésre a lehűlésére a két robbanás között — tehát az igénybevétel is nagyobb — a gyertyák élettartama 6—8 ezer kilométer. Emiatt a kétütemű motorok nagyobb hőértékű gyertyákat is igényelnek. Ilyen teljesítmények után, ha nem is észlelünk változást a motor működésében, a gyertyát akkor is ajánlatos kicserélni. Négyütemű motoroknál. ha már erősebb a kopás a hengerben és ennélfogva több olaj kerül a rob- banótérbe. hogy tökéletesebb legyen az öntisztulás és ne jöjjön létre olajzárlat a gver- tyában, ajánlatos a gyár által megadott hőértéktől egy hőértékkel alacsonyabb gyertyával üzemeltetni a motort. A tisztítások és ellenőrzések után ne feledkezzünk meg a „gyertyaalátét” visszahelyezéséről, mert a hőállo azbeszttömítésnek nemcsak a tömítés a feladata, hanem bizonyos hőszigetelés is. Ne feledkezzünk meg a helyes szikraköz beállításáról sem. ami az üzemeltetés fnlvtán az intenzív szikrázástól megnövekedik. Kovács Vince Közéleti „jégpálya'' Eltolódnak a határ* idők. Ki ne ismerné ezt a jelenséget? Az autóbusz két perccel később indul, a színházi előadás fél órát, a szerelő, akit reggelre vártak, fél napot, a várva várt apró intézkedés egy hetet, a lakótelep átadása két hónapot, az üzemavatás fél évet „csúszik". Felelős vezető emberek nyilatkoznak, „kérem, ekkor és ekkor kész lesz”, és csodák csodája, nem készül el akkorra; „a jövő héten átadjuk”, s nem adják át; „a hónap végén elkezdjük”, s nem kezdik el, „még ebben az évben termelni fog", s amikor lejár a határidő, kiderül, nemcsak hogy nincsen termelés, de jóformán azt sem lehet tudni, mit fognak majd termelni, ha elkészül ... Mire jó akkor a határidő? Azt hiszem lehetetlenség úgy élni, hogy az ember szakaszokra ne bontsa a futó éveket. De nem lehetne egy kicsit pontosabban? Valahogy a hétköznapok természetes ritmikájához igazodva? Az még soha nem fordult elő, hogy valakinél a férfikor egy kerek évtizedet késett volna ... Pedig ennél a közel egy évszázadra kiterjedő „határidős munkánál’ korántsem volna olyan feltűnő, mint egyéb esetekben. Nem állítom, hogy érthetetlen a „csúszás", hiszen egy-egy határidő kitűzése sokszor rendkívül bonyolult feladat, mindig közbe jöhet valami, ami halomra dönti az előzetes számításokat. Mégis, a sok biztos mellé nem ártana néhány bizonytalansági tényezőt is bekalkulálni, hogy ez minél ritkábban forduljon elő. Nem akarom elhinni, hogy nálunk olyan szervezetlenség lenne, s olyan bizonytalan a gazdasági élet, ami lehetetlenné teszi a határidők legalább közelítően pontos meghatározását. Hiszen a példák tucatját lehetne sorolni, amikor mindez sikerül, sőt a dolgozók összefogásával, a szocialista brigádok felajánlásai segítségével, rugalmas intézkedésekkel és jó munkaszervezéssel a határidőnél jóval hamarabb is megvalósultak azok az elképzelések, amiket lerögzítettek. A legbosszantóbbak azok a határidő-eltolódások, amikor senki és semmi nem sarkallja a tervek készítőit arra, hogy a kivitelezés szakaszait szűkebbre méretezzék mint kívánatos lenne. Bizonyára nem tudják, hogy sem a felettesek, sem a közvélemény tetszését nem a rövidre szabott határidőkkel, hanem a gyors és pontos munkával lehet megnyeri. Így aztán gyakran kifutnak az időből, vidáman csúszkálnak egyik póthatáridőtől a másikig. Olyan ez mint egy jégpálya. Közéleti jégpálya. Istenemre, nem bánnám, ha valaki egyszer jól elcsúszna rajta és alaposan beverné a fejét... —-Iss — léptek ki a házból, hat perc alatt nem érhettek a megállóhoz. Gyemidov vagy Lampszi talán többet tud. Gyemidov szürke szemű, kövér férfi. Arca kipirosodott a hidegben. A vezetőfülke mellett állt, szőrcsizmájával topog a havon: — .. .Amikor sokan vannak, a potyautas úgy éra, mindenki őt bámulja. Nyomás, ejtsd csak a pénzt a perselybe, barátocskám! De amikor hátul üres a kocsi, megnő a bátorsága. „Bérletem van” aszondja. Bérlete van! Bérletem nekem van: huszonkilenc éve ülök a buszban, nem könnyű átejteni. Már messziről megszagolom a madaramat, s mondom neki a mikrofonon: „Polgártárs, mutassa fel vagy váltsa meg a jegyét!” De az a magas, akiről kérdezett, nem ilyenfajta volt. Ezen az ajtóin szállt fel, 6, meg egy öregasszony, ha jól emlékszem. — Hol szállt le? — Hát azt már nem tudom megmondjam. Ha nem titok, mit követett el? — A jelek szerint ez a férfi mielőtt felszállt volna a buszra, megölt egy embert. Megismerné? — Meg hát. Hisz beszélgettem vele. — Rendben. Ha valami még eszébe jut, vagy történik valami, hívjon fel a 99-84-em. A nevemre emlékszik? Tyihonov vagyok... A szállodából telefonált: — Központi nyilvántartó? Itt Tyihonov. Konsztantyin Mihajlovics Sztavickij adatait kiérem. Lehetőleg holnap reggelre. SZERDA A „Sztrana Szovjetov” szerkesztősége az épület IV. emeletének bal szárnyát foglalta el. Tyihonov a 414. sz. szobába kopogtatott. — Tessék. A szobában harminc év körüli fiatalember ült, rövid báránymellényben. — Beljakov rovatvezetőt keresem. — Beljakov félóra múlva lesz itt. Sztyepanov vagyok. Tehetek valamit önért? — Igen. Tyihonov vagyok, a bűnügyi rendőrségtől. — Foglaljon helyet. Az Tánya asztala. Egy pillanat türelmet kérek, csak be kell fejeznem ezt a cikket. Tánya asztalát papírlapok, újságkivágások borították. A tintatartóban fanyelű toll. Az asztalt borító üveglap alatt William Faulkner színes arcképe, s egy fénykép Komarov űrhajósról, az asztronauta sajátkezű ajánlásával: „A jó és okos elvtársnak, a nagyszerű embernek, Ta- nyusa Akszjonovának V. Komarov. 1965. augusztus 12- én”. Sztyepanov bezárta a fiókját, a kulcsot Beljakov asztalára- tette. — Kész vagyok. — Az asztal sarkára ült, cigarettát nyújtott Tyihonov felé. — Köszönöm, nem dohányzom. Mikor látta utoljára Akszjonovát? — Hétfőn, öt óra körül. — <5 ment el előbb? — Nem, én. Tánya még itt maradt. Hívtam, hogy jöjjön vacsorázni, de azt mondta, még dolga van. — Más nem járt itt? — Nem. Beljakov benézett, de csalt egy pillanatra. — Nem figyelte meg, milyen hangulatban volt Tánya azon a napon? Sztyepanov elgondolkozott: — Nehéz lenne megmondani. Semmi különöset nem vettem rajta észre. Általában mindig nagyon nyugodt volt. — Nyugodt, vagy flegmatikus? — Tánya fiatal nő volt, vidám, jóindulatú. Csupa jelentéktelen dolog jut eszembe ... — Nem tudja, voltak ellenségei? — Nem hiszem. Rosszakarói lehettek, mint minden embernek. De aligha olyanok, akik megölték volna. — Mivel foglalkozott Tánya hétfőn? — Hadd gondolkozzam. Reggel, úgy emlékszem beszámolót írt vidéki kiküldetéséről. — Mikor jött meg? — Szombat reggel. Rovnőban járt, egy gyárban. Egy hetet töltött ott. Irt is róla. Nem emlékszem pontosan, én is dolgoztam. Tyihonov mintegy mellesleg körbevágott: — Nem voít férjnél, ugye? — Nem. De volt valakije. Nem is tudom, hogy nevezzem. A vőlegénye? — Sztavickijre gondol? Sztyepanov csodálkozva pillantott rá: — Már ismeri? — Csak hallomásból. Szeretném jobban megismerni. — Nem hiszem, hogy örömére szolgál: nincs benne semmi érdekes. Színész. — Szeretném emlékeztetni, hogy a gyilkosság körülményeiről alig tudunk valamit. A feltételezés szerint Tanyát egy magas fiatalember ölte meg, aki sötét télikabá- tot viselt — mondta nyugodtan Tyihonov. (Folytatjuk)
