Nógrád. 1969. június (25. évfolyam. 124-148. szám)

1969-06-05 / 127. szám

Melléfogott B Ton jug A Jugoszláv Kommunisták Szövetsége Elnökségének Vég­rehajtó Irodája jóváhagyta az elnökség nemzetközi kapcso­latok bizottságának álláspont­ját és fellépését a Tanjug ju­goszláv hírügynökség június elsejei keltezésű kommentár­jával kapcsolatban, amely ob módon foglalkozott a kommu­nista és munkáspártok csü­törtökön kezdődő moszkvai tanácskozásával, mintha a JKSZ hivatalos álláspontját, a JKSZ-nek a moszkvai értekez­letre szóló meghívására adott vúlnszát közölte volna. A bi­zottság által kiadott közle­mény szerint „a kommentárt a JKSZ vezető szerveinek tudta nélkül írták, tehát nem hiva­talos jeLlegű”. A JKSZ Végrehajtó Irodája ugyancsak leszögezi, hogy „a Tanjug nemcsak meghatalma­zás nélkül írt a JKSZ nevé­ben, hanem egyoldalúan és hiányosan tolmácsolta a kom­munisták szövetségének állás­pontját és ezzel zavart kel­tett a közvéleményben. (MTI) Heves harcok Dak To körül Nixon—Thieu eszmecsere A dél-vietnami főváros köz­vetlen környékén kedden este és szerdára virradóan ismét súlyos harci cselekményekre került sor az amerikai csapa­tok és a vietnami hazafiak között. Tovább folytak a harcok a Dél-Vietnam északi részében levő Dak To város közelében is. Szerdára virradóan B—52- es típusú amerikai bombázók 500 tonna bombát dobtak a szabadságharcosok feltétele­zett állásaira. Amerikai katonai szóvivők állítása szerint az amerikai légierő és tüzérség által támoga­tott dél-vietnami csapatok a Dák To körül három hete folyó sú­lyos harcok során eddig 945 vietnami hazafi életét oltot­ták ki. Az említett szóvivők szerint a harcok folyamán 136 dél-vietnami katona meg­halt, 455 megsebesült, 71 pe­dig eltűnt. A halottak között van 13 amerikai tanácsadó, 32 tanácsadó megsebesült, kettő pedig eltűnt. Az amerikai fegyveres erők egyik magas rangú tisztje, Frederick G. Agather alezredes,, szintén el­esett. Ugyancsak heves hadműve­letek folytak a Saigontól északkeletre húzódó tenger­parti szakaszon is. Amerikai szóvivő közlése szerint hat amerikai katona meghalt és 11 megsebesült. ■k Nixon elnök, aki kedden ér­kezett Colorado Springs-be ki­jelentette, hogy nagy jelentő­séget tulajdonít Thieu-vel folytatandó tanácskozásainak, s ezért elhatározta, hogy az amerikai küldöttségbe beve­szi a Washingtonból és Sai­gonból érkező polgári és ka­tonai tanácsadóit. A tárgyalá­sokon amerikai részről többek között ott lesz Rogers külügy­miniszter, Laird hadügymi­niszter, Kissinger, a Fehér Ház főtanácsadója, valamint Whee­ler tábornok. Szudáni események Tömegtüntetés a rezsim mellett Khartoumban nem volt még soha ilyen hatalmas demonst­ráció. A forradalmi fordulat hetedik napján, hétfőn jófor­mán Khartoum egész lakossá­ga az utcákra sietett. Ez a példátlan tömegtünte­tés megszilárdította a forra­dalmi tanács helyzetét; a re­akciós szervezetek és szekták, nevezetesen a muzulmán test­vérek és anszárok nem meré­szelik nyíltan támadni a kor­mányt, senki se mer többé el­lenforradalmi röplapokat ter­jeszteni. Ami a legújabb eseményeket illeti a kormány külpolitikai lépései hívták fel leginkább a udósítók figyelmét; ezek a epések az NDK elismeréséből következnek. Kedden aláírták a két ország közötti diplomáciai kapcsola­tok felvételéről szóló egyez­ményt. Délután megkezdődtek a húsztagú NDK -küldő ttség hivatalos tárgyalásai is a khar- toumi kormánnyal. A gazdasági és kereskedel­mi kapcsolatok fejlesztéséről is folynak a megbeszélések, amelyek még napokon át tar­tanak. Kecfden este Nyikolajev szovjet nagykövet fogadást adott az NDK miniszterelnök­helyettes és kormányküdött- séig tiszteletére. Megjelent a fogadáson Audallah minisz­terelnök és a kormány sok tagja is. Magyar részről Pataki Sándor khartoumi ügyvivő vett részt a fogadáson, amelyen a szovjet nagykövet, az NDK- küldöttség vezetője és a Szu­dán! kormányfő mondott po­hárköszöntőt. (MTI) Nenni a biafrai gyilkosságról Piero Nenni olasz külügymi­niszter szerdán a képviselőház külügyi bizottsága előtt be- - rámolt azokról az intézkedé­sükről, amelyeket az olasz kor­mány a Biafrában halálra ítélt olasz olajtechnikusok szaba­don bocsátása érdekében tett. Venni határozottan cáfolta azt a biafrai állítást, hogy az ola­szok a szövetségi csapatok ol­dalán fegyverrel harcoltak vol- a biafrai állítást, hogy az ola- hogy a letartóztatottak több­ségénél mégcsak fegyver sem volt és 11 társuk nagy részét álmukban gyilkolták meg. Azon a napon, amikor az owerri katonai bíróság meg­hozta halálos ítéletét Ojukwu üzenetben mondott köszönetét az olasz kormánynak a mű­kincsek megmentése érdeké­ben nyújtott segítségért. Nenni elutasította azokat a szélsőséges javaslatokat, ame­lyek szerint Olaszországnak fegyveres erővel kellene kény­szerítenie Biafrát a halálra­ítéltek szabadon bocsátására. Az olasz kormány ezzel szem­ben Portugáliához, Franciaor­szághoz és az NSZK-hoz for­dult segítségért. Az afrikai or­szágok közül Gabonnal és az Elefántcsontpart Köztársaság­gal vették fel a kapcsolatot. Az ügyben Biafrába utazott Gabon hadügyminisztere és Elefántcsontpart tájékoztatás­ügyi minisztere; ugyanakkor Mario Pedini külügyi államtit­kár Gáborban tartózkodik, ké­szen arra, hogy amint sikerül kapcsolatot teremteni a biafrai kormánnyal, a helyszínre utaz­zék. (MTI) iLetartóztatás Argentínában Az argentin katonai kor­mány letartóztatta Raimundo Ongarot, a legnagyobb ellen­zéki szakszervezeti központ vezetőjét, a pénteki általános sztrájk fő szervezőjét. Ongaro az úgynevezett ellenzéki álta­lános szakszervezeti szövet­ség vezetője, és Ongania el­nök egyik leghevesebb bíráló­ja. Néhány órával letartózta­tása előtt egy gyűlésen kije­lentette, hogy a kormány a fe­lelős a múlt heti cordobai eseményekért, amelyek során 14 személy vesztette életét. A cordobai szakszervezetek két vezetőjét korábban egy katonai törvényszék börtön- büntetésre ítélte. (MTI) Közel-Kelet Otto Winzer Damaszkuszban Otto Winzer, az NDK kül­ügyminisztere, aki kedden ér­kezett Damaszkuszba, szerdán megkezdte hivatalos tárgya­lásait Musztafa Al-Szajed Szí­riái külügyminiszterrel. A hi­vatalos szíriai szóvivő közlése szerint a megbeszélések „a két ország baráti kapcsolatai­nak megerősítéséről” folynak, amely kijelentést a nyugati hírügynökségek úgy értékelik, hogy várható az NDK Szíria részéről történő elismerése. Winzert csütörtökön fogadja Atasszi szíriai államfő is. * A Palesztinái Felszabadítási Szervezet nyilatkozatban for­dult az arab kormányokhoz nagyobb anyagi támogatást kérve az ellenállási mozgalom számára. Egyben bejelentette, hogy „átszervezést hajt végre a magas szintű katonai veze­tésben”. A palesztinai felsza­badítási hadsereg főparancs­nokává Abdel Razak Al-Jahia dandártábornokot nevezték ki. A vezérkari főnöki tisztsé­get Oszmán Haddas dandártá­bornok vette át. (MTI) Halott a satakhegyen Tegnap este hét óra után játszadozó gyerekek halott férfire bukkantak az öblös­üveggyár! labdarúgópálya mögötti salakhegyen. Rövid­del ezután a helyszínre érke­zett a rendőrség helyszínelő csoportja és megállapította, hogy Sulyok János. 51 éves salgótarjáni lakos valószínű­leg ittas állapotban ment fel a salakhegyre, ahol leült és el­aludt. A halált a salakból ki­áradó szénnmooNld-mérgezés okozta. A rendőrség az ügyben megkezdte a vizsgálatot. SírHavt sír.., Furcsa tv-riportot láthattak kedden este a BBC nézői. A képernyőn Sirhan B. Sirhan, Robert Kennedy halálra ítélt gyilkosa sírva fakadt és kije­lentette, azt szerette volna, hogy áldozata nyerje meg az amerikai elnökválasztást. A riportot a CBS amerikai Iv-társaság munkatársa készí­tette és a BBC mutatta be. A beszélgetés még azelőtt zajlott le, hogy Sirhant átszállították a siralomházba. A halálra ítélt egyebek kö­zött kijelentette: „számomra Robert Kennedy az elnök Ken­nedy örököse volt és azt sze­rettem volna, hogy megnyer­je a választásokat.” Sirhan azt roond.otta, akkor látta először Kennedyt, amikor lelőtte és a Ma kezdődik a moszkvai Képünk az érkezés után készült a vnukovói repülőtéren. Balról jobbra: Alekszcj Koszigin, Leonyid Brezsnyev, Kádár János és Andrej Kirilenko (Folytatás az 1. oldalról) iágmozgalom egységéért há­rom fő irányban folyt a harc; a marxizmus—leninizmus tisztaságáért, az 1957-es és 1960-as értekezleteken kidol­gozott fő irányvonal védel­mében; a testvérpártok kétoldalú és többoldalú internacionalista kapcsolatainak fejlesztéséért; az akcióegységért a közös ellenség, az imperializmus el­leni harcban és különösen ag­resszív cselekményeinek le­küzdésében. Az elmúlt években kitűnt, hogy a kétoldalú kapcsolatok csak korlátozott mértékben biztosítják a pártok nemzet­közi politikájának összehango­lását. Tágabb lehetőségeket biztosítottak a regionális érte­kezletek, a nyugat-európai, az arab országokban működő, a latin-amerikai, a földközi-ten- ger-melléki pártok tanácsko­zásai. Az új nagy nemzetközi ér­tekezlet gondolatát eredetileg egyes pártok állásfoglalásai vetették fel. Tizenkilenc párt 1965 márciusában tartott ta­nácskozásán megállapította, hogy a pártok teljes egyenjo­gúságának és függetlenségé­nek tiszteletben tartásával megtartásra kerülő világérte­kezletek a nézeteltérések ki­küszöbölését és a kommunista mozgalom tömörítését szolgál­hatják. Hangsúlyozták, hogy egy ilyen értekezlet sikeressé­ge, jó tartalmi és szervezeti előkészítést igényel, s előfelté­telezi a légkör állandó javítá­sát a nemzetközi kommunista mozgalomban. Az új nemzetközi értekezlet szükségessége adódott a for­radalmi erők új nemzetközi feladataiból és új nemzetközi lehetőségeiből. Világszerte erősödött a testvérpártokban az a meggyőződés, hogy az ak­cióegység ügyében eredmé­nyeket felmutató tanácskozás lépést jelenthet az ideológiai ellentétek megszüntetéséhez vezető úton is. A múlt évi budapesti kon­zultatív találkozó, valamint az előkészítő és munkabizottsági ülésszakok őszinte, elvtársi légkörben, demokratikus szel­lemben készítették elő a tör­ténelminek ígérkező harmadik moszkvai tanácskozást. Figye­lemre méltó, hogy az előkészítő bizottság záróülésszakára csu­pán a fő okmány tervezetéhez mintegy 450 módosító javaslat érkezett be a különböző test­vérpártoktól. Az SZKP, amely a XXIII. kongresszustól kezdve számos okmányban síkraszállt a pár­tok egysége és a nemzetközi tanácskozás megtartása mel­lett, mindent elkövet, hogy az 1969-es moszkvai értekezlet kedvező feltételek között, gyümölcsöző munkát végez­hessen. (MTI) Moszkvába utazott a román küldöttség NOGRAD - 1969 június 5.. csütörtök következő szavakkal írta te azt a benyomást, amelyet a szenátor tett rá: „olyan volt, mint egy szent”. Ugyanakkor azonban az interjú egy másik résziében a gyilkos kijelentet­te, hogy amikor Kennedy sze­nátor állástfoglalt Izrael mel­lett „piszíkos alaknak tűnt” számára. Ezután ismét dicsér­te: „szeretteim Kennedy sze­nátort, ő jelentette a remény­séget az Egyesült Államokban, minden szegény számára”. A riporter megkérdezte, hogy ha három dolgot kíván­hatna, mi lenne ez. A válasz: ..Az első: azt szerelném, hogy Kennedy szenátor ma is él­jen. A második: legyen béke a Közel-Keleten”. Ezután a gyil­kos lehajtotta a fejét és érthe­tetlen szavakat mormolt. A ri­portfilm ezzel véget ért. (MTI) Szerda reggel Nicolae Ceau- sescu főtitkár vezetésével Bu­karestből elindult Moszkvába a Román Kommunista Párt Központi Bizottságának kül- döttsége, amely részt vesz a kommunista és munkáspártok ma kezdődő nemzetközi ta­nácskozásának munkájában. A delegáció tagjai: Paul Ni- culescu-Mizál, az RKP Állan­dó Elnökségének, a Végrehaj­tó Bizottságának a tagja, a Központi Bizottság titkára, Gheorghe Stodca, a Központi Bizottság Végrehajtó Bizottsá­gának tagja, Mihai Dalea, a Központi Bizottság titkára, Ste­fan Vodcu, a Központi Bizott­ság tagja és Vasile Vlad, a Központi Bizottság póttagja. (MTI) Elítélik a szakadárságot A Görög KH nyilatkozata A Pravda szerdai számában kivonatosan közölte a Görög Kommunista Párt Politikai Bizottságának nyilatkozatát. A nyilatkozat elmondja, hogy a Görög Kommunista Párt tag­jainak óriási többsége által el­ítélt Parcalidisz-Drakopulosz- Brilakisz revizionista szaka- dár-csoport megtartotta úgy­nevezett „rendkívüli központi bizottsági plénumát”, s ezzel még tovább ment szakadár po­litikájában. Ez a csoport, amely nem tudta rákényszeríteni re­víziós irányvonalát a Görög KP Központi Bizottságának 12. plénumára, most bejelentette, egy úgynevezett „Egyesítő Köz­ponti Bizottság” megalakítá­sát. A nyilatkozat hangsúlyozza a szóbímforgó csoport felada­tul tűzte maga elé a Görög Kommunista Pártnak egy szo­ciáldemokrata típusú párttá változtatását. A csoport frak- ciós tevékenységével aláásta a párt vonalát és egységét, sza­botált minden kísérletet, amelynek célja a Görög Kom­munista Párt erőinek olyan irányú átszervezése lett vol­na, hogy a párt döntő szere­pet játszhasson a diktatúra megdöntéséért küzdő erők egyesítésében. Az említett cso­port olyan vonalat követ — folytatja a nyilatkozat — amelynek célja elszakítani a görög diktatúra elleni moz­galmat leghatározottabb szö­vetségesétől és védelmezőjé­től: a Szovjetuniótól és más szocialista országoktól, vala­mint a testvéri kommunista és munkáspártoktól. E csoport tevékenységét a nemzetközi reakció is támogatja — Az élet megmutatta an­nak a következtetésnek a he­lyességét, hogy ez a csoport a marxizmustól idegen revizio­nista politikát folytat. Ugyan­akkor bebizonyosodott a pár­tunk központi bizottságának plénumán hozott határozatok helyessége. E határozatok és a párt vonala mögött sorakozott fel a Görög Kommunista Párt óriási többségé — mondja a nyilatkozat. (MTI) Rehabilitállak eyv csoportot Csehszlovákiában A prágai városi bíróság kü­lön tanácsa június 3-án reha­bilitálta azt az úgynevezett földalatti csoportot, amelyet Jaroslav Savrda az Országos Társadalombiztosítási Központ tisztviselője vezetett és amely­nek tagjai főként hajdani Csehszlovák Nemzeti Szocialis­ta Párthoz tartoztak. A szó- banforgó személyeket 1950-ben hazaárulás címén különböző időtartamú börtönbüntetésre ítéltek. A csoport ellen az volt a vád, hogy az Angol Munkás­párt mintájára új politikai pártot próbált szervezni „Csehszlovák Munkapárt” né­ven és puccsot kísérelt meg, hogy megszerezze a hatalmat. A csoport tagjai közül hár­mat már halála után rehabili­táltak. (MTI) ■■ m 1 if rr V7yumolcsozo látogatás Hardan El Takriti iraki had­ügyminiszter és miniszterel­nök-helyettes, aki egy iraki katonai küldöttség élén tar­tózkodott a Szovjetunióban. Bagdadba történt visszaérkezé­sekor szerdán a TASZSZ tu­dósítójának kijelentette: „a Szovjetunióban tett látogatá­sunk rendkívül gyümölcsöző volt a két ország együttműkö­dése szempontjából. Ügy talál­ták, hogy Moszkvában nagy megértéssel viseltetnek általá­ban az arab problémák és így Irak problémái iránt. Kilenc- napos tartózkodásunk során a legszivélyesebb vendéglátásban részesültünk. (MTI)

Next

/
Thumbnails
Contents